Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-27 / 202. szám
1966. AUGUSZTUS 27., SZOMBAT •vs* MEGMtl vA%*f<np 3 Nehéz ősz előtt Szövetkezeti vezetők tanácskozása a nagykátai járásban Tanácskozásra hívta össze a járási pártbizottság és a járási tanács a nagykátai járás termelőszövetkezeteinek vezetőit. Részt vettek ezen a községi tanácselnökök, s a gépjavító állomás vezetői. A napirenden: a gabonabe takan'i ás munkájának értékelése és az őszi mezőgazdasági munkák megbeszélése. Sok tanulsággal szolgált a mezőgazdaság} üzemek és községi vezetők tanácskozása. Elsőnek kívánkozik az a megállapítás, hogy változott az utóbbi időben — ez az összejövetel is ezt bizonyítja — a megbeszélések témája, tartalma. Az előadó — a tanács mezőgazdasági osztályának vezetője — és a felszólalók úgymond, nem kalandoztak el a témától, röviden, a legfontosabb gondokat vetették fel. hevesebb volt — és ez egyáltalán nem hiányzott — az utasítás. Kihasználva a helyi adottságokat A tanács mezőgazdasági osztályának vezetője, Macháty Béla hangsúlyozta: mindegyik szövetkezet a maga körülményeinek, adottságainak megfelelően oldja meg a betakarítást, a szántást és a vetést. A nyári munkák értékelése és az őszi tennivalók meghatározása csupán irányvonal, segítség akar lenni a szövetkezeti vezetők számára. Kevesebb volt a „kell” a „muszáj”, de ugyanakkor a felszólalások többségéből kiérződött, hogy ezzel ,a vezetők felelősségérzése nem csökkent. Sok műszaki hiba — ícevés képzett kombájnos Szenvedélyesen vitatkoztak a nyári időszak tapasztalatairól. Abban egyetértettek a jelenlevők az előadóval, hogy az idén a tavalyinál szervezettebben, gördülékenyebben haladt a kenyeres takarmánygabona betakarítása, mint az előző évben. Ennek eredménye, hogy hamarább magtárba került a termés. Bosszantott azonban néhány szövetkezeti vezetőt a Tápió- szelei Gépjavító Állomás vezetőinek és dolgozóinak felelőtlensége. Mint ez bebizonyosodott, a gépek egy részét felületesen javították ki, sok volt a műszaki hiba. Különösen a Tápiógyörgyén és Tápióbicskén volt sok panasz <i kombájnok munkájára. De ez csak a dolog egyik oldala. Azt már a gépjavító vezetői mondották el, hogy a termelő- szövetkezetek sem tartották be a korábbi megállapodást, a tapasztalt traktorosokat nem adták át a gépjavító állomásnak, így kénytelenek voltak, fiatal, tanulatlan embereket ültetni a bonyolult gépekre. Bár a nyár elmúlt, a gondokat maguk mögött hagyták, de intő ez a jövőre nézve: a kombáj- nosok kiképzését már most ősszel, vagy télen tanácsos megkezdeni. Ugyanígy nem szabad halogatni a kombájnok javítását sem. A nagykátai járás termelő- szövetkezetei, azzal, hogy az előző éveknél hamarább befejezték a nyári munkákat, időt nyertek, amelyet ha jól kihasználnak, sok bajtól, gondtól menekülhetnek meg. Szinte mindegyik szövetkezeti- vezető egyetértett: nehéz őszre kell fölkészülni. A kukorica jelenlegi érettsége azt mutatja, hogy betakarítása az idén is későn kezdődhet meg. A cukorrépa jó termést Ígér, tehát nagy mennyiséget kell kiszedni. Ugyanígy a többi őszi is — a burgonya, a napraforgó, a szőlő — jó terméssel kecsegtet. Öröm ez, de egyben gond is. Miért állnak le? Hogyan lehetne a gabonafélék betakarításánál nyert időt hasznosítani? Mindenekelőtt úgy, hogy nem álinak le a gépek, nem engednek a nyáron diktált Iramból. Sajnos, egy-két termelőszövetkezetben „kiengedtek”. Szóba került a pándi termelő- szövetkezet neve, ahol a nyári mélyszántáshoz, még hozzá sem kezdtek. A tóalmási, a tápiósági, a tápiószecsői és a tápiógyörgyei • közös gazdaságokban a vetőszántással késlekednek. A járás vezetői, még az aratás megkezdése előtt ismertették a szövetkezeti vezetőkkel azt a tervet — éppen az őszi munkák megkönnyítése érdekében —, hogy nyáron 8000 holdat szántsanak fel az őszi vetések alá és 7300 holdat a tavaszi kapások alá. Ennek határideje; augusztus 31. A számok azt mutatják, hogy ezt a célt sikerül elérni. Ez azonban nem mond ellent annak, hogy az említett gazdaságok elmaradtak, a 13 500 hold talajmunka zömét ugyanis a nagykátai tsz-ek; a szentlőrinckátai Uj Világ, a tápiószentmártoni Kossuth, a kókai Kossuth és még egy-két közös gazdaság végezte el. Az utóbbi napok nagy esőzései következtében sok helyen már felduzzadt a talajvíz, s ha újabb esőzések lesznek — ez pedig valószínű —, még nehezebbé válik a betakarítás, a szántás és a vetés. Az őszi munkák sikeres elvégzésének kulcsa: jól kihasználni a mostani időszakot. Mintegy ezer holdnyi szabad terület van a járásban, amelyen a traktorok dolgozhatnak. Ebben a helyzetben súlyos hiba, hogy a gépjavító nagy teljesítményű traktora a szomszédos megyében dolgozik, és szintén az, hogy egy másik ugyanilyen traktor műszaki hiba miatt napokon keresztül áll. Kevés a járásban a kettős műszakban dolgozó gép. Jók a feltételek — előrelátó szervezésre van szükség Idegeskedésre kapkodásra nincs ok, s az értekezlet hangulata kém tükrözte ezt. Felelősségérzésre azonban annál inkább szükség van. A járás termelőszövetkezetei rendelkeznek mindazokkal a feltételekkel, amelyek szükségesek a munkák idejében való befejezéséhez — szorgalmas tagság, nagy számú gép. Az emberi és gépi munkát kell tehát előrelátóan, megfontoltan szervezni, Tanévnyitó értekezlet a Vöröskeresztnél A Vöröskereszt Pest megyei elnöksége augusztus 26-án tartotta meg tanévnyitó értekezletét, a járási titkárok és a járási ifjúsági felelősök részvételével. Az elnökség határozatot hozott, hogy — tekintettel az otthoni balesetek nagy számára, — bekapcsolódik az Állami Biztosító által kezdeményezett, Úttörők a biztonságos otthonért, elnevezésű mozgalomba, s a maga eszközeivel támogatást nyújt a mozgalomhoz. mint ahogyan az erre való törekvés számtalan jelével találkozhatunk itt. A termelő- szövetkezetekben például a talaj hasznosítási térképek alapján, a körülményeket mérlegelve meghatározták, hogy hová kerülnek az őszi kalászosok. A betakarítás ezeken a területeken kezdődik^, meg. Már ezekben a napokban mozgósítják a növényvédő szakembereket, hogy ott, ahol újra kenyérgabonát lesznek kénytelenek vetni, elvégezzék a szükséges védekezést a kártevők ellen, csávázzak a vetőmagot is. Augusztus végén, szeptember elején minden termelőszövetkezetben összehívják a tagokat és a szakemberek által készített intézkedési tervet megvitatják. Ez csak egyik módja a tagság mozgósításának. A pártszervezetek a kongresszusi verseny szervezésével és a versenyszellem ébrentartásával segítik az őszi tennivalókat, amelyekről a felszólalók szinte egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy nehezebb lesz, mint a gabona betakarítása. Mihók Sándor Kőszegi útikönyv Tízezer példányban kelt el a kőszegi útikönyv első kiadása. A napokban elkészült a második kiadás is. A 90 oldalas kőszegi útikönyv három nyelven, sok fényképen és térképen mutatja be a város nevezetességeit. Abbamaradt a szarvasbögés A GEMENCI ERDŐBEN A gemenci vadrezervátum mintegy 90 százalékát ismét víz borítja. A keselyüsi központi vadászház kerítéséig ér az ár. Az erdőben a szarvasbikák bőgése előzőleg már .megkezdődött, de az elöntés folytán most abbamaradt. A jelek szerint a bőgési idényben nem vadászhatnak a híres erdőségben. A megriadt vadak egy része a göröndökre húzódott, más részük pedig kimenekült a Duna túlsó partjára és a hegyi erdőkbe. Utazik az inárcsi paprika Irány: a Szovjetunió és Nyugat-Németország Az inárcsi Március 21. és a kakucsi Lenin termelőszövetkezet zöldségtermelése nagy részét különböző országokba exportálja: az NDK-ba, Nyugat-Németországba, Csehszlovákiába és a Szovjetunióba. Csak paprikából évente 80— 100 vagont szállítanak a megrendelőknek. Ezenkívül paradicsompaprikából 25—30 vagont exportálnak Svédországba és Svájcba. Most éppen három vagon paprika indul útnak Nyugat-Németországba és a Szovjetunióba. • (Fotó: Gábor) Fiatalok kongresszusi versenye * 81 ifibrigád a váci járásban * Selejtcsökkentők Ikladon A KISZ MEGYEI VB-ÜLÉSÉRŐL A KISZ Pest megyei végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén a váci járás és az Ik- ladi Ipari Műszergyár KISZ- bizottságainak jelentését vitatták meg az akcióprogram teljesítéséről. A váci járás beszámolójából kitűnt, hogy az Ifjúság a szocializmusért mozgalom feladatait messzemenően sikerült összeegyeztetni az akció- programban vállalt célkitűzésekkel. A járás KISZ-istái összesen 51500 társadalmi munkaórára tettek felajánlást. A termelőszövetkezeti fiatalok 555 katasztrális hold rét- és legelő megjavítását, az üzemi KISZ-szervezetek tagjai, újíA „HÁZIPATIKA44 Még egy egészségóvó kezdeményezés xx / • * yvv# .1 . nifeMáfejatíffesn 40 fctorf fai ómként J A felszólalók indítványait végül Fabók Géza vb-titkár foglalta össze és határozati javaslatot terjesztett be, amit el is fogadtak. Eszerint a végrehajtóbizottság azt javasolja, a tanács egészségügyi állandó bizottságának és a helyi Vöröskereszt szervezetnek, vegyen részt a gyógyszerellenőrző családlátogatásokon. E célból üljön össze szeptember elsején a gyógyszertár vezetőjével és a védőnőkkel, dolgozzanak ki közös munkatervet, s még ebben az esztendőben keressenek fel minden olyan községbeli családot, ahol 14 évesnél fiatalabb gyermek ta lálható. Ne csak a tárolt gyógyszereket nézzék és vizsgálják meg, hanem világosítsák fel a háziakat, nincs szükség a régi gyógyszerek gyűjtésére, sem felesleges orvosságok feliratására. Jó ha kevés kötszer, fertőtlenítő, néhány szem kalmopyrin vagy ilyesmi akad a háznál, de egyéb, minek? Amikor szükség van bármilyen orvosságra, amúgy- is felírja az orvos és a gyógyszertárban azonnal átvehető. Ülés után Simon Mária gyógyszerész kijelentette, reméli, hogy már október legelején hozzákezdhetnek a „házipatikák” átvizsgálásához. A vb által javasolt módszer nyilván beválik, határt szab Biatorbágyon a gyógyszerpazarlásnak és egyúttal elhárít fenyegető veszedelmeket. Éppen ezért bizonyára hamarosan másfelé is bevezetik. Mi pedig elkönyvelhetünk megint egy sikeres Pest megyei kezdeményezést. Sz. E. tások révén I millió-egyszáz- ezer forintos megtakarítást, s hat új ifjúsági brigád megalakítását vállalták. Az első félév elteltével a KISZ-szervezetek jó eredményekről adhatnak számot. Társadalmi munka felajánlásaikból már eddig 34 466 órát teljesítettek; húsz elfogadott újításukkal 600 ezer forintot takarítottak meg a népgazdaságnak; 300 holdon végezték el a rét- és legelőjavítást. A járás mezőgazdasági és ipari üzemeiben 81 ifjúsági brigád versenyez a szocialista címért. Az eszmei-politikai nevelőmunka elsősorban a mezőgazdasági jellegű alapszervezetekben állította nagy feladatok elé a KISZ-szervezeteket. Részint abból eredően, hogy a fiatalok közül sokan nem értékelik még kellően a szocialista mezőgazdaság eddigi eredményeit, részint pedig, mert egyes tsz-vezetők nem tesznek meg mindent azért, hogy a fiatalok megtalálják számításaikat, szakmai és kulturális fejlődési lehetőségeiket a tsz-ben. Az Ikladi Ipari Műszergyár KISZ-istái a vállalt 7000 óra társadalmi munkából az első félévben már 4800 órát teljesítettek. A SZOT és a KISZ KB felhívásához csatlakozva, 25 ifjúsági brigád nevezett be a kongresszusi munkaversenybe. A selejt csökkentésével és az alapanyagok ésszerű felhasználásával eddig mintegy 600 ezer forintot takarítottak meg. Az elmúlt tanévben 138 fiatal vett részt állami oktatásban, s 351 a különböző szakmai tanfolyamokon. A szervezeti élet' fellendítésére azokban az alapszervezetekben is létrehozzák a KISZ-csoportot, ahol eddig nem volt. A végrehajtó bizottság a jelentéseket alapos vita után elfogadta. ny. é. kés családhoz, állapítsa meg, mekkora a házi gyógyszer- készlet, vigyáznak-e, hogy ne juthasson az elraktározott orvosság a gyerek kezébe, és gondosan elzárják-e, ha van a háznál, méregtartalmú növényvédőszer. Érintkezésbe lépett az egyik védőnővel, Veres Lajosnéval, és vele együtt meglátogatott öt családot. A tapasztaltak alapján határozta el, hogy tovább folytatja a családlátogatásokat, mert mindjárt az első helyen, ahová a védőnő vezette, megdöbbentő élményben volt része. Az anya valahonnan előszedett egy poros orvosságos üveget, jócskán volt még benne folyadék. Elmondta, hogy legidősebb fia, vagy másfél éve köhögött, ezt a szirupot írta fel az orvos, használt is gyorsan, nem kellett az egész. — Szerencsére — folytatta az asszony —, mert ma a kisebbik kezdett köhögni és nem érek rá orvoshoz vinni, de minek is, amikor kéznél az orvosság. Simon Mária gyógyszerész ijedten kapta ki az asszony kezéből az üveget. Megszagolta, megszagoltatta, már erősen erjedt a szirup. Megkérte az asszonyt, öntse ki az üveg romlott tartalmát az udvar földjére. Megtörtént. Ki tudja, milyen nagy baj hárult el P770l9 Erre a mondatra a vb minden tagja felkapta a fejét, egyszerre élénkké vált az ülés hangulata. Ügyszólván mindenki felszólalt, helyeselte a gyógyszertárvezető tervét, s különböző indítványokat fűzött hozzá. Köztudomású, hogy nincsen jóformán ház, — patika nélkül. Valóságos gyűjtőszenvedéllyel rakják félre az emberek az el nem használt gyógyszereket, néha esztendőkön, sőt évtizedeken át őrzik. Írtak az újságok is róla, az országban évente milliók fecsérelődnek el a feleslegesen felíratott és félretett patikaszerek miatt. — De nemcsak ez a baj, — szólalt fel ismét a( gyógyszerésznő. — A pénznél nagyobb érték a gyerek, annak egészségét, életét veszélyeztethetik ezek a félretett gyógyszerek. Sok helyen el sem . zárják előlük, könnyen hozzáférnek, játékos kedvükben szájukba veszik, lenyelik. Már sok súlyos megbetegedés fordult így elő, sőt katasztrófa is —, nem egy. Különösen, ha az 'orvosság határideje már lejárt, hiszen a legtöbb gyógyszer bizonyos idő múltán nemcsak hatását veszti, hanem méreggé válik. Elmondotta, hogy nemrég hivatalos felhívást kapott; menjen el egy-két sokgyereBiatorbágy községi tanácsának végrehajtó bizottsága a falu két anya- és csecsemővédőnőjének, meg a gyógyszer- tár vezetőjének beszámolóját tűzte legutóbbi ülése napirendjére. Először a védőnők ismertették munkájukat, a vb- tagok figyelemmel meghallgatták beszámolóikat, tudomásul vették és felszólalásaikban megdicsérték őket. Aztán Simon Mária, a gyógyszertár vezetője következett. Elmondotta, hogy tavaly még egy gyógyszerészt osztottak be a patikába, azóta ebédszünet nélkül reggel nyolctól délután hatig egyfolytában nyitvatart, hat év óta minden éjjel, s minden vasár-, és ünnepnapon ügyeletet. Ilyenkor sürgős esetben nemcsak Sóskútról, meg Páty- ról, hanem még a szomszéd megyéből, Etyekről is jönnek receptekkel. Van tehát elég munka a gyógyszertárban, a gyógyszerésznő azonban beszámolójában mégis így folytatta: — Egészségügyi felvilágosító munkám kiterjesztését tervezem A védőnőkkel, körzeti ápolónőkkel együttműködve és az asszisztensnők bevonásával gyógyszerkészlet és méregellenőrzést szándék- szóm tartani családoknál, hogy meggátoljuk a kisgyermekek véletlen mérgezését.