Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-25 / 122. szám

1966. MÁJUS 25.. SZERDA 3 MINDEN PÁRTTAG: AGITÁTOR! Sokszor segít nézetek útvesztőjében, vélekedések zsákutcájában rendet teremteni néhány okos mondat: az igazságot okosan megfogalmazó mondatok. Magyarázni és megértetni a párt politikáját, új és új segítőtársakat szerezni országépítő feladatainkhoz és apró, hétköznapi célkitűzéseinkhez: a kommunisták feladata és kötelessé­ge. Nem kis feladat, nem könnyű kötelesség: ma még vannak, akik mindebből kevesebbet vállalnak a többiek­nél, elvtársaiknál. A Híradástechnikai Anyagok Gyára pártszervezetének titkára úgy fogalmazta meg ezt, hogy »kétszer olyan gyorsan léphetnének”, ha valóban minden­ki segítene az utat egyengetni. Megyénk több más nagy­üzemében, egy felmérés kapcsán, a megyei pártbizottság hasonló tapasztalatokra figyelt fel; nem egy-egy üzem, nem egy-egy pártszervezet gondja ez, hanem eléggé ál­talános jelenség, hogy — amint ezt az egyik üzemben megfogalmazták — a politikai munkában még nem va­lósult meg az egyenlő teherviselés. Vannak kommunisták, akikre nagyon sok vár, s vannak akik igen keveset tesz­nek. Hallgatnak, amikor szólni kellene, nem vitatkoznak a jó szándékú, de téves nézetekkel, nem lépnek fel ke­ményen a rosszindulatú híresztelések ellen: a legeredmé­nyesebb fegyvert, a felvilágosító szót kárhoztatják tét­lenségre. Igaz, jó időn keresztül inkább csak termelési kérdé­sekről, tervfeladalokról, műszaki tennivalókról esett szó a kommunisták taggyűlésein is, érthető tehát, ha a párt­tagok kissé elszoktak a nyílt és szókimondó polemizá­lástól, a friss vitáktól. Ahogyan a pártnapok rendszeres megtartása, a taggyűlések napirendjének változása — a politikai témák előtérbe nyomulása — már most is ked­vezően érezteti hatását az üzemek légkörének változásá­ban, a friss vitaszellem erősödésében, úgy kell külön-kü- lön minden kommunistának is helytállnia a maga mun­katerületén. A taggyűlések, a pártnapok kialakítják a közös álláspontot: ezt azonban nemcsak ott, hanem na­pok, hetek múltán is képviselni kell, a gép mellett, az öltözői beszélgetésekben, az íróasztaloknál vagy akár az üzemi étkezdében. A párt tagja vállalta, hogy a párt po­litikájának hirdetője, népszerűsítője, magyarázója lesz. Vállalta tehát, hogy e politika agitátoraként érvel, meg­győz, a célokkal teljesen tisztában levő, azokkal egyetértő társakat állít maga mellé. A politikai agitáció — nem reszortfeladat! A kommu­nista kollektíva közös ügye, az egész pártszervezet leg­fontosabb teendője. A közös ügy közös, mindenkit ma­gában foglaló ténykedést kíván.' meg. Ahol a sokat vál­lalók mellett vannak, akik semmit sem tesznek, ott a kö­zös ügyön esik csorba, ott halkabb lesz a párt hangja, ott lassabban értik meg igazságainkat. A külpolitika ese­ményei. belső feladataink, elsősorban is az új gazdaság- irányítási rendszer rengeteg kérdést szül az emberekben, s e kérdésekre nem elég csak a pártnapokon felelni: az igazi, tartós eredményt csak az egyéni plusz hozzáadása hozhatja meg. A Mechanikai Művekben a karbantartók pártalapszervezetének egyik vezetőségi tagja — idős, ta­pasztalt munkás és mozgalmi ember — úgy fogalmazta meg véleményét, hogy „a kommunista félénk nem lehet’L. Tegyük hozzá: bátortalan sem! Bátortalan, szófián agi­tátor kit nyerhet, győzhet meg? M. O. Elvek, célok, ládátok... Pest megye járási taná­csainak pénzügyi állandó bi­zottságai a szobi járás meg­hívására tapasztalatcserére gyűltek össze a Királyréten, hogy megbeszéljék, miképpen végezhetnék jobban felada­taikat. A tanácsok pénzgaz­dálkodásáról, a társadalmi tu­lajdonról, vagyis mindnyá­junk vagyonával való sáfár- kodásról volt szó. A szobi járás pénzügyi állandó bi­zottságának elnöke Várnagy Béla és a tanács pénzügyi osztályának vezetője, Mar­ton Antal beszámoltak arról, hogy az áb működése hasz­nosan járul az államigazga­tási munka társadalmasításá­hoz. Véleményezése és ja­vaslatai sokban elősegítik a tanácsi szervek munkáját. Marton Antal, a pénzügyi osztály vezetője az ellenőrzés szobi járásban bevezetett módszereit ismertette. Elmon­dotta, hogy havonta folyama­tosan ellenőrzik a' községi tanácsok pénzgazdálkodását és az esetleg előforduló sza­bálytalanságokra, mielőtt még kár származhatna, nyomban felhívják a figyelmet. Ezzel elérték, hogy téves vagy fi­gyelmetlen munka miatt fe­gyelmi eljárás az utóbbi idő­ben alig indult. A beszámolókhoz többen is hozzászóltak. Kovács István, a megyei pártbizottság mun­katársa hangoztatta, hogy a társadalmi ellenőrzés megja­vítja a gazdálkodást. Végül Varga Ferenc, a me­gyei tanács elnökhelyettese kifejtette, hogy a kisebb községekben helyesnek tart­ja a havonta ismétlődő el­lenőrzést, nagyobbakban vi­szont ugyanez nem lehet ki­elégítő. Ezekben jobb a cél- ellenőrzés és a pénzügyi munkával foglalkozók, vala­mint a tanács függetlenített vezetői szakmai továbbkép­zése. A folyamatos ellenőr­zést egyébként a vezetés leg­fontosabb irányítójának tart­ja, miután ezáltal menet közben meg lehet előzni a hi­bákat és a társadalom ká­rát. Kismesterek a lakosság szolgálatában A napokban ismét kiadtak néhány iparengedélyt Pest megyében. A kérdés, az — amely több oldalról is felve­tődik —, hogy jelen pillanat­ban merre tendál hát szolgál­tatási iparunk? Egy kis adatgyűjtemény kí­vánkozik ide elöljáróban az olvasó számára. Ha összehasonlítjuk, illetve párhuzamba állítjuk a buda­pesti és a Pest megyei hely­zetet, azt tapasztaljuk, hogy a megye kisiparosságának számbeli aránya megközelítő­leg azonos a fővároséval. Ará­nyokról beszélek. A 850 ezer lakosú Pest megyében ugyanis jelenleg 5662 kisiparos tevé­kenykedik, a kétmilliós fővá­rosban pedig 16 ezer. Mi következik ebből? Fogadjuk el, hogy Budapes­ten a 16 ezer kisiparos a szolgáltatás egészséges ará­nyát biztosítja, ebben végül is nincs okunk kételkedni. De ha ez igaz, akkor mindjárt az is érthető, hogy további iparen­gedélyeket adnak ki a megyé­ben. A főváros tanácsi válla­latai s kisipari szövetkezetei az ország legfejlettebb háló­zatát építették ki; ehhez ha­sonló szocialista helyiipari szolgáltatást nem is találunk másutt És mégis megél itt 16 ezer kisiparos, mi több: szük­ség van a munkájukra. Hogy­ne volna hát indokolt a kis­ipar nagyobb arányú kiterje­dése azokon a helyeken, ahol a tanácsi és a szövetkezeti szolgáltatás még nem tudja kielégíteni a lakosság szük­ségleteit. Az ország más me­gyéiben máris nagyobb a kis­iparosság számbeli aránya, mint itt, a főváros környé­kén. “'•“A" következő lépés — az elv. Tudniillik, hogy milyen elvek érvényesülnek az ipar­engedélyek" kiadásánál? A válasz rendkívül röviden s egyszerűen megfogalmazha­tó: a szükséglet szerint dönte­nek, ahogy a lakosság ellátá­sa jelenleg megkívánja. Szó­val nem valami távlatokhoz igazodik az iparhatóság. Az adott szükségletet pedig pon­tosan felmérik, meghatároz­zák. Tehát a szolgáltatásnak is megvannak a tervei. Elne­vezése szerint: helyiipar-poli- tikai tervnek emlegetik. Érdekes tanulsággal szolgál ennek a tervnek az áttekinté­se. Miután felmérték a me­gye szövetkezeti és tanácsi szolgáltató iparának teljesítő képességét, valamint számba vették a lakosság igényeit, szükségleteit; megállapítot­ták, hogy 60 százalék a kis­iparosságra hárul. Vagyis: a kisipar hivatott elvégezni a javítások nagyobb részét, s itt-ott még új áru előállításá­teit kívánja szolgálni. Aztán: kiadnak oda is iparengedélye­ket, ahol erre semmi szükség. A budai járásban — hogy pél­da is álljon itt — olykor a leglehetetlenebb szakmák ipa­rosai jelentkeznek kérvényeik­kel. Nem kőművesek, nem ácsok, dehogy... Az egyik vasöntő akar lenni, a másik galvanizáló ipart kér, a har­madik fényképszínező (!) mű­helyt kíván nyitni. Hol jelent­keznek ilyen igények a lakos­ság részéről? Ezek amennyi­ben megkapják az iparenge­délyt, a célok rossz értelmezé­sének köszönhetik szerencséjü­ket. S megkapják nem egy­szer; köztük sok fővárosi il­letőségű. Érden se szeri, ' se száma már a fuvarosoknak — mégis gyarapodik a számuk. Aki az engedélyt megadja, olykor talán nem is gondol rá, hogy akarva-akaratlan a spe­kulációt támogatja. Félreértés is akad. Vannak akik azt hiszik, hogy válasz­taniuk kell a szövetkezet és a kisipar között. A gödöllői ve­gyesipari ktsz üzlethelyiséget kért az egyik községtől. Az il­lető községi tanács azonban közömbös maradt: megoldjuk kisiparossal — mondták. Mon­dani sem kell, hogy milyen káros az ilyen szemlélet; hi­szen ez végeredményben a la­kosság érdekeit sérti. Summázva a dolgot — a jövő az állami szolgáltató vál­lalatoké, a szövetkezeteké, jobb szó híján: a szocialista szektoroké. Máris lehet a je­lekből olvasni. Ugyanis nem­csak kiadnak iparengedélye­ket, hanem ugyanekkor van olyan hely is, ahol megszűnik az ipar: visszaadják! Ceglé­den, Nagykőrösön számos olyan kisiparos akadt, aki nem bírta a versenyt a fejlettebb szövetkezettel és felszámolta műhelyét. Ez egészséges ver­seny. s az eredménye törvény­szerű ... Dékiss János Szép versek, 1965 Csemege — beton között ban is van szerepük. A megye kisiparosainak 95 százaléka közvetlenül a lakosság részé­re dolgozik, az idén 233 mil­lió forint értékben. A gyakorlatban azonban nem ilyen egyszerű a kérdés. A szövetkezetek, amennyiben versenytársat lát­nak a magánkisiparban — s ez ott történik főként, ahol nincsenek feladatuk magas­latán —, tiltakozást jelente­nek be az iparengedélyek ki­adása ellen. Viták is adód­nak olykor, hogy végülis mi­féle visszatáncolás ez; melyik a fontosabb — az állami, illet­ve szocialista cég érdeke, avagy a kisiparosé? Mi lehet a válasz: a lakosságé! Példa is kínálkozik ebben a témakörben — Tárnokról. A község öt esztendeig hiába kérte az érdi szövetkezetei, hogy létesítsen a faluban fod­rászüzletet. A kérést azzal utasították el, hogy nincs a községben megfelelő üzlethe­lyiség. Végül egy kisiparos nyitott üzletet Tárnokon, aki épített magának üzlethelyisé­get is. A szövetkezet most ocsúdott, miután jól megy a tárnoki fodrászat. Ök — mond­ják — bevették fejlesztési ter­vükbe, hogy a községben üz­letet nyitnak. Mi lehet erre a válasz? A tervekben nincs hiány, de nem mindegy az sem, hogy mikor lesz a ter­vekből valóság. Szükség volt a fodrászra — megnyílt az üzlet. A tempót az élet diktálja. Vitathatatlan, hogy a kisipari szövetkezetek, helyiipari vál­lalatok fejlődnek, növeked­nek, s hovatovább ellátják majd a szükségleteket; sőt magasabb színvonalon, mint ahogy arra a kisipar képes. De addig, amíg er. bekövetkezik... Nem kell már a falvaknak kovács. Lassan lehúzza a re­dőnyt az utolsó takács. Hány községről tudunk azonban, ahol törpevízmű létesült, s innen vízvezetékszerelő után kiáltanak. Mennyi villamos- sági cikket vásárolnak ma vi­déken? Hol van ehhez a meg­felelő szerviz-szolgálat? Külön ügy az építkezés. Ál­lami vállalat nem épít családi házat. A kisipari szövetkeze­tek? Lényegében ezek sem. Lehetőleg utcasorok építését vállalják, vagy a középületek munkálatai kötik le erejüket. Következik ebből, hogy a kőműves, ács, asztalos, bádo­gos szakmában annyi iparen­gedélyt adnak ki, ahányat csak kérnek. És nem valami engedmény ez a szocialista iparpolitikai elvekből; éppen ellenkezően. Kétségtelen azonban, hogy a dolognak van másik oldala is, amikor elhomályosulnak a célok. Nem mindig az kap ipart, akii valóban a lakosság szükségle- i Immár harmadik éve jele­nik meg a Magvető kiadásá­ban az előző év java verseiből ; összeállított gyűjteményes vá­logatás. Először csak a Vers- i barátok Köre illetmény-köte- i teként került kiadásra, az idén j azonban már forgalomba is i kerül. Egy-egy ilyen antológiá- : nak nem az a feladata, hogy :az előző év lírai terméséről ; teljes áttekintést adjon. Mert ■a költészetben igen keveset fe- ; jeznek ki a mennyiségi muta- í tők, annál többet mondanak : viszont az olykor csak néhány | költeményben sűrűsödő minő- í ségi erővonalak. [ Ennek az elvnek felismeré- ! sét és érvényesítését mutatja ja Szép versek című gyűjte- ; mény egymást követő három ’kötete. Az 1963-as kötet még ; több mint 90 költő verseiből ! adott válogatást, míg most az 11965-ös év termését összegező ! kötet már csupán 55 mai ma- ; gyár költő verseiből emelte ki ja leginkább jellemzőket. I Az egymást követő három ; antológia egyöntetűen vall ar- í ról, hogy költészetünkben erő- Isödnek az új, korszerű szinté- i zis lírai mozdulatai. A hatva­nas évek magyar költészeté­nek jellemző sajátosságáról van itt szó: mintha valahogy szélesebbre tárult volna körü­löttünk a világ. Költészetünk­nek nagy művészi erőt adott a múltban a magyar valóság mély és sokszor végletekig sűrített megélése, de talán ép­pen ezért nem egyszer bizo­nyos zártságba is szorult: a tá- gabb horizontok mondandói ritkábban kaptak hangot. Mostanában már valahogy ál­talánosabb élményünkké vált, hogy a magyar sors az embe­riség teljesebb, a világot át­fogó haladásának része. Ez az egyetemesebb és in- tellektuálisabb élmény több­szörösen visszhangozva szó­lal meg éppen az utóbbi esz­tendők legjelentősebb versei­ben. Ekként ismerős ez pz em­beriséget és hazát összefor­rasztó dallam már a Szép versek korábbi köteteiből is. Most e szólamot sokszorozza tovább az 1965-ös gyűjte­mény, amelyből hirtelen elég csak néhány költeményt ki­ragadni: Juhász Ferenctől a Történelem, Kassák Lajostól a Vietnam ege alatt, Rónay Györgytől a Háromszázhúsz sorait, vagy Mátyás Ferenc Egy őszt napon, Nagy László Ha dong a föld és Garai Gá­bor Anyaföld című költe­ményét. Szinte szimfonikus magasságokba emeli ezt az él­ményt Juhász Ferenc a Tör­ténelem filozófikus töltésű ké­peiben. Persze, mint a ma élő költők közül valamiképpen úgyszólván mindenki, Juhász Ferenc is József Attila-i „csa­pásokon” jár. A nagy elődre utal a leütött első dallam: „Téli virradat. Virrasztóm ma­gamat”. De az ismerős csapás­ról a költemény már új, egyé­ni távlatokba fordul, hogy korán elhalt apja sorsának végzetével „ordítsa tele a Mindenséget”. S az apja sor­sát jelképpé nagyítva, Ma­gyarország, majd a Földgolyó méreteiben vallatja, tagadja és állítja a világot. „Ó, Föld­golyó, örökös emberrel-áradó”, énekli egyetemes himnuszát a költő. E szélesedő horizontok ad­ják mai líránk egyik erővo­nalát. S közvetlenül kapcso­lódik ehhez újabb költésze­tünk másik kiemelkedő sajá­tossága: a mélységeiben, bel­ső drámáiban megélt világ lírai kifejezése, újraéneklése. Valahogy úgy, ahogyan e kö­tetben Illyés Gyula idézi meg tudatunk nagy forradalmát, a vallásos szükséglettől szaba­duló ember felvillanó beisme­rését: „Mi lett az isten? Gyá­vaság és gyöngeség ... a té­velygés, a megfutás. ö a vak­ságunk, butaságunk; s nem fényünk, nem útjelző lán­gunk — nem tűzhely, nem atyai ház!” S úgy is talán, ahogyan e modem világ ér­zelmi végleteit Csoóri Sándor egv hasonlatában megnevezte: „miht a pilóta a bekeríthetetlen ég fegyence, ki azért száll egy­re magasabbra, hogy a földet múlhatatlanul megszeresse”. De mélvséseiben éli meg a ma légkörét az is, aki a mindennapiban, az egyszerű­ben érzi meg a nagyot. Mi­ként egyetlen gesztust eleve­nítve egy magatartást léotet elénk ez a Lodárcyi-sor: „Sza­vaidat gyűrt sapkaként itt forgatom a kezemben, Lenin'K E század teljes valóságát megélni, összefogni értelmes szenvedélyben és vállalásban: ilyen a korszerű ars poetica. Mint XX. század című köl­teményében Váci Mihály mondja: Ily biztonságban nem élt senki., — s kit fenyegetett ennyi vész? Nem tett még soha senki ennyit, s nem volt még tett, mely ily kevés. K. S. Végtelen kútágas erdő — betonból. Ez látszik a fősoron. Az oszlopok közt feszülő vezeték lesz majd a cseperedő csemegeszőlő támasza. Ötven holdon telepítettek a solymári Hunya­di Mátyás Tsz-ben. Kívánjuk, hogy bő termés súlya tegye próbára a masszív betonoszlopo­kat. Ellenőrzés menet közben Kevesebb hiba a pénzgazdálkodásban Kevesebb a fegyelmi is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents