Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-27 / 73. szám

1966. MÁRCIUS 27., VASÁRNAP

jicc tét

9----------------------------- elin| Az öregember | dúlt a----------------------------- piacra,

h

ogy vásároljon magának egy levesnek való tyúkot. Azok közé az öregemberek

közé tartozott, akikről el sem tudja képzelni az ember, hogy valaha is fiatalok lehettek volna. Lassan ment, de a lépcsőházban megállt, mert eszébe jutott, hátha rosszul zárta be az ajtót. Visszament, s hogy rendben találta a zárat, megnyugodva indult a lépcsőhöz felé, de ott ismét csak megállt, mert elfelejtette, hogy mit végzett. Éppen

négyszer tette meg az utat oda-vissza, ellenőrizni a zárat, s az ötödik is csak azért maradt el, mert addigra kiment a fejéből az is, hogy zár van a kilincs felett.

A tyúkot azonban nem felejtette el. Azt főztek tegnap, vasárnap a szomszédban, olyan jó szaga volt, hogy a finom levesre gondolt egész éjjel. Rendes emberek a szomszédok, az asszony is rendes, ha kért volna, biztos megkínálják. Ö azonban inkább elhatározta, hogy másnap főz magának. Özvegy- ember már régóta, értett a konyhához, így hát elindult a piacra, hogy kiválaszt egy megfelelőt, olyat, ami nem is túl drága. Járt-kelt a kofák közölt, értő szemmel vizsgálta a sokféle csirkét, tyúkot, de mindegyiknek sokallta az árát. Végül aztán egy asszony igazán kedvező ajánlatot tett: egy kakast kínált potom pénzért. Az öregember kézbe vette a kakast, vizsgálgatta s ki is mondta amire gondolt, olcsó ez, de túl öreg levesnek. A kofa ezt nem is tagadta. Utolsó érvként azt mondta, hogy igaz, hogy öreg, de hát az öregember se fiatal, így hát jószerint összeillenek, annál is inkább, mert még öt forintot levett az árából. Létrejött a vásár. Mire magához szorította a szelíd állatot, már boldogan indult hazafelé azzal a tudattal, hogy jó boltot csinált.

Ajtajához érve tétovázott egy pillanatig. Ahhoz, hogy elő tudja venni a kulcsol, le kellene tenni a kakast. De ha leteszi, hátha elfut, ki tudja milyen alattomos jószág, még ha most szelíd is; és akkor oda nemcsak a sok pénze, de még a levese is. Eszébe jutottak a különlé'- gesen finom ízek, a nyelve a szájpadlásához tapadt, ahogy felidézte az igazi húslevest, s ez olyan erősen hatott rá, hogy már semmivel sem törődött, letette a kakast a földre, előkotorta zsebéből a kulcsot, s nyitotta volna az ajtót, deltát a zár nem engedett. Erőlködött egy darabig, s lefelé figyelt a kakasra, de az nagyon szelíd jószág volt valóban, meg sem mozdult, pedig eltartott vagy tíz percig, amíg észrevette, hogy nyitva van az ajtó, azért nem mozdult a kulcs. Nagy- nehezen lehajolt, felemelte a kakast, s bevitte a konyhába. Aztán spárgát szedett elő az egyik fiókból, s odakötözte az asztal lábához. Hogy ezzel végzett, pihent egy pillanatig, majd visz- szament az ajtóhoz, két kulcsra is zárta, aztán elindult, hogy vizet tegyen fel, de közben háromszor is ellenőrizte, jól csukta-e be a konyhaajtót. Kikereste a legnagyobb fazekat. Sok levest akart főzni, nagyon sokat, hogy eltartson egy hétig is. A legnagyobb fazék öt litemadal

rés volt. Addig nem is esett baj, míg vízzel meg nem töltötte, de ahogy tele lett, hiába próbálta megmozdítani, kétszer is, háromszor is megkísérelte, míg ki nem löttyent a fele a lábára. A hideg víztől megijedt, elengedte a fülét, mire a lábos lecsúszott a földre, nagy csörömpöléssel gurult, nekiütközött az asztal lábának, éppen oda, ahová a kakast kötötte. Szerencsére sem a kakasnak, sem a lábosnak nem esett komolyabb baja.

Feltörölte hát az öregember a vizet, felemelte a földről a fazekát, s most már egy kis bögrét fogott és azzal töltögette' tele. Megtalálta a gyufát is, megggyújtotta a gázt, aztán elégedetten lépett hátra. Le is ült egy pár percre pihenni, s hol a szépen égő gázlángot, hol pedig a kakast figyelve, pontos tervet készített, mit is kell tennie addig, míg elkészül a leves.---------------— továbbra se

A kakas | mozdult.------------------ Ijedten lépett mellé, de nincs baj, nem döglött meg, mitől is pusztult volna el, hiszen olyan szép, derék jószágnak látszik, másfél kiló biztos megvan, ha nem több; isteni leves lesz belőle.

Hogy pihent egy kicsit, ismét erősnek érezte magát. Felállt, mégegyszer végignézett a kakason, aztán kikészítette az asztalra a szükséges kellékeket. Először a fűszereket szedte elő, szerencsére volt mindenből elég, aztán odarakta az asztal közepére a deszkát, majd keresett egy megfelelő kést is. Volt ott ilyen is, olyan is, a legtöbb rozsdás, de egy megfelelőnek mutatkozott. Ahogy kipróbálta remegő kezén az élét, nyomban bizonyította is alkalmasságát a szerszám, ki is serkent a vére. Ha a vért nem látja, észre sem veszi a sebet. Letette a kést, becsoszogott a szobába és addig kutatott, amíg egy tisztának látszó rongyot nem talált, azzal bekötözte, jó csomót kötött rá, és fogával szorította meg a végét. A seb rendben lenne, de ismét kifáradt, lepihent hát a konyhaszékre, és örömmel tapasztalta, hogy forr már a vize is. Jó forró vízzel gyerekjáték lesz a kopasztás. A gázt takarékra tette, de visz- szaült még pihenni, s hogy örömét lelje a kényszerű lustálkodásban, ismét csak a kakasát vette szemügyre. Mit is tagadja, látszik rajta, hogy öreg. Viszont egészséges állat, az biztos, mert lassan elevenedni kezd, feláll, és egyetkettőt lép is. Nagyon jó lesz levesnek, legfeljebb majd tovább kell főzni — döntötte el, és feltápászkodott, fogta a kést és elindult a kakasért. Lehajolt, felemelte, de a spárgáról megfeledkezett, így az megrándult, kicsit meg is tán- torodott ettől, komolyabb baj szerencsére nem történt. A kakas nyugodtan tűrte az egészet, azt is, hogy az öregember a hóna alá vegye, és úgy leíérdepelve, kibogozza a spárgát. Ez bizony lassan ment, de egyszer csak elkészült vele. A hajolgatástól megszédült egy csöppet, a finom leves gondolata azonban ismét csak erőt adott neki. Ügy ahogy azt korábban eltervezte, a vízcsaphoz ment. Odatartja, ne csurogjon a földre a vére. Eszébe jutott, hogy amikor gyerekkorában otthon baromfit vágtak, tálba csöpögtették, s megsütve finom csemege volt a gyerekeknek, de erről lemondott, egyszerre nem megy a dolog. A kakas, ahogy megérezte a vízcsap öntöttvasának hidegét, felemelte a fejét. Az öregember úgy érezte, mintha a szemébe akarna nézni az állat, ott kutatva, mi is a szándéka vele. Félrefordult hát, bal kezével próbálta megragadni az állat nyakát, hogy majd a jobbjában tartott késsel elvégzi a munkát. Az a dög azonban amilyen szelíd volt eddig, annyira elevenné válik, csapdos a szárnyával, és még a lábát is veszettül mozgatja. Utána kap a másik kezével. A kés vége megböki az állat szárnyát, erre nagyot csap vele, és kiugrik a kezéből. Ügy megijedt, hogy a kést is elejtette. A kakas nekiiramodott és apró, de gyors ugrásokkal menekült. Ráadásul még nyitva találta a szobaajtót is, így oda szaladt be. Az öregember megy utána.

Megállj te, szorította össze a fogát. Megpróbált felágaskodni a szekrényhez, de nem érte el, pedig eszébe jutott, hogy amikor ideköltöztek, sámli nélkül segített feleségének felrakni a téli körtét. A kakas egészen a falhoz húzódott, és az öregember úgy vélte, hogy kárörvendő vi- gyorral bámul rá. Elfogja a düh. Csapkodni kezd, kiálto- zik, az állat szárnyát verdesve ugrál el előle, és semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy feladja egyre biztosabbnak látszó menedékét.

Pár percig tartott a küzdelem, s úgy ért véget, hogy elfáradt öregember is, kakas is. Lihegve ült hát le az ágy szélére, erőt gyűjtött az újabb küzdelemre. Farkasszemet néztek egymással. Az öregember végigdőlt az ágyon és erősen gondolkozott. Éhes is lett már nagyon, már-már rászánta magát, hogy harap egy falás kenyeret, de összeszorította a fogát és feltápászkodott inkább. A sebe vérzett, ezért újabb rongyot keresett, ismét ■ bekötötte, majd kiment a konyhába és nem törődve a fazékban fortyogó vízzel, becipelt egy hokedlit, majd egy újabb ötlettől kapva a seprűt is és odatámasztotta mindkettőt a szekrényhez.

Elhatározta, még öt percig pihen, aztán már gyerekjáték lesz az egész: feláll a székre, leveri a seprűvel azt a dögöt, és akkor hamarosan kész lesz az a leves. A gondolattól annyira elégedett lett, hogy már a kakasra se haragudott. Annál is

inkább, mert fáradtnak látszott az is nagyon. Felállt, odalépett a szekrényhez. Ahogy lehajolt a seprűért, azon vette észre magát, hogy beszél a kakashoz. Jól van kakas, becsülettel küzdöttél, de most már add meg magad, hiszen az a sorsod, hogy a fazékba kerülj. Megpróbatt felállni a székre, Csakhogy ez nem ment olyan könnyen. A harmadik sikertelen próbálkozás után előkereste a kissámlit, arra lépve már könnyedén elérte a széket, de most a seprűt felejtette lent. Visszament érte, megfogta a végét, és végre ott állt szemtöl-szembe a kakassal. Először szép szóval próbálkozott, de látszott, hogy a kakas elkészült a küzdelemre. A falnak támaszkodva mereven figyelte az öregembert. Egy pillanatig nézik egymást, aztán az öregember fogja a seprűt és a kakas felé vág. Az első ütést elhibázza, a kakas könnyedén kitér előle. A második már közvetlenül az állat mellé csapódik és ettől az öregembernek bizonysága támad, mégis csak övé lesz a győzelem. Egy pillanatig erőt gyűjt, a kakas egyre remény- telenebbül hátrál, dehát a fal nem engedi. Felemeli a seprűt, és éppen el akarja lódítani, amikor a kakas végső reménytelenségében cselekvésre szánja el magát és nagy ugrással az öregembernek indul. Ettől az öregember úgy megrémült, hogy visszalépett és lezuhant a székről.--------------------------------- munI Abban a házban | kás- -------------------------------- emberek laknak. Csak délután tért haza a szomszédja, akinek négy gyereke van és présgépen dolgozik. Fáradtan ment el az öreg szomszéd ajtaja előtt, de arra felfigyelt, hogy a nyitott felsőablakon gomolyog ki a gőz. Bekopogtatott, s mire nem jött válasz, lekiabált a házmesternek. Fel akarták törni az, ajtót, de erre nem volt szűk- , ség, mert az nyitva volt.

O

tt feküdt az öregember a szekrény előtt hanyatt. A szoba tele volt toliakkal, s egy lépésre az öregembertől j meglátták a kakast is. Az \ ember a tarkóját ütötte meg, i mozdulatlanul feküdt, arcán' az a pillanat hagyta az utolsói nyomot, amikor még bízott: győzelmében.

A kakas még meleg volt, I

nem rég történhetett az eset j állapította meg ebből a szom- j szédasszony. A házmester, \ hogy megtegye ami a köte-\ lessége, elindult telefonálni, j Egy óra sem tellett bele, már] el is vitték az öregembert. j A házmester kulcsra zárta az \ ajtót, meg is rázta a zárat, i biztos-e, nehogy illetéktelen j jusson a lakásba.

Aznap este későn lett kész', a vacsora a szomszédban. Míg] az ételre vártak, az asz-: szony mesélte a férjének az] esetet, tágranyílt szemmel \ figyeltek a gyerekek is. Mi- j után megadták azt, ami ki- \ jár a megholtnak, az ősz-; szony hozzákezdett a tálalás-] hoz. Kicsit aggódott, hogyi ízlik-e majd az öreg kakas-l ból főtt leves, dehát a csa-! ládtagok elégedetten kana-! lazták az ételt, a férj meg\ is jegyezte, hogy asszonya; milyen jól gazdálkodik, hi- \ szén hétköznap is kerül ba-\ romfi az asztalra. Csak a j legkisebb gyerek szólt, hogy j rágós ez a hús. Anyja azon-? ban megkönnyebbülten hur-\ rogja le; „Csak rágjad, attól \ erősödik a fogad”. ?

^jrsssSJJ'SSSSSrSSSSSXSSSSSSSSSSSSSSSySSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS’ ^

| Borbély Tibor:

| A régen elesettek szonettje j

? 1

S OSZTYAPENKÖ KAPITÁNY EMLÉKÉRE

$ 1

5: Ö, azt hiszik, könnyű előre menni!

Dalolni: „Föl, föl, te éhes proletár...” s egyszerű dolog szívből énekelni, míg a hallgató csupán tettekre vár.

^ I

Regem —, mi akkor is hittük, hogy semmi és senki se tarthat minket vissza már, s ezért: gyors volt a mars, s nagyon szeretni kell azt, ki a sorba nem parancsra áll.

$ ' I

Mentünk. Elestünk. Testünk hullt halomba.

Nem tudták nevünket és semmi pompa megszolgált sírunkba minket nem kísért.

I I

^ Hittük: jó ügyért pusztulunk naponta.

S tudtuk, értük is —, bár senki se mondta,

S hallgató, várakozó emberekért!

3 5

Mese a borravalóról

VÁROSSZÉLI REGGEL

(Foto: Kotroczó)

E

gyszer volt, hol nem volt egy ország. Ennek az or- i szágnak pedig egy igen tiszte* i letreméltó polgára, aki min- i denben követte a szokásokat, í Ha bement valahová, levette a i kalapját, az íróasztal előtt mé- : lyen meghajolt, borravalót i adott a fodrásznak ... i Történt egyszer, hogy ven- i déglőben étkezett. Amikor be- í fejezte az étkezést — annak : rendje és módja szerint — íodaintette a fizetőpincért. Fi- ; zetett.

A főpincér megszámolta a pénzt. Nem akart hinni a szemének. A pénz több volt. Mégegyszer számolt, és a felesleget visszaadta.

— Borravalót nem fogadunk el! — mondta, miközben mélyen meghajolt A vendég arca hosszúra nyúlt, mint a lopótök.

— De uram!...

A főpincér ismét meghajolt, orra majd a padlót érte.

— Mondja, miért aláznak meg bennünket a vendégek? — kérdezte a főpincér. — Miért nem adnak borravalót a szatócsnak, a hentesnek, a csemegésnek? Miért csak nekünk?

— Mert így alakult ki!

Ezt már csak magának mondta, mert a főpincér eltűnt, a felesleges pénzt pedig ott hagyta az asztal sarkán.

N

em nyugodott bele a kudarcba.

Este - Ismét megjelent a vendéglőben. Vacsorázott és fizetett. Gyorsan felkelt az asztaltól. Magára kapta a felöltőjét, már éppen indulni akart, amikor megállította a főpincér hangja.

— Uram!

Jobb kezében ezüsttálcát egyensúlyozott. A tálcán pénz volt.

— Uram, elszámolta magát. Itt a visszajáró pénz!

A vendég nagyot nyelt és elment.

Útközben találkozott a manóval. Elmondta neki, hogy mi bántja. A manó egy vesz- szőt adott neki. Azt mondta: „Ha ezzel háromszor suhintasz és azt mondod: „Abrakadabra, ólium pólkim, szve- ketesz tórium, a lámpában nincs petrólium”, minden kívánságod teljesülni fog.

Nagyon megörült ennek a vesszőnek.

Elhatározta, hogy a vessző hatalmát először saját magán próbálja ki.

Hazament. Odaállt a tükör elé, suhintott a vesszővel, és

elmondta a varázsigét: és úgy, ahogy kívánta, egy gyönyörű nő állt a tükör előtt. Fekete haja vállára omlott, a szeme pedig úgy csillogott, mintha Bagarollal fényesítették volna.

Suhintott, és elmondta a varázsigét. A nő eltűnt és ismét ő állt a tükör előtt.

Többször kipróbálta a vesz- sző varázserejét, mindig sikerrel. Hol űrhajós volt, hol főosztályvezető, hol igazgató, hol főpincér. Az utóbbi esetben próbálkozott a borravalóval. Elfogadta. És nem érzett lelkiismeretfurdalást, pedig a távozó vendégre még a felöltőt sem segítette fel. Hát idáig süllyedt! A borravalóért még a legszükségesebbet- sem teljesíti?

M

ásnap ismét megjelent az étteremben. Ebédet rendelt, és mielőtt fizetett volna, az asztal alatt suttyomban megsuhintotta a pálcát, s elmondta a varázsigét.

A főpincér azonnal ott termett.

Megnézte a számlát és átadta a pénzt. A fogashoz ment, leemelte a felöltőjét, a főpincér azonnal odaugrott és felsegítette azt. Már indulni akart, amikor a főpincér megérintette a vállát.

— Uram, ön elszámolta magát! — és visszaadta a borravalót.

Egy világ omlott össze benne.

Amint kiment, eldobta a vesszőt. Elhatározta, hogy más módszerhez folyamodik.

Este megleste a főpincért, Hosszú ideig kisérte. Egy sötét mellékutcában pokrócot dobott a fejére, és magával hurcolta. Otthon válogatott kínzásokkal próbálta rábírni a borravaló elfogadására. Minden hiábavalónak bizonyult. A főpincér még ájultéban is azt hajtogatta:

— Uram, én a fizetésemért is tisztelem a vendégeket!

Nagyon megbánta, hogy eldobta a vesszőt.

Elment, hogy megkeresse. Szerencséje volt. Amint megtalálta, hazarohant, megsuhintotta a feje felett, elmondta a varázsigét és csodálatosan szép nővé változott. És ekkor így szólt a főpincérhez:

— Mindig rád vártam. Jutalmul a tiéd vagyok!

A főplncér térdre hullott és megcsókolta a kezét.

Még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Szalai János