Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-14 / 217. szám

Az Angyal utca Az Angyal utca, a szépen kiépített Bartók Béla útról hajlik le az úgynevezett Tö­rök kúlnál, s a Dézsma utcá­ban végződik, csaknem a Mű­vésztelep bejárata előtt. A Bogdányi utcával halad pár­huzamosan, gyönyörű a kilá­tás az utcából az egész alsó­városra, szigetségre, sőt a nagy Dunára. A rövid, néhányszáz méteres utca azonban szé­gyenletes állapotban van. Mintha itt nem lenne érvény­ben a város tisztasági tanács­rendelete, térdig járunk a gaz­ban, amely minden szemét gyűjtője is egyben. S bár sze­meteskocsi járja ezt az utcát is, itt-ott utcára vetett bom­lasztó, rohadt szemétkupacok láthatók, trágyadomb félig ut­cán, félig udvarban, a Közép­hegy utcai lebontott életve­szélyes ház helyén ott az épí­tési hulladék, kő, tégla, mal­ter, az utca porával és gazzal keverten. Az utca, mondom, oly szép, azt nem kerülik el a városlá­togató idegen csoportok sem. Csak néhány érzékeny sza­bálysértési bírság kiszabása lenne szükséges ahhoz, hogy két hét alatt egyik legszebb utcánkká váljék. A Szakma ifjú mestere címért Budakalászi beszámoló a „Ki miben tudós? vetélkedőről A KISZ országos központja indította azt a nemes versenyt, melynek keretében ifjú szak­munkásaink vetélkedhetnek egymás között a Szakma ifjú mestere megtisztelő cím meg­szerzéséért. A szentendrei já­rási KISZ-bizottság szerve­zésében a Budakalászi Lenfo­nó és Szövőipari Vállalat gyártelepén folyt le az eszter­gályos verseny keretében a já­rási vetélkedő. A megyei KISZ részéről Dánfi Sándor, a járási KISZ- titkár, Simon János, a kocsi­gyár, a kéziszerszámgyár és a töltőtollkészítők szakmai kép­viselői voltak a szakértő bí­rálóbizottság tagjai, akik pró­bára tették a jelentkező esz­tergályos ifjak szakmai tudá­sát, mind elméleti, mind gya­korlati téren. Jó volt hallani az elméleti „vizsga” nehéz kérdéseire adott gördülékeny válaszokat. A gépek, esztergapadok mellé álltak a jelöltek és 51—56—65 perc alatt készítették el a Két igaz történet Az egyik fiút nevezzük Jan­csinak, a másikat Pistinek. Mindketten tizenhat évesek, s ebben a soha vissza nem té­rő, gyönyörű serdülő koruk­ban nem szürke egyhangúság­ban peregnek . napjaik----.Tele v annak színekkel, fordulatok­kal. Igaz, hogy otrombán csú­nya színekkel és felháborító fordulatokkal. Jancsi édesanya jóval lakik, aki azonban most éppen lopás miatt egyéves börtönbüntetését tölti. Apja is itt lakik Szentendrén, apjá­nak azonban nem kell Jancsi, mivel őt már ötször meglopta. Nagyanyja is itt lakik, azon­ban neki sem kell Jancsi, mert tőle is lopott már. Jancsi tehát nevelőapja gyengédségét élvezi. Pisti lopás miatt már 1964- ten állott bíróság előtt. Akkor bírói megrovásban részesült, most a budapesti Esze Tamás Nevelőotthon gondozottja. 1965. szeptemberében azon­ban megszökött az intézetből, hazajött, de szülei elé nem mert kerülni. Jóbarátját, Jan- (Esit kereste meg, aki elvitte őt i széles szentendrei határba, űdor László víkendházához. Dtt leverték a lakatot és ott Éjszakáztak. Másnap motoroz- íi támadt kedvük, Ferenczy Sándomé verandájáról ellop­ok a motorkerékpárt, két óra hosszat veszélyeztették tulaj­don és mások testi épségét, a motort egy kicsit össze is tör­jék, de nem fáradoztak azzal, hogy a verandára visszacipel­jék, hanem a tulajdonos háza előtt az árokba dobták. Ezékután városi sétára in­dultak. Először Kőszegi Lajos Kossuth Lajos utcai boltját törték fel, ötvenhárom forint készpénz, egy szürke kabát és egy sárgedinnye volt a zsák­mány. Jancsi édesanyjának szállás­adójától négyszáz forint kész­pénzt loptak el, s elsétáltak a Pannónia úti 4. számú óvodá­ba. Az óvoda akkor az árvíz miatt szünetelt, szellőztetés céljából a leeresztett redőnyök mögött nyitva voltak az abla­kok, így aránylag könnyen be­jutottak, sőt többször is belá­togattak oda. Négyszázhatvan­két forint kár volt itt megál­lapítható. Az elrabolt holmit később eldobálták. Idén áprilisban Szabó Já- nosné pincéjében leszerelték a kerékpár hátsó kerekét, majd Sántái Gyuláné pincéjében is ugyanezt tették. Miért? Nem tudni, mert a leszerelt kereke­ket összetörték, s a helyszín közelében hagyták. Magánlaksértés, folytatóla­gosan elkövetett lopás, több- rendbeli lopás, jogtalan hasz­nálat bűntette miatt kerültek végül a Pestvidéki Járásbíró­ság elé, mely gyermekkorukra tekintettel, mindkettejüket próbára bocsátotta. A bírói íté­let szerint a próbaidő alatt kö­telesek állandó munkát vállal­ni, tartózkodniok kell a csa­vargástól, s esti tagozatban el kell végezniük az általános is­kola nyolc osztályát. Mert egyiküknek hat, a másiknak négy elemije van csupán. ★ Két rendbeli lopás miatt ugyancsak próbára bocsátotta a bíróság azt a kisfiút, aki ma egvik gyárunknak megbecsült dolgozója már. Amikor a fiút — magavi­seletének ellenőrzése végett — a gyámhatóság édesanyjával maga elé idézte. — az anya sírva mondta el, hogy másik 13 éves fia állandóan csava­rog, nem hajlandó iskolába menni, most sincs otthon — három napja, fogalma sincs, merre jár. Egyik viharos éjjel találtak rá FeLső-Pismán mélységeiben, ahol csipkebokrokban, lucsok- ra ázva éjszakázott. A gyámügyi előadó és az if­júságvédelmi bizottság igyeke­zik helyes útra terelni a gyer­meket. hogy majdan becsüle­tes felnőttekké válhassanak. Olyanokká, akik gyermekek nevelésére is alkalmasak. Mert. hosv arra nem minden szülő alkalmas, bizonyítja Jancsi. Pisti és még jónéhány szentendrei gyermek esete is. II. L. meglepetésre kapott „kúpfogas kerék” mesterpéldányát. A gyakorlati próbán az időt, a külcsint és a meg­adott méreteket osztályoz­ták, s így dőlt el az első, második, harmadik és további helyezés. Háromórás lámpalázas küz­delem után született meg az eredmény. Első helyezett Makra Mik­lós Budakalászról, a máso­dik a szentendrei Németh Ferenc, a harmadik a po- mázi Tóth János. A negyedik szintén szentend­rei, Turáni Jenő, és az ötödik Szigetmonostorról Kapornál József. Mindegyikük oklevelet nyert, az első három az üze­mi KISZ-től könyvjutalmat is kapott. Makra Miklós a me­gyei döntőbe is bejutott, ahon­nan, reméljük, továbbjut az országos döntőbe. Horváth Levente Orvosi ügyelet, s az érem másik oldala Újból — a Gőzhajó utcáról Irtunk már a nagyon szé­pen felújított, meredek és ka­nyargó Gőzhajó utcánk közve­szélyes közúti forgalmáról. Az egykor macskaköves, öreg angyalhegyi utca az évekkel ezelőtti felújítás során még járdát sem kapott, ami nem lenne hiányosság, ha el lenne zárva a gépkocsi- és motoros járműforgalomtól. Vagy, ha ez nem lehetséges — bár nem tudom, miért nem lehetne — legalábbis egyirányú közleke­dés lenne csak az utcában, mert az ott lakókra, felnőttek­re, s elsősorban gyermekekre. állandó életveszélyt jelentenek az ott fel és le száguldó gép­járművek. A Gőzhajó utca 2. számú háznak, az egykori öreg postahivatalnak a lakói elmondják, és papírokkal bi­zonyítják, hogy ebben az év­ben háromszor vettek fel pénzt az Állami Biztosítótól, betört utcai ablakokért, A ká­rok mindegyikét gépjármű okozta. Szakértői utóvizsgálat után — gondoljuk — különösebb hát­rány nélkül el lehetne zárni e veszélyes utcát a járműfor­galomtól. Jegyzetfüzet És ismét a kenyér ...! Nem restellek ismét a ke­nyerünkről írni, mert az egyik este egy idős férfi tette laká­Ceinent — csak 50 kilótól A Dumtsa Jenő utca sarkán lévő festékboltba siettem — cementért. Ott azonban közöl­ték velem, hogy cement a mi szép városunkban csak a TÜZÉP-telepen kapható. Már ezt is kifogásolni merészelem, mivel forgalomtól erősen ki­eső távolságban lévő nagyobb szabású telepről van szó, de oda is elbaktattam, mivel sür­getett a munka. S ott ért az­tán az elképedés! Kijelentet­ték, hogy cementből 50 kiló­gramm a legkisebb mennyi­ség, amit megvásárolhatok. De, mint jól tájékozottak, siet­tek közölni, hogy a festék- boltban kis tételben is ka­pok. Arról azonban már volt tapasztalatom, hogy ők nem foglalkoznak cementtel. Sok szaladgálás után kölcsön kap­tam tizenöt kilót, s most arról elmélkedem: hogyan fogom visszaadni ezt a kölcsön ka­pott cementet? S arra is gon­dolni merészelek, hogy a fes­tékboltban mégiscsak kellene kis tételekben árusítani a ce­mentet, mint korábban szo­kásban volt. Aláírás som asztalára azt a kiló friss kenyeret, amelyet aznap vásá­rolt egyik népboltunkban. Hogy melyikben, az nem érde­kes, hiszen nem ott sütötték, hanem a Sütőipari Vállalatnál. Csak azt tudom ajánlani, hogy másnap reggel azonnal mutas­sa be valamelyik hatósági or­vosunknak, mert a kenyér cí­mén kiszolgáltatott ragacsos, csirizes valami mindennek ne­vezhető, csak kenyérnek nem! S hogy ilyen kenyeret esz­nek dolgozóink, akik nincse­nek olyan előnyös helyzetben, mint a Budapestre bejárók, hogy onnan hordják haza napi kenyerüket — ez bizony szé­gyene a Sütőipari Vállalatnak. Sem korszerűtlen helyiség, sem sütő munkaerő, semmi sem indokolja, hogy ilyen ke­nyeret süssenek. Számtalan panasz jutott már el hozzánk is az orvosi ügyelettel kapcsolatban. A tü­relmetlen beteg, vagy hozzá­tartozója — ez részben érthe­tő is — csak szubjektiven ké­pes ítélni, s csaknem minden esetben az orvosban látja a hibát. A panaszok zöme akkor hang­zik el, ha a vasárnapi ügye­letet dr. Damyi Sarolta kör­zeti orvos látja el. Késve ér­kezik, nem található otthon, — mondják. De nézzük csak meg az érem másik oldalát is. A vasárnapi ügyeletkor — szombat déltől hétfő reggelig — tizenháromezer ember or­vosi ellátása van az ügyeletes orvosra bízva. Nem, nem té­vedés ez a szám, mert Pilis- szentlászló is ide tartozik. Az orvosnőnek egyetlen közleke­dési eszköze — a kerékpár. Természetesen, ha egy távo­labbi helyre kihívják — akár csak a László telepre — hosz- szú időbe telik, míg onnan visszatérhet. Persze, ugyanez fennáll a többi orvosnál is, legfeljebb nekik gyorsabb egy - egy „forduló”, mert autóval rendelkeznek. A kihívások in­dokoltságával nem kívánunk itt foglalkozni. De minden­esetre leszögezzük: az orvosi ügyelet életveszélyes állapotú embertársaink megmentését hivatott szolgálni. Azért van, még ünnepnapokon is, külön rendelés a járóbetegek számá­ra, hogy azzal se az ügyeleti időt terheljék! Mindezektől függetlenül, ügyesebb szervezéssel a hiá­nyosságokon lehetne segíteni, Ha például egy-egy vállalat, vagy a tanács, időnként — minden negyedik vasárnapról lenne szó — felváltva kisegí­tené az orvosi ügyeletet egy- egy gépkocsival. Nem beszél­ve arról, hogy az egészségügyi csoportnak is van gépkocsi­ja! Csak egy kis jóakarat kell hozzá, és az „objektív nehéz­ségek” is megoldhatók lenné­nek. Próbáljuk meg! Tizenhá­romezer emberről van szó! ISMERŐSEINK: A vecsési tuzoltózenekar Tanulhatnánk a vecsési túzoltózenekartól. Elsősorban zene iránti lelkesedést, kö­zösségi összefogást és min­den áldozatra kész társa­dalmi munkavállalást... A vecsési túzoltózenekar nem ismeretlen Szentendrén. Már az idei kulturális na­pok keretében több ízben szerepeltek városunkban a Duna-parton. és a város más pontján adott térzenék al­kalmával. Legutóbb szeptember 4-én voltak nálunk. A térzene egyik szünetében elbeszél­gettünk a zenekar „ügyinté­zőivel”: Hollóst Sándor pa­rancsnokkal, Haláp Ferenc szervezési vezetővel és Am- gusztin Józseffel, a vecsési tűzoltótestület elnökével. Elmondták, hogy zeneka­ruk 1958-ban alakult. Né­hány „magán”-hangszeren kí­vül kezdetben semmijük nem volt. Társadalmi munkák során szerzett összegből fo­kozatosan „felszerelték” ma­gukat A mintegy 50 tagot számláló zenekar, amelynek karnagya Dobrovitz József, Pest megyében a BM ki­emelt zenekara és rendsze­resen közreműködik min­den nagyobb megyei kul­turális rendezvényen. — Célunk: a fúvószene népszerűsítése megyénkben, es egyben -a zenekultúra ter­jesztésé. A zenét mi társa­dalmi munkában „adjuk”, nem vagyunk profik — mondják. Társadalmi munkában kü­lönben klubhelyiséget is épí­tettek maguknak. Az után­pótlás biztosítva van szá­mukra: van már eg-’- jól működő úttörőzenekaruk is. — Nagyon szeretnénk, ha sikerülne Szentendrén is lét­rehozni egy zenekart a he­lyi túzoltótestület keretein belül. Mi minden tőlünk tel­hető támogatást megadnánk a létesülő új zenekarnak. Csak hívjanak, és mi segítünk. Megfontolandó javaslat. Kiről és mikor nevezték el városunkat Szentendrének? SZABÁLYSÉRTÉSI HÍRADÓ A városi tanács szabálysér­tési előadója, ezúttal a Hor­gászegyesület feljelentésére, több tanú meghallgatása után, egy huszonhárom éves szent­endrei fiatalembert volt kény­telen ezer forint pénzbírsággal sújtani, akinek kimutatható foglalkozása nincs. A Duna- partot járja horgászbotjával — legutóbb nyolcszáz forintra bírságolták ugyan e törvény- sértésért — és most ismét bün­tetni kellett Amennyiben a bírságot megfizetni nem tud­ja, húsznapi elzárás alatt ide­je lesz törvényeink tiszteleté­ről elmélkednie! S mert huszonhárom éves korban a mi társadalmunk­ban egy ilyen egészséges ifjú ember nem lehet „alkalmi munkás” — a hatóság a rend­őrkapitányságot is értesítette. A horgászat különben szép időtöltés, mindenki gyakorol­hatja — aki néhány forint el­lenében horgászjegyet vált... ★ Egy „özvegyi jogú” kőműves kisiparost is háromszáz forint bírsággal kellett sújtani, a megrendelő építtetőt pedig százötven forinttal, mert az építési engedély feltételeitől eltérő módon építették meg a házat. Tervrajz, építési enge­dély előzetes beszerzése nem üres papírformula! S ezt első­sorban az állandóan építéssel foglalkozó kisiparosnak kell tudnia. Városunkban többen isme­rik Apolczer Júlia Szentendre település-földrajza című dok­tori értekezését (1938), amely megvan a szentendrei járási könyvtárban és mások birto­kában is. — Apolczer az ada­tokat Szofrics művéből meríti és szerinte is a „Kloster Sanct Andreas”-ról nevezték el vá­rosunkat Szentendrének. (A kolostor kérdésével külön cikkben foglalkozunk majd részletesen.) A Szentendre helységnév tisztázásánál a legendák, száj- hagyományok, mende-mon- dák mellőzésével a hiteles levéltári okiratok adataira kell figyelmünket fordítani. — Városunk középkori múltjá­ból azonban kevés ilyen ok­levéltári adat maradt fenn. Egyik fontos adat 1146-ból származik, amikor II. Géza király megerősíti Fulco nevű telepes­nek a pannonhalmi apátság részére tett hagyatékát. Az oklevelet a veszprémi püs­pöknek Szentendrén, a Duna mellett levő udvarházában ál­lították ki — „in Curia epis­II. copali S. Andreae secus Da- nubium”. (Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okle­veleinek kritikai jegyzéke. Bp. 1930. 73. sz. — Bártfai Szabó László: Pest megye ok­leveles emlékei. 1938. 3. 1.) Ennek tanúbizonysága szerint Szentendre a veszprémi püspök Duna melletti birtokának köz­pontja lehetett. Ezt a birtokot a veszprémi püspök már 1002- ben kapta, amint ezt egy hi­teles okirat bizonyítja. (Hazai okmánytár VI. kötet x. — Szentpétery i. m. 73. sz.) — A veszprémi püspökséghez tar­tozó településnek említi egy okirat 1196-ban is. (Fejér György: Codex Diplomaticus Hungáriáé. II. 302. 1.) Szentendre a veszprémi püspökség birtoka volt 1318- ig, amikor István püspök cse­rébe adja I. Károly királynak Zala megyei birtokáért. (B. Szabó i. m. 33. 1. — Bo- rovszky S. Pest megye monog­ráfiája. — Pest megye műem­lékei. I—II. k.) A rendelkezésünkre álló kevés emlékanyagból is kitű­nik, hogy Szentendre volt a helység neve ennek a telepü­lésnek már az Árpád-házi ki­rályok idejében, a XI. vagy XII. században 1002—1146. kö­zött. A veszprémi püspökség­nek is része lehetett a név­adásban, hiszen több, mint 300 évig birtokába tartozott ez a helység, amely már 1226- ban főesperesi központ volt Pilis vármegyében. (Jankovics Miklós: Buda környéki plébá­niák középkori kialakulása. Bp. Régiségei XIX. 58—59 1. Horler—Kuthy: Szentendre 19. 1.) Az a Szent Endre, akiről városunkat elnevezték, nem lehetett más, mint András apostol. Az Endre név már az Árpád-korban elterjedt vál­tozata volt az András név­nek. (Révay: Lexikon.) Szentendre, mint Árpád­kori magyar település az egy­kori Ulcisia castra terüleién kilenc évszázados, viharos történelmi múltra te-' kin the t vissza és megtartva ősrégi nevét, most erőteljes lendülettel halad előre a fej­lődés útján. Vajda István

Next

/
Thumbnails
Contents