Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-24 / 226. szám
nur »teert» &fórkm 1966. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT A hóhérok ideológiája A szerző: Hitler — Johnson többet akar Amit megtanultak — Vakhit és demagógia Az újságírók gyűrűjébe fogott tábornok már egy órája válaszolt a feltett kérdésekre: verejtékezett, elfáradt, s ennek tudható be, hogy elszólta magát. Egy kérdésre felelve Westmoreland tábornok, a Dél-Viet- namban levő amerikai csapatok parancsnoka kijelentette: „A katonától oktalanság számonkérni a lelkiismeretét”. A tábornok nem mondott újat ezzel: a gondolatot a valamikori rendőrspicli náci bibliává lett könyvéből, a Mein Kampf - ból kölcsönözte. Ott ez áll: „Megszabadítom az embert attól az agyrémtől, melynek neve — lelkiismeret”. A szerző pedig: Adolf Hitler. „ A két alappillér A huszadik század negyvenes éveinek második felében az Egyesült Államok mind határozottabban lépett fel a világcsendőr szerepében: bárhol, s bármi történt szándékaival, érdekeivel ellentétben, „kommunista kihívásról” fecsegtek a politikusok, s megtorlást követeltek. A hóhérkodás ideológiája is létrejött, sőt, a hivatalos amerikai külpolitika két alappilléréhez is ez adta a matériát. Az erőpolitika, valamint a tömeges megtorlás hangoztatása (Gold- water: „Atombombát Hanoira!”) immár hosszú évek óta fő jellemzője az amerikai külpolitikai vonalvezetésnek, s e farizeusságról rántja le a leplet Leo Perla amerikai történész, amikor kijelenti: Ha Oroszország barátokat akar szerezni magának, az ravaszsággal és hazugsággal párosuló propaganda, de ha mi teszünk ugyanilyen erőfeszítéseket, akkor az igazságot terjesztjük. Oroszország anyagi segítsége valamely országnak a belső felforgatás eszköze — a miénk a legmagasabb eszményből fakad”. Perla, aki különben esküdt ellensége a kommunizmusnak, az amerikai külpol'ti- ka fő jellegzetességét látja — joggal — a kétféle mérce alkalmazásában: az Egyesült Államok a szabadság védelmezője, s bárki szegül szembe vele, csakis kommunista, agresszor lehet! E sajátos, s velejéig hazug álláspont felett egyszer már — éppen most, október elsején lesz húsz esztendeje — a történelem kimondta az ítéletet: a náci háborús főbűnösök perében* Nürnberg- ben. Akkor az Egyesült Államok egyike volt az ítélkezőknek: napjainkban egy világ ítél a valamikori bíró felett! Önteltség és cinizmus A szabadság védelmének mezébe öltöztetett világurai- mi törekvések nemcsak hóhérokat szülnek, hanem olyanokat is, akik e hóhérkodás ideológiai alátámasztását megpróbálják. A hóhérok mindig egy nyelven beszélnek: a Harmadik Birodalom hangzatos nevekkel jelölte a népirtás iszonyú programját, az USA pedig Stanley—Taylor, majd McNamara „tervezet” címmel Dél-Vietnam népének kiirtását, a stratégiai falvaknak nevezett koncentrációs táborok létrehozását, a „pacifikálás” tömegpusztító eszközeit, a mérgesgázokat, s más vegyi anyagokat. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front központi bizottsága mellett, az amerikaiak által elkövetett bűncselekmények kivizsgálására alakult bizottság Fekete könyv címen közzétett előzetes jelentésében megállapítja, hogy 26 dél-vjetnami tartományban használtak az amerikaiak mérgesgázt, s hogy az emberek kínzásának, megölésének minden módját, eszközét alkalmazzák. (A Go Van-i tömegsír feltárásakor az áldozatok testén — akiket nyakukba hurkolt kötéllel kötöztek egymáshoz — a legszörnyűbb kínzások nyomait találták ...) A hóhérok most Vietnamban ölnek, de hogy kinek a parancsára, arra legfőbb irányítójuk maga adta meg feleletet. Johnson Omahában elmondott beszédében néhány hete kijelentette: „Az amerikai nép csupán egyetlen embert választott meg arra a célra, hogy meghozza a döntéseket”. így kívánt válaszolni azoknak, akik a hivatalosan táplált vakhit, s a célzatos félre- informálás ellenére, mind erőteljesebben bírálják magán az USÁ-n belül is a hivatalos állampolitika rangjára emelt hóhérkodást, s szegülnek szembe azzal, hogy végrehajtói legyenek. Csakhogy e válasz még inkább megerősíti a mind növekvőbb létszámú ellenzéket abban a tudatában, hogy a döntésekért ki viseli a felelősséget! A hátukon végigfut a hideg Az amerikai intervenció és agresszió leplezésére összetákolt elméleteknek az USA természetesen szeretné megnyerni szövetségeseit is. Osgood neves amerikai történész tanulmányainak szavait idézzük: „A kormány az amerikai fegyveres intervenció megindokolása során a fő hangsúlyt a kollektív biztonság eszméjére helyezte. Ügy vélekedett, hogy a háború viselésében köteles fenntartani a szövetségesek egyetértésének legalább a látszatát. Csakhogy a valóságban elég volt célzást tenni a McArthur által javasolt eszközökre (ti. a háború kiszélesítését szolgáló eszközökre), s az Egyesült Államok szövetségeseinek hátán máris végigfutott a hideg." Az olvasó ne akadjon meg azon, hogy a szövegben nem Rusk vagy McNamara neve szerepel, hanem hasonlóan hírhedt figuráé, McArthuré. Nem újságírói tévedés: az idézet ugyanis nem mostanra, a vietnami háború időszakára, hanem tizenhat esztendővel ezelőttre, a koreai háború idejére utal. Kísérteties a hasonlatosság? Nem! Törvényszerű! És nemcsak a szövetségesek hátán futkos a hideg, ha a háború megszállottjainak okfejtését hallja, hanem minden józan emberén. Ismét idézünk, a szóban forgó ideológizálás hivatalból is legprominensebb képviselőjét, Johnson elnököt, a I Egyik legutóbbi sajtóértekezletén — mint azt a Die Weltwoche svájci hetilap megírta — megkérdezték tőle, mi a véleménye arról, hogy előző nap hét amerikai gépet lőttek le Vietnam fölött? A válasz: „Ez még kevesebb is volt, mint amire számítottunk.” (Göring birodalmi marsall, a légierők parancsnoka, 1940- ben, amikor a német repülők London bombázásakor elszenvedett súlyos veszteségeiről kérdezik, így válaszol: „Ahol fát vágnak, ott hull a forgács.” Lám, mennyire azonos a történelemben azok útja, olykor még szava is, akik hóhérok uraiként maguk is hóhérokká lesznek! Váitoznak az idők... A Harmadik Birodalom führere még nagyhangúan állíthatta: „Fáradhatatlan propagandával mindent el lehet hitetni a néppel, azt, hogy az ég — pokol, vagy azt, hogy a legpokolibb lét — mennyei.” A hóhérság ideológiájának mai népszerűsítői már sokkal nehezebb helyzetben vannak: a Stars and Stripes című, a Pentagonhoz igen közel álló amerikai folyóirat különszámot szentelt annak a kérdésnek, hogy a nemzeti elhivatottságra, s az amerikai „küldetésre” apelláló propaganda hatékonysága rohamosan csökken, s ugyanakkor nő azok száma — s ezt a közvéleménykutatások számadatai élesen aláhúzzák — akik ellenzik a vietnami háborút, vagy legalábbis kételkednek annak jogosságában. A hóhérok ideológiája felett a történelem egyszer már — éppen húsz esztendeje, e napokban fogalmazták meg, s írták papírra Nürnbergben — kimondta az ítéletet. A hóhérok ideológiája, s a — hóhérok felett. A történelem ítélkezése másodszorra sem lehet kétséges! M. O. r/sss/s/ssss/ssssss/s/ss/srsssssssss/sss.’ssj — És jövőre ? Ä tűsarkú cipő átka DANTE EMLEKERE Pisában, a megátkozott városban Aj, Pisa, örök botrány fogsz maradni a szép hazában, ahol a sí járja. Sí olaszul: igen. Ahol a sí járja: így nevezi meg Dante anyanyelvét. Haragjában, felháborodásában a költő szörnyű átokra fakad: Támadjon fel Gorgona és Capraia s az Arnot torlaszolják el keresztbe, hogy benned mindent meg- fullasszon árja. Capraia és Gorgona két sziget az Arno torkolatától Korzika irányában. (Babits Mihály fordítása, eredeti versformában.) „Bibliai őrjöngés, a vad idők vad szenvedélyessége tette lehetővé a költői pokol létrejöttét, melyben annyi történet lejátszódik”, jegyzi meg De Sanctis, a XIX. századbeli neves olasz esztétikus és Dante- magyarázó. Még hozzáteszem, hogy időközben Pisa újra ghibellin város lett és a fiatal Dante a firenzei köztársaság hadseregével nagy elégtétellel indul Pisa ellen. Én is a pisai ferde torony felé indultam, de nehezen térek magamhoz a szörnyű történet hatása alól. Hol is vagyok? Igen Pisában, az elátkozott városban. De mégsem! Lassan tünedezik az Éhség Tornya, Ugolino gróffal és Ruggieri érsekkel egyetemben. Itt állok a napsütötte Piazza dei Cavalieri, Itália egyik legszebb, színpadi hatású terének kellős közepén. De mielőtt elindulok, hadd mondjam el záró akkordként, hogy a pisai ferde torony legöregebb harangja, a Pasque- reccia megszólalt Ugolino della Gherardesca gróf hal "Iákor, így függnek össze a dolgok egymással Pisában, a Dante által megátkozott városban. ' Hönsch Pál — Megváltozik itt jövőre minden! Nem sokára nagy építkezést kezd a ráckevei tanács és a Kiskunlacházi Földművesszövetkezet. Képzelje csak el, több millió forintos ■költséggel emeletes szállodát húznak fel a strandon! Húsz szobásat. Nyári éttermet, napozókat, zuhanyozókat építenek. Kibővítik a területet, lesz külön autóparkírozó. A vízbe csúszdát állítanak, a partot pedig végig homokkal borítják be. Akkora forgalma Dr. Naomi Wing, a sidneyi reumakórház igazgatónője szerint a tűsarkok izületi gyulladást okozhatnak a nők csípőjében. Az orvosnő kifejtette, hogy a különlegen magas sarok „minden idők legkataszt- rofálisabb divatja”. Nagy őrömmel nyilatkozott arról, hogy kezd kimenni a divatból a magas iűsarok és hegyes orrú cipő, igen sok bajnak okozója. lesz a ráckevei strandnak, hogy csak győzzük fogadni a vendégeket. Belejönnek a beszédbe, hosz- szan vitatkoznak még a strand jövőjéről, hogy is néz ki majd, melyik oldalán kellene növelni a parkot, jó helyen lesznek-e a kabinok, a csónakok. Közben el is feledkeznek rólam. Mert még ropog a lábunk alatt az avar, de most ők ketten gondolatban beöltöztetik a tájait nyári ruhájába, képzeletükben már megjelennek az első strandolok .., If j. Szitnyai Jenő pon ezernél többen jöttek ki fürdeni, napozni. Sokan autókkal, motorokkal érkeztek, még külföldiek is szépszámmal. És rengeteg gyerek, haj, micsoda zsivajt csináltak! Bizony szokatlan most a csend. Üres a strand, alig van mit tenni. — Unatkoznak? — Nagyon nem. Nem tudunk mi sokáig egy helyben üldögélni, megfogjuk a seprűt, aztán tisztogatjuk a fűről a leveleket. Persze újabbakat hoz a szél, de nem baj. ŐSZ A STRANDON Ropog az avar a cipő alatt, összerezzennek a fák, mint megannyi ejtőernyő ereszkedik le a magasból a sok levél, az ősz postája. A strand homokos partjára lustán kúsznak fel-le a hullámok, egy-két kavicsot sodornak befelé, aztán megint kidobják, vég nélkül játszik a víz. Aranyhíd ível át a Duna- ágon, túlsó pillére a víz lepte ráckevei műemlékmalom. A nagy füves tér közepén hinta nyikorog, nem ül benne senki, csak a szél hintázik rajta. Félig romba dőlt vár a homokozóban, gyerekkéz formálta bástyáján még mindig lengedez egy piciny papírzászló. A kabinsor ajtajain lakatok, a falatozó feliratú házikó ablakait lehúzott redőnyök takarják. A part mentén sorakozó padok egy kivételével üresek. Annak az egynek két szélén ül a két strandőr. Persze nem haragból ilyen távol egymástól, csak éppen maguk közt adnak helyet a kirakott kártyalapoknak. Fejüket biccentve köszöntik az érkezőt, aztán hosszú ideig hallgatunk. A parti végéig szó sem esik, amilyen - lassan forgatják a lapokat, olyan ráérősek a beszéddel is. Dicsérni kezdem a tájat. Ezt ők is szívesen hallgatják, szívesen beszélnek is róla. — Szép bizony — mondja a 67 éves nyugdíjas, Barna János. — Már sokan tudják, hogy szép, de még sokan nem. Nézzen csak körül, gyönyörűek itt a nyárfák, a pázsit, és szemben Ráckeve házai, a templomtornyok, messzebb a kis sziget, az elmaradhatatlan halászcsónakok. És itt alig mozdul a Duna, meleg a víz. Én mondom, nemcsak a Balatonhoz, me? a Velencei tóhoz érdemes elutazni, de ide is. — Milyen volt az idei forgalom? A másik nyugdíjas, a 61 esztendős Baj- la József veszi át a szót: — Rossz nyár volt ez. nem olyan igazi. De azért úgy 15 ezren megfordultak a strandon. Egy-egy jobb vasárnacsendes éjszakán átdolgozza és megváltoztatja az apa és fiainak arcát, és amint a hajnali derengés gyenge fénye behatol a nyíláson, megdöbbenve néznek egymásra. Amint a kínos tömlöc némi [fénnyel világosult és én borzadva [láttam arcomat négy arcon tükröz- [ni széllyel, két öklömet kétségbeesve [rágtam; s ők azt gondolván, étel éhe [dúlja testem, így szóltak felugor- [va bátran: „Atyánk, nem lesz szívünknek [ennyi búja, ha minket eszel! Te ruház- [tad csontunk e vézna hússal: — vedd ma- [gadhoz újra!” Aznap, se másnap, többé egy szót se mondtunk ... és az ártatlan gyerekek egymásután halnak éhen. Ötöd- s hatod- napra mind halott, kínok közepette. S már vakon keresem négy fiacskámat kezemmel; s két nap nevük egyre mondtam míg többre ment az éhség, mint a bánat! vagyis a bánat nem tudta megölni őt, de megölte az éhség. A költőben egyre forr a méreg. Már nem látja Ugoli- noban az árulót, hanem az elárul tat, az önmagában és gyermekeiben megbántott embert, az apát. Bár Ugolino vesztedet kereste s minden várad eladta volna tényleg, nem vonhatnád fiait ily keresztre. Ártatlanok, hisz nem sok éve élnek... mondja a költő és elemi dühvei fordul a város ellen, mely négy ártatlan gyermeket éhhalálra ítélt: veszélyeztetik a guelfek uralmát. A ghibellinek, a császári hatalom hívei, mindenütt mozgolódnak. Ezért Firenze jónak látja, hogy a szomszédos pisai Ugolino grófot — biztosítékképpen — néhány várának átadására kényszerítse. A pisai ghibellinek azonban tovább áskálódnak ellene, árulással, a várak eladásával vádolják, míg végül börtönbe vetik, ahol két kisfiával és két unokájával együtt éhenhal. (Firenzében később ghibellinnek a nemesi, guelfnek a néppártot nevezték.) Következik az éhség, az éhhalál szörnyű leírása olyan természetimen, olyan megdöbbentő részletességgel, hogy beleborzong az ember, amint hallgatja Ugolino elbeszélését: Napkölle előtt fölébredve [másnap haliám, hogy fiaim kenyeret [kérnek nyögő hangján álomközi [sírásnak... Felébredtek s az óra már kö- [zelgett, amikor enni szoktak nékik [adni, de álmából mindegyik rosz- [szat sejtett... Nem sírtam — kővé váltani » [már egészen — de sírtak ők, s szólt Anzel- [mocska végre „Mi lelt, apám? mért nézel [oly sötéten?... „Padre, che hai?” „Mi lelt, apám?” kérdi szívszorongva a fiúcska. Az éhség azon a Keskeny nyílás vet fényt a bús falakra, miknek éhségem ád nevet azóta, mondja Ugolino gróf — elbeszélése közben — Danténak, amikor a költő az Infernoban megszólítja őt, kíváncsian kérdezve tőle, miért rágja társának koponyáját. Mondd meg, mért teszed, és mi hasznod abbul? És Ugolino elmondja szörnyű történetét: Tudd meg hát: Ugolino gróf valék én s ez itt Ruggieri érsek: mért vagyok ilyen szomszédja, elválik a végén. És miközben ezeket mondja, egyre harapdálja és rágja fő ellenségének, Ruggieri érseknek koponyáját, aki őt elárulta és, akivel együtt van, gyűlölettel és bosszúvággyal örökre hozzákötve, az árulók kárhozatában. És mint kenyeret a legéhe- sebbik koldus ha rágná: ez úgy rágta társát nyakban, hol az agy a gerincre fekszik. Ugolino gróf a Pisából elűzött guelfek, a pápaság híveinek vezére volt, akit Firenze oltalmába vett a többi elűzött guelffel együtt és 1276-ban újra uralomra segítette öt. Közben véres hábo- : rúk robbantak ki, amelyek , i > Városnéző sétáim során so> kát bolyongtam a szűk utcá- ! kon és a még szűkebb sikáto- ! rokban. A pisai ferde torony : felé igyekeztem. Közben — az | Arno felől jövet — kijutot- | tam egy aránylag nagy térre: ; a „Piazza dei Cavalieri”-re, a ■ Lovagok terére, mely a közép- j kori pisai köztársaság közép- i pontja volt i Velem szemben jobboldalt a | „Chiesa dei Cavalieri dell’Or- | dine Marinaro di Santo Stefa- | no”, vagyis a „Szent István ! Tengeri Lovagrend” temploma ! áll. Ez a rend a XVI—XVII. j században működött : A templom mellett — kis ; utcával elválasztva — nagy, I háromemeletes palota, a Pa- \ lazzo della Carovana (a Kara- \ vánpalota), egykor a rend I székháza volt. Jelenleg a i Scuola Normale Superiore, a i Tanárképző Főiskola működik i benne, ahol az ország egyete- ! met végzett legjobbjainak to- ; vábbképzése folyik. Sok híres ; tudós és neves költő került ki i innen. ! Átellenben egyszerű, három- i emeletes épület. Kiugró : tetőzete alatt napórával | a „Palazzo delTOrologio”, : az Óra Palota, a Della ; Gherardesca grófok birtoká- i ban, mely a Divina Comme- ; diában jól ismert, híres „Tőrre ! della Fame”, vagyis az Éhség | Tornya romjain épült fel. Ide i bezárva szörnyű éhhalálban : pusztult el fiaival együtt Ugo- ! lino della Gherardesca gróf.
