Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-19 / 144. szám
1966. JtJNIUS 19.. VASÁRNAP MST HEGYEI KMírlap A Mars a feltárás küszöbén A Mars az űrkutatás szempontjából elérhető távolságon belül van. A „háború bolygójának” alapos felderítése nyújthatná az első igazi nyomot annak a problémának a megközelítéséhez, hogy a Naprendszer keletkezésénél valamennyi bolygó azonos módon alakult-e ki. De még fontosabb ennél: a legvalószínűbben a Marsról tételezhető fel, hogy azon élet van. Több szempontból tehát a Mars a Naprendszer legérdekesebb földön túli égiteste, tele rejtélyekkel, amelyek századokon keresztül felcsigázták az emberek kíváncsiságát. ősidők óta a Marsról csak annyit tudtak, hogy vörösen ragyogó mozgó csillag, amely az égbolt látszólag mozdulatlan csillagai között szabálytalanul kóborol. Amikor az első teleszkópok a Mars felé irányultak, láthatóvá vált vöröses-sárga teste, amely nem hasonlított az égő csillagokéhoz, és amely fényét a Nap visszatükröződéséből nyeri. Az a feltevés, hogy a Marson élet lehetséges, a Földhöz való számos hasonlóság észlelésén alapszik. Az egyetlen bolygó ugyanis, amely valamennyire hasonlít a Földhöz. Napjai csak kb. 40 perccel hosszabbak, mint a Föld napjai, bár évei, a nagyobb és szabálytalanabb pályája miatt majdnem kétszer akkora tarHatalmas hullócsillagraj közeledik a Föld felé Száz éyi szünet után nemsokára ismét bőséges „csillagesőket” figyelhetünk meg a Földön, jelentette ki Vezevo- lod Fcdinszkij professzor, az üstökösökkel és meteorokkal foglalkozó szovjet bizottság elnöke. A szovjet csillagászok, a Leonidáknak nevezett hatalmas hullócsillagrajokat megfigyelve, arra a következtetésre jutottak, hogy ennek az áramlásnak a fő ága a Föld felé közeledik. A csillagászok már régen észrevették, hogy a Leonidák pályája 33 évenként a Föld pályájához közeledik. A Leoni- dákat 1833-ban és 1866-ban a Föld közelében észlelték. A hullócsillagrajok azonban hirtelen eltűntek; 1899-ben és 1933-ban csillagászati „aszály” következett be: nem hulltak „csillagesők”. Olyan feltevés is elhangzott, hogy más bolygók vonzása megváltoztatta a Leonidák pályáját. Most azonban e hullócsillagrajok újból „visszatérnek” a Földhöz. — A meteoráramlattal novemberben, újhold után lesz a találkozó — hangsúlyozta Fe- dinszkij. A Hold fénye nem fogja zavarni a megfigyeléseket. Mi felhasználjuk a kedvező lehetőséget, és igyekszünk megtudni, milyen voltaképpen a bolygónk felé szuperszonikus sebességgel száguldó kolosszális meteorraj természete és szerkezete. tamúak, 687 naposak. Ugyanúgy négy évszaka van, mint a Földnek, de azok hosszabbak. Felszínének legjellemzőbb sajátossága, hogy időszakos változásokat mutat. Mindkét póluson fagyos fehér jégsapka van, amely visszahúzódik és majdnem eltűnik a marsi tavasz és nyár idején. A bolygó túlsúlyban levő rézvörös felületén nagy, szürkés, kékeszöld, szabálytalanul elszórt területek láthatók, amelyek aszerint sötétülnek és változtatják színüket, ahogyan a jégsapkák visszahúzódnak. A közelmúltban szovjet tudósok kimerítő laboratóriumi kísérleteket folytattak — a Mars környezetét utánzó körülmények között — az élet lehetőségeinek vizsgálatára. Ezek a kísérletek megmutatták például azt, hogy néhány mikroorganizmus életben marad az olyan zárt helyiségekben, ' amelyeknek hideg, száraz, majdnem oxigén nélküli a levegője, tehát megközelíti a Mars feltételezett légkörét,. Többen arra a megállapításra jutottak, hogy a zord és negatív feltételek ellenére, az élet határtalan alkalmazkodóképessége teljesen valószínűvé teszi, hogy a Marsot élő szervezetek lakják, és hogy az élet ott a Földtől függetlenül jött létre. Sőt, azt is feltételezik, hogy a Mars körül keringő két hold értelmes élőlények alkotásai. A közelmúltban sikerült fényképfelvételeket készíteni a Mars felületéről; egy-egy kép továbbítása körülbelül nyolc órát vett igénybe. A képek minősége olyan, mint amikor a Holdat a Földről egy kis teljesítményű teleszkópon keresztül szemlélik — de így is összehasonlíthatatlanul jobbak, mint ahogy eddig a Marsot látni lehetett. A Marsra való leszállás vagy mellette való elrepülési kísérletek időpontjait a szakemberek évtizedünk végére tervezik. Igen fontos lehet az 1971- és 1973-as esztendő, amikor a Mars ismét a legjobban megközelíti a Földet. A tervezett Mars-kutató űrállomás valószínűleg olyan „jármű” lesz, amely képes arra, hogy a Marson leszálljon és értékes adatokat nagy mennyiségben küldjön vissza a Földre. Az eddigi szerkezeteknél nagyobb kell hogy legyen, miután fantasztikus mennyiségű utánpótló hajtóenergiát és egy nagy energiájú rádióadót kell magával vinnie. Az egyik fő, és még meg nem oldott probléma a jármű sterilizálása, amely azért szükséges, hogy ne szennyezze be a bolygó felületét; ez olyan követelmény, amelynek teljesítéséhez mindén biológus ragaszkodik. A hőmérsékleti és sugárzási szintek, amelyekkel útközben találkozik a jármű, nem alkalmasak arra, hogy valamennyi baktériumot, spórát vagy egyéb földi organizmust, amellyel „együtt utazik”, elpusztítson. Valóban, az ismételt kísérletek megmutatták, hogy az űrben található rgen erős vákuum és alacsony hőmérséklet nem zárja ki az ilyen kultúrák életbenmaradását. A járművet indítása előtt magas hőfokon azért nem lehet sterilizálni, mert ez az elektromos áramköröknél és egyéb anyagoknál működés közben bosszulná meg magát. A sterilitás első feltétele a jármű „szupertiszta” feltételek közötti elkészítése lenne. Az élet jelenlétének vizsgálatához az űrállomást televíziós kamerákkal is felszerelik, amelyek bepillanthatnak majd a Mars különös térségeibe. Az űrállomás legtökéletesebb automatikus berendezései a legjobb esetben is csak egy nagyon általános és töredékes képet adhatnak a marsi életről, amennyiben egyáltalában létezik a földihez hasonló élet a Marson. Ha az élet rejtett, vagy . észrevehetően eltér a miénktől, akkor sem a mérőműszerek tömege, sem a televízió 1 kamerái nem tudják azt feltárni. Szátnos biológusnak ezért az a véleménye, hogy az élet kérdése mindaddig nem lesz eldönthető, míg emberi felderítők nem mennek a Marsra! MOZA I K Mcdtliff ..é/jie/i” a mííhnltfals ? A szovjet világűrhajózási központ jelenleg több mint 20 aktív, működő mesterséges holdat tart számon. Felmerül a kérdés, mennyi ideig működnek és keringenek a műholdak? Mivel különböző ren- deltetésűek, élettartamuk is más. A Komzosz 80—84 jelű mesterséges holdak — amelyeknek pályája 1500 km-nyire van a Földtől — több mint ezer évig fognak keringeni. A Kozmosz 100 jelű műhold életét tíz évre tervezték, míg az Elektron 1 és 2 űrszondák élettartama legalább 200 esztendő lesz. Hegyláncok a Venuson Puerto Ricó-ban egy csillagász radarsugarak segítségével megállapította, hogy a Venuson két hatalmas hegylánc húzódik. Az észak-dél irányú, kb. 400 km hosszú hegyláncot a felfedező Álfa-hegységnek, a kelet—nyugati irányú, valószínűleg még az Alfahegységnél is hosszabbat pedig Béta-hegységnek nevezte el. Az emberi agy: 5 emeletes számológép ÚJ TUDOMÁNY: A BlONiKA AZ ÉLŐ SZERVEZETEK „technikai” feladataikat a mai berendezéseknél jóval kisebb helyen és gazdaságosabban oldják meg; gondoljunk csak az emberi agy teljesítőképességének .tört részét nyújtó elektronikus „agyak” óriási méreteire és kisebb gyáréval felérő energiafogyasztására. A más szempontok szerinti összehasonlítás is a biológiai rendszerek fölényét mutatja a készülékkel szemben. Az agyvelő tízmilliárd „szerkezeti elemből”, azaz idegsejtből áll, amelyek megbízhatóan működnek 60—80 éven át. Ugyanennyi szerkezeti elemet tartalmazó elektronikus -zámítógép a jelenleg gyártható legkisebb alkatrészekből összeállítva is egy ötemeletes épületet töltene meg, és az óriási számú hibalehetőség miatt működése csak pillanatokig tartana. A BIOLÓGIA ÉS TECHNIKA közötti szakadékot kívánja áthidalni a bionika tudománya: az élőlények felépítését és működését tanulmányozva, a felismert elvek és törvényszerűségek alapján kíván szerkezeteket építeni. Hosszú ideig elfogadott nézet volt, hogy a technikában alkalmazott érzékelő elemek (mérőműszerek) az élőlények érzékszerveinél jóval tökéletesebbek. Ez azonban tévedés. Bár kétségtelen, hogy a műszerek sok olyan fizikai jelenséget érzékelnek, amelyet az emberi érzékszervek képtelenek felfogni („láthatatlan” sugárzások, mágneses és elektromos térerősség, ultrahangok stb.), mégis, a legjobb tv-kamera sem vetekedhet az emberi szem fényérzékenységével, vagy a legpontosabb analitikai eljárás sem szaglószer- vünk érzékenységével. A változatos élő világban majdnem minden, általunk műszerrel mért fizikai jelenség érzékelésének képességét megtaláljuk. így például az infravörös sugárzást a csörgőkígyó 1 és mélytengeri halak, a mágneses térerősséget mikrobák és alsóbbrendű férgek, az ultrahangokat a denevérek képesek érzékelni. AZ ÉRZÉKSZERVEK működése nem választható el az agy működésétől. Ennek köszönhetők érzékszerveink további előnyei, mint a megkülönböztetés és értékelés (analizálás), és a hatások közti válogatás (szelektálás) képessége is. Jelenleg tudósok ezrei kutatják a gépek és az ember közötti érintkezés (utasítás- adás, információközlés) újabb lehetőségeit. Mennyi előnyt jelentene, ha gépeink az írott szöveget, vagy kiejtett szót értenék meg a hosszadalmas, lyukkártvával vagy elektromos jelekkel történő adatközlés helyett! Mennyi problémától szabadulnánk meg, ha a technikai folyamatokat bonyolult erőátviteli szerkezetek helyett — a természet példáját követve — hőenergiával közvetlenül hajthatnánk végre! MINDEZEKET A PROBLÉMÁKAT a bionika tudománya kívánja megoldani. Remélhető, sikerrel. Éleslátás az űrben A szem és a súlytalanság — Hullámverés 500 kilométerről Az első űrhajósok beszámoltak arról, hogy több száz kilométerre a Földtől, szabad szemmel, minden optikai műFények a nappali égen Bárki megtekintheti a nappal is ragyogó, de a Nap fénye miatt a Földről nem látható csillagos égboltot. Nem kell mást tennie, mint felkeresni a budapesti Vidám Parkban működő kisplanetá- riumot, a modern csillagászati ismeretterjesztés legkorszerűbb eszközét. A kupola középpontja alatt elhelyezkedő műszer segítségével kivetíthető a mesterséges égboltra a szabad szemmel látható összes csillag, számszerint mintegy 5000, a Nap, a Hold és az öt fényes bolygó mindig a naptári napnak megfelelően a csillagképek háttere előtt. Az előadás megkezdésekor a világosság fokozatosan, alkonyszerűen megy át az esti sötétségbe s fényességük és nagyságuk sorrendjében jelennek meg a kupolán a valóságnak megfeHulló csillagok A nyári éjek egyik legszebb tüneménye a csillag- hullás. A jelenséghez több féle babona is fűződik; „ha leesik egy ‘ csillag, meghal valaki”. Egy másiik szerint a csillaghullás látványa közben kimondott óhaj teljesedik. Ez utóbbi ártatlan és poé- tikus feltevést örökítette meg Petőfi a Négyökrös szekér című versében: „Én ábrándozva szóltam Erzsikéhez: „Ne válasszunk magunknak csillagot?” A szikrázó tünemény megtévesztő. Valóban, mintha csillag hullana, pedig hulló csillagok nincsenek. Az égitestek nem esnek le. Amit hullni látunk, az meteor, s ez pedig nem egyéb, mint a bolygóközi térségből a Föld légkörébe kerülő, kisebb nagyobb kő- és ércdarab, amely a súrlódás következtében izzásba jön, sőt el is ég. Eközben hagy nyomot a sötét háttéren, vagyis az éjszakai égbolton. A legnagyobb meteorok csak részben égnek el és így csapódnak be a Föld felületébe. Évszázadunkban két kivételesen nagy tömegű meteorhullást jegyzett fel a tudománytörténelem. Az egyik 1908. június 30-án, a másik 1947-ben történt; mindkettő Szibériában. A századforduló utáni meteorbecsapódás oly heves volt, hogy még Anglia földrengésjelző készülékei is érzékelték. Az 1947-es meteorhullást a Vlagyivosztok— Habarovszk között épített vasútvonal mentén észlelték. A szemtanúk egybehangzó állítása szerint a látvány lenyűgöző volt. A tűzgolyó vakító fényességgel rohant a Föld felé és hatalmas, széles füstcsíkot húzott maga után. A fáknak hirtelen két árnyékuk lett... A „csillaghul- lás”-ok idejére eső kívánságok beteljedéséről természetesen nincs statisztika. Nyári éjszakákról lévén szó, elképzelhető, hogy bizonyos szerelmi álmok Vertóra vártnak. De ez „romantika” kérdése, s nem azon múlik, hogy az éj- szakázók láttak-e csillaghullást vagy se. Nyerges Agnes lelő elhelyezkedésben az égitestek. Kirándulást tehetnek az Északi-sarkra, vagy ha tetszik, az egyenlítő vidékének egzotikus csillagképeit is megszemlélhetik. Ilyen a híres Dél Keresztje csillagkép, amelynek alapján a régi hajósok éppen úgy határozták meg a déli irányt a tengeren, mint ahogy mi az északi féltekén az északi irányt a Göncöl, illetve a Sarkcsillag alapján bármikor könnyedén felismerhetjük. A budapesti kisplanetárium csak szerény képviselője a világ számos 30—40 méter átmérőjű kupolára vetítő nagyplanetáriumának. Ilyenekben képezik ki az űrhajósokat is a térbeli tájékozódásra, de a pilóták is sokszor rnegr fordulnak ezekben az intézményekben. A planetáriumok nagy része más, már a meteorológia tárgykörébe eső égi jelenségek ismertetésére is képes. A világ legszebb planetáriuma a Los Angeles-i Griffith Obszervatóriumé. Az előadásokat például páratlanul szép arizonai színes napnyugtával kezdik, majd a halk Beethoven- muzsika hangjai mellett lassan felragyog a 40 méteres átmérőjű kupola megannyi apró távoli csillaga, de üstököst, meteorhullást, szivárványt, sarki fényt és számos egyéb égi jelenséget is megfigyelhetünk az óriás műszer segítségével. Megoldható idegen égitestek, például a Hold tudományos ismereteink alapján készített körképének körmoziszerű vetítése is. Schalk Gyula, a Budapesti Zeiss Planetárium előadója szer nélkül, jól látták a földi utakat, füstölgő gyárkéményeket, sőt a folyókon a hajók által vert jellegzetes hullámverést is. A - hírek hallgatói, de maguk a szakemberek is, kételkedéssel fogadták ezeket. Miután a későbbi űrhajósok megerősítették a látásra vonatkozó előző tapasztalatokat, természetes volt, hogy a fizio- lógusok kísérletekkel igyekeztek megmagyarázni ezt a különben érthetetlen tényt. Az alapmagyarázatot a súlytalanság állapotával hozták kapcsolatba: ilyenkor megváltozik a szem optikai sajátossága. De hogyan? Földi körülmények között a látásról számos kísérleti adat állt a kutatók rendelkezésére. így pl. ismert, hogy ha egy fix pontot nézünk, a szem nincs nyugodt állapotban, hanem nagyon finom rezgőmozgást végez. A rezgések száma, földi körülmények között másodpercenként 20—150 lehet. A szemnek ez a mozgása spontán mozgás, s egyben a látás egyik sajátos jellemzője. Megfigyelték, hogy alacsonyabb rezgésszám esetén a látás romlik, s fényből is több kell, hogy képet alkossunk a környező világról. Nagyobb rezgésszám esetén a helyzet fordított. Földi körülmények között gyorsulást hoztak létre, s a gyorsuló ember szemének rezgéseit rögzítették. A gyorsulás fokozódásával egyre csökkent a szem spontán rezgése, s közel nulla lett. Ugyanígy romlott a látás is. Ennek az oka az. hogy a gyorsulás következtében a szemgolyó beszorul, bepréselődik a szemgödörbe, s emiatt a rezgése lefékeződik, a látás lehetetlenné válik. A súlytalanság állapotában pontosan fordított folyamat játszódik le. A szem spontán rezgéseinek száma megnövekszik, közel kétszerese lesz a „földinek” s így a látóideg érzékelő részecskéi már kisebb fényintenzitás felfogására is képesek. Az űrhajósok tehát valóban láthatták több száz kilométerről azt, ami földi körülmények között ilyen távolságra lehetetlen.
