Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-13 / 216. szám

1966. SZEPTEMBER 13.. KEDD 5 Hét vége - hét eleje Érdemes volt hallgatni, a kémény-meteorológusra. A megjelent rövid vasárnapi be­szélgetésben arról biztosított a hivatásos kéményseprő, hogy felfelé száll a füst, tehát jó időre számíthatunk. S bár a vasárnap délelőtt gyanúsan indult, ebédidőre már verő­fényben úszott a táj, majd­nem mindenütt. Ennek megfelelően áram­lott szüntelen a motorok, autók sokasága, az új balatoni autósztrádán. Este európai világvárosok for­galmát idéző fénysorok höm­pölyögtek, a magyar tenger felé. Nincs kizárva, hogy a bol­dog utasok között találhattuk, volna valamelyik frissen ava­tott orvost. Szombaton dél­előtt vették át ugyanis a vég­zett egyetemisták doktori ok­mányukat. Munkába állnak-e ifjú or­vosok Pest megyében? Dr. Bé­kés Zoltán, a megyeháza osz­tályvezető-főorvosának gyors válasza ez: — Hozzávetőleg húsz be­töltetlen helyre várunk fiatalokat. Most az avatás után néhány napot pihennek, s aztán je­lentkeznek szolgálattételre. Ismeretlenül is örömmel és bizalommal fogadjuk őket. .. S hogy telt a szeptember közepi vasárnap? — Az esztendő legnagyobb forgalmát jelezték Visegrád- ról. Mindeddig példátlan ven­déginvázió lepte el a Dunaka­nyarnak ezt a történelmi ne­vezetességű részét. Egyedül a Vár-étterem 15 ezer embert fogadott, s 70 ezer forintos forgalmat bonyolított szom­bat-vasárnap. Jelentős részük szomszé­dos, vagy távolabbi or­szágból érkező külföldi volt. Dobos Béla, a Budakömyék: Vendéglátóipari Vállalat igaz­gatója, még a Határcsárdát említi: a szentendrei v-pndég- ’látó üzemben legalább három­ezren szólították a pincén hétvégén. — A közönség semminek sem látta híját, hiszen az em­lített s még néhány más ét­termünk a ,.D”-betűt viseli, s így kiemelt áruellátásban ré­szesül. De. hogy kezdődött a hét, a Maglódi Gépgyárban? A fő­mérnök vidáman és optimis­tán válaszolt: — A hét első napján dön­töttünk egy újabb termékfor- máról. így szélesítjük a skálát, a mi nagy karrier előtt álló készí tmény ünknél. — Találmány? — Rendkívül hasznos újdon­ság. Jól ismert a Márklin-épí- tőjáték. Ennek felnőttek által «játszható” változatát „Orvossá fogadom' Invázió Visegrádon Márkiin láda — Márkiin ház több, mint 26 féle, nagy­méretű egységcsomagokba helyezett lyukacsos építő­elemet hozunk forgalom­ba. Ebből aztán pádtól a vikend- házig, mindenfélét összeil­leszthetnek. Ha a váz elké­szült, már esik borítani kell — tetszés szerinti anyaggal. — S van benne fantázia? — Egy háromszor-három- méteres nyaralóházacska vá­zát 7—8 ezer forintból elké­szíthetik. A színes, fényes fe­lületre festett felnőtt Markiin most éli virágkorát. A hagyo­mányos anyagnál jóval köny- nyebb, és nagyobb szakérte­lem nélkül egy prospektus nyomán számtalan variációt ké­szíthetnek belőle. — Magánosok is? — Ma még az állami keres­kedelem vásárolja, és szorgal­mazza, de holnap már a köz­ember is megvásárolhatja. Ez idén több, mint 35 milliós té­telt rendeltek, s kétszer ennyit is elfogadnának. Nem panasz­kodhatunk, a termék befutott., annyira, hogy január 1-én bú­csút veszünk a mikro-hidro- glóbusztól. A hétfői nappal :) huszonhetedik forma gyártá­sát is eldöntöttük, s elkészült a Marklin-gyümölcsláda első példánya. T. Gy. mai nap Újszerű stílus — 460 éve A türkiz és a bordó jól áll minden nőnek MAGYAR-LENGYEL DIVATBEMUTATÓ Hétfőn érdekes bemutató volt a budapesti Luxus Áru­házban. Czeglédi József né igazgatónő beszámolt arról a megállapodásról, amelyet a Polska Moda varsói divat­központtal kötöttek. Lengyel- országból konfekciós és kötött­Szeptemkr 15-től előnyösebben lehet vásárolni hűtőszekrényt és tv-t A BKM vas-műszaki főigaz­gatósága az Országos Taka­rékpénztárral egyetértésben kedvezőbb fizetési feltételeket állapított meg a hűtőszekrény és a televízió részletvásárlás­nál. Szeptember 15-től, várha­tóan május közepéig, az eddi­gi 1000 forint helyett 500 fo­rint előleg lefizetésével vásá­rolható 120 literes Lehel és 85 literes Szaratov hűtőgép. , Ugyancsak szeptember 15- től 500 forintra csökkentették a Horizont televízió előlegét, s így a kisebb keresetű dolgo­zók is kedvezőbben juthatnak hozzá a nagyképcsöves készü­lékhez. Szeptember 15-én megszün­tetik a Favorit 10. típusú tele­vízió korszerűségi felárát. Szeptember 15-től tehát a Fa­vorit televízió 4-féle változata az eddigi 5600—5700 forint he­lyett 5400, illetve 5500 forin­tért kapható. GÖDÖLLŐN o piactéren megnyílt o földművesszövetkezet TEJIVÓJA, PECSENYESÜTŐ-FALATOZÓJA, valamint BORKÓSTOLÓJA, ahol az állami gazdaság kitüntetett borait árusítják. A korszerű boltokat igen kedvelik a helyiek és az átutozók egyaránt. árut kapunk, Magyarország pedig szintétikus ruhaanya­gokat szállít. A megegyezést tapasztalat- cserével kötötték össze. Ennek keretében divatbemutatót is tartottak. Most a magyar mo­delleket mutatták be, a kötött csipkeruhákat, a tubusvonalű szövetruhákat. Továbbra is nagy* divat lesz finomkonfek­cióban a jersey, türkiz és bor­dó színekben, mert ezek szin­te minden nőnek jól állnak. Igen mutatósak a bundák, négyezertől 15 ezer forintig terjedő eladási áron. Az es­télyi és az alkalmi ruhák, már a magyar gyártmányú fémszálas lurex-anyagból ké­szültek. A divatbemutatót 60 lengyel modell bevonásával, 15-én este megismétlik Budán a MOM művelődési házban, végül 20-án este a Lengyel Kultúra Váci utcai termeiben mutat­ják be. 1966. szeptember 13. kedd, Ludovika napja. A nap kél: 5.1S, nyugszik: 18.01 órakor. A hold kél: 2.53, nyugszik: 17.52 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: párás, meleg idő. Helyenként reggeli köd. Nyugat felől lassú felhősödés, valószínűleg még eső nélkül. Mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között, éjszakai bőmérséklet i2—17. _______ — A sződligeti camping területén a Duna-kanyar In­téző Bizottság anyagi támo­gatásával újabb kabinsort, zuhanyozót és 30 csónak tá­rolására alkalmas csónakhá­zat építenek. Életével fizetett a szabálytalanságért Halálos közlekedési baleset történt Nagykőrösön: Locskeí József termelőszövetkezeti nyugdíjas kerékpárjával sza­bálytalanul fordult rá a főút­vonalra, s egy motorkerékpár elütötte. Locskai József a kór- házbaszállítás után belehalt súlyos sérüléseibe. Súlyos sérüléssel szállították kórház­ba a mentők a motorkerékpár pótutasát, Lestán Béla 23 éves villanyszerelőt is. Meglepő fordulat... 1 460 EVE, 1506. szeptember 13-án halt meg Andrea Mantegna, a korai re­neszánsz nagyhatású olasz festő­je és rézkarcolója, a páduai is­kola egyik vezető mestere. Nyu­godt és komoly felfogású alak­jain, a valósághoz közelálló, ha­tározott körvonalú ábrázolás- módján, a pontos anatómiai ki­munkáláson Donatello szobrai­nak és az antik művészet emlé­keinek hatása tükröződik. Mint a festői perspektíva úttörője, nagymestere volt a távlati ábrá­zolásnak, a térillúzió elhitetésé- nek. Az általa útjára indított új­szerű stílus különösen freskóin érvényesül. Leginkább az antik világot jelenítette meg, de alko­tásainak jó része a vallásos tárgykörből merítette mondani­valóját. Legtöbb falfestménye Páduában és Mantuában találha­tó; az ő falképei díszítik a ró­mai Belvedere kápolnát is. Mű­vészete nagy hatással volt Raf- faelre, rézkarcaival Holbeinre, és különösen Dürerre. Festmé­nyei a nagy képtárak legféltet­tebb kincsei közé tartoznak. s— 35 évvel ezelőtt e napon robbantották fel provokációs cél­lal a biatorbágyi vasúti hidat, amelynek ürügyén egy héttel később kihirdették a statáriumot a kommunisták ellen. Bélyegnapi bélyegsorozat A Postavezérigazgatóság közli, hogy szeptember 16-án, az országos bélyegkiállítás megnyitása napján négy, 2 fo­rint, plusz 50 fillér értékű so­rozatot és ugyanezt az értéket tartalmazó bélyegblokkot bo­csát forgalomba. — Tanácstagi fogadóóráki Solymosi Jakabné megyei ta­nácstag Maglódon 13—15 óra között a Gépgyárban, Bánhe­gyi Bernát Halásztelken a községi tanácsnál 15—17 óra között tanácstagi fogadóórát tart. Dr. Ádám Mihály megyei tanácstag fogadóórája meg­változott. Az új időpont: 1966. szeptember 16-a, pén­tek de. 9—12-ig Dunakeszin, a községi tanácsházán. — Pótfelvételt hirdet a budapesti Bartók Béla Zene- művészeti Főiskola a dzsessz tanszakon szaxofon és nagy­bőgő hangszerekre. Csak érettségizettek jelentkezhet­nek: szeptember 15-én 15 órakor az V. kerületi Sem­melweis utca 12. szám alatt Felvételi vizsgát kell tenni a helyszínen kézhez kapott anyagból. (Komódi karikatúrája) — 645 éve. hogy meghalt Dante Alighieri olasz költő, az Isteni színjáték szerzője. ★ — 1606-ban, e napon halt meg Georges Jacoby, francia zene­szerző, ismert operettmelódiák Írója. A Fővárosi Bíróság j'og- eröß ítéletet hozott Dalnoki Jenő, az ismert labdarúgó bűnügyében. A bíróság Dal­noki Jenőt devizagazdálko­dást sértő bűntett, valamint csempészet miatt ötezer fo­rint pénzbüntetésre ítélte, elrendelte a vámellenőrzés alól elvont áruk elkobzását és 3300 forint elkobzást he­lyettesítő összeg megfizetésé­re is kötelezte. Megkezdődött a jövő évi naptárak árusítása — Megkezdik a Rákos pa­tak Pest megyei szakaszának rendezését. A tavalyinál csaknem egy hónappal korábban, néhány nagyforgalmú papírüzletben megkezdődött az 1967. évi naptárak árusítása. Egyelőre még csak az irodai asztali naptárak kerültek forgalom­ba. Ugyancsak árusítják az ez év februárjában még hiány­cikknek számított határidő- naplókat. Szeptember 5—20-a között már valamennyi fővárosi pa­pír- és írószerboltban megje­lennek a jövő évi naptárak, mégpedig a 40 filléres lap­naptártól és az 1,60 forintos zsebnaptártól a 44 forintos falinaptárig mintegy 49 féle. A Fővárosi Papír- és írószer Kiskereskedelmi Vállalat az idén mintegy 5 millió forint értékű naptárt hoz forgalom­ba. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Mendelssohn és Chopin zongorámé vek. 8.55: Nézze meg, pénzt ad érte! 9.00: A Gyermekrá­dió műsora. 9.40: A szegedi „Dan- kó Pista” népi zenekara játszik. 10.10: Versenymüvek. 11.00: Zrínyi élő emléke. Ripörtműsor. 11.30: Aranyvölgy. Részletek Dunajevsz- kij operettjeiből. 12.15: Tánczene. 13.00: Törvénykönyv. Állattartás, állatszavatosság, és álLalkárok. 13.15: Jancsi és Juliska. Operarész­letek. 14.05: Verbunkos muzsika. 14.30: Dalok. 14.45: A hatósági bi­zonyítványokról. 15.00: Könnyű­zene. 15.40: A sziget. VIII. rész. 16.15: A Berlini Filharmonikusok Zenekara játszik. 17.05: Fenyő István könyvszemléje, 17.15: Nép­dalcsokor. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Szigeti József hegedül, Bartók Béla zongorá­zik. 19.03: Ritmikus percek. 19.25: A Szabó-család. 20.0: Zenélő ka­leidoszkóp. 22.20: Dandi Kiss Ká­roly népi zenekara játszik. 22.50: Mai szemmel. 23.00: Operarészle­tek. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 14.00: A szovjet rádió ajáifÜék- tekercseiből. 14.15: Világok és vi­lágrészek. Dr. Szabó László főis­kolai tanár előadása. 14.30: Tánc­dalok. 15.05: Operárészlctek. 16.15: Nem boszorkányság, technika! 16.33: A szovjet gyerekek vendégei voltunk. Zenei műsor. 17.05: Nagy énekesek életregénye, Julius Patzak. 17.55: Arma Pál: Variációk vonószenekarra. 18.05: Magyar szerzők kórusai. 18.20: A művész egy napja, elbeszélés. 18.40: Indu­lók. 19.10: Hangverseny a stúdió­ban. 19.45: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 20.00: Operett- dalok és kettősök. 20.24: Daniel Webster és az ördög. Elbeszélés. 21.05: Közvetítés Moszkvából. Hang­verseny. URH 18.35: Mathis a festő. Operarész­letek. 19.20: Könnyűzene. 19.45: Vezényel a szerző. 21.00: Tánczene. 21.49: Mozart: Esz-dur divertimen­to. K. 503. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Számtan, mértan. Alt. Iskola V. Számlálás csoporto­sítással, tizes csoportosítás. Nagy számok elképzeltetése. 9.00: Kör­nyezetismeret. Alt. Iskola IV. Út­törőélet. 11.10: Történelem. Alt. isk. V. Mi a történelem? Mik a történelem forrásai? 13.35: Szám­tan, mértan, (ism.). 14.30: Környe­zetismeret. (ism.) 16.20: Történe­lem (ism.) 17.45: Hírek. 17.50: Ma­gyar Hirdető műsora. 18.05: Pálya- választási tanácsadó. 18.25: Tájak, városok, emberek. A LESZÁLLÓ SÁRKÁNY ÖBLE. 18.40: Esti mese. 18.55: Nagy Péter színházi jegyze­te. 19.05: Móricz Zsigmond: Sári bíró. 2. részes vígjáték. A győri Kisfaludi Színház előadása, (fel­vételről.). A szünetben: kb. 20.05: Tv-híradó és a hét könyvei, kb. 21.40: Tv-híradó 2. kiadás. Tömeges fagylaltmérgezés Séskiíton Vasárnap búcsú volt Sós- kúton. A nagry melegben so­kan vásároltak fagylaltot egy magánkisipar őstől. Eddig még nem tisztázott okokból 129 személyt szállítottak fagylalt­mérgezéssel kórházba. Nagy részüket azóta gyógyultan hazaengedték. A tömeges élelmiszermérgezés ügyében a rendőrség és a KÖJÁL kö­zös vizsgálata megindult. Az ország legkövérebb embere Lentiben él az ország leg­kövérebb embere, a 49 éves 247 kilós Hornicsek Károly fogtechnikus, közismert nevén „Pufi bácsi”, négy lány és egy fiú apja. Már 11 éves korában 96 kiló volt és azóta egyfoly­tában hízik. „Nehézsége* munkájában nem zavarja és a környék orvosai mint ki­tűnő szakembert ismerik. A szerkesztőségünkhöz beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küld­jük vissza. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK A CEGLÉDI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT a nagykátai építésvezetőség területére kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel. a vállalat a FELVETT DOLGOZÓKAT TÖBB EVEN AT Nagykátán és környékén állandóan foglalkoztatni tudja. Bérezés teljesítmény szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Cegléd. Damjanich u. 5. vagy az építésveze­tőség irodájában. Nagykáta, Kossuth L. u. 39. Nyolcvan basszusos német tangóharmonika és egy lemezjátszó el­adó. Cegléd, Bercsényi utca 19/a. A 203-as sz. Iparita­nuló Intézet pályáza­tot hirdet hivataisegé- di állás betöltésére. Az állas elfoglalásához cserelakás szükséges. Satu és hordók el­adók. Cegléd, Hajó ut­ca 7. szám. Értekezni este 5 után, _________ N yugdíjas asszonyt nappalra gondviselő­nek keresek. Cím: Cegléd. Puskin utca 36. szám. Azonnal beköltözhető két szoba összkom­fortos ház, Szolnoki út, 11. számú eladó. Fiatalkorú leányokat, női munkaerőket gyü­mölcs osztályozására felvesz a Szeszipari Vállalat. ________________ K ét diákleánynak bú­torozott szoba kiadó. Béke tér 3____________ 5 41 literes boroshordó és 400 n-öl szőlő ter­més nélkül eladó. Ér­deklődni lehet. Géza utca 8 szám alatt vasárnap.____________ T akarmánytök es literes hordó eladó. Cegléd, IX., Lajos u, 8.______________________ E ladó 122 négyszögöl telek. Érdeklődni le­het: Cegléd. Szőlő u. 38._____________________ E ladó 21 gerendás ta­nyaépület lebontási engedéllyel. Cím: Zsi- lik Károly, Ceglédben* cél, Vorosilov u. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents