Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-05 / 184. szám

rtiT Hier ti v'-/(fírtat* 196«. AUGUSZTUS 5.. PÉNTEK CSÖKMŐ Gólyafészek a villanyoszlop tetején Ritka helyet választott fé­szeképítésre egy gólyaházas­pár Hajdú-Biharban. A Deb­recen—Szeged közti főközle­kedési út Csökmő községen áthaladó szakaszán az egyik betonvillanyoszlop tetejére rakták fészküket. ZRÍNYI MIKLÓS KAVEREKORD Brazíliában rekordtermés volt kávéból. A kávé-tartalék 60 millió zsák, ami megfelel a világ egy évi fogyasztásá­nak. Négyszáz éve, hogy Szoli­mán szultán hatalmas serege ostrom alá fogta Szigetvárt. A vár kapitánya, Zrínyi Miklós régi honát főnemesi család­ból származott. Legidősebb bátyja, Mihály az 1526-os mo­hácsi csatában esett el, s ő is a törökellenes harcokban nőtt fel: a Dráva—Száva menti családi birtokokat fegyverrel kellett védeni az ozmán hó­dítók ellen. A mindinkább növekvő ha­dikiadásokat azonban a török támadások következtében egy­re fogyó és pusztuló horvát­országi birtokok nem bírhat­ták. Zrínyi tehát egyre újabb birtokok megszerzésével nö­velte vagyonát és hatalmát. a közmondás szerint nem okos dolog, Ám, biztos kéz­ben még ez a félelmetes jó­szág sem okozhat bajt. Különösen ez az óriás sikló, amely Brazíliában honos. Az Állatkert legújabb szerzeménye szakember, Janisch Miklós parazitológus kezében vizsgá­zik. A jelek szerint minden rendben. Az utazás fáradal­mait jól bírta és sok látogató látványossága lehet hosszú éveken át. Birtokszerzéseiben semmilyen eszközt nem vetett meg, ha­talmaskodásainak se szeri, se száma. Fegyverrel tört a szomszédos nagybirtokosokra, feldúlta azok falvait, kirabol­ta jobbágyait — így állt elő már a század közepére a vár- megyényi birtok, melynek központja a muraközi Csák­tornya volt, s melyhez hatal­mas zalai és somogyi terüle­tek tartoztak. A központi ha­talom teljes háttérbe szorulá­sának ebben a korszakában hasonló módon gyarapították vagyonukat a többi nagybirto­kos főnemesek is, Zrínyit azonban kiemelte közülük, hogy a hatalma alá tartozó népet minden ellenséggel szemben megvédte, a török elöl menekülőknek szállást szerzett, s ha emberei ozmán fogságba kerültek, megszaba­dításukra nem habozott fegy­vert fogni. Ezért a magára maradt ország népe bizalom­mal tekintett rá. Ahogy Kapi­tány István vicekapitány ezt 1552-ben egy Zrínyihez írt le­velében kifejezte: „Uram, az egész ország azt kiáltja, hogy meghódol a töröknek, ha Nagyságod nem törődik vele.” A báni méltóságtól megvált Zrínyit 1561-ben nevezte ki Ferdinánd király Szigetvár ka­pitányává. Első dolga volt a hatalmas mocsarak közt épült földvárat megerősíteni, korsze­rű védőberendezésekkel ellát­ni. 1566-ban, a szultán hadjá­ratának első hírére tartalék élelemmel látta el a várat, s őrségét 2500 főre emelte. Ka­tonasága a Zrínyi birtokokról és a Szigetvár környéki falvak lakóiból került ki. Ö maga, bár segítséget sehonnan sem ka­pott, készült az ellenállásra, ha kell a halálig tartó védeke­zésre. Ahogy április 19-én ír­ta: „Bezárkózom Szigetbe, hogy hűséggel, állhatatosan és vidám orcával, vérem ömlésé- vel és, ha a sors úgy hozza, életem elvesztésével is szolgál­jak a nagy Istennek, ő szent császári és királyi felségének, a keresztény közösségnek és végső romlásra jutott édes ha­zámnak.” A török sereg egy hónapon át ostromolta óriási veszte­séggel a várat. A védők száma egyre fogyott, mindig szűkebb területre szorultak vissza, de nem adták meg magukat. S miközben a Bécs védelmére felsorakozott császári sereg Győrnél tétlenül nézte a hősi küzdelmet, szeptember 7-én elkövetkezett az utolsó nap, melyet költők és írók annyi­szor megörökítettek. Zrínyi, körülvéve még megmaradt párszáz vitézétől, a leeresztett felvonóhídon át, lobogó zász­lóval és kivont karddal az el­lenség közé rohant. Ott estek el mind a hősi harcban. Szigetvár elestével elveszett egész Somogy megye s vele emberi életek tízezrei. Zrínyi és vitézeinek hősi önfeláldo­zása mégsem volt hiábavaló. A hatalmas veszteségeket szenvedett török ármádia, a szultánnak a vár falai alatt bekövetkezett halála után, nem folytathatta győzelmes előnyomulását, Bécs megmene­kült. Ennél azonban sokkal nagyobb volt a hősi példa er­kölcsi hatása. Zrínyi és Sziget­vár jelképpé lett, amely nem­zedékeket erősített és lelkesí­tett az ozmánok elleni harc­ban. Bk ÚJ REKTOROK A forradalmi munkás-pa­raszt kormány dr. Nagy Károly egyetemi tanárt — a Tudomá­nyos Minősítő Bizottság titká­ri tisztsége alól felmentette — és az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem rektori tisztsé­gével megbízta. Dr. Rapcsák András egyete­mi tanárt a Kossuth Lajos Tudományegyetem, dr. Káldi Pál egyetemi docenst a Veszp­rémi Vegyipari Egyetem, dr. Pankkotai Gábor egyetemi tanárt az Erdészeti és Faipari Egyetem, dr. B. Kovács And­rás egyetemi tanárt az Állat­orvostudományi Egyetem, dr. Kiss Albert egyetemi tanárt a Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektori tisztségének ellátásával megbízta. Miniatürizált virágok „Miniatürizálják" a virágo­kat a Kertészeti Kutató In­tézetben. Folyamatosan ki­próbálják az Európában meg­jelenő csaknem valamennyi egynyári virágújdonságot. Másfél évtized alatt kere­ken 6000 fajtát vizsgáltak meg. Több mint ezret vá­lasztottak ki — ezek alkot­ják most a kutatóintézet egynyári virágfajta gyűjte­ményét. Innen került ki a 400-nál köztermesztésbe a több új fajta is. Az újdonságok között — most a kisebb virágú, ala­csonyabb szárú, általában kisebb termetű virágok ke­rülnek előtérbe. Ezek jobban illenek a modern lakásokba, o kis házilcertekbe, sőt a közparkokba is, ahol most már inkább sok kisebb virág­ból képeznek nagyobb szí­nes foltokat. Az ókor kalauzai A vértesszöllősi ásatások nemcsak idehaza, hanem kül­földön is rendkívül nagy fi­gyelmet keltettek: az ásatások eredményeként Európában ed­dig egyedülálló antropológiai leletek kerültek elő, s még a rég múlt iránt kevésbé ér­deklődő emberben is felcsigáz­ták a kíváncsiságot. Általában is igaz: mind több azok száma, akik tudni, illetve többet akar­nak tudni arról, amit ezred­évek takartak be, s amit ré­gészek áldozatos munkája hoz felszínre. Nyomozó tudósok A könyvkiadók — s első he­lyen a Gondolat Kiadó — mél­tányolják ezt az érdeklődést, sőt, mind jobban felfedezik, hogy üzletként sem ráfizeté­ses a régészettel, illetve az emberi őstörténettel foglalko­zó munkák kiadása. Jól bizo­nyítja ezt, hogy Ceram méltán világhírű könyve — A régé­szet regénye — már második kiadásban jelent meg, jelentős példányszámban. A magyar nyelven megtalálható népsze­rű munkák közül a legjobb összefoglalás s ugyanakkor ol­vasmánynak sem akármilyen, mert vetekszik a detektívregé- nyek izgalmasságával. Mi adja e könyvek izgal- masságát? A felfedezés, az is­meretlen, s az, amit logikai sakknak nevezhetünk: a tudó­•SSSSSSSSSSSS///.SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSS////SSSSSSSSfSSSSSSSSSfS////SSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSm'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS (föi 2oa\opójateK A pincér faarccal vette fel a rende­lést: két Wermouth. „Várjon!" — akart utána kiáltani, hogy csak egyet hozzon —, de benne- fagyott a szó: teljesen nevetségessé te­szi magát. S mikor a pincér hozta az italt, már teljes bizonyossággal tudta: ez lehetet­len helyzet. Milyen alapon rendel ő éppen Wermouthot? Szerette volna csak egy kicsit megla­zítani a nyakkendőt. Vagy a kabátot kigombolni. De ilyen előkelő helyen! S mikor kislányt vár ... Csak nézte bűvölten a sötét, aranyszínű lét, tete­jén a mozdulatlan citromkarikát, s homlokán verejtékcsöppek jelentek meg. Aztán rettenetesen megkönnyebbült. Eszébe ötlött a megoldás: az egyiket gyorsan kiissza, s hogy az üres pohár ne árulkodjon, zsebrevágja, besétál vele, mintha a mosdóba menne, de tényleg oda is megy, s ott elrejti. Úgy érezte, hűvös, kellemes légára­mok járják át az egész várost... Az­tán bent rájött, ez a lehető legrosszabb, amit tehet: mert megjön a kislány, a pincér odalép, felveszi a rendelést, szedi össze a poharakat — s egy hiány­zik! Ráadásul, kísérőpohár kettő van!... Na, nem, ezt így tovább nem lehet csinálni. Kész leégés. Nagy léptekkel ment vissza, két vál­lát hanyagul lóbálta. Leült, kigombolta a kabátját. Pár másodpercig nem tud­ta, hogyan kellene folytatni, és nagyot nyelt, ettől jött az új ötlet: levette a nyakkendőjét, zsebrevágta, az ing gal­lérját kihajtotta. Széles mozdulattal nyúlt a pohár után, üresen tette visz- sza, s odaintette a pincért. — Egy csomag ... csomag... jobb ligarettát! Alig gyújtott rá, jött a lány. Az ,egyezményes” ruhában volt, kezében íz „egyezményes" lap. FIátradőlt a széken, odaintette, $ elő­kelő kéztartással kínálta meg ülőhely­ig el. A lány kicsi és szőke volt, félénk, ha­tározatlan. Kissé oldalvást ült le, az­tán szemmel láthatólag nem akart fész- kelődni: — Azért írtam magának, mert... — letette a lapot, majd pár pillanat múl­va oodébbigazította. — Igen. Persze! — mondta a fiú. — Tudom én, hogy van ez, Nellike. Szó­líthatom így?... Köszönöm! — Jött a pincér. — Mit parancsol? Lehetne va­lami rövidet? — Igen... — lélegzett óvatos-nagyot a lány. — Csokoládét. — Egy csokoládét és egy Wer­mouthot!... Nézze, Nellike, én ponto­san azért adtam fel a hirdetést, hogy találjak egy rendes, kedves, szolid kis­lányt. Mert ezek a mai lányok! __ Á h!... — Amaz nagyot bólintott, és kölcsönös egyetértésben elmerengtek. Jött a pincér, a fiú majdnem fenékig lehajtotta a magáét, de a kislány csak belenyalt és óvatos-figyelmesen tette le, és egyre csillogóbb szemmel fi­gyelte ezt a csudarendes, energikus fiút. — Nem akarom most magát untatni, csak nehogy azt higgye, én azért hir­dettem, mert mit tudom éli... Á! a lá­nyok ragadnak... Kaparászta az abrosz szélét egy da­rabig, aztán nagyot fújt, és fölvetette a fejét: — Olt van például az üzletben az a Boros Kati. Azt mondják, ő a legcsino- sabb. Ha valami buli van, sorban áll­nak a fejek, hogy felkérjék. Azt mond­ják, flegma ... En meg csak mondom neki: „Bábud, jössz estére csörögni? Rázunk egy jót.” — Ivott ismét, a korty majdnem cigányéira szaladt, nagyokat nyelt, hápogva, kigúvadó szemmel. Csak pár perc után folytatta: — Azt hiszi, visszautasít, mert hogy én ilyen- karcsú vagyok; meg, hogy ritka a ha­jam? A! Csak jó duma kell ezeknek... Aztán, mikor hajnal felé kísérem haza, állandóan rámnehezedik. Mi van? Mondom neki: „Tán bezsongtál?!” Rágyújt. A lány egy hirtelen mozdu­lattal beljebb helyezkedik a széken. A fiú füstöt fúj: — Nem szeretem, ha ragadnák... Mint például a szomszédasszony a ház­ban. Bemegyek hozzá, mondom: Ma­riska néni, adjon már egy kislcanál paprikát, nem tudom, anyu hova tette, majd ha hazajön, meghozom. Direkt nénizem, pedig nem szereti, mert tíz évvel öregebb tán tőlem, még nincs harminc. De ő nem veszi észre, csak ^acarászik: Adok, azt mondja, Pityuka, magának mindent! — Jó húsban van, nem mondom, de hát nekem!... És majd rámesik, mikor adja a paprikát, mellé is szórja, aztán meg kacag, és még rám fogja, hogy nekem remeg a kezem ... Nekem!__ Olyan röhencs. H a meglát, rögtön mutogatja a fogait!... A kislány kerekre tágult szemmel fi­gyel. Még a szája is felnyílik egy ki­csit. Néz, mint nyúl a reflektorfénybe. A fiú ettől még nagyobb lendülettel fújja a füstöt. — De ekkor odalép a pincér: — Elnézést kérek, váltás van. — Számolni kezd: — Volt három Wer­mouth, egy csokoládé... — összead, rápillant az asztalra: — És egy talpas pohár, az összesen ... S összevonja a szemöldökét, a ce­ruza hegyétől átpillant a fiúra. Az a zsebéhez leap; erről teljesen megfeledkezett! Villámgyorsan lepi el a verejték. Feláll. — Bo-bocsánat... a pohár, az itt van... — Ahogy előveszi, kiesik a nyakkendő. A poharat talpával fölfelé teszi le, aztán hajol a nyakkendőért. Vállát be­leüti az asztalba, ettől majdnem oldalt esik. Aztán számolja a pénzt, szinte vigyázzállásban várja az aprót. A bor­ravalót nem meri felkínálni, a pincér meghajlását ugyanúgy viszonozza — aztán rohan kifelé, asztalba, székbe ütődve. sok nyomozó munkája, amikor egy-egy cseréptöredék, hasz­nálati tárgy alapján rekonst­ruálnak sok ezer évvel ezelőtti dolgokat, elődeink minden­napjait. E nyomozás „lefoly­tatására” ad jó példát Ceram másik könyve, A hettiták re­génye. Az időszámításunk előt­ti második évezredben nagy szerepet játszó, de azóta telje­sen elfeledett birodalom emlé­keit a régészek tárták fel, s egészítették ki az emberi tör­ténelem rajzát újabb vonások­kal. A felfedezés izgalmassá- gát, s ugyanakkor a régészet — őstörténet — ókortörténet 6Zoros együttműködését mu­tatja be igen nívósán egy má­sik könyv is: Vojtech Zama- rovsky könyve, a Trója felfe­dezése. Örök vademberek Hettiták, trójaiak — hány­féle nép, tündöklő, majd sem­mivé foszló birodalmak: a mi múltunk. Mert nem öncélú, „magáért való” az archeológu­sok, antropológusok, paleobo- tanikusok, s sok más tudo­mányág művelőinek erőfeszí­tése: az emberi kultúra folya­matosságát, egyetemességét bi­zonyítja munkásságuk. Ez utóbbi jellemzők megismerte­tését, részletes kifejezését vég­zi el három, közelmúltban megjelent munka. A nemrég • elhunyt neves olasz professzor könyve — Giuseppe Cocchia- ^ ra: Az örök vadember — a ^ maga nemében egyedülálló ^ mű. A ma emberében kutatja ^ a „vadembert” — aki soha ^ nem létezett — azaz az őskor, i az ókor emberét, szokásait, § művészetének jellemzőit. § Rendkívül nagy tényanyaggal ^ bizonyítja: a „vadember” je- \ len van atomkorszakunk min- ^ dennapjaiban, a zenében épp- ^ úgy, mint a képzőművészet- S ben, s a hétköznapi szokások- § ban. Mítoszokat, legendákat ^ oszlat: elsősorban a fajelmé- ^ let, a „faji kultúra” apostolai- ^ nak nézeteit zúzza szét, meg- ^ győzőén bizonyítva az emberi ^ kultúra folytonosságát és egye- i temességét. X A Cocchiara professzor nyi- § tóttá sort két másik, nem ke- $ vésbé jelentős munka foly- ^ tattá: mindkettő nagy hatás- ^ sál volt a huszadik század ^ kultúrtörténetére, s nemcsak ^ szakemberek, hanem az embe- ri múlt iránt általában érdek- J lődők „bibliája” is lett. J. G. § Frazer neve korszakot je- ^ lez a néprajz tudományában: ^az angol tudós szakterületén \ belül vezérképviselöje volt az ^ evolúció elméletének, s Az \aranyág címmel most magya­rul is közreadott munkája ^ nem kevesebbre vállalkozott, %mint az emberi gondolkodás- S mód fejlődésének alapos, min­iden részletre kiterjedő vizs- ^ gálatára. Tabuk és mítoszok X ^ Frazer — aki a szó igaz ér- 5 telmében elkápráztatja az § olvasót rendkívüli tényismere- ^ tével, adatgazdagságával — a $ mágia, a babonák eredeténél $ kezdi vizsgálódásait, majd a ^ vallási hiedelmek kialakulá- ^ sán át elvezet egészen a tudo- ^ mány megszületéséig, a va­llás világkép kialakulásáig. Tabuk és mítoszok — ezek Frazer könyvének főszerep­lői. Igen világos okfejtéssel — s ugyanakkor élvezetes, tu­dósoknál ritkán tapasztal­ható könnyed stílussal — ve­szi bonckés alá tabuk és mí­toszok tömegét, a törzsek pap­jainak, varázslóinak „termé­szet fölötti „erejét, s a mágia átnövését a vallási ceremóni­ákba. Frazer rendkívüli bátorság­gal nyúl e kérdésekhez: sem­mi sem szent előtte, csak a tu­dományos igazság. A mai vallások tabuit félresöpörve világít be a tudás fényével oda, ahol még mindig úr a szellemi sötétség, ahol mítoszok, hie­delmek, tudománytalan „caso- dák” uralják az emberi elmét. Frazerhez hasonlóan jó ideig tabunak számító témához nyúlt a harmadik, jelentős mű szerzője, Basil Davidson is. Két nagy lélegzetű munkája került most kiadásra, vaskos kötetben: Az újra felfedezett ősi Afrika és A fekete anya. Davidson a gyarmatosítók emelte tabuk légióit zúzza szét, s nagy tudományos fel- készültséggel bizonyítja be, hogy Fekete-Afrika történelme egyike az egyetemes emberi történelem ragyogó és tiszte­letet parancsoló fejezeteinek. Afrika napjainkban különö­sen előtérbe került: a múlt e kiváló kalauzának kiadá­sa — mely szenvedélyes hu­manitással szól az emberről, aki nem fekete, vagy fehér, vagy akár vörös, hanem em­ber — nemcsak általános is­mereteinket gyarapítja, ha­nem világosan megmutatja a gyarmatosító politika kultu­rális vetületűnek ferdítéseit, torzításait is. A választék kedvéért? Az említett munkák elké­nyeztetik az olvasót: jobban észreveszi, ha gyengécske dol­gozatok csúsznak be a jók közé. Mert — megtörténik ez. Ceram könyvét második kiadásban adták ki: indokolt, helyes. Ám mi szükség egy vele azonos jellegű, de színvo­nalában messze elmaradó könyv kiadására ugyanakkor? (Hanns Kayser: A régészet rö­vid története.) Az említett könyv csak számszerűségé­ben gyarapítja a választékot, ismert papírnehézségeink kö­zepette azonban nincs szük­ség az ilyen választékbővítés­re. Ugyancsak kevés jót mondhatunk egy másik könyv­re — Bernhard Jacobi: Temp­lomok és paloták —, erénye mindössze annyi, hogy egy-egy részterületen tud valamivel többet mondani, mint az előt­te megjelentetett művek. Az igényesség, a kellő kö­rültekintés, a jelenleginél még nagyfokúbb válogatás: az e témakörben kiadandó köny­veknél elengedhetetlen. A közönség mindinkább keresi — olvassa e műveket: az emel­kedő példányszámok bizo­nyítják ezt. Éppen ezért kell a kiadóknak átérezniök fele­lősségük növekedését is, s ahhoz mérniök — tovább foly­tatva az említett, rangos mun­kák sorát — a gyakorlatot. M. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents