Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-06 / 158. szám
Szentendre X. ÉVFOLYAM, 54. SZÁM 1966. JÜLIUS 6., SZERDA PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA AUGUSZTUS 3—7-IG vizsgázik a város 99 2200-an 24 országból — A műsor „potom 120 000 forint - Előrally Szentendrén és Leányfalun Egy hónap múlva érkezik hazánkba a 27. nemzetközi camping és caravaning rally, és nyílik meg ez alkalommal a nemzetközi camping kongresszus. Ennek kapcsán városunk és a szentendrei járás rendkívül megtisztelő, de egyben igen nagy feladatok minél tökéletesebb megoldást kívánó szerephez jut: itt lesz ugyanis a rally bevezető szakasza, az úgynevezett előrally, augusztus 3—7-ig. Központja Szentendre lesz, egy altá- bor Leányfalun működik majd. Magyarországon ez lesz az év legfontosabb idegenforgalmi eseménye — és szinte egyedülálló idegenforgalmunk eddigi történetében. Ilyen tömeg azonos időben, azonos helyen nem volt még. Huszonhárom nyugati és egy szocialista országból nem kevesebb mint 2200 vendég érkezik, 6—700 autóval és 3—400 lakókocsival. Az előrally során 1200-an a Papszigeten, ezren pedig a leányfalui camping- ben nyernek elhelyezést. A részvevők száma a vártnál nagyobb. Eredetileg csupán 1000 vendég fogadására készültek a papszigeti camp ingben, és most váratlanul kétszáz jelentkezővel bővült a keret. Ennyit az 1000 férőhelyes Papszigeti campingben nem tudnának elhelyezni ezért a városi tanács engedélyével az ABC áruház körül és a városi strand területén telepítik le a létszámfelettieket. Nagy idegenforgalmi vizsga előtt állunk tehát, é6 a rendező szervek: az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal, a Dunakanyar Intéző Bizottsága, a Magyar Camping és Caravaning Club szoros és szervezett együttműködésén kívül elengedhetetlenül szükséges a járási és városi tanácsi szervek, a belkereskedelem, a vendéglátóipar, a KPM, a rendőrség, és nem utolsósorban az egész lakosság összefogása, hogy ezen a nagy vizsgán jól feleljünk, becsülettel megáll- haseuk a helyünket. Mert nem kevesebbről van szó, mint népgazdaságunk egyre izmosodó egyik fontos ágának, idegenforgalmunknak jövőjéről, ezen belül is szűkebb hazánk, a Dunakanyar és Szentendre idegenforgalmi perspektíváinak továbbfejlesztéséről. Ennek a rallynek sikere vagy balsikere elhatározóan dönthet arról, hogy végleg kialakítja, vagy visszaveti a Dunakanyarnak mint idegenforgalmi csomópontnak kifejlődési lehetőségeit. Egyáltalán nem közömbös, hogy az idelátogató külföldi vendégek, akik között a nemzetközi camping- mozgalom legfőbb vezetői ott lesznek, milyen benyomásokkal távoznak körünkből. Ahol jól érezte magát az ember, oda máskor is szívesen visz- szatér és egyben hírül viszi honfitársainak: ott jól éreztem magam, látogass el te is. Ezért fontos a kellő előkészület, a rendező, a közreműködő szervek és a lakosság szervezett koordinációja. Ennek kialakítását szolgálta az a munkaértekezlet is, amelyen a rendező szervek képviselőin kívül a városi, járási tanács vezetői, és minden más, a rally során érdekeltté váló szervezet megbízottai megtárgyalták az llőkészületek jelenlegi állását Is megszabták a hátralévő idő- Izak tennivalóinak menet- lendjét. Hiszen az emberek mértéktartó udvariassága és előzékenysége, kulturált viselkedése legalább olyan mély nyomot hagy az idelátogató külföldiekben, mint a kényelmes lakás, a jó ellátás, a sikeres rendezvény. Bízunk abban, hogy minden tekintetben sikeres lesz ez a jelentős nemzetközi esemény, és városunk eddigi legnagyobb idegenforgalmi vizsgáján kitűnően megfelel. Horányi Sándor Felkészítés az életre Az oktatási reformról tárgyalt a járási tanács végrehajtó bizottsága 1961-ben lépett életbe az oktatási reformról szóló törvény. A Szentendrei Járási Tanács végrehajtó bizottsága most tárgyalta meg részleteiben az eddigi eredményeket, szűrte le a több éves átmeneti időszak tapasztalatait Ez azért rendkívül fontos most, mert az elkövetkező iskolai évben már az új tanterv szerint tanítanak a járás minden iskolájának minden osztályá- ■ ban. Az új törvény egyik fő célkitűzése a gyakorlati foglalkozás (politechnika) általános bevezetése. Az elmúlt tanévben — utolsóként — Pilis- szentlászlón is bevezették. A A BÜKKÖS HÍDJA Rácz József rajza így olcsóbb a takarítás? Járási Szolgáltató Szövetkezetünk méretes szabórészlege nem eldugott mellékutcában van; központi helyen, a Marx tér és Dumtsa Jenő utca szegletén. Már a kirakat sem tetszett nekem, még kevésbé a belső négy helyiség, ahol kilenc szövetkezeti tag dolgozik, nyolc női szabó varrónő, egy férfiszabó, tehát kilenc szakmunkás. A helyiségek elhanyagoltak, piszkosak, rendetlenek. Pedig állandóan ügyfelekkel, tisztaságot, higiéniát joggal elváró rendelőkkel foglalkoznak. Ha belépnek ide, nem hiszem, hogy tetszik nekik ez a „külső” fogadtatás. Különösen az udvarra nyíló helyiség elhanyagolt. Elhanyagolt és zsúfolt. Nem hibáztathatom semmiben az itt dolgozó tagokat, mert kíváncsi kérdéseimre elmondták, hogy eredetileg kirakatrendezőjük is volt, de három éve leépítették, azóta a részlegvezető gondja a kirakat rendezése is — egyetlen fillér díjazás nélkül. Rengeteg a munkájuk, tennivalójuk, napi 10—12 órát dolgoznak rendszeresen, de a napi sep- regetésről, takarításról is nekik kell gondoskodniok, mert a városban szétszórt több munkahely közül csak a központi iroda és a fodrászműhelyek rendelkeznek takarítónővel. A nagy szövetkezetnek ugyanis mindössze két takarítónője van! Kérdésünk: miképp lehetne a részleg gondjain segíteni? Erre kérünk választ a szövetkezet vezetőitől. H. L. Jóváhagyták az egységes fuvardíjszabást A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén határozatilag jóváhagyta az új fuvarozási díjszabást. A város területén a fuvarozást általában magánfuvarosok, valamint az Április 4 és Mathiász termelőszövetkezetek fuvarosai látták el. Emiatt a fuvarozási díjszabás nem volt egységes, s több esetben viták, nézeteltérések is adódtak. A fuvaroztató lakosság épp úgy, mint a kö- zületek, nem rendelkeztek irányárakkal, melyhez igazodni tudtak volna. Ezen a helyzeten akar változtatni a végrehajtó bizottság az új díjszabással. A város területét, a helyi adottságokat figyelembe véve, három körzetre osztották és a körzeteken belül megállapították az egységes díjszabást. I. körzet: Pannónia telep; Somogyi- Bacsó part a volt KISOK-te- lepig; Magyar kálvária; papréti elágazás. Ezen a körzeten belül a fuvardíj 5 forint mázsánként. II. körzet: Kálvária—Lászlótelep; Határcsárda; ízbég felső a buszmegállóig; Alsó-Izbég a malomig. Ezen a körzeten belül a fuvardíj 8 forint mázsánként. III. körzet: ízbég a buszmegállótól Kéki bányáig; Pismán, 10 forint hegymenetnél mázsánként. IV. körzet: Szentistván-telep és Leányfalu 14 forint mázsánként. A legkisebb fuvarösszeg 30 forint. A fuvardíjakhoz külön pótdíjat semmilyen címen nem lehet számolni. Ha a fuvart óradíjban számolják, úgy 2 lovas fogatnál 40, 1 lovas fogatnál 30 forint az óra- díj. Alkalmi rakodók óradíja 10 forint óránként. A két termelőszövetkezet külön szállítási szerződést is köt majd az összes jelentkező fuvarok elvégzésére. Reméljük, az új díjszabás megállapításával megszűnnek az eddigi problémák. tanulók rendszeres iskolába járása évről évre javult, az 1965—66-os tanévben a tankötelesek 93,4 százaléka eredményesen fejezte be az évet Igazolatlan mulasztás miatt a járás 13 községében mindösz- sze 8 tanuló nem volt osztályozható, ebből 4 Csobánkán. Televíziókészülékkel a járásban csak 4 iskola nem rendelkezik. A tanulók egyharmada középiskolában tanul tovább, majdnem fele szakmunkás- képzésre jelentkezett, 9 százaléka vállalt munkát, s 7 százaléka maradt a szülői háznál. A középiskolára jelentkezők közül csökkent a gimnáziumot választók száma, s mindig nagyobb az érdeklődés a technikumok és szakközép- iskolák iránt. Szomorúan állapította meg a végrehajtó bizottság tárgyalása, hogy a mezőgazdaság iránti érdeklődés a járás területén nagyon kicsi. A vb határozatában állapította meg, hogy a pályaválasztás érdekében a propagandamunkát hatékonyabbá kell tenni. A mezőgazdasági nagyüzemek, mezőgazdasági szakmák megismertetését és megszerettetését előtérbe kell helyezni. Elhatározták, hogy osztályfőnöki órákra, rajgyűlésekre gazdasági vezetőket hívnak meg, a diákokkal való beszélgetésre. Ülnökértekezlet A megválasztott népi ülnököket értekezletre hívták ösz- sze a városi tanácsháza nagytermébe. Dr. Weinzel Oszkár, a járás- bíróság elnöke üdvözölte a most megválasztott népi ülnököket, majd megemlékezett az előző ciklusban tevékenykedő ülnökök jó munkájáról. Ezután ismertette az új népi ülnökökkel a munkájukkal kapcsolatos jogokat és kötelességeket. Elmondotta, hogy ősszel ismét megindul az ülnökakadémia. Az elhangzottakhoz hozzászólt Szelényi István, a városi és Szellő József, a járási tanács titkára. Végül a járásbíróság elnöke kiosztotta az ülnököknek a megbízóleveleket k. gy. Öt új szakmunkás a Mathiász Tsz-ben A Mathiász Tsz öt tanulója az elmúlt napokban fejezte be tanulmányait és sikeres vizsgájuk után megszerezték a mezőgazdasági szakmunkásbizonyítványt. Fehér Margit, Zilahi Margit és Skopál Anna gyümölcstermelő és faiskolakezelői, Zilahi Judit és Herpai Károly szőlő- termelő és borkezelői képesítést szerzett a három tanulmányi év alatt Most, hogy szakmunkások lettek, mint tsz-tagok működnek tovább. Megfelelő munkaegység-díjazásban részesülnek, s ez a Mathiász Termelő- szövetkezetben szép jövedelmet jelent A most végzetteken kívül a termelőszövetkezetnek tizenöt tanulója van, így a szakmunkás-utánpótlás biztosított. Akit érdekel, és még nem tudná: a tanulók az első évben 367, a másodikban 577, a harmadikban 727 forint juttatást kapnak havonta a ruha- térítésen kívül. A szakmai oktatáson kívül politikai oktatásban is részesülnek a tanulóle. Ezenkívül a végzett jó munkájuktól függően más kulturális juttatásokat is élveznek. A mezőgazdasági tanulóknál általában nagy előny, hogy tanulmányi idejüket a későbbi állandó munkahelyükön töltik, ahol megélhetésük biztosítva van. A Ma- thiasz Tsz-nél, ahol most nagyarányú telepítések folynak, minden tanulót szakképzettségének megfelelően tudnak foglalkoztatni. Kató György Az aranykoszorús kórus Számít a meleg? Nyáron is próbál a városi kórus. Évekkel előbb néhány lelkes, dalt szerető ember alapította Kovács Lajos karnagy vezetésével. Azóta . ;. ? Teltek az évek, és az évek múlásával erősödött a kórus. A karnagyot kérdezem: — Hol tartanak ma? — Nemrégen Vácott rendezték meg a III. dunakanyari dalostalálkozót. Itt a kórusok minősítést kérhettek. Az amatőr kórusok minősítésére kétévenként kerül sor. Vácott nagy öröm ért bennünket. A szentendrei városi kórus teljesítményével elérte az aranykoszorús szintet. Rajtunk kívül négy kórus ezüst, és kettő bronzkoszorút kapott. — Merre jártak az elmúlt időkben? — Sok városban vendégszerepeltünk. Legjelentősebb állomásaink: Esztergom, Szombathely, Székesfehérvár. S mindenütt siker. Ezt a karnagy — szerénysége tiltja — nem mondja, de az újságíró, aki figyelemmel kíséri a kórus útját, tudja. És megtudja a karnagytól, hogy a városi tanács az eddigieknél nagyobb segítséget nyújt a kórusnak. Ennek a segítségnek egyre gyakrabban élvezi a kórus gyümölcseit: egyenruhát kaptak az énekesek és a város fedezi az utazások költségeit is. — A váci siker öröméhez kapcsolódott-e valami újabb öröm? — Igen. A Magyar Rádió felkérte a kórust, egy rádiószereplésre. — Mikor lép fel a kórus legközelebb városunkban? — 30-án, szombaton este a budapesti nemzetközi zenei verseny győzteseinek hangversenye nyitja a szentendrei napok ünnepségsorozatát. Másnap, vasárnap este a Hannoverben ' óriási sikert aratott váci Vox Humana kórussal adunk közös hangversenyt. Bányász Hédi Éleslövészet A városi tanács értesíti a város, valamint a szomszédos községek lakosságát, hogy Szentendrén, az izbégi lőtéren július 6, 7, 8, 9, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 18, 19, 20-án reggel 6 órától este 10 óráig éies- lőgyakorlatot tartanak. A lőtér veszélyességi határán felállított figyelmeztető táblák mögötti területre a megjelölt napokon belépni tilos és élet- veszélyes. k Örömmel hallottuk, hogy a Dunakanyar már elérte azt a színvonalat, hogy alkalmas ilyen nagy nemzetközi rendezvény lebonyolítására: az alapfeltételek megértek. A fogadó campingek minden szempontból alkalmasak a vendégek elhelyezésére. A legfontosabb feladatok: az áruellátás, választék és meny- nyiség szempontjából kifogástalan legyen. Ugyanez vonatkozik a vendéglátóiparra is. A Béke Étterem minden valószínűség szerint addigra elkészül, és így szintén a vendégek rendelkezésére állhat majd. A camping területén reggeliző sátrakat állítanak fel, ahol a vendégeket hazai szokásaiknak megfelelő reggelivel látják majd el. Tervezik bográcsos a a! ászlé szervírozását, é6 borkóstoló felállítását is. Feltétlenül kívánatos, hogy ne legyen panasz a kenyér-, péksütemény- és tejellátásra, és az ABC Áruházban friss zöldség is gyümölcs is mindig kapható egyen. Bővítik a campingcikk választékot, és nívós ajándék- tárgyakban is bőven lesz választék. Rendbehozzák az utakat, elsősorban a Il-es míiútat és környékét, a papszigeti bejárót. Egyirányú közlekedést vezetnek be, míg a szigetről egy felállítandó pontonhíd közbeiktatásával a Sziget utcán át hajtanak ki a gépkocsik. Gondoskodás történik a kellő jenzinellátásról, és mozgó mtószervizek fogják segíteni a ctsz-ek és néhány magánkis- paros javítási munkáját. A várost is szebbé kell tenni. K csatornázás augusztusig be- ejeződik, így a kíváncsi turis- áknak remélhetőleg nem kell •okáig latyakban botorkálniok. Jár Szentendre közvilágítása a áros belterületén jó, de az írbán-kereszt tői már igen ;yér. Ezen erŐ6 fényű lámpák •eiktatásával fognak segíteni. (Iagában a campingben is sok t tennivaló még: pénzbeváltó lelyek, telefonvonalak, dísz- :apu, ízléses dekoráció, szek- orjelző táblák, tájékoztató áblák, gyermekszórakoztató s megőrző helyek stb. létre- lozása nélkülözhetetlen. Augusztus 4-én nagy mű- ort rendeznek a külföldiek iszteletére, amely délelőtt 9- :or lakodalmas menet indulásával kezdődik, majd neves fővárosi népi együttesek és művészek előadásával folytatódik. Este 8— 10-ig pedig tábortűznél gyönyörködhetnek a legjobb magyar táncegyüttesek (köztük az Operaház balettkara) és énekesek műsorában. Hsak így zárójelben: a szent- ndrei és a 6-án Visegrádon orrakerülő műsor „potom” 20 000 forintba kerül a ren- ező szerveknek.) Még egy új- onság: megnyílik addigra a zoborkert területén épülő carművészeti pavilion is. A hátralévő időszak tenni- alóinak és problémáinak csak is hányadát soroltuk fel. És lég valamit szeretnénk hoz- átenni, amely nemcsak az ér- íkezlet beszámolójából, haem csaknem minden hozzá- zóló részéről elhangzott: eien- edhetetlenül szükséges mindéről a lakosság egészének tá- íkoztatása, felvilágosítása, ogy magatartása méltó legyen hhez a nagy mennyiségű ese- lényhez.