Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-25 / 200. szám

1966. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK APA ÉS FIA Apró Antal előadása Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának az MSZMP Központi Bizottsá­ga Politikai Akadémiáján el­hangzott előadása megjelent a Kossuth Könyvkiadónál. A baráti országokkal való sokré­tű együttműködésről, valamint annak továbbfejlesztéséről szó­ló előadás Gazdasági együtt­működésünk a szocialista or­szágokkal. címmel jelent meg, füzet alakban. SZIRMABESNYÓ Kelta kori település A miskolci Herman Ottó Múzeum régészei befejezték a szirmabasnyői ásatásokat. A csaknem másfél méteres ho­moktakaró alól az időszámítás előtti I—III. századból szár­mazó legnagyobb borsodi kel­ta kori település maradványai kerültek elő. TV-FIGYELO Hétköznapi Kedden /este befejeződött Szemes Marianne Hétköznapi történet című háromrészes tv- játéka. A több, mint három órás produkció egy munkás­lány életútját, emberré válá­sát követte nyomon közel húsz esztendő tükrében. Mester Margit egy kis falusi tégla­gyárból indult el negyvenket­tőben sok megaláztatás és megpróbáltatás közepette. A felszabadulás új életet, új le­hetőséget jelentett számára, előbb a falusi téglagyár, majd egy nagy pesti téglagyár igaz­gatója lett, amelynek éléről a ,,munkástanács” távolítja el ötvenhat októberében. Ha ez az esemény törést is okoz éle­tében, de ez is csak egy aka­dály a sok között, amÁyen vé­gül is győzedelmeskedik. Nagy, igaz dráma magját hordozta Szemes Marianne ív- játéka. Hogy mégsem vált tel­jes egészében azzá, az nem a rendező és nem is a színészek hibája elsősorban, hanem a forgatókönyv fogyatékosságai­ból ered. A forgatókönyv író­ja, Thurzó Gábor gyakran be­érte a kor, a történelmi ese­mények leírásával, szereplői­nek belső ábrázolása helyett. Nem egy esetben csak doku­mentálta a történelem válto­zásait, azok sokszínű, változa­tos bemutatása helyett. A hibák ellenére sem volt felesleges bemutatni a Hétköz­napi történet-et. Bár több, ha­sonló témát feldolgozó fil­münk, tv-játékunk lenne! Zsurzs Éva rendezése ezút­tal nem érte el a tőle megszo­kott színvonalat. Pergőbbé, gyorsabb ritmusúvá tehette volna a játékot, nagyobb fe­szültséget teremthetett volna. A színészek közül elsősorban Berek Kataliíi alakítását di­csérhetjük. A forgatókönyv ad­ta lehetőségek határáig min­dent megtett, hogy hitel,es, hús­vér figurát formáljon Mester Margit alakjából. Jó partne­rei voltak a játékban Horváth József, Bitskey Tibor, Pécsi Sándor és Hacser Józsa. A gödöllői képzőművészek most megnyílt tárlatán, az idős mester, Remsey Jenő, gaz- . dag életművének jelentős részét mutatja be. Mellette megtalálhatók fiának, Remsey l Ivánnak, a képei is. A fotoriporter lencséje a megnyitás után örökítette meg a két mű- . vészt, apát és fiát. (Foto: Gábor) A OOHb&rftíB Jegyzetek egy nagy filmről ve, még tudja fokozni az el­fojtott lázadáson keresztül a szándékos, de jogos gyilkos­ságig. Sidney Lumet nagysága el­sősorban abban van, hogy a film minden egyes kockája mértani pontossággal van megszerkesztve, minden egyes jelenetnek, de még egy moz­dulatnak is jelentősége van. A jelenetek úgy épülnek egy­másra, hogy ha bármelyik ki­maradna, hiányát éreznénk. De ezen túl — minden egyes jelenet önmagában, például ahogy a főtörzsőrmester útjá­ra bocsátja büntetésüket már letöltött katonákat, vagy ahogy először másszák meg Robertsék a dombot, Roberts első lázadása, amikor nem en­gedi, hogy kimerültségéből egy vödör vízzel állítják újból lábra, hogy lázálmában fogad­kozik King, ahogy Stephen a halálba gyalogol a cellában, vagy King másik jelenete, amikor alsónadrágban megy a parancsnokhoz kihallgatásra, ahogy a törtlábú Robertset diszlépésre kötelezi a főtörzs­őrmester, az orvos és a három felügyelő veszekedése, de még az a kétszer megismétlődő né­ma epizód, ahogy a semmivel nem törődő táborparancsnok szeretője ágyából felkelve, ki­veszi zubbonya zsebéből a pénzt — önmagában külön- külön kis remekmű. Sidney Lumet alkotása mél­tán érdemelte meg azt az ér­deklődést, amelyet a bemutató megelőzött, s a vihart, ame­lyet tavaly a cannes-i film- fesztiválon kavart. Utoljára csak annyit szeret­nénk megjegyezni — bár eh­hez a film alkotóinak semmi köze — ilyen rossz szinkron­nal már régen találkoztunk. Pedig ennél a filmnél minden szónak fontos jelentősége van. Ungvár Mária Csillagos ötös i nyár nehéz munkával, sokszor izgal­mi makkal eltöltött hetei évről évre vizsga- időszakot jelentenek a termelőszövetkezetek­nek. Ezekben a hetekben dől el igazán, ki, mi­lyen osztályzatot érdemel, ezekben a hetekben tűnnek fel legjobban a pozitív tulajdonságok, de a negatívok is. Sok-sok olyan történet szü­letik ilyenkor, amelyek ismételten példázzák azt, a néha már elcsépeltnek tűnő mondást: csak akkor jöhetnek létre jó közösségek, ha az emberek együttesen veszik ki részüket az örömökből és a gondokból. 7 lyen kis, nyár eleji történettel büszkélked­het az alig ezer lakosú község, Kisnémedi is. De adjuk át a szót Fábián Imre párttitkár­nak, aki egyik szervezője és részvevője volt annak a máig emlegetett „vasárnapi hajrá”- nak. — Akkoriban még nemcsak az aratással volt gondunk, hanem a málna és borsó betakarí­tásával is. A Zöldmező Tsz több, mint 400 Hol­don termeszt kenyérgabonát, már három éve dolgozunk szovjet intenzív búzával, meg is hozza mindig a 16 mázsát holdanként. Har­minc holdon terül el kitűnő minőségű málná­sunk, másodikok lettünk a megyében a beta­karítással, nem egy emberünk 7—8 ezer forin­tot is keresett rajta. Szóval nem lett volna okunk panaszra, ha nem jutunk egyszerre baj­ba a borsóval. Kevésnek bizonyult a munka­gép, sürgetett a terv, a határidő, de még az időjárás is. Nyolcvan katasztrális holdon állt a borsó kaszálásra várva, mi meg törtük a fe­jünket a vezetőségi üléseken, hogyan is old­juk meg a problémát. Végül elhatároztuk, ria­dót fújunk a községben. Nem kis dolgot kér­tünk az emberektől, egy hét megfeszített munka után, még vasárnap is jöjjenek ki a földekre. Bíztunk bennük. Aztán vasárnap hajnali fél négykor... Magunk is megle­pődtünk, mikor láttuk, jön ám a találkozóra a község apraja-nagyja, gyerekek és öregek de még a Pestre járó ipari munkások is. Ka­szát fogott az egész vezetőség, a községi ta­nács vb-elnökével az élen. Kritikus szemmel nézték az emberek, hogyan dolgoznak a „fő­nökök’’, hogy áll a kezükben a szerszám. Még később is jöttek a községből, mondván: „Kint van a tanácselnök, meg a párttitkár, mi csak nem maradunk szégyenszemre otthon?" Úgy ment a munka, hogy öröm volt nézni. Nem tudom, megérti-e, de valami nagyon jó, na­gyon szép érzés volt együtt látni azt a sok embert, hogy mindegyikük vállalta az áldoza­tot a mi közösségünkért. Jó volt tudni, hogy úgy vagyunk együtt, mint q barátok. Hajnal­ban kezdtük a munkát és mire megszólalt a déli harangszó, mind a nyolcvan holddal vé­geztünk. A harangszóról jut eszembe __ Azt m ondják, akkor vasárnap csak ketten voltak a templomban. Két idős néni, de talán ők is értünk imádkoztak ... rj át eddig a történet. És, ha most nem­it csak az iskolásoknak, de a termelőszö­vetkezeteknek is lenne bizonyítványuk, a kis- némediek indexébe beírnánk egy csillagos ötöst. (Szítnyai) Balatoni képeslap Az a film, amit nem először, hanem harmadszor is, feszült figyelemmel néz végig az em­ber, s egyetlen pillanatra sem tud szabadulni a hatása alól. Mindjárt az első képsor: a vakító homokdombon sziszifu­szi munkát végző katonák, az erőd látképe, a teherautó konyhatartó vasrácsához bi­lincselt katonák. Az első mon- . dat: — egy ember elájult — a mozivásznon szinte átsugárzó hőség, olyan tömör, olyan drá­mai, hogy azonnal érezni, nem egy hétköznapi történet, egy átlagfilm kockái peregnek a néző előtt. A helyszín: a brit hadsereg egyik észak-afrikai katonai büntetőtábora. Idő: a második világháború közepe. A tábor­ba öt új elítélt érkezik. Öt brit alattvaló. Vétségük a katonai szabályzat megsértése. A jöve­vények az eléjük táruló kép­ből érzik, nem könnyű az életi a táborban, még a felügyelők-^ nek sem. De arra azért még- ^ sem mernek gondolni, hogy ai tábor maga a pokol. Hogy tel- ^ jesen ki lesznek szolgáltatva^ őreiknek, s hogy ezek egyet-^ len feladata; akármilyen áron, ^ akármilyen eszközökkel, be- § törni őket, gondolkodás nél- ^ küli parancsot teljesítő bábok-i ká. § Az erőd lakói felett telj ha- S; talmat élvező Wilson főtörzs- ^ őrmester örömmel fedezi fel.$ hogy az újonnan érkezettek^ között van a hírhedt törzsőr-^ mester, Roberts. Roberts bűne^ fegyedíilálló a hadseregben, S Érthető tehát, hogy híre min-$ denhová eljutott. Nemcsak pa- ^ rancsot tagadott meg, azzal, § hogy nem engedte katonáit a § sokszoros túlerővel szemben r. § biztos halálba, hanem még rá ^ is támadt az esztelen párán-^ csőt adó felettesére. A fotcrzs-i őrmesternek még egy kisze-i méltje van, King, a fekete bő-^ rű közkatona. Kingnek nem bűne különleges, mint Ro-^ bértsnek, ő mindössze három ^ üveg whyskit lopott. Ö a bő- ^ re színével hívja fel magára figyelmet. A főtörzsőrmester,^ miután kihallgatta az öt új § foglyot, átadja a táborba szin-§ tén újonnan érkezett felügye-§ lőnek Williams őrmesternek.^ Williams, aki bizonyítani akar. ^ élvezettel veti magát a rábí- ^ zott emberekre. i Sidney Lumet filmje döbbe-i netes nyíltsággal beszél az an- $ gól hadseregben uralkodó^ életről. A még mindig érvény-^ ben levő Viktória-korabeli el- ^ avult, embertelen szabályokat ^ megkövetelő altisztekről.^ Nyers valóságában mutatja bei az embert, akiből a hatalom | birtoklása kiöl minden embe-i lit, s ezt a férfiasság álarcába^ öltözteti. Különleges művé- ^ Szettel sűríti az eseményeket, § emeli egyenletesen a cselek- ^ meny feszültségét. Stephen ^ haláláig, aztán ezen is túllép-i ISMERKEDÉSI EST Nagyon téved a kedves olvasó, ha azt gondolja, most olyan férjek­ről — esetleg feleségekről — fogok pikánsakat mondani, akik leveszik ujjúkról karikagyűrűiket, hogy két hétre bohó fejjel a szabadság — ez esetben a lopott szabadság — széni érzésével vessék magukat gáláns kalandokba. Szó sincs ilyen badar­ságokról. Az élet mindinkább reá­lisabbá válik, úgyis, hogy minek eldugni a karikagyűrűket, úgyis, hogy többet ér egy üveg bor, igen, hogy egy üveg bor elcsenése is le­het gáláns kaland. Az ismerkedési estünkön össze­toltunk néhány asztalt és körülül­tük vagy tizen. Aztán a társaság elment táncolni a teraszra. En bennmaradtam. Átültem egy ha­sonló lusta társaság asztalához. Osztályvezetőnk kipirultan, de elég gyorsan visszajött a táncból. Ked­ves feleségét lekérte egy szépremé­nyű fiatalember. Az osztályvezető odamegy a mi asztalunkhoz és ké­szít magának egy vékony spriccel­tet. Megissza. Szétnéz és egy ele­gáns mozdulattal felemel asztalunk­ról egy palack bort, elviszi saját, külön osztályvezetői asztalához. Jön a felesége, piheg, tisztelettu­dóan követi öt "Bz elöadócska. — Oh, már rendeltél is, Béla? — kérdezi az asszony. — Az osztályvezető felelet helyett tölt az előadó poharába is. A fiú boldog, odajön hozzám és áhítattal lelkendezi: — Táncoltam az öreg feleségével, állati jó nő. Az öreg megkínált borral, állati klassz pali. ASZTALTÁRSAIM Négyen ülünk egy asztalnál, ebé­delünk. Az anyuka óriásbébijével mindig megelőz bennünket. — Pistike leveses ember. Pedig nem volna neki szabad sokat enni. Hízásra hajlamos a gyerek — mond­ja a mama és kiszedi a közös tál­ból a leves sűrűjét, a fiúnak, azután magának. Pistike, az óriásbébi, har­minckét éves agglegény, pókhassal, pipaszár lábakkal. A mama azt mondja, hogy „mi csak egy életre nősülünk. Volt egy fodrászlánya a Pistikének, háromezer forintot ke­resett, jó parti lett volna. De csa- podár volt, és nem volt bankbetét­je. Hát milyen lány az olyan, aki háromezret keres és bankbetétje sincs. Nekünk az ilyen nem kell.” A kenyérkosárban négy szelet kenyér van, a mama kiveszi min­det és családiasán megosztja fiá­val. Nekem azt mondja, „majd tes­sék megpróbálni kenyeret szerez­ni”. Karfiollevest kanalazunk, a mama odaszól Pistikének, „ebben sok a magyar bors, én ilyesmit nem ehetek”. Vacsorára viszont borsosto- kányt kér. Este étkezés után a kö­zös tányérról pillanatok alatt elkap­kodják a legszebb körtéket. A fiú­ban azért pislákol valami a közös­ségi érzésből, mert mind a né­gyünk poharát udvariasan teleönti vízzel. Az én poharamnál nincs sze­rencséje, mindkét bal kezével föl­borítja, a víz a nadrágomra ömlik, dadogva bocsánatot kér. A mama is segíteni akar, nekem vagy neki, és az ételzsíros asztalkendővel törül- geti világos nadrágomról a vizet. Ez a két ember tizennégy nap alatt sikeresen belémoltotta azt az érzést, amit utoljára hadifogság­ban éreztem: féltettem a hasamat. TENISZPARTI Egy meglehetősen neves színész- házaspár is velünk nyaralt, helye­sebben; mi velük. Elég normálisan viselkedtek civilben is. Kedvesek voltak, előzékenyek és minden mar­haságban benne voltak. Persze, ti­zennégy nap alatt azért kisebb bo­garaik előjöttek. A férfi 32 fokos melegben délután három órakor be­húzódott a társalgóba, ott aludt egy hatalmas fotelban, kiégett szivarral a szájában. Éjszaka viszont eveztek, hajnalban teniszeztek. Egyébként ta­lán ezt még normális dolognak is nevezhetnénk, csak itt tűnt egy kis­sé furának. De hát ezekkel a boga­rakkal, ha egyébként kedves embe­rekről van szó, mindenkit bevesz bármiféle társaság. Amin viszont rö­högtek volna, arról csak ők tudtak és én, de erről mi hárman hallgat­tunk. Az egyik hajnalon az asszonyka kezében egy hatalmas nyírfaseprö- vel így szól élete párjához a társal­góban. — Miért én söpörjek, szivem? — Mert ez a te reszortod, szivem. Te nehezen tanulod a szövegedet otthon, Pesten állandóan én segí­tek neked, most te hálából, cserébe, szépen lesepred a teniszpályáról a faleveleket, ezen nemis lehet vita. A párbeszédet akaratlanul és tel­jesen véletlenül hallgattam végig. Fejfájástól kínozva ott ültem mel­lettük egy fotelban. Természetesen azért még volt vita, de végül is az asszonyka szépen leseperte a faleve­leket a vörös salakról. Az egészben csupán az a vicces, hogy az asszonykának most megy egy filmje Pesten, és ebben egy há- zsártos feleséget alakít elég szép si­kerrel. A HUMORISTA A humoristának meghalt az édes­anyja. Telefonon közölték vele a hírt. Abbahagyta a fürdést, elszon­tyolodva ült, nehezen értette meg, hogy ilyen napsütésben, ahol min­denki egészséges és barna, hogyan kaphat az ember halálhírt. Egy óra múlva ismét szólt a telefon az üdülő irodájában, megint őt keres­ték — Pestről, a szerkesztője. — öregem, küldj valami jó bala­toni marhaságot. Megkérnélek: a rajzokhoz szöveget is írj. Teljesen kifogytunk a humorból. — Jó — mondta a kollégám és két súlyos férfikönny foégigcsordult az arcán. A STRÉBER Szombaton délben mólónkra be­futott a jacht, Valakivel a fedélze­tén. A Valakire most senki/sem né­zett fel a civil szemével, mert min­denki tudta, hogy Mancika miatt __ S zóval, hogy most ez esetben jobb, ha nem nézünk se fel, se le, seho­vá. A Valaki úszott egy jót a Bala­tonban és két óra múlva már Man­cikával együtt a jacht fedélzetén volt. A hajó kifutásra készen állt, a horgony felszedve, a kapitány sza­bályosan tisztelgett, de a jacht nem indult. Előzőleg rosszul kötött ki és a hatalmas hullámtörö kövek fé­kezték a hajó testét. A kapitány alarmírozott, de a legénység csupán egy főből állt és egy ember nem bírt a nagy hajótesttel. Ekkor ledobta a ruháját Korsós János, az ismert fotós, és beugrott a vízbe, segíteni, a matróznak, meg­tolni a jacht farát. Kettőjüknek nagy üggyel-bajjal sikerült. A kapi­tány újra tisztelgett, a Valaki ba­rátságos graciozitással leintett a férfinak és nagyon finoman azt mondta a fotósnak: — Köszönöm, Kovács elvtárs, ol­vastam a múltkor a krónikáját, na­gyon kedves volt. A jacht utasaival vidáman szelte a habokat, Korsós beúszott a Bala­ton közepére, mert néhány rakon­cátlan gyerek, taknyos kezdő kollé­gák odakiabáltak neki, hogy üdvö­zöljük Korsós-Kovács elvtársat, a. mi humoristánkat. A napról, a vízről, satöbbiről nem beszéltem. Pedig a nap azért, szé­pen sütött, a víz hűs volt, a koszt tűrhető és az emberek alapjába vé­ve, kedvesek és jók. Suha Andor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents