Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-17 / 115. szám

«ST at ec vei 1966. MÁJUS 17., KEDD ÚJVIDÉK Nemzetközi mezőgazdasági vásár Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök szombaton megnyitotta a 33. újvidéki nemzetközi mezőgazdasági vá­sárt. A vásáron összesen húsz ország több mint 1300 kiál­lítója mutatja be mezőgaz­dasági termékeit és gépeit. A kis Mást áldozatkészsége Szada idei Székely Bertalan ünnepe — amint arról már rö­viden beszámoltunk, szép, han­gulatos és elég színvonalas volt. Mégsem volt olyan, ami­lyennek eltervezték. A Nemzeti Galéria nem köl­csönözhette Székely Bertalan féltve őrzött remekműveit a múzeummá átalakított műte­remben való kiállítás céljára, mert az épület falai annyira Bibliográfia a klubkönyvtárak számára Kulturális életünk tervsze­rű fejlesztésében igen fontos szerepet kapnak a művelődési otthonok keretei között meg­alakult különböző klubok is, amelyek iránt, örvendetes mó­don, mindinkább fokozódik az érdeklődés. Munkájuk haté­konyságának növelése céljából határozta el a Pest megyei Ta­nács művelődésügyi osztálya, hogy a megyei könyvtárral együttműködve összeállítja házikönyvtáruk számára az ajánló bibliográfiát, azoknak a szép- és szakirodalmi köny­veknek, folyóiratoknak, tanul­mányoknak és egyéb közlemé­nyeknek a jegyzékét, amelyek hozzáférhetők és beszerezhe­tők. A klubmozgalom program­jának egyik pontja az ilyen házikönyvtárak létesítése. A cél az, hogy a klubok minél nagyobb segítséget kapjanak az „olvasóvá-nevelés” és az olvasótábor kiszélesítése érde­kében vállalt kultúrmunká- j ükhöz. A klubok házi könyvtárai kizárólag azt a célt szolgálják, hogy á tagoltat ellássák belső olvasni- és tanulmányozniva- lóval, könyvanyaguk tehát nem kölcsönözhető ki. TV-FIGYELO A dicséret is árt? Az elmúlt néhány hét sike­res hétvégi programja után ezúttal nagyon gyenge pro­dukciókat láthattunk ezen a szombat-vasárnapon. Mintha megártott volna a szerkesztők­nek az előző hetek megérde­melt dicsérete ... Szombaton este került szín­re Marivau x francia szerző Légy ügyes a szerelemben cí­mű vígjátékának zenés válto­zata. Az előadás előtt a mű fordítójának, Benedek András­nak szavaival magyarázták a „bizonyítványt” — miért 'is esett erre a műre a szerkesz­tők választása. Ebben a mű­fajban hasonló történettel — a furfangos inasnak a gazdá­jának tett szolgálataival —, sokkal nevesebb szerzők, job­ban, maradandóbban megírt darabját láthattuk már. Csak Shakespeare-t említem ezen szerzők népes táborából. Ezek ^ után nem értem, miért tűzte § mégis műsorára ezt a produk- ^ ciót a televízió. § A Barangolás vendégköny- ^ vében ezúttal Mihail Romm- ^ mai, a Hétköznapi fasizmus alkotójával ismerkedhettünk. S A műsor tetszett, de kár, hogy $ alig néhány héttel ezelőtt ha- ^ sonló jellegű műsort láthat- ^ funk, ugyancsak Mihail ^ Eomm-mal. & Vasárnap Komlós János mű- sorával kezdődött a televízió § esti műsora. Ezúttal gyengéb- ^ ben sikerült ez is, a végén ^ úgy tűnt, mintha nem is len- ^ ne az éremnek harmadik olda- ^ la. Hacsak az nem, hogy siet-^ nie kellett a mondanivalóval,^ mert hat külföldi ország vár-fc ta az utána következő mű-fc sort, a Majálist. A Majális negyvenöt perce^ után akaratlanul is az a gon-^ dolatom támadt, bárcsak ^ Komlós csevegett volna to- ^ vább. Vagy a technika lépett § volna óvón közbe ... Hogy S miért? Például azért, mert a § Gundel Étterem nem a televí- ^ zió stúdiójában van ... E műsor szerkesztői kelle-^ mes körsétára kívánták invi- ^ tálni hat ország nézőit: a Sza-S badság-hegyre, a Hűvösvölgy- S be, a Népstadionba, a Fővárosi § Nagycirkuszba és Budapest ^ szórakozóhelyeire. A szándék ^ szép volt, még az idegenfor- ^ galmi szakemberek sem emel- ^ hettek panaszt a műsor indu- ^ lására. Kellemes, látványos ^ produkciók váltották egymást az első húsz percben. Aztán ^ Váratlanul megjelent a képér-^ hyőn a Gundel Étterem neon- ^ fényes felirata s ettől kezdve^ a televízió szilveszteri műso- ^ rának egyik blokkja pergett — ^ a kifulladásig. Húzták a cigá-k nyok kivilágos kivirradtig, s az sem zavarta a szerkesztő­ket, hogy időnként feltűnt a BUEK felirat. A fő az, hogy vannak cigányok, dalra ter­mett színészek, romantika s ha a délibábot nem is pingál- ták a képernyőre, akkor is láthatta ország-világ, hogyan mulat a magyar... Mi szüksé­günk van még az ilyen „hír­verésre”? Vagy egyszerűen így olcsóbb volt a műsor? Talán az Angyalt kellene megkérdezni, vagy megkérni, nézzen utána a vasárnapi műsor szerkesztésének. Bár, azt hiszem, ezúttal nehezebb feladata lenne, mint volt A boldog öngyilkos esetében. P. P. átnedvesedtek, hogy veszé­lyeztetnék a festmények épsé­gét. A műterem-múzeum — Schulek Frigyes hangulatos alkotása — Székely Bertalan egykori lakóházának gyönyörű kertjében áll. A Székely-csa­lád az államnak, illetve Sza- községnek ajándékozta mű­fém céljaira, és szolgalmi jogot biztosított a kerten ke­resztül a hozzá vezető útra. Falai nemrég nedvesedtek át, valószínűleg azért, mert a te­tőszerkezetében keletkezett valami hiba. Sem a község, sem a járás, de a megye sem gondoskodott arról, hogy a hi­bát kijavítsák, és kiszárítsák a falakat. A község azért nem, mert — amint azt a községi tanács vb. elnöke mondotta — a kert jogi státusa tisztázat­lan, költeni rá így nem lehet. A járáshoz és a megyéhez pedig még nem jutott el a probléma. Nagy baj az is, hogy a mű­terem-múzeumnak ebben a pillanatban nincs felelős gaz­dája. Tóth Rezső, a Székely Bertalan-kultusz legbuzgóbb művelője hívta tulajdonkép­pen életre szadai lakos korá­ban a kis múzeumot, és ő in­tézte jó ideig dolgait is, de a múlt évben elköltözött Szádé­ról. Névlegesen a szadai isko­la igazgatója vállalta ezt a munkát, de — mint Mezősi Károly, a Pest megyei mú­zeumok igazgatója mondotta érdeklődésünkre — a kis mú­zeum múlt évi működéséről szóló jelentését úgy nyújtotta be, hogy a blankettán lévő összes rubrikákat áthúzta, ami azt jelentette, hogy a múzeum egyáltalában nem működött. így aztán beszüntették csekély tiszteletdíjának folyósítását is. A szadai tanácselnök pedig így nyilatkozott: Szada áldo­zatokra is kész, hogy méltó­képpen ápolja Székely Berta­lan emlékét. Abban a pilla­natban, amikor tisztázódik a műteremkert tulajdonjogának kérdése, községfejlesztési ala­punk egy évi teljes jövedel­mét — ez a társadalmi mun­ka értékével együtt meghalad­ja a kétszázezer forintot, — a műterem felújítására fordít­juk, és elősegítjük vele a mű­terem köré tervezett művész­telep megvalósítását is. A Székely Bertalan emlék- bizottság néhány héttel ezelőtt tartott ülésén a Művelődés- ügyi Minisztérium képviselő­je úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium is szívesen hozzájárul a szép szadai tervek megvaló­sításához, ha a megyei tanács ilyen értelmű előterjesztéssel él. Ezek után — úgy véljük — a közvélemény megnyugvással és bizalommal várhatja a to­vábbi fejleményeket. Most az a fontos, hogy az illetékesek tisztázzák végre azt a bizonyos tulajdonjogot. M. L. KÖNYVESPOLC Hans Gradmann: AZ ÉLET REJTÉLYE A könyv alcíme — A kutatás fényében — egyben a szerző vállalt feladatát is jelzi: a leg­újabb tudományos kutatások eredményeit összefogva vála­szolni az élet „rejtélyének” kérdéseire, fellebbenteni a fátylat az átlagember előtt ti­tokzatosnak tűnő dolgokról, megmutatni, hogy nem a „ter­mészetfölötti erők, hanem a természet törvényszerűségei szabják meg az élővilág léte­zésének, fejlődésének rendjét. NYOLC NYELVEN Ügy bizony, eggyel lekö­rözte a szólásmondást: egy­idejűleg nyolc beszélgetést rögzíthet a Budapesti Rá­diótechnikai Gyár tranziszto- rizált felvevő berendezése. A szalagsebesság 4,75. Két pár orsó felügyelet nélkül hu­szonhat óra hosszán át ve­heti a beszélgetéseket. A ké­szülék már Európa-hírre tett szert. Önmagát ellenőrzi és a legkisebb üzemzavarról is hang-, fényjelzéssel tudósítja kezelőjét. Repülőtéri irányító- tornyoknál a le- és felszállás párbeszédét veszi, de jól al­kalmazható más közlekedési információk tárolására, ter­melésirányításra, mentő- és tűzoltószolgálatra. A leg­gyorsabb, legélelmesebb meg­rendelő a szovjet külkeres­kedelem; 160 készüléket kér­nek. Szívesen vásárolna az NSZK és Görögország is. Nem könnyedén szórakoz­tatni akaró olvasmány a könyv: a szerző a kezdettől, az élővilág kialakulásától nap­jainkig, az emberig rajzolja meg a természet legmagasabb- rendű produktumának, az élő szervezetnek történetét, válto­zásait, az élet jelenségek mi­kéntjét és hogyanját. A törté­neti-fejlődéstani áttekintés azonban csak kerete a vizsgá­lódásnak: Gradmann elsősor­ban nem a regisztrációt, ha­nem az elemzést gyakorolja. Kritikus szemmel boncolgatja a különböző nézeteket és felfo­gásokat, a tudomány elért eredményeit, s nem hallgat a ma még válaszolatlanul ma­radt kérdésekről sem. Éppen ez egyik erénye: bemutatja a buktatókat, a nehézségeket, a jövő feladatait is az élet rejté­lyének kutatásában. Vizsgálati módszerének van­nak bizonyos korlátái, s né­hány megállapítását joggal vitatni lehet, ám egészében ér­tékes könyvet vehet kezébe az olvasó. Kár, hogy a nehézkes, eléggé bonyolult stílus csök­kent ezen az értéken. (Gondo­lat Kiadó.). (m. o) Csókolj meg Katám A Fővárosi Operettszínház­ban! ismét házi főpróbát tar­tottak a Csókolj meg Katám című zenés komédiából. A színház kétéves szünet után újítja fel a nagysikerű dara­bot, amelyet május 20-án tűz­nek újra műsorra. Az új sze­reposztás érdekességei, hogy Sárdi János hajdani szerepét Hadics László, Lehoczky Zsu­zsáét a Vidám Színpadtól köl­csönkért Felföldi Anikó, s az időközben a Fővárosi Operett- színháztól a Vidám Színpad társulatához visszaszerződött Alfonzóét pedig Pagonyi János játssza. — Megkezdődött Buda leg­nagyobb lakóházának építése az Alagút utca és az Attila út sarkán. A tizennégy eme­letes OTP lakóház a tervek szerint jövő év végére készül el. Hasonmás Balogh, a lányt véletlenül pillan­totta meg; egyedül ült a vonatfülké­ben, könyvet olvasott. Halványsá­padt arcát félig eltakarták fekete hajának hosszú fürtjei. Csilla jutott eszébe: ez a lány ugyanolyan, mint ő... Különös, hogy mikor erre járt az előbb, nem látta. Tűnődő arccal lépett a fülké­be, s kérte a lány jegyét. Sután for­gatta kezében a kis kartonbilétát, amikor visszaadta zavartan topor- gott. — Megengedi, hogy egy pár perc­re leüljek? — kérdezte. — Tessék csak... —, szólt a lány, s kérdő-kiváncsian nézett fel Ba- loghra. A kalauz a lánnyal szemben ült le, s cigarettát kotort ki zsebéből. A sárga doboz gyűrött volt, maszatos, röstelkedve tartotta markában, eb­ből nem illik kínálni a lányt; mégis megkérdezte: — Dohányzik? Paran­csoljon. Amaz gyorsan intett, elhárí­tó, kedves mozdulattal: — Köszö­nöm, én Fecskét szívok __A Kos­s uth nekem erős ... Csilla is a füstszűrös cigarettát szívta. Nem tiltotta tőle, már felnőtt nagylány volt, amikor rászokott. Ki­lenc ‘'évig egyedül nevelte; felesége Nyugatra szökött egy semmi kis alakkal; újságárus volt a Marcibá- nyi téren. Feldúlta, megszégyenítet­te, becsapta. Évekig várt rá: talán visszatér. Nem is írt soha... , Két gyufaszálat is eltört, mire a harmadik lángja elkapta a cigaret­ta végét. — Ha zavarja a füst, lehúzom az ablakot. Akarja? — Kérem ... — Hova utazik? — Anyámhoz megyek — válaszolt a lány. Mondta a jelentéktelen, isten háta mögötti falu nevét. A kalauz nem jegyezte meg. Felállt és nehéz­kes, fáradt mozdulattal lépett az ab­lakhoz, félig lehúzta, majd ismét visszaült. Közömbös dolgokról be­széltek. — Félre ne értsen —, szólt később a kalauz, s hangja szomorú volt — nem akarok kellemetlenkedni. Ha olvasni akar, szóljon, küldjön el... A lány elnézően mosolygott: — Ugyan... Különös ember ez. Valami titka van. Érdeklődve nézte. Görbén ívelt árkok, hosszú barázdák szelték át fonnyadt, napbarnított bőrét. Zub­bonya elnyűtt, zsíros, kopott volt, nadrágja pecsétes, vasalatlan. A bel­városi tervezőirodában, ahol ő dol­gozik, a férfiak, gondozottak. Hátra­dőlt a kényelmes ülésen, cigarettát vett elő. Balogh kapkodva kotorá­szott zsebében a gyufa után, de a lány finom gázöngyujtója villant fel előbb, s hideg, kékesfényű lángja kajánul kacagta szemközt az idős embert. Csilla ilyenkor azt szokta monda­ni: „ne törd magad, papa”... Ta­valy is azt mondta, mikor váratla­nul elutazni készült s ő ajánlkozott, hogy elkíséri a Déli vasúthoz. ......Emil az EMKÉ-ben különben i s vár rám ... S te azt mondtad, töb­bet nem akarod látni ...” Igen, nem akarta. Pedig valamikor kedvelte a fjút. Rendesnek találta, józan életűnek, komolynak, akire számítani lehet. Negyedikes közgaz­dász volt. Csilla akkor ismerte meg. Utóbb rendszeresen feljárt hozzájuk, együtt tanult Csillával. A lány ab­ban az évben érettségizett; Emil az építészpályát választotta; egyetemet végzett, nagyon értette a műszaki tudományt... Augusztus elején sugárzó-boldo- gan újságolta Csilla: „Képzeld, ka­rácsonykor menyasszony leszek, Emil eljegyez.” „No fene — mosoly­gott Balogh. — Ugratsz te, engem, nem?” Később mindenről sápadtan hall­gatott. Esténként már nem jött ér­te Emil. Kérdezte miért nem? ...” „Dolga van” — válaszolta Csilla in­gerülten. — „Légy szíves ne fag­gass!” Éjszakai szolgálataiból másnapon­ként későn, éjfél után érkezett haza. Csillát egy ízben nem találta otthon. Rosszat sejtve várta egész éjjel; ki­könyökölt az utcai erkélyre, meg­bámult néhány hajnali csoszogót, s zaklatottan tépelődött a lány hollé­tén. Kapunyitás után, fél hat felé jött meg. Spiccesen, vihogva szállt ki egy Skodából. Idegen kocsi volt, fényes, vadonatúj, Emil használt régi Trabantjánál különb. Elkese­redetten nyitott neki ajtót. „Merre csavarogsz te? — támadt rá gorom­bán. — Valid be, kikkel mászkálsz?” A lány egykedvűen, groteszk kis mo­sollyal nézett az arcába. „Névnapon voltam. Meghívtak. Baj?...” „És Emil? — kérdezte Balogh rekedten. — Ö is ott volt?” A lány cinikusan elhúzta a száját: „Emil? ... Te nem vagy kialudva... Hol van már Emil?” Félretólta útjából, és bevo­nult a fürdőszobába. Reszketett a dühtől: na, megállj, most ellátom a bajod! Heves indulattal lépkedett utána. Orra előtt csukta be az ajtót; kint rekedt. Acsarkodva rázta a ki­lincset, kopogott, dörömbölt: „Ne félj, megverlek, csak gyere ki, ne félj!... ordított. — Vigyázz, tudom ' én, látom én, hogy élsz!... Mit kép­zelsz, meddig tűröm? ... Ugye, én csak küszködjek, kulizzak egyedül egy életen át, s nézzem, hogy te jobbra-balra fetrengj, mint anyád?! ... Ugye, az úristenit, ezt érdemiem én! Gürcölök, töröm magam, hogy a kisasszony, majd egyetemre járjon, úrinő legyen. De minek?... Miért?!... Odabent a hideg vízcsapok mono­ton zúgása elmosta szavait. Mire a lány kijött, ült az ágya szélén, előre­hulló vállakkal, s lebukott fejjel bá­mult maga elé. A parkettán egy szé­les repedés volt, akkor vette észre először... „Ne haragudj —, mondta tört han­gon, csendesen — ideges vagyok. Délután a vonat elgázolt valakit.. Szeptemberben elutasították a lány egyetemi felvételét. Ettől megvadult; bőgött, csapkodott, később érzéket­len, közönyös lett, zárkózott és hű­vösen konok. Hangulatát még inkább felkavarta Emil váratlan jelentke­zése. A házzal szemközt állt meg kocsijával a túloldalon; Balogh épp az erkélyen üldögélt, a fiú meglátta, s felkiabált hozzá: „Ha Csilla itthon van, tessék leküldeni”. „És, te miért nem jössz fel? Régen voltál ná­lunk ...” „Nincs időm. Sietek” — fe­lelte a másik. Gondolta: lám, mégis, rendes, jó fiú ez. Ennek jövője van, egzisztenciája. Mindegy miért ma­radt el, az a fontos, újra csak elő­jött. A lány takarított. Balogh rá­szólt, szinte noszogatva: „Emil vár lent, menj le gyorsan”. Csilla rend­be szedte haját a tükörnél, új pon­gyolát vett fel, s kényelmesen indult. Rövid idő múlva visszajött sápadtan, leborult a díványra és sírt. Balogh faggatta: mi történt? ... Hallga­tott ... A díszpáma mellett kezéből kiejtett pénzt vett észre Balogh: né­hány piszkos, gyűrött százforin­tost... „Mi ez?!” — üvöltött és ro­hant az erkélyre. Öklét rázta Emil távozó kocsija után ... Ha ezután másképp beszél vele megértéssel, okosan szól hozzá, nem gyötri, nem kínozza, más lenne minden. Vagy, ha azon a vasárnap reggelen, ami­kor búcsúzott s elutazni készült, utá­na néz, hova megy? — nincs ez az iszonyú lelki meghasonlás. , Már csak a kórházban látta az­után letakarva, mozdulatlanul... De most feltámadt és búcsúzni jött a múlt: Csilla van itt, nem más, ővele beszélget, öt nézi folyton ... Szörnyű ez a hasonlatosság. Kinézett az ablakon. Esteledett. Szürkén gomolygó felhők vonultak el élénkzöld őszi vetések fölött. A vonat hosszan szaggatottan sípolt. Balogh felállt és kezét nyújtotta. — Ne haragudjon, hogy eddig fel­tartottam — köszönt el a lánytól. — Jó utazást. A lány a szemét nézte: csillogó­zavart volt, mint a részegeké. Zoltai András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents