Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-29 / 178. szám

MfCYhí K-ffírlno 1906. JÜLIUS 29., PÉNTEK A neurotikus kat adnak. Hasonló esetekről beszélnek, amelyek halállal végződtek. „Még szerencséje, hogy idejében ...” Ez a fél mondat marad meg az asszony agyában. „Még idejében meg kell tenni mindent” — gondol­ja és még jobban elgyengül, így érnek a rendelőbe. A vá­róban vagy harmincán ülnek már. Az asszonynak helyet szorítanak a fehér pádon. Az asszony magábaroskadtan ül. AZ ORVOS Kilép a rendelőből és soron kívül behívja az asszonyt. Ki­váncsi az esetre. Megvizsgálja. A szív normálisan működik. Szakvizsgálatokra küldi. A BETEG napjai a szakorvosoknál tel­nek. Idegen szavak röpködnek, és kerülnek a különböző papí­rokra. Meggyőződik róla, hogy nagyon beteg. A FŐORVOS most látja először az asszonyt. Megvizsgálja. A szív normá­lisan működik. A rövid vizs­gálat eredményét összeveti a szakorvosi véleményekkel. Minden negatív. Az ÉKG sem jelez semmiféle bajt. Az asz- szonyt munkaképesnek nyilvá­nítja. Nyugtátokat, erősítőket rendel. A BETEG elégedetlen. Nagyon betegnek és nagyon gyengének érzi magát. Amikor meghallja, hogy munkaképesnek nyilvá­nították, reszketni és sírni kezd. Fél, az orvosok téved­tek. És különben is, milyen j ellenszenves ember ez a főor­vos, rendreutasítja és hívja már a következő beteget. Nem mond semmit. Pedig az asz- szony nem tudja miről van szó. Remegve lép ki a rende­lőből, vagy negyvenen vár­nak kint. AZ ORVOS kézhez kapja a megnyugtató szakvéleményeket, és a főor­vos által rendelt gyógyszerek, és injekciók neveit. Injekciót ad az asszonynak. Az asszony közben a főorvosra panaszko­dik. Az orvos nem nagyon fi­gyel oda. Ö tudja, nincs semmi különösebb baj. A szív külön­böző meszesedések miatt va­lóban nem dolgozik egészen pontosan, de ezen lehet segí­teni. És különben is. A váró­ban vagy negyvenen ülnek még. Reggel kilenc van és ő már nagyon fáradt. A BETEG nem dolgozik, úgy érzi, orvo­sai egyenesen a halálát akar­ják. Felkeresi családjának egyik távoli tagját, aki kór­házi főorvos. Közben kitava­szodik. A KÓRHÁZI FŐORVOS nyugodt, kiegyensúlyozott em­ber. Meghallgatja a panaszo­kat és néhány nap alatt elin­tézi, hogy az egyre súlyosabb panaszokról beszámoló asz- szonyt befektessék kivizsgálás­ra. A BETEG most már nemcsak sejti, de tudja, a körzeti orvos, a felül­vizsgáló főorvos elhanya­golták őt. Itt a kórházban ud­variasak a nővérek, az orvo­sok. Sokkal nyugodtabban megy minden. Bár a vizsgá­lat eredményei egybevágnak az előbbi szakorvosi vélemé­nyekkel, tehát kimutatják, hogy az asszonynak nincs kü­lönösebb baja, a beteg nem tud szabadulni betegsége tuda­tától. AZ ORVOS átnézi a kórházi zárójelentést. Két hét pihenést rendel. Meg­bizonyosodik róla, a kórház véleménye egyezik az övével. Nem tévedett. Kicsit büszke is erre. Egy kórház nagy apparátussal ugyanazt állapí­totta meg, mint ő. Az asszony panaszai jobbára neurotikus eredetűek. És a neurózis megnehezíti a szív munkáját is. A neurotikus beteg szíve romlik. A beteg magát teszi beteggé. Ezt gondolja az orvos, de gondolatait nincs ideje megosztani az asszonnyal. Kint vagy negyvenen vára­koznak. A BETEG amikor ismét munkaképesnek nyilvánítják, rosszul lesz a rendelőben. A FŐORVOS ennek ellenére munkaképes­nek nyilvánítja. Sőt, nem ép­pen udvarias hangon beszél vele. A BETEG most már tudja, tudatosan tör­nek az életére. Feljelentést ír. Most már meleg nyár van. Nádas Péter SMINK NÉLKÜL... Több színűre festett meny- nyezet, a kanapé fölött rámán feszülő hímzett gyékénysző­nyeg: nyugalom, meghittség és kiegyensúlyozottság a la­kás minden szegletében, s GÖDÖLLŐ ISZAP Csütörtök délután a Gödöllő felett átvonuló felhőszaka­dás a MÁV-állomás Aszód felőli végére nagy mennyisé­gű iszapot sodort. A forgalom biztosítása érdekében az ál­lomás dolgozói azonnal munkához láttak és így a fővágányon forgalomkorlá­tozásra nem került sor. A mellékvágányokon azonban az akadályelhárítási munká­latok még az esti órákban is tartottak. Civilben ... Menyhárt Jacqueline barna szemében is. — Kicsit foltos a fal — mu­tat a türkizkék csíkra felet­tünk. — Ezt a faliszőnyeget én mintáztam. Nagyon szeretek lem is a talpukat, mert csú­szós a színpad. — Legutoljára a Daphnis és Clüoé, meg a Tűzmadár című balettben láttam. Je­lentős szerepek, hogyan ju­tott el idáig? — Az Állami Balett Intézet­ben végeztem, utána egyéves ösztöndíjjal az Állami Opera­házhoz kerültem. Első főszere­pem a Diótörő „Hópehely”- tánca volt. Aztán a „Bihari nótájá”-ban Ilona 1958-ban, majd Weiner Leó: Csongor és Tündéje következett. Eck Imre első koreográfiájaként Tündét táncoltam. Utána a „Gajane”, azután a fél világot bejárt Farkas Ferenc—Harangozó Gyula: „Furfangos diákok”-ja, a „Rómeó és Júlia” Júliája, a „Párizs lángjai” Színésznője, tavaly Delibes: „Coppélia” ne­héz és fárasztó főszerepe után a „Bányászballada”, amit ugyancsak Eck Imre koreog- rafált, s végül Ravel: „Daph­nis és Chloé”, s Sztravinszkij: „Tűzmadár” bemutatója a sor­rend. — Külföldön? — Sokat utaztam már. Min­denhonnan valami apró emlé­ket hoztam a tapsokon kívül. Itt ez a Cleopatra — mutat a nyakában aranyláncon függő kis figurára —, Kairóból hoz­mertet az előadott művel. A kifejezés teljessége és szug- gesztív ereje az, amire vala­mennyi táncos törekszik. — S ez a törekvés ho­gyan válik teljesítménnyé a hétköznapokon? — Naponta délelőttől dél­után kettőig próba. Aztán este felkészülés az előadásokra, vagy előadás. Egy-egy fellé­pést három-négy próba előz meg. A délután pihenéssel és otthonom rendezésével telik el. Szeretek takarítani, mosni. Kevés szabad időmben olva­sok. Németh Lászlót, Fejes Endrét. Színházba járok, ami­kor van rá időm. És kocsiba ülni, kiruccanni a zöldbe. Sze­retem a csendet, a szabadban a nagy dimenziókat. — Kedvenc szerepe? — Két egymástól eltérő ala­kítás. Júlia lírai felépítésű fi­gurája és a Bányászballada modern, karakterisztikus ve­zéralakja. Ez is bizonyítja, hogy nem lehet az embert csak klasszikus, légies szere­pekbe zsugorítani. — Hogyan őrzi a vona­lait? — Nem igaz, hogy az ember ledolgozza, letáncolja a kilóit. Aki hízásra hajlamos, az ezen a pályán is kénytelen fogyó­. és Havas Ferenccel a színpadon, a Csongor és Tünde egyik jelenetében. matatni, tenni-venni — ma­gyarázza, miközben előhalász a szekrény aljából egy ölre való rózsaszín spicc-cipőt. — Ezeket a cipőket „karbantar­tom”, varrogatom, sőt resze­tarn. Voltam Párizsban, Moszkvában, Helsinkiben, Berlinben, Stockholmban, Bu­karestben. ősszel Jugoszláviá­ba utazunk. A repertoár: Chopiniana és három Bartók- darab. — Mit ígér a nyár és az ősz itthon? — A balatoni üdülés közben öt alkalommal szabadtéri sze­replés, októberben pedig pre­mier. A Barkóczi Sándor ko­reográfiájával készülő Prokof- jev: „Klasszikus szimfónia” remélem siker lesz. Karcsú, a szó szoros értel­mében légies. Kezének apró gesztusai: csupa lendület és kifejezés. A pályaválasztásra for­dul a szó. — Egy hétéves gyerek, akit az édesanyja balettiskolába irat, ugyanazt a kedvet vagy kedvetlenséget érzi, mint más isiről ás. De később beleszeret a táncba és megtalálja az iga­zi szépséget, elhivatottságot a próbákon, az előadásokon. Hogy miért? Mert ez az ősi kifejezés az. amit mindenki megért és felfog. A zene ki­vetődik a színpadra, az érzel­mi és hangulati emóció min­den nézőt megragad és megis­kúrázni, de aki nem az, annak rendszeresen kell táplálkoz­nia, hogy győzze szusszal. Egy táncos már gyermekko­rától kezdve hozzászoktatja szervezetét a folytonos kondi­éi ótréninghez. Fogyás? Az előadás után nem inni. Ez a legegyszerűbb, hogy a két-há- romkilós leizzadott súlyt ne szedjük vissza azonnal. — Szenvedélye, vágyai? — Sok szép szerep. Két éven át művészettörténetet tanul­tam az egyetemen. Legkedve­sebb szórakozásom, hogy tánc- történettel foglalkozom. A leg­szebb dolog a hivatásomat górcső alatt ízekre bontani. Az újonnan születő vagy a ré­gebbi táncokat analizálom. Tanulmányt írok. Már jelent is meg néhány írásom ebben a tárgykörben, a Táncművé­szeti Értesítőben. Komoly szemében fény csil­lan. Beszél a mosolya, vibrál minden mozdulata. Intellektu­sa — maga a lénye. Ez ő — Menyhárt Jacqueline, az Ál­lami Operaház szólótáncosa, a perpetuum-mobile, aki a csen­det és a nyugalmat választja társul, amikor letörli magáról a sminket. Gáspár Judit GYUFASZÁL A vásárlók gyakran bosz- szankodnak amiatt, hogy tö­rik a gyufaszál. A panaszok­kal a minőségellenőrző fóru­mokon is foglalkoztak és ott is úgy találták, hogy száz gyufaszál közül 20—24 is ösz- szetörik gyújtás közben, pedig a szabály szerint legfeljebb 10 százalékos lehet a törés. Valamennyi szakember vé­leménye megegyezik abban, hogy a törést a faanyag rossz minősége okozza. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság most megígérte a Gyufaipari Válla­latnak, hogy a jövőben csak nemesnyárfát szállítanak az erdőgazdaságok, s ezt is leg­később a kivágást követő 4—6 hónapon belül. Ha ugyanis ki­vágás után hosszabb ideig áll a fa, akkor befullad és töre­dezik. 4 / szerelve hangomat gratulálni akarok, mikor akár, mint egy pályatévesztett sziréna, emeli a zokogást együtthatókat __ — É s képzelje, több mint... mihint... ezer forinttal kevesebb lett a fizetése ... Visszavedlek a gyászoló család tagjává, bor- zongva makogom: — Tyű ... tyű... ha... tyű... De aztán kitör örökölt irgalmas természe­tem, vigasztalni kezdem ... — Asszonyom, viszont a bizalom, a tekin­tély nagy szó! Esetleg még miniszterhelyettes is lehet... A szeme villámlik, keblét háborogva renge­ti, hangja sikongó tőr! — Az kéne csak, de ki is kaparnám a két szemét! Hogy a tárca után kapja a prémiu­mot, mikor tízszeres élüzem volt ez a Birgid Virgid — sose tudom megjegyezni, mi volt a neve ... — Mikiid Dikmid — segítem ki, de nem fi­gyel rám, még túl erősek a sebek, aléltan le­heli: — És ezért... képzelje, ezért nem mehe­tünk az idén Velencébe. Se pénz, se idő — azt mondja, neki most minden energiájára szük­sége van... Tanácsot adok neki: — Van itt egy közelebbi Velence is, autón... Fölcsattan. — Autón! Visszautasította a szolgálati ko­csit is, azt mondja, itt van a szomszédban, azért a tíz percért nem veszi igénybe ... Hát ez csakugyan szörnyű, s olyan szomo­rúan lógatom a fejem, mintha én lennék ő. Széttárja kezét. Közben a valódi ő bőre hi­deglelősen hullámzik, ahogy mondja: — Szörnyű lenne, ha innen menne nyugdíj­ba — nem gondolja? Már az én bőröm is hideglelős, vacogva nyögdécselem: — Szöhörnyű... hönyöhű ..'. De B.-né végül azért bizakodva mondja: — Azért... azért... él bennem a remény — majd csak lebukik, és akkor visszakerül ahhoz a __ahhoz a PIR1CID KIRK1DHEZ... N agy S. József Ijesztő volt, ahogy D.-né kinézett! Egy hete láttam utoljára, elfogadhatta volna magát a saját lányának — és most? Rémes — mintha a saját nagyanyja lenne, alig imbolygóit, szeme jó felényire kisírva, s a maradék is igen zavarodottan nézett a nagyvilágba. És, ó — szénfekete hajában el- meszesedett fehér csomók rikítottak — Űr­isten, mi történhetett vele? Elhagyta az ura? Semmi ilyesmiről nem tu­dok. Lelopták a fejük fölül a födémet? De hiszen azt könnyen lehet pótolni, a férfinak kiváló az összeköttetése. Vagy ... vagy ... —, de nem, nincs gyászru­hába öltözve. Vagy... vagy — esetleg egysze­rűen az átöltözéshez sincs lelkiereje. Ez' lát­szott valószínűnek, s megrendült képpel köze­ledtem feléje, majd dúltságát megfelezve, bá­natosan sóhajtottam: — Asszonyom, fogadja részvétem! Ö keszkenőbe temette arcát, s szipogva mondta: — Józsikám, maga az egyetlen ember, aki megért, eddig mindenki gratulál, csak gratu­lál — én ezt nem élem túl. Valamit hebegtem — a sápadt arc megfele­lő nyílásán jöttek ki a sápadt szavak: — Azt tudja, hogy a férjem vezérigazgató volt a ... a... azt hiszem, a Hibrid lőrédnél... — Volt? — Űristen, tehát a férje — volt? És milyen piszkok az emberek — a lebu­káshoz gratulálnak. B.-né nem hagyta, hogy elsírjam együttérzésem, helyettem is sírva folytatta: — Most pedig a fő-fö irányító szerv anali­tikai főosztályának vezetője lett, tíz ilyen Mirgid Birgid tartozik hozzája__ E gyszerre napfényes lett az arcom. — De hát, hol itt a tragédia? S már mézesre hang­A BETEG Ül az asszony a varrógép előtt, lábával tapossa a pedált, keze alól a tű alá fut az anyag. Már nyolc órája ül a gép előtt, tapossa a pedált, s a varrógép mint kezes jószág nyolc órája ölti le a cérnát — ugyanúgy. Az asszony fülel a kinti hideg téli sötétbe, nem jön-e már a lánya. Jó volna felállni, ki­nyújtózni egy kicsit. Valami furcsa szorító érzés lopakodik a szíve táján, a torkán mintha gombóc ülne, jó lenne megsza­badulni ettől is, de ott marad a gép mellett, tapossa a pedált, s szinte áttetsző ujjaival iga­zítja az anyagot a tű alá. Kö­zeleg a karácsony, s addigra végezni akar. Végezni !s kell, a szövetkezetnél megmondta a csoportvezetője, le kell adni addig minden munkát, ami ná­la van. Makog a gép. Kinn nem nyikordul a kertkapu, nem csikorog a hó, nem jön a lány. S egyre nehezebb ta­posni a pedált, ujjai mintha reszketni kezdenének, s mint­ha fölfordulna körülötte a vi­lág. Tótágast áll az új cső­garnitúra, a padlóból fölfelé mered a csillár, mint akvári­umban a halak úsznak előtte a tárgyak. „Csak nem szédül­tem el?” — gondolja és fel­áll. Elveszti szeme elől a szo­bát, csak az ajtót látja, a ki­lincset, „Kijutni innen!” — do­bol az agyában, de a kilincset nem éri már el, elvágódik. AZ ORVOS — Megágyaztál szívem? — kérdezi halkan az orvos, bár látja, hogy a másik szobában most ágyaz a felesége. — Azonnal édesem — I mondja az orvos felesége. | — Iszonyatosan fáradt va­gyok — mondja az orvos. Ekkor megszólal a csengő. Egymásra néznek. Az orvos lehunyja a szemét és nem moz­dul a cserépkályhától. A fele­sége megy ajtót nyitni. Az or­vos fülel. Az előszobából kap­kodó, ideges hang szűrődik be. Egy lány hangja. Ellöki ma­gát a kályhától, gyorsan felöl­tözik, táskájába dobálja a szükséges eszközöket. És megy. Miközben szinte futva mennek a falu csendes és ha­vas utcáin, a lány lihegve meséli, amikor benyitott a szo­bába, ott feküdt az anyja ki­terítve. Nem is tudja él-e egy­általán? Az orvos meggyor­sítja lépteit. A konyhában le­dobja kabátját, a lány törül­közőt és vizet készítene, de az orvos már a beteg fölé ha­jol. Néhányszor megpaskol- ja az ájult asszony arcát, az asszony kinyitja a szemét, az orvos fecskendőt vesz elő, és beadja az injekciót. Az asz- szony néhány perc alatt ma­gához tér. Ernyedten fekszik az ágyon. — Nincs semmi baj — mo- ^ solyog az orvos. $ Megmossa kezét, veszi a ka- § bátját és megy. Az ajtóból $ visszaszól. — Reggel föltétlenül kísérje ^ el az édesanyját a rendelésre $ — mondja a lánynak. A lány zavartan pénzt ad az ^ orvosnak. Az orvos elteszi, az ^ ajtó becsukódik mögötte. A BETEG Az asszony az injekciótól ^ jobban lesz. Lánya megnyug- $ szik és elalszik, ő nem tud ^ aludni. Fekszik nyitott szem- ^ mel az ágyban. Nem érti, mi jj történt vele. Eddig mindig 5 egészséges volt. Egész élete pi- i henő nélküli munkában telt el, § felnevelt két gyereket. És ^ most? Ez már a halál? Vagy ^ nem fog tudni dolgozni? Ka- ^ varognak a kérdések, s nyo- mukban ismét olt kúszik a ^ szorongás a mellkasban, s „Igen, a szívem ...” — gondol- 5 ja az asszony. Most már figye- $ li a szívét, a lélegzetét, igyek- $ szik külön érzékelni szerveit. § hogy tudja, mi van velük. S ^ ettől az estétől kezdve állan- ^ dóan fél. Reggelre már jobban ? van, mégis megkéri a lányát, $ ne menjen dolgozni, kísérje $ el őt a rendelésre. — Alig tudok lábra állni — ^ mondja. ^ Ezt nem azért mondja, hogy 5 sajnálják, valóban nagyon $ gyengének és főleg kiszol- ^ gáltatottnak érzi magát. Ettől $ gyengül el. Az utcán megkér- $ úszik a szembejövők, mi baj. 5 Ö csak szomorúan néz és a s f7,ívére teszi a kezét. A lány 5 mindenkinek elmeséli mi tör- 5 tűnt, A szembejövők tanácso- 5

Next

/
Thumbnails
Contents