Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-15 / 140. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A ,M EGY E I TA KACS LAPJA X. ÉVFOLYAM, 140. SZÄM ARA 50 FILLER 1966. JÜNIUS 15., SZERDA Közelharc Saigonban a tüntetők és a riadórendőrség Huéban Thich Tri Quang buddhista vezető kedden éh­ségsztrájkjának hetedik nap­ját kezdte meg, s környezeté­nek egyik tagja azt mondotta, hogy I a buddhista főpap állapo­ta igen súlyos. A Kcmtumtól északra fekvő fennsíkon, ahol az amerikai légierő gépei hétfőn délelőtt több hullámban bombázták a szabadságharcosok állásait, az amerikai szárazföldi csapatok folytatják őrjárati tevékeny­ségüket, de csak e szórt ellen­állásba ütköznek. Az ameri­kaiak a nyolcnapos hadműve­Budapest az ENSZ-szeminärium Kedden a Magyar Tudomá­nyos Akadémia dísztermé­ben ünnepélyesen megnyílt az ENSZ-szeminárium. Huszon­négy ország mintegy 70 kül­dötte — az ENSZ európai tagországainak és szakosí­tott intézményeinek képvise­lői — a magyar kormány meghívására Budapesten ült össze, hogy szeminárium ke­retében vitassa meg „a helyi közigazgatásban való részvé­HELSINKI Koszigin­Kekkonen megbeszélés Koszigin szovjet kormány­fő, aki hivatalos látogatáson Helsinkiben tartózkodik, ked­den látogatást tett a finn parlamentben, ahol Virolai- nen parlamenti elnök és a különböző pártok parlamen­ti csoportjának képviselői üdvözölték. Reggel Koszigin koszorút helyezett el Paasikivi néhai elnök sírján. A délelőtti órák­ban a köztársasági elnöki palotában Koszigin és Kek­konen elnök megbeszélést folytatott egymással. Koszigin miniszterelnök Kek­konen elnök társaságában kedden látogatást tett azon a szigeten, ahol a Sveaborg erőd emelkedik. Miután megtekintették a Siieaborg-vár műemlékeit, a Valmet hajóépítő konszern­nél tettek látogatást, ahol ünnepélyes keretek között vízre bocsátották a szovjet rendelésre épült T ampere teherhajót. SARAGAT SVÉDORSZÁGBAN Giuseppe Saragat olasz ál­lamelnök, kedden délelőtt öt­napos hivatalos látogatásra Stockholmba érkezett. Sara­gat és kísérete fogadására a repülőtéren megjelent a 86 éves svéd király és Erlander miniszterelnökkel az élén a teljes svéd kabinet. VARSÓ Tragikus hétvégi mérleg A kánikula tragikus hét vé­gi mérlege Lengyelországban: szombaton és vasárnap közle­kedési szerencsétlenség követ­keztében 25 személy vesztette életét, negyvennyolcán pedig fürdés közben vízbe fulladtak. tel, mint az emberi jogok előmozdításának eszköze” cí­mű témát. Dr. Dallos Ferenc, a Mi­nisztertanács tímácsszervek osztályának vezetője a ma­gyar kormány nevében üdvö­zölte az ENSZ európai re­gionális szemináriumának résztvevőit. Ezulán Vass Istvánná, az országgyűlés el­nöke mondott beszédet. Az ENSZ főtitkárának kép­viseletében Edward Lawson, az. ENSZ emberi jogok bi­zottságának hely ettes igaz­gatója emelkedett ezután szó­lásra. Beszédében tolmácsolta az ENSZ főtitkárának köszöne­tét, hdgy a szemináriumot a magyar kormány meghívásá­ra Budapesten rendezik meg. A tanácskozás résztvevői ezután megválasztották a sze­minárium tisztviselőit. A sze­minárium elnökévé Szabó Imrét, a magyar delegáció vezetőjét, a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagját, az Állam- és Jogtudományi In­tézet igazgatóját választot­ták meg. let során, állításuk szerint 462 szabadságharcost öltek meg, hetet foglyul ejtettek. Saigonban kedd délelőtt folytatódtak, sőt újult erővel lángoltak fel a kormányellenes tünteté­sek. Buddhista szerzetesek vezeté­sével több száz saigoni fiatal vonult fel a város főterének irányába Amerika-ellenes és kormányellenes jelszavakat kiáltozva. A tömeg szétoszla- tására kirendelt riadórendőr­ség, katonaság és a tüntetők között közelharcra került sor. Pham Xuan Chieu tábornok, a dél-vietnami katonai direk­tórium főtitkára, akit a válasz­tási törvény kidolgozásának feladatával bíztak meg, ked­den egy interjú során kijelen­tette, hogy a kormány döntése értelmében a szeptemberben megválasztásra kerülő új dél­vietnami nemzetgyűlés csak alkotmányozó jellegű lesz, és nem rendelkezik törvényhozó hatalommal. Mint az AFP .megjegyzi, ez a döntés azt jelenti, hogy a katonai direktórium, amely va­sárnap ünnepli fennállásának első évfordulóját, valószínűleg még egy évig uralmon marad. Görzig—Magdeburg A. nuMjyur pú rí- és korma nykütztötíség riííéki körúton áss JXIPBÍ-haire A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség megkezdte tárgyalásait, az NSZEP és az NDK kormányának vezetőiv el. Képünkön Kádár János mellett balról a második Kállai Gyula; velük szemben Walter Ulbricht és Willi Stoph A Kádár János vezette ma­gyar párt- és kormányküldött­ség Willi Stophnak, az NSZEP Politikai Bizottsága tagjának, az NDK miniszter- elnökének kíséretében ked­den reggel Berlinből a hallei és a magdebur- gi kerületbe utazott. Zör- big községnél, a hallei kerület határánál Horst Sindermann, az NSZEP Politikai Bizottsá­gának póttagja, kerületi első titkár és a kerület más veze­tői üdvözölték a vendégeket, majd a küldöttség tovább uta­zott Görzigbe. A magyar küldöttséget Gör­zig községben nyolctagú lo­vasbandérium és a falu ének­kara fogadta. Fritz Woit, a görzigi Kari Marx termelőszövetkezet el­nöke a falu művelődési ottho­nában megtartott kötetlen be­Sub auspitiis rei publicae populáris az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Az. Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem tanácsa kedden ünnepi . tanácsülést tartott, amelyen Kroó Norbertét „sub auspiciis rei publicae populá­ris” kitüntetéssel a természet- tudományok doktorává avatta. Az ünnepi tanácsülésen részt Alag várja a győzteseket Nónimsok, lipicaiak, szürke félvérek a hamburgi derby nyertesei^ Néhány nappal ezelőtt nagy készülődés volt Alagon. A házban gonddal csomagoltak, fényesítették a rrenték díszes pitykéit, óvatosan mángorol­ták a sújtásokat. Kint az ud­varon pedig trénnget tartot­tak a hazai homokpályán utoljára kecses járásból, mél­tóságteljes testtartásból, ki­mért mozdulatokból. Tükör elé állították a híres lipicaia­kat, a mezőhegyesi nóniuso- kat, s a gyöngyösi szürke fél­véreket. Finom késsel pedikű- rözték patájukat. szélgetés során ismertette a gazdaság életét, majd a ma­gyar küldöttség tagjainak kint a földeken bemutatták, ho­gyan szervezték meg a beta­karítást, miképpen használják fel a különböző mezőgazdasági gépeket úgy, hogy az aratást e három nagy termelőszövetke­zetben a másodvetéssel együtt négy és fél nap alatt be tud­ják fejezni. A vendégek e bemutató után a görzigi termelőszövetkezet számos tagjával együtt a falu művelődési otthonában ebé­deltek, majd tovább utaztak Magdeburg felé. Neugatters- lebennél, a magdeburgi kerület határánál Alois Pisnik, az (Folytatás a 2. oldalon) Csütörtökön délután tv-közvetítés Berlinből A Magyar Televízió június 16-án, csütörtökön 16 órai kez­dettel közvetítést ad Berlinből, az NDK-ban tartózkodó ma­gyar párt- és kormányküldött­ség tiszteletére rendezett nagy­gyűlésről. Beszédet mond Ká­dár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra és Walter Ulbricht, a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsá­nak elnöke. vett Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke. Dobi István rövid beszéd kí­séretében nyújtotta át az aranygyűrűt dr. Kroó Norbert- nek. Az ünnepség után dr. Ső­tér István rektor fogadást adott. Szívesen várjuk őket Ebben a nagy készülődés­ben nem volt semmi rendkí­vüli, hiszen Hamburgba készültek a nagy nemzetközi derbyre, ahol igen nehéz összetett fo­gatversenyben vettek részt. Szigorúan pontozták az ido­mítottsági fokot, az ügyessé­get, az állóképességet, a se­bességet. Még elgondolni is nehéz, nem pedig a valóság­ban hiba nélkül megoldani azt, hogy 60x80 méteres négy­szögben hiba nélkül hajtották végre a kötelezően előírt programot, milliméteres és másodpercnyi pontossággal. Ezután pedig a 32 kilomé­teres terep 1 kilométeres sza­kaszán lépéssebességet, két kilométeren ügetést, négy ki­lométeren, úttalan utakon az akadályokon való túljutást és ki tudná felsorolni, hogy még mit kellett gyorsan és könnyedén bemutatni. Az elmúlt versenyek sike­rei után i idén először választottak magyar szakembert is a nemzetközi zsűribe, Macsánszky Gyula lovagló­mestert, a Mezőhegyesi Álla­mi Gazdaság edzőjét. ö mondotta el, hogy az idei hamburgi német derbyn a (Folytatás a 2. oldalon) Konkurrencia? Bizonyára sokaknak fel­tűnt az újságokban az a közelmúltban megjelent hirdetés, miszerint a Pest megyei Idegenforgalmi Hi­vatalban is bérelhetők Ba- laton-parti szobák a nyári üdülési idényre. Egy isme­rősöm meghökkenve kér­dezte tőlem: hogy kerül a csizma az asztalra? Vagy­is: mi köze van a Pest megyei Idegenforgalmi Hi­vatalnak a Balatonhoz? Látszólag valóban nincs köze. A Pest megyei Ide­genforgalmi Hivatal fel­adata a Dunakanyar nép­szerűsítése, a Dunakanyar­ba érkező hazai és külföl­di közönség pihenési, üdü­lési igényeinek kielégítése. Akkor miért népszerűsíti mégis a Balatont? Nem ok nélkül. Aki ed­dig a Balaton partján akart szobát foglalni ma­gának, családjának, csak az IBUSZ-nál tehette ezt. Vagy Siófokon, a Somogy megyei Idegenforgalmi Hi­vatal irodájában. (Mármint aki a Balaton déli partján kívánt üdülni.) Siófokra le­utazni idő és költség. Ma­radt tehát az IBUSZ. És ha a vendég igénye törté­netesen nem egyezett az IBUSZ-nál felkínált vá­lasztékkal? Ismerik a mondást: eszi, nem eszi... Most kap mást. Ha az IBUSZ nem tudná kielégí­teni az igényeit. A Pest megyei Idegenforgalmi Hi­vatal budapesti irodájában. Tizenhárom Balaton-parti üdülőhely első- és másod- osztályú szobái között vá­logathat. Egy kétágyas szoba napi ára harmincöt és hatvan forint között váltakozik. Osztálytól és helytől függően. Jó dolog? Feltétlenül az. A közönség számára leg­alábbis. De mi a haszna ebből a Pest megyei Ide­genforgalmi Hivatalnak? — kérdezhetik és joggal. A haszna nem anyagi természetű. Mert tulajdon­képpen nem is a Pest me­gyei Idegenforgalmi Hiva­tal bonyolítja a balatoni szobafoglalásokat. Csupán helyet biztosított irodájában a Somogy megyei Idegen- forgalmi Hivatal emberé­nek. Azóta megsokszorozó­dott a hivatal forgalma. Akik eddig talán nem is tudtak a Pest megyei Ide­genforgalmi Hivatal léte­zéséről, most nemcsak tu­domást szereznek róla, de egyúttal megismerkednek a Dunakanyar üdülőhelyei­vel. Mert csak látni kell fényképekről, prospektu­sokból mindazt a szépsé­get, amit a Dunakanyar kínál, s máris kedve támad az embernek, hogy felke­resse egy-egy festői szép­ségű helyét. Az első két hét tapasztalata számok­ban mérhetően igazolja ezt. Sokan a balatoni üdü­lés után érdeklődők közül ellátogatnak a Dunaka­nyarba is. Ingyen propa­ganda a hivatalnak? Fel­tétlenül az. S nem is rossz propaganda! S a Dunakanyar propa­gandája még tovább széle­sedik azzal, hogy a Pest megyei Idegenforgalmi Hi­vatal embere ott lesz majd a Somogy megyei Idegen- forgalmi Hivatal siófoki irodájában. Vagyis: a Ba­laton partján is lehet szo­bát foglalni a Dunakanyar üdülőhelyeire. Mindez egyik Idegenforgalmi Hi­vatalnak sem kerül pénzé­be. Ha úgy tetszik, egymás területét propagálják. Jó elgondolás volt. Csak dicséret illeti érte mindkét hivatal vezetőjét. Hogy az IBUSZ mit szól hozzá? Ta­lán udvariasabbak lesznek hivatalainak dolgozói. Ta­lán arra is rádöbbennek idővel, hogy nem a közön­ség van értük, hanem ők a közönségért. S ez sem kis dolog. Mert jelenleg még nemegyszer előfordul, hogy az IBUSZ-hivatalokban úgy beszélnek az érdeklő­dőkkel, mintha szívességet tennének felvilágosításuk­kal. Pedig csak a köteles­ségüket teljesítik! P. P.

Next

/
Thumbnails
Contents