Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-17 / 168. szám

1966. JÜLIUS 17.. VASÁRNAP 9 SIEGFRIED LENZ: Ketten egy szobában A kis szálloda éjszakai portása piszkos körmű ujjaival átlapozta a maszatos füzetet, s míg törzsével teljesen a lá­togató felé fordult, megfeszülő egyenruhája szinte szétpattanni látszott. — Ez az egyetlen lehetőség — ismételte. — Ilyen későn sehol sem talál szobát Megpró­bálhatja ugyan a többi szállodában is, de sze­retném figyelmeztetni, ha másutt sem lesz szerencséje, és visszatér hozzánk, már mi sem tudunk segíteni. Egyetlen szabad he­lyünk van, kétágyas szobában, s félórán belül minden bizonnyal azt is kiadjuk. — Rendben van — mondta Swamm. — Csak hát, ön bizonyára megért engem, sze­retném tudni, kivel töltöm az éjszakát. Egy­általán nem óvatosságról van szó __No, de m indegy... Egy darabig még töprengett, aztán meg­kérdezte: — Már fent van a szobában? — Igen, uram. Kora este érkezett Bizo­nyára alszik. — Bizonyára alszik — ismételte Swamm, s kitöltve az űrlapot, elindult felfelé a lép­csőn. Amikor szobája ajtaját megpillantotta, le­lassította lépteit, lélegzetét igyekezett vissza­fojtani, hátha kiszűrődik valami zaj, odaát- ról. Odabenn azonban csend volt. Swamm lenyomta a kilincset. Betette maga után az ajtót, és a falat tapogatva, keresni kezdte a kapcsolót. Hirtelen visszakapta a kezét. Köz­vetlenül mellette, száraz, de energikus han­gon valaki megszólalt: — Nagyon kérem, ne gyújtsa meg a vil­lanyt. Igazán lekötelezne, ha teljesítené ké­résemet — Talán várt engem? — kérdezte ijedten Swamm. Az ismeretlen, mintha nem is hallotta vol­na, folytatta: — Vigyázzon, nehogy a mankómba ütköz­zön. A szoba közepén meg bőröndök vannak. Meg ne üsse magát. Majd irányítom. Tegyen három lépést a fal mentén, azután forduljon balra. Még három lépés és ágyánál lesz. S wamm úgy tett, ahogy az ismeretlen kívánta; levetkőzött és a takaró alá bújt Jól hallotta szomszédja mély és erős lélegzetét, érezte, hamar aligha sikerül elaludnia. — Különben Swamm vagyok — szólalt meg néhány perc múlva. — Swamm — ismételte a másik. — Igen. — A kongresszusra érkezett? — Nem. És maga? — Én sem. — Be, hát valamiért csak jött? — Azt hiszem, senkinek sem volt különö­sebb oka utazásra, mint nekem. Az állomáson szerelvényeket állítottak ösz- sze. Remegett a föld, s a matracok enyhén rezegtek. — Azért jött ide, hogy végezzen magával? — hallatszott a sötétből. — Szóval ön, Swamm úr, úgy akar segíteni a fián, hogy reggel beül a vonatba, csupán azért, hogy integethessen a fiának? — Igen. — Számomra nincsenek gyerekek — mond­ta a másik. — Gyűlölöm és kerülöm őket. Miattuk vesztettem el a feleségem. Belehalt az első szülésbe. — Igazán sajnálom — mondta Swamm Felült az ágyban. Úgy érezte, most el tud­na aludni, de szobatársa újra megszólalt — ön ugyebár Kümbach-ba tart? — Igen. — És nem szégyell hazudni saját gyereké­nek? Amit ön csinálni szándékszik, legalább magának ismerje be, hazugság, közönséges csalás. — No, de kérem — tiltakozott Swamm. — Hogy mondhat ilyet!,.. Fejére húzva a takarót, még gondolkozott egy darabig, aztán elaludt. Reggel, felébred­ve Swamm rögtön megállapította, egyedül van a szobában. Megrökönyödve pillantott órájára: a vonat indulásáig öt perc volt hát­ra. Arról szó sem lehetett, hogy kiérjen az állomásra. D élben, mivel még egy napra nem ma­radhatott a városban, összetörtén és lehangoltan hazaindult Kisfia nyitott ajtót., Majd kicsattant az örömtől. A nyakába ugrott — Tudod, papa. valamilyen úr, integetett nekem ma reggel __ — Mankóval? — kérdezte meglepetten Swamm. — Igen, bottal. A végére kötött zsebkendő­jét addig lengette, míg a vonat el nem tűnt a kanyarban. Kovái Iván fordítása 'TSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS** I ALACS B. TAMÁS: I | Hajnali üdvözlet Csend van. Éjfél után kettő. Pár fekete felhő árnyéka megnő, s mint rojtos kendő, betakarja az erdő hideg holdfényben didergő ágkarjait. $ Szellő születne: de levélidegek zizegve álomport hintenek reá: s így hiába zúdul, mint vihar szele a fákra, ' hiába tördeli őket megnőtt ereje... § § A fák koronája, a szellő álmát kilesvc, kilopózik ismét a holdsugárra s kelet felé fordul ezernyi ága. Tudja, hogy jön már nemsokára vörösen izzó korongként a nap. mikor is a szellő álmából felriad s hullámokat fésül csillogó hajába. § Együtt köszöntik így az új napot, ^ mely sohasem tudja meg: J az erdő vagy a szellő kacagott ^ e fel > oly szerelmesen. — Nem — válaszolt Swamm. — Hát öngyil­kosra hasonlítok? — Nem tudom, kire hasonlít — mondta a másik. — Sötét van. — Isten óvjon az ilyesmitől. Ram van ne­kem, uram, olyan kis vadóc. Miatta jöttem ide. — Kórházban van? — Ö, dehogy. Egészséges a kicsi. Igaz, ^ gyakran sápadt, de különben teljesen egész- ^ séges. Tulajdonképpen miért is vagyok itt? i Ez a fiammal kapcsolatos. Túlságosan érzé- § kény a srác. Semmitmondó apróságra is ^ nyomban reagál. ^ — Tehát kórházban van? ^ — Nem! kiáltott fel Swamm. — Mondtam ^ már, hogy teljesen egészséges. Törékeny a ^ lelke, a kis legénykének. Hát ezért mondom, ^ veszélyben van. v — Az ilyen nem az életre való ... — Hogy beszélhet így? — csattant fel Swamm. — Hiszen még egészen gyerek, ta­pasztalatlan, ügyetlen. Eh, nem érti! Figyel­jen, kérem! Minden reggel, amikor iskolába megy, megáll a sorompó előtt és megvárja, míg elrobog a reggeli vonat Ott áll nekidől­ve a sorompónak, és integet. Hosszasan, és ugyanakkor reménytelenül. — No és? A’ ztán — folytatta Swamm —, amikor hazajön az iskolából, olyan lehangolt, zavaros. Képtelen megtanulni a lec­kéjét Sem játszani, sem beszélgetni nincs kedve. És ez így megy napról napra, hónapok óta. Egyre rosszabb színben van ... — Annyira hatással van rá ez? — Látja — folytatta Swamm — mindez olyan különös: a kisfiú integet az utasoknak, de egyikük sem válaszol. Úgy érzi magát, mint akit nagyon megbántottak. Annyira szí­vére veszi ezt a csekélységet, hogy jómagam és feleségem a iegrosszabbtól tartunk. Áll a sorompónak dőlve, integet míg a vonat el nem tűnik a kanyarban, de senki sem vála­szol neki. Persze, arra nem lehet kényszeríte­ni az utasokat, válaszoljanak az ilyen üdvöz­lésre. Nevetséges, abszurd dolog lenne az ilyen jellegű előírás, de __ vrsss/s/ssssssssrssssssssmsssstssssss/sssssrssssssr* ,"‘"r*","""'""ssrsssrsssss/s/ssssssssssssssssssssrs/s//ssss/ss/ss///sssss/s/sssssssssss/sf/s/sssss//sss/ssj//sf/yss///;sss/sssssssssssss/rssssfrsssffssj r—---------------: reggel még ferde sugarakban táncol a I Ilyenkor | napsugár. A tető felett nedves orrú szél-------------------- kerget fürge vinnyogással egy porgomo­lyagot. Csendes a ház. Majzikné, a házmester, fogja a sep­rűt, kijön az ajtó elé. Reggel már söprögetett a portája előtt, de szereti a tisztaságot, meg az asszonyok reggeli pletykáit. Ma azonban teremtett lélek sincs a folyosókon. Szombat van, sietni kell a főzéssel. Korán jönnek a férfiak a munkából. A konyhákból könnyű szagok szállnak. Majzikné megkerüli a virágágyat, elindul körbe az ud­varon. Terebélyesen elvonul az ablakok alatt és sorra be­léjük szagol. Néha megtorpan, a homlokát ráncolja; nem akarja összekeverni a szagokat. Gárdosné, például, az orvos felesége, serpenyős húst süt, amit nem szabad összezagy- válni a Bokáék ablakából szálló lencseillattal. Bokáéknál gyakori a lencse és gyakori a perpatvar. Talán épp a lencse miatt. Boka nem szereti a lencsét. Ha szöges bakancsával végigdübörög a folyosókon, Majzikné már fogja is a seprűt, ballag fel az emeletre. Odasettenkedik az ablakhoz, úgy tesz, mintha szorgalmasan söprögetne, holott csupa fül, minden neszre felfigyel, minden szófoszlányt elcsíp. Néha még leskelődnie se kell, csak kiáll az udvarra és a poroló­nak dőlve hallgatja a Boka ordítását. Olykor belefárad, el­fullad a hangja, és az asszony szüppögését is hallani. Maj­zikné borzasztóan sajnálja. Ha csöpp sütnivalója lenne, rég otthagyta volna az urát. Majzikné megkerüli az udvart, visszaérkezik az ajtaja elé. Nagy sóhajtással már be is fordulna rajta, amikor jön a köszörűs. Cigány. Szép szál ember, gyűrött arcú, korom szemű. Karján csomósán feltűrve az ingujj. Zöldre pingált köszörűstaligát himbál maga előtt, zöld a fején a zsinóros kis kalap is. Illendően odabókol a házmesternének, a ka­lapját is megemeli. Puha talpon járva gurítja be a kocsit az udvarra. — Köszörűs! Itt a köszörű-ű-űs!...----------— ------.— fellép a küszöbre, sután lóg kezében a I Majzikné | seprű. Micsoda köszörűs! Ez megint va­---------------------- lami új dolog. Majzikné falhoz támaszt­ja a seprűt, és nagy buzgalommal igyekszik néhány rokon­szenves vonást felfedezni a köszörűs képén. Mert náluk aztán garmadával akadna munka. Az ura már hetek óta eszi a lelkét, hogy teli az eszeájg életlen holmival. De hátha kereket old a sok késsel? Nem strázsálhatja el mel­lette a napot. A köszörűs megtörli a homlokát, másodszor is elordítja magát. A folyosóra kiugrik egy gyerek, kinyújtja a nyel­vét. öklét rázná feléje, csakhogy mellette ott a házmester- né. Ki tudja, talán még ebből is civakodás adódnék. Az emeleten előszállingózik néhány asszony, összeverődnek Gárdosné lakása előtt, tanakodnak. Mindegyiknél lapul a sublótban csorba kés, életlen olló, de ilyennek adni? Már csak Gárdosné miatt se. Nem szereti őket. Azt mondja, tavaly a piacon ellopták az erszényét. Patyolatfehér köténye van. szemüvegét törölgeti. — No. hiszen! — szól száj biggyesztve. — Erre se bíz­nék munkát. És az asszonyokra néz Azok bólogatnak, bár szemük szaporán forgolódik az udvaron. Lehet ugyan a sarki bolt­ban is köszörültetni, de ott napokig elkoslatnak rajta. Kés­re meg szükség van, azt már igazán szégyen a szomszéd- asszonytól kérni. A köszörűs még egyet, utoljára, kiált, aztán szedi sá­torfáját, baktatna kifelé. Akkor a földszinten nyílik egy aj­tó, kiszól Szabóné. — Várjon! ■j—r------------—— egy ollót meg egy kést. A köszörűs meg­I Es odaad | nyálazza az ujját, szakértelemmel vé- | | ■ gighúzza a kés élén. Majd megpörgeti a masinát, a kő felett felszikrázik az acél. Közben fölveti a tekintetét az emeletre. Az asszonyok izegnek-mozognak. ^w/s/sssssjrssssss,'ssssssssf/y*ssss/ss/sssssssssssssssssssssssssss/sss//ss<*/. \ TABAK ANDRAS: I A köszörűs ^SSSSSSSSSSSSSSSSSSS'y'SSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSrSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSS/SSS/SS/h Mégiscsak le kéne vinni azokat a késeket! Gárdosné nem szól. Fölteszi pápaszemét, és gúnyos mosollyal bemegy a la­kásba. Az asszonyok egymásra pillantanak, behúzott nyak­kal hallgatnak. így is, itt van ni... máris megsértődött! Igaza van, de ha egyszer a késeket meg kell fenni... A kis Sipőczné azt tanácsolja, vigyék csak le a késeket, de tart­sák szemmel a köszörűst. Felváltva. Tíz percet mindnyájan kiszakíthatnak a főzésből. Jó ötlet, tetszik. Sipőczné megy ile először, egész csokor kés csillog a kezében. Átadja a kö­szörűsnek. Az kezitcsókolommal köszön. Sipőczné a poroló­nak dűl, vizsla szemmel méregeti a férfit De az rá se he­derít hosszúkat fütyölgetve végzi a munkáját Görcsös uj­jal közt süvít a kés. Sipőczné unja meg előbb a hallgatást. — Soká készül el vele? — kérdezi, mert nem az a faj­ta, aki sokáig állja szó nélkül. — Pár perc. kezicsókolom ... A köszörűs ujja közé csípi a kést, a világosság felé tartja. Szikrázik a kés lapja, gyöngyös fonálban fut róla a fény. Hunyorgó szemmel vizsgálgatja, majd megfordul. Éppen Majzikné csoszog ki mogorván a konyhájából. — Itt van. no! Vegye el ezt is... Neki is kezicsókolommal köszön, de már kerekebb kedvvel és a szemében is bújkál valami huncut fény. Gyor­san elfödi a száját. Úgy tesz, mintha rájönne a köhögés, pe­dig a nevetését nyomja el. ,-------------------------- megérkezik a váltás. Bokáné siet le i Kisvártatva | az emeletről Éppen a rántást kapta--------------------------- le a gázról, kezén még csillog a zsír, útközben törülgeti a kötényébe. Sipőczné fellélegzik, cinkos tekintetet vet rá és bandukol fel a lépcsőn. Bokáné is a po­rolóhoz megy, ő is nekitámaszkodik. A köszörűs már érti a dolgot. Nyel egyet, az asszonyra pillant, aztán rajta is ma­rad a tekintete. Jó formájú asszony. Gömbölyű a karja, pá­rás a szeme. A köszörűs kidugott nyelvvel szorgoskodik, de olykor felpillant, fekete szeme végigsuhan az asszonyon. Bokáné látja ezt, és zavarba jön. Ez a fajankó még azt hi­szi, hogy miatta ácsorog itt, mikor száz dolga is akadna! Bolondság ez az őrködés! Csak a napot lopja az ember, összekapja vállán a kendőt, a mellére húzza, a kapu felé tekinget. Nem fordul a köszörűs felé azért se néz rá. de érzi, hogy az egyre többet pislog feléje, és egyre kevesebbet törődik a késeivel. Bosszús, de valami jóleső-félét is érez. Nevetséges volna, ha rászólna. Senkinek se tilthatja meg, hogy nézze. Ez is csak olyan ember, mint a többi. A köszörűs leveszi a kerékről a kést, az ujjai közt for­gatja. — Kibomlott a cipője — szól csendesen. Bokáné elpirul, először azt se tudja, mit tegyen. Lesi­mítja a szoknyáját, a férfira pillant. — Köszönöm — mondja ő is csendesen. Leguggol, bizonytalan ujjal befűzi. ■------——-----—-—- még a kereket is megállítja. Tágra | A köszörűs | nyílt szemmel csodálja a lehajló asz­------------------------- szonyt. A fehér lábszárát nézi, nem t udja elszakítani róla a tekintetét. Elmosolyodik a bajsza alatt, talán gondol is valamire. Aztán meglóbálja a kést, csillámló tűzkört húz vele a levegőben, és ismét a pedálra tapos. Fürgén pattogtatja tovább. Később a kövér Vértesné ereszkedik le a lépcsőn. Bo­káné félszegen a köszörűsre mosolyog. Az megint félbe­hagyja a köszörülést, lopva utánanéz, a lépcsőig kíséri a szemével. Csak azután fordul mogorván Vértesnéhez. — A két fanyelű a magáé? Vértesné bólint, szusszant is hozzá egyet, de szólni nem szól. Hasához szorítja a darálót, kávét őröl. Orra hegyére tűz a napsugár. A köszörűs délre végez a munkával. Körülhordja a házban a késeket, összeszedi a pénzt. Bokáné ajtaja előtt so­káig időzik. Az asszony kapkodva kotorászik a táskájában, egyesével pengeti a markába a forintosokat. Az asszonyok közben fejben összeadnak, kivonnak, nehogy becsapja őkét a köszörűs. Ö is számol, dünnyög magában. Zsebre vágja a pénzeket, majd meggondolja magát, öt forintot kivesz, a te­nyerén tartja. — Többet adott — mondja Bokánénak. — Maga öt fo­rinttal többet adott. ! Nem SZOl I egyebet. Nekirugaszkodik a kocsinak, nagy csattogással a kapu felé lódítja. Az asszonyok még egy darabig a folyosón ácsorognak. Bokáné marad kinn legtovább. A forintosokat szorongatja a kezében.

Next

/
Thumbnails
Contents