Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-24 / 70. szám

1966. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK ftíi MEGYEI Rövidebb a zöldség útja Nyolc Pest megyei termelőszövetkezet szállít közvetlenül a fővárosba Néhány évvel ezelőtt kezdő­dött meg Pest megyében a főváros zöldség- és gyümölcs- övezetenek kialakítása. E nagyszabású terv egyik leg­fontosabb célkitűzése, hogy minél frissebb termék kerül­jön a budapestiek asztalára. Az áru útjának meggyor­sítása érdekében az idén egyelőre kísérletképpen nyolc Pest megyei terme­lőszövetkezet. Összesen 700 hold termését közvetlenül Budapestre, egy- egy kerületi központba szál­lítja, ahonnan a kiskereskedel­mi vállalatok továbbítják az árut az üzletekbe. A szakem­berek számítása szerint ezzel a módszerrel csak­nem 24 órával csökkentik a szállítás idejét. A közvetlenül szállító közös gázdaságok a fővárostól leg­feljebb 30 kilométerre van­nak, s többségük saját gépkocsi­val hozza be az árut, elsősorban paprikát, paradi­csomot, dinnyét és vegyes zöldségfélét. A tervek szerint a kísérleti év tapasztalatai alapján gyarapítják majd a közvetlenül szállító termelő- szövetkezetek számát. Hét végi hajóstart: Horány—Surety—Budapest Mint várható volt, a ta­vasz hivatalos beköszönte után szaporodnak a hajójá­ratok. A MAHART szombat­tól, március 26-ától munka­szünet előtti és munkaszüneti napokon Budapest—Horány— Surány között közlekedő személyhajójáratot indít. A munkaszünetet megelőző na­pon délután 3 órakor, míg a hivatalos ünnepen reggel 7 és délután 3-kor indul a járat Budapestről, Horány érintésével Surányba. Visz- szafelé hétvégén 18.30 óra­kor, míg ünnepnapon dél­előtt 11-kor és délután 6 óra 30 perckor indul a motoros. Költözik vagy marad? Még nines döntés a Rókus ügyében Az elmúlt napokban az újsá­gok a Semmelweis Kórház részleges elköltözéséről adtak A kiváló címért hírt. Mint ismeretes, a föld­alatti vasút építkezése röviden a Rákóczi útnak ehhez a sza­kaszához érkezik és ezért biz­tonsági okokból kitelepítik a Pest megyei Tanács Kórházá­nak Rákóczi úti szárnyát. A tanácskozások után a fővárosi tanács a Káláay Éva utcai kórházban 150 ágyat bocsát a Semmelweis átköltöző belgyó­gyászati betegeinek rendelke­zésére. Az átköltözés április 15-ével esedékes. A szükség­állapot körülbelül őszig tarta­na, mivel az alagútépítési munkálatok és utána a talaj­süppedés befejezte mintegy 6 hónapot vesz igénybe. A legújabb értesülések sze­rint más elgondolások is fel­merültek és ezért az öreg Ró­kus Kórház további sorsát még mindig nem döntötték el vég­legesen az illetékesek. mai nap 1966. március 24., csütör­tök, Gábor napja. A nap kél: 5.41 órakor, nyugszik: 18.02 órakor. A hold kél: 4.40 órakor, nyugszik: 20.30 órakor. VAR HATÓ IBÖ JÁRÁS Várható időjárás csütörtök estig: időnkénti felhősödés, szórványosan előforduló, át­futó esőkkel. Fokozatosan meg­élénkülő délnyugati, nyugati, csütörtökön északnyugatira forduló szél. Az éjszakai lehű­lés kissé mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 0—plusz 5, legmaga­sabb nappali hőmérséklet hol­nap 10—15 fok között. Megkezdődtek a szakma kiváló tanulója verseny országos döntői. A tanulók az elméleti vizsgák után most a gyakor­latban tesznek tanúbizonyságot szakmai felkészültségük­ről Kiköltöztek az erdőbe! Két tizennyolc éves fiú és egy tizenhét éves lány tűnt el Isaszegen március 8-án ott­honról. Bizonyára kaland­vágyból kiköltöztek a község melletti erdőbe és napokon át egy bunkerben laktak. Ez nem vonná maga után ható­sági eljárást, esetleg csak az aggódó szülők büntetését. Azonban a fiatalok geik fedezéséhez a pénzszer­zésnek egy törvénytelen mód­jához folyamodtak: álkuiccsal behatoltak Isaszegen Nagy László lakásába és onnan el­loptak egy táskarádiót, ko­rábban pedig az egyik vo­natról elemeitek egy oörőn- döt. A rendőrség őrizetbe vette őket. opt a albér lótársait Kecskés Anna 18 éves segédmunkás albérletben la­kott együtt néhány személy- lyel Nagykőrösön, a Hajnal utca 3. szám alatt A fiatal lány az elmúlt napokban ru­haneműt, cipőt és 1650 fo­rint készpénzt lopott el la­kótársaitól, majd eltávozott a közös albérletből. A kár összesen 2600 forint volt Kecskés Annát a rendőrség csakhamar elfogta, 6 őri­zetbe vette. Ellene megin­dult a bűnvádi eljárás. RÁFIZETTEK A LOPÁSRA Az elmúlt napokban több személy ellen indult bűnvádi eljárás lopás miatt. Tóth György 42 éves, büntetett elő­életű, foglalkozás nélküli bu­daörsi lakos lószerszámot lo­pott Szabó József szigetszent- miklósi lakos istállójából, 500 forint értékben. Lakatos Sán­dor, 35 éves, büntetett előéle­tű MÁV-alkalmazott, abonyi Lakos kerékpárt lopott Palásti Józseftől, amelyet a rendőr­ség a tettes lakásán meg is talált. Mindkét tolvajt őrizet­be vették. Szirmot bontottak a Bükk hegység virágritkaságai A Bükk hegység mintegy 120 négyzetkilométeres, nagyon változatos táji adottságú fennsíkján több, hazánkban csak ezen a vidéken föllelhető vadvirág-ritkaság bontotta ki szir­mait ezekben a napokban. A leányvölgyi meredek mészkő­sziklák szurdokerdeiben kinyílt a vese alakú leveleiről fölis­merhető és a Bükk hegységen kívül csak a Kárpátok külső hegyvonulatai között honos sárga ibolya. Hasonlóképpen vi­rágzik már az ugyancsak bükki ritkaságok közé tartozó ma­gyar nyúlfarkfü, a szőrös leánykökörcsin és a jankatarsóka is. A ritkaságok mellett, több általánosan ismert tavaszi vadvi­rág is pompázik a Bükkben. Így többek között a selymes szőrű, sárga virágú pillás zanót, a rózsaszín virágú farkasborosztán és a havasi ibolya. Betörők az iskolában Még március 17-én történt Érdligeten az éjszakai órák­ban: az általános iskolába, a zárórácsot fel feszítve, ismeret­len tettesek hatoltak be, s az egyik íróasztal fiókjából 2000 forintot magukkal vittek. A rendőrség hamarosan kiderí­tette, kik voltak a betörők. A nvomzás szálai egy már bün­tetett előéletű, foglalkozás nél­küli fiatalemberhez, a 24 éves Kasza Jánoshoz vezettek, aki ehhez a vállalkozásához egy fiatalkorú segítőtársat is szer­vezett. Amikorra letartóztat­ták őket, a betörés útján szer­zett pénzt, néhány forint ki­vételével, már elköltötték. Mindkettőjük ellen bűnvádi eljárás indult. — Tanácstagok fogadó­órái: Lengyel Pálné me­gyei tanácstag III. 28-án 10 órakor Nagykátán a ta- nácsházán, Nagy Sándor III. 29-én Vácott a DCM- gyárban, Arató András 14 órakor Szentendrén a Pa­pírgyárban és Bencsik Ist­ván 31-én 16 órakor Szi­getszentmiklóson a tanács- nácsházán tanácstagi fogadó­órát tart. — Bűnvádi eljárás in­dult előzetes letartóztatás­sal lopás bűntette miatt, Fe­kete Tibor 24 éves bünte­tett előéletű váci lakos el­len. mert március 21-én a késő esti órákban ajtókife- szítéssel behatolt OpánszKi József váci lakos udvará­ba és onnan 4 db baromfit ellopott. Amikor a lopott baromfival lakására igye­kezett, tetten érték. BELÉPŐDÍJ: EGY BÁTYÚ Március a tex- tilhulladék-gyűj- tés hónapja a gö­döllői járásban, így szól az egyik hír. Hétfőn, keddien, szerdán Pataki Ferenc fejszámoló­művész vendégsze­repeit a járásban, így szól a másik. Hogy a kettőnek mi köze van egy­máshoz? Sok! A textilhulla­dékot ugyanis az úttörők gyűjtik. S jutalmul részt ve­hettek Pataki Fe­renc lebilincselően érdekes műsorán, A belépőjegy: egy batyura való tex­tilhulladék volt. Értesüléseink szerint minden jól sikerült, csu­pán a „belépő­jegyek” tárolása okozott némi problémát, a gye­rekek ugyanis mindenütt túl­szárnyalták vál­lalásaikat. A nagy- tarcsaiak például éppen a dupláját gyűjtötték össze annak, amit vál­laltak. De kivág­ták a rezet — il­letve a rongyot — Dányon. Kartalon, Aszódon, Gödöl­lőn, Versagen, Veresegyházon is. Egyszóval, a gö­döllői járásban nagyban megy a rongyrázás — bo­csánat; a gyűjtés. ny. e. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO j 8.20: Operarészletek. 9.00: Ideg- rendszer és öröklés. 9.25: Nótacso­kor. 9.4«: A Gyermekrádió műso­ra. 10.10: Kamarazene. 11.00: Ke­rekes István írása. 11.10: Rádiójá­ték. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Zenekari muzsika. 13.45: Tapolca. 14.05: Könnyűzene. 14.40: Láthatat­lan kormány a Potomac partján. 15.10: Fúvósmuzsika. 15.27: A po- dolini kísértet. 16.15: Csak fiata­loknak. 16.55: Két vers. 17.00: Schubert: D-dúr szonatina. 17.15: Tudományos híradó. 17.30: Ope­rettdalok. 18.20: Ecsédi lakodal­mas. 19.03: Fiúk a térről. 20.35: Mo­zart: Szöktetés a szerájból. 23.00: A félszemű teherhordó. 23.15: Könnyűzene. 0.10: Kórusok. PETŐFI RADIO 14.00: Mozart:: D-dur szerenád. 14.40: Csárdások. 15.05: Iskolará­dió. 16.40: Nemes Katalin zongo­rázik. 17.05: Riportmüsor. 17.15: Bartók felvételeiből. 18.25: Vita a szocialista realizmusról. II. 18.50: Táncdalok. 19.10: Operettrészletek. 19.45: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 19.55: Hangverseny a stúdióban. 20.25: Rádiódráma. Ballada a kürtről és a felhőről. 21.05: Barabás Tibor írása. 21.20: Előszóval — muzsi­kával. URH: 18.35: Neményi Lili énekel. 18.50: Kamarazene. 19.55: Tánczene. 21.02: Otto Klemperer vezényel. TELEVÍZIÓ 8.05: Lskola-tv. Aratósztrájk. 10.25: A halál ösvényein. Bolgár film. 11.40: A képzőművészet tör­ténete (isin.). 13.35: Iskola-tv. Kör­nyezetismeret (ism.). 17.00: Hírék. 17.05: Hétmérföldes kamera. Uttö- rőliiradó (ism.). 17.20: Lőrincze Lajos műsora. 17.50: Az otthon művészete. Egy lakótelepi kétszo­bás lakás berendezése. 18.20: Hal­ló, fiúk! Halló lányok! Műsor 14— 18 éveseknek. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 19.50: Ki miben tudós? A fizikaverseny zsűrijé­nek bemutatása, valamint az elő­döntő versenyzőinek párbasorolá- sa. 20.05: Ez nem én vagyok, ha­nem a másik! Magyarul beszélő francia filmvígjáték. 21.45: Tele­sport. 22.10: Tv-hiradó — Z. ki­adás. A fénycső feltalálója 75 éve, 1891. március 24-én született Szergej ivánovics Vavilov, szov­jet tudós és kimagasló békehar­cos, a természettudományok ki­vételes képességű népszerűsítő­je. Mint fizikus, az elektronok mozgási sebességéről nagy jelen­tőségű felfedezést tett. ö tárta fel a hideg fényű világítótestek alapvető törvényszerűségeit és mélyreható elméleti kutatásai alapján, s közvetlen irányításá­val kidolgozták a fénycsövek előállításának módszerét. Kezde­ményezte a gyógyászatbaji és az ipar különböző ágaiban az anyagelemzés új módszerét, a luminescenciás analízist. Több, mint száz eredeti munkát írt, néhányat a természettudomá­nyok filozófiájának szentelt. Fő- szerkesztője volt a Nagy Szov­jet Enciklopédiának. A tudo­mányos munka szervezésében kifejtett hatalmas és úttörő te­vékenységével hozzájárult a szovjet ipar fejlődéséhez, s mint a Szovjetunió Tudományos Aka­démiájának elnöke, nagy érde­meket szerzett a háborúban el­pusztult tudományos intézmé­nyek újjáépítése körül. Munkás­ságáért két-két Lenin-rendet, Vörös Zászló Rendet, s két Álla­mi-díjat kapott. A mull év legsikeresebb magyar filmje: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI A hazai filmek közül A kő­szívű ember fiainak volt Bu­dapesten a legnagyobb közön­ségsikere a múlt évben: a fil­met másfélmillióan nézték meg. A tizedes meg a többiek című vígjátékra több mint nyolcszázezren váltottak mo­zijegyet. Nehéz vizsgán.. — Herwerth József fes­tőművész műveiből kiállí­tás lesz a Mednyánszkv- teremben, Budapest V., Ta­nács körút 26. szám alatt. A megnyitót március 26-án délben Xantus Zoltán, a IX. kér. Tanács vb művelődési osztály vezetője tartja. No, gondolkozzon még...! (Komádi karikatúrája! Újra vízen a balatoni vitorlások A kellemes, napsütéses idő­járás szerdán vízre csalogat­ta a balatoni vitorlázókat. Ba- latonfüred környékén futott ki a nyílt vízre az első, finn- dingi típusú kishajó, majd több, nagyobb testű vitorlás is útnak indult. PONTOS CÍM Az angliai Beeston- város adóügyi szerveihez nemrég valaki levelet intézett. A levél borítékján ez a cím­zés volt olvasható: „A vilá­gos nappal nyilvánosan fosztogató hivatalnak”. A legérdekesebb, hogy a levél minden késés nélkül megérkezett rendeltetési helyére ... — Negyvenhárom tonna búza őrlését vállalták a vietnami nép megsegítésére a Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldol­gozó Vállalat aszódd malom­üzemének dolgozói. — Hatszáz katasztrális hold kukorica vetése és meg­munkálása fölött vállaltak védnökséget a szentlőrincká- tai Üj Világ Tsz KISZ-istáá. — Bognár István 52 éves foglalkozás nélküli nagyko­vácsi lakos behatolt Bíró Gyuláné budakalászi ottho­nába s onnan ruhaneműt, s különböző értéktárgyakat lopott 1000 forint érték­ben. A „hívatlan vendég” ellen bűnvádi eljárás in­dult. — A MEDOSZ elnöksége és az Állami Gazdaságok Fő­igazgatósága az elmúlt év őszén országos versenyt hir­detett a kukoricabetakarító gépek vezetői részére. A ver­seny végső értékelése az el­múlt napokban történt meg. A vetélkedő 10 legjobbját hatnapos NDK-beli üdüléssel jutalmazták. A verseny győz­tesei vasárnap utaztak el az NDK-ba és megkezdték juta­lomüdülésüket Postabontás Kié a váróterem? A^. állomásfőnök válasza A március 15-i Postabon­tásban megjelent levélre sze­retnék válaszolni. Kié a váró­terem? A válaszom egyértel­mű. Nem az állomásfőnöké, hanem az utasoké! De nem a reggel Vácra, munkába érke­zőké — hanem a vonatra váró utasoké. A Magyar Vasúti Személy- díjszabás, mint az MT 1005/1956. számú törvényerejű rendelet végrehajtási utasítá­sa, kötelezi a vasutat, hogy a csatlakozásra váró utasokat elhelyezze, részükre biztosít­sa a várótermet. Nem biztosít várótermet a vasút azoknak az utasoknak, akik a célállo­máson az utazást befejezik. A szóbanforgó esetben is ilyen utasokról van szó. Ugyanakkor a fenti rende­let 6. paragrafusa arra köte­lezi a vasutat, hogy a váró­termeket tisztán tartsa. Ez pedig takarítás nélkül elkép­zelhetetlen. A takarítást olyankor vé­gezzük, amikor induló vonat nincs. Ez az időpont a 7 óra, amikor már valamennyi reg­geli vonatunk (Budapest, Nagymaros, Balassagyarmat, Veresegyház) kiment. A taka­rítással 7.30—7.40-ig végzünk, s a kultúrvárótermet kinvit- juk az utasok előtt. A fen­tiekben elmondottak csak ; kultúrváróteremre vonatkoz nak, a másik váróterem taka­rítási ideje máskor van. Szőlösi József állomásfönök Vác .Nagyon szép élmény volt... Két nagy autóbusszal in­dult el Vácról a művelő­dési otthon kisdobosokból, úttörőkből álló gyermekkó­rusa. Utunk célja a Ma- j gyár Rádió volt, ahonnan meghívást kaptunk több j énekszámunk felvételére. Iz­gatottan léptünk be a Bródy Sándor utcai nevezetes épü­let kapuján, áthaladtunk a I „pagodán”, majd felkísértek bennünket a második emeleti, i 22-es stúdióba. Itt már el- í múlt a lámpaláz és mind- | nyáján karnagyunkra, Bo- ( gányi Tiborra figyeltünk, aki sorra elvezényelte a hangszalagra kerülő hat kó­rusművet. A sikeres felvé­tel örömére hazafelé busz­kirándulást tettünk a Mar­gitszigetre s szép élmény­nyel gazdagabban tértünk haza. Papn Attila, Vác

Next

/
Thumbnails
Contents