Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-18 / 65. szám

n>r Kien« 1966. MÁRCIUS 18., PÉNTEK Csak a legjobbakat E sorok írója kijelenti, hogy az alábbi cikkecskét, — kita­lálta. Az abban leírtakat te­hát nem a Magyar Népköz- társaságban, nem is Pest me­gyében hallotta, s azok ennél­fogva, nem is hangozhattak el napjainkban. Éppen ezért, ha esetleg mégis valaki saját munkahelyére, vagy éppen ön­magára ismerne, — ez merő félreértés. „Az egyik föl­szólaló azt kér­dezte, hogyan fo­gadják az érdekel­tek az ellenőrző vizsgálatok megál­lapításait Erre én kérem, a leg­őszintébben, csak a legjobbakat mondhatom. Ké­rem én már hosszú évek óta dolgo­zom itt, ugyanen­nél a szervnél, il­letve mellérendel­ve, és minden év­ben ellenőrzőm az ügyvitelt, az elő­írások betartását, a pénzügyi kere­tek szabályszerű felhasználását. Elmondhatom ké­rem, hogy a leg­jobb a viszonyunk; engem személy szerint nem aka­dályoz senki a munkámban, sőt, ha lehet mondani, elősegítik és együttműködnek velem. így azután bérem, el is vé­gezzük rendben a vizsgálatokat, és megtesszük a megállapításain­kat. Közöljük is mindig — aho­gyan az elő van írva — az érintet­tekkel. Igaz, az kérem már más kérdés, hogyan fo­gadják az elvtár­sak ezeket a meg­állapításokat. Bi­zony, megtörténik, hogy nem min­denki örül a fel­tárt hibáknak, de azért nem romlik el a személyes jó kapcsolatunk. De azért az megtör­ténik ilyenkor, hogy az érintett elvtársak erősen vitatkoznak, vi­tatják kérem, amit leírunk, per­sze, azért tovább­ra is fennmarad a jó viszony. De persze, bizony, ilyen esetben mi mit tehetünk? Té­telesen bizonyít­juk, dokumentu­mokkal támaszt­juk alá, esetleges elmarasztaló meg­állapításainkat. Kérem elmondha­tom, hogy akkor az elvtársak már nem tesznek el­lenvetéseket, ha­nem tudomásul veszik a tényeket. És elmondhatom, ez persze egyál­talán nem befo­lyásolja a közöt­tünk évek alatt kialakult szívé­lyes, jó viszonyt. Igaz, megtörténik ilyen vizsgálatok után, hogy az érin­tett osztályok he­tekig, vagy hóna­pokig is, nem köszönnek kérem, amikor a folyosón végig megyünk és találkozunk, de igazán elmondha­tom, hogy ez semmiképpen nem befolyásolja a már kialakult, személyes jó vi­szonyt. így hát, kérem, én csak a feltett kérdésre, a legpozitívabban válaszolhatok.” (hetesi) Pénztárca és kötelesség NINCS SOK OLYAN HÁZ­TARTÁS, ahol az utóbbi he­tekben ne nézték volna át a családi költségvetést. A bért számolgatni, az árakkal ösz- szevetni, azzal elégedettnek lenni vagy azt kevesellni — a mindennapi élet velejárója. A pénzzel gazdálkodni kell, ki­csinyben és nagyban egy­aránt, s úgy helyes, ha a kis közösségek és a népgazdaság mindig igyekszik megtalálni számítását. Megtörténhet, hogy a körülmények változá­sa, a fejlődés során jelent­kező új igények miatt mind az egyénnek, mind a nagyobb közösségnek, pl. egy gyár­nak — sőt a népgazdaságnak is a számvetés átalakítására kell gondolnia. Ez a lényege voltaképp a közelmúltban ho­zott kormányintézkedéseknek is: az árak és a tényleges költségek közelítése, a társa­dalom és az egyén számára egyaránt megfelelőbb kereseti arányok kialakítása. Hogy itt mennyire az egészségesebb arányok kialakítása volt acél, azt mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy sok száz­ezer embernek — köztük pél­dául a pedagógusoknak, az egészségügyi dolgozóknak, akik már évek óta saját pénz­tárcájukon érezték a kereseti aránytalanságokat — jelentő­sen emelkedett a fizetése. A fizetéssel kapcsolatban azon­ban most másról szeretnék beszélni. ISKOLA AZ ÜZEMBEN Ruhaipari technikum a Május 1. Ruhagyár ceglédi telepén Három -esztendeje annak, hogy a Május 1. Ruhagyár ceglédi telepén megkezdődött az esti oktatás. Az egyre fej­lődő telep szakemberigénye napról napra nő és az után­pótlás csak helyből biztosít­ható. A telepen tehetséges fiatal­emberek és jó gyakorlattal rendelkező szakemberek dol­goznak, akik már régen szívesen to­vábbképezték volna ma­gukat. Ezek számára alakult meg há­rom évvel ezelőtt a ruhaipari technikum. Ócsai István, a Kossuth gimnázium tanára, a techni­kum igazgatója mondja az is­kola mindennapi életéről: — Túlnyomórészt a Május 1. Ruhagyár ceglédi telepéről je­lentkeztek a hallgatók, bár ketten vannak a Ruhaipari Vállalattól is. Művezetők, a telep minőségi ellenőre, vasa­lók, szép számmal szabók, gé­pészek, akik napi nyolcórás munkájuk mellett tanulnak s tovább. i — Hetenként háromszor J tartunk foglalkozást a ^ műszaknak megfelelően. $ Akik reggel fél hatkor kezdik ^ a munkát, két órakor gyorsan >; Ibekapják ebédjüket és há- ^ rom órakor bevonulnak a tan- § terembe, ahol este nyolc óráig ^-------------------------------------------! S zínes film a szolnoki I míívésztelepről Az Alföld egyik i.ires alko-^ tóházáról, a szolnoki művész telepről, 20 perces színes nor-§ málfilmet készít a budapesti i Dokumentum Filmgyár. Az is-% meretterjesztő, művészeti kis-§ filmek sorozatában készülő § alkotás első része yémeth^ István rendezésében már az ^ ősszel elkészült. A film ké-i szitái celluloidszrlagra rögzi- ^ tették az őszi Tisza- és a i s Zagyva-vidék termeszen S VJ szépségeit, az alföldi puszta § romantikus világát. A befe- $ jezö felvételek forgatására ^ tavasszal kerül sor, amikori \ a művésztelep jelenlegi la-$ kőiről, alkotómunkájukról ké- ^ szitenek színes képeket. § tart a foglalkozás. A délutáni műszak dolgozói reggel fél nyolcra jönnek iskolába, este tíz óráig dolgoznak. — A legszerényebb számítás Szerint ezek az emberek he­tenként hatvanhárom órát töl­tenek el az üzemben és az iskolában. A mindennapi munka mellett még otthon ta­nulnak, elvégzik a háza fel­adatokat — amellett család­apák és családanyák, akikre még a második műszak el­végzése is vár. — A tanulmányi ered­mény jó közepes: 3,2. A tanári kar szívesen vál­lalta a korrepetálást, amely ugyan nem kötelező, de min­dig népes. Legnépszerűbbek a szakmába vágó tárgyak: anyagismeret, szakrajz, gyár­tásszervezés, gépészeti isme­retek, géptan. Ezekből a ta­nulmányi átlag eléri a né­gyest. — Nehezen birkóznak az elektrotechnikával, ennek el­lenére a hallgatók többször kiérdemelték éppen ebből a A fizetést lehet kevesell ni, És a fizetésért adott munkát? Azt nem lehet keveselni? OLVASTAM LEVELEKET, melyek írói nemrég költöztek új lakásba: kiesett az ajtó tokja, hullik a vakolat, púpo- sodik a padló. Mások arról panaszkodnak, hogy a vado­natúj körömcipő sarka a szá­zadik lépés után levált, el­romlott a tv-készülék már az első este. Hogyan lehet így dolgozni, kérdezi mindegyi­kük. A hanyag kőműves is, a hanyag tv-műszerésztől, s ennek felesége, a hanyag ci­pésztől, s így, körbe-körbe... Nem ismerik egymást, ezért általában kérdeznek, nem egymásnak teszik fel a kér­dést. Ha összehozhatnánk őket egy helyre, gondolom, sok mindent tisztázhatnának egy­másközt. A hanyag kőműves is kevesli esetleg a fizetését — ha kérdezed. A műszerész is. A cipész is __ Ugye, értik m ár, mire gondolok?... Ha rosszul dolgozik valaki, azért, mert kevesli a bérét, hát at­tól több nem lesz a zsebében, sőt — éppenhogy kevesebb, hiszen más is úgy gondol­kodhat, mint ő. Ezért kellene már végre megszállottakat látni azok­ban, akik szépen, lelkiisme­rettel teszik dolgukat. Ök ösztönösen, vagy tudatosan nagyon is racionális embe­rek, és helyesen számítók. Hiszen sokat vitatkoztunk már az idén is, tavaly is, több­nyire nem is hiábavalóan. Volt is, van is min töprenge­ni, érvet érvre rakni szenve­déllyel. Amikor azonban az anyaggal perel az ember, meg a szerszámmal, meg a föld­del, az elgondolás és a való­ság közé verve a hidat — a vitának ez a fajtája soha­sem lehet hiábavaló. Van, aki mindig csak a forintokat számlálja, s ahhoz igazítja a kötelesség mércéjét. Nem tudom — nekem az az érzé­sem — az ilyen ember min­dig" keserű szájízzel , dolgo­zik, s károsodik pénzben, és érzésben, hiszen elnyomja magában az alkotás vágyát, s megfosztja magát a munka Diákexpedíció védi a fehértói sirályszigetet a belvíztől Diákokból álló expedíció menti a Szegeddel határos fe­hértói rezerváció egyik szigetét, a félholdas Korom-szigetet, amely a dankasirályok legnépesebb közép-európai tanyája, s ahol most háromezer pár madár készül a fészekrakásra. Az áradó vadvizek megrongálták partjait, s a belvíz további rom­bolásának megakadályozására a Szegedi Erdészeti Technikum ornitológiái szakkörének tagjai siettek a sirálytanya megvédé­sére. A partok mentén cölöpöket vertek le, nádtakarót készí­tettek, ezzel vették körül a sziget legveszélyeztetettebb részét. Ezenlcivül kis gátrendszert is építettek, hogy elejét vegyék a hullámverés okozta károknak. A tanulók dicséretes társadal­mi munkájukkal sok ezer madárfészket ágnak meg a pusztu­lástól. örömétől — s többnyire mun­kája hasznától a többieket, NEM AKAROM IDEALI­ZÁLNI A MUNKÁT: a mun­ka küzdelem, olykor kínló­dás, s gyakran keserves. Még csak az ellen sem aka­rok szólni, ha valaki anya­gias. Sőt, talán még az el­len sem, ha csak anyagias. Azt tartom hibának, hogyha egy semmi másért, csak a pénzért lelkesedő ember rá­adásul még rosszul is kal­kulál, összecsapva a munká­ját, vagy kibújva alóla, azt gondolva, hogy ami kár a társadalomnak, az neki hasz­nos lehet. Tavaly szilveszter éjsza­káján a Láng Gépgyárban bent maradtak a délutáni műszak munkásai, szerkesz­tők, tervezők, jópáran a turbina szereidében. Az első 100 megawattos turbinát akarták megforgatni három­ezres fordulaton, hogy lás­sák: érdemes volt-e hónapo­kon át izgulni, verejtékezni. Aligha hiszem, hogy a pár forintnyi túlóráért mondtak le a szilveszteri mulatságról, családról, mennyasszonyról az óév utolsó óráiban. Nem is kérte őket senki, nemhogy utasította volna. Egyszerűen nem tudták otthogyni mun­kájukat, amikor már csak pár óra kellett a befejezés­hez. Sok olyan ember dol­gozik mindenütt, aki már megtalálta az alkotás örömét a hétköznapi, ismétlődő, és megszokott feladatok megol­dása közben is. Azt hiszem, ők könnyen dolgoznak jól, s könnyebben megtalálják az összefüggést mások munká­ja, a boldogulás, és saját mun­kájuk között is. EZ A LÉNYEG: meglátni az összefüggést saját munkánk, és mások munkája, mind­annyiunk boldogulása kö­zött, mert a fizetés mértékét — s ezt tisztán kell látni — nemcsak saját tevékenysé­günk határozza meg. Bizo­nyos mértékig természete­sen igen, befolyásolhatja, de lényegesen csak akkor változ­hat — ha, van miből változ­tatni, mert mindenki jól te­szi a dolgát. Akik mindig csak a pénztárcájukhoz iga­zítják a kötelesség mércéjét, azokkal nehezen juthatunk előbbre, s miattuk mindig hi­ba csúszhat a családok és a társadalom számvetésébe is. Ifj. Gerencsér Ferenc Sulyok Mária a Színházművészeti Szövetség új elnöke A Magyar Színházművészeti Szövetség új elnöksége meg­tartotta alakuló ülését, ame­lyen a szövetség elnökévé Sulyok Mária Kossuth-díjas, kiváló művészt, a Vígszínház tagját választották. A főtit­kári tisztséget a továbbiak­ban is Kazimir Károly, a Thália Színház Kossuth-dijá* főrendezője tölti be. Nádasdy Kálmánt, a Ma­gyar Állami Operaház Kos­suth-díjas igazgatóját — a na­pokban tartott közgyűlésen — a szövetség díszelnökévé vá­lasztották. Sajtókiállítás Egerben Csütörtökön Egerben a szakszervezeti székházban megnyitották az országos hír­lap- és szakfolyóirat /v.állí­tást. A bemutatón láthatók a Magyar Posta által ter­jesztett hazai napi- és heti­lapok, folyóiratok és szakla­pok, valamint külföldi la­pok példányai. A kiállítási áttekintést ad a sajtó törté­netéről, továbbá az olvasott­ság nagy arányú fejlődéséről is. Vj díszes öltözékben várják a vendégeket a hortobágyi csikósok A Hortobágyon a nyári idegenforgalmi idényben szinte naponként tartanak csikósbemutatókat. A Horto­bágyi Állami Gazdaság dol­gozói a szereplői ennek a sokak által megcsodált be­mutatónak, amelynek kiemel­kedő műsora a lóidomítás. A hortobágyi csikósok az idén díszesebb ruházattal fogad­ják majd a látogatókat. Az állami gazdaság új csikósru­hát készíttet részükre az ere­deti hortobágyi csikósöltözék mintájára. Bemutatták a „Háború és békcM A moszkvai Rosszíja Film­színházban meghívott közön­ség előtt bemutatták a „Há­ború és béke” négyrészes szí­nes szovjet film első részét. Húsvéti bárányok Görögországba A Kiskunság juhászataiban osztályozzák az idei bárány­szaporulatot. A 200 000 kis- bárányból a továbbtenyésztés- re nem alkalmasak nagy ré­szét a húsvéti ünnepek előtti bárányvásárokon értékesítik, a többit pedig pecsenyeürük­ként ősszel adják el. A szopós­bárányokból körülbelül 15 000-et exportálnak. Az el­ső rakományt Görögországba küldték, de a kiskunsági bá­rányok Franciaországba és Olaszországba is eljutnak. Mese az öreg szilfáról esztendeje a mohácsi csatamezőn pusztult el a nemzet színe-virága. A kenesei országgyűlésen részt vettek mind a Ferdinánd-párti, mind a János-párti jó urak: ugyanis ekkor két koronás királya is volt egyszer­re a magyarnak. A királyok közül azonban egyik se jelent meg a szil­faerdőben. Így azután már nem cso­dálható, hogy a kenesei országgyűlé­sen egyetlenegy határozat sem szü­letett. Pedig indítvány akadt jócs­kán: ezek között is a legderekasabb az volt, hogy nekik sem Ferdinánd, sem János nem kell királynak, mert ők inkább a töröknek magának ad­ják oda az országot. Nagy elesettsé- gükben így remélték a békességet. Az országgyűlés dolgavégezetlen oszlott fel: egyetlen eredménye volt csupán, hogy a sok ember az erdő tisztáskörüli részét alaposan megrit­kította. Elpusztult a girbe-görbe fácska valamennyi sudárnövésű testvére. Ö megmenekült, s ezt rút­ságának köszönhette: belőle nem le­hetett nyársat faragni... A gyerekeit sirató szilfa-anyukát így vigasztalták a fülemülék: — Meglásd, sokra viszi még árva csemetéd, a sors nem hiába hagyta egyedül ő* testvérei közül életben. S valóban az árva szilfácska évti­zedek múltán csodálatos szép fa­óriássá változott. A szilfa-anyuka büszke lehetett csemetéjére. Azt azonban ő már nem láthatta, midőn csemetéjéhez a másfélszázados szil­faóriáshoz kötötte lovát II. Rákóczi Ferenc fejedelem. S a Rákóczi-szilfa állta az évszá­zadok rohamait. Megérte évszáza­dunkat: négyszázadik születésnapját is. 1933-ban szörnyű vész zúdult ha­zánkra. A szilfa-vész ... S húsz esztendő alatt az ország szilfaállományának kilencvennyolc százaléka elpusztult. Eltűntek a szil­faerdők, de még az útszéli szilfa-so­rok is. A kenesei szilfa-aggastyán azonban állta e vész rohamait: túlélte. Ettől kezdve búcsújáró hellyé vált Rákóczi kenesei szilfája: s ez majdnem vesztét okozta. Majd meg­ölte az emberek szeretete . .. A kirándulók ugyanis letaposták körülötte a talajt, közelében — a ki­rándulók kényelmére — kutat ástak. A szilfa-aggastyán elvesztette gyö­kereit tápiáló talajvizét, és meg­szűnt körülötte a talaj-szellőzés, hu­muszképződés. Az ezerkiiencszázöt- venes években már csak agonizált. Az emberek szeretete azonban nemcsak ölni tud ... A haldokló szilfa köré gyülekeztek tanácskozásra a szakemberek. S ki­dolgozták megmentési tervét. Legelőször is a faoperációra ke­rült sor: megszabadították az ag­gastyánt kiszáradt ágoszlopaitól Ez alkalommal még a budapesti kerté­szeti vállalat hidraulikus létrás te­herautója is ott segédkezett Veszp­rém megyében a fa körül. Ezzel egyidőben betemették a ku­tat, a fa környékét elkerítették, a környező fákra pedig énekes mada­rakat telepítettek ... S a szilfa-aggastyánt megmentet­ték a haláltól. Üjból életre keit. Ezerkilencszázhatvanháromban már nemcsak, hogy kihajtott csodá­latraméltó frisseséggel, hanem bősé­ges termést is hozott. S a Rákóczi-fa ezzel nemcsak, hogy átvészelte a szilfavészt, de egy­maga győzött is felette. A hatvanhármas termésből a szak­emberek utódokat neveltek. Ezek — a fák élettörvénye szerint — mara­déktalanul örökölték s fa-aggsstyán kiváló időt és évszázadokat álló tu­lajdonságait, szilfavésszei szembeni ellenál'ó képességét is. Üj szilfa-er­dők telepítésére nyílt igy lehetőség. S most évről évre _ idén is _ ta_ vasz érkeztével féltő szeretettel vár­juk a Magyar Távirati Iroda jelen­tését: — A balatonkenesei Rákóczi szil­fa, az ország egyik legszebb védett természeti kincse, újból kizöidellt. A fa, amely Eötvös Károly szerint már az ezerötszázharminckettediki kene­sei országgyűlés jdején is megvolt, a néphit szerint onnan kapta nevét, hogy II. Rákóczi Ferenc egyszer hoz­zákötötte a lovát. A szilfa-aggas­tyánt rendszeres ellenőrzés alatt tartják a szakemb •'•"k ... Alacs B. Tamás Hol volt, hol nem volt, az Öperen­ciás-tengeren is túl... Nem! Az Óperenciás-tengeren innét... pontosabban a kenesei szilfaerdőben élt egyszer egy girbe-görbe csúf kis szilfa. Testvérkéivel együtt édesany­juk árnyékában egy szép tisztás szé­lén nevelkedett. A szilfa-mama igen büszke volt csemetéire. Lehetett is, hisz a hatalmas kenesei szilfaerdő­ben az ő csemetéi voltak a legszeb­bek. Egyetlen bánata a hozzá legkö­zelebb álló csúf kis girbe-görbe szil- fácska volt. S mint ahogy ez már len­ni szokott: ez a kis girbe-görbe fács- ka állt épp ezért legközelebb a szí­véhez. S'ránkozott is miatta eleget a lombjai közt lakó fülemüléknek: — Nem értem, hogy miért ily gir­be-görbe. esetlen a lelkem .. A fülemülék azzal vigasztalták a kesergő szilfa-mamát, hogy sudár- szép csemetéi közt bizonyára ez lesz, ha majd felnő a legokosabb. Nem baj, tehát, ha nem olyan szép Történt pedig egy napon, pontosab­ban négyszázharmincnégy évvel ez­előtt, hogy a kenesei szilfaerdő e szép tisztására gyűltek össze a ma­gyarok országgyűlésre. Nagy volt ez idő tájt az ország szomorúsága: hat tárgyból a vizsgabizottság di­cséretét. — Kedvenc tárgyuk a magyar és a történelem. Velfcey Imre és Lénáid Béla tanárok nagy tapasztalattal tanítják mindkét tárgyat. Ezekből még nem volt javító- vizsga. (-ssi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents