Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-21 / 145. szám
I Dánszentmiklós a listán Újítók seregszemléje Pest megyei kiállítás a BNV nehézipari pavilonban Hosszú évek után nagy seregszemlére készülődnek Pest megye ipari és mezőgazdasági üzemei: közös kiállításon mutatják be júliusban a termelést segítő, korszerű technológia és agrotechnika alkalmazását biztosító újításokat. Ma PORFELHŐBEN AZ ÉLELMISZER Örömmel látjuk, hogy a városi tanács öntözőautója naponta locsolással igyekszik a befejezetlen Rákóczi út porát lekötni. Bosszankodva nézzük azonban, hogy következetesein akkor seprik az utat, amikor a reggeli órákban a legnagyobb a forgalom a 12-es élelmiszerboltban, és hogy a sűrűn nyitogatott ajtókon keresztül mennyi por és szenny kerül a boltba, illetve az élelmiszerekre. Tudomásunk szerint a köz- tisztasági hivatal dolgozói osztott műszakban dolgoznak. Nem lehetne a munkabeosztást úgy ütemezni, hogy az utcaseprés befejeződne, mire az élelmiszerbolt kinyit? —rk— a megye 41 vállalatának újítási megbízottai jönnek ösz- sze a kiállítás helyszínén, a nemzetközi vásár nehézipari pavilonjában, hogy a kivitelezés részleteit megbeszéljék. Ugyanis az előkészületek már hónapok óta folynak és eddig 311 újítást választottak ki a rendezők: a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a KISZ megyei bizottsága, az ipari, a mezőgazdasági és a kereskedelmi vállalatok által beadott javaslatok közül. Olyan üzemek szerepelnek többek között, érdekes, hasznos — s talán országos jelentőségű — újításaikkal, mint a Csepel Autógyár, az Ikladi Műszergyár, a váci üzemek egész sora, a híradástechnika, a hajógyár, a képcsőgyár és a Forte. Rajtuk kívül természetesen képviseltetik magukat a tanácsi vállalatok, a helyi ipar, a kisipari szövetkezetek és a megye textilipari üzemei. Szép számmal kerülnek bemutatásra mezőgazdasági újítások is. Többek között az Agrártudományi Egyetem gödöllői tangazdasága, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola soroksári tangazdasága és a Dán- szentmiklósi Állami Gazdaság neve található a listán. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CE6u£D X. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1966. JÚNIUS 31., KEDD Az Ug)érből jelentjük: Állandó hésf&enlétben a pemnas&póra ellen Harminc mázsa rézgálic tartalékban — A szőlőmoly ártalmait leküzdötték Villámcsapás Villámcsapás ért egy tanyát vasárnap a ceglédi Vörös Csillag Tsz területén. A villám — amelyet földeletlen antenna vonzott magához — az épület szalmafedését meggyújtva a lakásban is rombolást végzett. A benntartózko- dók sérülés nélkül megúszták az esetet. A tűzoltók a tüzet időben lokalizálták, jelentősebb károsodás nem keletkezett. Tanácstagok beszámolója Tímár György né, az 51-es körzet tanácstagja 23-án délután fél hét órakor az újvárosi általános iskolában, Jászberényi Károlyné a 99-es körzet tanácstagja 23-án délután 6 órakor a kecskéscsár- dai általános iskolában tanácstagi beszámolót tart. — Nagyon szép szőlőtermés Ígérkezik a Vörös Csillag Termelőszövetkezet ugyeri üzemegységében. — tájékoztat Bó- dizs Antal üzemegységvezető. Igyekeznek is minden eszközzel ezt a sokat ígérő termést megvédeni. — Ez az erősen szeszélyes időjárás — amikor a napos esőket váltja a fullasztó meleg — igen kedvez a peronoszpóA szünidő veszedelmei és a szülők felelőssége Nyilatkozat a fiatalok bűnözéséről, az ifjúságvédelemről és a hatósági intézkedésekről Itt a vakáció: sok tízezer gyermek, fiatalkorú a kötöttségiek alól felszabadulva élvezi a szünidőt, szórakozik. Több éyi tapasztalat szerint a nyári időszakban növekszik a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma is. A Központi Sajtószolgálat munkatársa kérdéssel fordult a fiatalkorúak bűnözésével és az ifjúságvédelemmel foglalkozó illetékes szervekhez: — Minek tulajdonítható ez a kedvezőtlen jelenség? — Mindenekelőtt a szülők fokozott felelősségét kell hangsúlyoznunk. A szülők egy része nem ellenőrzi fokozottabb mértékben gyermeke szórakozását a nyári szünidőben, s sok esetben hiszékenységet is tanúsít, amikor a gyermek — különböző indokokkal — napokra kér eltávozási engedélyt. Sokszor miég az indokokat sem ellenőrzik... — Meg kell jegyezni, hogy a szülői felügyelet és a nyári fof’alkoztatás nem választható el a nevelés egész folyamatától. Gondos szülők gyermeke nemcsak azért kevésbé veszélyeztetett nyáron, mert biztosítják foglalkoztatottságát, hanem elsősorban azért, mert a nevelési folyamat eredményeként megfelelő kapcsolat alakult ki szülő és gyermek között. Természetesen — néha rejtett konfliktusok, néha külső okok hatására — ennek ellenére is bajba keveredhet egy-egy gyermek, mégis a szülők „nyári felelősségének” kérdését a szülői felelősség egész kérdéskörébe kell beágyazni ... A Szabadság moziban ma és holnap a Minden kezdet nc- Uc, című szélesvásznú magyar filmet mulatják be. rának. Eddig négyszer permeteztünk. Csaknem egy vagonra való rézgálicot használtunk fel, de — ha az időjárás megköveteli — a további permetezésekre harminc mázsa kékkövet tartalékoltunk. A szőlőmoly okozott-e károkat? — Idejében észrevettük a nyerges és keresztes szőlőmoly jelentkezését is. A ritka kártevőnek az idei időjárás kedvezett. A virágzáskor lépett fel. A három-négy milliméter hosszú nyerges feketefejű, hússzínű hernyó, a keresztes fehéres-szürke színű. Mindkét hernyó a fürtöket támadja, s kedvező körülmények között még három-négy nemzedéket' is hozhat A legveszedelmesebb azonban az első fertőzés, amikor is a fürtök kicsinyek és gyengék és a moly hernyója valósággal összecsócsálja a gyönge bogyókat. Súlyosabb fertőzés esetén akár az egész fürttermést elpusztíthatja. Mivel védekeztek ellene? — Amikor észrevettük a moly jelentkezését, azonnal cselekedtünk. Pernitet és arzént kevertünk a permetezőiébe, a súlyosan fertőzött részeken a legerősebb mérget, a Parathiont használtuk. — A szőlőmaly veszély elmúlt, mivel az első nemzedék már bebábozódott és körülbelül két hónap múlva jelentkeznek újra a hernyók. Akkorra viszont a bogyók annyira megerősödnek, hogy a kártevő már különösebben nem árthat, — mondotta az üzemegységvezető. (— ssi) _______________I______________ V irágnyelven A brigádvezető Jani bácsi vállára teszi a kezét. Közelebb is hajol hozzá. — Jani bátyám, ugye, magának van répavállalása? — Van bizony — állítja öntudatosan az öreg. — Hát akkor azf javasolom, nézze körül egy kicsit azt a répát. De jó korán induljon el és ne felejtse el magával vinni — a kapát! Rik. A VASARNAP SPORTJA Szolnokon is kikapott az 1*11 Il-es csapat Szolnoki MTE—Ceglédi VSE 3:2 (2:1) A mérkőzés már kellemetlen incidenssel kezdődött, mivel vasutas csapatról lévén szó, egész héten nem volt egyetlen vezető, aki megnézte volna a menetrendet, ennek következtében az 5 órás kezdés helyett fél 6 előtt tíz perccel értek a pályára a ceglédi fiúk. Az ellenfél és a játékvezető már felöltözve várta őket. Ezek után természetesen bemelegítésre sem volt idő, nem lehet csodálkozni, hogy az első tiz percben a Ceglédről elszármazott Nagy Irányításával 2:0-ás vezetésre tettek szert a szolnokiak. A ceglédi csapat nehezen talált magára, de a 20. perctől kezdve több szép támadást vezettek. Szünet előtt még sikerült Csontos révén szépíteni. Majd a szünet után újabb gól pecsételte meg a ceglédi csapat sorsát. Ennek ellenére a mérkőzés utolsó perceiben egyenlíthetett volna csapatunk. A ceglédi csapat tehát továbbra is folytatja rossz szereplését. Mindjobban kiütköznek azok a hibák, amelyek általában jellemzik a csapatot. Baj van az erőnléttel, nincs elgondolás a játékban, és az olyan sokat hangoztatott baloldali támadások rendre elmaradnak. Lassan azok is elhiszik, hogy az idegen játékos leégetéséről van szó, akik eddig kételkedtek benne. Ez viszont a csapat irányítóinak gyengeségét igazolja. Egy forduló van csupán hátra a tavaszi idényből; sokat kell változtatni a játékosainknak, ha meg akarnak kapaszkodni ebben az osztályban. A vezetőkre hárul a feladat, hogy változtassanak az eddigi módszereken és sokkal jobban készítsék fel a mérkőzésre a játékosokat, és ezt a legelején: az erőnlét gyűjtésénél kell kezdeni. (kecskeméti) Beszélgetnek az ablakom alatt. Három asszony és egy gyerek. Helyesebben: csak a három asszony csivi- tel, a lurkó guggolva ücsörög a fecsegő háromszögben, fényes, fehér kavicsot feszeget a földből. — Aranyos a fiad! Ugye, nagyon szeretitek? Hány éves is? — MókusJcám, hány éves vagy? Mondd meg a néninek. — Három. MÓKUSKA KÉRDEZ Fel se néz a felnőttekre. Ki kell szabadítani a kavicsot a földből, hogy meg ne fulladjon, hisz így nem kap elég levegőt ... — Kinek vagy te az aranyos, egyetlen, csillagvi- rágos Mókuskája? Kinek vagy az egyetlen kis fia? — gügyögi a mama. A barátnők mosolyognak. Ennivaló ez a csöppség ahogy néz felfelé, komolyan, azzal a sötétkék szemével ... Igen, a kicsi felnézett. Rosszallóan pillantott a felnőttekre: lám csak, zavarják a munkájában. Mit is kérdezett anyu? Hogy ő kinek a fia? — latolgatta a kérdést, majd csodálkozva megszólalt: — Anyu, hát te igazán nem tudod? (eszes) zeti raktár vezetőjének tesszük fel. — Ebben a negyedévben, tehát július elsejéig egy vagon rézgálicot kapunk. Ez a száz- mázsás tétel azonban nem elegendő, hiszen az időjárás miatt a szőlő többszöri permetezést igényel. A következő negyedévre viszont 5—6 vagon rézgálie szállítását jelezte a budapesti AGROKÉR, * ami már bőven elegendő a nyári permetezési munkálatok elvégzéséhez. — A tavalyi év azonos időszakához képest — folytatja a raktár vezetője — az idei tervünket jóval túlteljesítettük. Ehhez kapcsolódik az a megállapítás, hogy azok is sorba- áltoak rézgálicért, akik — leleményességük révén — már beszerezték az egész évre való rézgálie mennyiséget. Ennek a helytelen jelenségnek köszönhető, hogy a város, járás területén nem tudjuk kellő mértékben kielégíteni a rézgálie igényeket, — fejezte be tájékoztatását a raktár vezetője. Tehát a kérdés kérdés marad: jön, de mikor? A pere- noszpóra viszont nem várat magára! Cs. Vízilabdázóink is kikaptak Tatabányai Bányász—Ceglédi VSE 8:5 (3:1, 2:2, 1:1, 2:1) Tatabánya, 500 néző. Vezette: Rusorán I. Ceglédi VSE: Szepes I., Vámosi I., Ratkai, Vámosi II., Zsíros, Jegessy, Biró. Csere: dr. Szakter. j Góllövők: Zsíros 3, Szakter dr., Jegessy. Sajnos, csapatunk megérdemelte a vereséget a tatabányai „oroszlánbarlangban*”. Az első negyedben gyors góllal megszereztük a vezetést, amit a tatabányai csapat szép akciógóllal kiegyenlített, majd kapusunk hibájából két góllal elhúzott. A második negyedben két- két gólt lőtt mindkét csapat. A harmadik negyedben Zsírost kiállítják, az ellenfél gólt dob, közvetlenül utána mi lövünk gólt emberelőnyből. A negyedik negyed ismét enyhe tatabányai fölényt hoz két góllal egy ellenében. A ceglédi együttes ezen a mérkőzésen bizony gyengén játszott, s nem tudta megismételni múlt heti pompás játékát, amivel most legalább az egyik pontot meg tudta volna szerezni Tatabányán. Csapatunk vasárnap itthon játssza az első forduló utolsó mérkőzését Szentes csapatával. Beck Mihály betörtek több víkendházba, és csónakokat is loptak. — öt fiatalkorú, aki már előzőleg Budapesten is követett el bűncselekményeket, elhatározta, hogy lemegy a Balatonra és néhány napot ott tölt. Tervük az volt, hogy a hegyoldalba bunkert építenek, és azt használják lakóhelyül. Pénzük nem volt, feltörték a KÖZÉRT-gombát, ahonnan különböző édességeket loptak. Mivel közelgett az este, meg kellett kezdeni a bunker építését. Szerszámjuk nem volt, kiszemeltek hát a hegyoldalban egy pincét, feltörték és onnan ásót, kapát és egyéb szerszámokat tulajdonítottak el. — Milyen intézkedésekkel kívánják az illetékes szervek az ilyen és hasonló esetek elburjánzását megakadályozni? — A rendőrség a maga részéről a szükséges előkészületeket megtette. A Déli és Kelenföldi pályaudvart a közieked ésrendészettel karöltve, a zöldövezeteket, a Duna-partot a munkásőrséggel együtt ellenőrzi, míg a szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére aktívákat kért fel. A balatoni fürdőhelyeket és a Dunakanyart er érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal közösen ellenőrzi a Budapesti Rendőrfőkapitányság, illetve annak gyermekvédelmi osztálya. — A nyári szabad idő helyes felhasználásának megszervezésében kétségtelenül nagyon sokat tehetnek az iskolák. Legtöbb helyen például minimális költséggel meg lehet oldani a szervezett foglalkozást — a szabadban különféle sportfoglalkozásokkal, < sakkversenyekkel, kiránduld- ^ sokkal stb. Véleményünk sze- $ rint jobban be kellene vonni ^ az úttörőmozgalmat is — man- $ dották befejezésül. — i — ó —-------------------------------------^ E zúton mondunk hálás kö-^ sz.önetet rokonainknak, jó isme- ^ rögeinknek, jó szomszédainknak. a Rákóczi Tsz vezetőségének és S ‘agságánaik. akik férjem és § édesapánk: Ziiah Benő tragikus ^ elhunyta alkalmából részvéte- két nvilvánltottáik. a temetésén s megjelentek, sírjára koszorút, § virágot helyeztek. özv. Ziiah § ”er>6né és családja.-------------------------------------§ E zúton mondunk hálás köszö-fc netet rokonainknak. Jó ismerő- s seinknek, jó szomszédainknak. § akik szeretett jó édesapánk. $ nagyapánk: Herczeg Ferenc te- § metésén megjelentek, részvétük- i kel bánatunkban osztoztak, sirjá- s ra koszorút, virágot helyeztek. § A gyászoló család % — Hallhatnánk néhány példát a büntetőügyek anyagából? — Hat fiú és négy leány azzal az indokkal kapott engedélyt szüleiktől balatoni utazásra, hogy KISZ-táborba mennek. Valójában erről szó sem volt. Béreltek egy nagy sátrat, és leutaztak a Balatonhoz. Otthonról kevés pénzt hoztak, hiszen a KlSZ-tábor- ban nem kell. Élelmezésüket azonban biztosítaniuk kellett, ezért bűncselekményeket követtek el. Szüleiknek még üdvözlőlapokat is küldtek a Balatonról, amelyben azt írták, hogy nagyon jól érzik magukat a táborban. A szülők nyugodtak voltak. Néhány napi balatoni tartózkodás után — egyik szórakozásuk alkalmával — részegen összeverekedtek, s rendőrségi beavatkozásra került sor. így derült fény arra, hogy szüleiket félrevezetve, tartózkodtak a Balatonnál. — Gyakoribb azonban az az eset. hogy a fiatalkorúak engedélyt sem kértek szüleiktől. Az egyik fiatalkorú például szülői engedély nélkül utazott le a Balatonra. Pénze nem volt. Tihanyban a motel előtt sétált, látta, hogy nyitva van az egyik ablak. Bemászott, és egy külföldi állampolgár bőröndjével jött ki. A hajóállomáson a rendőrnek feltűnt a kopott öltözetű fiatalkorú az elegáns bőrönddel. Igazoltatta és előállította. — Két fiatalkorú egyikőjük szü’einek balatoni vikendházát kereste fel, a szülők tudta nélkül. Mivel pénzük nem volt, bűncselekmények elkövetésé- bő’ tartották fenn magukat: Nincs olyan nap, hogy a növényvédőszer boltban ne hangzana el a kérdés: van-e már rézgálie? — S ha érkezik valamennyi, azt a bolt előtti sorbanállás jelzi. Mit mond a bolt vezetője? — Egy héttel ezelőtt kaptunk egy keveset, ami bizony az igényeket nem tudta kielégíteni. Mi is csak annyit tudunk ígérni, — amit nekünk is Ígérnek: jön... jön jön ... — De mikor? — Ezt a kérdést már a földművesszövetkeCIMZETT AZ AGROKER: Mikor lesz rézgálie? A peronoszpóra nem várat magára