Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-29 / 74. szám
Hazaérkezett Bulgáriából a magyar pártmunkásküldöttség Hétfőn hazaérkezett Budapestre az a pártmunkás küldöttség, amely Baririkai Oszkárnak, a KEB titkárának vezetésével baráti látogatáson volt Bulgáriában. Négyszázezer látogató lesz Kelet-Berlinben Nyugat-Berlin Az NDK 16 nyugat-berlini Passierschein-irodájában hétfőn megkezdték a húsvéti és a pünkösdi látogatási szakaszra szóló utazási engedélyek kiosztását. A nyugat-berliniek egy-egy szakaszra több mint 400 000 igénylést nyújtottak be. Indira Gandhi Johnsonnál Washington Indira Gandhi, India miniszterelnöke hétfőn megkezdte kétnapos tanácskozásait Johnson elnökkel. Washingtonban úgy tudják, hogy a megbeszélések tárgya elsősorban az Indiának nyújtandó amerikai segély. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! X. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM ARA FI 1.1. F.R 1966. MÁRCIUS 29., KEDD Rádióközvetítés ötvennégy nyelven Ma kezdi meg munkáját az SZKP XXIII. kongresszusa Vasárnap megérkezett a magyar pártküldöttség Moszkvába Az első napirendi pont előadója: Leonyid Brezsnyev Moszkva Pirityi Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Az SZKP 1964 októberi és Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának vezetésével vasárnap a szovjet fővárosba érkezett >a magyar pártküldöttség, amely részt vesz az SZKP ma megnyíló XXIII. kongresszusán. A képen: L. I. Brezsnyev, az SZKP KB első titkára üdvözli Kádár Jánost. (Telefoto) Mezőgazdasági szakmunkás-találkozó Vasadon 1960-ban bocsátotta ki a végzettek első raját a vasadi megyei mezőgazdasági szakmunkástanuló iskola. Most pedig találkozóra hívta össze eddig végzett növendékeit. A találkozó április 6-án lesz Vasadon és az ünnepélyes összejövetelt rendező tantestület reméli, hogy a volt tanítványok valamennyien megjelennek egykori iskolájukban. Ezt az alkalmat arra is fel szeretnék használni az iskola tanárai, hogy megtudják, miképpen hasznosították a tanultakat volt növendékeik az életben, megmaradtak-e tanult mesterségük mellett és elégedettek-e munkahelyükkel. Izgalom és nyogfalanság Zágrábban két radioaktiv anyagokat tartalmazó csomag eltűnése miatt Zágráb A szombat este váratlan izgalmat hozott a zágrábiaknak. A rádió és televízió este, valamivel kilenc óra után közölte, hogy a repülőtérről a város központjáig közlekedő autóbuszból két, radioaktív-tartalmú csomag esett ki. A csomagok megtalálója és felbontója rendkívül veszélyes sugárzásnak teszi ki magát és környezetét. Az aki a csomagokat megtalálja, sürgősen értesítse a legközelebbi rendőrőrsöt — hangzott a figyelmeztetés. Valamivel éjfél előtt jelentette a rádió a megnyugtató hírt, hogy a radioaktív-tartalmú csomagok — kibontatlanul — megkerültek. A Szabadság-híd közelében megtalálta azokat az egyik járókelő. A megtaláló fivére lakásán értesült a rádió felhívásáról, s nyomban felkereste a legközelebbi rendőrőrsöt. Kábítószer az alvázban Belgrád Százhetvenhat kilogramm hasist találtak a jugoszláv határőrök Mohamed Szadik pakisztáni állampolgár kocsijában. A kábítószer a kocsi fémvázában kiépített hat rekeszben volt elrejtve. az azt követő központi bizottsági ülések jegyében, az azokon hozott határozatok szellemében ma délelőtt 10 órakor ül össze a moszkvai Kreml kongresszusi palotájában az SZKP XXIII. kongr 'sszusa, hogy megvonja az 1961 őszén lezajlott XXIX. kongresszus óta eltelt időszak mérlegét. A világ figyelme Moszkvára irányul, ahová szünet nélkül érkeznek a kommunista és munkáspártok, valamint a forradalmi demokratikus pártok küldöttségei, hogy üdvözöljék a feprezen- tatív tanácskozást és az adott keretek között beszámoljanak saját harcuk eredményeiről. Megérkezett vasárnap Moszkvába Kádár János vezetésével a magyar pártküldöttség. A Moszkvába érkezett külföldi pártküldöttségek száma már vasárnap estig meghaladta a negyvenet. Túlnyomó többségük első titkárok, főtitkárok, pártelnökök vezetésével érkezett. A szovjet fővárosban van a majdnem 5000 szovjet kongresszusi küldött többsége, akik az SZKP 12 milliót meghaladó tagságát, ezen belül az összes szövetségi köz(Folytatás a 2. oldalon.) Fiatalok fogadalomtétele Baráti találkozók Egésznapos ünnepségek A FELSZABADULÁS ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Mint országszerte, Pest megyében is folyik a készülődés hazánk felszabadulása évfordulójának méltó megünneplésére. Ebből az alkalomból, idén a fiatalok szervezésében kerül majd sor az ünnepségsorozatokra. A KISZ-szervezetek minden járási székhelyen gazdag programmal készültek fel a napra. Mindenütt megkoszorúzzák a felszabadító harcokban elesett szovjet hősök emlékműveit, sírjait és több helyen sor kerül találkozókra a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet hadsereg képviselőivel. Az ünnepségek fénypontját a KISZ-ta- gok fogadalomtétele képezi, majd ezt követik a kulturális és sportrendezvények. Pest megyében Vácott tartják az első ifjúsági fogadalomtételt, 2-án délután, a szovjet emlékmű előtti téren. Itt Varga Péter, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke mond beszédet. Ugyanezen a napon, Monoron a járási pártbizottságon, Jámbor Miklós, a megyei pártbizottság titkára méltatja az évforduló jelentőségét. Az ifjúsági ünnepélyre 4-én délelőtt kerül sor. A ráckevei járás és a Csepel Autógyár közös ünnepségére ugyancsak 2-án délután kerül sor, méghozzá Tököl községben. Itt Barinkai Oszkámé, a megyei pártbizottság titkára mond beszédet. 3-án reggel kezdődnek Dabason az ünnepségek, amelyen részt vesz Palotás Károly, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke. Cegléden 3-án Arató András, a KISZ megyei bi1 zottságának első titkára szól majd a fogadalomtétel után a fiatalokhoz, Gödöllőn pedig, az egésznapos program kezdetén Szakali József, a megyei pártbizottság titkára köszönti az ünneplőket. Nagykőrösön 4-én kerül sor a fiatalok fogadalomtételére és az ünnepségre; itt dr. Simon Pál, a Dunai Kőolajipari Vállalat igazgatója lesz a szónok, ugyanezen a napon Szentendrén, Somodi Gyula, Nagykátán pedig Pálfi Kálmán, a megyei pártbizottság képviseletében köszöntik a felszabadulás évfordulóját ünneplő dolgozókat. KÖSZÖNTJÜK A SZOVJET PÁRTKONGRESSZUST Itt Moszkva, Moszkva beszél... A következő napokban a világ mindem részén a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel hallgatják a moszkvai rádió adásait. A szovjet fővárosban olyan esemény zajlik, amely nemcsak a Szovjetunióban, hanem annak határain túl is rendkívüli érdeklődést vált ki: ülésezik a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIII. kongresszusa. A kongresszust a történelmi valóság avatja napjaink kiemelkedő eseményévé: a világ első szocialista és közvetlen célként a kommunizmus felé haladó országában a nemzetközi munkásmozgalom legnagyobb és legtapasztaltabb osztaga tartja legmagasabb szintű tanácskozását. A több mint 12 milliós tagságú SZKP kongresszusa büszkeséggel tölti el az embert, mekkora erővé fejlődött a bolsevikok vezette orosz munkások és parasztok 1917-ben véghez vitt történelmi tette. A szocializmus egy új politikai, társadalmi és gazdasági világrendszer formájában reális valóság, a nemzetközi politika egyik nagy tényezője, s nemcsak a világ arculatát, hanem a történelem menetét is befolyásolja. Az emberiségnek már több mint egyharmada megszabadult a kizsákmányolástól és a társadalmi elnyomástól. És százmilliók felszabadultak a gyarmati iga és a közvetlen imperialista uralom alól. A szocializmus új földrészeken vetette meg lábát, a marxizmus—leninizmus, a dolgozók százmillióinak harci zászlaja lett. Ezek a változások elválaszthatatlanok a szovjet kommunisták pártjának tevékenységétől. Ez a párt a szovjethatalom első hónapjaiban mindössze 240 000 tagot számlált. Lenin találóan nevezte akkoriban a pártot magocskának — olyan kicsi volt. Ereje azonban abban rejlett, hogy a nép gondolatát és akaratát fejezte ki. Lenin szilárd meggyőződéssel mondotta, hogy e mag idővel megnövekszik cs feltétlenül átalakítja, átformálja az országot, megújítja egész életét. A párt fejlődésében, a Szovjetunió életében az SZKP minden kongresszusa történelmi lépcsőfok. A VI. kongresszus felkészítette a pártot a szocialista forradalomra. A nyolcadik elfogadta a szocialista építés programját, amely ma már élő valóság. A tizennegyedik megalapozta az ország iparosításának tervét. A huszadik előre lendítette a forradalmi folyamatot a kommunista építésben, a pártéletben, a szocialista demokrácia fejlesztésében. A huszonkettedik elfogadta a kommunista építés programját. A XXIII. kongresszus feladata sem kisebb. Felméri a kommunista építés eddigi menetét a politikai, a társadalmi, a gazdasági és az ideológiai életben egyaránt. A következő öt esztendőre meghatározza a Szovjetunió fejlődési irányát és méreteit. A kongresszus nagy hatással lesz a gazdasági irányítás és tervezés korszerűsítését célzó reformtörekvésekre. A Szovjetunió Kommunista Pártjának forradalmi harcossága valamennyi nép példaképe volt mindig, és ma is az. Sikereit a szocializmus győzelméért vívott harcban, óriási tekintélyét a Szovjetunió és a külföldi országok néptömegei előtt annak köszönheti, hogy elméletében és gyakorlatában mindenkor a proletár nemzetköziség élve vezérelte. Gondolataival és tetteivel a béke, a szabadság és a haladás biztos távlatát nyújtotta és nyújtja az emberiségnek. Programja a kommunizmus felépítésére nemzeti jellegű, de egyben olyan nemzetközi program is. amely tudományosan összegezi az általános érvényű törvényeket, s azokat a tennivalókat, amelyek e törvényekből adódnak. A számok, az előirányzatok, a termelési adatok a Szovjetunióra vonat- kosnak, de az általános koncepció, mely e számok és adatok mögött van, egyetemes érvényű. Éppen ezért a XXIII. kongresszus jelentősége messze túlszárnyalja a Szovjetunió határait. A nemzetközi helyzetről és a kommunista világmozgalomról alkotott képére felfigyel majd az egész világ, de különösen azok az erők, amelyek az SZKP-val vállvetve küzdenek az új világháború veszélye ellen, a dolgozók érdekeiért, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért. A XXIII. kongresszus méltán áll a magyar közvélemény érdeklődésének homlokterében is. Nemcsak azért, mert népünket, pártunkat a legszorosabb szálak fűzik a szovjet néphez, az SZKP-hoz, hanem azért is, mert a Szovjetunió tapasztalatainak, a kommunizmus építése elveinek és gyakorlatának tanulmányozása megvilágítja utunkat, világos távlatba helyezi fejlődésünk mai problémáit, őszinte szívvel kívánunk eredményes tanácskozást a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIII. kongresszusának. PT Elszaporodtak a vaddisznók Kevés a fogoly - 12 holdra jut egy nyúl Javításra szorul az őzállomány — Tanácskoztak a vadászok Pest megye nyolcvanegy apró- és tizenegy nagyvadas vadásztársasága körülbelül 1 millió holdon osztozkodik. Noha ez a szám magába foglalja a lakott települések és a gyárak egy részét is (ezeken a helyeken rosszabbak a vadászati lehetőségek) évről évre többen hódolnak a főváros környékén a nemes szenvedélynek. Jelenleg már — mint a vasárnapi vadásztanácskozáson a megyei választmány beszámolójából kiderült — kétezerötszázhuszonhat főt tömörítenék soraikban megyénk vadásztársaságai. Egy-egy vadászra 250—300 holdnyi „vadaskert” jut, s örvendetes, hogy az utóbbi időben javult a társaságok összetétele, a vadászok között növekedett a mezőgazda- sági dolgozók aránya. Ami a vadsűrűséget illeti, arról is kedvező számok hangzottak el. Az utóbbi öt esztendő alatt, például: 27 ezerről 70 ezerre gyarapodott a fácánállomány. 1960-ban 68 ezer tapsifülest számláltak össze, jelenleg 94 ezret „tartanak nyilván” — s körülbelül 12 holdra jut egy nyúl. Igaz, hogy ez az arány alatta marad az országos átlagnak, de tovább a mezőgazdasági művelés miatt sem lehet számukat szaporítani. Annál rosszabb a helyzet a fogolyállománynál. Ez az értékes vadszárnyas nemhogy szaporodott volna, de az utóbbi öt év alatt 30 százalékkal csökkent. Az állomány fejlesztése tehát — ezt a tanácskozás résztvevői megállapították — halaszthatatlanul fontos. Bár öt esztendő alatt 2300-zal növekedett az őzek [ száma, még mindig rossz az ivararány. A legtöbb gondot továbbra is vaddisznó okozza. Különösen nagy károkat tesznek a vaddisznócsordák a mezőgazdaságilag művelt területeken. Minthogy rendkívül kártékonyak, irtani kell őket Sok kárt okoztak és okoznak is az úgynevezett dú- vadak. öt év alatt ugyan a vadászok 21 ezer szőrmés és 41 ezer szárnyas ragadozót lőttek ki, a jövőben ennél nagyobb mértékben kell irtani, ezeket a kártékony állatokat. A vadásztársaságok képviselői e számok ismeretében tárgyalták meg a vadgazdálkodás, a vadvédelem és a szervezeti élet problémáit, feladatait. Végül újjáválasztották a számvizsgáló választmány tagjait. —sp—