Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-16 / 167. szám
ANGLIÁBÓL JELENTJÜK — Eddig csupán két játé- Megfigyelők szerint a magas kost figyelmeztettek — így labdák hárításánál még most kezdődik Sir Stanley Rous- is szinte utolérhetetlen, a Iának a FIFA elnökének a pos lövésekre viszont az edzé- liverpooli Daily Postban meg- seken is igen rosszul, lassan jelent nyilatkozata. A csapa- vetődött, s valószínű, hogy a tok vezetői és maguk a játé- szovjet vezetők kitartanak kosok is megfogadták a FIFA Kazavasvili mellett, felhívását a „fair play” lég- + körrel kapcsolatban. Rous ki- . , _ , . , , . emelte, hogy a bírók is fel- ^ nyolc mérkőzésen adatuk magaslatán állottak. nemt *olt annP a. sz?rÍoI,°’ A liverpooli lap vitába P}!n^ abany jegyet eladtak, szállt ezekkel a kijelentések- erFe ,a magyarázat. kel. Szerintük ugyanis Rous /' A JeOyuzerek bevásárol- egészen mást látott, mint pl. ff*-, nyakukon maradtak a az újságírók. Kemény beleme- , ... nések, a játékvezetővel tör- 2- 4 bérlettel rendelkezők tént viták, s különösképpen « elomerkozesetet meg telepedig a sok sérülés mutatja, mzlorl ”e2lfc- a későbbi ossze- hogy nem minden úgy van, csapasokra mennek majd sze- ahogy az elnök közölte. A já- tmelyesen. tékvezetők szemet hunytak a szabálytalaftságok felett, hogy A ma: mAsar így fékezzék az indulatokat, s kiállítással ne öntsenek olajat J csoport: Mexikó—Anglia. Lon- a tűzre. dór, 19.30. V: Lo Bello (OlaszorJL. szag). . , - ,, II. csoport: Argentina—NSZK. Az első csoportban született Birmingham, 15. V: Zsecsevics (Ju- két döntetlen eredmény után gosziávia). felvetődött a kérdés: mi tör- csopmu Portugáiia-Buigátenne akkor, hogy ha Anglia, (Uruguay) Uruguay, Mexikó és Francia- ív. csoport: Olaszország—szov- onszág további egymás elleni Jetunió, Sunderland, 15. V: Kreit- mérkőzésein már nem esne lein (NSZK>- gól. Melyik csapat jutna ilyen esetben tovább, melyik gól- arányt ítélnék jobbnak, a 0:0-ást vagy az l:l-est? M. Rogers, a londoni egyetem matematikai professzora 6zerint: — Matematikai számításom szerint a 0:0-át akár kisebbnek, akár nagyobbnak is el lehet, fogadni. Kaeser, a FIFA egyik vezetője viszont ezt mondotta: — A labdarúgásban a 0:0 jobb, mint az 1:1, s így ha az említett fura helyzet állna elő, a gólt nem rúgott és nem kapott válogatottak kerülnének tovább. ★ Nemcsak formaingadozások, hanem sérülések is okot adnak arra, hogy a második mérkőzésre a csapatok megváltozott összeállítást terveznek. Az olaszoknál Giacomo Bulgarelli, a Bologna 26 éves csatára ma a Szovjetunió ellen már bizonyos, hogy nem játszhat. Nagy meglepetést keltett a szakemberek körében, hogy Gianni Rivera teljesítményével nem elégedettek az olasz vezetők, s úgy látszik, kihagyják a csapatból a Milan üdvöskéjét. Igen erőteljesen folytatja az edzéseket Lev Jasin, a világ legjobb kapusa. Vívó VB A moszkvai vívó-világbajnokságon a női tőrcsapat döntőt a Szovjetunió nyerte: Szovjetunió—Magyarország 9:3. Amilyen jól vívott a magyar csapat az elődöntőben, éppen olyan rosszul szerepelt a döntőben. Csak Rejtő és Bó- bis nyújtott elfogadhatót, Sá- kovitsné rendkívül idegesen, Gulácsi kapkodva vívott. Pénteken reggel a Luzsnyi- ki sportcsarnokban megkezdődtek az utolsó versenyszám, a párbajtőr-csapatbajnokságnak küzdelmei. A magyar válogatott a IT. fordulóban lépett pástra a japánok ellen. Fölényes győzelmet ígért a találkozó: az első órában a magyar együttes már 7:0-ra vezetett. Nemzetközi és MNK-mérkőzések a kézilabdázóknál A kézilabdázóknál a hét végén érdekes programot bonyolítanak le. Folytatódnak a Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzések. Emellett csehszlovák csapatok vendégszerepeinek megyénkben. A Slavia Zbehy most viszonozza a turaiak június 25—26-i vendégjátékát. A surányi együttes ma Vácott, vasárnap pedig Budakalászion mérkőzik. Szombat Nemzetközi mérkőzések. Férfiak: Gödöllői járási válogatott—-Slavia Zbehy (Túra, 18, Tóth M.). Nők: Váci válogatott—Surány (Vác, 17.30, Holfinger). Vasárnap Nemzetközi mérkőzések. Férfiak: Túra—Slavia Zbehy (Túra, 18. Barna II). Nők: Pest megyei válogatott—Surány (Budakalász, 17.30, Bobák). MNK férfitalálkozók: Galgahévíz—Gödöllői Vasas (16, Lovász), Nagykőrösi Kinizsi—Ceglédi ÉpíABAUGETI BRAVUR Kitűnően szerepeltek hajómodellezőink Országos bajnokságon még nem szerepeltek olyan jól Pest megyei hajómodellezők, mint most az abaligeti viadalon. Az EH kategóriában — ez a kereskedelmi hajók osztálya — o nagykörösiekből álló Pest megyei csapat másoAz MTK Vácott Az MTK labdarúgócsapata Vácott vendégszerepeit. Az I. félidőben a VSE ellen 4:0-ra, szünet után a Járási válogatott ellen 5:0- ra nyert. „LLHEÍ'-TULMDIMSOK FIGYELEM! VÁC területén levő LEHEL hűtő- szekrények meghibásodását KOLDATOR HÜTŐGÉPJAVÍTÓ KTSZ-nél, VÁC, Petőfi u. 40. (Telefon 234), alatt kell Jelenteni Nyolcgólos pályaavató Albertirsán Végre teljesült az irsai sporto- zaiak szerezték meg a vezetést, s lók, szurkolók vágya. Elkészült az a zöld-fehérek csak a 28. percben új sporttelep. A labdarúgó játék- tudtak egyenlíteni. Az első félteret négyes — az egyenesben — Idő kiegyenlített játékot hozott, hat sávos atlétikai pálya szegé- s a kevés gól a jól védő Irsai lyezi. Az avatás keretében 2000 Hrobár érdeme. Szünet után kirtgócsaentte vendéíszereneK s'7*1 domborodott a vendégek nagyobb ö:f) Trányb« nte^ Alberti tudása- ^bb erőnléte, s szinte tét- ellen. szés szerint lőtték a gólokat. Meglepetésre a 3. percben a ha- G: Novák, Pálmai (2—2), Rátkai, _____________________________________ Karába, Bemáth, ill. Fekete ül. F azekas Tamás Salgótarjánban szombat-vasárnap rendezik a vidéki atlétikai bajnokságot, amelyen megyénk népes versenyzőgárdával képviselteti magát. BUDAÖRSÖN vasárnap reggel 8 órától rendezik a megyei körrepülő modellező bajnokságot. A műrepülőknél csapatverseny lesz, a túramodellező kategóriában egyéni viadalt i6 lebonyolítanak. Wiesbadenben eldőlt a 60 16véses, fekvő testhelyzetű női kisöbű sportpuska világ bajnokság sorsa. A világbajnoki címet a lengyel Zakrzcwska nyerte a magyar Kún Ferencné bronzérmet szerzett. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em, Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—348. Egyéb számok: 140—449, 141—4«?, 141— 25«. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. A Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregysége FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT keres felvételre. Jelentkezni lehet: a gyáregység személyzeti osztályán: VÁC, Derecskéi dűlő. dik lett. Egyéniben: ...4. Székelyhídi, S. Palánczki, ... 7. Koroknál. Az ezt megelőzően rendezett repülőmodellező Budapest bajnokságon a szabadon repülő kategóriában a gödöllői Király Mihály „érdemes sportolói” szintet teljesített. A váci Csizmarik Ferenc mellett ő Pest megye második modellező „érdemes sportolója”. Újabb kettős forduló A vízilabda OB It ben ismét kettős forduló következik. A Csepel Autó ma a Budai Spartacus, vasárnap pedig a Bp. Honvéd ellen mérkőzik este 8 órakor a margitszigeti Sportuszodában. OB H: MTK—Ceglédi Vasutas (Tüzér utca, 16.30). Egyesült Izzó Gépgyára felvételre keres 18 éven felüli betanított női munkaerőket háromműszakos munkára. Jelentkezés 8—14 óráig a munkásfelvéteK irodán. Cím: Bp. IV- Szilágyi u. 26. Rókospalota-Űjpest vasútállomástól 3 perc Megközelíthető: 12-es villamos, 43, 47, 84. 96-os autóbusszal. I tek (15.30, Bognár II), Erdőkertes [ szele 12:11, Táborfalva—Tárnok —Táborfalva (16.30, Dévényi). 26:19, Erdőkertes—Dunakeszi VasAz MNK legutóbbi eredményei: utas 15:12. Gödöllői Vasas—Gödöllői ITSK Elmaradt megyebajnoki férfiI 20:12, Vád Fonó—Váci Honvéd mérkőzés: Abony—Túra 16:15 I 28'XI, Nagykőrösi Kinizsi—Tápió- I (11:6). Gyengén játszott egy 11-est is kihagyott ifiválogatottunk Az ifjúsági labdarúgó-válogatottak tornáján megyénk csapata a Népligetben Bács megye ellen játszott. Bács—Pest 2:1 (2:0). Pest: Tomann — Bonifert, Belesik, Gyurcsik, Kövesdi, Bakai, Néma (Molnár M.), Czifferi (Fodor), Tóth, Vittkó, Lendvai. A szokottnál lényegesen gyengébb teljesítményt nyújtott csapatunk, sőt 2:l-nél Vittkó egy 11-est is kihagyott. A Bács megyei Sz. Tóthot és Vittkót a II. félidőben sportszerűtlenség miatt kiállították. G.: Magó, Mezei, ill. Vittkó. A találkozó visszavágója vasárnap 16.30-kor lesz Kecskeméten. A népligeti összeállításban lép pályára válogatottunk, természetesen a kiállított Vittkó nélkül. Rajt Debrecenben Debrecenben pénteken reggel a Kossuth Lajos Tudományegyetemen megkezdődött a zárttéri repülőmodellek ez évi világbajnoksága, amelyet minden második évben rendeznek a Nemzetközi Repülő- szövetség (FAI) megbízásából. Gyűjtsön ökörfarkkóró virágot! A napon megszárított szép világossárga áruért kg-ként 52,50 Ft-ot fizet a földművesszövetkezet felvásárlója Progress zom színes bútor, ajtó, ablak, erkélyrács, játék mázolásához KIADÓS — TARTÓS — GYORSAN SZARAD, MAGAS FÉNYŰ Eladó ingatlanok a dunaharaszti kirendeltség területén. Szigcthalom; 1 szoba, konyha, speiz, veranda, 805 n-öl telekkel. Ára: 130 ezer forint. 2 szoba, konyha, speiz, fürdőszoba, előszoba, veranda. Ára: 150 ezer forint. Dunaharaszti: 1 szoba, konyha, üvegezett veranda, 707 n- öl telekkel. Ára: 38 ezer forint. 2 szoba, konyha, speiz, előszoba, fürdőszoba, mosókonyha, fáskamra, 226 n-öl telekkel. Ára: 140 ezer forint. Ráckeve: 2x1 szoba, konyha, 1225 n-öl telekkel. Ára: 140 ezer forint. Érdeklődni lehet: Dunaharaszti, Dózsa Gy. utca 1. Zsákoló munkásokat azonnal felveszünk. Vetőmag Vállalat, Mo- nor. Gödöllőn kertvárosban Kiss József utca 9. szám alatt egy telken épült két ház, egy négyszobás és egy kétszobás eladó. A négyszobásban egy szoba, konyha azonnal beköltözhető. Gödöllő. Thököly út 15. sz. Fiatalok, jelentkezzetek ipari tanulónak! Az ÉM 22. sz. Állami Építőipari Vállalat az 1966—67-es tanévre épületasztalos, épület- lakatos és épület-villanyszerelő szakmákra iskoláz be fiatalokat. Jelentkezhet az a fiatal, aki Budapest, vagy Pest környéki lakással rendelkezik és a 16. életévét még nem töltötte be. A jelentkezéshez a Tü. 819. rsz. nyomtatványt kell kitölteni és a vállalat címére (Budapest, V., Irányi u. 17., munkaügyi osztály) megküldeni. ____________ N agy szakmai gyakor- lattal rendelkező erősáramú technikust, vagy felsőfokú technikust keres Gödöllői Gépgyár sürgős felvételre művezetői munkakörbe. Jelentkezés személyesen a vállalat személyzeti főosztályán. Cím: Gödöllői Gépgyár, Gödöllő, Isa- szegi út. Rózsatöveket és rózsaszemeket már most rendeljen, 130 fajta gyönyörű újdonságból őszi leszállításra, kérje díjtalan árjegyzékük két, Garamvölgyi rózsakertészet, Gádoros, Békés megye. Ló- és kutyahám kapható. Szentendre, Bükköspart 41. Műanyag- és fémkivágó szerszámkészítőket felveszünk. Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat, írószer Üzeme, Szentendre, munkaügy. Különleges gépjármű- vezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsi- vezetőt azonnali felvételre keresünk. Ajánlatokat: „Sürgős” jeligére a ceglédi hirdetőbe, PF. 86, írásban kérünk. _______________ 7 50-es BMW jókarban eladó. Pannóniát beszámítok. Nagykőrös, Csillag 5._____________ S zíjgyártók, figyelem! Futballvarráshoz — Jó kereseti lehetőséggel — varrókat felveszünk. Jelentkezés. Szentendre, Járási Szolgáltató Ktsz Szentendre, Vöröshadsereg út 22. szám alatti irodában___________ J ó kereseti lehetőséggel segédmunkásokat vidéki telephellyel állandó munkára felveszünk. Jelentkezés a vállalat központjában. Pest megyei Építőanyagipari Vállalat, Budapest, V.5 Szent István krt 1. Építőipari anyagismerettel rendelkező raktárost keresünk ceglédi és tárná örsi munkahelyeinkre. Jelentkezni lehet Szolnok? Rákóczi út 6. szám. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. őszi szállításra rózsakülönlegességeim előjegyzését megkezdtem. Kérje árjegyzékemet. Rágyánszky rózsakert, Orosháza, postafiók 93. Részben beköltözhető háromszobás ház eladó. Nagykőrös, X.? Dezső Pál u. 4. Azonnali belépéssel felveszünk belső ellenőri állásba ipari mérlegképes, könyvelői végzettséggel rendelkező férfi, vagy női dolgozót nagykőrösi és ceglédi munkahelyre. Jelentkezni lehet: Nagykőrösi Faáru- és Dohányzócikkgyártó Vállalat munkaügyi osztályán, Nagykőrös, Kecskeméti u. 21. DKW 500-as oldalkocsis motorkerékpár (önindítós) jó állapotban eladó, vagy elcserélve egy kisebbre, megegyezés szerint. Cím: Zilahi. Szentendre, Bükköspart 34. sz_______________________ A Nagykőrösi Konzervgyár azonnalra felvesz férfi és női szezonmunkásokat, valamint nyári szünetben diákokat. Jelentkezés: naponta a gyár munkaügyi osztályán. Előzetesen a szükséges orvosi leletek beszerzése végrehaitandó. ______________ B eköltözhető kertes ház eladó. Nagvkőrös. IX.. Vadas u. 12. Kanus és kis ajtó eladó. IX Bállá Gergelv 78. ____________ R övid béc§1 zongora eladó. Telefon: 204— 506. AZONNALI BELÉPÉSSEL felveszünk szerkezetlakatos, mintakészítő szakmunkásokat, valamint vidéki munkára gépés szerkezetlakatost, ív- és lánghegesztőt és férfi segédmunkásokat. Jelentkezni: ORSZÁGOS BANYAGÉPGYARTÖ VÁLLALAT« Budapest IV kerület. Baross utca 91—95. Nagy szakmai gyakorlattal rendelkező hőkezelői szaktechnikust keres a Gödöllői Gépgyár sürgős felvételre technológusi munkakörbe. Jelentkezés személyesen a vállalat személyzeti főosztályán. Cím: Gödöllői gyár, Gödöllő, Isaszegi út. GépSzentendrei Városgazdálkodási Vállalat felvesz azonnali belépéssel egy ács, festő és vízvezetékszerelő szakmunkást, valamint segédmunkásokat. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet 8—16 óráig, Városház tér 3. 250-es- ja-vro igi^rsyes- nek eladó. Monor, Munkásőr út 19. Kisebb, nagyobb beüvegezett ablakok eladók. Nagykőrös, Zápor u. 1. «