Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-14 / 217. szám

1966. SZEPTEMBER 14., SZERDA Mir uf.f, ír, I 'xJUrlw* Pelenkától elektromos agyig Ezer háziasszony mestermunkája — Érdeklődhetnek a legille­tékesebbtől, elmondja a véle­ményét a Fizikai Kutató Inté­zet is. — Elegendő, ha az alkotók nyilatkoznak. — Altkor hadd újságoljam, hogy elektromos agyak, me­móriaegységek előállításával is foglalkozunk. Vékony fém­fonalra fűzött, parányi kerek fémtárcsák, amelyek az adott jeleknek megfelelően a mágnesességet tárolva, őrzik az utasításokat, A hatvanas évek elején még a kötött kesztyű, s később a műanyagpelenka szerepelt a budaörsi háziipari szövetkezet munkaprogramján. Azóta nem­csak terebélyesebb lett, de a Budai Járási Háziipari Szövet­kezetté nőtt gárda a precíziós műszergyártás színvonaláig küzdötte fel magát. Varró Ká­roly elnök a legújabb állo­másról ad hírt. — Egy-egy tenyérben el­férő elektromos agy ára 1000 forint. Bedolgozói rendszerrel készül, mint ahogy a közismert s jól bevált, mikro-villanymotorokat is háziasszonyok szerelik, te­kercselik. Főzés-takarítás köz­ben ráérő idejükben. Külön érdekessége, hogy olcsóbban állítjuk elő, mint az állami ipar. A mi ajánlatunk volt messze a legkedvezőbb, mely a rendelőhöz beérkezett. . — Hány asszony keres így kenyeret — odahaza. — Nyilvántartásunkban ezer szerepel. Es ezek az anyák, feleségek valóban a legnagyobb se­gítséget kapják; háztartási, nevelési gondjaik közben a legmegfelelőbb idő­ben ülhetnek a kenyérkereső elfoglaltság mellé. Érdekesség­ként említem azt is, hogy a közeli településekre járatot in­dítottunk. Gépkocsiba pakol­juk az anyagokat, s a kész munkát ugyanakkor átvesz- szük és a szövetkezet köz­pontjába szállítjuk. Ezzel le­hetővé tesszük, hogy az emberek az oda-vissza utazás fáradalmaitól men­tesüljenek, s egyébként elvesző idejüket is hasznos munkával töltsék. A számok beszélnek és ese­tünkben nagyon sok a mon­danivalójuk. Fél évtized alatt meghatszorozódott a szövetke­zet bevétele és az idén meg­közelíti az 50 milliót! tgy. Emberségből is jól vizsgáztak Kellemes meglepetéssel ked­veskedtek az abonyi 11. sz. Fmsz-csemegebolt szocialista brigádjának tagjai a helyi szo­ciális otthon lakóinak; műso­ros uzsonnával vendégelték meg az öregeket. A műsort a Rozmaring együttes szolgáltat­ta. A brigád idestova négy éve alakult a bolt öt dolgozójából, Szép Ferencné vezetésével; az­óta kétszer nyerték el a meg­tisztelő szocialista címet. Szak­mai felkészültségüket bizo­nyítja, hogy szeptember elseje óta már a negyedik negyedévi tervük teljesítésén fáradoznak. Sietnek a költözőmadarak Baranyában ér­dekes ornitológiái jelenséget figyel­tek meg: szokat­lan gyorsasággal távoznak a költö­zőmadarak. Más­kor hetekig tartott a gyülekezésük és egyes csoportok csak több napos időközökben in­dultak el, most viszont hirtelen kiürültek a fész­kek. A fecskék szinte egy szálig eltűntek' már a Mecsek vidéké­ről. A gólyáknak azok a csoportjai, amelyek a drévai kiöntéseknél „kondiciójaví- táus”-t tartottak, most váratlanul meggondolták ma­gukat és sürgősen útra keltek. Ha­sonló gyors vonu­lást figyeltek meg a többi madárnál is, holott a mos­tani időjárás ked­vező, a meleg szeptembernek in­kább az itt mara­dásra kellene csá­bítani a vándoro­kat. Az ornitoló­gusok ebből arra következtetnek, hogy az idén ko­rán beköszönt a tél vagy legalább is a hideg. Más jelek hosszú ősz­re utalnak, úgy hogy ez is leg­alább annyira bi­zonytalan, mint a hivatalos meteo­rológia. mai nap Tengerésztisztből lett világhírű íróvá ■ 1966. szeptember 14., szer­da, Szerénke napja. A nap kél: 5.19 órakor, nyugszik: 17.59 órakor. A hold kél: 4.21 órakor, nyugszik: 18.15 órakor. A szerkesztőségünkhöz beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küld­jük vissza. Újabb három község vízellátását biztosítja a DCM vízmüve Ült a metilalkohol A mentők súlyos metilalko- hol-mérgezési tünetekkel szál­lították a Korányi kórházba a 31. számú Építőipari Vállalat, Budapest IV. kerület Tó utca 4. szám alatti munkásszállásá­nak több lakóját. Az orvosok mindent elkövettek az eszmé­letlen emberek életének meg­mentésére, de 3 dolgozón már nem tudtak segíteni. Kiss Mátyás 52 éves kubikus, Csi­kós Sándor 23 éves hegesztő, valamint Nagy István 67 éves segédmunkás a kórházban meghalt Bálik István 57 éves kubikus, Nagy Gábor 23 éves állványozó állapota életveszé­lyes. A munkásszállás lakói közül még ketten ittak a me- Silalkoholból készült italból, jelenleg még tünetmentesek, le szakorvosi felügyeletre szo­rultak. A rendőrség vizsgálatot in­dított a metilalkohol mérgezés ügyében. A DCM az egész országnak gyárt cementet, ugyanakkor egészséges ivóvizet szolgáltat egyre több Vác környéki köz­ségnek. Miután a cementké­szítés művelete sok vizet igé­nyel, tudvalevőleg évekkel ez­előtt Verőce határában, víz­mű épült a gyár és egyben Vác városa vízellátásának biz­tosítására. Két esztendeje ez a vízmű látja el ivóvízzel Verő­cét és Kismarost is. Ez év tavaszán csatlakozott a vízvezetéki hálózathoz a kósdi Naszályhegyalja Tsz is, hogy öntözéses gazdálkodást folytathasson. Kösd község ta­nácsa pedig elhatározta, hogy a vezetéket a tsz köz­pontból tovább kiépíti a lakos­ság egészséges ivóvíz ellátása érdekében. Csatlakozó vezeték tervdokumentációját rendelte meg Rád és Penc tanácsa is. Mindhárom község nélkülözi a jó ivóvizet, Radon is hiába kísérleteztek mélyfúrási ku­takkal. A három községbe vezető fő­nyomócső hossza Váctól közel 11 kilométer lesz. A tervraj­zok még ebben az évben el­készülnek, úgy hogy előrelát­hatólag jövőre már a csőháló­zat építése is megkezdődhet. Ha a vezeték kiépül, Vác vá­ros, illetve a Dunai Cementmű vízműve már öt község víz­forrása lesz. Halálra gázolta a vonat Ismét áldozatot követelt az emberi meggondolatlanság: Fekete Sándor 60 éves festő cs mázoló, monori lakos mozgó személyvonatra akart felug­rani a Keleti-pályaudvaron Az ugrást elvétette, a kerekek alá esett, s a vonat halálra gá­zolta. Várható időjárás szerda es­tig: kedden kevés felhő, eső még nem valószínű. Az éjsza­kai óráktól növekvő felhőzet. Zivatar idején átmeneti szél­erősödés. Enyhe éjszaka. A nappali felmelegedés elsősor­ban nyugaton gyengül. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán 21—27 fok között. — Megyei tanácstagok fo­gadóórái. Belovai Jánosné Tápiószecsőn 14-én, szerdán 9—11 óra között, Bánhegyi Bernát 15—17 óra között Tö­kölön, Solymosi Jakabné 12—14 óra között Ecseren, Csomós József 13—15 óra között Tinnyén, 10—12 óra között Piliscsabán, Csupics Sztankó 14—16 óra között Százhalombattán, a községi tanácsházán, Lengyel Péter- né 16 órakor a Magyar— Koreai Tsz-ben és Kiss Ti- borné 18—20 órakor Tatár- szentgyörgyön a pártházban tanácstagi fogadóórát tart. — Német jogtudós előadá­sa Vácott. Vácott, a Lenin úti pártház földszinti nagy­termében dr. Bemard Gräf- rat, a Humboldt Egyetem tan­székvezető tanára szerdán délután fél öt órai kezdet­tel előadást tart az „Állam- polgári jogok a Német Szö­vetségi Köztársaságban” cím­mel. — Termelőszövetkezet és művelődési ház szerződése. A perőcsényi „Április 4” Termelőszövetkezet évi tíz­ezer forinttal járul hozz,á a napokban átadásra kerülő új községi művelődési ház fenntartásához. Ennek fejé­ben valamennyi rendezvé­nyüket ott tartják meg. i US EVE, 1851. szeptember 14-én halt meg James Fenimore Cooper, világ­hírű amerikai író. Jogot tanult, majd három évig tengercsztiszt volt. Felesége ösztönzésére fo­gott regényírásba, aki olvasni- valói színtelenségére panaszko­dott. „A kém” című regénye indította el regény-sikereinek so­rát. Ezt gyors egymásutánban követték a „Bőrharisnya” soro­zat kötetei. A nagy mesemondó új témát hozott az amerikai iro­dalomba, az indiánok életének, szokásainak leírását, a fehér gyarmatosítókkal vívott harcaik romantikáját. Nean titkolva ro- konszenvét az indiánok iránt. Cooper egyúttal egyik úttörője lett a modern kalandregénynek. Bőrharisnya bevonult a világ- irodalom felejthetetlen regény­alakjai közé, megteremtőjét pe­dig halhatatlanná tette. Könyvei főként az ifjú olvasók körében lettek rendkívül népszerűek. Mintegy harminc regényén kívül megírta az amerikai haditenge­részet történetét is. Népszerűsé­gének csúcsát „Az utolsó mohi­kán” című könyve jelzi. Több müvét színpadra is alkalmazták. Később — bár regényírói nép­szerűsége nem csökkent — mi­vel a hazájában fellelhető hibá­kat élesen bírálta, kíméletlenül ostorozta, szálka lett a vezető körök szemében, gyűlöletet éb­resztettek ellene, úgy hogy csa­ládjával évekre hazájától távol kellett élnie. — A jobb áruellátás érde­kében fokozatosan mintegy 25 százalékkal több teher­gépkocsit állítanak be a me­gye kereskedelmi hálózatá­ban. Ezek főleg furgonok lesznek, hogy az élelmiszert higiénikusan szállíthassák. — M. Szűcs Ilona festőmű­vész kiállítását pénteken dél­után fél hatkor nyitja meg Mucsi András művészettör­ténész Budapesten, a Fényes Adolf teremben, VII-, Rá­kóczi u, 30. — NDK sportszerkiállítás nyílik vasárnap délelőtt Gyömrőn, á járási művelő­dési házban. Utána matiné- műsort rendeznek neves mű­vészek felléptével. A Pest vidéki kertekbe visz- szajött a tavasz, a korán vi­rágzó bokrok újból virágzanak ék gyümölcsöt hoznak. Á képen; A mogyoróbokor barkával. ß OSTABONTÁS Az illetékesek válaszoltak OKTÓBERBEN: Gyors- és gépírók Fabro Henrik-einlékversenye Nevezés szeptember 24-ig Az Országos Gyorsíró és Gépíró Versenj’bizoUság (Budapest» V., Bástya utca 5.) az idei gyors- és gépíró versenyeket a nagy ma­gyar gyorsíró, Fabro Henrik em­lékének szenteli, születésének 100. évfordulója alkalmából. Az emlékversenyeket — sebes­ségi, hibátlansági gépíróverseny; magyar nyelvű egyéni gyorsíró verseny; munkahelyek csapat- és pontszerző gsrors- és gépíró ver­senye; idegen nyelvű gyors- és gépíró versenyek — ebben az év­ben október 14-e és 18-a között bonyolítják le. A nevezéseket minden verseny­számra külön két-két példányban szeptember 24-ig kell beküldeni a budapesti versenybizottsághoz, il­letve vidéken az illetékes gépíró és gyorsíróiskola versenyfeielösé- bez, munkahelyenként névsorba foglalva a jelentkezőket. A neve­zésnek tartalmaznia kell a ver­senyzők nevét, telefonszamät, la­káscímét, munkahelyének nevét és címét, a versenyszám (fok, nyelv) megjelölését, az esetlege­sen villanyírógépen dolgozó ver­senyzők számát. A különböző versenyszámokban legjobb eredményt elérők első bá­rom helyezettje — sebességi, il­letve versenyíokonként — díjakat, jelvényeket, okleveleket, és emlék­lapokat kapnak. Azokat a ver­senyzőket, akik elérik a sebességi, illetőleg a hibátlansági gépíróbaj­noki követelményeket, az országos versenybizottság hivatalból behív­ja az 1967. évi gépíróbajnoki ver­senyre. Az új versenyszámként meghir­detett pontszerző versenyben azok a munkahelyek számítanak elő­nyös helyezésre, ahonnan nagy számban vesznek részt az emlék- versenyen. Megölte az anyját Juhász Istvánné 31 éves pilisi lakos szeptember 10-én összeszólalkozott a vele egy házban lakó — több esetben már ideggyógyintézetben ke­zelt — édesanyjával, Medgyesi Jánosnéval. Juhászné piszka­vassal úgy fejbeütötte anyját, hogy az eszméletét vesztette. Amikor az idős asszony magá­hoz tért, lánya nagy mennyi­ségű gyógyszert oldott fel vízben, s azzal itatta meg. Medgyesi Jánosné röviddel ez­után meghalt. Juhász Istvánné ellen megindult a bűnvádi él­járás. (Komádi karikatúrája) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO *•20: Székely fonó. Részletek Ko­dály dal játékából. 9 .ól: Fogorvosi tanáesok. 9.0*»: Vasziiij herceg. Mesejáték. 10.10: Könnyűzenei hír­adó. 11.00: Beethoven: F-dur szo­náta. 11.27: A Szabó-család. 12.15: Xóta csokor. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Ernest An- sermet vezényel. 14.05: Könnyű fúvósmuzsika. 14.30: Lányok, asz- szonyok. 15.00: Zongoraművek. 15.40: A sziget, IX. rész, 16.15: Tánczene. 17.00: Közvetítés az Olympia Ljubljana—Ferencváros VVK. labdarúgómérkőzés n. fél­idejéről. 17.50: Rózsavölgyi: Keser­gő és Omolt csárdás, 18.00: Mi tör­tént a nagyvilágban? 18.20: Opera­barátoknak. 18.52: Az Ifjúsági Rá­dió zenés-táncos beszámolója a nagyvilágból. 20.22: A kamarazene remekeiből. Bartók: n. szonáta. 20.45: Ritmikus percek. 21.25: Em­ber a sziklán. Egyfelvonásos rá­diójáték. 32.10: Időszerű nemzet­közi kérdések. 22.25: Három nyi­tány — három versenymű. 23.25: Operettrészletek. PETŐFI RADIO 14.0«: Operarészletek 13.05: Dél­utáni frissítő! 16.15: Fogorvosi ta­nácsok. 16.20: A zenekar története. III. 16.50: Baráti kalauz. Barabás Tibor írása. 17.05: Könnyűzenei híradó. 18.00: Észt kórusok. 18.15: Pillantás a jelenbe. 18.40: Kacsóh— Holtai: János vitéz —- a II. felv. fináléja. 19.10:» Régi olasz muzsi­ka. 19.45: Gazdaszemmel a nagyvi­lág mezőgazdaságáról. 20.00: Nép­dalok, népi táncok. 20.40: Haba: Üj föld — jelenet a III. felv.-ból. 21.05: Szigeti Józseffel Budapesten. 22.13: A hangok: rádiójáték. URH 18.35: Kamarazene. 19.12: Ritmus és melódia. 19.52: Mahler összes szimfóniái. 21.00: A föld alatti vi­zek útja. Előadás. 21.15: Könnyű­zene. 21.40: Olasz operaest. TELEVÍZIÓ 17.41: Anyagbörze. 17.55: Hírek. 18.00: Mérnökök, technikusok, fi­gyelem! 18.25: Őrségi változások. Riportfilm. 18.45: A fény termé­szete.- 19.15: Hazai tükör. 19.20: Es­ti mese. 19.30: Tv-hiradó. 19.50: Tiszta ügy. Példázat. VI. rész írta Mesterházi Lajos 20.50: Egy nap Szardínia szigetén. Zenés olasz film. 21.30: Skopje. Jugoszláv kis- film. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. Miért omlik a vakolat a péceli Szabadság moziban? Postabontás rovatunkban Csiba József levelezőnk szóvá tett néhány „apró” hiányossá­got a szélesvásznúvá átalakí­tott és egyéb tekintetben is korszerűsített péceli Szabad­ság moziban végzett munkála­tokkal kapcsolatban. A május 11-én „Omlik már a vakolat” címmel megjelent levélre a Kisipari Szövetkezetek Pest megyei Szövetsége szeptember 3-i keltezéssel a következő vá­laszt küldte szerkesztőségünk­höz: „A szövetkezet megállapítá­sa szerint a Pest megyei Mo­ziüzemi Vállalat mint építtető, már az átadás-átvétel után új elektromos mérőhelyet képe­zett ki. Emiatt a külső hom­lokzaton 40 cm szélességben hornyot kellett vésni, s ennek lett a természetes következ­ménye a vakolat megrongáló­dása. A cikkben említett egyé hibákkal kapcsolatban a szí - vetkezet megállapítja, hogy a műszaki átadás-átvételi jegy­zőkönyvben a munkálatokat az építtető műszaki ellenőre megfelelő minőségben átvette. A vészkijárat! lámpák sze­relésére az építkezést végső szövetkezet nem kapott meg­rendelést. A pénztárajtó tokja valóban kimozdult a helyéről, mert azt az elhelyezéskor a szövetkezet dolgozói — kétségtelen, hog” szabálytalanul — a meglevő hajópadlóhoz rögzítették. Idő­közben ugyanis a Moziüzem: Vállalat dolgozói a hajópadló: felbontották és ennek követ­keztében a pénztárajtó tokja kimozdult. Ezt a hiányosság©' azóta a hibát elkövető szövet kezeti dolgozó kijavította.” Boross Gyuláné a KISZÖV elnöke lehet hirdetményeket elhelyezni — a táblán Hivatkozással a Pest megyei Hírlap folyó évi augusztus 17-i számában Bundies Péter tököli lakosnak- „Plakáthirde­tés és bürokrácia” című cik­kére közöljük, hogy az abban foglaltak az alábbi kiegészí­tésre szorulnak: A HÉV-állomás külső fa­lain, a legkülönbözőbb helye­ken és eszközökkel (ragasztás, szeg, rajzszeg, stb.) jelentek meg változó formájú hirdet­mények. A közelmúltban be­fejezett tatarozás után megen­gedhetetlen, hogy a nagy költ­séggel végeztetett munkát tönkretegyék, amikor a közsé- i gi tanácsnak az állomáson hirdetmények közzétételére elhelyezett táblája van. Meg­jegyezzük,_ hogy a táblát már hosszú idő óta nem is vették igénybe hirdetések céljára. Azt viszont a jövőben sem en­gedélyezzük, hogy az állomás falára plakátokat és egyéb hirdetményeket ragasszanak vagy szegezzenek. Javasoljuk azonban, hogy a hirdetménye­ket — annak rendje és módja szerint — a községi tanács engedélyével, az e célra készí­tett hirdetőtáblán helyezzéh el. Pászti István igazgató l »

Next

/
Thumbnails
Contents