Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-04 / 53. szám

19««. MÁRCIUS 4., PÉNTEK HUUl C/lírlan .1 Hát nem segít senki sem ? Az ajtó nyitva, csengő nincs, a kopogásra nem válaszol senki. Belépek az előszobá­ba, ijedt asszony dugja ki a fejét az ajtón. Amikor meg­mondom, hogy újságíró va­gyok, megnyugszik és be­szól a szobába: — Újságíró... Zavartan tessékel be. Za­vartan rendezkedni kezd. Valaha jobb időket láthatott ez- a lakás. Egy öregasszony kisfiút dajkál, egy fiatalem­ber áll a szoba közepén és egy szép arcú fiatal lány jele­nik meg a másik ajtóban. Kabátban van, pedig a szoba túlfűtötten meleg. Az asz- szony, aki bevezetett, H. Ti- bomé. 23 éves. A lány nevé­nek is csak kezdőbetűjét fo­gom használni. S. Anna. ö 22 éves. H. Ti bőmé azonnal beszélni kezd. S. Anna a tü­körbe néz és megigazítja a haját. Önmagával furcsa el­lentétben áll ez a mozdulat. Ugyanis reflex. Szomorú ref­lexe egy életnek ... Önmagába visszatérő görbe — Kéne tenni valamit — mondja H. "Thorne. — Tessék Ettől veszem - annak adom Kóspallagról, ebben a bör­zsönyi hegyekben megbúvó kis faluból nemcsak munká­sok járnak Vácra a gyárakba, hanem középiskolások és ipa­ritanulók is az iskolákba. Mégpedig a túl kora reggel induló agyonzsúfolt autóbu­szon. A község szívén viseli tanulóifjúsága érdekeit, sze­retné, ha reggel valamivel ké­sőbb még külön diákjárat is indulna. Kívánságát a járási tanács magáévá tette és to­vábbította a MÁVAUT-hoz. Nemsokára megjött a válasz: Hogyne, nagyon szívesen, hiszen a kérés indokolt. Való­ban túlzsúfolt a korareggeli busz, rendben van, indul Kós- pailag—Vác között diákjárat, de csak annak árán, ha meg­szűnik a Szokoiya—Vác kö­zötti iskolabusz. Ezen a közsé­gen keresztül halad a Kisma- ros-királyréti kisvasút, de a falu határában állomása van a nagyvasút balassagyarmati vo­nalának is. Utazzanak a szo- kolyai diákok a két vasút va­lamelyikén. Hohó, döbben meg a járási tanács, hiszen tulajdonképpen nincs is Szokolyának autóbu­sza. Az amelyik reggel kijár a diákokért, Börzsönyligetről, Kismarosról viszi Verőcére az általános iskola felsőtagozato­sait és éppen csak egy pár ki­lométerrel meghosszabbítja az útját, közben kiruccan Szo- kolyára a diákokért. Ha azok vasúton kényszerülnének jár­ni, havonta vagy 70 órával növekedne utazási idejük és ugyanennyivel kevesebb ma­radna tanulásra, pihenésre. Délben egy óra ötvenöt perc­kor indul Vácról a szokolyai diákokat is vivő autóbusz, de ez sem szokolyai járat, ha­nem Kóspallagra szállítja ha­za a DCM és más gyárak munkásait meg a tanulókat. Kismarosról csupán kis kité­rőt tesz Szokolyára meg visz- sza — mielőtt folytatná az út­ját Kóspallag felé. Tehát ha nincs is szokolyai diákjárat, ugyan mit akar megszüntetni a MAVAUT? Jó, jó, de a vállalat levelé­ben azt is kifejti, hogy kevés az utas, autóbusz Szokolyára járatása nem kifizetődő. Hát ez azért súlyosan esik latba, még akkor is, ha némelyek véleménye szerint a szocialista közlekedési vállalatnak mun­kásokat munkahelyükre, tanu­lókat az iskolába szállítani még olyan vonalon Is feladata, amelyikből véletlenül nincsen haszna. A Szobi Járási Tanács mind­ezt, szó szerint körülbelül így, kifejtette a MAVAUT-hoz in­tézett újabb átiratában. Most pedig kíváncsian várja, kap-e diákbuszt Kóspallag, vagy a járási tanács kap ismét kitérő választ. Sz. E. elhinni, én mindent megpró­bál tam. — Maga mikor saabadult? — kérdezem H. Tibornét. — Április 27-én... — Es utána? — Mosogattam a vendég­látóiparban, voltam, bejárónő, háztartási alkalmazott... Most végre sikerült elhelyezked­nem a szakmámban ,,. — Mi a szakmája? — Könyvelő. — Es hogyan sikerült visz­szakerülnie? — Protekcióval... De An­nának nincs senkije. Nem kap munkát, mert nincs ál­landó bejelentett lakása és nem kap lakást, mert nincs munkahelye... — Mikor szabadult? — kér­dezem S. Annát. — Február tizenhatodikán. — És azóta? — Egy szál nyári kosztüm­ben jöttem ki... Ezernégyszáz forintot kerestem a huszon­két hónap alatt... Télikabá­tot kellett vennem. Ezen kí­vül nincs semmim. — Csak ami magán van ... — A ruha az enyém... — szól közbe H. Tíborné. — Amikor szabadult, feljött Pest­re. 78 órás tartózkodási en­gedélyt kapott, mert három évre ki van tiltva a város­ból... Nekünk ott benn azt mondták, hogy segíteni fog­nak visszatérni az életbe. Visszament Kecskemétre. Ál­lás lett volna a varrodában— Lakás nincs. — Sehova nem fogadtak be... — Megmondta, hogy hon­nan jött? — Megmondtam. — A pályaudvaron aludt — folytatja H. Tibomé. — Ha el­kapják, kezdődik az egész élő­ről ... Elment a rendőrségre. Semmi. Beszéltem néhány is­merősömmel a KGM-ben. Azt mondták, hogy ők nem segít­hetnek, mert nem vállalhatják a felelősséget. Mondtam, hogy nem osztályvezetőnek akar­juk ... ott van a százhalom­battai erőmű ... kell a mun­káskéz ... Azt mondták, jobb lenne, ha felhagynék a régi kapcsolataimmal... Nem betyárbecsületből... Figyelem H. Tibornét, akit egyébként inkább kislánynak néznék, mint asszonynak, fi­gyelem, ahogy beszél. Nyilván­való, hogy tetteiben és indula­taiban nincs semmi barátnős- ködő fecsegés, hogy nem be­tyárbecsületből teszi, amit tesz, hanem ő, aki belülről látja S. Anna helyzetét, pontosan ki tudja számítani annak követ­kezményeit is — innen a nor­mális emberi mozdulat. Jobb helyzetben van, szülei vissza­fogadták és ő kötelességének érzi a segítséget. — A börtönben ismerkedtek meg? — kérdezem. Csend. — Nem. Már régről... H. Tiborné folytatja. — Voltam a rendőrségen. Azt mondták, hogy nem tud­nak segíteni. Ez társadalmi ügy. Nem rájuk tartozik. — Ezek szerint maga most illegálisan tartózkodik Buda­pesten? S. Anna fáradtan elmosolyo­dik. — Nyolc hónapot kaphatok ezért a két óráért. — Magára melegszik a ka­bát. — Nem. Megyek már. Csak... — Elfogyott a pénze. De én sem tudom a végtelenségig... tessék elhinni __ — Most hol van? — Tegnap óta Gödöllőn pró­bálkozom. A járási tanácsnál voltam. Azt mondták, hogy négy nap múlva jöjjek ismét. — És addig, mit csináljon? — kérdezi nagyon hangosan H. Tibomé. Hatszemközt Már régóta szeretnék meg­kérdezni tőlük valamit. Meg­kérem az öregasszonyt és a fiatalembert, aki H. Tibomé öccse, hogy menjenek ki a szo­bából. — Miért ítéltek el magát’ — kérdezem S. Annát. — ÜTK. KMK. — Az micsoda. — Üzletszerű titkos kéjelgés. Közveszélyes munkakerülés. — Magát is? ... — nézek H. Tibornéra. 1— Igen. Csend van. — Értelmes embereknek lát­szanak ... — nyögöm ki végre — Nem értem ... S. Anna leül egy székre. Nem látszik az arcán, hogy ideges, Vonásai tiszták, bőre fiatalosan sírna. Huszonkét éves lány. Csak a keze forgat sebesen egy levéltárcát. Te­kintetében a sokat tapasztalt emberek nyugalma. — Igán... — mondja. — Ahhoz, hogy értse, ismernie kéne az okokat... — Szeretném megismerni. — Igen... Hát nézze ... Hat éves voltam amikor az apám elkezdett velem ... Tizennégy éves amikor nem hirtam to­vább! — Ezt nem csak beképzeli magának? — Négy évre ítélték. Én intézetbe kerültem. Ott tanul­tam ki a szakmámat. Szőnyeg- szövő vagyok. Aztán visszajöt­tem Pestre dolgozni. Mielőtt apám szabadult volna, meg­kérdeztem az anyámat, kit választ, engem, vagy őt? El­mentem otthonról. Alig vol­tam tizennyolc éves. Szentimentálisak szoktak lenni ezek a történetek. Tár­gyilagosan beszél, szinte ko­pognak a szavak. — Nem vádolok én senkit. Lehetett volna másként is csinálná. Csak a körülménye­ket mondom. — Üj életet akar kezdeni? — ígéretet kíván? Esküt? Elszégyelem magam. Egy régi fénykép Ahogy forgatja a szürke műanyagtárcát, feltűnik benne egy fénykép, aztán eltűnik is­mét. Jóképű fiatalembert áb­rázol atlétatrikóban. — Ez ki? — kérdezem hal­kan. — Régről... — Már nincs? — Már nincs. Most mintha egy pillanatra érzelmessé vált volna a tár­gyilagos tekintet. De csak egy pillanat, becsukja a levéltár­cát. Indulni készül. H. Tiborné pénzt ad neki a mánk szobá­ban. — Elkísérem — mondom. — Ügy biztosabb. — Köszönöm. Van az ajánlatomban némi számító kíváncsiság. Hátha nem is Gödöllőre megy? A Keletinél válunk eL Felszáll a HÉV-re. Hová megy? A bizonytalan­ságba. Egy padra. És nincs ember, aki segítene neki? Amiig a problémát társadalmi szinten nem oldjuk meg, S. Annán és az S. Annákon ad­dig is segíteni keli! Huszonkét éves! Ezért írtam meg ezt a történetet. Hátha akad válla­lat, szervezet, hátha akadnak emberek, akik segítenek. ■ Nádas Péter Atomerőmű Htt lejáriáiban A Szovjetunió és Bulgária kormánya között tárgyalások folynak az első bulgáriai atomerőmű építéséről. A ter­vek szerint az atomerőmű épí­tését 1968-ban kezdik el azzal, hogy első gépsorát 1972-ben vagy 1973-ban helyezik üzem­be. Az atomerőmű kapacitása mintegy 800 000—1 200 000 ki­lowatt lesz. Tudományos előadások Filmvetítés, kiállítás Négyszáz érdeklődő __a Pest megyei növényvédelmi ankéton N agy érdeklődés mellett, négyszáz részvevő jelenlété­ben nyitották meg csütörtökön délelőtt Budapesten a Techni­Asszonyok az első sorokban Pár évvel ezelőtt, ha ter­melőszövetkezeti asszonyok­kal beszéltünk, telve vol­tak bajjal-panasszal: mennyi­re nem veszik semmibe őket. Ez ma már megszűnt. Mint Csemön, a Rákóczi Termelőszövetkezetben. Az egész ceglédi járás­ban négy női brigádve­zető van, abból is ket­tőt náluk találni. Az egyik a szőlőtermelő, a másik az állattenyésztő bri­gád vezetője, aki most végzi a mezőgazdasági technikum harmadik osztályát. A ta­gok negyvenkét százaléka nő, a közgyűlésen pontosan ennyien képviselik őket Ugyanilyen az arányuk a vezetőségben és a külön­böző bizottságokban is. A termelőszövetkezet ötszáz holdas szőlőjéhez, kétszázöt­ven holdas gyümölcsöséhez sok munkáskéz kell. Ennél is a lányokra gondoltak el­sősorban. Tizen lesznek kö­zülük szakképzett gyümölcs­kertészek. Valamennyi lány csemői, a szüleik is ott dolgoz­nak a Rákócziban. Amire külön büszkék — a tsz-elnöktől a nőbizottsá- gig — a hattagú, szocialista címért küzdő brigád. Ta­valy tíz hold földiepret vál­laltak. Uj kísérlet volt ez — hat holdat telepítettek be­lőle, a rossz adottságokat leküzdve. A lelkiismeretes gondozásért szépen fizetett. Sajnos, a felázott talaj gá­tolja a munkát. Most mást nem tehetnek, metszik az al­mafákat, a jonatánt és a starkingot, a szőlőbe hord­ják ki az istállótrágyát. Tavaly az asszonyok újabb 180 holdon telepítettek szőlőt, egyes helyeken pótolni kel­lene, de hiába, ezzel is vár­niuk kell a felszáradásig. ka Házában a Pest megye: növényvédelmi ankétet és ki­állítást. A három napig tartó tudományos tanácskozást Pre- zenszky Gábor a megyei ta­nács osztályvezetője nyitotta meg. A növényvédelem időszerű kérdéseiről és a harmadik öt­éves terv ezzel kapcsolatos feladatairól, Nagy Bálint, a Földművelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Szolgálatának igazgatója számolt be. Ezt kö­vetően az ENSZ növényvédel­mi szakbizottságának egyik filmjét láthatták a részvevők, majd dr. Mamninger G. Adolf, Kossuth-díjas egyetemi tanár tartott előadást a pillangósok magtermesztésének növényvé­delméről. A vegyszeres gyom­irtás lehetőségeiről dr. Virág Árpád, az Agrártudományi Egyetem docense számolt be. Koradéluitán került sor a nö­vényvédelmi kiállítás megnyi­tására. A mai programban ugyan­csak több tudományos értékű előadás szerepel. Holnap a málna- és földieper termesz­tőket érdeklő fontos előadás hangzik el a szórvány- és há­zikerti gyümölcstermesztés­ről. <s) Egész évben virágnyílás Lehet-e nem irigyelni azt az embert, aki körül az esz­tendő mind a 365 napján vi­rág nyílik. Dühönghet kint a - hóvihar, szakadhat a jéghideg Gábor felv. \m~ kis gazdaságtan I i------------------ ■» C i trom, Sándor segédmunkás komótosan lemászott a nagy láda tetejéről, leverte magáról a port, elnyomta a csikket ci­pője talpán és illedelmesen megállt fő- l nőké előtt. k 1 — Tegnap befejezték a munkanap fényké­1 pezést az üzemben — mondta a főnöke kissé ! emelt hangon, amely a szükséges tekintélyt i biztosította számára. — Most hát ismertetem ! maga előtt az eredményt és a feladatot. J — Fényképezkedés volt az üzemben? — ! kotyogott közbe Citrom — nem is tudtam róla. \ — Ne vágjon folyton a szavamba, mert ak­\ kor nem megyünk semmire — intette le a fő- ! nők, majd belefogott a magyarázásba. S — Kimutatták, hogy maga naponta tíz al- | kálómmal mászik fel a nagy láda tetejére pi- J henni. \ Citrom agyában megcsikordultak a berozs- J dásodott kerekek, s arra gondolt, micsoda i nagy tudományosság lehet a műhelyben, ha I ezt ilyen pontosan ki tudták mutatni. Érdekes, j ő még sohasem számolta meg. Ügy gondolta, ; ha van egy kis ideje, minek lábatlankodjék \ ott mások között, jobb, ha félrevonul. S hogy ! ez naponta pontosan tízszer fordul elő — két- > ségtelenül jó megfigyelőkészségre vall. i — Ez sok, vagy kevés? 5 J\ okonszenves mosollyal érdeklődött. | — Mert ha kevés, tehetem többször is. \JL V Ha sok, hát elvehetünk belőle. — Mondtam már — csattant fel a fő- \ nők —, hogy ne kotyogjon bele. Várja meg, i amíg befejezem. A beosztott kihúzta magát, jelezve, kész ar­ra, hogy tovább figyeljen. — Hát ez az, hogy sok vagy kevés. ■. tudja, ebből kell kiindulnunk. Jól figyeljen. Ezentúl nem tízszer, hanem csak kilencszer mászik fel napjában heverészni. Értette?! Mert eddig a bázis tíz heverészés volt. Ezt most eggyel csökkentjük, tehát a bázis időszakhoz viszo­nyítva bizonyos fejlődést érünk el vele. Na- mármost jövőre kilenc heverészés lesz a bázis, azt megint eggyel lehet csökkenteni. Ismét ja­víthatunk az eredményen. Nemde? Mindad­dig, amíg el nem érjük a nullát, minden év­ben javíthatunk a munkaidő kihasználáson. Kilenc év múlva kerülünk egálba. Most már érti? O kos szemekkel meredt előre Citrom, bó­lintott, hogy igen, érti. Aztán megva­karta a feje búbját és közbe vetette. — Hát akkor mi lenne, ha napjában egyszer sem másznék fel a láda tetejére. Ak­kor nem kellene kilenc évig várni. A főnök felordított. — Maga szerencsétlen! Ugye, hogy nem ér­ti!? Hát ez a tartalék. Ezt nem szabad egyik napról a másikra felélni! Kivörösödött arccal magyarázta tovább a lé­nyeget, s végül megkérdezte: — Hát akkor ez ma hányadik volt? — Azt hiszem, a nyolcadik — hebegte. — No, akkor, usgyi fel még egyszer és mára elég. itrom Sándor felkapaszkodott. De most m . nem nyúlt el, mint máskor szokott, ha- V—/ nem ültében kihúzta magát. Arcáról messzire sugárzott, hogy mától fogva fontos személyiség az üzemben. Nem akárki, hanem gazdaságpolitikai tényező. Bázis és rejtett tartalék egyszemélyben. S. Gy. novemberi eső, az üvegfalak között mindig tavasz van. Akit irigyelni kell, már megette a kenyere javát, s egyre gyakrabban emlegeti a hivatalos búcsút, az elköszö- nést, a nyugdíj-időt. Nem mintha kívánkozna utána — ellenkezőleg. Nem sok em­bert láttam így szeretni a frissen nyíló zöldet, a bomló virágot. — S mióta tart ez a nagy szerelem? — A virággal? Tizenkét éves korom óta. Mikor cse­lédnek szegődtem. Azért kezd­tem szolgálni a virágnak, hogy meglegyen érte a napi ke­nyerem. Szóval eltartásért. Én azért soha nem gondol­tam rá, hogy egy picit is haragudjak az ártatlan virág­ra, amiért cselédnek vonul­tam — miattuk... S tessék, most itt van, már ötvennyolc éves vagyok. Aztán kitesz­nek innen is lassan-lassan. A munkásellátás osztály- vezető asszonya szelíden mo­solyogva csóválja a fejét. Ke­vés embert tisztelnek úgy. mint az Ikladi Műszergyár kertészét, Zupkó bácsit. S az a nyugdíj sem olyan biztos — már, ami a visszavonulás J időpontját illeti. Várjuk csak i ki azt a két évet! ! — Mi a kedvence? J — Nincs. Mind az. J — S melyiket avatja leg- ! szebbnek? t > — Legszebb? ... Tudja, mi Ja legszebb? Mikor már nem J kell ittmaradni az üvegház- ! ban... A parkosítás, az igen! i Mások gyönyörködjenek, ne a : kertész ... Ez a legszebb. Egy J kis szépet adni az emberek- J nek, az mindennapos ajár- J dék. Ilyenképpen igen gazdag ! vagyok. : Az épületek körül már ké- : szül a parkban a virágok he- ; lye. Az idén is húszezer tó i hajtja a színek, szirmok és ; illatok gazdagságát, i — Csendes foglalkozás. ! — A virágok beszédesek. ; Aki ért a nyelvükön, annak | visszaválaszolnak. Színnel. ; pompával. S aki ezt a beszé- i det érti... i ... azt meg kell becsülni — I így kívánkozik a mondat bc- ; fejező része. Magára céloz. : mert sehogysem tudja elkép­zelni, hogy ez a csodaszép emberszolgálat egyszer abba­maradhat. A virágok persze nem szólnak semmit. Magu­kat kelletve frissen, üdén bontanak szirmot, kerekíte­nek zsenge leveleket, s ha a nap is kisüt, csupa kacagás minden. i.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents