Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-21 / 171. szám
1966. JÜLrUS 81., CSÜTÖRTÖK real HiCltl yf/Hflp ßizling cs kékfrankos 1967-re készül Pest megye legjobb bortermesztóje Olyan a színe, mint a drága olajé; aranyosan csillogó, zöldesfehér. Ereje 12 és fél Maligán fok, az illata — bornemisszák is esküsznek rá: mennyei. Neve tápiószöllösi, kétkristálykupás rizling. Vgy ám, ez a borfajta Varga Sándor tápiószöllösi gazda háztáji kis pincéjéből két első heSzerényen, felelősséggel Kommunisták egy kis pártszervezetben ga? Aztán nem őt választották ide, hanem engem. Amikor másfél évé Miszlai Etel került ide vezetőnek, egy csapásra könnyebb lett. Keménykezű asszony, régi párttag, tudja mit akar. Első órától megértjük egymást. Volt, akiknek ez nem tetszett. Tudták. így hamarabb felszámolhatjuk a régi „jó világot”, elkezdtek névtelen leveleket írogatni. Éjjel zörgették fel a lakásán, hogy pletykáljanak rólam. Csakhogy mi kiterítettük az asztalra a névtelen leveleket, nyilatkozzon akinek mondanivalója van. Hosszú a munkaidő. Napi tíz orat dolgoznak, két óra ebédszünetet tartanak. Ehhez számítódik az utazás. Többségükben olyan asszonyok, akikre otthon vár a család, a háztáji. A kétórás ebédidőből tíz perc volt míg bekapták a hazulról hozottat, aztán csak bóbiskoltak. Mindjárt más lett az élet, hogy közösen rendbehozták a konyhát, pihenőt és ebédlőt létesítettek. Bevált a politikai iskola is. Hetente az ebédidőben kezdtek el beszélgetni az emberekkel az aktuális politikai-gazdasági kérdésekről. Eleinte alig maradtak. Később aki már nem volt hivatalos rá, az is kérte, szoruljanak összébb, jusson neki is hely. Különösen nagy volt a vita, amikor a munkásosztály vezető szerepéről és a szakszervezet feladatairól tanultak. A megkövetelt fegyelemnek érik a gyümölcse. A betoppanó vezetőnővel, Miszlai Etellel együtt nézzük a kimutatásokat, hogyan dolgoznak. A legrosszabb egységből élenjáró lett. — Mi húzzuk a szekeret előre — panaszolják. — Mások meg tartjáik vissza. Nagy vitában vagyunk az igazgatósággal. Addig forgattuk a munkarendet, hogy emelni tudtuk az órabéreket egy forinttal a segédmunkásoknál, tíz fővel csökkentettük az időszakos munkások számát. Fél év alatt harmincnyolcezer forint megtakarítást értünk el. [ Ennek az Összegnek az ittmaradó részét ki akartuk osztani a brigádtagok között. Félévenként átlag 800 forint pluszt jelentett volna, ami szépen megemelné a havi ezerkétszáz forintos átlagjövedelmet. A központban viszont azt mondták: Ácsi! Előbb majd j prémiumfeltételt szabnak erre az összegre. j A reggeli nap delelőre áll. ahogy indulunk a mezőre, i Horváth Sándort megkeresni. — Sanyi tagjelöltünk, mindenképpen kitűnő ember. Tegnap volt a járásnál, tudnunk | kell. mit intéze*' — töpreng j Tankóné. — Két éve igényel j házépítésre negyvenezer forin- j tot. Nem kapott, állítólag ki- 1 merült a keret. De a sógora később adott be igénylést, aztán mégis megkapta. Most átadná a pénzt Horváthnak. mert a sógor időközben saját erőből megépítette a házát, csakhogy nagyon döcög az ügy. Versegen azt mondják, Horváth is úgy érzi, cigányvolta miatt szorítják háttérbe. — De sok ilyen ügyünk van — így a telepvezetőnő. — Közeledik a pártkongresszus, az új választások. Erről mi a mondanivalója? — Taggyűléseket tartunk majd, pártnapot, előadást, hogy mindenkit tájékoztassunk. Ismertetjük a határozatokat... — Ne erről Editke — vág közbe Miszlai Etel. — Inkább azt mondja el, miért nem bízik magában. Fél, hogy nagyobbodik a telep, nő a párt- szervezet, nagyobb tudású titkár kellene a helyére. Hiába mondom, akkor se féljen, ha több lesz a munka, több között oszlik meg. — Ez igaz. Mégis. Pedig keveset vagyok otthon, a kislányomat legtöbbször alva látom. És ha már idáig jutottunk itt a telepen, nem szeretném elrontani ... Tankó Józsefné embernek, vezetőnek, párttitkárnak egyaránt nagyon fiatal. S talán nem is baj. ha kételkedik önmagában. Ez az elégedetlenség további szerénységre, ember- szeretetre serkenti. Komáromi Magda nx u Békét Vietnamnak! Tüntetés a budapesti USA-nagykövetség előtt Tegnap délután 5 órakor mintegy kétezer fiatal tiltakozott az Amerikai Egyesült Államok vietnami agressziója ellen az USA budapesti nagy- követsége előtt. „Vádoljuk az imperializmust!” „Békét Vietnamnak!” — Ilyen és hasonló feliratú táblákkal vonultak fel. Kétezer fiatal egyszerre kiáltott \ étót. Az agresszort jelképező rongybabák gyulladtak fel itt is. ott is . . . Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének ablakait zöld redőnyök takarták. Apró hír lenne csupán: tegnap kétezer fiatal tüntetett az USA magyarországi nagykövetségé előtt, de ez a kétezer fiatal is képviselője volt a békét akaró milliárdoknak. S. Boda ITTHON Ősszel „HIDEG NAPOK“ Szerdán hazaérkezett Karlovy Varyból a filmfesztiválon részt vett magyar fümküldöttség. A hagyományos Karlovy Vary-i fesztiválon két díjat nyert „Hideg napok” című filmet őszszel tűzik itthon műsorra. Fontos közérdekű vizsgálatok a népi ellenőrzés A Pest megyei Népi Ellen- i őrzési Bizottság második félévi munkaterve sok fontos közérdekű vizsgálatot sorol | fel. Részben központi, részben pedig csak a megyére vonatkozó problémákban nyújtanak segítséget. Megvizsgálják például, hogy a vegyipari és az élelmiszer- ipari gépgyártás miért nem célratörőbb. Sort kerítenek a közutak állapota fejlesztésének kérdéseire, a termelő- szövetkezetek belső úthálózatának hel3rzetére. Kiemelkedő feladat lesz megvizsgálni, hogy a II. ötéves terv alatt készült csatornaművek működése miért marad alatta lehetőségeiknek. A hússzükséglet jobb kielégítésére megnézik, miképpen lehetne a nagyüzemi és háztáji baromfitartást még gazdaságosabbá tenni. Foglalkoznak majd a tanácsi építőipar tevékenységével, a községfejlesztési alapok képzésének és felhasználásának módozataival, miképpen járulnak hozzá a III. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításához. Külön vizsgálják a megye öt városának ily irányú tevékenységét. A termőtalaj védelmére megnézik, hogy a gazdaságok, a tanácsi szervek és a vízgazdálkodási társulatok milyen talajvédelmi intézkedéseket tesznek. Felhívás A KISZ Központi Bizottságával és az Építők Szakszervezetével egyetértésben az ÉM Építőipari Főigazgatóság felhívást bocsátott ki a kongresszusi verseny fokozására. Babszedő gép, paradicsomszüretelő A konzervipar segítsége a mezőgazdaságnak Pest megye kertészkedő termelőszövetkezeteinek többsége szerződéses kapcsolatba áll a konzervgyárakkal. Az együttműködés évről évre szorosabb, az ipar különféle pekkel segíti a gazdaság Most, hogy a borsósze zon lezajlott, a másik __ nagy idénymunka, a bab | betakarításának gépesíté- % sere tett lépéseket a konzerv- ^ ipari tröszt. A nemzetközi vá- ^ sáron egy holland gyártmá- ^ nyű, korszerű bahszedö gépet ^ vásárolt, amelyet ezekben a ^ napokban próbálnak ki Nagy- ^ kőrös határában. A gép 100 § dolgozó munkáját képes elvé- ^ gezni, naponként 3—4 holdról $ szedi le a friss babot. Ameny- $ nyiben a próba sikerül, jövő- ^ re több ilyen berendezést he- ^ lyeznek üzembe a gazdaságok- % ban. $ A konzervipar megrendelé- ^ sere az Állami Gazdaságok ^ Szerelőipari Vállalata 100 pa- § radicsomszedő gépiét készített. $ Ezeket a berendezéseket az ^ idén adják először bérbe a $ paradicsomtermesztésre szer- ^ ződött termelőszövetkezetek- 5 nek. A gép tulajdonképpen ^ traktor vontatta szállítórend- t kzer, amely ugyan nem nélkü- ^ lözi a kézierő alkalmazását, ^ de kevesebb fáradsággal és 40—50 százalékkal nagyobb termelékenységgel szüreteli a paradicsomot. UTAZNI JÓ ILLATOS SZÉNA KÖZÖTT (Foto: Gábor) Csaknem minden országban, fővárosban van egy- egy nevezetes hely, amelyről az a legenda járja, hogy aki oda elzarándokol s eleget tesz a hagyományos szokásoknak, clőbb-utőbb abban a szerencsében lesz része, hogy ismét eljut oda. A Fontana Treviről, Róma híres díszkütjáról például azt mondják: aki pénzdarabot dob a kút fenekére, az még viszontlátja Rómát. Esztendők óta egyre több az egy- és kétforintos a tóban, s valóban — igaz, ebben az egyébként kedves legendának nem sok szerepe van — nagyon sokan vannak, akik idén már másodszor láthatják meg a szép Olaszország műemlékekben gazdag, gyönyörű fővárosát. Sok mindent mutat az utazások növekvő népszerűsége életünkből. Mutatja igényeink fejlődését, azt, hogy mennyien vágynak nálunk tanulni, megismerni a világot. Mutatja hivatalos szerveink, hatóságaink megértését az emberek igényei, tervei iránt — hiszen az utazások száma minden deviza és más probléma ellenére évről évre növekedhet. Mit hoznak haza a külföldjárók egy-egy kiruccanásukról? Egy fiatal építészmérnök, aki Olaszországban járt, lelkesülten beszélt Róma új városnegyedéről, az EUR-ról. Mint mondja, a látottakat haszonnal és sikerrel alkalmazza majd soronkövetkező munkájában. Egy közgazdász, aki Csehszlovákiában járt, végre ^ személyesen is megismerke- $ dett ottani kollégájával, akivel ^ már régen levelezget. A mű- ^ értő orvos, akinek régi óhaja ^ teljesült azzal, hogy láthatta í a párizsi Louvret, felkereste a $ kórházakat is. A kollégák szí- $ vesen fogadták, s az eszmecse- $ re megajándékozta őt néhány ^ olyan új gondolattal, amelyek ^ hasznosítása a gyógyító mun- ^ ka javára válik majd. Sorol- i hatnák tovább, mennyi ta- % pasztalattal, élménnyel térnek ^ haza az utasak. $ Természetesen eltérőek azok ^a körülmények, amelyek a ^különböző társadalmi rendszerű országokban fogadják a ^látogatókat. Aki szocialista országba látogat, számíthat rá, ^ hogy mindenütt barátokra ta- ^lál, akik szabadon elétárják r ^ hétköznapok örömei mellett a ^ gondokat, nehézségeket, meg- ^ oldandó feladatokat is. A nyu- %gati világ sokkal zárkózottal)!). $ igaz, nemcsak tőlünk, hanem $ a nyugati országokból érkező $ vendégek előtt is. Mégis, a ^ kiutazók legtöbbje módot ta- ^ Iái rá, hogy — jelképesen szólova — benézzen a mellékutcákba, a dolgozók, a munkások lakásaiba is. Az ulas, aki megismeri a nyugati világot, kezdi igazán becsülni hazánkat, annak vívmányait. S aki a szocialista országokkal ismerkedik, az azzal az örömteli felismeréssel térhet haza, hogy sok millió barátunk van, olyan emberek, akik velünk egy irányban küzdenek, dolgoznak egy szebb, boldogabb és békés világért. Bármennyire is nem érdemlik meg, ejtsünk néhány szót azokról, akik visszaélnek a megnövekedett utazási lehetőségekkel. Vannak, akik tapasztalatok gyűjtéséről, világlátásról beszélnek, s amikor útnak indulnak, legfeljebb az áruházakig, vagy a különböző európai fővárosokban, elsősorban Bécsben működő rosszlií- rú „magyar” üzletekig jutnak el. Ezek az emberek — hz diplomások is vannak köztük — rövidlátó, kultúrálatlan emberek, akik mindent pénzzel mérnek, s az utazások hasznát aprópénzre akarják váltani. Ük azok, akik nem a múzeumok prospektusait, hanem a zugárfolyainokal tanulmányozzák, akik mindenféle kétes üzletekbe bonyolódnak, idehaza nem élményeikkel dicsekednek, hanem azzal, hogy az út „kifizetődött”. Mások azon töprengenek, miként adhatják el magukat, s azt tartják, amit már kétezer évve» ezelőtt megvetettek inég a rómaiak is: ubi bene, ibi patria, vagyis, ahol jól megy dolgod, ott van a hazád. Az ilyen emberek nem érdemlik meg, hogy útiokmányt kapjanak. Miért segítsük a saját hasznukhoz azokat, akik a mi kárunkon akarnak nyerészkedni? Miért tűrnénk, hogy kapzsi emberek rossz hírünket keltsék Európában, amely éppen kiutazó turistáink révén is egyre inkább reális képet kap hazánk valódi életéről, népünk munkájáról és eredményeiről? l’tazni jó dolog, egyre több ember számára válik lehetővé, hogy világot lásson. A turistákkal a megtett utakról beszélgetve kiderül, hogy egy kicsit valamennyien beleszerettünk azokba a városokba, tájakba, országokba, ahol jártunk. Szívünk egy darabja ottmarad Szocsiban. a csodálatos tengerparton, vagy Rómában a Colosseumnál, az arany Prága ősi falai között, vagy az Eiffel-toronynál. Szívünkben ugyanakkor haza is hozunk egy-egy darabot a külföldből, a nagyvilágból. Haza, a kicsiny Magyarországra, amelyet talán meg jobban szeretnek és becsülnek azok, akik ismerik a külföldet is. P. I. Évszázados fák alatt sárga falú kastélyka, előtte-körötte rengeteg virág. Valahonnan messzebbről vidám baromfi - zsivaj. A lárma ugyancsak jogos, hiszen tábla adja tudtul, hogy a Baromfiipari Vállalat kiskartali telepén vagyunk. A dúslombú fák mögött hólepett táj. Hó júliusban? Tízezer pecsenyekacsa, hatezer tyúk, ötezer hófehér angol pulyka óriási serege világuk. — A párttitkárnénk? Amott van hátrébb Editke. Rátalálnak, olyan kis szemüveges. A személyleírás nagyon pontos. Tankó Józsefné sötétkék köpenyben inkább szélfúttahajú iskoláslánynak hat, mint családanyának. — Nem is tudom hirtelenjében, könnyebb-e, vagy nehezebb az ilyen kis pártszervezetben az élet. Tény, hogy nálunk nem kell a gondnokkal megtárgyalni, legyen terem a taggyűlésre. Elég egy kis asztal, hogy körülüljük. Reggel hatkor, ahogy jönnek az emberek a buszról befele, szólok mindenkinek, úgy készüljetek, délben lesz be- szélnivalónk. Az a legjobb, akármi van, intézzük el rögtön. ötvennégy dolgozóból hatan vagyunk kommunisták. Tankóné négy éve dolgozik a telepen, két éve párttitkár, akárcsak férje a vérségi termelőszövetkezetben. Nem akarja felejteni, hogy amikor idejött, két évig egyetlen taggyűlést sem tartottak. Jóformán nem tudtak egymásról, nem ismerték, ki a kommunista. — Tudom én, nem egyetemi tanárokkal dolgozunk. Sokfélék, emberek. De alapjában becsületesek és ha példát látnak, követik. A kiskartali volt a vállalat „nehéz” telepe. Félévenként váltották egymást a vezetők. A dofgo- zók azt nézték, mit lehet zsebben elvinni. Akkor is brigádvezető voltam, mint most. Amikor megválasztottak, ezt gondoltam; mire mennék, ha egyszerre ötvenhat emberből akarnék szentet faragni. Akármilyen kicsi, de ha erős a pártszervezet, már van kikre támaszkodni. Ez a „támaszkodás” nem ment azonnal. Túlságosan hozzászoktak a párttagok is, hogy semmiféle felelősségük nincs, senki nem kérdi, jó-e, ha kommunista létére egész napon át pityókás, vagy szá- i zával hullik keze alatt a jószág? Elsőnek, ha valaki mulasztott, vagy hanyagul dolgozott, még aznap felelősség- . re vonták. Furcsa volt az ilyesmi, mert az „én sem bánt- lak, te se bánts” elv volt itt szokásban. — Nehéz — sóhajtja. — Soha nem voltam vezető. Elvégeztem a mezőgazdasági technikumot, a tanácsnál voltam beosztott, aztán ide jöttem. Mondták, családban van a párttitkárság, ott a férjed, majd patronál. No dehát, nincsen neki a magáéval elég dollyczést, két értékes kristályvázát szerzett már a megyei borversenyeken. Tavaly nyáron a ceglédi borvetélked&n, de az idei dabasi versenyen is megcsodálhatták a zsűri tagjai a kitűnő termést. Varga Sándor pedig, amíg a hűvös pincében a győztes ó-bort az üveglopóból a poharakba engedi, fölfedi, mi is a jó bor titka. Nem a szüretnél kezdődik! — Sok függ a trágyázástól — magyarázza a homoki borok szakértője — szuperfoszfát is kell oda, az adja az erőt. A kálisó a cukrot. A Zineb viszont, — azzal permeteztek — megvédi a termést. A metszés? Csak rövid csapra. Inkább legyen rajta kevesebb, nyolc-tíz fürt, de az jobban kifejlődik. A szüretet, amíg csak lehet, halasztóm. A fajtákat külön szüretelem és már a kádban megkezdem a kénezést. Nos így „fest” a recept, aminek a lényege, hogy Varga Sándor nem idegenkedik az újtól, a vegyszerek alkalmazásától. A rizling mellett a jövő esztendei vetélkedőre kékfrankost is küld. 390 tőkén fejlődnek a kertjében a fürtök, bizonyítékául annak, hogy a nemes borfajta nemcsak Sopron környékén, de a Tápió menti homokon is életképes. — sp —