Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-22 / 120. szám
19*5. MÁJUS 22., VASÁRNAP Gusztáv, 52 film hőse féle, az éppen divatos ruhákba öltöztetik a kirakatrendezők, ugyanúgy ruházzuk fel mi is Gusztávot különféle jellemekkel. Az első filmet én csináltam. Címe: „Gusztáv, az állatbarát.” Azután más rendezők jöttek. Volt kollégám, aki Gusztávot vadászni küldte. Én csak az első filmeket rendeztem, azóta munkaközösség készíti a sorozatok Mindig más. Akinek éppen friss ötlete, jó forgatókönyve van. Egy rendező egyedül nem is bírná. Már Született: Budapesten, a Pannónia Filmstúdióban. Életkora: 4á év. Szellemi szülőatyja: Nepp József filmrendező. Különös ismertetőjele: bohócorr, mindössze két szál haj és feltűnően rövid lábak. Így festene Gusztáv, a humort« magyar rajzfilmalak személyi lapja. — Milyen Gusztáv természete? — Gusztáv lényegében próbababa. Ahogyan azt a különVrvwsssssyssssssssssssssssssssssssssssssss. A béke költője Johannes R. Becher születésének 75. évfordulójára IRTA: ALICE HELLMUTH Kertész László rajza Ausztria, Svájc, Csehszlovákia és Francia- ország voltak emigrációjánaK állomásai, míg végül is 1935-től 1945-ig a Szovjetunióban talált ideiglenes hazát. 1945-BEN, a Hitler-fasizmus szétzúzása után, Becher az elsők között tért vissza Németországba. Tevékenyen részt vett a demokratikus és szocialista kultúra felépítésében, több hivatalt töltött be. 1954-től művelődés- ügyi miniszter. Tevékenységéért számos kitüntetésben részesült. Az 1949-ben írt „Az NDK nemzeti himnusza”, az 1952-ben megjelent „Német szonettek” és a további, új, igaz, emberi, hősi pátosszal teli költeményei a német nép reprezentatív szocialista költőjévé emelték. (Fordította: Gáti István) HOLNAP Visszapillantva A megtett útra Még látunk romokat, Sírok végtelen sorát — Két világháború Tanúit — Pillantást vetve a múltra. Fölmérjük a mát Es latolgatjuk Az új borzalomra Készülő erőket, Meg azokat, amelyek A békét akarják — Az igazit. Egyszer s mindenkorra. Visszatekintve És mérlegelve a jelent. Szemünk A holnapra Nyílik, S meglátjuk A szabad embert, Nemes egyszerűségében. Derűs szépségében Megtestesítve Évszázadok álmát. Boldog Balázs fordítása Bemutatjuk Peter Kumalo dél-afrikai írót Figyelemreméltó művészt mutatunk be olvasóinknak: Peter Kumalo dél-afrikai néger írót és költőt, akinek egy novellája kerül közlésre. Kumalo nemcsak íróember, hanem festőművész is — kenyerét pedig még ma is mint dokkmunkás keresi meg Simon’s Town- ban, a Fokvárostól nem messzire fekvő kikötőben. Ez elég sokat árul el róla: a fiatal Gorkij és a kezdő Kassák Lajos neve jut eszünkbe. És valóban, van valami rokonság e három író között. Mindegyik határozottan és élesen realista, mindegyik egyénien friss, nyomasztósága ellenére is bíztató stílusban ír. Peter Kumalo további pályáját persze nem sejthetjük, de amit eddig alkotott, az is b'r.o- nyítja, hogy egy már kitűnő művésszé vált íróval van dolgunk. Kumalo a johannesburgi néger magazin, a Drum, e furcsa, a házassági hirdetésektől, rajzos történeteken át az igazi irodalomig mindent leközlő folyóirat novellapályázatán tűnt fel. A pályázatot, amely pedig az afrikai tehetségek egész áradatának nyitott zsilipet. kétszer is megnyeri. Iskolába nemigen járt — épphogy írni tud. De milyen jól tud írni. A neves észa^-amerikai néger író, Langston Hughes antológiája vitte tehetségének jeleit — köztük az itt közölt novellát — hazai olvasóközönségének körén túl. A „Halál a napfényben” érdekes novella — ezenkívül kiváló is. Különösen érdekes, többek közölt azért, mert bizonyos „legmodernebb” nyugati (főként francia) stílustörekvésekkel tart rokonságot, azokkal, amelyeket mikrorealistának nevezhetnénk. A történetben nem hallunk sem a négersorsról, sem a dél-afrikai fasizmusról, sem a rendőrönkényről. A cenzúra elhárításának is szerepe lehet ebben, bizonyára. De Kumalo olyan író, aki ért a ki-nem-mondás művészetéhez. Az erőszakos halál borzalmát írja meg és közvetve ugyan, de félreérthetetlenül protestál, lázad a gyilkos diktatúra ellen; s mi átéljük indulati reakcióit és vele együtt ítélkezünk. I I znap, amikor két barátommal együtt bejöttem I ___I Cape Townba, láttam e m erő tragédiát, életnek és hirtelen halálnak drámáját, amelyet a valóság játszott el a hatodik kerület, a fokvárosi Csikágó környékén; és ettől az élménytől félni kezdtem, és már meztelennek is érzem magam. k Az egyik megálló után a busz lassan közeledett a Ton- nant Street felé, amikor a széles utca sarkán rohanó férfi bukkant föl. Szorosan a nyomában egy fiatal fiú szaladt és a vad üldözők, egy galerira való suhanc követte. Vagy harminc yardot tehettek meg, a bandavezér már majdnem elkapta a menekülőt, amikor az elképesztő fürgeséggel megállt, sarkonfordult, ütött — és mi, a buszban, már csak a tett végeztével láttuk meg a kést a felemelt kézben, akkor döbbentünk rá. hogy a kamaszt leszúrták. A másik megfordult újra és tovább menekült — a ledöfött fiú megtorpant, mellére nézett és mintha túl gyorsan értette volna meg, hogy mi is történt vele — ingén a vörös folt egyre nagyobbodott — láttuk arcán a hihetetlen meglepetést, az értetlen rémületet, láttuk, hogy élni akar, nem akar meghalni itt, most, előttünk. „Ó, Istenem, segíts!” — kiáltotta és szaladni kezdett a busz fara felé, míg a vér kicsordult szívéhez szorított balkezének ujjai közül — mintha csak meg akarná állítani a vérsugarat. A busz pedig mindig ment, nagyon lassan, a motor halkan mormogott, az utasok a döbbenet pózaiba meredtek, szóra képtelenül. A haldokló keze nyomán nagy vérfolt maradt a fényes, krómacél kapaszkodón, ott, ahol a fiú rámarkolt, hogy felhúzza magát a peronra. Most az ülések közti folyosón feküdt, hátára fordulvav lába térdben be- csuklott, karját hátracsapta — mintha egy térdeplőt döftek volna le imádkozás közben. Az inge átázott a vértől, a vér ráfröccsent a nadrágjára, az ülésekre és a padlóra is. Mellkasa nehezen emelkedett — az ing szorosan ráfeszült bordáira, ahogy lélegzetet vett. Nyitott, senkire sem néző, kifejezéstelen szemében indulat látszott, borzalom, a félelmetes és tébolyító tudat, hogy ez az elképzelhetetlen dolog, a halál, már közeledik, és hogy a fiú nagyon egyedül van. Az élet vére pedig egyenletesen ömlött átszúrt szívéből. És mi, mi oly tehetetlenek voltunk, nem menthettük meg ezt a gyönge, fiatal életet. És a halál, amikor jött, gyors volt és hirtelen, mint az aranyló naplemente, amikor háttal állunk a napnak, vagy mint véletlen harangkondu- lás nyári éjszakái]. Teste már olyan emberé volt, akiből kitörlődött minden emberi, hulla volt, élettelen, akár valami lottyadt, személytelen bábu, melyből hab és vér folyik; s kárminpiras csíkot hagyott a peron kemény acélszegélyein és a forró aszfalton. 0 z utasok persze pánikba estek, de azért akadt néhány ember, aki amikor a busz végre megállt, segítségért sietett, orvosért, a mentőkért és a rendőrségért. S máris szájtáti, de hemzsegő tömeg kerekedett a sikátorokból, ahonnan ez a fiú oly gyorsan érkezett, hogy meghaljon. Cifra ruhájú emberek és munkától törődöttek, meg szennyes ruhájúak is; meg kó- coshajú, piszkos kötényű háziasszonyok, részegek, mezfelen talpú gyerekek, akiket a halál varázsa elhívott a játéktól. Mind izgatott, mind kíváncsi volt, mind látni akart és amikor már látott, kényelmetlen, kérdő némaságba csitult, az ellenséges és kéretlen jelenség láttán. És az egész idő alatt nem szakadt meg a gyors beszéd, az izgatott hangok remegő zümmögése, amely fölé kérdések és bizonytalan magyarázatok emelkedtek. — Jaj, szegény anyja — mondta egy asszony. — Hogy hítták? — Itt, a Tennant Streeten lakik __ — Jaj, borzasztó. — Vigyázz — csupa vér... — mondták mások és aztán kérdések következtek. — Meghalt? Csak nagyon kevesen merték felelni, hogy igen, meghalt, hiszen még ők is remélték, hogy él — életben kell maradnia. Nemigen válaszoltak tehát, csak hümmögtek halkan, kényszeredetten. És a szájtátó tömeg hullámzása felélénkült, amikor újabb járókelők jöttek és azok is előrenyomultak. És aztán: — Nézd, ez az asszony az anyukája. z emberek arca aggodalmas volt, elrémült, szánakozó. Egy síró kisgyerek fúrta át magát a tömegen, és valaki megszólalt: „Istenem, ez a kisöccse” — s a gyerek felszállt a buszra, halott bátyjához, élve akarta öt látni és halottnak találta; őrjöngésében egy arrahaladó autó kerekei alá vetette magát, de elkapták. Az emberek összeszorultak, utat nyitottak a fiú szüleinek, akik jöttek már zokogva és jajgatva, s amikor meglátták a halottat, hisztériás görcsökben- fetreng- tek; az anya haját szaggatta tébolyultként. A szomszédok nyugtatni próbálták őket, elvonszolni — de a szülők nem mentek el, nem mozdultak a holttest mellől. A mentők és a rendőrség egyszerre érkezett meg, szabad útért harsogó szirénázással. Egyenruhás emberek toppantak ide, hangjuk tekintélyt gerjesztő és parancsoló; utasításokat osztanak, elküldik az ácsorgókat, kérdéseket adnak fel. Aztán felemelik a hullát és elviszik. A rendőrök elsietnek, hogy utolérjék a gyilkosvadászatra indult csőcseléket — de a gyilkos már messze jár, rég eltűnt az egyik mellékutcában, a piactér mellett, s amikor a hatóság elvonul és vele együtt a csődület oka is, szétoszlik a tömeg, lassanként és kelletlenül, még kérdezősködnek. Az újonnan jöttek szomjasan hallgatják a többiek bizonytalan magya- rázgatásait. Sütött a délutáni nap, ez a délutáni égről lelógó óriás, izzó labda, vad nyári erejével és szétterjesztette meleg, ragyogó fényét, mint valami aranyköpenyt — de három ember feje fölött egy nagy, fekete felhő támadt és ők ottmaradtak, sírtak a határtalan sötétben. Raáb György fordítása éppen a harminchatodiknál tartunk. Létrehoztunk egy Gusztáv-ddssziét, ez az „aranyalapunk. Harminc ötletet gyűjtöttünk össze benne, de ehhez egyelőre nem nyúlunk. Ez csak tartalék. Egy sorozat ugyanis nem állhat meg. Folytatni kell. Megkönnyíti helyzetünket és ez egyúttal a Gusztáv népszerűségét is jelzi, hogy áramlanak a Pannónia Filmstúdió dramaturgiájára az ötletek. Ismert írók és ismeretlen mozinézők egyaránt küldenek javaslatokat. — Mennyi idő alatt készül egy-egy Gusztáv-film? — Két hónapig tart a rajzok elkészítése. Egy hónap a r felvételek és az utómunkáig latok ideje. Kilencven napig S dolgozunk, hogy azután öt ^ percig láthassa Gusztávot a ^közönség a moziban. | — Meddig folytatják a so^ rozatot? ^ — ötvenkét filmet szeretnénk készíteni, előrelátható- ^ lag 1967 első negyedében ju- ^ tunk el odáig. Ez szerepel a v gyártási tervünkben. Akkora fazonban a siker itthon és kül- földön, hogy lehetséges a to- ijvábbi folytatás is. A Gusztávig filmek olyan népszerűek a S mozijainkban, hogy a soro5 zat legjobbjai képviselik a ma- Jígyar rövidíilmgyártást Can- t nes-ban, az idei nemzetközi !; filmfesztiválon. Már eddig is í; sok külföldi nézőt megnevet- £ tetett a 38 különféle kaland- £ ba keveredett magyar rajz- § filmhős. Gusztávnak már § tapsoltak a Szovjetunióban, az 6 Egyesült Államokban, a Né- í met Demokratikus Köztársa- ij Ságban, Romániában, Finn- $ országban, Olaszországban, ^ Franciaországban és Belgiumban. Gusztáv tehát lassan- ^ ként beutazza a világot. | Munka közben mi is megsze5 rettük komikus, de néha mégis § sajnálatra méltó fő hősünket. ■! Ogy beszélünk róla, mintha él ne. „Hallottad" — kérdez- ;; tem egyik reggel a zeneszerzőnket — „Gusztáv válik.”: ^ „Szegény, mi lesz vele? Nem $ unatkozik?" „Nagyon. De vett: § egy autót. Szombaton kirán-; íj dúlni megy a Balatonra.” így SÍ alakul, kerekedik Gusztáv : ■5 újabb kalandja. Sok ember |szavaiból, képzeletéből. Akár; i a mese. Ezért is ilyen nép- ; |szerű. 6 Molnár Károly „SZOCIALIZMUS, NÉMETORSZÁG ÉS A KÖLTÉSZET — olyan egység volt számára, amelyet szeretett, s amelyért élt. Egész életművét az egységes, szocialista Németország iránti vágy hatja át. Költeményeiben egész Németország jelen van, múltjával és jövőjével, embereivel és tájaival. A háború elleni gyűlöletet énekelte meg, Németország megosztottsága feletti fájdalmát és a boldogságot afelett, hogy német földön, a mi köztársaságunkban megkezdődött a szocializmus felépítése. Életműve ezeket a gondolatokat hagyta ránk örökül”. Nem kisebb személyiség, mint Anna Seghers írta ezeket a szavakat 1958. október 11-én, amikor a költőszív megszűnt dobogni. Becher útja nehéz és ellentmondásos volt, mégis következetes. 1891. május 22-én született Münchenben, dr. Heinrich Becher bíró, — később a legfőbb bíróság elnöke — fiaként. ifjú már korán vonzódott az egyszerű emberekhez. Apjának nem tetszett ez a magatartás, és ezért fiát „megjavulni” a göttin- geni nevelőintézetbe küldte. Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után Berlinben, Münchenben és Jénában orvostudományt és bölcsészetet tanult. Ebben az időben kezdődtek költői próbálkozásai is: az expresszionista irodalmi áramlatnak volt a szószólója. Az 1914-ben megjelent „összeomlás és diadal” című verskötete nemcsak a polgári világfájdalmat tükrözte, de megjövendölte az imperialista háborút is. ÉLETÉBEN A DÖNTÖ VÁLTOZÁST az Októberi Forradalom hozta. Becher tagja lett a Spartacus Szövetségnek és a Német Kommunista Pártnak. Ettől kezdve politikai és költői tevékenysége eggyéfonódott. Irodalmi témái: a háború szörnyűségei, a háborús gyújtogatók leleplezése, a békemozgalom népszerűsítése. A „Hulla a trónon” 1925-ben megjelent verskötetéért és az 1926-ban megjelent „Levisite, avagy az egyedül igazságos háború” című regénykísérletéért letartóztatták és hazaárulás címén vádat emeltek ellene. A nemzetközi tiltakozás, amelyben olyan személyiségek is részt vettek, mint Makszim Gorkij, Romain Rolland, Thomas Mann és Bertolt Brecht, a per beszüntetésére kényszerítette a lipcsei birodalmi bíróságot. Becher pedig tovább írta háborúellenes költeményeit és újabb népgyilkolás előkészítésével vádolta az uralkodó osztályokat. A kényelmetlenül vádló és humanista Bechert a fasiszták a haza elhagyására kényszerítették és megfosztották német állampolgárságától.
