Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-19 / 117. szám

Az aranyszarvas földjén A Magyar Televízió egyik forgatócsoportja tíz napot töltött Tápiószentmártonban. Egy nagyobb lélegzetű filmet forgattak, amelynek központ­jában a község népművelé­se áll. A filmet a hírek sze­rint június folyamán vetí­tik a televízióban, Az arany- szarvas földjén címmel. Országos területi serdülőbajnok: GIZUR KATALIN Gizur Katalin és Molnár Erika, a két tápióbicskei asz­taliteniszező kislány — akik Pest megyét képviselték a sze­gedi országos területi serdülő­bajnokságon — ismét szép si­kerrel tértek haza. Négy me­gye: Szolnok, Békés, Bács Gizur Kati és Csongrád legjobb verseny­zőit megelőzve, csapatban és egyéniben is ismét első helyet értek el. Sikerük még fényesebb, ha az eredményeket közelebbről nézzük. A csapatversenyek során mind a négy megye csapatát 3:0 arányban győz­ték le. Az egyéniben Gizur Molnár Erika Kati veretlenül lett első. A döntőt is biztosan, 2:0 arány­ban nyerte. Molnár Erika egy vereséggel a harmadik helyre került. — Az eredménynek nagyon örülök — mondotta edzőjük, Maksa Ferenc tanár. — A versenyben nincs megállás, most a következő s egyben a legnagyobb versenyre ké­szülünk, az egri országos dön­tőre. (pápai) Tápió mente A NAGYKÁTAl JÁRÁS RÉSZÉRE Rangja: kollégium Öt év után előléptetés ♦ Javasol a diáktanács III. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM 1966. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK Korszerűsödő bolthálózat Eszpresszó, gyümölcsfalerakat — Meghallgatva a tagság véleményét Küldöttközgyűlést tartott a Szentmártonkátai Fmsz Küldöttközgyűlés előtt szá­molt be a Széntmártonkáta és Vidéke Körzeti Földműves­szövetkezet vezetősége a múlt évben végzett munkáról, ter­veik teljesítéséről és a szövet­kezet problémáiról. — Az elmúlt évben tizenhat gyűlésen tájékoztattuk tagsá­gunkat, és kértük ki vélemé nyét — mondotta Szabó Ben­jámin elnök — s a tapaszta­latokat az intézkedési ter­vünkbe beépítettük. Kiskereskedelmi részle­günk 103,5 százalékra, míg a vendéglátóipar csak 97,01 százalékra teljesítette múlt évi tervét. A szikvízüzem is kedvezően, 106,3 százalékkal zárt, s itt külön kiemelném Varga And­rásáé és özv. Sárközi László- né szikvízüzemvezetők munká­ját. Különösen jó eredménye­ket hozott felvásárlásunk. Ba­romfiból 230, tojásból 146, szilvából 752 és egresből 116,5 százalékos a tervteljesítés. A szőlő, a barack és a meggy azonban nem hozták meg a kívánt eredményt. — A múlt évben Szentlő- rinckátán egy modern eszpresszót létesítettünk, Szentmártonkátán pedig élelmiszerboltot. Végrehajtottuk a szentlőrinc- kátai iparcikkbolt átalakítását, és az önkiszolgálóhoz raktárát építettünk. A szentmártonkátai számú iparcikkbolt raktára összedőlt, így helyette is újat kellett építeni. Raktárt épí­tettünk a TÜZÉP-telepen is, a borozó-falatozó tetejét pedig megjavíttattuk és csatomáztat- tuk. Régi probléma a TÜZÉP- telepek hídmérleg-hiánya. Szentlőrinckátán még a ta­vasz folyamán, Szentmárton­kátán pedig ősszel állítunk be egyet-egyet. Létesítettünk két gyü- mölcsfa-lerakatot a szór­ványgyümölcsösök és a háztáji kertek kiöregedett fáinak pótlására. A javítások és karbantartások több mint 140 ezer forintba kerültek. Szabó Benjámin elnök be­Szombaton és vasárnap non stop sportműsor Nagyszabású, kétnapos sportműsor kerül lebonyolí­tásra a járás területén és székhelyén szombaton és va­sárnap. Szombaton Farmoson kettős labdarúgó-mérkőzés lesz. 16 órai kezdettel: a far- mosi és a tápiósági ifik mér­kőznek egymással, majd 17.30 órakor a nagy csapatok vív­nak mérkőzést a megyei terü­leti I. osztályú bajnokság ke­retében. Vasárnap Nagykátán ren­dezik meg az országos sport­napok keretében a járási spartakiád döntőjét. Az egésznapos sportműsor délelőtt 9 órakor kezdődik, 15 labdarúgó-csapat kispályás bajnokságával. Fél 10-es kez­déssel a kézilabdapályán női és férfi kézilabda-mérkőzések­re kerül sor, ugyanakkor 10 órától pedig röplabdacsa­tákra a röplabdapályán. 9 órakor kezdődik a sport­pályán a nők és férfiak atléti­kai versenye. A 100, 200, 400, 800, 1500 méteres síkfutásban, számolóját élénk vita kísérte. P. Szabó József a húsbolt bő­vítését kérte, ezáltal egyúttal az egészségügyi szempontokat is jobban lehet érvényesíteni. Elismeréssel szólt a beállított elektromos hűtőszekrényről. Orosz Ferenc a baromfiipari vállalatot bírálta, ugyanis a naposbaromfit késedelmesen szállították. Ezzel a szerződés konkrét pontjainak nem tettek eleget Molnár Bertalan Az 1848—49-es szabadság- harc hősének, az aradi vér­tanúnak, Damjanich János honvédtábornoknak nevét, és vele együtt a kollégiumi cí­met április 4-én kapta meg a nagykátai diákotthon. A Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ KB az intézmény ötéves munkáját értékelte és tüntette ki a kollégium cím­mel. Mit jelent kollégiumnak len­ni? Formájában nincs nagy kü­lönbség a diákotthon és a kollégium között. Mindkettő otthont, kényelmes tanulási lehetőséget biztosít az isko­lától távol lakó, jó tanulmá­nyi eredményű, jó magatar- tású tanulóknak. A két in­tézmény tartalmi munkájá­ban különbözik egymástól. A tanulásban, a társadalmi munkában, az önkormányzat­Laci bácsi csárdást tanít Öregek napja — először Nagykátán Nagykátán szombat délután először rendezték meg az öre­gek napját — a szakmaközi bizottság, a Vöröskereszt és a nőtanács aktívái, közösen. A járási művelődési ház igazgatója, Chmely Ödön me­leg szavakkal köszöntötte a mintegy kétszáz vendéget, a 75—90 éves öregeket, majd felsorakozott négy generáció képviselője, hogy jó egészsé­get, s ezen az estén jó szóra­kozást kívánjon mindannyiuk- nak. Az óvodások nevében Pintácsi Tériké, Lendvai Ma­rika és Nyitrai Veronika szólt; Oldal Edtfke#már az is­kolások, Kármán " István rö­vidke versével pedig a gimna­zisták nevében köszöntötte az időseket. Azután a területi KISZ-szervezet nevében Ko­vács Piroska mondott megható szavakat, s a már „teljesen felnőtt” korosztály szószólója Zemniczki Sándorné volt. A vásártéri általános iskola megyeszerte híres népi tánc­kara somogyi párosával, és a szomszéd népek táncainak be­mutatásával aratott sikert. Iványi János magyarnótáival, s régi, múlt századbeli népda­laival megkönnyeztette az öregeket. A vacsoránál a községi ta­nácselnök, Monda János mon­dott pohárköszöntőt. A szak­maközi bizottság értékes aján­dékát nyújtotta át a két meg­jelent legidősebbnek: a 88 éves özv. Tóth Sándornénak, és az ugyancsak 88 éves Mol­nár Lászlónak. Ezután a szakmaközi bizott­ság titkára, Mizsei Antal emelkedett szólásra. Elmon­dotta többek között: A mi szocialista társadal­munkban, ahol a legfőbb ér­ték az ember, az időseknek az a tisztelet jár, amit kiérdemel­tek egész életük során. Kell, hogy érezzék a hála, a tiszte­let, a megbecsülés ezernyi megnyilvánulását. A pattogó ritmusú magyar muzsikára sokan táncra per­dültek. A 84 éves Bajáik Pista bácsi úgy ropogtatta lába alatt a színpad padlóját, hogy körülötte mindenki csak ámult, bámult. De a 80 éves Juhász Laci bácsi sem maradt el, a fiatalasszonyokat tanít- gatta az igazi csárdáslépések­re. Sok tanulsággal szolgált ez az este. Az egyik, hogy már hamarább kellett volna ilyen találkozót rendezni, a másik, hogy erről a jövőben se fe­ledkezzünk el. Megérdemlik a mi öregjeink. Befejezésül még hadd írjuk le a 84 éves Molnár Pista bá­csi szavait: — Emberek, akárhogy is van, így rólunk, öregekről a múltban bizony nem emlékez­tek meg. ö tényleg tudja. Hiszen, 21 évvel ezelőtt sem volt már ép­pen fiatal. Zamatosabb lesz az első osztályú kávé Az elmúlt hónapokban csu­pán kétfajta nyers kávé keve­rékéből tudták összeállítani az első osztályú kávét. A magyar édesipar most már gazdagabb választékkal rendelkezik, s a kereskede­lemmel közösen állította össze négyféle egymáshoz illő kávé­ból az első osztályú keveréket. A brazil Santos és Minas, valamint az Extra indiai és a Kenya nevű kávé keveréke az eddiginél zamatosabb, első osztályú kávét ad.' Az újfajta keverék pörkö­lését és szállítását megkezdte az édesipar. Az esedékes szállítmányok­kal már valamennyi üzletbe ilyen első osztályú kávé kerül. Újszilváson holnap este 6 órai kezdettel ül össze a községi tanács­ülés. A község 1965—66. évi koordinációs művelődési ter­vének végrehajtását tárgyal­ják meg. Arcok a munkásvonaton magas- és távolugrásban, súlylökésben és kézigránátdo­básban mérik össze erejüket a járás legjobb női és férfi ver­senyzői. A Bpartakiáddöntő ünne­pélyes megnyitójára délután tél 3-kor kerül sor. Kétezer sportoló vonul fel ünnepélyes keretek között a megnyitóra, itt fogadják a spartakiád-fák- lyát, s felvonják a spartakiád- zászlót. Három órakor 800 sportoló ^ tornabemutatója kezdődik, ^ majd az iskolai válogatott tor- ^ nászok gerenda-, szekrény- 8 és gúlabemutatója következik.^ Négy órakor az MHS járőr- ^ versenyének döntője ugyan- ^ akkor az atlétikai döntő is ^ sorra kerül. A járás labdarúgó sportjá- ^ nak kedvelői igazi helyi cse- § megét kapnák, a iárási rang- adót. Fél 6-kor kezdődik a S Nagykáta I.—Tápiószele I. te- ^ rületi bajnoki mérkőzés. Este szabadtéri sportbál ^ .zárja a napot. A rövidszoknyás lány A rövidszoknyás lány, úgy gondolom, nagykátai, ott száll le. önkéntelenül is megnéz­tem: finom, leheletfinom, szépvonalú volt a lába. Az egész jelenség olyan fiatal volt, mint a tavasz. Én tehát leteszem a vokso- mat a rövid szoknya mellett. S aztán a kislány rátette a térdére a nagy könyvet, amit olvasott. El akarta fedni tér­dét. Nem. sikerült. Félre a könyvet, s két kézzel ráhúzta a szoknyát a térdére. Aztán megint ráhúzta, s megint rá­húzta, s én attól féltem, hogy a nagy húzástól az anyag el­hasad. Meg akartam kérdezni: Kislány, te tudod egyáltalán, hogy miért vettél magadra ilyen rövid szoknyát? ■////////////////////////////////////////////' Nem kérdeztem meg. Pe­dig lehet, hogy erre várt. A zsebrádiós Nagy tömeg az egyik fülké­ben. „Jézusmária, mi tör­tént?” Nem én kiáltok így fel, hanem egy foghíjas néniké. Nem történt semmi, csak zsebrádió bömböl. Elhalkul, ahogy a vonat kanyarodik. Az egyik magyar klubcsapat ját­szik egy» külföldi csapattal — azt közvetíti a rádió. A szpí­ker szurkol: Hajrá fiúk! — Ki kellene az ellenfél va­lamennyi játékosát állítani, — szólal meg a zsebrádiós — akkor „fiúk”. majd győznének a A kikérdező Férfi. Ostromol. Hány óra, meddig utazom, miért, hány éves vagyok, nős vagyok-e, gyerek van, mit csinálok ott, ahová utazom, késünk-e, mi­kor utazom vissza, mióta la­kom ott, ha tíz méter széles a hajó s hÚ6z hosszú, hány éves a kapitány ... Látszik rajta, hogy teljesen jóindulatúan kíváncsi. Meg hogy nem naponta bejáró munkás. Mert akkor nem kér­dezne ennyit. d. g. ban, a sportban és a szórako­zásban a kollégium maga­sabb eredményeket ér el, mint a diákotthon. A kollégiumi cím elnyeré­sére természetesen már évek óta készültek. S az eredmé­nyek? A kollégium tanulóinak tanulmányi átlaga állandóan magasabb a szüleiknél lakók tanulmányi átlagánál. Az is­kolai társadalmi munkán fe­lül még külön társadalmi munkát végeznek. Ilyen volt például az őszi terménybeta­karításban, a szüreten, vagy a szilvaszedésben nyújtott se­gítség. A kollégium előtti teret maguk a kollégisták par­kosították. Hálótermeiket maguk tartják rendben, ma­guk takarítják. A diáktanács aktívan kive­szi részét a munkából. Pél­dául segít a tanulás és a kor­repetálás megszervezésében, ellenőrzi és értékeli az ered­ményeket. Jutalmazásra és büntetésre tesz javaslatot. Még a térítési díj összegére is ők tesznek javaslatot. Szervezik a sport- és a kultu­rális életet. A kollégiumban lányok és fiúk élnek — egyetértésben. A diáktanács ebben is segít a nevelőknek: a helyes kapcso­lat kialakításában. Az eltelt öt év alatt egyetlen súlyosabb kihágás sem fordult elő a lá­nyok és a fiúk között. A kollégiumban minden diáknak van feladata. So­kuknak — a tanuláson kí­vül, — még két-három meg­bízatása is van. Például: ének­kar, szavalókórus, tánccsoport, színjátszó együttes, kosárlab­dázás, birkózás, sakkozás, és még lehetne sorolni. Az iskolai nevelőtestülettel együttműködve megvalósít­ható tehát Nagykátán is a kollégiumi cél, hogy az isko­lai nevelőmunka bázisát a kol­légisták adják. Hangverseny az ebédszünetben A megyei tanács művelő­dési állandó bizottsága Tá­piószentmártonban tartott kedden ülést. A járás nép­művelési helyzetét vitatták meg. Kedves színfoltja volt a napnak, hogy a szent- mártoni művelődési ház szim­fonikus zenekara az ebéd­szünetben hangversenyt adott a vendégek tiszteletére. Tanácstagok fogadóórája és beszámolója Ma délelőtt 9 órai kezdet­tel Antalfia Jenő Nagyká­tán, dr. Juhász László Tápió- bicskén, holnap Imre Sándor Szentlőrinckátán, szombaton Szarvas Sándor Újszilváson és Veres János Pándon tart tanácstagi fogadóórát és be­számolót. MOZIMŰSOR Tápiószele ma: szünnap, péntek­től vasárnapig: Phaedra. Tápió- szentmárton ma: Gyerekbetegsé­gek, szombaton: Vihar Ázsiában. Tápiószecső ma: Kéz kezet mos, szombaton: Zöld fény. Szentlő- rinckáta ma: Játék a múzeumban, szombaton: Egy olasz Varsóban. Kóka ma: Asszonyok faluja, szombaton: A katona apja. Pánd szombaton: Kérem a panaszköny­vet. Tápióbicske ma: Bűntény a művészpanzióban, szombaton: Volt egyszer egy öregember. Tá- pióság ma: Arséne Lupin, szom­baton: A hazug lány. Farmos ma: Idegen vér, szombaton: Ki volt dr. Sorge? Tápiószőllős ma: Wer­ner Holt kalandjai, szombaton: Zöldár. SSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSj Deregán Gábor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents