Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-22 / 68. szám

1966. MÁRCIUS 22., KEDD »ÜS» HECVEI it^ííHap 3 Pénzes falu — szegény falu A főút mentén, új házak, néhol garázs az udvarban. Híres málnatermő vidék Kösd. — Pénzes falu! — mondja Szalay János KlSZ-titkár- helyettes beszélgetésünk ele­jén. — Sok a televízió, a fiata­lok építkeznek, de... A lakosság véleménye „De.” Ez a szó nagyon gyak- san hangzik el a kosdiak ajkán. Legtöbb esetben név­telenül, homályos célzások kíséretében, ködös vádak, meg nem nevezhető szemé­lyek ellen. — Szégyen, hogy sok he­lyütt használhatatlanok az utak, járdák. Fertőzött az ivóvíz. A Mikes Kelemen utcában nincs villany — mondogatják. Úgy tűnik ez a lakosság egyöntetű véleménye. A fia­talok megtoldják a listát: — Nincs kultúráiét. Olyan program, ami vonzaná a fia­talságot. Kevés a rendez­vény, a mozi öreg és rossz filmeket vetít A Tőrincsi testvérpár véleménye: — Alakítottunk zenekart, végeztünk zeneiskolát is. Sok fiatal szívesen látná, ha rendeznének klubnapokat és mi játszhatnánk. De nincs erősítő berendezés, a ta­nács ígérgette, hogy segít szerezni. Már 6 hónapja ígé­rik. Kicsit úgy érezzük, bi­zalmatlanok a fiatalsággal szemben. A becsületszó A tanácsnál elém teszik a költségvetési terveket. Mu­tatnak leveleket, vázlatokat, kérelmet, elutasítást — Igaz, hogy nincs vil­lany a Mikes Kelemen ub cában. Nekünk már évek óta megvan a keretünk erre a célra — mondja Pálin­kás Lajosné, a tanácselnök­asszony. — Két éve folyton eluta­sítja az EDÁSZ a tervein­ket kapacitás- és anyag­hiányra hivatkozva. Most „becsületszóra” megígérte az EDÁSZ vezetősége, hogy még az első negyedévben el­kezdik a munkálatokat. Re­méljük, hogy úgy lesz. Érdeklődöm a járda- és ivóvízhelyzetről. Nagyon cso­dálkozik a tanácselnöknő, mi­kor a panaszokat idézem. — Nem is gondoltam, hogy ez a vélemény a faluban. Miért nem hozzánk jön­nek ... Jellemző, hogy az idegennek mindjárt elmesé­lik — tűnődik. Pontosan az iskolaigazgató volt az, aki a törpe vízmű terveinek el­készítése ellen hangolta a tanácsülést. Ha jól emlék­szem, azt mondta „amíg ezek elkészülnek, úgyis el­avulttá válik a törpe vízmű”. — Túl igényesek a kosdiak — fűzi tovább a szót. Mi fo­rinttal nem tudjuk az igé­nyeiket utolérni. Sajnos a járdaépítés problémája csak évek alatt lesz megoldható. Égetőbb lenne iskolát épí­teni, hiszen három helyen tanítunk, mert kicsi az épü­let. Zsebre megy — Lehet, egyesek elfelej­tik, hogy az elmúlt 15 év alatt mennyit építettünk, és harcoltunk, hogy segítsünk a bajokon. A rossz kul túr- helyzet is napirenden van, és hamarosan megoldódik. De csak lépésben haladhatunk. És tudja — fejezi be mo­solyogva az elnöknő — kriti­zálni könnyű, de amikor ja­vasoltuk, hogy emeljék a la­kosság hozzájárulását a köz­ségfejlesztéshez, mindenki zúgolódott. Az már zsebre megy. A beszélgetés óta jó né­hány nap lepergett. A cikk elkészült. Telefonon érdek­lődöm az érintetteknél: vál­tozott^ azóta a világ Kos- don? — Minden rendeződött. Jú­lius 15-re a Mikes utcában égni fog a villany — mondja az elnökasszony. — Rendszerint év végén későn jelentkeznek, amikor mi már nem tudjuk meg­oldani. Aki előbb jön, azé az elsőbbség. Különben járt itt nemrégiben az elnökasz- szony és kérésére megpró­báljuk a nyár folyamán be­vezetni a villanyt — ígéri az ÉDÁSZ kirendeltségve- zető-helyettes. — A kosdi helyzet megíté­lésében egyetértünk önnel — jelenti ki a járási tanács elnökhelyettese. Emberi igények A kölcsönös bizalmatlan- j ság és intrikák légkörében! nehéz dolgozni. Már pedig! Kosdon több a panasz, minti a megértés, több a vád, mint j a megoldás. A villany, járda, jó ivó-1 víz olyan emberi igény, ame- ; lyet nem lehet „túligényes- nek” nevezni 1966-ban. Meg­győződésünk, hogy lehet és kell megoldást találni. Valaki azt mondta: „ígértek ... de a szó elszállt”. Reméljük, hogy ez a gya­korlat már a múlté ... Máray István DOBI ISTVÁN TÁVIRATA Az iráni újév, március 21-e, alkalmából Dobi István, az El­nöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait, Mo­hammed Reza Panlavi iráni császárnak. Társadalmi összefogással átalakítják a művelődési otthont Gödöllőn Gödöllőn, a művelődési ház­ban hiába állít össze Ulbrich József igazgató változatos, színes műsort, az mégsem Autósok, figyelem: éjszakai bisztró nyílik Dabason Eltűnnek a „fehér foltok“ - Kétszeresére nő a ceglédi fmsz áruház Gondolták-e vajon, akik an­nak idején ott bábáskodtak a földművesszövetkezeti mozga­lom bölcsőjénél, milyen gyor­san fejlődő, életképes „újszü­löttet” segítenek a világra? Egyedül Pest megyében 46 körzeti fmsz működik. Igaz, éppen most vonnak össze be­lőlük néhányat, részben iga­zodva a közigazgatási átszer­vezésekhez, a volt aszódi és gödöllői járásban, részben pe­dig, a nagyobb gazdasági egy­ségek kialakításának szándé- kávaL Ez a 46 körzet fogja össze 467 vendéglátóipari és 1143 kiskereskedelmi egység működését. Az elmúlt évben jelentős fejlesztési programot valósí­tottak meg a földművesszö­vetkezetek: 16 kiskereskedelmi és 11 vendéglátóipari egység létesült. Harmincöt üzletet bő­vítettek, közöttük olyan jelen­tősét is, mint a dabasi csárda, amely még nincs ugyan ká­sáén, de az átépítés alatt is üzemel. Itt toldaléképítkezés­sel új konyha és raktár léte­sül, a régiekkel pedig bővítik a kiszolgálóteret. A bővítés és korszerűsítés lehetővé teszi, hogy éjszaka is nyitva tartó bisztrót helyezzenek üzembe az autós vendégek számára. A MÉSZÖV TERVEIBŐL A múlt év mérlegéhez tartozik továbbá 250 vendéglátóipari egység és 14 községi TÜZÉP- telep korszerűsítése; 491 kis­kereskedelmi boltban cserél­ték ki részben vagy teljesen a berendezést, s a gépi fölszere­lést. A népgazdasági keretből biztosított 18,5 millión kívül — amelyet új beruházásokra, felújításra, bővítésre fordítot­tak — 11,5, milliót költöttek j tatarozásra, s csaknem 13 mil­liót — saját erőből! — kisebb beruházásokra és beszerzések­re. A kereskedelmi „fehér fol­tokat” nem kell bemutatni az olvasónak. Arról azonban ke­vesen tudnak, milyen sokat áldozott a MÉSZÖV ezeknek felszámolására, az itt élő la­kosok alapvető élelmiszerek­kel való ellátásának biztosítá­sára. Az 1963. évi felmérés megyénkben 46 községi külte­rületet, új települést, illetve tanyavidéket talált ellátatlan­nak. Két év alatt ebből 17-et sikerült felszámolni, de a harmadik ötéves terv­ben valamennyire sor ke­rül. A fejlődés — természetesen — idén újabb követelménye­ket támaszt a földművesszö­vetkezetekkel szemben, mind a kiskereskedelmi ellátás, mind pedig a lakosság igényeinek kielégítését célzó szolgáltatá­sok bővítése terén. A tervek közül jelentőségében kiemel­kedik a ceglédi fmsz-áruház — 1967-re áthúzódó — bővíté­se és korszerűsítése, melyet 5,5 millió forintos költséggel, úgy kívánnak végrehajtani, hogy legalább részlegesen, épít­kezés közben is árusítson. A bővítéssel az áruház eladó­tere 594, a raktártér 524 négy­zetméterrel növekszik. A központilag biztosított keretből ez évben a kis­kereskedelemben 6 millió, a vendéglátóiparban 2,7 millió forintot fordítanak beruházásokra. Tápiószelén például ABC-kis- áruház, Ürömön pedig kis­vendéglő épül. Befejeznek szá­mos. a múlt évben megkez­dett építkezést, így a tóalmá- si iparcikkboltot, a felsőpako- nyi élelmiszerüzletet és a fa­latozót, a lórévi vegyesbol­tot, a szigetújfalui kisven­déglőt és eszpresszót, a nagy- kátai bisztrót és cukrász ter­melőüzemet Idén jelentősen megnő a helyi erőforrásokból megvalósítható beruházások száma, s további italboltok és vegyesboltok korszerűsítését tervezik saját erőből, ny. é. vonz annyi embert, min ahogy szeretnék. A viszonylagos érdektelen­ség oka az épület. Csak a járás községeiben is sorolni lehet, hol áll a lakosság ren­delkezésére szép, modern kultúrotthon: Vácszentlászló, Bag, Csömör, csak úgy ka­pásból példa erre. A járás központjában, a városban pedig egy volt kocsma a kultúrotthon. Nem elég, hogy egy régi­régi épületben kaptak he­lyet, ahol szoronganak, de a kevésből is jó részt elfog­lal az italmérés. Nem csoda, ha a valóban szórakozni, iro­dalomra és szépre vágyó emberek elkerülik a boros, pá­linkás hangulatú fogadta­tást. Pedig a művelődési igények nagyok és a rendelkezésükre álló erőkkel kielégíthetik. Rendszeresen tartanak iro­dalmi esteket, amelyeknek át­lagosan kétszázfőnyi néző- közönsége van. — Nagyobb mértékű láto­gatottságot szeretnénk — la­tolgatja az igazgató az esélye­ket. Az első, hogy nem hosz- szabbítottuk meg a Vendéglá­tóipari Vállalattal a szerző­dést. Nem kimérést, csupán büfét kívánnak a jövőben működtetni. Az ifjúsági klubdélutánokon csak gyümölcslevet adnak, más alkalommal — korláto­zottan — csak palackozott italárusítás lesz. Nagyon szeretnék a fiatalsá­got odaszoktatni. A városi tanács által megszavazott ke­retből átalakítják a régi há­zat, amennyire lehetséges. A nagyméretű igazgatói szobá­ból alakítják ki az ifjúsági klubot, ennek egyik sarkában lesz a büfé. A klubban kü­lönböző ügyességi játékokat, automatákat állítanak fel, k. m. rssssssssssssssssssssssssssssss.'ssssssssssssssssssyssssssysssssssssssssssssssrs-ss/ssssss/ssfsssssfssyssssssssssssss/ssssssj-s///ss/s//s/ss/sssssssssssrsssf/fryffjtr*r/r EMBEREK A TÉRÉN Csíráztatják a burgonyát Alsőnémedi határában az idén — a hagyo­mányokhoz híven — több mint ezer holdon termelnek korai burgonyát. Az elő­készületekhez már február elején hozzáfogtak, fűtött he­lyiségekben csíráztatják a termesztésre szánt különböző burgonyafajtákat. Mocsári Gedeon, mint a felvételünkön is látható, elégedetten állapítja meg; egészséges a vető­gumó, jól csírázik, hozzá lehet kezdeni a kiültetéséhez (Foto: Gábor) Cegléden a Szabadság tér és környéke a belváros. A csupasz koronájú fák még nem jelzik az évszakválto­zást, de az embereket már kicsalogatja a meleg, sokan ülnek a téren, arcukat a nap felé fordítva. Kisvárosiasan csendes, tavasziasan kellemes a hangulat. Kik töltik el délelőttjüket itt, a Szabadság téren? A sarkon újságpavilon. Az árust, Tóth Balázst, harmadik éve köti ide foglalkozása. — Tudja, nehéz volt meg­szoknom az egyhelyben ülést, tizenkét évig voltam postás Csemőn, sokat járkáltam, most meg ha ráérek, innen a kisablakból nézegetem a teret és az embereket. Azt mond­ják, unalmas munka az enyém. Nem igaz, kérem. Sok az olvasó, egy nap ötszázan is megfordulnak nálam. Tud­ja, két vevőtípus van. A bosszantó, aki alaposan kikér­dez, mi van ebben az újság­ban, mi van abban, amikor pedig már mindent tud, nem veszi meg egyiket sem. Aztán száznál is többen vannak olyanok, akik minden nap ugyanazokat a lapokat veszik meg. Mondom nekik, ha ron­tom is vele az üzletemet: egy­szerűbb lenne, ha előfizetné­nek. Mire ők: hogyne, akkor egyszerre kellene nagy össze­get kifizetni, így meg a kis pénz fel sem tűnik! Nevet rá egyet és ablakából tovább adogatja a lapokat. A tér szélén, az egyik pádon őszhajú, borostás, barna arcú öregember üldögél. Kopott, fekete kabátjának ujjai ron­gyosak, cipőjének korábbi szí­nére talán maga sem emlék­szik. Alighogy mellé ülök, máris beszélni kezd: — Hát kedves uram, láttam én már messziről, hogy ala­posan megnézett. Tudom azt § is, mit gondol rólam, persze, hogy tudom, öreg csavargó, A kis pénz fel sem tűnik Hej, Ferenc József futóversenyén ! Csak a képeket szeretem Rádió ? Minek ? — Megszoktam a felelősséget igaz? Aki elitta a rendes ru­háját, aztán megy kéregetni újabb fröccsökért. Bizony, ez látszik ki belőlem. Meg a hetvenhat év. Ez lett az öreg Ráczból. Szombaton temettem a feleségem. A város pénzé­ből, amiből én Is élek. Gon­dolná, hogy nekem szép gyer­mekeim vannak, és mind in­telligens gyerek az, kérem szépen. Az egyik fiam Ameri­kában muzsikál, a másik ok­leveles festő-mázoló Pesten, a vejem meg Debrecenben ze­nél. Az Aranybikában. Las­san már az arcukra sem em­lékszem, annyira nem néznek felém. Ezek itt, Cegléden, in­telligens népek, a tanácstól százötven forintot kapok, áld­ja meg őket a jóisten. A gye­rekeim meg így bánnak ve­lem. Mintha csavargó zsivány volnék, de engem mindig tiszteltek, sose láttak része­gen az utcán. Végigmuzsikál­tam az egész Alföldet. És most eladtam a hegedűmet. Az eszem is majd elment ve­le. Milyen erős gyerek voltam pedig! Tíz évig is bírtam a katonaságot, az első világhá­borúban Galíciától a Piávéig mindenhol harcoltam. És ti­zennégy májusában, hej, Fe­renc József futóversenyén ... Hallott róla? — Nem. — Debrecenből kellett Nagyváradig futni, teljes mu­nícióval. Indultunk vagy két­százötvenen, mégis én lettem az első. Tessék csak nézni, kérem szépen... Zsebéből elsárgult papírost vesz elő. Néhány sor igazolás a Ferenc József tiszteletére megrendezett futóverseny győztesének. Az öreg legyint egyet. — Most meg, tetszik látni, a sarokig sem tudnék elfutni. De legalább kiülhetek ide a melegbe. Ez az egyetlen örö­möm. ★ A régi világot az újtól csak néhány méter választja el. A tér közepén óvodások hancú- roznak, lármásan és vidáman, ahogy az öt-hatévesek szok­tak. Az óvónő szimpatikus fia­talasszony, különösen azért ro­konszenves, mert láthatólag szeretik a srácok. Az egyik kis szöszke kislány akaratlanul is a játék részesévé tesz, elbújik a hátam mögé. Nem a legked­vezőbb helyzet az interjúra, de azért megkérdezem: — Szereted az óvó nénit? — Igen — mondja. — És miért szereted? — Azért! — vágja rá olyan határozottsággal, hogy ezzel a válasszal teljesen meggyőzött. — Mielőtt játszani jöttünk a térre, iskolában voltunk — mondja Daló Endréné, a köz­ponti napközi otthon óvónője. — Próbáljuk a légkörhöz hoz­zászoktatni a gyerekeket, akik órákat hallgatnak végig, meg­nézik, hogyan felelnek az is­kolások. Aztán közösen meg­beszéljük, hogy mit láttunk, kinek mi tetszett az iskola életéből. — Neked például ml tet­szett? — kérdem a szöszkétől. — Én az egész iskolából csak a képeket szeretem a fa­lon! — mondja, és odabújik óvó nénijéhez. ★ Az egyik padra két fejken­dős néni ül le, kezükben tö­mött szatyrokkal. Kényszered­ve csinálnak helyet maguk mellett, nem nagyon örülnek a hivatlan vendégnek. Törtei­ről jött az egyik, tanyavidék­ről a másik. — Miért utaztak Ceglédre? — Hát... hivatalos ügyben — mondja a tanyasi néni, mi­közben szomszédjára pislant, nem mondott-e többet a kelle­ténél. — Fél év is eltelik, amíg feljövünk egyszer. Sok ugye a munka, kevés a fiatal, mi végezzük helyettük is. Hiá­ba építettünk nekik kultúrhá- zat. — Szép a kultúrház? — Én még nem voltam ben­ne. — Nem szórakoznak soha? — Csak a lakodalmak a ré­giek, oda elmegyünk. Rádiónk lehetne, de minek? öregek vagyunk már a szórakozásra. Vasutas ruhás ember sétál a téren. Most ráér beszélgetni, ma nincs szolgálatban, jólesik szippantani egyet a friss le­vegőből. Détéri Mihály mun­kahelye a ceglédi és a nyárs­apáti állomás között a 233-as őrhely. — Mi teszi széppé ezt a munkát? — Talán az állandó felelős­ségérzet. Naponta legalább harminc vonatot fogadok, na­ponta harmincszor vagyok fe­lelős az utazó emberekért. Persze az évek múlásával a felelősséget is meg lehet szok­ni. És csak látszólag vagyok egyedül a kis bakterházban. Mindig jönnek a barátaim, a mozdonyvezetők. Nap, mint nap elrobognak előttem, régi ismerősökként üdvözöljük egy­mást, pedig egymás nevét sem tudjuk. Csak azt tudom, hogy 15.57-kor érkezik az a barna svejcisapkás, mindig mosolygó mozdonyvezető. Higgye el ér­dekes munka ez. ★ Velük találkoztam egy ta­vaszi délelőttön a ceglédi Sza­badság téren. Persze nem szó­laltattam meg mindenkit. Nem beszéltem a kabátján érettségi szalagot viselő diák­kal, mert ő bizonyára nem a tavaszt, hanem a nyarat vár­ja. És nem beszélgettem a té­ren sétálgató lányokkal sem, mert hogy őket tavasszal mi foglalkoztatja, az benne van minden táncdalszövegben. Ifj. Szitnyaí Jenő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents