Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-10 / 85. szám
Edénytől a szőlőprésig A terv 14 és fél millió — Permetezőgép kellene — A vasbolt szocialista brigádja A földművesszövetkezet vasboltjában mindig van vásárló. Ennek egyik oka az, hogy csak egy vasbolt van a városban, a másik pedig, hogy ez az AGRÖKER-vállalat megyei lerakata. A háztartási felszereléseken kívül az üzlet raktáron tartja az AGRÓ- KER „durva” vas áruit: a fürdőszobafelszerelést, s a vízvezetékcsöveket, fél colostól a három colosig minden méretben. Ezenkívül a szőlő- művelés kis gépei: permetezőgép, szőlőprés, szőlőzúzó, továbbá kukoricamorzsoló, és kukoricadaráló is g kapható náluk. A Patay utcai vasbolt, a város ellátásán kívül Pest megye termelőszövetkezeteibe is szállít. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — kérdeztük Laza Béla boltvezetőt. — Ezek az áruk nagy meny- nyiségben vannak nálunk raktáron. A megyében levő termelőszövetkezetek egy negyedévben átlagosan ötszázhatszázezer forint értékben vásárolnak tőlünk. Most, az év első negyedének zárásával boltunk három és fél millió, forintot forgalmazott, annak ellenére, hogy két hétig leltároztunk. — A tavalyi tervet teljesítették? — Az elmúlt év tizenkétmillió-négyszázezer forintot irányzott elő, de tizennégy- millió négyszázezer forint bevételünk volt. Tehát kétmillióval túlteljesítettük az elmúlt évi tervünket. Idei tervünk: ez a túlteljesített tavalyi terv. A boltban kilencen dolgozunk, már kétszer sikerült elnyernünk a szocialista brigád címet. A brigádvezető, Tornyi Dezső nálunk tanult és úgy érezzük, jól vezeti a brigádot. — Valami meglepetést tarNem akart fizetni az apa öt előtt esetben állt a bíróság Varga István. Kapott pénzbüntetést, felfüggesztett szabadságvesztést lopásért, tartási kötelezettség elmulasztásáért és súlyos testi sértés kísérletéért. Varga István Nyársapáton lakik. 1961-ben megházasodott s házasságából két kisfiú született. 1963-ban Varga István elhagyta a családját és összeköltözött T. E.-vel. Ebből a kapcsolatból is született két gyermek. Varga felesége beperelte férjét a két gyermek tartásáért s a bíróság előtt Varga ötszáz forint fizetését vállalta minden hónapban. Fizetni nem fizetett, mire felesége feljelentette és o bíróság háromhónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A felek kibékültek, újra összeköltöztek. Csak néhány hónapig tartott a békesség, mert 1965. szeptember 2-án Varga ismét elhagyta a családját és visz- szaköltözött T. E.-hez. A feleség megint a bírósághoz fordult, mert Varga nem fizetett. Ekkor a férjnek kétezer forintot kitevő tartási díj hátraléka volt. A városi bíróság visszaesőként elkövetett tartási kötelezettség elmulasztásában mondotta ki bűnösnek és ezért öthónapi szabadságvesztésre ítélte. togatnak-e a vásárlóközönségnek? « — Hát ha ez meglepetésnek számít, akkor elárulom, hogy egész évben kapható lesz a sokat keresett hordozható cserépkályha. Előre is elfogadunk rá megrendeléseket. Kapunk 50—60 darab csem- pés konyhai tűzhelyet is. — Az AGRÖKER nem tartogat meglepetést? — Szeretnénk hinni, hogy igen. A legnagyobb meglepetés az lenne, ha szállítana 100 darab háti permetezőgépet — sokan keresik. Állítólag hoznak be külföldről. Megígérték, s jó lenne, ha ez az ígéret valóra is válna. t. ESTI EGYETEM Az MSZMP városi bizottságának művelődési osztálya április 12-ig fogad el jelentkezéseket a marxista—leninista esti egyetem hároméves tagozatára. A hároméves tagozat felvételi vizsgájának anyaga a marxizmus—leninizmus esti középiskola tananyagában megtalálható. A tananyag a pártbizottságon kapható. Kiállítás Április 4-én a konzervgyár II. telepén nyitották meg Rácz Józsefnek, az Arany János Gimnázium festőművészrajztanárának képkiállítását. A képeket, amelyek a konzervgyárban készültek, a telep ebédlőiében április 20-ig lehet megnézni. FRÖCCSÖS” KOCSIK bályosan haladt az úttesten. Hogy mire gondolhatott, hová sietett, nem tudom, csak azt láttam, úgy rálépett a gázra, hogy majd a hűtőrácson jött ki a lába. Igaz, a KRESZ-ben nincs paragrafus, ami erre vonatkozna. Ilyen esetekben megállni az autóval, hát ehhez csak egy kis jóérzés kell — és semmi más. Még akkor is, ha nem minden gyalogos és kerékpáros ... angyal. MIT LÁTUNK A MOZISÁN? Szentjános fejevét ele. Szélesvásznú magyar film. Főszereplők: Béres Hona és Sztan- kay István. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Nem eszem. 1966/6. Világhíradó. Előadások kezdete: 3, 5 és fél 8 órakor. Matiné Mennyiért adja ? (Foto: Nádas) 1BOLYÁS KOLDUSOK Először csak egy járt, később kettő, most már csapatostul. Kezükben kis bádogtányér tele illatos, lila ibolyákkal. Megállnak a presszók, éttermek asztalainál, nagy szemük kérőn néz az ott ülőkre — tessék venni — motyogják alig hallhatóan. Egyszer vettem. — Mennyiért adod? — kérdeztem. — Hármat szoktam érte kapni — válaszolt a srác rutinosan, aztán hallottam, amint a szomszédban már a feléért adott két csokrot. Most már kettesével, hármasával járják a szórakozóhelyeket, délután .„és este és éjjel, jóval ty.1 voltunk már a nyolc órán a minap, bejött egy, nem sokkal utána még kettő az Aranykalászba. A fiatal pincér erőteljes „kitessékelésére” mentek ki. Én utánuk. Irány a Kőrisfa. Eladtak három csokorral. Onnan a központi étterem söntésebe, ott is gazdára talált egy csokor, vagy öt forintnyi apró került a kis marokba. Azután a Vénusz következett. Itt nem ment a bolt. S így tovább minden elölről, éjfélbe nyúlón. Nem tudom kik ők, milyen családból valók, árvák-e vagy vannak szüleik, hány a testvérük? Nem piszkosak — igaz, hogy kopottak. Nem tudom miért kényszerülnek kotdulni? Van egy ifjúságvédelmi állandó bizottság. Időnként ilyesminek is utánanézhetne. (b. h.) Újdonság a Szabadságban Szőlőültető gépet konstruálnak Kölcsönösség A cipőipari szövetkezetben remekbe készült cipők kerülnek ki a mesterek kezéből. Dicséret illeti a munkájukat, elismerés jár ki a jó anyagnak, és nem vitás, hogy a készítmények gondosan nyomon kísérik a legfrissebb divatot. Félfüllel hallottam, amikor a szövetkezeti cipész iyenfor- mán mutatta be az elkészült új cipőt: — Kérem, valódi kisipari minőség! * » Mivel maszek is van szép számmal, lássuk, ők mit mondanak. A mester megelégedetten mutatja az új cipőt. Neki is tetszik a munka, valóságos remek. És ahogyan az ujjai hegyén hintáztatja a gyönyörűséget, ilyesformán beszél: — Kérem, valódi szövetkezeti minőség. íme a kölcsönösség! Leszállás Kijevben Az öt nap rövid. Arra mégis minden bizonnyal elegendő lesz, hogy az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosának, Kijevnek építészeti, kulturális és történelmi nevezetességeit megismerje a látogató. A turisták, akik részt vesznek az IBUSZ — márciustól szeptemberig induló — túráin, ellátogatnak a Lavra Múzeumba, sétálnak a város parkjaiban, sétahajó ring majd alattuk a Dnyeperen. A kellemes 5 nap ára elő- és utószezonban 1150 forint, főszezonban 1250 forint. Költőpénz 15 rubel, 283 forint. S P O R T LABDARÚGÁS Nagykőrösi Kinizsi—Bagi TSZ SK. Ma hazai pályán egyik legnehezebb ellenfele ellen játszik bajnoki mérkőzést a Kinizsi labdarúgó-csapata. A tabella is érdekes helyzetet mutat: 3. Nagykőrös 7:4 5 pont 4. Bag 6:1 4 pont A gólarányokat vizsgálva a bagiaké veszélyesnek tűnik. Ezzel szemben a Kinizsié rossz, még a hetedik helyezett váciaké is sokkal jobb. A mai ellenfél gólképes csatársorral (Nagy (3), Kékesi (2) és a megye legjobb védelmével rendelkezik. Ezt figyelembe kell venni a körösi játékosoknak, még a hazai pálya előnyét tekintve is. A múlt évben Nagykőrösön, de Bagón is egyformán 1:1 volt az eredmény, mind a két mérkőzésen a hazaiak szerezték meg a vezetést, és mind a kettőt Kőhalmi vezette. A bagiak ez évben hazai pályán vereséget szenvedtek l:0-ra Aszódtól, Irsát legyőzték 3:0-ra. Idegenben Üllőn szintén 3:0-ra nyertek. Figyelembe véve a számokat és a két csapat erőviszonyát, a körösi csapat csak abban az esetben nyerhet — mert győznie kell — ha a szakvezetés által adott utasításokat mindegyik játékos betartja és fegyelmezett csapatjátékot nyújtanak. A csapat tudását igazolja az idegenből hozott 4 pont, de a hazai közönség előtt is bizonyítani kell, hogy a vecsésiek elleni döntetlen csak kisiklás volt, és sokkal többre képes az együttes. Sportszerű küzdelmet, hazai győzelmet várunk. Sérültek vannak, a valószínű összeállítás a következő: Gömöri — Vass, Szomolányi, Baranyai — T oricska, Farkasinszki — Kecskés III., Kálmán, Csikós II, Decsi, Csípő (S. Szabó). Az ifik találkozója rangadót hoz, mert Körös az első, Bag a második helyen áll. Reméljük az ifik megőrzik első helyüket. A mérkőzések 2 és fél 4 órakor kezdődnek. A járási bajnokságban a Kinizsi II. Cegléden a Vasutas II ellen, az Építők Ceglédber- celen játszik. P. S. Az Építők Kecskeméten Az Építők labdarúgócsapata a héten Kecskeméten játszott edzőmérkőzést a Kecskeméti AKÖV csapatával. A csapat lelkesen játszott és a megyei I. osztályban szereplő AKÖV ellen csak 5:3-as vereséget szenvedett. A következő összeállításban játszottak: Lévai — Kasza, Gulyás II. Orsányi — Pallagi, Fehér — Tinesz (Kovács), Tolnai, Gulyás T., Bozó, Bari. P. T. KOSÁRLABDA Ma délelőtt 10 és 11 órakor a felnőtt és ifjúsági kécilab- dacsapat Abony csapataival játszik mérkőzést a megyei bajnokságban. Fleischmann János Betörő. Szélesvásznú. Előadások kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor Szállnak a darvak. A világhírű, Cannes-ban nagydíjat nyert, magyarul beszélő szovjet film felújítása. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Magyar Híradó. Előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor. A Szabadság Termelőszövetkezet terveiben csaknem kétszáz hold szőlő telepítése is szerepel. Ezt a nagy munkát szeretnék megkönnyíteni az ipartelep munkásai. Losá- nyi Tamás, a termelőszövetkezet fiatal gépcsoportvezetője tervezett egy szerkezetet, amely traktorra függesztve a szőlőültetést könnyíti meg. Mint elmondta, ez a gép úgy működik, mint az eke. a szerepe az, hogy meghúzza a szőlő ágyát. Ezt az árokásó „nyitó test” végzi, ebbe dugják bele a szőlő- vesszőt és ezután egy beszántó eketest és két tömörítő kerék a szőlővesszőt be- hántolja. Nem találmány ez, csak egy hasznos és a munkál könnyítő újítás. Jól fizet a nyúlnép Nyúltenyésztés. Szegényes foglalkozásnak tartottam, gyermekeknek való játéknak, de mióta a földművesszövetkezet által megadott címre: Szépe János vasúti lakatoshoz a Zentai útra ellátogattam — megváltozott a véleményem. Jövedelmező foglalkozás a házinyúl tenyésztés. Kétszáz darab nyúlra kötött szerződés 9—10 ezer forintot hoz a házhoz egy év alatt. De hát kezdjük az elején. Szépe János vasúti lakatos saját házában lakik a Zentai úton. A ház nemrég épült. Szép kert is van hozzá, gondozott gyümölcsfákkal. Feleségét találom otthon. Sturovón dolgozik kiküldetésben december óta és még pár hónapig oda lesz. — Addig ki foglalkozik a nyulakkal? — Én. Nem dolgozom máshol, a nyúl a keresetem. Ha férjem kéthetenként hazalátogat — alapos ellenőrzést tart a nyulak körül és megjavítja a ketreceket. Szépéné megmutatja a nyúl- ,.szállást”. Olyan, mint egy kertészeti üvegház, cseréptetővel. Az északi oldala vályogfal. Vele szemben szinte teljesen üvegezett falon jön be a fény. Ugyancsak üveges ablak van a bejáratnál és szemben, a végén is. Kívül-belül hófehér meszelés, tisztaság. Az épületben középen egy keskeny út vezet végig, kétoldalún vannak a ketrecek. Ilyen „összkomforttal” berendezett nyúlszálláson érdemes nyúlnak lenni. Vígan is vannak odabent a nyuszik, jelen pillanatban 54 darab. — Mennyi a törzsállomáy? — Hét anya és két bak. Mind magyar vadas. Nagy fajta nyulak. Születésüktől kezdve 4 hónap alatt elérik a a kívánt 2,5 kilogrammot, sőt nagyon sok a három kilót is megüti. — Tavaly'hány nyúlra kötöttek szerződést? — Kétszáz darabra, amit százszázalékban teljesítettünk is. Kilencezer forintot kerestem. De van ám ebből kiadás is! Idén csak 100 nyúlra kötöttem szerződést, mivel férjem távol van. Féltem egyedül nekivágni ilyen nagy vállalkozásnak. Nem kellett volna tartanom, mert a decemberben fialt 21 darab nyulat leadtam március végén, 45 süldő var. a ketrecekben, május végén azok is elhagyják a tanyát. Máris kevés híján meglesz e 100 darab és még sok kis nyú. látja itt meg a világot. Ügy látom, hogy pótszerződést kel! majd kötnöm még vagy 50 nyúlra. — Hét anyanyúl győzi ezt az iramot? — Egy anyanyúl évente négyszer fiadzik, átlagosan 5 kis nyulat. Az húsz utód egy évben, és mivel heten vannak, az egy évben 140—150 kis nyúl. Eddig minden beadott nyúl után egy kilogramm abraktakarmányt kaptunk és ha a nyulak a két és fél kilót is meghaladták, akkor ,ezen felül még egy kilót. Most azt rebesgetik, hogy két kiló lesz az alapabrak és ehhez jön az egykilós újabb abrak — ha a nyulak meghaladják a két és féj kilót. Sőt ebben az esetben még 1 forint 50 fillér prémiumot is kapunk kilogrammonként. — Ezek szerint érdemes vele foglalkozni? — Mi érdemesnek tartjuk. (fehér) « — Nem úsznád meg szárazon, ha el tudnám olvasni a rendszámodat! — Egy kerékpáros dühöngött így a közelmúltban. Szakadt az eső, szeme-szája csupa sár. Az autós elhajtott — nem történt más, csupán annyi, hogy a kerékpáros ruhájának tisztításáért kifizetett vagy ötven forintot. Április 4-én a CB 71—71 rendszámú Skoda tulajdonosa a lyukas híd alatt hajtott keresztül. Vele szemben egy apa hozta kerékpárján a gyermekét, már-már kiértek a kátyúból, amikor a Skoda elhajtott mellettük. Hogy milyenek lettek utána, azt az olvasó fantáziájára bízom. Ugyancsak ennek a napnak délutánján egy csau színű Wartburg a Kossuth Lajos utcában egy gödörbe szaladt, és jól összefröcskölte sárral a gyermekét kerékpáron toló sötétkékruhás asszonyt, aki sza-