Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-20 / 118. szám

VÁCI UAPLO 4 PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM 1966. MÁJUS 20., PÉNTEK 2600 úttörő találkozója Vasárnap Foton adnak ta­lálkozót egymásnak a váci já­rás úttörői és úttörővezetői. Az úttörőmozgalom fennállá­sának 20. évfordulója alkal­mával 2600 pajtás vesz részt egésznapos találkozón. A Váci Járási Úttörő El­nökség részletes programot dolgozott ki. Nyolckor zenés ébresztő köszönti a fótiakat. A különvonattal érkező csapato­kat ünnepélyesen fogadják, majd a két és fél ezer úttörő Fót-Somlyóra vonul. Itt nagy­szabású hadijáték kezdődik. Ebéd után Arató András, a Pest megyei KISZ Bizottság első titkára mond ünnepi megemlékezést. Kulturális és sportprogram színhelye lesz 15 órától az 1. számú iskola ud­vara. Az aranyérmesek bemu­tatóját a kultúrházban tart­ják. Képzőművészeti, vala­mint csapattörténeti kiállítás teszi változatossá a jubileumi programot. Megvalósulóban egy határozat: — Az építésügyi miniszter a művelődésügyi miniszterrel egyetértésben védetté nyilvá­nította 13 régi város történel­mi városközpontját. Ez az in­tézkedés Vác középkori város­szerkezetének védelmét is biz­tosítja. — A tanulóifjúság szerve­zett szünidei foglalkoztatását most méri fel előre a városi tanács munkaügyi csoport­ja. Valamennyi üzem előre bejelenti, hogy hány vaká- ciós diákot tud foglalkoztat­ni idén. Mintabolt a Széchenyi utcában HÍREK — Megint bezárták a tí­zest! — méltatlankodtak az arra elhaladó háziasszonyok. — Hét végére készen le­szünk — ígérte Drajkó László boltvezető. De a csatatérként ható üzlet cáfolni látszott ezt a bizakodást. A 10-es számú népbolt a város egyik legnagyobb cse­megeüzlete. Másfél-kétmilliós havi forgalmat bonyolít le. Minden kiesett nap kárt je­lent a bolti dolgozóknak, a vállalatnak is. Miért vált szükségessé az újabb átépítés? Egy szomszé­dos kisraktár idecsatolásá- val mintegy 25—28 száza­lékkal nőtt az üzlet belső te­rületének eladórésze. A vál­lalat karbantartó részlege rekordidő — négy nap — alatt elvégezte az átépítést. Az ötö­dik napon már ismét meg­kezdődött az árusítás a Szé­chenyi utcai boltban. — Nagy terveink vannak a tízessel — tájékoztat Bor­bély János, a Vác és Kör­nyéke Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat igazgatója. — Egy régebbi párthatározat nyomán itt alakítunk ki fo­kozatosan egy olyan minta­boltot, ahol az állami gazda­ságok termékeit árusítják. — Ez újabb váci specialitás lesz? — Igen. Pest megyében Szentendre, Gödöllő és Vác városa van kijelölve ilyen fel­adatra. A Dunakeszi Állami Gazdasággal - máris ered­ményes tárgyalásokat folytat­tunk. A primőr burgonya, pap­rika, paradicsom a nagykeres­kedelmi raktárak megkerü­lésével gyorsan, közvetlenül jut majd el a váci fogyasztók­hoz. A fővárosban a Lenin körúton van hasonló jellegű szaküzlet, amit nagyon meg­kedveltek a budapestiek. — Csak zöldségféleséget kap a bolt? — Nem. Közismert gond a palackozott borok hiánya. Az állami gazdaság ígérete sze­rint még ezen a héten ka­punk a 10-esbe 500 üveg bort üvegekben, címkézve. A Be­loiannisz utcai fronton fel­állítunk egy. nyári eladósát­rat, ahol megkezdjük az ol­csó baromfi árusítását. En­nek árnivelláló hatására jel­lemző, hogy egyik nap a pia­con a magánosok 42 forin­tért gyenge minőségű barom­fit árusítottak. Néhány óra múlva megjelent az állami el­ső osztályú áru, — 31 forin­tért. Külsőleg is felkészítik a bol­tot az új feladatra. Üj szöve­gű neonfeliratot kap, tataroz­zák az utcai frontot, hogy kí­vülről is azonnal látszódjék tekintélye, rangja: mintabolt. A kongresszusi verseny hírei KÉTMILLIÓS VERSENY­VÁLLALÁS. A Pest-Nógrád megyei Húsipari Vállalat váci központjában a szocialista bri­gádok vezetői és az újítók együttes tanácskozásán vitat­ták meg a jövő feladatait. Ez­után elhatározták: csatlakoz­nak a IX. pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett munkaversenyhez. Vállalásaik: a munkaidő jobb kihasználá­sára, a kocsiállások és túl­órák csökkentésére, valamint az energiával való takarékos­kodásra törekednek. Nagyobb gondot fordítanak á különféle készítmények minőségére és az exportkötelezettség teljesí­tésére. A szocialista brigád cí­mért öt munkacsapat; a szo­cialista üzemrész címért egy brigád küzd. Év végén értéke­lik az eredményeket. Az első három helyezett pénzjutalom­ban részesül. Ha a húsipari dolgozók maradéktalanul tel­jesítik a kongresszus tisztele­tére tett vállalásaikat, úgy 2 millió 394 ezer forintot takarí­tanak meg a népgazdaságnak. (d. s.) MI ÚJSÁG A HAJÓGYÁR­BAN? Mint ismeretes, az éves munkaverseny első negyedévi szakaszában a Baranyai Tibor művezető irányításával dolgo­zó nagyhajóműhely bizonyult a legjobbnak. A brigádok kö­zül a Béke asztalos brigád ke­rült első helyre. A versenyt tovább folytatják. A brigádok többsége ezekben a napok­ban már aláírta idei vállalá­sát. Legtöbbjük az átfutási idők lerövidítését vállalta a IX. pártkongresszus tiszteleté­re. Az egyéni vállalások közül megemlítendő Zászlós Pál fel­ajánlása: idei tervét december, lí-re befejezi. (h. d.) Méretes férfi szabóságba szakmunkásokat, konfekció munkára varrónőket, bedolgozónak felvesz a Dunakörnyéke Ruházati és Háziipari Szövetkezet, Vác, Széchenyi utca 24. Tel.: 424. Templomokban loptak A váci rendőrkapitány­ság őrizetbe vette Zengő Gábor és Szlama György helybeli lakosokat, akik Észak-Pest megye temp­lomaiban fosztogatták a perse­lyeket. Egymásután érkezett bejelentés, hogy Dunakeszi, Visegrád, Nagymaros templo­maiban ismeretlen tettes fel­törte a perselyt s elvitte ma­gával annak tartalmát. Ha­sonló bűncselekmény fordult elő Deákváron és a váci fehé­rek templomában is. Hosszas nyomozás után sikerült lelep­lezni a két tolvajt. Ügyüket áttették a váci járásbíróság­hoz. Köszönetnyilvánítás. Mindazok­nak, akik feleségem, illetve leá­nyom elhunyta alkalmából rész- vétnyilvánításukkai fájdalmun­kat enyhíteni hívánták és drága halottunk sírjára koszorút he­lyezitek, ezúton mondunk hálás köszönetét: Kollár László. Csizek Lajos és családjuk. Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk mindazoknak, akik Kenyeres Zoltán, egyetlen gyer­mekünk tragikus halála alkal mával részvétüket és együttér­zésüket fejezték ki. Kenyeres Károly és neje. Szenvedélyük: a galambtenyésztés Franyó Jánost és fiát úgy ismerik a váci galambtenyész­tők, mint az egyesület leglelkesebb, áldozatkész tagjait. Több ízben nyertek díjat, jutalmat s nem maradnának el egyetlen kiállításról sem. Mindketten vallják: a galamb- tenyésztés hasznos időtöltés, nemes szórakozás. (Gyimesi Sándor felvétele) Folytatódnak városszerte a tanácstagi beszámolók Május 20-án: 5-ös körzet, Soós Jánosné (Takács Ádám utcai iskola, 7 órakor); 15-ös körzet, Palotai Ferenc (Köz­társaság úti iskola, 7 órakor); 28-as körzet, Heincz Antal (Báthori utcai iskola, 7 óra­kor); 78-as körzet, Kányik Já­nos (Kőhídparti vendéglő, 7 órakor) és Pataki József (Híradástechnikai Anyagok Gyárában délután 2 órakor). Május 22-én: 80-as körzet, Barazutti Sándor (Gombási is­kolában délután 3 órakor). Május 23-án: 53-as körzet, Karsai Gábor (fonógyári ét­kezde, 7 órakor); 55-ös kör­zet, Losonczi József (Bélés- árugyárban, du. 2 órakor), 56- os körzet, Till Tibor (fonó­gyári étkezde, 7 órakor); Ki­szel János (fonógyári étkez­de, 7 órakor); 69-es körzet, Pintér Ferenc (deákvári régi iskolában 7 órakor); 32-es körzet, Matz József (2-es szá­mú szociális otthonban 6 óra­kor) és 39-es körzet, Liesz- kovszki Sámuel (2-es számú szociális otthon, 6 órakor). Sok baj van a Pokollal Országgá röpült a hír: a Váccal szemközti sziget Pokolcsárdájá­ban jövőre a fel­szolgálókat Bel­zebubnak öltözte­tik, a fizetőpincé­reket Lucifernek. Ördögvilla lese az evőeszköz és bo­szorkány díszeleg majd a pohara­kon ... A téma kiváló csemegéje lett a magyar sajtónak. A Népszava fej­csóváló cikkírója arról ír, hogy ami­kor küzdünk a rémmesék és ijesztgető történe­tek ellen — ugyanakkor eleve­nen is bemutat­juk a pokoli al­kalmazottakat a gyermekek ijeszt­getésére. Egy másik or­szágos hetilap egyetlen jelzővel illeti az ötletet: pokoli! Szerinte megérjük talán még azt is, hogy névasszociációs alapon a pesti Angyalföldön Mennyország csár­dát nyitnak, ahol szárnyas angyalok­nak öltöztetik a felszolgálókat és a főpincér arkan­gyalnak lesz maszkírozva. A Ludas Matyi a harmadik olda­lán háromhasábos címet ad a Po­kolcsárda és tár­sai című anyag­nak. Az eredeti ötletet megtoldva javasolja, hogy a Pokolszigetre egy Charonnak öltöz­tetett révész szál­lítsa át a mula­tozni vágyókat, akiknek a viteldi­jat — az egy obu- lusnak megfelelő forintösszeget — a szájukban kel­lene tartaniok. Lapzártakor a hozzászólások még tartanak. VÁCI APROHIRDETESEK Ház, 2x1 és 1x2 szobás, 42 ezerért középváros­ban eladó. Tabán utca 14. Opel Caravan 56-os, 62-tipusú motorral — generál után — ein dó: Vác, Lenin út 56. Papvölgyben 1600 n­öles, termögyümölcsös eladó, vagy felesbe ki­adó. Érdeklődés: Vác Rákóczi utca 1 (Hege­dűst ___________________ 2 50 kem-es kiskerekű Jawa eladó. Vác, Hattyú utca 38. ötven éve lavit lelkiis­meretesen Gánti Vil­mos óraműves. Vác Petőfi utca 11_______ K özép-Törökhegyen 1600 n-öl szántóföld — az új kórház mellett eladó. Vác, Petőfi ut­ca 6. — Tavaszi vásár. A városi tanács kereskedelmi csoportja közli, hogy május 29-én, va­sárnap országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak a Rádi úti nagytéren. — A Váci Kötöttárugyárban Petrik Józsefné, Nyári László- né, Dolnai Zoltán, Marsi Fe- rencné, Bodnár Istvánná, Dézsi Ferencné, Nógrádi Lás'zlóné, Sárbogárdi Béláné, Pajor Bé­la, Zsíros Ferenc és Neugam Béláné kapta meg a Könnyű­ipar kiváló dolgozója kitün­tetést. — A DCM KISZ-szervezete felajánlotta, hogy az üzemi nagyjavítások idejét egy nap­pal lerövidíti és a gazdasági tervek teljesítése érdekében 10 000 óra társadalmi mun­kát végez. — Technikai akadályok miatt egyelőre szünetel az Építők Lővy Sándor művelő­dési otthonában a filmek vetí­tése. — A Báthory-iskola kama­rakórusa nagy sikerrel szere­pelt a Csepel Autógyár kul­túrtermében rendezett megyei bemutató hangversenyen. — A Váci Gépipari Techni­kum esti és levelező tagozatá­nak jövő tanévre szóló felvé­teli vizsgáira június 30-ig le­het jelentkezni Pellei Emil és Almás Zoltán tagozatvezetők­nél. — Társastánc-bemutatót közvetít vasárnap este Szom­bathelyről a tv 21,25-kor. A műsor első részében látjuk majd a váci tánciskola legfia­talabb növendékeit is. — A legutóbbi önkéntes véradónapon a Finompamut- fonó- és Cérnázógyárban szá­zan jelentek meg. A Vöröske­reszt és a váci véradó köz­pont névre 6zóló levélben kö­szönte meg a donorok segítsé­gét. _______ VÍZIBUSZ Balmazújvárostól Tokajig A Keleti Főcsatornán ked­den megindult a személy ha jó­forgalom. A MAHART vízi­buszt közlekedtet a főcsator­nán Balmazújvárostól, tiszai úttal, egészen Tokajig. A hajó hetenként háromszor közleke­dik. Az első menetrend szerinti járat május 23-án indul. — Dr. Pálfy József, a Ma­gyarország című hetilap fő- szerkesztője a váci értelmiségi klub meghívására ma este hét órakor „Mi történik a nagyvi­lágban?” címmel előadást tart a Lenin úti kultűrházban, majd külpolitikai kérdésekre válaszol. — A földmüvesszövetkezet három környékbeli termelő- szövetkezettel karöltve ketrec­sort épít a piacon, hogy bizto­sítsa az állandó baromfiellá­tást. — Könyvesboltunk újdonsá­gai: Gárdonyi Géza versei és drámái, Szabó László: Bűn­ügyi panoptikum, Csanády Já­nos: Európai ős'z, Mesterházi Lajos: Isten, méretre, Molnár Gábor: Egymillió hős országa, Szabó Pál: Szivárványerdő I—II. kötete, Veres Péter: Va­ló világ, Zalka Máté: A boly­gók visszatérnek. — Egerben tartják június 13-án, 14-én és 15-én a me­gyei zenei versenyek leg­jobbjainak országos döntő­jét. A váci állami zeneisko­lát három kisegyüttes kép­viselt — Tiszta szívvel címmel József Attila estet rendeztek a járási-városi könyvtárban. A közreműködő dunakeszi Rad­nóti Miklós irodalmi színpad sok tapsot kapott. ■^fSSSSSSSSSSSSSSSSSMSSSSSSSSSSSSSSSSSJir \ Gladiátorok? I s * í § A Vác—Elektromos mer- S S; kőzésről keserű szájízzel | ^jöttünk hazafelé. Nemcsak | ^ azért, hogy egy bajnoki | ^ pontot elveszítettünk, ha- ^ ^ nem a közönség viselke- 4 ^ dése miatt is. Szidták a | ^ játékvezetőt, mind a két | csapat játékosait a legtrá- S 3 gárabb szavakkal. Nem jj ^ nézték, hogy nők és kisko- 3 ^ rúak is kimentek a mérkő- | ^ zést nézni. Hol van itt a s ^ sportnaptáron olvasható | ^jelszó: Sportszerű buzdí-1 ^ tással a győzelemért? ^ Amikor olyan bekiabáló- 1 ^ sokat hallunk: „Rúgd í § agyon!”, „Taposd ki a be- | í lét!” — a régi rómaiak | ^ hatalmas arénái jutnak | ^ eszünkbe, melyek porond- | $ ján gladiátorok vívták élet- | ^ halálharcukat. ^ Pedig itt más a helyzet. | ^ A sport nemes vetélkedés, | ^ szíven és észen, akaraton, 5 § erőn alapszik. Megfeledke- 5 $ zünk arról, hogy csapatunk | $ két évvel ezelőtt a mély- § ^ ponton volt? Az NB II & ^ után az NB III-ból is ki- § ^ esett! Teleki edzőnek és a ^ ^ játékosok lelkes, odaadó § ^ munkájának köszönhető, | i hogy visszakerültünk az $ § NB III-ba. S tartjuk he- § ^ lyünket a középső mezőny- | ^ ben. ^ ^ Épül 10 000 nézőt befő- ^ ^ gadó stadionunk. Ne riasz- § ^ szűk el azokat, akik ezután | ^ lépnek majd a nézők, a s ^ sportbarátok táborába. In- | ^ kább emeljünk ki és tilt- i sunk ki a pályáról néhány ^ § rendbontót. Már a Iegköze- ^ $ lebbi mérkőzés alkalmá- S § val! § R. I. S Mártírok útja 26. 3 ? S ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Nagy Mihály és Si­mon Rozália: Katalin, Szegedi István és Adamek Katalin: Zsolt, Furulyás Mátyás és Sztankovics Edit: Andrea, Major István és Szlovák Julianna: István, Papp Ferenc és Oroszi Julianna: Fe­renc, Fehér Sámuel és Tőrinesi Julianna: Gábor, Fehér Ferenc és Muka Klára: Róbert, Hajdú József és Pálfalvi Márta: Márta, Madu­dák István és Peukert Ildikó: Csilla, Sztankó István és Szovics Mária: Tibor, Kutrovlts Lajos és Simonyl Ilona: Ildikó nevű gyer­meke. Házasságot kötött: Szabó László és Farkas Anna, Gyarmati Zoltán és Bánkuti Ibolya, Szabó Balázs és Sorák Karolina, Csimcsa János és Kovács Erzsébet, Lovas Antal és Burgmann Klára. Meghalt: Mihalics Józsefné szül. Néveri Zsófia 52 éves, Szolnoki Margit 75 éves, Girbován Sándor- né szül. Pleszán Matild 80 éves, Kollár Lászlóné szül. Csizek Mar­git 44 éves, Varga Ferenc 77 éves, Battha Endre 79 éves és Dömény Istvánná szül. Szuhogyi Magdol­na 76 éves korában. Péntektől vasárnapig: FÜGEFALEVÉL A Madách Filmszínház mától a Fügefalevél című új magyar filmet vetíti. Képünk Halász Juditot, a film női fő­szereplőjét mutatja be. — Hétfőtől szerdáig A vonat cí­mű izgalmas francia—amerikai film pereg a moziban. — A vasárnapi matinén a Kétszer kettő néha öt cí­mű magyar filmet láthatjuk ismét.

Next

/
Thumbnails
Contents