Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-18 / 65. szám
196(5. MÁRCIUS 18., PÉNTEK ÄST me erei ühfá'rlap 3 Fő cél: az áru útjának meggyorsítása 35 millióval több bevétel a tsz-ekben — Előnyös szerződési lehetőségek a zöldségtermesztéshez Beszámoló a MÉK közgyűléséről 12 000 holdon zöldség, 8 900 holdon pedig burgonya. Jelenleg még gondot okoz néhány zöldségféle; a paradicsom, uborka, vöröshagyma szükséges mennyiségben való biztosítása. Főleg a paradicsom és a paradicsompaprika termesztésére korlátlanok az exportlehetőségek. Az értékesítésről szólva kiemelte: a MÉK minden leszerződött mennyiség átvételéért vállalja a felelősséget. A küldöttgyűlés részvevői közül többen részletesen foglalkoztak az áru átvételével, s az ezzel kapcsolatos visszásságokkal. Kuli Imre, a kaku- csi Lenin Tsz elnöke javasolta, hogy a MÉK évi nyereségéből azok a tagszövetkezetek, amelyek a legtöbb árut szállítják, arányosan magasabban részesedjenek. Külön felhívta a figyelmet: még mindig megtörténik, hogy öt-hat kézen, illetve szerven keresztül megy az áru, míg a fogyasztóhoz ér. Az lenne a helyes és szükséges, hogy ha a tsz-ben délutánra leszedik a termést, másnap az már kapható lenne az üzletekben. Pintér György, a SZÖVÉRT igazgatóhelyettese elmondotta többek között, hogy sor kerül az eddig országosan egységes átvételi, felvásárlási árrendszer megváltoztatására. Ez ugyanis nem ösztönözte például a Pest megyei gazdaságokat eléggé arra, hogy termésüket a fővárosban értékesítsék. A jövőben, ha egy termelőszövetkezet közvetlenül a Nagyvásártelepre szállít árut, azért ugyanazt az árat kapja, mint a MÉK. Lehetőséget nyernek arra, hogy ott adják át termelvényeiket, ahol akarják, s az árkülönbözet is őket illeti. A MÉK igazgatója válaszában hangsúlyozta: a megyei értékesítő központ egész apparátusával, idén még inkább arra törekszik, hogy megrövidítse az áru útját a termelőtől a fogyasztóig. (h. f. p.) (Volt egyszer egy Közúti Üzemi Javító Vállalat, amely a Budapesti Útügyi Igazgatósággal állt kapcsolatban és Pest megye útjainak javításával foglalkozott, amíg be nem olvasztották az Aszfaltútépítő Vállalatba. Azóta ez utóbbinak a feladata az utak javítása a megyében. De miután az ország különböző részeiben új utakat épít, úgy látszik szűk a kereszt- metszete, vagy nincs rá kapacitása, magyarán szólva inkább szeret a főprofiljával, semmint a mellékp. ofiijával, a Pest megyei utak javításával foglalkozni, noha ezen a területen nagyon is sok lenne a tennivaló. Ezért történt — mint arról nemrég beszámoltunk —, hogy a Dabasi Járási Tanács átírt a megyei tanács építési, közlekedési, és vízügyi osztályához, a rossz és egyre romló utakra hivatkozva kérte, járjon el a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban, hogy állítsák vissza a megszüntetett vállalaitot, hadd javítsa Pest megye területén az utakat, ne legyenek azok rosszabb állapotban a többi megyéénél, amelyekben változatlaUTÓN - ÚTFÉLÉN A dabasi járás határozatának sorsa — A helyzet a Szentendrei-szigeten Kisoroszi csak vízen át közelíthető meg 28 részlegben dolgoznak a szolgáltatók Nagy érdeklődés mellett tartották meg Gödöllőn a járási Javító- és Szolgáltató Ktsz mérlegzáró közgyűlését. A Szövetkezet 28 részlegében ma 140 tag dolgozik a lakosság ellátásának érdekében. Az elnöki beszámolóból kiderült, hogy a múlt év nem volt olyan eredményes, mint az előző. Lazult a munkafegyelem és az ellenőrzés sem állt feladata magaslatán. Idén el fogják kerülni a tavalyi hibákat. Szeretnék szolgáltatásaikat tovább fejleszteni. Kistarcsán rádió-tv szervizt, Veresegyházon fodrászrészleget kívánnak megnyitni. Szolgáltatásaikat kiterjesztik a szállításra is, vaa úti vagon, ki- és berakást vállalnak. Elgondolásuk szerint, ha a várostól telket kapnak, 10 millió forintból gépkocsiszervizt létesítenek. Partmenti campingnyitány | A mű meglehetősen nagylélegzetű s látványos futamokkal komponált. S mitagadás, hosszú hetekbe telik. De akkor aztán minden szépségét élvezheti a rá kíváncsi, szabadba menekülő ember. Színhely Szentendre. A romantikus nyitókép az első oldalon új pozícióban mutatja a kis lakot: az árvizek vonulása ellen lábakra emelték a pici nyaralókat. Jöhet a természetnek bármilyen vihara — legfeljebb csónakkal közelíti ncg átmeneti otthonát a :///>■/////////////////////>'/////////////////// mindenre elszánt campingező. Azért védelemről mégsem árt gondoskodni. A város és folyómenti sétányt jó fél méterrel megemeltek. Ennek hátán készítik a gyalogos utat, parkosítanak, hogy olyan szép legyen, mint korábban volt, a tartós Duna-ostrom előtt Hónapokig a víz volt Itt a kizárólagos úr és birtokos. Most azok számára készítik az új utat, akik ki akarják pihenni — többek között — az elmúlt esztendőben, a természet ellenében folytatott hadművelet fáradalmait is. Kapunyitásig alighanem minden rendien lesz. Ha a természet is hozzásegít, igazán lírai, emlékezetes lesz az idei campingnyitány. Kép—szöveg: Gábor—Tóth (Mit lehet mindehhez hozzáfűzni? Azt, hogy szeretnénk . Jör. a nyár! Tisztelt idegen forogjon a kies Dunakanyarban! Kitűnően felszerelt autós- campingek! Kifogástalan úthálózat! Nemcsak a kanyarba?'., tegyen egy kanyart egész Pest megyében, meggyőződhet róla.) Szokoly Endre Háromszáz kilométer hézag nélküli vasúti pálya épüit Nyuoa'-Dunántúlon Háromszáz kilométer hézag nélküli vasúti pályát építettek év alatt Nyu- gat-Dunántúlon. A nagy ará- nvú vágányfelújításon, hídépítésen túl, korszerűsítettek 31 állomást, 18 pályaudvari épületet, három fűtőhazat. Hévizén vasutas gyógyüdülőt, a szombathelyi MÁV Járműjavító Vállalatnál orvosi rendelőt építettek. Aki több az átlagnál Vitathatatlan tény: tavaly óta jeuenauloben van a pouu- ktn élet, nem csupán a partszervezetekben, általában országszerte. Őszinte véleményt mondanak, érvelnek és vitáznak azok is, akik korábban nem mutatták különösebb ér- dekvöáovt a társadalmi-politikai kérdések iránt. Ezt a felfelé ívelést csak tovább fokozta az ideológiai irányelvek vitája. A politikai élet felpezsdülé- se — amelyben a pártszervezeteké volt a kezdeményezés — önmagában is termékenyítőén hatott az emberek gondolatvilágára, de emellett sok egyéb tényező is szerepet játszott a politikai vélemények alakulásában. A viták, a hibák őszinte és nyílt elemzése, a fejlődést gátló okok feltárása, a munka fellendítését célzó javaslatok kidolgozása mindmind hozzájárult ahhoz, hogy a pártépHö munka is döntő fordulóponthoz jutott. Egyre többen ismerték és ismerik fel, hogy az elért eredményeik mögött a leommunisták jó munkája áll. Ebből eredően a legjobbak közé tartozni, a párt tagjának lenni nem • csupán megtiszteltetést jelent, hanem addig végzett munkájuk elismerését is. — Egyetemünkön már esztendők ota tervszerű pártept- tési munka folyik — állapítja meg Soltész István, a gödöllői Agrártudományi Egyetem Pártbizottságának titkára. — Az 1962—63-as tanévben csakúgy, mint az ezt követő esztendőben hatvan tagjelöltet, tagot vettünk fél. Az 1964— 65-ös tanévben, ha nem is ugrásszerűen, de ez a szám megemelkedett: negyvenhárom tagjelölttel és harminc párttaggal gyarapodtunk. Ez nem a véletlen műve: a politikai élet fokozottabb fellendülése egyetemünkön így realizálódott. A pór talap&zer vezetékben tervszerű munkával készítik fel a tanáraik és hallgatók legjobbjait a párttagságra. Mindez a mindennapok munkája során történik, anélkül, hogy a statisztika szépítésére, a számok hajszolására törekednének. A cél a mennyiségi növekedéssel egyidőben a minőség növelése, a követelmények emelése azok iránt, akik elsősorban jó munkájukkal érdemelték ki, hogy a párt tagjai legyenek. A pártbizottság titkára példákkal bizonyít. — Olyan kiváló tanárokat vettünk fel tagjaink sorába, mint például dr. Pósa Lajos docens, aki nemcsak az oktatásban, hanem a termelőszövetkezetek segítésében is élen járt. Ugyanezt mondhatom el dr. Kónya Kálmán vagy dr. Süpek Zoltán adjunktusokról és másokról is ... De vannak olyan példáink is: hiába jött valaki egyetemünkre tagjelöltként, mint például Szabó Pál hallgatónk, mivel félévben két tárgyból is megbukott, nem jatxtsoljuk tagfelvételét. Vagy egy másik érdekes eset: a KISZ-bdzottság titkárával beszélgettünk egy hallgatónkról. Az apja az egyik megye pártbizottságának titkára. Becsületes fiú, a tanulmányi eredményei sem rosszak, a KISZ egyelőre mégsem javasolja tagjelöltfelvételét. Az indoklásuk: az legyen tagja a pártnak, aki több az átlagnál ... A magas követelménytámasztás mellett nagy gondot fordítanak a pártépítő munka céltudatosságára is. A kultúr- technikai tanszéken például egyetlen párttag sem volt. Ma már van dr. Varga Sándor adjunktus személyében. A so- ronkövetkező feladat: lattani tanszék, ahol nincs párttag még az karban. az álszintén oktatói Hoffmann Anna, a mező- gazdaságtudományi kar negyedéves hallgatója. Tavaly májusban vették fel tagjelöltnek. — A Hőgyészi Állami Gazdaság ösztöndíjas hallgatója vagyok. Már gimnazista koromban a gazdaságban töltöttem a nyarakat. Havonta nyolcszáz forintot kapok. Ha ez nem lenne, anyám nem tudott volna taníttatni... A múltban ez elképzelhetetlen lett volna. Most mérnök leszek ... Azt hiszem, ha sematikusan hangzik is, ez magyarázza szándékomat, hogy felvételemet kértem a pártba. A tanulmányi átlaga: 4,5. Egy század híján jeles rendű. Tagja az egyetem külföldön is elismert népi együttesének. Az egyetemi KISZ-szervezet volt az ajánlója. Nem véletlenül. Maróti László, az egyetemi KISZ-bizottság titkára. — Talán romantikusnak tűnik, hogyan kerültem az egyetemre. Gimnazista voltam még Szeghalmon, amikor négyen barátok, Nagy Sanyi, Horváth Kari, Papp Zoli meg én, részt vettünk a tsz-agitá- cióban. Azokban a napokban határoztuk el, nem elég csak beszélni arról, hogy miért jobb a közös az egyéni gazdaságnál. Elhatároztuk, hogy a gimnázium elvégzése után ag- ronómusok leszünk valamennyien. Jelentkeztünk az egyetemre, felvettek. Decemberben végeztünk. Sanyi a vésztői termelőszövetkezetbe, Kari a halaspusztai állami gazdaságba, Zoli a körössza- káli termelőszövetkezetbe került. Én maradtam. Talán azért, mert már hatodik esztendeje dolgozom az egyetemi KISZ-ben. Tavaly nyáron vették fel párttagnak. — Ha az ember valami nagyot akar elérni az életben, kell, hogy a leghaladóbb gondolkodású emberek között munkálkodjon érte. Ez a véleményem volt az egyik ok, ami a pártba vezetett. A másik: a táj, amelyben felnőttem. A Viharsarokban nevelkedtem. nyakas, az emberi jogokért mindig bátran harcoló emberek között. A harmadik: a gimnáziumot, ahová jártam, egy haladó gondolkodású parasztember. Péter András alapította a huszas évek derekán. Sok jelentős személyiség tanult ebben az iskolában, amely híven őrzi ma is a haladó gondolkodású emberek szellemiségét. S végül, de nem utolsósorban: tanáraim többsége kommunista volt. Ez így együtt hatott rám, s vezetett el a pártba. Számok, tények bizonyítják az egyetemen folyó pártépítési munka eredményességét. Egyetlen példa is meggyőző erővel igazolja ezt. Ma már az egyetemen dolgozó oktatók és kutatók negyvennégy százaléka tagja a pártnak. Prukner Pál nul fennmaradt a területileg illetékes közúti üzemi javító vállalat. Levelére a dabasi tanács már választ kapott. Ebben az építési és közlekedési osztály közli: „... a KÜV-nek az Aszfaltútépítő Vállalatba történt beolvasztása s annak tapasztalható következményei is ismeretesek előttünk. Ennek érdekében annak idején megtettük a megfelelő lépéseket a minisztérium felé, azonban a régi állapot visz- szaállítását illetően határozott elzárkózást tapasztaltunk.” S ezen nem is csodálkozhatunk, mert ha nemcsak a minisztérium felé, hanem a minisztériumban tették volna meg a megfelelő lépéseket, talán az elzárkózás kevésbé lett volna határozott. Az utak állapota mindenesetre sokat romlott azóta. Nemcsak a dabasi járásban, hanem természetesen másutt is a megyében. Például a szentendrei járásban szintén. Erről beszélgetünk az ottani járási tanács elnökhelyettesével.) — Több mint két hete javítás miatt lezárták a Kisorosziba vezető utat — közli Prosz István. — Nem, a javítást még nem kezdték el. Az Útügyi Igazgatóság végzi ezt a munkát, azt mondja, befejezik valaihol másutt az útjavítást és onnan idejönnek. — Az út felfagyott, kátyús, süppedős lett — mondja Tit- ton Miklós. — Éppen azért zárták le, nehogy még jobban tönkremenjen és még nehezebb legyen a javítása. — A tavalyi nyári árvíz után a fagy, most meg a belvíz még jobban megviselte. Mikor lesz kész? Nem tudom. Addig a község-szárazföldön- még nem közelíthető, a rév; bonyolítja le a forgalmat, ezzel azonban nem drágább a kisorosziak közlekedése. (Viszont ugyanazon az áron sem mindegy, hogy a végállomáson száll-e fel az ember az autóbuszra, vagy a megállóhoz már sok utassal, gyakran zsúfoltan érkező kocsira, a túlparton.) — A Szentendrei-sziget hosszában végighaladó út állapota nagyon rossz. Tahitótfa- lutól a gátőrházon túl pár száz méteren még az ősszel megjavították. — Már tavaly augusztusban sürgettük az egész út megjavítását, azt mondták, nem lehet, nincs rá keret, nem volt a tervben. (Persze az utat megrongáló árvíz sem szerepelt semmiféle tervben, hacsak most már a természetfelelős is be nem vezette elemek pusztítására nézve a tervgazdálkodást.) — A tahitótfalui hídtól a Pokol csárdái révig a szigetet keresztülszelő utat azonban megjavították. Ez ma az egyetlen hibátlan út az egész járásban, még a 11-es újjáépített műút, a budapest— esztergomi is javításra szorul Visegrádinál. — A Szentendrét Pomázon át Budakalásszal összekötő út úgyszólván járhatatlan. — A budapest—dobogókő- esztergomi műút, a 111-es, szintén erősen megviselt. 1970-re új nyomvonalon építik meg. A pomázi HÉV-állomás- nál már megkezdték az új utat, az örökké sáros terület rendezését és a régen sürgetett autóbuszforduló kialakítását — Ide az ÁFOR benzinkutat is építhetne, nincs az egész mintegy hetvenkilométeres úton egy se. — És nincs Budapesttől Esztergomig, még a 11-es úton sem egyetlen autóservice. A járási vízgazdálkodási társulatnak van egy teljes serviceberendezése, csak nem találunk helyet, ahol felállíthatnánk. — Mind a két camping tervében service is szerepelt, de takarékossági okokból törölték. A Szövetkezetek Pest megyei Értékesítő Központja tegnap tartotta évi rendes küldöttközgyűlését. Az igazgatóság beszámolóját Dömötör József terjesztette elő. Részletesen beszámolt a MÉK elmúlt évi tevékenységéről, elmondotta többek között: tavaly szorosabbá vált a mező- gazdasági termelők, a szövetkezeti gazdaságok és a MÉK kapcsolata Pest megyében. Részletesen foglalkozott a termeltetés, a felvásárlás és az értékesítés kérdéseivel, s kiemelte: a megnőtt feladatokat mutatja az is, hogy a múlt évben 15 százalékkal nagyobb területre kötöttek szerződéseket. Az átvételre kerülő zöldség és gyümölcs szállítási gondjait érzékeltetve, megemlítette, hogy a fő idényben naponta mintegy 150 vagon áru továbbítását kellett biztosítania a MÉK-hálózatnak. A MÉK eredményes évet zárt; 1100 vagonnal több árut értékesített, mint az előző évben. Az előző évektől eltérően, a zöldség-gyümölcs értékesítés 4,7 millió forintos nyereséget biztosított. Jelentősen emelkedett tavaly a termelőszövetkezetek bevétele: az előző évi azonos áru- mennyiséget véve alapul, a kedvezőbb átvételi árak eredményeként, beszámítva a 10 millió forint összegű tárolási költségtérítést is, a közös gazdaságok 35 millió forinttal magasabb bevételre tettek szert. A MÉK tavalyi 5,7 mii- ' lió forintos össznyereségéből I több mint 5 milliót beruházásokra fordítottak. Idén fejezik be a szentendrei raktár, illetve hűtőház építkezéseit, előkészítik Vácott a munkálatokat és arra törekszenek, hogy Nagykátán a hűtőház és feldolgozó-tartósí- tó üzem építésének munkálatai is megkezdődjenek a jövő évben. Beszámolt az idei szerződéskötésekről is: ennek eddigi területe Pest megyében,