Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-02 / 129. szám

Hst •teere t M 1966. JÜNIUS 3., CSÜTÖRTÖK KÖNYVTÁRI TUDÓSÍTÁS: Mindenütt jói bevált a szabadpolcos rendszer Megyeszerte megkezdődött a könyvtári állomány évről év­re megismétlődő ellenőrzése. Egyik célja az, hogy a megyei könyvtár, mint a kiterjedt könyvtárhálózat irányító és ellenőrző szerve, pontos képet kapjon a járási és községi könyvtárak helyzetéről, mun­kájáról és eredményeiről, de célja az is, hogy a könyvtárak megszabadulhassanak a tar­talmilag elavult és elhasznált, elrongyolódott köteteiktől. Ez azért fontos, mert a legtöbb községi könyv­tár igen szűkében van a férőhelynek és zsúfolt polcain nem tudja elhelyezni új szerzeményeit. A gödöllői járáshoz csatolt aszódi járás a régi könyvtár- hálózatot alaposan megnövel­te. A hozzátartozó községi könyvtárak száma tizenhá­romról huszonhétre, tehát több mint kétszeresére emel­kedett. Az áHományellenőr- zésnek az idén azért van fo­kozottabb jelentősége ebben a járásban. A munkát Kovács Sándorné, a gödöllői Juhász Gyula járási könyvtár ve­zetője irányítja és munkatár­saival sorra látogatja a háló­zatába tartozó községi könyv­tárakat. Eddigi tapasztalatai­ról ezeket mondotta: — Hálózatunk huszonhét községi könyvtárát két csoportba osztottuk.' Az elsőbe azok a nagyobb mé­retű könyvtárak tartoznak, amelyeknek függetlenített, szakképzett könyvtáros a ve­zetője, a gödöllői járási könyv­táron kívül tehát az aszódi, a csömöri, a kartali, a kere­peli, a péceli és a túrái. A többi húsz kisebb könyvtár vezetését és kezelését vagy félnapos állású könyvtárosok, vagy tiszteletdíjasok, rend­szerint helyi pedagógusok lát­ják, el. Legtöbb könyvtárban bevezették már a szabad- polcos rendszert, ami várako­záson felül bevált. Varázsfuvola az Isis-szentélyben Szombathely kiemelkedő nyári zenei eseményére, a Varázsfuvola Isis-szentélybe- li előadására megkezdődtek az előkészületek. Augusztus 13-án és 14-én a. Magyar Állami Operaház művészei, a helyi ének- és balettkar közreműködésével kerül színre Mozart operája a másfél ezer éves, a világhí- > rű szentély természetes „dísz-! létéi” között. Ernster Dezső, a New; York-i Metropolitan tagja j énekli Sarastro szerepét. A megyével határos Auszt- \ riában és Jugoszláviában nagy ! az érdeklődj az előadás 5 iránt. Lengyel, nyugatnémet, $ csehszlovák zenebarátok is J ielezték érkezésüket. $----------I F ÜRTÖS Ü A mohácsi Üj Barázda Tér melőszövetkezetben minden í eddig ismert szaporasági re- ^ kordot megdöntött egy Für- ^ tös nevű tenyészkoca: május i 30-án huszonnyolc malacot el-i lett. A malacok közül 25 élet- ^ képes és a közös gazdaság \ mindent megtesz — valószí-i nűleg még „dajkakocákat” is§ alkalmaz — a fölnevelésük ér- $ áekében. ^---------------| M agyar—kubai | „vízumkényszer" | egyezmény | . ? A Magyar Népköztársaság ^ kormánya és a Kubai Köz- ^ társaság kormánya közötti Budapesten lefolyt tárgya- S lások eredményeként egyez-^ hnényt kötöttek, amely sze- § lint a két ország hivatalos léiből utazó állampolgárai^ Lámára kölcsönösen meg- J; büntetik a vízumkényszert. 5 könyvtárosi ankéton elhang­zott felszólalás is. A felszó­laló keserűen állapította meg, hogy amikor a vendéglátóipar valahol presszót akar nyitni, előbb gondoskodik megfelelő helyiségről, azt szépen, kor­szerűen berendezi és ha már minden kész, csak akkor kezdi meg a propagandát, forgalmá­nak biztosítása érdekében. A könyvtárak esetében fordított a sorrend. Az állandó propa­ganda biztosítja a forgalmat, csak ezután kerül egybe a könyvállomány. A helyiség és a berendezés pedig marad utoljára. így azután a legtöbb helyen fejlődést gátló probléma a nem megfelelő helyiség és a hiányos be­rendezés. A járási könyvtár vezetője elmondotta még, hogy az ál­lományrevízió során a legtöbb községi könyvtárban elég sok kiselejtezésre megérett anya­got találtak. m. 1. Csaknem mindenütt meg­növelte a könyvtári for­galmat, és az olvasó kedvet. Örven­detes az is, hogy a szabadpol­cos rendszer nem igazolta a bevezetésével kapcsolatos ag­godalmat: egyáltalában nem nőtt meg az elkallódó könyvek száma. Egészen jelentéktelen mennyiségű könyv vész el, ez j pedig a könyv társadalmi : megbecsülését mutatja. A köz- | ségi könyvtárak állománya j igen gyorsan gyarapodik, a to­vábbi fejlődést azonban a leg­több helyen nagy mértékben gátolja a helyiség, a férőhely hiánya. A könyvtárügy, saj­nos, még mindig nem jutha­tott el a kielégítésre váró szükségletek sorrendjében ar­ra a helyre, amely fontossága alapján megilletné. Ennek természetesen népgazdasági, pénzügyi okai vannak, de vannak téves szemléletet sejtető következményei is. Ezt érzékeltette nemrég egy Repülőről Az Erzsébet-híd budai hídfője. Szép ábrát mutatnak a magasból a hídszerűén megemelt autóutak. A kép bal oldalán a Gellérthegy, előtérben pedig a Rudas­fürdő látható Betegellenőrzés — automatával Szerdán műszaki szakembe­rek és orvosok kétnapos tu­dományos tanácskozása kez­dődött Szegeden a Méréstech­nikai és Automatizálási Tudo­mányos Egyesület rendezésé­ben. A szimpőzion első nap­ján csaknem száz hazai és NDK-beli mérnök, orvos cs más szakember jelent meg a Szegedi Orvostudományi Egyetem szemészeti klinikájá­nak előadótermében. A tanácskozás hazai és kül­földi előadói hangoztatták, hogy az orvosi diagnosztikában és a gyógyászatban világ­szerte egyre nagyobb tért hódít az elektronika, a kibernetika, az automati­zálás. Ez feltételezi az orvosok és a műszaki szakemberek mind szorosabb együttműködését. Ezt a célt szolgálja a mosta­ni tanácskozás is. Az NDK-beli mérnökök szá­mos — az iparuk által gyártott — újtípusú orvosi elektroni­kus mérőberendezésekről, egyebek között ilyen készülék­kel megvalósított automatikus betegellenőrzési módszerről számoltak be. Az egyik fajta berendezés például önműkö­dően méri és felírja az operált beteg összes élettani adatait, s veszély esetén riasztó jelzé­seket ad az orvosoknak, ápo­lóknak. — Mikroszkopikus gyé­mántok. A califomiai Stan­ford Egyetemen Paul de Car- li kohómérnök parányi gyé­mántokat, voltaképpen gyé­mántport állított elő, mikö# ben grafitot helyezett igen magas nyomás alá, magas hőmérsékleten. r Nem tudjuk utolérni önmagunkat A városokban, falvak­ban színes könyvsátrak. Előttük tarka forgatag. Fiatalok és öregek. Könyv­vásárlók. Esztendőről esz­tendőre sok százezer forint értékű könyv talál gazdá­ra az ünnepi könyvhét al­kalmával. A könyv — jó barát. Az ünnepeken és hétközna­pokon egyaránt. Szórakoz­tat és tanít. Elgondolkoztat és kitágítja a látóhatárt. A megye könyvtáraiban hétszázötvenezer kötetet tartanak számon. Négy­százötvenezerrel többet, mint öt esztendővel ez­előtt. Hatalmasat léptünk elő­re — mondaná az, aki csu­pán ezt a két számot is­meri. Igaz is, meg nem is. Az tény, hogy öt esztendő alatt négyszázötvenezerrel nőtt a megye könyvtárai­nak kötete. Már majdnem egy könyv jut belőle a megye valamennyi lakosá­ra. Ennek ellenére válto­zatlanul az utolsók va­gyunk a megyék rangsorá­ban. Az országos átlag: 1,3 könyv egy lakosra. Vas megyében ez a szám: 1,8. Tolna megyében: 1,7. Ná­lunk: 0,9. Nem tudjuk utolérni önmagunkat. Pedig határ­talanul nagy az igyekezet. Csak a földművesszövetke­zetek évente negyedmillió forint értékű könyvet ad­nak ajándékba a könyvtá­raknak. Az olvasók száma meg­duplázódott az elmúlt öt esztendő alatt. Ötvenegy- ezerről százkétezerre emel­kedett. Huszonhét fiók- könyvtár helyett ma már száznál is több működik. Hetven könyvtárat felújí­tottak az elmúlt öt eszten­dő alatt. A sorban mégis az utol­sók vagyunk. Sok oka van ennek. Pél­dául az épületgond. Uj könyvtár nem épült s nem épül az elkövetkező esz­tendőkben sem. Van, ahol összecsomagolva raktároz­zák a könyveket. Nincs polc, méginkább nincs he­lyiség, ahol elhelyezzék az új köteteket. A könyvtárosok munká­ja a többszörösére nőtt. Több lett a könyv, még egyszer annyi az olvasó, de a könyvtárosok száma már nem tartott lépést a fejlő­déssel. Sok községben pe­dig még ma is csak tisz­teletdíjas könyvtáros mű­ködik. Az egyikük például havi százhetven forint tisz­teletdíjért ezerszáz olva­sónak egy esztendő alatt negyvenhétezer kötetet kölcsönzött. Sorolhatnánk még hosz- szan a lemaradás okát. De talán ezúttal felesleges. Az illetékesek jól ismerik. Tesznek is, amennyire a lehetőségek engedik. A gyorsabb előrehaladáshoz azonban pénz és újra csak pénz kellene. Az anyagi erőforrásoknak azonban a határa véges. Nagyobb társadalmi ösz- szefogással azonban így is gyorsítani lehetne a fejlő­désen. A tömegszervezetek és intézmények az eddigi­nél is többet tehetnek a gyorsabb előrehaladás ér­dekében. És jelentősen se­gíthetnek ebben az üze­mek és a termelőszövetke­zetek is. A könyv — jó barát. De nemcsak az. Több annál. Az emberek tudatformálá­sának fontos eszköze. Prukner Pál Á Bajcsy-Zsilinszky emlcktinnepségek Szarvason Nyolcvan esztendeje szüle­tett Bajcsy-Zsilinszky Endre, polgári politikus, publicista. Szülővárosa, Szarvas, három­napos ünnepségsorozattal tisz­teleg a második világháború antifasiszta ellenállási moz­galma mártírjának emléke előtt. Az ünnepségsorozat június 4-én, szombat délután kezdő­dik, a Bajcsy-Zsilinszky Endre szülőházán elhelyezett emlék­tábla leleplezésével és gazdag kulturális műsorral. Vasárnap délelőtt a szarvasi Vajda Pé­ter Művelődési Házban tartan­dó emlékünnepségen Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára méltatja Bajcsy-Zsilinszky ér­demeit. Az emlékünnepséget irodalmi műsor és ünnepi hangverseny követi. Hétfőtől kezdődően antifasiszta filmhe­tet rendeznek Szarvason. Be­mutatásra kerülnek Az utolsó felvonás, A hétköznapi fasiz­mus, a Honfoglalás és a Kü­lönös ismertetőjel című fil­mek. Új ingszabvány A lakosság régi panasza, hogy az ingek a korábbi túl­zott anyagtakarékosság miatt rövidek, sőt az első mosás után néha úgy összemenmek, hogy nem lehet hordani. Más a helyzet az egy idő óta for­galomban levő „osztályon felüli” fehérneművel. En­nek mérete megfelelő. Ava­tott anyagból varrják, s így mosás után nem megy össze. Most új szabványt dolgoztak ki, amely valamennyi ingnél az osztályon felüli mérete­ket vezeti be anélkül, hogy az árak változnának. KORA NYÁR tek vele, a munkája is olyan maga- nakvaló. — Aztán... kitől örökölte ... — Az uram ... meghalt az őszön... De el akarom adni. Vagyis jobban mondva be akarok jönni a városba ... nekem nem kell... „Azért nem kell a megyei tanácsra menni..akarta mondani, de nem mondta. Most az a fontos, hogy itt beszélgetnek a kora nyári reggelen. — Szóval... most özvegy? — Az vagyok... A fiam lassan középiskolás lesz, be akarok jönni vele a városba —, mondta még egy­szer. — Bejön a városba ... „Milyen érdekes ...” — gondolta az utcaseprő. „Fiatal, szép kis öz­vegyasszony. És nagy fia van már. És bejön a városba. Ide. Talán épp ebben az utcában fog lakni. Talán reggelenként látni fogja ...” — Azt hiszem, már mennem kell — mondta az asszony és elmosolyo­dott. — Köszönöm a jó szót... — Én köszönöm... — mondta őszintén az utcaseprő és még hoz­zátette. — És ha elintézte a tanács­nál ... jöjjön vissza egy szóra ... itt leszek... Az asszony jóízűen felnevetett. — Visszajövök ..., de csak egy szóra... — Az is elég ... Amikor az asszony elköszönt, a szürke ember megemelte micisapká­ját és csak nagysokára mozdult meg a kezében a seprű. Ragyogott a nap, jöttek-mentek most már a járókelők, és az utcaseprő úgy érezte, hogy ré­gen volt "ilyen különösen szép reg­gel... Antalfy István Csendes volt még a város, a kora reggeli forgalom teherautói futkos­tak csak. Mert ezek a teherautók már jókor úton vannak. Az egyikben kenyeret hoznak a gyárból, a másik csak átszalad a városon, mert mesz- sziről visz messzire, korai zöldséget, salátát, paprikát, vagy éppen építke­zési anyagot, valahonnan, valahová. Mindig, tisztelettel adózott ezeknek a korán kelő embereknek, akik ilyenkor már viszik a kocsit. Tisztel­te és irigyelte is egy kicsit. Igaz, ilyenkor úgy számolta magában, hogy, ha nagyon akarta volna, belőle is lehetett volna sofőr ... Miközben tempós léptekkel tolta maga előtt a kétkerekű kocsit, kü­lönféle dolgok jutottak eszébe. Ilyen­kor néha azt is észrevette; hangosan válaszol önmagának. Ilyenkor ijed­ten szétnézett, nem hallotta, nem látla-e valaki. Ámbár... — és meg­vonta a vállát. Igen, persze ... lehetett volna ta­lán belőle is ilyen teherautóvezető, vagy ahogy mondják, sofőr, ha ... olyan, mint ezek, akik közül egyik­másik kiinteget neki a volán mellől, pedig nem is ismeri. Barátságos em­berek ezek, olyan koránkelők, mint ö maga. — Na, mi van, öreg? — szólt ki egy hang a magasból, azaz egy te­herautó ablakából. — Alszunk, al­szunk ...? Persze, ilyen is van. A hang tulaj­donosa nevetett, aztán a kocsijával tovább futott. Messziről még kiintett a bal kezével, ebből aztán tudta, hogy ez is csak olyan barátságos gú­nyolódás volt. Megérkezett a saját körzetébe, le­állította a kocsit és munkához ké­szülődött. Leemelte a seprűt és a la­pátot, odatámasztotta szerszámait a kocsi oldalához. Elővette a cigarettát és rágyújtott. „Szép reggel van...” — gondolta. „Ma jó napom lesz ...” Szinte babo­nás ragaszkodással tartotta magá­ban, hogy ha reggel szép idő van, akkor jó napja lesz. Ha esik az eső, vagy fúj a szél, akkor más a helyzet. Akkor nem lesz Jo nap ... Elszívta a cigarettát és rmunkéhoz látott. A felező seprő tiszta sávokat húzott és kis porfelhőt kavart maga mögött. A járókelők ezt a porfelhőt nem szeretik. Igaz, ilyenkor még nem sokan vannak, csak majd ké­sőbb. Van, aki nagy ívben elkerüli, van, aki rászól: „Ne poroljon!”, vagy „Nem tud vigyázni?!” — de hát ez a mesterséggel jár. Az ilyen meg­jegyzések is, meg a por is. Anélkül nem megy. Olyan is van, aki csak elmegy mellette, nem szól, észre se veszi. És vannak „saját” emberei is, akiket nyilvántart gondolatban. Tudja, hogy abból az emeletráépítéses házból mindig együtt megy munkába már ilyen kora reggel egy munkásházas­pár. Percnyi pontossággal indulnak. „Pedig fiatalok” — és köszönnek is Nekik mindig utat enged, akkor egy picit félreáll és abbahagyja a sep­rést, ezt ők is tudják. Észreveszik. Aztán egy kedves kis fiatalasszony a kislányával, ők is „koraiak”. A kis­lányt viszi az óvodába, ö meg megy valami hivatalba. Nem tudja hová, csak azt, hogy merre... Ő is szokott köszönni és engedi, hogy a kislány arcát megsimogassa. Gondolatban csoportokra osztja az ismerős arcokat. Vannak az egészen koraiak, akik már akkor jönne k- mennek, amikor kezd. Aztán, akik úgy a hivatalkezdés idején. És ezek közül már csak arcokat ismer. Ki honnan és hová megy —, nem tudja. Aztán a délelőttiek... Női hang szólította meg: — Tessék mondani... hol van a tanácsháza? A megyei... Fejkendős, fiatal parasztasszony volt. Ő, nagyon gyakran megkérde­zik tőle, hol van ez, hol van az, per­sze, legtöbben a tanácsot, a piacot, meg a vasútállomást kérdik. Megmutatta az irányt. Az asszony megköszönte. ‘ — De még hiába megy ... Nyolcig be sem engedik ... — Nem sok idő van már? addig... meg sietnék is ... — tette még hozzá, ami egyben azt is jelentette, hogy el­indult közöttük a beszélgetés. Igen. folytatta is: — Örököltem egy kis földet... egy kis szőlőt... — örökölni szőlőt... az nem rossz... — mondta elismerően és hosszasan az asszonyra nézett. „Szép szeme van... olyan barnás ...” gon­dolta. De jó, hogy őt szólította meg. Na, nem azért, de mégis nagyon jó! A jó szó olyan, mint a tavaszi eső. A beszélgetés kedvére volt. ritkán is volt rá alkalma. Nemigen beszélget-

Next

/
Thumbnails
Contents