Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-16 / 141. szám
Szak ni ni gyakorlaton Lakatosvarrónőasztalos- tanulók a gimnáziumban A tanév ugyan befejeződött már a monori gimnáziumban is, de az iskola korántsem üres. A levelező és esti tagozatos felnőtt diákok érettségije ezekben a napokban folyik, sőt a nappali tagozat egyik osztálya, a IV/B is most készül még csak az érettségi vizsgára ... Rájuk a hét végén kerül sor. . A harmadikosok kötelező kéthetes szakmai gyakorlaton vesznek részt. A lakatosok Tóth Tibor ta- hár vezetésével nyolc órát dolgoznak naponta. így ők csak másfél hetet lesznek majd itt. A múlt hét csütörtökje óta mindenki saját magának készíthetett valamit. Gól László egy könyvespolcot, Pálvölgyi Feri, Turcsány Mihály és a többiek egy-egy lámpatartót már elkészítettek, de mást is készítenek majd. A fiúk először viszik majd haza saját munkájukat a hét végén. A varrodában a lányok Kőkút Józsefné irányításával dolgoznak. A lányok egy-egy nyári ruha vásárlásán gondolkodnak, de ahogy elnéztük őket, éy közben már sok szép ruhát varrtak maguknak. Nekik nem lesz gond egy-egy ruha elkészítése. Az elkészített ruhák szépek, praktikusak. Oktatójuk, no meg a lányok ügyességét, ízlését dicsérik. Az asztalosoknál is nagyüzem van. Ablakokat Készítenek Benedek Ádám felügyelete alatt.' Év közben sok szép munkát végzett ez a műhely, és ahogy elnéztük az ablakkereteket, ezek is „jól sikerültek”. Tavaly Dánszentmiklóson dolgoztak a mezőgazdasági politechnikások. Az idén Fel- sőfarkasdon, a Monori Állami Gazdaság földjén tevékenykednek, Nyeste Endréné és Kovács Pál irányítása mellett. Jól érzik itt magukat, ami nem is csoda, hiszen a környezet nagyon szép ezen a részen. G. J. MOHOB'Vmftl A PEST MEGYEI HÍRLAP Kt) L Ö N K I A D A 5 A cső végére szikrafogót keli elhelyezni. A kéményseprő több lakótulajdonosnál és bérlőnél tűzrendészeit szabálytalanságot állapított meg. Ahol ilyen szabálytalanság van, úgy azt a tűzrendészeti hatóság külön felhívása nélkül meg kell szüntetni. Amennyiben a fenti tűzrendészeti előírások betartását a bérlő elmulasztja, vagy az előírások elmulasztásából tűzeset keletkezik, függetlenül a keletkezett kárértéktől, a tűzrendészeti hatóság 500 forintig terjedhető pénzbírság kiszabását fogja eszközölni. I. fokú Tűzrendészeti Hatóság VIII. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM 1966. JÜNIUS 16., CSÜTÖRTÖK Társadalmi munka a pártkongresszus tiszteletére A sülysápi vasutasok felhívása A sülysápi állomás utazó- közönsége az utóbbi napokban nem kis meglepetéssel tapasztalta, hogy nemcsak az állomás közvetlen környékén, hanem a vágányok között is feltűnően nagy a tisztaság. Minek lehet köszönni ezt a szép rendet? Erre a kérdésre Szép Gábor állomásfőnök így válaszolt: — A legutóbbi összejövetelünkön többen szóvá tették, hogy a sínek között sok a giz- gaz és a tarack is ugyancsak elburjánzott Itt-ott még a búza is kalászba szökkent. Ezekre a bejelentésekre nyomban figyelemre méltó felajánlások következtek. Csakhamar az állomás és a pá- lyafenntartás huszonöt dolgozója egyöntetűen úgy határozott, hogy a közelgő IX. pártkongresszus és a vasutasnap tiszteletére társadalmi munkában a vágányok közti gyomnövényeket a legalaposabban kiirtja. — A felajánlások után felmértük mindenütt a sínek hosszát. Kiderült, hogy 2300 folyóméter hosszúságban futnak egymás mellett az állomás területén lefektetett vágánypárok. Ilyenformán mindegyik vasutasra 92 folyóméter vágánypár jutott. Dolgozóink vállalt munkájukat becsülettel teljesítették. A sínek között, a nap különböző szakaiban ott lehetett látni fűnyesö kapákkal és gereblyékkel felfegyverezve nemcsak a málházót, hanem a forgalmistát, sőt a pénztárost is. Természetesen jómagam sem maradtam kivétel. A pályafenntartás dolgozói közül a vonalbejáró épp úgy részt vett a munkában, mint a pályamester. Egy hét leforgása alatt teljesen tisztába tettük az állomás egész területét. A sínek között még egy fűszálat sem lehet látni — sehol sem. — Ezekután megállapítotA megelőző tűzvédelem fokozottabb biztosítása érdekében a lakás bérlője és tulajdonosa felelős azért, hogy az 'ott lakók megtartsák a lakóházakra vonatkozó megelőző tűzrendészeti rendelkezéseket. A lakóház bérlője, tulajdonosa kezelője köteles megelőzni és megakadályozni minden tűzrendészeti szabálytalanságot. A járási tűzrendészeti hatóság ennek érdekében felhívja az érdekeltek figyelmét az alábbi tűzrendészeti szabályok maradéktalan végrehajtására: Szálas terményt (szalma, széna, stb.) a lakóépület területén az alábbi tűzrendészeti követelmények mellett leíiét elhelyezni: keményfedésű épülettől (beleértve a melléképületeket, gazdasági ólakat is) nyolc méter tűztávolságon kívül, puhafedésű épületektől 15 méter tűztávolságon kívül. A rakományok mellé tűzoltás céljára egy kétszáz literes vízzel telt hordót, két vedret is készenlétbe kell helyezni. Belterületre csak abban az esetben lehet könnyen gyűlő és éghető anyagot behordani, ha a terület megfelel a tűzrendészeti követelményeknek, ennek érdekében a helyet a községi tűzoltóparancsnokkal előzetesen felül kell vizsgáltatni és ha az megfelel, a parancsnok javaslata alapján a községi tanács vb engedélyezi a berakodást. Puhafedésű épület udvarán könnyen hozzáférhető helyen el kell helyezni egy kétszáz literes vízzel telt hordót, két vedret és egy jó karban lévő, tetőig érő támasztólétrát. A lakóépület padlásán köny- nyen gyűlő és éghető anyagot tárolni nem szabad. Melléképület padlásán széna, szalma tárolható abban az esetben, ha az a lakóépülettől tűzbiztosán le van választva és a melléképület padlásán kémény nem vezet keresztül. A lakóépület udvarán üstházat, tábori kemencét és egyéb tüzelőberendezést csak abban az esetben lehet üzemeltetni, ha annak füstelvezető csöve szabályosan a tűzrendészeti követelményeknek megfelelő kéménybe vezet. Ha ez nem lehetséges, akkor keményfedésű épülettől nyolc méter, puhafedésű épülettől 15 méter távolságon kívül, kellő felügyelet mellett szélcsendes időben szabad használni, mellette el kell helyezni egy lapátot és megfelelő, vízzel telt edényt. A füstelvezető Őt dicséri a villany, a pianinó 25 év a katedrán Benovits Lászlóné tanítónő már 25 éve foglalkozik a gyermekek nevelésével. Ebből az alkalomból a szőllős- nyaralói szülői munkaközösség asszonyai vacsorát rendeztek tiszteletére. Bagoly Nemzetközi építőtábor 4000 úttörő Tatán Pihenés, szórakozás 180 holdon A tatai tó melletti zöld gyepen, mintha a meleg napfény csalogatta volna ki a földből, már állnak a sátrak. Sőt, ezeknek a ponyvatetős házikóknak lakójuk is van — a budapesti IX. kerületi úttörők a tatai sátorváros első fecskéi. Tavaly számháborútól, bújócskától, ugró-futóversenytől volt hangos a tó környéke, ebben az évben a megszokott nyári harci zajok a munka csendesebb, komolyabb „dalával” gazdagodnak. Mert az úttörők sátorból épített városa mellett — a szomszédban — ebben az évben nemzetközi építőtábort nyitnak — hat holdon. Hogy honnan jönnek fiatalok, s mennyien lesznek — az még bizonytalan. Ami biztos: június 26-án nyitják meg az építőtábort, melynek lakói az európai 5-ös nemzetközi út szegélyezési munkálataiban segédkeznek majd. Az úttörőtáborról a város gazdája, Varga Gyula vb-el- nök nyilatkozott. Elmondotta, hogy a tó partján, a festőién szép környezetben évek óta látják vendégül az ország pihenni, játszani, szórakozni vágyó úttörőit. A sok évi vendéglátás tapasztalataiból okulva ebben az évben mindent megtettek Tata gazdái, hogy a gyerekek megtalálják a táborban azt, amitől jókedvük lesz, ami elűzi az unalmat, s valóban kalandossá, romantikussá teszi az itt töltött két hetet. A tó körül 230 hold nyújt üdülést, pihenést, kikapcsolódást a víkendház-tulajdono- soknak, a fiataloknak, a sátorlakóknak. Nemcsak úttörő- és építőtábor lesz tehát a tó mellett, hanem egész camping-kombinát. A tavalyi fürdési tilalmat eltörölték, ebben az évben lehet fürdeni a tóban, sőt kishajó is közlekedik rajta, csónakázni is lehet. Az erdőben a hagyománynak megfelelően — lehet kirándulni, számháborúzni. S maga a város is megszépülve várja nyári vendégeit. Nem kell beporoszkálni a városba málnáért, szódavízért — modern presszó nyílt a tó partján. De ha valakinek sétálni támad kedve, érdemes bemenni Tatára, és megnézni az ásatásokat, a múzeumot. Ennyit — előzetesként — megnyitás előtt a tatai sátorvárosról. (dm) Gáborné és Kemenczkey Jenöné tanárnő az iskolás gyermekeket nagy hozzáértéssel kedves versekre és ügyes táncjelenetekre tanította be, amelyek nagy sikert arattak. A műsor keretében "©éri Tibor hatodikos tanuló zongorán két Schumann-darabot adott elő. A kisfiú pontos és finom játéka feltűnést keltett. Tudását érdemes továbbfejleszteni. Az ünnepségen sok pedagógus jelent meg. Kováts Géza iskolaigazgató méltatta az ünnepelt érdemeit. Elmondotta, hogy Benovits Lászlóné a legjobb pedagógusok közé tartozik. Az ő érdeme, hogy három évvel ezelőtt bevezették a villanyáramot a szőllösi tanterembe. Neki köszönhető az is, hogy az iskolának van egy márkás pianinója és televíziója. Az ő nevéhez fűződik ezenkívül a telefon bevezetése is. Az iskolaigazgató ezután megemlítette, hogy Benovits Lászlóné most a vízvezetéket szeretné beszereltetni az iskolába, Ezekután senki sem kételkedik abban, hogy ez a szép terve is valóra fog válni. Az ünnepség csak a késő esti órákban ért véget. Nemcsak a szülők és a tanulók nagy serege, hanem az iskolát mostanában és régebben elvégzett egykori tanítványok is eljöttek, s egy tangóharmonika hangjai mellett táncra kérték a kedves tanító nénit. <-ky) Lehet öl dekával több? Üllőn, a Kossuth Tsz-ben a birkák nyírási átlaga öt dekával haladta meg a tervezett négy kilót. TUZOLTOBAL — A üllői hagyományos tűzoltóbálon, június 26-án, a vecsésiek országos hírű tűzoltózenekara játszik. Hírünk a nagyvilágban Még kevés idő telt el fenti című szatírám megírása óta, máris örvendetesen tapasztalom, hogy újra történt valami azóta is, ami hírünket öregbítette a nagyvilágban. Ugyanis labdarúgó-csapatunk 7:0-ds vereséget szenvedett Szigetújfalutól. Igaz, hogy nagyobb dicsőség lett volna a fordított eredmény, de hát hét gólt kapni és egyet sem rúgni, ez sem lebecsülendő eredmény — ebben a gól nélküli világban. Talán a Monor sportja című cikksorozat ihlette meg csapatunkat, hogy egyesületünk régi hírnevéhez méltóan szerepeljen és igazolja, hogy a kapott hét gól ellenére is jelenleg a lista második helyén áll. Hát így. A futballhoz szerencse is kell. A szerencse pedig forgandó. Én pedig továbbra is lesni fogom, hogy mikor írhatok a fenti címmel újabb szatírát, de most már lehetőleg az ellenfélnek adott gólokról. Csak ne „lesből” rúgják. Kiállítás Balázs József festő tanár műveiből kiállítás nyílt 14-én Pilisen, a Mária-telepi iskolában. tűk, hogy vasutasaink munkája 1700 forint megtakarítást eredményezett. Ez önmagában véve nem mutat nagyon sóidat. Ha azonban több állomás követné a példánkat, már jelentős megtakarítást lehetne elérni. Éppen ezért a szakszervezeten keresztül felkértük az igazgatóságunk területén szolgálatot teljesítő valamennyi állomás vasúti alkalmazottját és pályamunkását, hogy a IX. pártkongresszus, valamint a vasutasnap tiszteletére vállaljanak ők is társadalmi munkát. Krátky László Községfejlesztés Bényén Aki mindennap ugyanazt látja, nem veszi észre úgy a fejlődést, mint aki ritkán látja. Így van ez községeink fejlődésével is. Napról napra szépülnek, csinosodnak, gyarapodnak. Főleg azóta, mióta kormányzatunk lehetővé tette a községfejlesztési alap létrehozását. Bényén, amióta a községfejlesztési alap funkcionál, a községet behálózták betonjárdákkal, a Pilisi és az Attila utcában bővítették a villany- hálózatot. Üj községi ravatalozót építettek és épül az új orvosi-fogorvosi rendelő is. Ezenkívül az úgynevezett „Guzsik” híd helyett modern hidat építenek betonból, A munkálatok már meg is kezdődtek. Szeretnének a bé- nyeiek egy megfelelő épületet venni napközi otthon részére. Bénye nem tartozik a járás nagyközségei közé. Mégis tízezrekre rúg az az összeg, melyet a községfejlesztési alapból és a lakók lelkes társadalmi munkájából a község szépítésére, csinosítására, fejlesztésére, a lakosság életkörülményeinek javítására fordítanak. De így is van ez rendjén. Sok a pótolni való, de reméljük, belátható időn belül elvégzik a kitűzött feladatokat (MJ) A 4-es számú műút mellett az autósok, motorosok pihenőhelyét kapálják a gödöllői erdészet dolgozói (Kiss S. felvj JÁRÁSI TANÁCSÜLÉS A járási tanács végrehajtó bizottsága június 20-án, hétfőn, kilenc órakor a járási tanács épületében ülést tart. Napirenden: Előterjesztés a járás népművelési munkájának megjavításáról, a művelődési otthonok munkájáról, a klubok, szakkörök tevékenységéről. Előadó: Rétvári Gyula művelődési osztályvezető. Előterjesztés az 1966. évi költség- vetés végleges megállapítására. Előadó: Szabó Imre pénzügyi osztályvezető. Egyebek között: Beszámoló az elmúlt félévi tanácstagi bejelentések, javaslatok elintézéséről, valamint az 1966. II. félévi tanácstagi beszámolók és fogadóórák ütemtervének jóváhagyása. Előadó: dr. Zimányi Gyula vb-titkár. Előterjesztés népi ülnökök megválasztására. Előadó: dr. Szigel János, a járásbíróság elnöke. A tanácsülés nyilvános, érdeklődők is részt vehetnek rajta. A járási labdarúgó-bajnokság vasárnapi eredményei Vasárnap az utolsó fordulót bonyolították le a járási labdarúgó-bajnokságban. Egy elmaradt mérkőzés van már csak hátra — Monor II és Káva csapatai között. Eredmények: Tápiósüly—Tápiósáp 4:0 A szomszédvárak rangadóján biztosan győzött a hazai csapat. Monori-erdő—Csévliaraszt 3:1 Biztosan győzött a monori- erdei 11. A cséviekre rá sem lehetett ismerni az elmúlt heti jó játék után. Maglód—Káva 0:0 Káva csak néhány játékossal jelent meg, így a mérkőzés elmaradt. A két pont Maglódé. Pilis II—Monor II 1:5 Nem volt vitás a monoriak győzelme. A pilisiek nagyon gyengén játszottak. Monor idei legjobb játékát nyújtotta. Mende—Nyáregyháza 6:1 A bajnokság rangadóján nem várt nagy arányú hazai győzelem született. A győzelem aránya még nagyobb is lehetett volna. A bajnokság állása 1. Tápiósüly 9 8 1 — 18: 5 17 2. Maglód 9 7 1 1 16: 4 15 3. Mende 9 5 2 2 24: 7 12 4. Tápiósáp 9 3 4 2 15:13 10 5. Nyáregyháza 9 3 4 2 8:11 10 6. Pilis II. 9 4 1 4 16:17 9 7. Monori-erdő 9 3 — 6 7:27 6 8. Monor n. 8 2 1 5 13:14 5 9. Csévharaszt 9 1 2 6 7:15 4 10. Káva 8 — — 8 l: 7 — JÓL FIZET A BOR SO Száz-százhúszan szedik a borsót Üllőn a Kossuth Tsz- ben. A borsó egy forintot fizet kilónként és minden tizediket természetben adja ki. Nem ritkaság a 70—80 kilós napi teljesítmény. MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Viharos alkonyat. Nyáregyháza: Robb, ntsunk bankot. Úri: A matador. Vasad: Az életbe táncoltatott leány. Nyáron különösen Megelőző tűzrendészeti intézkedések