Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-28 / 99. szám
ma. április 28., csütörtök wsr MECrEf kJCAlap Tovább épül & zázbalom balta Százhalombattától négy kilométerre, a Dunamenti Hőerőmű és a Dunai Kőolajipari Vállalat közötti területen épül a két üzemóriás lakótelepe. A. tervek szerint 750, egy-há- romszobás, távfűtéses lakás épül, 400 az olajfinomító, a többi pedig az erőmű dolgozói részére. Varga László, a Pest megyei Tanács lakáspolitikai előadója elmondotta; ac idén két négy- és két nyolcemeletes épületet húznak, amelyekben újabb 192 lakást rendeznek be. A munka mind a négy épületen jó ütemben halad. A nyolcemeletes házakat előregyártott blokkokból állítják össze, a többi téglaház. Az első harminchat lakásba júliusban már beköltözhetnek. Ugyancsak ebben az évben készül el a lakótelep 16 tantermes általános iskolája, amiből nyolc termet szeptember elején átadnak, hogy a nyomasztó iskolahiányon mielőbb segíthessenek. Mivél a már meglevő bölcsőde is kicsi, az építők június 30-ra ígéretet tettek, hogy terven felül felépítik az ideiglenes bölcsődéit, ahol újabb húsz csecsemőt lehet majd elhelyezni. A lakótelep teljes felépítése a terv szerint 1968-ra fejeződik be. Addigra a lakásokon kívül üzletházat, éttermet, orvosi rendelőt, mentőállomást, gyógyszertárat is építenek és elkészítik a szükséges út-, csatorna-, ivóvíz-, távfűtési és energiahálózatot. A járulékos beruházásokra, a távfűtési hálózat építésére és parkosításra az építtető minisztériumok 7,5 millió forintot költenek. nmnap Ingyen szaporítóanyag a háztájinak Nagykátán Nagykáta környékén sokat tesz a földművesszövetkezet a háztáji árutermelés föllendítéséért. Legutóbb például, hogy minél többen termeljenek gyümölcsöt, 1000—1000 egres- és feketeribizli-dugványt osztottak ki díjtalanul a házkörüli kertek betelepítéséhez. A lakosság zöldség- és gyümölcsszükségletének a kielégítésére 100 ezer forint értékű terményre kötött szerződést a földművesszövetkezet a helyaz úttörőtáborban orosz nyelvi versenyeken legjobb eredményt elért úttörőket várják, akik tíz napon át, öt pedagógus irányításával játékos társalgással fejlesztik beszédkészségüket. A matematikai turnusba a matematikai versenyek alapján, a mezőgazdasági és a technikai turnusba pedig a szakköri tevékenység alapján válogatják ki a részvevőket. A képzőtnűvészetl turnus tag- jai „belépőjegyüket” a kulturális szemle keretében rendezett kiállításokra beküldött pályamunkáikkal — képekkel, szobrokkal, faragásokkal, stb. — válthatják meg. Ennek a turnusnak közelebbi célja a gyermekek esztétikai érzékének, ízlésének fejlesztése, képzőművészeti továbbképzésük biztosítása lesz. Alsógöd legszebb helyén, hat holdnyi területen nyitja meg kapuit a tábor — elsőként az orosz nyelvi turnus részvevői számára — június 26-án. ny. é. I FÉNYSZÓRÓ KRESZ-spartakiád a nagyvillámi fennsíkon Május elsején nagyszabású KRESZ selejtező versenyek kezdődnek Pest megyében, amelyek előkészítői a megye területén szolgálatot teljesítő fegyveres erők és testületek látványos spartakiádjának. A megyei rendőrkapitányság a közúti balesetelhárítási tanács rendezi meg az itt lévő szovjet katonai gépjárművezetők részvételével a vetélkedőt. Az ügyességi versenyen kívül a résztvevők számot adnak hibaelhárítási tudásukról, harminc kilométeres távon vezetéstechnikai képzettségükről, valamint a KRESZ elméleti anyagának ismeretéről. Az április 30-i nevezési zárlat után rövidesen megyeszerte megkezdik a selejtezőket. A nagyközönség számára nem mindennapos élmény lesz az augusztusban sorra kerülő kétnapos nyilvános döntő-vetélkedő. Autósélet a Csepel Művekben A Csepeli Vas- és Fémművek klubjában minden két hétben klubnapra gyűlnek össze a gyári autósok. A művelődési ház igazgatósága változatos programokat nyújt az autósoknak. Az április végi klubesten a Skoda 1000 MB és a Moszkvics 408-as típusok műszaki ismertetőjét és a KRESZ-ankétot rendezték meg. Előregyártott ÁF O R-kezelőházak Az Aluterv régi gondtól mentesíti az ÁFOR-t. A benzinkutakhoz tartozó kezelő- épületeket előregyártott acél és alumínium tartószerkezetű, üvegfalú „dobozokként” tehergépkocsin szállítja a helyszínre. Két szerelő két nap alatt állítja össze az épületet az előre elkészített vasbeton alapra. Ez a módszer különösen ott gazdaságos, ahol a lakott helyekről, építési központoktól távoleső benzinkutaknál kell elhelyezni a kezelő épületeket. Új benzinárak Jugoszláviában Felhívjuk a Jugoszláviába utazó autósok és motorosok figyelmét az árváltozásra: 86 oktános „PREMIUM” benzin 125 régi dinár, 98 oktános „SUPERIOR” benzán 132 régi dinár, gázolaj D 2 100 régi dinár. 100 régi dinár = 1 új dinárral. If j. Szitnyai Jenő beli Kossuth Tsz-szel. Ezenkívül a zöldséges bolt közvetlenül a termelőktől is átvesz majd árut A háztáji gazdaságok tulajdonosaival 45 és fél vagon gyümölcs értékesítésére kötött szerződést A szerződésekre most fizetik az előleget, körülbelül 350 ezer forintot — Békenagygyűlést tartanak május 8-án Pilis- csabán. Tengerészszerelem. (Komádi karikatúrája) 1966. április 28, csütörtök, Valéria napja. A nap kél: 4.33, nyugszik: 18.51 órakor. A hold nyugszik: 1J>3, kél: 10.33 órakor. VAR HATÓ IBÖJÁRÁl Változó mennyiségű felhőzet, szórványosan előforduló záporesővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő északi szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20—23 fok között A gravitáció „születésnapja“ ütols° tanítási nap: **éve* június 6., Új közlekedési rend az 5-ös számú Az 5-ös számú főútvonalon 1965-ben 144 közúti baleset történt, 52-vel több, mint 1564-ben. A balesetek jelentős részét fogatolt járművek okozták. Az elmúlt években emellett jelentősen lelassult a forgalom az 5-ös számú főútvonalon, s ez gátolta a nemzetközi tranzit forgalmat. Ezért a Pest megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya azonnali hatállyal kitiltotta a fogatolt járműveket az 5-ös számú főútvonalról, a 20 kilométeres kőtől az 50 kilométeres kőig. A fogatolt járművek a jövőben szilárd burkolatú mellékútvonalakon közlekedhetnek Örkény —Öcs a—Budapest, Örkény—Sári— Öcsa és Alsónémedi—Dunaharaszti —Budapest útvonalakon. E terelő utakat a KRESZ szabályainak megfelelő jelzésekkel látták eL Tapasztalatcsere Alsógödön a kukoricatermesztés bajai módszeréről Baja környékén — már sok helyütt — új eljárással, az úgynevezett sortrágyás technológiával termesztik a kukoricát. Tegnap az alsógödi Egyesült Dunamenti Termelő- szövetkezetben ezzel az új módszerrel ismerkedtek meg a Pest megyei mezőgazdászok. A bemutatóval összekapcsolt taapsztalatcserét, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, az Agrártudományi Egyesület, és a gépállomások megyei igazgatósága szervezte. A közel 200 főnyi Pest megyei érdeklődőn kívül eljöttek az anlkétra a bajai szakemberek is. A sortrágyás termesztés technológiájáról, gazdasági eredményeiről Vuity József, a Bajai Járási Tanács osztályvezetője tartott előadást, majd a szakemberek kint a határban tekintették meg az új vetési módot. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Operarészletek. 9.00: Rádió Szabadegyetem. Hogyan készül a térkép. 10.10: A láthatatlan gyűjtemény. Rádiójáték. 10.43: Dalok a háború ellen. 11.10: Barokk kamarazene. 12.15: Tánczene. 13.00: A fiatal Mozart zenekari műveiből. 13.45: A csodamalac. Verses mese. 14.05: Egy városrész új vonásai. Angyalföld. 14.30: Sárbogárdi Szabó Márton népi zenekara játszik. 15.00: Hugenották. Operarészletek. 16.15: Csak fiataloknak. Tánczene. 16.55: A haladó erők egységének ünnepén. Komor Imre írása. 17.05: Walter Gieseking Debussy-prelü- döket zongorázik. 17.25: Népi zene. 18.20: Könnyűzene. 18.35: Szenvedélyes fiatalok. Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.35: Közvetítés a Zeneakadémiáról. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának bérleti hangversenye. 21.35: Mindenütt otthon. Versek. 21.50: Csárdások. 32.20: Budapesti Nemzetközi Dzsesszfesztivál. I. rész. Részletek . az április 23-i hangversenyből. 23.20: Szép magyar novella. Krúdy Gyula: Francia négyes. 23.35: Lady Hamilton. Részletek Künnecke operettjéből. 0.10: Schütz-kórusok. PETŐFI RADIO 14.00: Kamarazene. 15.05: Iskolarádió. Magyar népzene. 15.45: Budapesti ifjúsági napok. 16.05: Rimszkij Korszakov és Muszorgszkij operáiból. 17.05: Fúvószene. 17.15: Kereskedelmi módszerek az iparban. 17.30: Hangverseny a stúdióban. 18.05: Payer András táncdalaiból. 18.15: Debussy—Ravel-hangverseny. 18.43: Horváth Lajos népi zenekara játszik. 13.10: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 19.30: Az új arab költészet. Gennanus Gyula előadása. 19.54: Operettrészletek. 20.50: A mellkassebészet eredményeiről. 21.06: Előszóval — muzsikával. URH 18.35: Zenekari muzsika. 19.10: Könnyűzene. 20.00: Brahms-hang- verseny. 21.00: Tánczene. 21.24: Georg Hann és Christel Goltz énekel. 22.06: Farkas Ferenc: Lírikus kantáta Dsida Jenő verseire. TELEVÍZIÓ 8.06: Iskola-tv. Környezetismeret — olvasás (ált. isk. 4. oszt.). Elet egy termelőszövetkezetben. 9.30: A megbilincseltek. Magyarul beszélő amerikai film. 11.05: Izsáktól Helsinkiig. Riportfilm (ism.). 11.25: Utiképek Brazíliából. Riportfilm. 13.35: lskola-tv. Környezetismeret (ism.). 17.05: Hírek. 17.10: Hol volt, hol nem volt... 1. Keressük a napocskát (szovjet bábfilm). 2. Prokovik úr, az akrobata (csehszlovák bábfilm). 3. Évi és Murzi (szovjet bábfilm). 17.40: Zenei figyelő. A tv zenei újságja. 18.15: Telesport. 18.40: Randevú a klubban. Ipari riportmüsor. 19.20: Esti mese. 19.30:, Tv-híradó. 19.50: Filmmozaik. 1. Ez nálunk lehetetlen (magyar rajzfilm), 2. Száguldás két keréken (francia riport- film), 3. Partner kerestetik (NSZK-balettfilm), 4. Kék express: A közös ló (magyarul beszélő francia kisjátékfilm), 5. Picoló és Picolette (francia rajzfilm), 6. Könnyűzene. 21.10: Játsszunk együtt! A III. 12-i műsor nyereményeinek sorsolása. 21.40: Nadrág és szerelem, tv-játék. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. im — Szakali József megyei tanácstag ma délelőtt 9 órakor Abonyban tanácstagi fogadóórát tart. Holnap Bíró Béla Csővárott, Méry Jánosné Alsógödön tart beszámolót, dr. Jánosy Andor pedig Tápiószentmár- tonban fogad. 1666-ban Jött rá Isaac Newton a gravitáció törvényének első megfogalmazására, amelyet kimunkálva, húsz év múlva, 1686. április 28-án ismertetett a londoni Királyi Társaságban. Newton szülőfalujában, Woolsthorpe- ban tartózkodott, ahová Cambridge-böl, a pestisjárvány elől húzódott. Itt történt — a feltehetően igaz — anekdóta a fáról lehulló almával, ami a nehézkedésre, a Föld vonzóerejére irányította figyelmét. További elmélkedései folyamán fogalmazta meg a klasszikus elméleti fizika egyik legfontosabb alaptételét, az általános tömegvonzásról, a gravitációról, többi lángelméjű felfedezése között talán a legnevezetesebbet. Ügy vélekedett, hogy a Holdat a Föld körül, a bolygókat a Nap körül megtartó erő nem más, mint a kölcsönös gravitáció ereje, ami a távolsággal négyzetes arányban csökken. Ezt az összefüggést természeti törvénnyé általánosította, valamennyi anyagi részecske kölcsönhatásává. Következtetéseit a későbbi kísérleti bizonyítékok fényesen igazolták. 160 éve, 1806. április 28-án született Rudolf Christian Bottger svéd vegyész, a foszformentes gyufa feltalálója, aki aztán 85 évvel ezelőtt, 188L április 29-én halt meg. illetve 8. A Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az 1965—1966-os oktatási év utolsó tanítási napja az általános iskolákban június 6-a, hétfő, a középiskolákban június 8-a, szerda. A tanévzáró ünnepélyt — az iskolaigazgató döntésétől függően — június 18-án, szombaton, vagy 19-én, vasárnap tartják. Ekkor kapják meg a diákok a bizonyítványt is. Az új elsőosztályosok beiratásának időpontja mind az általános, mind a középiskolákban június 20-a és 21-e. — A Pest megyei Rendőrfőkapitányság pénteken délután „Tavaszi közlekedés” címmel ankétot tart a gépjárművezetők részére, a ceglédi Kossuth Művelődési Házban. — Az elmúlt év munkája alapján az ország kiváló kisipari szövetkezete lett a Budai Járási HTSZ. — A nagykőrösi értelmiségi klubban péntek est« dr. Arnold Csaba tart útibeszámolót Róma és Capri nevezetességeiről. — A ráckevei járási művelődési házban szombaton este tűzoltóbált tartanak. — A MAHART közli, hogy a Budapest—Horány— Surány közötti hajójára tot, valamint a budapesti sétahajójáratot május 1-től naponta közlekedteti, a már kiadott menetrend szerint. — A győmrői ifjúsági klubban május 3-án Sajti Sándor, az Állami Népiegyüttes szólótáncosa tart élménybeszámolót az együttes amerikai út járók Jó helyre került az 50000 forint! Annak idején hírül adtuk, hogy az elmúlt évi megyei községfejlesztési versenyben — tízezer lakos fölötti községek kategóriájában — Budaörs második helyezést és vele 50 000 forint pénzjutalmat nyert. — Mire költik ezt a szép summát? — kérdeztük Horváth Jenőtől, a községi tanács vb-tttkárá- tói. — Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy a legfontosabbra: a lakosság egészségének védelmére. Jövőre kezdjük meg ugyanis — mintegy 400 000 forintos költséggel — a központi orvosi rendelő építését Áthúzódó munka lesz, amelyet 1968-ban fogunk befejezni. — A községfejlesztési alapból? — Természetesen! S erre a célra tartalékoljuk a megyei tanácstól kapott pénzjutalmat is. Nem akarok beleszólni a budaörsiek dolgába, éppen csak megpendítem: amíg az a rendelő elkészül, még kétszer lehet községfejlesztési versenyt nyerni. S ami azt illeti, háromszor ötvenezer forint nem is jönne rosszul... ny. é. Tizenöt éves betörök AZ EGYIK SZÜLŐ SEGÍTSÉGÉVEL Többrendbeli betöréses lopás bűnügyében fejezte be a vizsgálatot a Budapesti Rendőrfőkapitányság fiatalkorú- és gyermekvédelmi osztálya. A tettesek, S. Csaba 15 éves fiú, és két fiatalabb társa pénzre akartak szert tenni. A reggeli nyitás előtt azzal a szándékkal törtek be az egyik csemői termelőszövetkezet Budapest, Majakovszkij utcai borkimérésébe, hogy az onnan ellopott üres üvegeket majd értékesítik. A „figyelőszolgálattal” a 15 éves T. Ferencet bízták meg. Amikor az udvari mellék- helyiség falán bontott nyíláson át bejutottak a borpincébe, meggondolták magukat, s üres üvegek helyett egy pénzeskazettát loptak el, 10 ezer forinttal. A pénzből S. Csaba, T. Ferencnek 680 forintot adott a „falazásért”, aki otthon elmondta szüleinek a történteket, T. Ferenc édesapja azonnal értesítette a rendőrséget, s a nyomozás kiderítette, hogy S. Csaba és társai már előzőleg több lopást és betörést követtek el. Ügjóikét a rendőrség átadta a fiatalkorúak bíróságának. Tekintettel azonban, hogy S. Csaba szülei tudtak fiúk bűntetteiről, sőt még segítettek is a lopott holmik értékesítésé-» ben, ők sem kerülik el a felqa lősségrevonást, ifjúság bűntettért es orgazdas^^HH VerekjJ^H J ■ ■ tsssi ^HeSSHEIjF#p> tm Raffael VgHEp'vf« ■ A' újdonsült. t«n ezután a lovat MBHHB fl lyére. ■" A két Raffaolnak^B^HH ' a - megjok-nti-k N;i»fl|| lukaséin hogy v.sszak^HH it u Szitkozödásukra uHH szód is átjött, Laczkó JoVB| ‘•se-ic!el követek A két liH| . ;K|g| fejbe vágta, hogy az 8 iHHj túl gyógyuló sérülést sz.Hb-aAus nyelvészek matematikusai taEjje1 képzőművészek-UIOZS JÁTSZVA TANULÁS TÍZ NAPIG-|3t3AQ souEf i szakváltó tábor. Há- -01 b italos zsargonnak, en- uf^niap ndldvül érdekesnek Pest megyei kezde- -3H e aWfk is sikerült ért- ígeN tzoqevet táléini. De ^KtezsstA megmagyarázom, iquaRSzPS j{osouopCBtTl7,ó, hogy az út- H^so-spst H3t>est megyei el- ‘iíoapsBA l13^- próbaképpen e si jontuie a-de BtJ91sW »agy hasznos rejjoq ssa? ££ ek szenteli, s? «*** Epu hogy se*££ A ú‘tó: tpeAunq ^saopuslaszta« Mai 3jaS?A ajaoi5* após túrW »I -fe ™ cnnpv Az eIső jOjlvi, a máso- , a következő , a negyedik éti, az utolsó pe- ■V??ikai ismereteket «laPszórakoztató formá- az adott tárgyak iránt ítódő gyermekeknek. /együk például az orosz nyelvi turnust Ide a nemrégiben lezajlott városi és járási