Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-08 / 83. szám

Utólagos a váci ünnepségről Felolvassák a KISZ-fogadalomtétel szövegét A fegyveres erők képviselői koszorúznak (Gyimesi Sándor felvételei) VÁCI A PEST MEGYEI HIRIAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM 1966. ÁPRILIS 8., PÉNTEK Új üzemágak - Emelkedő taglétszám - 60 ezer hiscsibs Kimagasló eredmények a földművesszövetkezetnél Most tartotta közgyűlését a Vác és Vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet, amelyen Kovács László igazgató adott számot az elmúlt év eredmé­nyeiről. Bejelentette, hogy közigaz­gatási területrendezés útján Ácsa és Püspökhatvan köz­ségek a váci járáshoz kerül­tek. E két község hozzájuk kíván csatlakozni, így ma már a váci földművesszövet­kezet körzetéhez nyolc köz­ség és Vác városa tarto­zik. A szövetkezet területén vegyesboltok, zöldség- és gyümölcsboltok, háztartási és kisgépkölcsönzők, cukrász­dák, italboltok és ipari üzemág működnek. Az igazgatói jelentés be­Könnyed moz­dulattal dobja nyakába lehelet­finom muszlin sálját majd feláll, megigazítja s szoknyájába gyűri a blúzt. Megelégedetten felsóhajt. Most szépítőszereket kutat elő s először is, amiként illik, kevéske krémet ken az arcára, majd cseppnyi rúzzsal rózsáikat varázsol a krém tetejébe. Ezután ajkán dolgozik. Csücsörít. Jobbra hiízza, balra húz­za, fülig húzza. Úgy látszik, tet­szik önmagának. Most a szemre és szőkébb kör­nyékére kerül sor. Inci-finci kefécs­A HÖLGY ÖLTÖZKÖDIK kékkel a szempil­lákat bodorítja égfelé. Majd feke­te ceruzával alá és fölé húzza a szem­golyót s kiigazítja a szemöldök ívét. Ezután fésül- ködni kezd. Előbb simára keféli ha­ját, majd mindent elkövet, hogy még borzasabb legyen, mint amilyen fé- sülködés előtt volt. Ez a művelet tart a leghosszabb ideig. Jól olajozott csapágyakon fut­nak a percek. A hölgy kipillant az ablakon s megál­lapítja, hogy van még idő. A kör­mök kerülnek sor­ra. Szakavatott ujjakkal kapar, fűrészel, reszel s néhány perc múl­va kifogástalan körmöket villogtat a körülötte ülök káprázó szeme elé. Végül teljesen elkészült. Éppen ideje is, hisz in­dulni kell. Elrakja holmiját, felveszi kabátját, s kilép a fülke ajtaján. Megérkeztünk Bu­dapestre. S a kró­nikás örömmel nyugtázza, hogy a hölgy sikeresen felöltözött Vác és Budapest között, a menetrend szerint közlekedő vona­ton. P. P. Húsipari tanulókat keresnek A Pest—Nógrád megyei Húsipari Vállalat felvesz hús­A Vác és Vidéke Körzeti Fmsz. (Vác, Beloiannisz u. 3.) alkalmaz AZONNALI BELÉPÉSSEL: mérlegképes könyvelőt, vagy azzal egyértékű ké­pesítéssel rendelkező gaz­dasági revizort, nagy szak­mai gyakorlattal rendelkező építészmérnököt, vagy épí­tésztechnikust betonáru üzembe, vezetői munkakör­be, fmsz-i gyakorlattal és felsőfokú kereskedelmi szak- képesítéssel rendelkezőt ke­reskedelmi osztály vezetői munkakörbe. Jelentkezés­hez részletes önéletrajz és erkölcsi bizonyítvány szük­séges. Jelentkezni írásban lehet: Vác és Vidéke Körzeti Fmsz. Vác, Beloiannisz u. 3. Több hónapos várakozás ■■ után meg­nyílt a főtéri új illatszerbolt. Aki először lépett be az üzlet­be (összebeszélés nélkül) mind így adott kifejezést tetszésé­nek: — Szén! Ez a dgséret indokolt, mert a Pest megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat valóban Vác egyik legszebb árudáját varázsolta a''Március 15 térre. A korszerű berendezés a kivi­telező vállalatot, az ízléses áruelrendezés a bolt dolgozóit dicséri. A hétvégi megnyitón jelen —. ....... V» voltak a megyei t anács szakosztá- Varga Jó­es a városi lyainak képviselői. SIKER ZARAGOZÁBAN Szép eredménnyel szerepelt- a váci Dunakanyar Fotoklub a spanyol Zaragozában rende­zett XII. nemzetközi fotómű­vészeti kiállításon. Bemutat­ták Cserny Gábor Játék, Holt- ság Albert Magasban, vala­mint Emberek és gépek, Ka­rácsony Rezsöné Alkonyati vi­torlázás, Kocsis Iván Ménes és Parasztpár, Pászthory Lóránt Tél és Gyimesi Sándor Pár­harc című képét. zsef, a kereskedelmi osztály vezetője elmondta, hogy ez az üzlet egyike lesz a városcent­rumban kialakítandó boltháló­zatnak. Következik majd a virágbolt áthelyezése és végül a Széchenyi utcai édességbolt bővítése. Kubovics Jánosné boltveze­tő és a kiszolgáló dolgozók munkájuk elismeréséül jutal­mat kaptak. A Fő téri illatszerbolt ön- —— kiszolgálásra van berendezve. így a forga­lom meggyorsult, amit bizo­nyít az, hogy az első napon 1050 vevő fordult meg az üz­letben. A bolthelyiséghez nagyméretű raktár és megfe­lelő öltöző- és mosdóhelyiség Is tartozik. (-s) MIT LATUNK A MOZIKBAN ? Építők 9—11: Háry János. (Ma­gyar film, Kodály Zoltán muzsi­kájával. Kísérő: Magyar híradó.) — 12—14: Szerelmesek vannak kö­zöttünk. (Lengyel film vígjáték. Kí­sérő: Az első szocialista karnevál és Színházi körséta.) Madách 8—10: Viharos alkonyat. (A nagy sikerű szovjet film fel­újítása. Kísérő: Haug Gosko.) — 11—13: Az én kis feleségem. (Szé­lesvásznú. magyarul beszélő olasz filmvígiét'k Kísérő: Gusztáv, a pacifista.; — Matiné 10-én: Némó kapitány. ipari (hentes) szakmára ta­nulókat. Jelentkezhetnek mindazok, akik: 1. az általános iskola nyolc osztályát sikerrel elvégzik vagy elvégezték, 2. 1966. szeptember elsejéig a 17. életévet nem töltötték be, 3. orvosilag a szakmára al­kalmasak, 4. a szakmai és az elméleti oktatásra naponta be tudnak járni Vácra. A képzési idő három év. Jelentkezni lehet a húsipa­ri vállalat Rádi úti központ­jában (vágóhíd), vagy a Ber­csényi Miklós Élelmiszeripari Tanulóiskola kihelyezett rész­legénél: Vác-Deákvár, Ernst Thälmann tér 5. — Tamás Lajos karika­túra-kiállítása megnyílt a mű­velődési ház földszinti ter­mében. A neves művész csaknem száz alkotása egy hónapig tekinthető meg. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Bentlakó, leinformál­ható háztartási alkal­mazottat keresek, aki béna férfi gondozását vállalja. Lehet nyug­díjas. Balázs, Buda­pest, XI,, Fadrusz ut­ca 2. _____________ N agy szárnyasajtók létrák, málnáskocsi eladó. Vác, Zrínyi ut­ca 66. Hirdetések feladhatók KEDDEN DÉLIG Jókai u. 9. szám alatt (Szövőgyárnál) Tel.: 59. ötven éve javít lelkiis­meretesen Gánti Vil­mos óraműves, Vác. Petőfi utca 11. _________ J ó állapotban Tünde­robogó eladó. Ag utca 4. (Lajos-telep.)______ K özépvárosban 2x1. 1x2 szobás ház 42 eze­rért eladó. Szalay, Ta­bán utca 14.___________ K étszobás, kertes csa_ ládi ház, cserelakás­sal eladó. Vác, Árpád utca 55._______________ N émet, sportkocsival kombinált gyerekko­csi eladó Básti, Vác, Burgundia utca 36/a. Egy hold szőlő gyü­mölcsös olcsón bérbe adó: Vác, Bacsó Béla u. 48. __________________ J avítást, alakítást és fényezést vállal Matz Béla műbútorasztalos. Vác, Rákóczi utca ,28 Vác­Házhely eladó Deákváron. Török An­tal, Felsőgöd, Strom­feld 18. (Levélben.) Beköltözhető, szoba- konyhás, kertes csalá­di ház, 250 n-öl, el­adó: Vác, Köztársaság út 50. Vác-Törökhegyen levő 700 n-öles szőlőnket eladnánk vagy bérbe adnánk. Rajz-testvérek Löwy Sándor u. 10. Hirdessen ön is a VÁCI NAPLÓBAN Apróhirdetés: szavanként 1 Ft Keretes hirdetés: mm-ként 2,50 Ft számolt arról, hogy a föld­művesszövetkezet kétmil­lió forintos költséggel korszerűsítette és városi szintre emelte a községek üzlethálózatát. Tavaly mintegy 60 ezer na­poscsibét adott a szövetke- * zet saját tagjainak. Idén már 80 ezer darabra kötöttek szerződést. A méhészeti szakcsoport 180 mázsa mézet, a kisállatte­nyésztő szakcsoport 1608 darab nyulat értékesített a. földművesszövetkezet útján. 45 000 daráb tojást, 2642 má­zsa málnát vásároltak fel. Idén nagy súlyt helyeznek'a házikertekben és gyümölcsö­sökben termelt áruk felvá­sárlására és azoknak a váci fogyasztókhoz való eljuttatá­sára. Növényvédő szereket és kisgépeket adtak — szaktanács kíséretében — az fmsz-tagoknak. Beve- j zették a nagy népszerű­ségnek örvendő gyümölcs- facsemete-Ierakatot. Kiugró teljesítményt ért el cementáru üzemünk, amely éves tervét 174 százalékra teljesítette és 4,6 milliós for­galmat bonyolított le. A bőr­üzlet 2,7 milliós forgalmat ért el. Javult a vagyonvéde­lem. Az év folyamán fel­vett 131 leltár közül 21 volt hiányos. A szövetkezet 1965-ben negyvennégy és fél millió fo­rintos forgalmat ért el. Taglétszámuk jelentősen emelkedett. A múlt év vé­gén 2736 tag 364 405. forin­tot fizetett be részjegyre. Hazánk felszabadulásá­nak 20. évfordulója tisz­teletére tavaly verseny­mozgalmat kezdeményez­tek. Az első szakaszban jó helyezést elért szövet­kezeti dolgozók 15 000 fo­rint jutalmat kaptak. Sorolhatnánk még a többi hagyományos és új üzemágat is, amelyek mind azt bizo­nyítják, hogy a Vác és Vidé­ke Körzeti Földművesszövet­kezet 1965-ben mind a gazda­sági, mind a szövetkezetpoliti­kai munkában kimagasló ered­ményeket ért el. Babócsay János Új fejezet az őrsi naplóban A Báthori utcai általános iskola kisdobosainak Fekete Párduc őrse múlt hét végén ezeket írta naplójába: „Örsünk megkapta az idei első feladatot és azt április 2- án teljesítette. Megtakarított pénzünkből virágot vettünk, majd csoportosan elmentünk a város határában nyugvó szov­jet hősök temetőjébe. A síro­kat rendbehoztuk és a virágo­kat ráhelyeztük.” Mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, a GBLKA és a Faipari Vállalat dol- giozóinak. akik szeretett férjem illetve édesapánk temetésén resztvettek, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek és gyászunkban osztoztak, ezúton mondunk há­lás köszönetét, ‘özv. Kolozsvári Ferencné és gyermekei. Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak, akik a szeretett drá­ga jó feleség, szerető édesanya, nagymama, testvér és rokon: Fehér Károlyné, szül. Balogh Rúzsa Mária temetésén virág­gal, részvéttel megjelentek, s szívünk nagy fájdalmát enyhí­tették, ezúton mond hálás kö­szönetét a gyászoló család. Halálozás, özv. Schmidt Ti- borné szül. Stahl Mária, március 30-án elhunyt. A gyászoló csa­lád tudat la. hogy Rúdon kfsér- ték öt utolsó útjára. (Minden kü­lön értesítés helyett.) HÍREK IS ti modernebb - miért rosszabb ? Vác északkeleti határában, Öreg-Hermány hegyközség­ben volt egy jó vizű, kere­kes kút. Hagyományos mó­don, nagy fakerckkel és lán­cos vödörrel jött felszínre a kristálytiszta, hideg víz a szomjúság oltására, vagy a környékbeli növények öntözé­sére. örömmel fogadták a hírt tavaly a szomszédos föl­deken: a tanács korszerűsíti a kutat! Át is alakították nyomós kútra, még tavaly. Működött is — hat napig! Aztán megmakacsolta magát s ma sem ad vizet. Pedig itt a tavaszi munka, a per­metezés ideje, kellene a víz. Most kérik az illeté­keseket, hogy adjanak vizet a hegyközségnek, mielőbb. — Kifizették a nyereségré­szesedéseket: az autójavító 26 nap, a kötöttárugyár és a nyomda 20 nap, a híradás- technika 17 nap, a DCM 14 nap, a hajógyár és a szent­endrei cementmű telepe 13 nap, a Népbolt-központ 11 nap, az Izzó 9 nap és a ven­déglátóipar 6 nap részese­dést juttatott dolgozóinak. — Hétvégi mulatságok. Hol­nap, szombaton húsvéti bált rendeznek a Madách Imre Művelődési Házban. A fegy­veres erők klubjában este. nyolc órától rendezik meg a hagyományos locsolóbált. Hetvenöt év Ma ünnepli 75. születés­napját Babócsay János, lapunk munkatársa. Saj­nos, személyesen nem tudjuk köszönteni, mert lapunk megjelenésekor már Balatonfüreden van, a szívkórházban. Születés­napja alkalmából azt kí­vánjuk: mielőbb térjen vissza erőben, egészség­ben s mielőbb folytassa cikkírói munkásságát. — A Váci Napló legköze­lebbi száma április 15-én, pénteken jelenik meg. — Könyvesboltunk újdon­ságai: Olasz költők antoló­giája, Szalai Imre: Városli­get, Almási István: Milyen a jó tsz-vezetés?, Ralph Fox: A regény és a nép, Berke- si—Kardos: Kopjások, Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász, Lengyel Balázs: Volt egy gólyám, Magyar László: Mó­ra Ferenc élete, Macskássy— Várnai: Kettő, meg kettő az négy, Nemes Ágnes: Lila fecske, Jesus Izcaray; Mad­rid peremén. ANY AKONYVI HÍREK Született: Bélán József és László Mária: István; Drenkovics József és Demény Erzsébet: Ferenc; Gyurkovics István és Székes An­na: Erika; Kovács László és Ká- nicz Agnes: Agnes; Bucsek Sán­dor és Kollár Ilona: Zoltán; Grez- ner István és Sztuska Anna: Éva; Máté Imre és Barsi Zuzsanna: Zsu­zsanna; Krausz Sándor és Kollár Julianna: Zsuzsanna; Pálmai Mik­lós és Kuhman Erzsébet: Miklós; Kirchoffer Mihály és Wurtzky Magdolna: Richárd; Bergmann Jó­zsef és Müller Eleonóra: Károly; Szabó Sándor és Mészáros Zsu­zsanna: Sándor nevű gyermeke. Házasságot kötött: Radics Gábor és Rácz Ilona; Zopcsák József és Bartók Éva; Oláh Ferenc és Pál Katalin. j Meghalt: Nagy Balázs 77 éves, Bakter József 58 éves, Rónay Osz- kárné szül. Venerus Mária 70 éves, Gyetván Mihályné szül. Pleva Má­ria 87 éves, Fehér Károlyné szül, Balog-Rózsa Mária 58 éves, Tóth Ferenc 66 éves és Weiser Albertné szül. Schmiedt Rozália 60 éves ko­rában. 1050 vevő az első napon Négy Munka Érdemrend A több éves egy helyben munkálkodás, a törzsgárdához tartozás igazolásaként is értékelhetjük a legutóbbi váci ki­tüntetéseket. Négyem, kapták meg városunkban a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Más-más munkaterületen dol­goznak, de egyben megegyeznek: mind több mint egy évti­zede vannak ugyanazon a helyen. hogy a főtéri Meiszner-üzletben, a környék népszerű „menyasz- szony boltjában” elkezdte a munkát Kolostori János keres­kedősegéd. Ma itt van a Pest megyei Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat, 2406-os számú szaküzlete. Vezetője: az udva- riaiS, szolgálatkész Kolostori kartárs, aki három évtizedes szakmai tapasztalatait az, után­pótlásnak adja át, hogy belő­lük is .hozzá hasonló kiváló szakember váljék a következő esztendők alatt. (-ő) A művelődésügyi miniszter is gratulált Molnár Mihály igazgatónak, a közgazdasági technikum vezetőjének, ami­kor a szakminisztérium kul­túrtermében megkapta a ma­gas helyről érkezett elisme­rést. 18 éve tanít az Ifjúság téri tanintézetben, melynek 1957 óta az igazgatója. Kiváló pedagógust, nagyszerű szerve­zőt ért az Elnöki Tanács meg­becsülése. Hasonló eredményekért ka­pott kormánykitüntetést Por­nói István, a Táncsics Mi­hály nevét viselő mezőgazda- sági technikum igazgatója. Egy évtized alatt technikusok százai kerültek ki ebből a középiskolából. Tanulóottho­nuk városi viszonylatban el­sőként vehette fel a szocialis­ta kollégium nevet. Mind az iskolában, mind a tangazda­ságban mintaszerű munka fo­lyik. A városi tanács egyik föld­szinti* helyiségében dolgozik Rácz Sándorné, a munkaügyi csoport vezetője. Kislétszámú részleg, mégis fontos munkát végez, mert szakmunkások, műszaki és adminisztratív dol­gozók sokaságát biztosítják a város üzemeinek, hivatalai­nak. Rácz elvtársnő többször kapott végrehajtó bizottsági dicséretet; most magasabb helyről is megérkezett az el­ismerés. Van harminc éve is annak,

Next

/
Thumbnails
Contents