Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-03 / 79. szám

real MEGYEI <MfivittD 1966. ÁPRILIS 3., VASÁRNAP A HATVANHATODIK... Tiszaszsderkény 1966. április 2-án, a felsza­badulás évfordulójára készül­ve — ünnepélyes keretek kö­zött nyilvánították várossá Borsod megye új iparvidéké­nek központját: Tiszaszeder- kényt. Az elmúlt tíz eszten­dőben a Tisza és a Sajó tor­kolata közötti háromszögben épült fel hazánk 66. városa — amelynek fejlődését hatal­mas gyáróriások, a Tiszai Ve­gyi Kombinát és a Tiszapalko- nyai Hőerőmű fémjelzi. A nagy kiterjedésű új vá­ros lakóinak száma megköze­líti a tízezret, és ami lénye­ges, egy-egy családra átlag két 14 éven aluli gyermek jut. A város lakosainak átla­gos életkora mintegy 25 év, és a szocialista településen csak elvétve találni nagyszü­lőt. Az új városban a felnőtt lakosság 51 százaléka érett­ségizett vagy egyetemet vég­zett. A várossá nyilvánítás al­kalmából szombaton ünnepi tanácsülést tartottak Tisza- szederkényben. Az ünnepsé­gen felszólalt Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára. Félezer ér előtti utcák A leletek döntötték el a vitát — A középkor embere látta így — Jelen a XX. század is A budai Várban az idén be­fejezik a lakónegyed tatarozá­sát — jelentette be a Fővárosi Tanács. Ezzel a magyar építé­szet történetének egyik legér­dekesebb vállalkozása után tesznek pontot. 1945 elején Hitler — Buda­pesttel együtt — feláldozta a Várat, hogy késleltesse a szov­jet csapatok előretörését Bécs felé. A harcok közben leégett a királyi palota és rombadőlt a polgárváros is. A házak ötödé eltűnt a föld színéről és csak egyet­len egy ház volt, amely je­lentéktelen károkat szen­vedett. Hasonló pusztulás nem volt sehol másutt. S ami még fáj­dalmasabb: a fasiszta őrjöngés múltunk egyetlen nagyobb, kö­zépkori építészeti örökségét pusztította el. Az elnéptelenedett Várban két lehetőség állt az építészek előtt: vagy a háború előtti ké­pet állítják helyre, vagy a mai Ötszáz év emlékeinek találkozása a megújult Vár utcaképén Jelentés az EMKE sarkáról a három sarkon visszahelyez­hetik a gyalogosforgalmat az árkádok alá. A Blaha Lujza téren... — Ez ki lehet? (Komádi karikatúrája.) igényeknek megfelelő, telje­sen új negyedet építenek fel. Még nem dőlt el a vita, amikor váratlan fordulat tör­tént. A régészek több helyen a romok között gazdagon faragott, kőcsip­kés, gótikus részeket talál­tak, másutt pedig a vako­lat alól díszesen festett kö­zépkori homlokzat került elő. Kiderült, hogy az 1686-os ost­rom után az építők felhasznál­ták a régi maradványokat és sok esetben a barokk vakolat alatt XV. századbeli ház rej­tőzik. Ezért úgy döntöttek: ahol lehet, a homlokzaton fel­tüntetik a páratlan értékű kö­zépkori leleteket, sőt néhol ki­egészítik a maradványokat, hogy életre keltsék a félezer év előtt utcák hangulatát. Aki csak az ostrom előtt lát­ta a Várat, ma nem ismer az Úri, vagy a Tárnok utca több házára. A Tárnok utca 14. szám alatt íves boltsor, felette kiugró emelet és lilásbarna mintás homlokzat idézi a kö­zépkori utcák képét. S az Úri utca 17. számú ház fehér-vörös festésű hom­lokzatát is csak a közép­korban láthatta így a Vár lakója. Másutt a gótikus ülőfülkés ka­pualjak felett XX. századi új épület emelkedik. Sajnos, né­hol olyan méretű volt a pusz títás, hogy új épületet kellett tervezni. Két évtized alatt hatalmas összegeket fordított népünk a Várra, hogy eltüntesse bét hó­nap rombolásának nyomait. A palotán és több középületen még dolgoznak. A lakónegyed már megújult, s ma szebb, gazdagabb, színesebb, mint bármikor volt. Aczél Kovách Tamás A Liszt Ferenc-díjas karnagy A váci Vox Humana kórust nemcsak megyénkben s szerte az országban ismerik. Az arez- zói kórusfeszüvál első dijának elnyerése óta nemzetközi hí­re, tekintélye van. A mai hat- vantagú, aramykaszorús kiváló kórus harmincnyolcban ala­kult alig húsz taggal, s két esz­tendővel később egy érettségi- 're készülő diák is felvételét kérte az akkor még kezdő énekkarba. Makiári József, egy nyugdíjas mozdonyvezető fia. Akkor még senki sem gondolt arra, hogy nem egészen két esztendő elteltével, ideiglenes kórusvezetőnek választják járó meg a zongoratanszakra diákot. — Zongoratanámak készül­tem, tizenkét éves korom óta ismerkedem a zenével — em­lékezik negyedszázad távlatáé­ból Makiári József karnagy, akit a felszabadulás ünnepe alkalmából Liszt Ferenc-díjjal tüntettek ki. — Talán sikerült is volna tervem, ha nem jön közibe a háború. Félbemarad­ták zongoratanulmányaim, s mire negyvenhatban hazatér­tem Vácra, azzal fogadtak: szervezzem újjá a Vox Huma- nát. így kezdődött... Nemcsak Makiéri József ed­dig megtett életútja volt gö­röngyös, a Vox Humananak is sok értetlenséggel, rosszin­dulattal. téves nézettel kellett megküzdenie az esztendők so­rán. , Hiába volt a sok gáncsoskodás. A Vox Humana eredményeivel cáfolt és bizonyított. Hatvanegyben a debreceni nemzetközi kórus- fesztiválom, első helyezést ér­tek el. Hatvanháromban ugyanezt a sikert megismétel­ték az olaszországi Arezzóban. A huszonöt éves jubileum al­kalmából Szocialista Kultú­ráért emlékéremmel tüntették ki a kórust addigi sikeres te­vékenységéért. Ugyanezt a 'ki­tüntetést kapta a kórus ma is aktív, két alapító tagja, dr. Tahin Gyula fogorvos és Edö- mér Ervin, aki esztergályos­ként kezdte kórustagságát, s közben akadémiai diplomát szerzett. — Mindez nem az én érde­mem — hárítja el magától szerényen a dicséretet Makiá­ri József, aki negyvenkettő óta vezeti sikerről sikerre kó­rusát — Csak azokat a lelkes, szorgalmas énekeseket illeti mindem dicsérét, akik napi munkájuk elvégzése után a szabad idejüket áldozzák, arra, hogy énekeljenek... Ilyen ember GÓLYAREJTÉLY Érdekes megfigyelést tettek az ornitológusok Baranyában: magasabbra „törnek” a gólyák. Amíg régebben megelégedtek a falusi házak kéményeivel, nagyobb fák, vagy kazlak tetejé­vel, mostanában gyárkéményekre és templomtornyokba is fészkelnek, öt gólya választotta lakhelyéül egy-egy volt ma­lom vagy téglagyár kéményét és körülbelül húsz temploimtor- nyon is látható a fészkük. Miért költöztek magasabbra a gó­lyák? Az egyik feltevés szerint idegesíti őket a sok jármű, a falun is egyre nagyobb számban levő traktor, az autó lármája. A másik nézet szerint csupán a gólyák „kényelemszeretetéről” van szó. A magasabb kiindulópontról ugyanis könnyebben, gyorsabbam tudnak elrepülni táplálékért. Makiári József, önmagáról szinte semmit nem mond, csak a kórusáról. Pedig az el­telt esztendők alatt ő is sok mindent tett. ötvenben ének- zenetanári diplomát szerzett az akadémián. A Népművelési Intézet főmunkatársa, a kó- rusvezetés csak a napi nyolc­órás munka után következik. A kórusmozgalom fejlesztése terén végzett munkájáért ed­dig a Szocialista Kultúráért emlékéremmel és Munka Ér­deméremmel tüntették ki. Négy esztendeje a Vox Huma­na mellett az OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttes arany- koszorús kiváló énekkarának karnagya. — Nagy feladatok előtt áll mindkét kórus az elkövetkező hónapokban — mondja. — Kétévenként meg kell védeni az aranykoszorús jelvényt. A Vox Humananak például olyan nagy ellenfelekkel szem­ben, mint a debreceni Kodály kórus, a KISZ egyetemi kóru­sa és a veszprémi kórus. Mindhárom első díjat szerzett már Arezzóban... De előtte még önálló hangversenyt adunk a Zeneakadémián. Az­után nyugat-németországi vendégszereplés következik ... Prukner Pál \rfSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SSSSS/SSSSSSSSSS/S/SSf//SSSSSSSSSSSSSSSSSS/S/SSSSS/SSSf.'S/SS//SSS//SSS/SS/-SSSSSS/fSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSrSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSfSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSS/SSSSSSSSS///SSS/SS/SSSSSSSSSS. A katona emléke... véres a katona keze. Hozzá­lépek, mutatom a cseppenő vért. Az csak legyint rá. Kézzel-lábbal magyarázom, hogy tegye már le a kabátot, bekötöm a kezét. Nem volt csúnya a seb, csupán horzsol­ta egy golyó az alsókarját, de elég erősen vérzett. A ka­tona pedig nevetett még akkor is, amikor mostam, kö­töztem. Akkor mondta elő­ször, hogy „mamka”, magya­rázott is hozzá valamit, de nem értettem. Fél óráig sem volt a pincében, vette a sapkáját, fogta a gép­pisztolyát, intett és elment. Eszembe sem jutott akkor, hogy hamarosan viszontlá­tom. D élután olyan nagy lett a csend, hogy mindany- nyian fölbátorkodtunk a pin­céből. Megnéztem a lakáso­mat, aztán rámolgatni kezd­tem. Lehet, hogy hamarosan visszatér az én emberem is. Papírral beragasztottam a ki­törött ablakszemeket, söpör­tem a hetek alatt összegyü- lemlett port, tettem-vettem, amikor kopogtattak az abla­kon. Nyitom az ajtót, hát a reggel látott katona áll ott. — Üljön már le — muta­tom neki és futok a szom­szédért, a tolmácsért. Mire visszatértünk, látom, hogy tele az asztal kenyérrel, cu­korral, teával meg konzerv- vel... — Kusáj... Na, mamka, kusáj... — biztatott a kato­na, én meg nem kérettem magam. Éhes is voltam, bi­zony ennivaló is alig volt a háznál. Aztán magyarázgatta, hogy Jurijnak hívják, és azért jött vissza, mert a harcok után néhány nap pihenőt kaptak. Meg akarja köszönni, hogy bekötöttem a kezét... A szomszéd mindent fordított, még többet is, mint mondtam. Biztosan beszél neki az uram­ról is, mert a falhoz lépett és hosszasan nézegette a fényké­pét. Csendes hangon vigasz­talt, amikor sírni kezdtem. Hirtelen megint felállt, mint reggel, és ugyanolyan váratla­nul elsietett. Másnap délután újra kopo­gott. Jött, kicsomagolt vá­szonzsákjából, megvárta míg eszem néhány falatot, és be­szélt, beszélt. Választ nem kért, nem is várhatott, tudta, hogy ugyancsak keveset ért­hetek szavaiból. Harmadik napon úgy vár­tam a katonát, mintha hoz­zátartozóm lett volna. Most azonban késett. Aggódtam érte, és az járt az eszeimben, hogy nem is jön már. E stére hajlott, amikor vég­re kopogott. De most már nem a zsák, más volt a karján. Megdöbbentem, hi­szen vékony pólyába burkolt, halkan nyögdécselő csecsemőt hozott. Oly lila volt az isten­adta kisgyerek arca a hideg­től, és oly fagyott aprócska a keze, hogy rossz volt nézni. — Istenem, hát ezt meg honnan hozod... — nézek kétségbeesetten a katonára, ha nem is értette szavaimat, arcom mindent elárult. Ve­szem a gyereket, leteszem az ágyra. Elvágok egy kispárnát, hogy legalább ideiglenes pe­lenkája legyen. A szomszédért nem is futottam, csak kiabál­tam. Jöjjön már, siessen, sies­sen. A katona valahol a határ­ban szedte fel a gyereket. Éhesen nyögdécselt halott anyja mellett, onnan hozta el Jurij, arra gondolva, hogy biztosan ittmaradhat. Karomba vettem, kibontot­tam a pólyát, dörzsölgette.n aprócska kezét, gyenge testét, hogy ezzel is több meleg érje. Ügy sajnáltam, sírtam volna helyette is. Aztán megetet­tem. Másnap Jurij nagy csomag tejporral és cukorral jött. Azt magyarázta, nemcsak a saját adagját hozta, hanem társai is küldtek élelmet a gyereknek. Erőre kapott már a kisfiú, sírt, nyújtogatta a kezeit, s mikor jóllakott a langyos teá­val, még rám is nevetett szegényke. Oly közeli lett, hogy úgy éreztem, igazi gye­rekem a kis poronty. A katona elment, és a kö­vetkező napokban hiába vár­tam. Nem láttam azóta sem, nem is hallottam róla. Lehet, hogy visszatért hazájába, le­het, hogy valahol egy sírban nyugszik. Talán Budapestről sem jutott már tovább, talán Berlint is meglátta még. Min­dig azt mondta, oda igyek­szik ... Az uram nemsokára haza­jött. Meglepődött a- gyerek láttán, de azt mondta, senki­nek sem adjuk oda, a mi fiunk marad, s mi gyerekünk lesz. Nem mondjuk meg neki, honnan került hozzánk, ne érezze, hogy nem vagyunk az édesszülei. — Nézze csak, ott jön, az a hosszú, nagyra nőtt legény. Az az én fiam, az én nagy fiam — mutat az utcára az idős asszony. — Huszonkét éves már, nemsokára kész mérnök. Tartunk ám neki születésnapot is, pedig nem tudjuk, mikor jött a világra. Kapott nevet is, úgy hívják, mint az uramat, Mihálynak, a ránézek, mindig eszem­be jut az a nevetős ka­tona, akiről csak annyit tu­dok, hogy Jurijnak hívták. Fiatalabb volt, mint most az én fiam. Jött és elment. De itthagyta ezt az azóta nagyra nőtt gyereket emlékként, itt­hagyta az én drága nagy fia­mat ... Kovács András HE Már közelednek, talán holnap itt is lesznek — futott a hír, ki emlékszik már, hogy mi­lyen postán. A mikor elhurcolták a fér­jemet, a szomszédok vet­tek pártfogásba. Igazán jó lelkű emberek voltak, min­denben segítettek. Pincé­jükbe is ők hívtak, hogy köztük legyen ideiglenes szál­lásom. — Milyen jó, hogy nincs gyermekem — gondoltam sokszor, pedig mennyire fájt ez mindig. A háború már ott moraj- lott a közelben, alig alud­tunk napok óta. Egyik reg­gel aztán hirtelen elhall­gattak a robbanások, csend ült a környékre. — Mi történhetett? Mi le­het odakint? — tanakodtunk, míg végül két férfi kióva­kodott az utcára. Egyre job­ban aggódtunk értük, hi­szen fél óra is elmúlt, ami­kor végre nyilt a pinceajtó, Most riadtunk csak meg igazán, hiszen egy ismeretlen egyenruhás, poros, piszkos ka­tona lépett be elsőnek. Leve­tette a sapkáját, ujjaival hát- rasímította bozontos haját és — nem tudom miért — ka­cagni kezdett. Furcsa és szokatlan volt, hiszen elszok­tunk már'a nevetéstől. A két férfi vele jött vissza. Mögötte álltak, egyi­kük beszélgetett is vele. Meg­értette a katona szavait, hi­szen valahonnan Ungvár környékéről vándorolt ide. Mennyi rosszat is hallottunk ezekről az oroszokról. Most meg lám. jön közülük egy, és az is vidáman kacag, ba­rátságosan beszélget. Egyszerre látom ám, hogy A Rákóczi út és a Nagy­körút kereszteződésében a Közlekedési Építő Vállalat munkásai továbbra is nagy erővel dolgoznak az EMKE, a Csemege Áruház és a gyógy­szertár acéllábakon álló sar­kainál, hogy összekössék az árkádok alatt kialakított lép­csőket a csarnokhoz vezető folyosókkal. Legjobban a gyógyszertár előtt haladt előre a munka, ahol már a sarkon áttörték a pincefalazatot és kibontották az árkádok sarokpilléreinek alapzatait. A jövő héten befe­jezik a gyógyszertár előtt az összekötő folyosó és a lépcső vasbetonozási munkáit. A Csemege Áruház előtti árkádok alatt elkészült a lép­csőlejárók betonozása. A pin­cefalazat áttörésekor folyama­tos geodéziai mérésekre ke­rült sor, számottevő talajmoz­gást azonban nem észleltek. Az EMKE-épület sarkán is hozzáláttak — az acéllábak védelme alatt — a pincefala­zat kibontásához és készülnek mind a Rákóczi úti, mind a nagykörúti oldalon az árká­dok alatt a lépcsők. A műszakiak véleménye szerint április közepén mind % /~i örbitz néni talán soha- ^ VT sem tudja meg, honnan ^ jött a katona. A napfényes ^ Grúziában, a jeges fuvallatú ^Szibériában, vagy a fehér ^ nyírfás Bjeloirussziában volt ^a hazája? Ukrajnából, Moszk- ^ vából, vagy egy Volga-parti !j kozákfaluból indult útnak? § Akkor nem kérdezte, azóta épedig nem járt ez az eszé- $ ben. Annyit tud csak a ka- ^ tonáról, hogy Jurijnak hívták, ^ és érző, meleg szívű kamasz ^ volt. A viharral érkezett, megpihent néhány napig, azután kacagva megölelte ^ őt, a „mamkát” és sietett a $ már távolabb dúló vihar & után ... ^ ... Hófehér már a hajam, ^ akkor még csak 45 éves ^ voltam. A futóhomokos Ki- ^ rályerdőben laktunk, kicsiny 5 szoba-konyhás lakásban. ^ Egyedül éltem már hetek ^ óta, mert egyik november ^ végi hajnalban karszalagos ^ géppisztolyos suhancok tör- ^ tek ránk, férjemre fogták ^ fegyverüket és elhurcolták. Azt 4 mondták róla, hogy kommu- í nista, pedig — én tudtam § csak igazán — akkor még $ nem volt tagja a pártnak, ^csupán szószólója a repülő- ^ gépgyári társaknak, az em- ^ berségnek, az igazságnak. ^ Kegyetlenül fájó és nehéz ^ volt az egyedüllét. Az első 5 időkben mindennapos „ven- § dégként” repülők hozták ^gyilkos terhüket. Később, $ ahogy közelebb ért a front, ^ ritkultak a bombázások, an- ^ nál gyakoribb volt viszont ^ az aknák és az ágyúk belö- ^ vése. Aztán hallottuk a 5 gépfegyver és a géppisztoly | golyóinak zizegését is. ^ — Az oroszok már a har­fc madik utcában vannak ... * Kilenc Ybl-dij \ Az Építésügyi Minisztérium! kollégiumi termében szómba- ! ton dr. Trautmann Rezső épí-i tésügyi miniszter kiosztotta az! 1966. évi Ybl Miklós-díjakat! az építészet műszaki fejlesz-; tésében és a tervezésben ki-> emelkedő munkát végzett j mérnököknek. Az Ybl Miklós- i díj első fokozatát kapta Sám- ; sondy Kiss Béla és Zalavári \ Lajos. A második fokozatot) Rimanóczy Jenő, az Ybl-díj j harmadik fokozatát pedig! Bíró Márton, Cs. Juhász Sá-! ra, Kiss Albert, Mészáros Ko- \ máromy László, Pomsár Já- \ nos és Schmidt Lajos építész) kapta.­< * Százmillió LEVESPOR ! Újdonságok: sűrített húsleves,: gombakrém-levespor A szegedi Paprikafeldolgozó > Vállalatnál készülő ízletes gu- « lyás-, zöldség- és húsleves-! porokat évről évre jobban ke- ! resik a külföldi és hazai fo-! gyasztók. Az idén százmillió) adag levesport gyártanak, öt- ; ven vagonnal többet, mint j múlt évben. Megkezdték újabb cikk, a; sürített húsleves gyártását is, j ötkilós dobozokban, elsősorban ! Vendéglátóipari vállalatoknak.! Az „előregyártott” leveské-! szítmények választékát rövi-) desen az újonnan kikísérlete- ; zett ' gombakrém-levesporral; bővítik. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents