Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-23 / 173. szám
1966. JULIUS 23., SZOMBAT Kiállítás — két példányban Gyógyszersegé ly — Mongóliának A Magyar Vöröskereszt a mongol fővárost, Ulánbátort ért súlyos árvíz alkalmából 100 000 forint értékű gyógyszersegélyt küldött a Mongol Vöröskereszt útján az árvíz- sújtottá lakosság megsegítésére. Kéréssel fordult az UNESCO — magyar bizottsága útján — a Kulturális Kapcsolatok Intézetéhez, hogy a világszerte jó hírnévnek örvendő magyar zenepedagógiáról készítsenek olyan didaktikus 1 kiállítást, amely külföldi I „vándoroltatással” hozzájárul I a nálunk eredményesen alkalA ceglédi gimnázium uj épülettel és tornateremmel gazdagodik. Reméljük, korszerű tornatermükben legalább annyi, vagy még több országos világhírű tornászt nevelnek majd, mint a régiben. Foto: Gábor mázott módszerek megismertetéséhez, elterjesztéséhez. Zeneoktatók. fotóművészek, grafikusok állították össze az anyagot. Két „példányban” készült a kiállítás. A kiállítás egyikét — ösz- szehajtogatva” négy alumíniumládában — máris útnak indították a Michigan állambeli Interlochen városába, ahol augusztus derekán kezdődik a zeneoktatók nemzetközi szervezetének (ISME) idei kongresszusa. Ilyenképpen nemzetközi fórumon öregbíti zenekultúránk tekintélyét az értékes pedagógiai kollekció. Interlochen után valószínűleg más amerikai városokba ugyancsak elviszik kiállításunkat A kollekció ikerpárját Stockholmba küldik, ahol a jövő héttől kerül a közönség elé, majd később svédországi körúton mutatják be. Élénk zenei élet Megyénk zeneoktatása minden vonatkozásban az országos átlag felett álL Ennek hatására a zenei élet is egyre élénkebb megyénkben. Hatvankettőben hetven tanár mindössze ezerötszáz növendéket tanított az állami zeneiskolában, illetve azok tagiskolájában. Ma az öt állami zeneiskolában és hét tagiskolában száztizenkilenc tanár közel háromezer növendéket tanított a nemrég befejezett tanévben. Ezenkívül közel ötven művelődési házban működik még zenetanfolyam, amelyeken két és fél ezer növendék vett részt. A budapesti Bartók Béla Zeneiskola növendékei pedig több, mint húsz hangversenyt adtak ez idő alatt a megye különböző helységeiben. Túl ezeken a rendezvényeken, különböző, országos hírű énekkarok és zenekarok vendégszerepeltek megyénkben az elmúlt népművelési évad alatt. A visszahívó múlt és a rossz tanácsadók András bácsi balladája Gobbi Hilda fordult hozzánk: — Itt segíteni kell, de azonnal. Ebben az országban nem élhetnek így emberek! Mi történt? Az, hogy a művésznő kis társulattal vendég- szereplésre volt hivatalos Di- ósjenő művelődési házába. Mivel akadt még kevés ideje a műsorkezdésig, elindult a faluba. (Hobbyja, hogy régi népművészeti tárgyakat gyűjt, s gondolta, talán akad valami a Pest, s Nógrád megye határán fekvő falucskában.) Benyitott az első portára, amelyet alig néhányszáz lépés választott el az egyik oldalon a művelődési háztól, s a másik oldalon a községi tanácstól. Amit ott látott — az a nyomor, szenny és piszok — késztette, hagy segítségért forduljon ... Nyomor? Ügy is fogalmazhatnám: tragédia. Egyik oldalon a múltté, a sötétségé, a másik oldalon a nemtörődömségé. Géczi András tízholdas parasztember volt, nem mondhatta magát nincstelennek, de nem mondhatta boldognak sem, soha az életében. Egyik kisfia párhetes korában meghalt, a másik együgyü bolondként vált lassan öregemberré a szülők terhére, nyomorúságára. Amikor az ötvenes években a faluban megalakult a szövetkezet, a rokonok — akik örökösnek érezték magukat — sorra azt tanácsolták: „A maga földjei úgy fekszenek, hogy [ azokat úgysem tagosítják. Bo- [ lond lenne belépni...” Az öreg nem is irta alá a nyilatkozatot, dolgozott tovább látástól vakulásig, amíg bírta erővel. Amíg bírta. A fiára soha nem számíthatott, a felesége teljesen megvakult. A rokonok? Jelentkeztek. Amikor az öreg megszorult, pár száz forintért vették meg háztájinak egy- egy földdarabját. A tanács kiutalt részére havi kétszáz forint segélyt. Próbálták már évekkel ezelőtt rábeszélni, folyamodjon szociális otthonban való elhelyezésért, de az öreg, s különösen a felesége ragaszkodott a nyomortanyához, s a falu vezetői ebbe bele is nyugodtak. Ekkor fogott ceruzát András bácsi. Hat elemije van összesen, könyvet életében csak akkor olvasott, ha valakitől kölcsönkapott, de ideje akkor is kevés volt rá, — ám András bácsi még katonakorában, az első világháborúban verselni kezdett. Nézem a verseket. (A tanácstitkárnő és a kis adminisztrátorlány segített legépelni őket) — van bennük valami a népballadák megrázó egyszerűségéből, nyomasztó levegőjéből. Néhány sor az „ön- életrajz”-ból. I ..Minden olvasóval közlöm és leadom Ismertetem, milyen az én életrajzom. Tudomásul adom, vegyék figyelembe Hogy születtem nyolcszázkilenc- venbe. Sokszor sóhajtom, hogy kis csecsemő korba Anyám engem bárcsak elsikkasztott volna! Ha kérdeznék, hogy így miért nyilatkozom? Felelném, hogy a sorsomra hivatkozom Gondok, balok, szégyen van énnekem bőven Nincs boldogtalanabb Diósjenőn tőlem . . . Ha nem hinnék, tudja a Községi Tanács Hogy ilyen boldogtalan ember Géczi András.” András bácsit az udvaron találjuk. A tanácstitkárnő felvilágosított: az öreg már tudja a hírt, ami néhány napja érkezett. hogy két héten belül feleségével és fiával együtt külön szoba várja őket a ludányhalászi szociális otthonban. Barátságosan fogad: — Az a művésznő küldte magát? Mondom, hogy igen. Az öreg elérzékenyül: — Hát nem feledkezett meg rólam?! Tudtam én, gondoltam, neki köszönhetem, hogy csak bekerülünk az otthonba. Válaszoljak? A tanácsnál azt mondják, véletlen, hogy így összejött. Most készült el az otthon bővítése, így esett, hogy több, mint esztendei várakozás után Gécziéknek is hely jutott. Kár vitatni, bogozni, — lényeg, hogy az öregek sorsa elrendeződik. Előtipeg a vak asszony is. ő még mindig fél: jó lesz-e ott, az új helyen? Elviheti-e az öreg nagy dunnát, mert ő télen nagyon fázik? A házról, a portáról beszélünk. El kell adni. Jó helyen fekszik, a falu közepén. András bácsi rámnéz: — Azt én el nem adhatom. Az állam engem nem fog ingyen tartani az otthonban. Azt én odaadom az államnak. Őszintén kérdez: — Tessék mondani? Akad még kívülem is ilyen elhagyatott öregember, aki már csak a haza terhére van? Üjabb kérdés: — És nem unja még az" állam őket?! Nem hiszi, még most sem meri hinni, hogy emberi sorba kerül rövidesen. Hogy mi vitte, tartotta eddig a nyomorban — saját visszahúzó múltja, a rossz tanácsadók, vagy azok, akik szemük előtt látták s nem avatkoztak bele határozottabban? Azt hiszem, a három együttesen. Sárdi Mária IX. pártkongresszus tiszteletére Szilárd alapokról nekirugaszkodva Aki a nehezet vállalta Kedvcsináló nyilvánosság Teljesítve dekádonként Túl a városon, fák között búvik meg a gyár, s lassan feledni kezdi mostoha sorsát. Éveken át hol ide, hol oda tartozott, összeszámolni is nehéz lenne, hányféle terméket készítettek itt: végre rendezett lett a sorsuk, biztos a kenyér, amit az Egyesült Villamosgépgyár — az ÉVIG — ceglédi gyáregysége nyújt. Két műhely versenyt fut A nap elől az épület árnyékába húzódva beszélgetünk, ott is ömlik a veríték az emberről. Partnerem öreg bútornak számít, a kezdettől itt keresi kenyerét. Amikor azt kérdem tőle, most hogyan érzi magát, azzal felel, hogy a gyárvezetést, annak kiegyensúlyozottságát dicséri, s különösen Bartus Szilárd elvtársat, az igazgatót, aki „egyenesbe lendítette a szekeret”. A szak- i szervezeti bizottság titkára, | Ecser Tibor ezt már úgy < fogalmazza meg, hogy lényegében a valós, a gyár egé- \ szét átfogó versenymozga- \ lom kibontakozását is a szi- I lárd termelési alapok megteremtése tette lehetővé. Nagy hagyományú, sok ta- pasztalatú üzemben köny- nyebben menne, itt — mint mondják — szívósan meg kell dolgozni minden kis eredményért. Fiatal gyár, forrásban levő közösség: mégis, most már eljutottak addig, hogy a IX. pártkongresszus tiszteletére kibontakozott versenymozgalomban két műhely nem kevesebbre vállalkozott, mint a szocialista cím elnyerésére. A színesfémöntöde. valamint az elektromos tekercselő részleg e vállalása elsősorban azokra alapozódik, akik brigád tagként — mint például a Béke kétszeres szocialista brigád tagjai — már eddig is megmutatták, mire képesek. Előtérben: a nevelés Egy még nem összeszokott közösségben, sokféléi jött emberek esetében a termelési feladatok teljesítése mellett legalább olyan fontos, hogy az egy gyárban dolgozók kollektívává, egyet akaró, egyért munkálkodó közösséggé formálódnak. Ez így — magában, közhely. Ám Rabi István például nagyon is tudta, mit vállal, amikor a szénkefetartó-készítő brigád vezetésére adta a fejét Sok baj volt itt' a munkafegyelemmel, az emberek általános magatartásával, s mindez — érthetően — rányomta bélyegét a termelésre is. A brigádba tömörült emberek magatartása fokról fokra változik: most már könnyebb egymással szót érteni a részlegben, s ugyanakkor lemér- hetően javultak a termelési mutatók is. A forgácsolóban Kossuth és Koleszov nevet választva, a kongresszusi versenyt két újonnan alakult munkabrigád kezdte: mint Ecser elvtárs hangsúlyozza, a szocialista brigádok mellett örvendetes a munlcabrigádok aktivitása a kongresszusi versenyben. Úgy látszik, nem lesz baj az „utánpótlással”, s ezt az is igazolja, hogy az úgynevezett egyszerű munkabrigádok közül mind több pályázza meg a szocialista cím elnyerését. Értékelés havonta Júliustól már gyorsul a verseny üteme: nyomon kíséri az értékelés is, havonta a gyár egészére kiterjedően felmérik, adott szavukból mit teljesítettek, hol kell erősíteni, s táblákon, plakátokon — egészséges versenynyilvánosságot biztosítva — röpgyűlé- seken ismertetik is az értékelés eredményeit. A kongresszusi verseny eredményeként az első félévet jó eredménnyel zárták, s ami különösen pozitív a félévi tervteljesítés adatai között, az az, hogy készáru-kiszállítási tervüket minden esetben határidőre teljesítették, még dekádonként sem volt elcsúszás! Ez pedig igazán nagy szó, amikor üzemeink jó részében még ma is hó végére, negyedév végére tolódik el a készáru-kiszállítás negyede — fele. Látszatra a versenytől független dolog, de kedvcsinálóként igen jól jött, hogy pont kerül a régi panasz végére: hétszázezer forint költséggel felépül az öltöző és a fürdő. És a kedvcsináló beruházás arra is jó, hogy szemléltetően bizonyítsa: aki többet ad, az többet is kap vissza. A szakszervezeti titkár a kérdésre, hogy mit tekint a számokkal mérhető termelési eredmények mellett a kongresszusi verseny eddigi legjelentősebb eredményének, azt válaszolja: a zöm igyekezetét, hogy felzárkózzék a jók mellé. Valóban, tapasztalni ezt az igyekezetét, s ez ielentős erő. Á színesfémöntödei Falusi Sándor, a forgácsolóbeli Berta Lajos, a kisgépszereldei Dérfi Károly, Hörömpő Pálné vagy Szabó Lászlóné tekercselőnők rangot szereztek munkájukkal, emberi magatartásukkal társaik előtt, s az, hogv a jó munka biztosította rang mind több társuk számára is kívánatos dologgá lett, jól mutatja a kongresszusi verseny üzemi légkörét, s benne r. dolgozó emberi formáló erejét. Mészáros Ottó Négyen - akik hét ember munkáját végzik Választ várnak az újítók! — Hol a visszhang a felhívásra? — Ha valahol, hát a mi gyárunkban nagy jelentősége van a kongresszusi munkaversenynek: enélkül bajosan tudnánk megbirkózni a gyakori anyaghiánnyal és a létszámgondokkal __ Í gy kezdődött a beszélgetésünk a Koncz Imre szocialista ifjúsági brigád tagjaival a Diósdi Csapágygyár szerszámüzemének egyik műhelyében. Horváth Sándor brigád vezető — „civilben” a szerszám- készítők csoportvezetője — bemutatja a brigád tagjait. Mármint azt a négyet, aki a hétből megmaradt: Földi Attilát, Henrik Barnabást, Mojzer Józsefet és Nagy Istvánt. Félreértés ne essék: nem a jobb kereset csalóka reménye csábította el a többi hármat! Más munkahelyre irányították őket, ahol nagyobb szükség volt rájuk. — Persze, itt is hiányoznak, de hát mit tehetnek? — tárja szét a karját Varga Gyula, a szerszámüzem főművezetője. — Az üzem összlétszáma 48. Ennyien szolgálnak ki 1100 fizikai dolgozót... Ahhoz, hogy az embert megértse: hogyan győzik, ismernie kell a kongresszusi versenyvállalásokat. Ragadjunk ki néhányat most csupán a Koncz Imre brigádéból: Vállalták, hogy tartalékalkatrészek előregyártásával a szerszámok javítási idejét 15 százalékkal csökkentik. (Ez — a javítások szokásos 10 napját véve alapul — másfél nap időnyereséget jelent!) Az önköltség csökkentése érdekében felújítják az erősen kopott szerszámalkatrészeket. A brigád négy tagja — szerszám- készítők, köszörűsök és esztergályosok — vállalta, hogy megtanulja a rokonszakmák műveleteit is. (Ez az egyik titka annak, hogy a megcsappant létszám ellenére is győzik a munkát.) Vállalták, hogy kidolgoznak egy olyan újítást, amellyel lényegesen lerövidítik a gépi ablakozó szerszámok javítási idejét. — Ezt az utóbbit túl is teljesítettük: nem egy, hanem három újítást adtunk be — magyarázza Horváth brigádvezető. — Ennek két hónapja is van már, de az átvételi nyugtán kívül egyéb választ nem kaptunk. — Megvallom, mi azért már bevezettük mind a hármat — árulja el a főművezető. — Ez is hozzájárul a brigád jó teljesítményéhez. (Ezúton tudatom a brigád tagjaival: egyik újításukat június 28-án bevezetésre elfogadták. A másik kettőnek is utánanéz — ígérte — az újítási felelős.) Újra a versenyre térünk, amibe — mint mondják — beleadnak „apait-anyait”. — Muszáj, — mondják többen is —, elvégre a mi KISZ- bizottságunk indította meg elsőnek a kongresszusi munkaversenyt a járás üzemi K1SZ- szervezetei közül. Felhívásban szólítottuk fel őket a csatlakozásra. S a visszhang? Bizonytalanul néznek egymásra. A felhívás visszhangjáról nem sokat tudnak. Valami baj lehet a járásban a versenypropagandával... A brigád „Benjáminja” a 18 éves Henrik Barnabás, figyelmesen hajol a köszörűgépre. Most ezen dolgozik, bár tulajdonképpen esztergályos. — Ilyen üzemrészben, mint ez, ahol új terméket nem állítanak elő, tulajdonképpen hogy mérhető a teljesítmény, a vállalások teljesítése? — A többi üzemrész munkájának zavartalanságán, a javítási idő csökkenésén, s a javítások minőségén. Mindezek pedig a brigád jó munkáját tanúsítják. A nehézségekről csak azért beszéltünk, hogy lássa: gondjaink is vannak — mondja a főművezető. — Most például a világbajnokság miatt fő a fejünk — toldja meg tréfásan Földi Attila, úgy is, mint az üzemi bajnokságok aktív részvevője s úgy is, mint lelkes szurkoló. Szabad idejében ugyanis Albertnak, meg a bélyeggyűjtésnek hódol. Ezenkívül leginkább leendő családi háza érdekli, amelynek felépítéséhez a brigád tagjai vállalásukban ígértek segítséget. Nagy István elveszett időnek tartja Földi Attila hobbi ját, ő inkább a jógának hódol. Hogy mire jó a jóga? önfegyelemre nevel, s arra, hogy az ember ura legyen saját szervezetének — magyarázza. — Meg önkínzásra! — ugratják a többiek. Megengedhetik maguknak: nemcsak szaktársak — barátok is. Nyíri Éva r á
