Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-13 / 191. szám
1966. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Hccrit l/öW(ip rs A mongol íjászok 6 ország legjobb íjászai vesznek részi a nemzetek közötti íjászversenyen Budapesten. A részvevők első csoportja, a mongol versenyzők, már augusztus 10-től a budapesti Spartacus-pályán tartottak edzést. Elégedett ér szakmunkások Kérdőív a Ganz Elektromos Mérőműszerek Gyára fiatal dolgozóinak Beszámoltunk arról az adat- felvételről, amelyet a Pest megyei Tanács munkaügyi osztálya az egy-két éve képesített, fiatal mezőgazdasági szakmunkások helyzetének vizsgálatára végzett. Ezúttal hasonló vizsgálatot fo'yta- tott fiatal ipari szakmunkások között, mégpedig a Ganz Gödöllői Elektromos Mérőműszerek Gyárában. A hely megválasztása abból a szempontból is helyes volt, mert ebben a gyárban sok a fiatal nő, másrészt magas a középiskolát végzett szakmunkások aránya. Szúrópróba szerűen ötven ifjú szakmunkás között osztották ki a kérdőívet, amelynek az iskolai végzettség után érdeklődő rovatába tizenheten írták be, Hogy gimnáziumban, ketten pedig, hogy ipari technikumban érettségiztek. Az ív további kérdései: miért választotta a pályát, amin dolgozik, mégpedig hány éves korában és milyen haJól dolgoztak a Pest megyei fiatalok AUGUSZTUS 20-ÁN ZÁRNAK AZ IFJÚSÁGI ÉPÍTŐTÁBOROK Az idei utolsó csoportok dolgoznak az ifjúsági építőtáborokban. A megyében, csakúgy, mint tavaly, négy helyen volt tábor: Nagykörösön, Szigetmajorban és Szentmárton- kátán középiskolás lányok, Soroksár—Péteri-majorban fiúk dolgoztak négy turnusban. Június 26-a, a tábornyitás napja óta ' 26S0-an vettek részt a tá- 1 bori életben, kétszázzal többen, mint amennyien eredetileg jelentkeztek. Ezenkívül 180 egyetemista dolgozott a gödöllői építkezéseken, míg 40 egyetemista lány a balatonalígai munkálatokban vett részt. Ezek a fiatalok két hétre lemondtak jól megérdemelt vakációjukról, kamatoztatták segítőkészségüket az állami gazdaságokban, szőlőt kötöztek, barackot szedtek, kertészetekben zöldséget neveltek. A Pest megyei fiatalok általában jól megállták helyüket. Mógor Béla, a KISZ Pest megyei bizottságának munkatársa elmondotta: a csoportok kivétel nélkül mind túlteljesítették normájukat, becsületes munkát végeztek. Azokat az iskolákat, amelyeknek fiataljai a legjobb eredményt érték el, a KISZ Központi Bizottságának a IX. pártkongresszus tiszteletére alapított emlékzászlajával tüntették ki. A kiváló brigádok tagjai pedig pénzjutalmat kaptak. A veteránok, akik negyedik, illetve ötödik éve töltöttek két-három hetet a táborokban, elnyerték a KISZ Központi Bizottságának dicsérő oklevelét, illetve az aranykoszorús KISZ-jelvényt. Eddig a megyei táborokban három csoport fejezte be a munkát. Az előbb említett emlékzászlót jó munkájuk jutalmaképp az első turnusban a lányoknál a nagykátai gimnázium, a fiúknál a nagykőrösi gimnázium nyerte el. A második turnus elsői, az érdi, . illetve a nagykőrösi élelmiszeripari szakközépiskola tanulói lettek, míg a harmadik turnusban a fiúknál, lányoknál az aszódi gimnázium járt az élen. k. m. Kisdiák buszkaraván Félszemmel már szeptember elseje felé kacsingatunk. Ismét csak eljön a tudománynyal töltekezés hivatalos ideje. Ezért nem meglepő, de igen örvendetes az Autó- közlekedési Vezérigazgatóság sajtófőnökének, Mali Ró- bertnek értesítése. — Előzetes híradás. Egy sor kisdiák örülhet a megyei AKÖV-ifjak ajándékainak. — Iskolaholmi? — Annak is tekinthetjük, csakhogy egy kicsit tekintélyesebb holmiról van szó. A fiatal mesterek húsz iskolabusz elkészítésére vállalkoztak a kongresszus tiszteletére. — Lesz-e látványos átadás? — A huszadiki ünnepet megelőző napon a csillebérci úttörőtáborban. Itt veszik át jelképesen a kisdiákok. Utána autóbuszba vágják magukat, s a húsz autóbusz jó kedvű utasokkal megrakottan végigjárja a fővárost. tásra; helyesnek tartja-e pályaválasztását; jelenleg milyen munkakörben dolgozik; tanul-e tovább; végül, hogy mennyi a keresete? A legtöbb megkérdezett — műszerészek, lakatosok, esztergályosok, marósok, szerszámkészítők — válaszából elégedettség olvasható ki. Pedig nagyobbára, különösen az érettségizettek, eredetileg más pályára, egyetemre, főiskolára készülődtek. Például az a hatvani kislány is, akit nem vettek fel érettségi után a Pedagógiai Főiskolára. Most műszerész, a foglalkozását megszerette, havi keresete 1350 forint. Ugyancsak műszerész lett és szintén helyesli pályaválasztását az a gödöllői kislány, aki gimnázium után hiába jelentkezett óvónőképzőbe. Túrái érettségizett lánynak gyár- látogatás során tetszett meg a műszerészpálya és örül, hogy ezt választotta. Érdekes, noha keresetük a velük egykorú fiúkénál némileg alacsonyabb, a megkérdezett érettségizett lányok mind elégedettek. — Megtaláltam a számításom — írja például egy bagi ifjú, aki híradástechnikai technikumot végzett. — A jövedelmem havi 1400 forint. Egyetemre nem vettek fel. Katonai szolgálatom után felsőfokú technikumba szeretnék járni. Persze azért elégedetlen is akad közöttük. íme egy példa rá: aszódi lakos, két éve szakmunkás. Még a gimnáziumban elhatározta, hogy mechanikai műszerész lesz, a szakmát most js szereti, válaszában mégis ez olvasható: — Nem találtam meg a számításomat. Havi keresete 1600 forint! Pesti lakos kollegája, akit érettségi után nem vettek fel a műegyetemre, „most már” szintén nem helyesli, hogy elektroműszerész lett belőle, „mert rengetegen vannak a szakmában”. Idézzünk azonban néhány nyolc általánost végzett szakmunkás válaszából is. Például négy fiatal szerszámkészítőjéből. Keresetük egyformán 1300 forint Egyikük gödöllői, már gyermekkorában ezt a pályát választotta, túrái szaktársa szintén. Elégedettek. Kistarcsai társuk viszont, bár azt írja, hogy szereti szakmáját, a jövedelmét kevesli és emiatt elégedetlen. A szád a i ifjú szerszámkészítő, akit annak idején nem vettek fel az erdészeti technikumba, most ezt írja: — Nem szeretem ezt a munkát, az erdőbe vágyódom. Két kerepesi esztergályos válasza: — Elégedett vagyok, olyan szakmát választottam, amit szeretek — írja az egyik. Havi keresete 1300 forint. — Tévedésből választottam, nem tartom helyesnek pálya- választásomat, mert nem kapom meg a megfelelő bért — írja 'a másik. Havi keresete 1450 forint! Fiatal túrái lakatos azt panaszolja, hogy nem a szakmájában, hanem műszerészként foglalkoztatják és ez a munkakör nem tetszik neki. Ezen a panaszon könnyű lenne segíleni, bizonyára jól erezné magát a fiú a gyárban, ha visszakerülne tanult szakmájába. Ami pedig a két-három éves szakmunkásképző iskolából kikerült és 1600 meg 1400 forintot kereső néhány ifjú elégedetlenségét illeti, azon nem kell feltétlenül megütközni. Végtére természetes a nagyobb jövedelem utáni vágy, még hasznos- is lehet, ha jobb és több munkára serkent. Mégis elgondolkoztató azonban, ha a fiatalemberek nem tartják a maguk számára elégségesnek az ilyen keresetet Akár önmaguk helyzetét, képességét, tudását, gyakorlatát ismernék félre, akár más okból támasztanak az élettel szemben kielégíthetetlenül túlzott követeléseket, mindenképpen káros — elsősorban rájuk nézve — oktalan elégedetlenségük. Helyes lenne, ha a gyár KISZ- vezetői foglalkoznának Velük. Sz. E. Decemberben új óvodát avatnak Üllőn Üllő lakossága rohamléptekkel szaporodott az utóbbi években, ma már közel jár a tízezerhez. A községben ennek ellenére mindössze 52 kisgyermeket lehet óvodába vinni! Most végre mód nyílott a megoldásra, öt évvel ezelőtt az OVIT Vállalat a község belterületén telepet létesített, amelyen egy felvonulási épületet és egy irodát emelt. A tanácsnak akkor az volt a kikötése, ha az OVIT a telepet megszünteti, az épületet nem bontja le, hanem átadja a falunak. A vállalat idén befejezte tevékenységét üllőn; s az épületet nem becslési árban, ötszázötvenezer forintért, hanem’ csak anyagárban, kétszázhatvanezerért bocsátotta a falu rendelkezésére. Ezt az összeget is csak februárban kell kifizetni a közrégfejlesztési alapból. A felvonulási épületen még sok átalakítást, javítást kell végezni, s ez körülbelül háromszázezer forintba kerül. Már a jövő héten hozzákezdenek a munkálatokhoz a gyömrői tsz-közi vállalat építői. A számítások szerint az épület elkészülte után, december elsejével 75 gyereket vehetnek fel a napközis óvodába. A járási tanács és a megyei KÖJÁL engedélye alapján összevonják a régi és az új óvoda konyháját, ami még újabb 10—15 főnyi létszámbővítést tesz lehetővé. így összesen kilencven gyermek számára lesz hely az új óvodában. „Nem az én gyerekem!“ A m on őri földművesszövetkezeti vendéglőben ebedre várnak a vendégek. „Csúcs- forgalom” van. Unalmasabban szemügyre veszem a helyiséget. Az ajtó melletti asztaltársaságon megakad a szemem. Mindössze ketten vannak. Húsz év körüli fiatalember az egyik, bámészan sörözget; vele szemközt egy kisfiú, cigarettájából sűrű füstfelhőket ereget. Tizenkét éves lehet. A füst szürkén gomolyog elő ajka szögletén, bizonyítékául, hogy jó mélyen leszívta. Tüdőre. Rutinosan. A vendégek közül egyesek érdeklődve, mások rosszallóan nézik: Szólni egy sem szól. „Minek avatkozzam bele? Nem az én gyerekem!” Néhány kilométerrel arrébb gyerekcsapat zsibong az utcán. A járda szélén tülekednek, arccal a fal felé. Snúroznak. Pár lépéssel odább nyolcévesforma kibic lesi őket. Szipog. Maszatos képén tétován gurulnak alá a súlyos könnycseppek. Kibie? Dehogyis! Ö az első vesztes. Kizsebelték. Pedig a Népboltba kellett volna mennie. A járókelők — asszonyok is — közömbösen kerülik ki őket. Egyik sem szól rájuk. „Nem az én gyerekem!” A vecsési víztorony előtt apró gyermekek labdáznak. A labda időnként az úttestre gurul. s ilyenkor a legkisebbét küldik érte. Fürgén eliramodik, körül sem néz. Egy héttonnás Csepel az utolsó pillanatban fékez, két méternyire tőle.' A sofőr kiszáll, szitkozódik, „két egyforma pofont” is beígér. Aztán felberrcg a motor, s elhajt. A fiúk folytatják, ahol félbeszakadt. Az ijedtséget máris elfelejtették. Az emberek jönnek-mennek mellettük, rájuk sem néznek. „Nem az én ...!" Nemrégiben történt a megyében. Távbeszélővonalat bővítettek az egyik járási székhelyen. Eljött a dél, a munkások megéheztek. A vezetéket a távíróoszlop alja köré tekerték, s elmentek ebédelni. Mintha csak erre vártak volna, előjöttek a környékbeli gyerekek. Lebontották a vezetéket az oszlopról, s rángatni kezdték. A megnyúlt drót hirtelen felcsapódott, az elektroVakablakok Néhány éve egy pesti bérház harmadik emeletén kaptam szobát Homályos, barátságtalan hely volt, egyetlen ablaka szűk mellékutcára nézett. A legszélső ablak, a legszélső szobáé volt, két utca kereszteződése fölött. Hónapok óta laktam már ott, de még egyszer sem kerestem meg szememmel az utcára néző sűrű ablakrengetegben. Amikor aztán egy napon felpillantottam, meglepődve vettem észre, hogy a szobának a másik utcára is néz egy ablaka. Vakablak. Belülről nem árulta el semmi. Ültem a faluszéli réten, elandalodva bámészkodtam. Egy lepke szálldosott alacsonyan a fű fölött, meg-megérintve a zöld dárdák hegyeit Barna tyúk loholt utána, mindenáron el akarta kapni. A lepke játszadozva el-elillant a veszedelmes csőr elől. Aztán magasabbra libbent, s a tyúk lemondva róla, abbahagyta az üldözést, visszafordult. Nem is láthatta, hogy a lepke tőlem másfél méterre leszáll a fű közé. Én láttam, megjegyeztem, hogy hol van, a földre lapulva odakúsztam és a sejtett pontra lecsaptam. A lepke ottmaradt. Fogtam, s odahajítottam, a tyúknak. Elrebbent a mozdulattól, de aztán visz- tzafütött érte. Míg elégedetten továbbállt, arra gondoltam, hogy tulajdonképpen semmi bajom nem volt ezzel a lepkével és a tyúkhoz sem volt semmi közöm. ★ Volt-e az emberiségnek valaha is tökéletesebb, megbonthatatlanabb összefogása, mint a lottózás? A történelem legnagyobb ügyeinek is mindig akadt árulója. A lottónál az áruló is az ügy legmelegebb pártolója. A lottózás szinte iskolápéldája annak, miként teremt a tömeg az egyének fii— lérnyi erejéből — mindenféle ideológiai vagy fizikai rábeszélés nélkül — milliókat. Micsoda monumentalitás! — kiálthatnék fel, ha eszembe nem jutna, hogy mindez persze miért van: Azért, hogy az a millió végül csak egy valakié legyen. Próbálnánk csak ebből a millióból valami további csodát teremteni — például egy iskolát — ez a millió nem lenne sehol. Pedig nincs itt semmiféle önzés: hetente mindenki beletörődik, hogy a millió nem lett az övé. S ha másé lett, beletörődik, akár százszor, ezerszer. Hogy legalább egyszer magának is akarja, ezt csupán türelme jutalmául szeretné. Csak az hozná ki a sodrából, ha ez a millió mindenkié lenne. Mert mindenki egyedül akar elnyerni mindent, mindenkitől. S mert mindenki ezt — ugyanazt — akarja, ezért ez a nagy egyetértés. Két kolleganő száll fel a villamosra. Az egyik magas, csúnya, negyven körüli, a másik kis takaros fekete, alig túl a húszon. A csúnya nő fején méhkas nagyságú barna bőrkalap, rugalmas, pasztellszínű, csodaszép jószág. Az utasok először csak a kalapot látják meg, aztán azt, hogy kibékíthetetlen ellentétben áll az arccal. Ám a ruházat igazolja, a kalap nem tévedés, a nőnek kétségtelenül jól megy sora. A kicsi és kecses nő fénylő fekete haja szabadon van. Az a kalap számára elérhetetlen álom. Konfekció kabátja is erről tanúskodik. Élénk szeme, fitos orra, ajka mégis derűt sugároz. Csupa vonzás a szemnek. Szorosan áll a másik nő mellett, a kalap közelében. És az utazóközönség bámulja a kalapot és bámulja őt. Bámulja őt ezzel a csodálatos kalappal. És ő is tudja ezt; látszik a tekintetéből, ahogy elkapja a pillantásokat. A csúnya nő kibámul az ablakon, nem sejt semmit. ★ — ... és kérek egy citromot, de szép legyen! — mondta az előttem álló vevő. Az eladónő felmutatott egyet, csak ami a kezébe került. A vevő a fejét rázta és fintorgott. Ugyanígy a másodiknál és a harmadiknál is. Az ötödiknél végül beletörődött. — Kérek egy csúf citromot — mondtam. Az eladónő nevetett és kiválasztotta a legszebbet Dozvald János mos vezetékhez ért, s az áram agyonütött egy gyereket. Az úton kerékpárosok, autósok siettek céljaik felé. Egyik sem állt meg, hogy elkergesse a gyermekeket. „Nem az...!” A nagykátai vasútvonalon még ma is „divat” a zúgpálin- kamérés. A hajnali vonatokon a zugfőzők demízsonból árulják a féldecit. Felnőttnek, gyereknek — egyaránt. Es nem akad senki, aki kivenné a poharat a „teenagerek" — a bejáró diákok, ipari tanulók — kezéből. „Nem...!” Kocséron vasárnaponként alig lehet beférni a vendéglőbe. Amíg a felnőttek az egy főre eső alkoholfogyasztás emelésében „jeleskednek”, addig a tíz-tizenkét évesek a rex-asztalon bökdösik a csontgolyókat, s félfüllel a hangoskodó részegekre figyelve gyarapítják pejoratív szókincsüket. S nem akad senki, aki ha- zaküldené őket. „Nem az én gyerekem!" Nem az én gyerekem, hál’- istennek. Az enyém szófogadó, rendes, különben is, próbálna csak ilyesmiket csinálni! De hát ő nem olyan, mint a többi. A többi trágárul beszél, lecsúzlizza a villanyégőket az utcán, csavarog, randalírozik. Uramisten, mi lesz ezekből, ha felnőnek! A szomszéd fiú például a múltkor... S itt egy ijesztő eset következik, amit a mesélő a tulajdon két szemével látott. Látta .... de nem szólt. „Minek? A más gyerekére? Neveljék meg a szülei!” Neveljék meg a szülei, akik bizonyára derék munkásemberek, éppen csak három műszakban dolgoznak, s mit sem tudnak gyermekük „kilengéséről”? Neveljék meg a szülei, akiknek esetleg ez a legkisebb gyerekük, az elkényeztetett „vakarék”, akinek mindent elnéznek? Neveljék meg a szülei, a hatvan felé járó, beteges emberek, akik fiatalon sem értettek a gyerekneveléshez? Neveljék meg a szülei, akiktől — esetleg — még semmi jót sem látott a gyerek? Mert ilyen szülők is vannak. De az ő gyermeküket is meg keli menteni. ny. é. ■v
