Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-18 / 195. szám
Alkotmányunk ünnepén MUNKÁS-PARASZT TALÁLKOZÓK, AZ ÚJ KENYÉR MEGSZEGÉSE, KULTÚR- ÉS SPORTMŰSOR, ARATÓBÁLOK A JÁRÁSBAN A járás községeiben az al- . kotmánynapi ünnepségek előkészületei utolsó szakaszukba értek. Holnap este négy községben elsőül tartják meg az ünnepi nagygyűlést, amelyeket műsor követ. Farmoson, Kákán, Tápióságon este 7 órakor, Szentmártonkátán pedig este 6 órakor kezdődnek. Nagykátán, a járás székhe- . lyén a Hazafias Népfront keretében működő emlékbizottság szervezi az egész napos ünnepi programot. Augusztus 20-án, szombaton, kora reggel a járási fúvószenekar ébreszti a község népét. Az ünnepi nagygyűlést délelőtt 10 órai kezdettel a járási művelődési ház nagytermében tartják. Beszédet dr. Lörincz József, a Pest-Nógrád megyei Állami i Gazdaságok igazgatója mond, .majd a munkás-paraszt talál- , kozó jegyében a patronáló budapesti, kőbányai üzemek öntevékeny művészegyüttesei adnak műsort. Ez a szombat délután Nagykátán a sporté lesz. Többek között birkózónerseny és labdarúgó-mérkőzés tarkítja a programot. Szentlőrinckátán ugyancsak 20-án, délelőtt 10 órakor kerül sor az ünnepségre. Itt a község szülötte, dr. Gyetvai János író tart ünnepi beszédét A járás többi községében augusztus 20-án az alábbi időpontokban rendeznek ünnepséget: Pándon este fél 8 órakor, Tápióbicskén délelőtt 11 órakor, Tápiógyörgyán délelőtt 10 órakor, Tápiószecsön este 6 órakor, Tápiószelén délelőtt 10 órakor, Tápiószent- raártonban délelőtt 10 órakor, Tápiószőllősön délelőtt 10 órakor, Tóalmáson este 7 órakor és Újszilváson délelőtt 10 órakor. A napot minden községben aratóbál zárja. A N A G Y K Á T A 1 JÁRÁS RÉSZÉRE III. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM 1966. AUGUSZTUS 18„ CSÜTÖRTÖK Határjárás az Uj Barázdában • • Önmagukra találtak az emberek Szilárd munkafegyelem — kollektív vezetés fSüldők és malacok A tápióizenímártoni Kos- ,suih Termelőszövetkezet ser- tésóijai környékén mindig akad fényképezni való a fotó- riporter számára. S bocsásson meg az olvasó, ha munka közben finom malacpecsenyére, vagy ízes rizseshurkára gondolt a riporter... Fénylő süldőhátak. Nehéz lenne megszámlálni őket, s lehet tűnődni: mi hogyan is tudnánk megszámlálni mind a 214 darab most „beállított” fiatal hízót, olyan egyformán szépek. Nyolc-kilenc hónapos korban kezdik hizlalni őket, s úgy tervezik, átadásra elérik a 110—120 kilót. Ez nem is olyan lehetetlen, hiszen a múlt hónapban 16 kilogramm súly- gyarapodást értek el átlagban, napi 4 kilogramm dara feletetésével. Már most is gyönyörű ez a kismalac pedig még csak három hét múlva lesz „választási”. A Kossuthban nyolchetes korban választják el a malacokat, s akkorra átlagsúlyuk eléri a 16—19 kilogrammot. Jelenleg 358 választási malacuk van. Kocognak a lovak a homokfutóval. Mellettem ül és gyönyörködik a határban a tápió- szőllősi Uj Barázda Termelőszövetkezet új elnöke, Veres Mihály. Kurtára nyírt ősz hajú, cserzett parasztarc. Negy- j venhét éves, tizenhét éve tsz- j tag. Volt kapás, brigádvezető, ! párttitkár és főkönyvelő. | — Nem nagyon örültem az elnökségnek, de remélem ezt I is a tagság megelégedésére tudom majd elvégezni, — mondja. Ismeri és szereti az embereket, jó segítőtársakat talál bennük új tisztében is. A munkai egyelem az Uj Barázdában máris megszilárdult, ami a jobb jövedelemelosztással magyarázható. Mindenki munkaegységes, s ez.t a tagság jó szemmel nézi. Megszűnt a fix fizetés, s így mindenkinek érdekében áll a jobb termelés, mert aszerint részesül a jövedelemből. Megvalósulóban van a kollektív vezetés. Kend- szeresek a vezetőségi ülések. A vezetőség pedig csak olyant fogad el, ami a tagság zömének jó. Megszűntek az Ígérgetések. A földek tiszták, jólápoltak. A sertéstenyésztés szép eredményei elsősorban Kozma Mihály és társai munkáját dicsérik. VáraHyay Béla képriportja Miért rassz 4i kenyér? Elég sok panasz hangzik el a lakosság részéről a kenyér minősége ellen. Ezek a panaszok sokszor megalapozottak. Tápiószelén is több bejelentés érkezett ilyen ügyben. A nyomozás megállapította, hogy Babos János csoportvezető és Antal Pálné raktárnok úgy rontották a kenyér minőségét, hogy a javításra kapott lisztmennyiséget a malomban átcserélték korpára és ezt aztán állataikkal etették fel. Ha ezek a lisztpótlások a kenyérbe kerülhettek volna, nem kaptunk volna a sütőipartól másnapra besavanyodó, silány minőségű kenyeret. A bíróság a napokban vonta felelősségre Babost és Antal- nét, és mindkettőjüket börtön- és pénzbüntetésre ítélte. Halad a kocsi. Az új telepítésű szőlők között járunk. 73 hold az idén már terem. A termés olyan szép, hogy a leadásra pótszerződést kell kötni. Jövőre újabb 48 hold, két év múlva pedig 80 hold fordul termőre. Most van kibontakozóban egy társulás a szőlő feldolgozására. A sőregi szőlőben asszonyok kapálnak. Külön női brigád, 11-en vannak. Az egyénenként vállalt földjeiket is közösen művelik, igazi brigádtagok. Xvlegállunk, körülfognak bennünket. Az elnöknek mindenkihez van egy-egy szava, persze az asszonyok sem hallgatnak, mert, ugye, probléma mindig akad. Színházba szeretnének menni közösen. Szégyenkeznek egy kicsit, mert a gyerekeik már többször voltak, ők maguk pedig még egyszer sem. Majd megbeszéljük, mondja az elnök. Azt viszont már most megígéri, hogy a mezőgazdasági kiállításra felmennek. Söregen járunk, tehát önkén,télén a kérdés: hogyan állnak a munkához az emberek? Megkönnyebbült mosoly és sóhaj a felelet, könnyű belőle érteni. Felesleges volt tehát a félelem. A sőregiek tudnak és akarnak is dolgozni, ha látják az értelmét. A tehenészetben ők voltak a kezdeményezők, kihívták a szőllősieket versenyre. Porzik a határ előttünk. Csépelik a borsót. Aztán ismét borsóföld mellett haladunk, amiben köztesként mustár van. Vagyis lehet egy rókáról két bőrt lehúzni, ha jól tartják. Öröm nézni a határt, s van is mit nézni rajta. A földek jólápoltak és dúsan termák. Van itt minden, ami egy ekkora gazdaságban lehet. Most látható igazán, hogy a föld mennyire visszafizeti a gondoskodást. Nézem az elnököt. Arcáról a jól végzett közös munka öröme sugárzik. Az első lépés sikerült. Az emberek megtalálták önmagukat, s ez mindennél fontosabb. Szépen fejlődik az állatállomány is. A csirkék 10 hetes korukra megközelítik a másfél kilogrammot A szövetkezet fő célja a szarvasmarhaállo- mány fejlesztése. A sőregi sertésállományt meghízlalják, mert azokat nem érdemes tovább tenyésztésre megtartani, de újakat állítanak be helyette. Rövid időn belül a tagságot is el tudják látni kismalacokkal. Hiba is van. A vízkár itt sem kicsi: ötvenkilenc hold búza, 160 hold rozs, 120 hold őszi árpa, 30 hold maghere. Remélhetőleg a többi ezt a kiesést behozza. A nap lebukóban, mi is hazafelé fordítjuk a rudat. Az elnök kérdően néz rám. Értem a kérdést. Csak gratulálni lehet a tagságnak és a vezetőségnek egyaránt, mert megtalálták egymást. Ezen az úton valóban új barázdában haladnak. Juhász Imre Tanácsülések A Nagykátai Községi Tanács ma délután 4 órai kezdettel összeül. Jelentés hangzik majd el a felvásárlási tervek teljem sítéséről. ★ A tavalyi oktatási év műn* kája és az új tanév előkészítés se lesz egyik napirendi pontja a holnap délután 3 órakor kéz-: dődő p ándi tanácsülésnek. Utána a családi események társadalmi megszervezésének helyzetéről tárgyalnak. Tanácstagi fogadóóra Várszegi István járási ta= nácstag ma délelőtt 9 órai kezdettel Tápiószentmártonban fo* gadóórát tart. Szecsői hírek — 350 televíziótulajdonoáj van Tápiószecsön. — Harminc jelentkező esetén megnyílik Tápiószecsön i§ a mezőgazdasági technikum kihelyezett osztálya. 17 éven felüli fiatalok a szomszéd köz-: ségekből is jelentkezhetnek erre a 4 éves iskolára. Jelent-: kezesi lapot a községi tanács* nál lehet kérni. — A harmadik mélyfúrású kút az óvodánál lesz. A pénz* ügyi keretet már biztosították, — Most gyűjtik a különbö* ző építőanyagokat a községi ravatalozóhoz. Még az idén megkezdik az építkezést. — A napokban elhalálozott dr. Zsák Márton adóügyi vezető helyét Kiss Karolyné vette át a községi tanácsnál. — Kedden mutatta be a szolnoki Szigligeti Színház Fényes Szabolcs: Dunaparti randevú című operettjét a művelődési házban. TAPIOSZECSOROL JELENTJÜK: A kertészek Erfurtba készülnek (Tudósítónktól) A tápiószecsői Egyetértés Termelőszövetkezetben már teljesen befejezték az aratást és a cséplést. Ez a munka nem mondható túlságosan gazdaságosnak a gépek állandó meghibásodása miatt. A szalma letakarítása nagyon nehéz volt az esőzések miatt, és ez gátolta a tarlóhántást és a tarlómunkát. Jelenleg a szecsői határban a nyári mélyszántás és a vetőszántás folyik. ★ Jó ütemben dolgoznak a tagok a paradicsom- és a paprikatáblákon, szedik a termést. A szövetkezet dohányföldje 25 katasztrális hold. Nagyon jól indult a dohány; a becslések szerint megadta volna a 10—12 mázsát is, de jelentős kárt okozott benne a jégverés. így a biztosító csak a tervezett 7 mázsát veszi alapul, s ez igen érzékeny veszteség. A 80 hold dinnyében is kárt tett a jég, no meg a sok eső, s emiatt a dinnye közepes termést ígér. ★ Biztató képet mutat viszont a kertészet. A sze- csőiek beneveztek az erfurti nemzetközi kiállításra, g részt vesznek a Monoron az augusztus 20-án rendezendő kiállításon is. Antal Erzsébet A Tápiómente legközelebbi száma nem a szokott időben — vasárnap, hanem 20-án, szombaton jelenik meg. MOZIMŰSOR Xagykáta ma: A pá rizs-müncheni hálókocsi (vasárnapig). Tá- ptóbicske ma: Halál a cukorszige- ien. Tápiöság ma: Egy gyilkosság krónikája. Tápiószőllős ma: Ha ezernyi klarinét. Farmos ma: ördög és a tízparancsolat. Kóka ma: Szállnak a darvak. Tápiószele ma: szünnap, holnap: A titok. Tápió- i zentmárton ma: Kozara. Szent- lürinckáta ma: Az én kis feleségem. Tá-piószecső ma: Az ég kul- tea. WWA' r TÓPART Iván Mária rajza a gólyának, hogy minél előbb hozza azt a kis babát, ami férjhez köti a feleséget, vagy inkább fordítva, feleségéhez köti a férjet. A családi kis jövevény egy időre magára vonja a hatalmaskodni szerető felnőttek figyelmét. Éjjel-nappal szórakoztatja őket, persze attól függ, síró, vagy nevető hangulatban van-e. '— Tíz évvel ezelőtt, amikor megházasodtam, a legjobb férjnek képzeltem magam. Az első perctől mindig feleségem akarata szerint cselekedtem és cselekszem. Nejem mégis mindig mást dicsér. ötéves gyermekünk van. Szeretném, ha nagyon szeretne — mondja Sz. József Szentmártonkátán. ★ A fogason egyre jobban: porosodik a kalap. A gyér-i mek növekedik, a szülők ki- i :sit megfeledkeznek egymásról. Nem a kalapért, nem » hatalomért versenyeznek, hanem a gyermekért. A legnagyobb cél, hogy melyiket, íz apát, vagy az anyát sze- •esse jobban a gyermek. Egy .’életlen pillanatban felemel- cedik a kis kezecske, lejkasztja a szülők fogason 'elejtett kalapját és maga- úztosan saját fejére helyezi. \ttól a perctől kezdve senki : lem veszi észre, hogy ki vi- ; leli otthon a kalapot. j Urbán László i lomharc. Nem adom meg magam — dacoskodik a farmost O. András. ★ A házasság első, igazán mézes-mázos napjaiban egy kicsit engedékenyebb az ifjú pár. Udvariassági . vetélkedőt terveznek egymással szemben. Kitalálják egymás gondolatát és fogasra akasztják a kalapot. — Kéthetes házasok vagyunk. Azt hittem, soha nem fogunk veszekedni. Az első héten csalódtam. Férjem tojásos lecsót kívánt vacsorára, én kolbászosat. Összevesztünk. Végül is, hogy egyikünknek se legyen igaza, zsíros kenyeret ettünk — panaszolja a tápiószelei Cs. Miklósné a házastársi veze- 1 tés semlegességét vallva. Hogy mi történt volna, ha kolbászos-tojásos lecsót vacsoráznak, arra már nem tud válaszolni. ★ Milyen szép lehet a ki- ■ sebb vita, vagy veszekedés után a békülés. Utána még 1 veszélyesebb, vagy mérge- • sebb a következő házastársi 1 összeütközés. Egyetlen jó ; megoldás lehetséges. Üzenet ; Ki viseli otthon a kalapot, kérdezi sok játékos udvarló partnernőjétől, az egymáshoz fűződő kapcsolatok komolyabb kialakulása után. Könnyűnek látszik a kérdés, hiszen lány és fiú barátságában még nincs különösebb súlya. — Csak olyan férjet tudok elképzelni magamnak, aki nagyszerűen vezet, irányít és szeret. A férfi legyen büszke, okos. Férfias eréllyel tudjon uralkodni nője felett, megbántás, megsértés nélkül — mondja a 18 éves nagykátai M. Marika. ★ Milyen könnyű álmodozva férfi fejére képzelni a családi uralmat jelképező kalapot. Amíg udvarol, zsarnokul viseli, s amint vőlegény lesz, észrevétlenül letörik, vagy legalább legörbül a keménynek képzelt kalap karimája. — Azt hittem, a várva várt vőlegényéletem csak szerelemmel és menyasszonyom további nevelésével halad a házasság felé. Amíg udvaroltam, uralkodtam. Fél éve vagyok vőlegény, s máris jelentkezik köztünk a hatai KÖZVÉLEMÉNYÜL’TATÁS I Ki viseli otthon a kalapot?