Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-14 / 165. szám
A Dózsa Tsz-ben fényképeztük Uborkát válogat Körösi Sámlorné — családostul. 800 négyszögöl vállalásuk van — már hatodszor szedik. Végre elkészült a tojásgyár! Kazaiozzák az őszi árpa szalmáját a Dózsában. A szalmát elevátor hordja a kazal tetejére. A kombájnszérűn befejezték az árpa tisztítását. Most a rozs kerül sorra. Sajnos, le kellett állniuk tengelytörés miatt. A képen az elevátort javítják. Papp Ambrus felvétele A MERENGŐHÖZ Ritua irodalmi értékre bukkantak Sátoraljaújhelyen. A Hecske elnevezésű városrészben a Fémlemezipari Művek tmk üzemének egyik dolgozója egy régi házat vásárolt, amelynek lebontását pár héttel ezelőtt kezdte meg. Munka közben a falba építve egy fakazettára lett figyelmes, amely réoi érmeket és lilás tintával teleírt papírlapot tartalmazott. A papír alján Vörösmarty Mihály kézjegyét találták. „A merengöhöz” című vers kézirata volt. A lelet alapján a városi levéltár dolgozói és a középiskolák magyar-irodalomszakos tanárai kutatást kezdenek: hogyan került Vörösmarty egyik legszebb versének kézirata Sátoraljaújhelyre. X. ÉVFOLYAM, 165. SZÁM • 1966- JÜLIUS 14., CSÜTÖRTÖK Legjobbak az állattenyésztők Tallózá« a Pel «ifi Termelőszövetkezet júliusi versenvhíra«l«»jában Április elején jelent meg az első szám. A termelőszövetkezetek üzemi versenyhíradója azóta minden hónap ötödik, hatodik napján napvilágot lát. A minap a Petőfi Termelő- szövetkezet júliusi 4. versenyhíradóját lapozgattuk. Az eredményeket június 30-ával bezárólag értékelték. Az üzemegységek versenyét az állattenyésztési üzemegység nyerte, 2 731 000 forintnyi évi tervükből a múlt hónap végéig már 1 295 000 forintot teljesítettek. Ez 47.3 százalékos tervteljesítést jelent. Az állattenyésztést a III. üzemegység követte. Az üzemegységek mellett külön értékeli a termelőszövetkezet versenybizottsága a brigádok munkáját is. A brigádok versenyében a versenyértékelés alapjául a terv szerinti tő- és másodvetések elvégzése szolgált. Figyelembe vette továbbá a bizottság a növényápolási munkákat is. Szűcs Dénes brigádja vitte el a pálmát, utána Nagy Ambrus és Ronkó Sándor brigádja következik. Kifogástalan burgonya- és paradicsomföldek jelzik a brigádok munkáját. Bár vannak még a termelőszövetkezet területén olyan korábban vízvette területek is, amelyek még nincsenek hasznosítva, vagy most láttak hozzá a hasznosításukhoz. A szőlőkben és gyümölcsösökben is jó munkát végeztek a termelőszövetkezet tagjai. Első helyen a 150 katasztrális hold gyümölcsös áll, amelynek telepvezetője ifj. Szentpéteri Albert. A II. helyen az 50 katasztrális hold szőlő munkái, a III. helyen a 100 katasztrális holdas gyümölcsös és az 50 katasztrális holdnyi meggy telepítés áll, ennek a területnek telepvezetője Mecsker Inga. A brigádok közötti verseny els< helyezettjének, Szűcs Dénes brigádjának területén a növényápolási munkákat határidőre és jó minőségben végezték el a brigád tagjai. A növénytermesztés tehát jó munkát végzett zz elmúlt hónapban. Mit tettek az állattenyésztők? A tehenészetben Andó Sándor lett az első, utána Aszódi Ambrus és Balogh Ambrus következik. Andó Sándor évi tejtermelés! terve 67 800 liter, az elmúlt hónapban 7082 liter tejet fejt ki. az első félévben összesen 32 343 litert, ami 47.7 százalékos tervteljesítésnek felel meg. > A hízómarha-tenyésztők közül Juhász István 148 százalékra teljesítette az elmúlt hónapra előirányzott tervet. Egy százalékkal maradt csak el mögötte T. Nagy János. Jelentős a Petőfi Termelő- szövetkezet juhászata is. Gyapjútermelésben és tejtermelésben is Béja János lett az első. 153 százalékra teljesítette a tervét — míg Farkas Dénes 144 százalékra. Két és fél gépelt oldal a Petőfi Termelőszövetkezet júliusi versenyhíradóia mindössze. Mégis sok jelentős eredményről adhattak benne számot. (b. h.) Hlirol ir a Figyelő? Kevés főváros dicsekedhet olyan hegyvidékkel, mint Budapest a budai hegyekkel. A Szabadság-hegy idegenforgalmi kihasználásáról ír a lap vezércikkében. Foglalkozik a lap a könyvviteli rendszer fejlesztésével, a hazai aluminiumfelhasználás fejlődésével, és az exportáruk csomagolásával. Szó van a Figyelőben az idén végzett közgazdászok pályaválasztásáról, a jugoszláv gazdasági reformról. Végül részleteket közölnek a Legfelsőbb Bíróság munkajogi állásfoglalásaiból. SPORT LABDARÚGÁS Ma délután 6 órakor a Kinizsi II és a Kecskeméti TE II csapata a sportpályán Kecskemét város bajnokságáért méri össze erejét. Rosszkor jött vevő Vasárnap mindenki nevetni fog MIT UTUNK MA A MOZIBAN? A hóvihar. Puskin elbeszélésének színes, szélesvásznú magyarul beszélő szovjet filmváltozata. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Őszi dallamok. KRESZ-mese gyerekeknek. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. — Meséld csak tovább szívem. Én majd odaszólok neki, hogy nincs! (Pásztor karikatúrája) Hatodszor a bíróság előtt Pelikán Adolf február 10-én szabadult a börtönből. Azzal tért vissza édesanyja lakásába, hogy soha többé nem tér le a becsület útjáról és tisztességes ember módjára él. A többszörösen büntetett fiatalember állást vállalt a ládagyártón, de bizony nem sokáig tartott ki, mert már március 31-én kilépett. Ezért édesanyja a lakásból kitiltotta. Pestre ment, ott munkára jelentkezett, de itt is csak egyetlen napig dolgozott. Tíz nap múlva már ismét Nagykőrösön volt. Nappal az utcán kószált, éjszakára pedig behúzódott a vasútállomás várótermébe. 5 Május 4-én jókor reggel el- $ ment anyja lakására. Külön- $ böző ruhaneműket becsoma- 5 golt, még nyolc darab könyvet5 is magához vett, s elindult a vasútállomás felé. Útközben meggondolta magát, visszavitte a három csomagba rakott ingóságokat, s azokat a kerítésen belül lerakta. A szomszédok azonban ekkorra már felfedezték a bűn- cselekményt, értesítették a rendőrséget. A városi bíróság súlyosbító körülménynek vette Pelikán Adolf többszörösen büntetett előéletét, visszaesőként jogtalan behatolás útján elkövetett lopásban mondotta ki bűnösnek és ezért kétévi és tízhónapi szabadságvesztésre ítélte. Éretlenek ? Nem tudom, hogy csak éretlen volt-e az a néhány (de sajnos nem kevés) fiatalember, ki a hétfői mozielőadáson majdnem botrányt kavart. A Szisztéma című angol film előtt egy lcisfilmet vetítenek. Részletek J. S. Bach Máté passiójából — ez a kis- film címe. Miről szól e film? Tulajdonképpen erre a kérdésre nehéz lenne egyértelmű választ adni. Mondjuk inkább azt, mi ellen szól a film. A fasizmus ellen. Kitűnő antifasiszta dokumentumfilm. Még a Hétköznapi fasizmus mellett is annak kell mondanunk. A ■vásznon gyors egymásutánban képek peregnek, sokat láttunk belőlük az elmúlt húsz évben, sokat nem. A kísérőzene: Bach Máté passiója. Jézus és Pilátus, a Golgota. S utána a zsidóság; riadt arcú gyerekek, csontig soványodott öregek. Hitler, a nácizmus. Analógia. A német Bach zenéjére. Hátborzongatóan nyomasztó és ellenállást, tiltakozást ébresztő Czigány Tamás filmje. De nem a filmet akartam elemezni. Azt a magatartást, amit a fiatalembereknek ez a csoportja produkált. Röhögtek. Nem nevettek — hangosan nyerítettek és otromba megjegyzéseket fűztek a látottakhoz. Érthetetlen és undort kellő magatartás. Ám mégse volt egyetlen hivatalos személy sem — a nézők hiába igyekeztek lepisszegni őket — aki rendre utasította volma a társaságot. Bányász Hédi A STRANDON Cikta "i f 1 is állnak ott, nincs idegeskedés, mindenki békén vár sorára. / Várakozni itt csak a fodrásznál kell, este hazaindulás előtt a tusolóban. De zaj ott sincs. Mindenki megvárja, amíg rákerül a sor. A szezonnyitáskor sokan kritizálták a strandot, lehet, hogy a szeszélyes időjárás az oka, most már kevés a kritizáló, örülnek a napimádók, ha egyáltalán kisüt a nap. Úgyis elég ritkán teszi. De az az igazság, a strandolok már megszokták és betartják a szabályokat. Nem száll a homok, mert a labdá- zók lemennek a fűre, s mindenki nyugodtan élvezi a nap simogatását. Este. ha elcsendesednek a medencék, leeresztik a vizet, lemossák a sok homokot, és íjra ömlik a friss víz, a másnap reggelre való. mindent.) Ez okból aztán a nagy medencét ritkán tudják a fürdőzők igénybe venni. Mert amikor frissen eresztik bele a vizet és tiszta, akkor olyan hideg, hogy csont legyen az, amelyik állja, ha pedig a hőmérséklet megfelelő, akkor a belehordott homoktól piszkos. Marad tehát a vízre vágyóknak az új medence (amelyik a gyerekek birodalma) és a termál. No, és természetesen a tus. Ebből van bőven, hat a medencék partján s kétszer annyi a tető alatt. A napozó tehát alááll és visszafekszik sülni tovább. A büfé előtt igen nagy a csoportosulás — minden időben. Virsli, szendvics, kávé, sör. bor, ami csak egy érkező strandolónak ingere — kapható itt. Két gyors kezű kiszolgáló méri az italt, s ha sokan Az ébredőknek napsugár tűz i szemébe. Mi lehet ilyenkor az első gondolat? Irány a strand. Kilenc óra előtt már sokan mladtak a strandfürdő felé. 3yors jegyváltás (itt soha aincs torlódás), aztán az öltöző és a tus. A medencék partján zu- lanyrózsák, mellettük tábla a Eigyelmeztető szöveggel: „Für- iés előtt a tusoló használata kötelező.” Ennek ellenére sok gyerek, és már nem is egészen gyerek csinál virtust ab- 3Ó1, hogy homokos lábbal, ne- iifutásból ugrik fejest a mély /ízbe (és az idősek számára fenntartott termálmedencékbe s). Ebben nyilván az a virtus, kszreveszi-e a delikvenst az íszómester, és rásipol-e? (De íz úszómesternek is csak két izémé van, ő sem vehet észre Állatkerti ritkaság lett a § cikta, amely évszázadokon át^ 1 a Baranya—Tolnai dombvidék í jellegzetes juhfajtája volt. $ Hosszú szálú gyapjúból készí- $ tették a sváb népviselethez $ tartozó pacskert és a tutyit. ^ A nagyüzemi gazdaságok ki-^ alakulásával ez a juhfajta el-^ vesztette jelentőségét. Már a í magánjuhászok is áttértek a ^ hizlalásra sokkal alkalmasabb ^ és háromszorta több gyapjat $ adó merinó fajta tenyésztésé-$ re. | Az ország egyik legritkább ^ állatává vált ciktr.‘ most a í mecseki állatkertben tartják, ^ gondosan megőrizve a teljes § kihalástól. s>, vígjátékban siratott nagy sikert, valamint Berényi Ottó, Csonka Erzsi és a Vidám Színpad több vezető művésze. Vasárnap délután fél ötkor a művelődési ház színpadán hangzik el Kazal László szájából az előadást kezdő mondat: „Kedves közönség...” Kellemes nyári műsort ígér a plakát, kellemes estét a fellépő művészek. öles plakátok hirdetik: Ma mindenki nevetni fog! Mosolygó színész invitálja a nagyérdemű közönséget — Kazal László. Számos magyar vígjáték, kabaré és film főszereplője, a slágerénekes garantálja a műsor színvonalát. Fellép a műsorban Balogh Erzsi, a Szabó család írénje, Csala Zsuzsa, a Vidám Színpad kedves komikája, Vas Mari, aki legutóbb a Leszállás Párizsban című Camoletti