Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-15 / 62. szám
SZAVALAT, NÉPITÁNC, ZENESZÁMOK a középiskolások kulturális bemutatóján PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Lapunk előző számában beszámoltunk a gimnáziumban rendezett szavalóvenssnyrői. Szombaton délután a zeneiskolában azok a középiskolás diákok mérték össze vérsmon- dó készségüket, akik a saját '.'kólájukban rendezett házi versenyen legjobban szerepeltek. A KISZ által szervezett városi középiskolai kulturális bemutatón huszonnyolcán léptek fel. A szavalok mellett .zínpadra léptek a prózamondók, az iparitanuló-intézet népi tánc csoportja és a hangszeresek is. Az ipari tanulók közül Varga László Arany balladájával, 'tisztái Erzsébet Radnóti vérivel nyerte meg a kulturális bemutató diákközönségének tetszését. A gimnázium szavalta közül első helyen Nagy Annamáriát kell említeni, aki József Attila Dunánál című versét szavalta, s előadta Móra Kalcinált szóda című prózáját. Ezen a bemutatón elsősorban prózamondó tehetségével nyerte meg a zsűri tetszését. Bíró Marietta Zelk Zoltán Sirály című költeményét szavalta. A tehetséges gimnazista lánynak nagy erőpróbát jelentett ez a vállalkozás, célszerűbb volna, ha a megyei bemutatóra életkorának megjelelő verset választana. Zsilka Márta Babits Mihály A fekete ország című versét szavalta, a mezőgazdasági technikum tanulói közül Klotzka Mária Várnai Zseni versét. Szlovkovszky Károly Ady Endre Harc a disznófejű nagyúrral című versét szavalta. Ballal Judit zongoraszáma, Néma József hegedűjátéka, P. Kovács Gyöngyvér csellószáma, Banai Valéria hegedű- és Szántó Ágnes zongorajátéka megnyerte a zsűri tetszését. Nagy elismerés kísérte Joós Lajos gimnáziumi tanuló zongorajátékát, aki Liszt XIII. magyar rapszódiáját adta elő. Szépen szerepeltek a zenekar gimnazista tagjai, akik a zongoraszólamot játszották. Az ipari tanuló-iskola népi táncosai is reménykedhetnek, eljutnak a megyei döntőre. A CEGLÉDI JÁRÁS E3 CEGUÉ.P VÁROS R A jövő adminisziráforai... Száznegyven tanuló a gyors- és gépíró iskolában Korszerűtlen tantermek, túlzsúfoltság Hol találom a gyors- és gépíróiskolát? — kérdeztem a Táncsics Mihály iskola folyosóján egy tízéves forma fiúcskától. — Tessék az udvaron átmenni, és az udvar végén az a melléképület a gyorsíróké — igazított útba a kis „idegenvezető”. A hulló vako- latú épület belül sem hazudtolta meg „melléképület” voltát. Az előtérbe lépve hepehupás padlózat, az ajtókon időmarta festék, kicsi ablakok, nyomasztóan szürke sivárság mindenütt. A gépírószobán két — amolyan tanyasi — ablak szerénykedik, benne félméteres távolságban 36 írógép. A falakon rózsás pa- pírfalvédő takarja a régen meszelt szobácskát. Az épület hangulatát az órát adó tanárnő határozott hangja eleveníti valamennyire. Gyorsíróóra folyik az elsőéveseknek. Szöszke fejek, barna lófarkas frizurás kislányok hajolnak a füzetek fölé. Az órát megzavarva kérdezem: — Melyiket szeretitek, a gép- vagy a gyorsírást? Az általános hangzavarban nehezen, de megkapom a választ: a gépírást! — És a gyorsírást? — teszem fel a kellemetlennek látszó kérdést. Itt bizony már elül a zsivaj, csak egy-két kéz emelkedik tétován a levegőbe. — Sajnos — tájékoztat közben Márfay Emília igazgatónő —, a 140 tanulónkból köny- nyen összeszámolhatnánk azokat, akik a maguk jóvoltából ezt a pályát választották. Gyerekeink nagyobb része kényszerből tanul nálunk. A felvételeknél nem vesszük figyelembe a nyolcadik osztály átlageredményét, és így bizony a közép- és más szakiskolákba nem jelentkező tanulók ide kényszerülnek. — Milyen volt az iskola félévi átlageredménye? — Jó közepes. Ezt az elfogadható eredményt a járás különböző községeiből bejáró tanulók adják, ugyanis — a városi iskolákból kikerült gyerekek előmenetele gyöngébb a községi vagy tanyasi iskolákban tanulókénál. Pedig itt a gép- és gyorsírás mellett magyar nyelvet is tanítunk. — Hol tudnak elhelyezkedni a végzős hallgatók? — A város üzemei, tsz-ei és egyéb intézményei már előre jelzik igényüket. Az ez évben végzett, illetve vizsgázott tanulóinknak már van helyük. Ebben a szakmában annyira nagy a kereslet* hogy a még nagyon gyöngén végzett tanulók is munkába állhatnak. — Tervek? — Az épület korszerűsítésére lenne elsősorban nagy szükség, azonban ez még a távolabbi tervekben sem szerepel. A Művelődésügyi Minisztérium az 1966/67 tanévre érettségizettek tagozatát tervezi. Ez annál inkább szükséges, mert a vállalatok adminisztrációs igénye egyre nagyobb, aminek kielégítésé* egyelőre nem tudjuk fedezni. Félős azonban, hogy — mint az elmúlt években is tapasztaltuk — az érettségizettek nem fognak jelentkezni olyan létszámmal, hogy ezt a tagozatot meg tudjuk indítani. Ök úgy gondolják, hogy az érettségi után ez a szakma egy lépcsővel lejjebb van. A vállalatok pedig nem így gondolkoznak ... — fejezte be tájékoztatását Márfay Emília igazgatónő. Ilyen korszerűtlen körülmények között nehezen lehetett azt a vándorzászlót megszerezni, amely az igazgatói szoba asztalát díszíti. A vándorzászló — miután három éven keresztül országosan első lett a ceglédi gyors- és gépíróiskola — végérvényesen helyet kapott itt. Jó lenne, ha ez a hírnév nem csorbulna, s ennek tekintélyét az illetékesek is védnék. Csatáriné X. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM 1966. MÁRCIUS 15., KEDD A Szabadság Filmszínházban ma és holnap, a Volt egyszer egy öregember című magyarul beszélő szovjet filmet vetítik. Korhatár nélkül megtekinthető! / __ / M ÁRCIUSBAN - LOMTALANITAS Magasabb árat fizet a MÉH a „minőségi“ hulladékért Igazgatói alap a gyűjtök jutalmazására • A KISZ felhívása A MÉH Melléktermék- és Hulladékhasznosítási Tröszt értekezleten tájékoztatta a vállalatok, üzemek, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek képviselőit a népgazdaságig hasznos hulladékanyag gyűjtéséről. Márciusban — mint azt Üttőrők megérkeztek szállítmányukkal a MÉH-telepre. korábban meghirdették — lomtalanítási hónapot tartanak. A hasznos hulladékanyagok gyűjtésének támogatására a KISZ megyei központja is felhívta a megyei fiatalságot, hogy minél nagyobb támogatást nyújtson különösen ebben a hónapban az akció sikeréhez. A lakóterületeken folyó gyűjtést a tanulóifjúság végzi, akik közül — az eddigi gyakorlatnak megfelelően — a legjobb eredményt elért gyűjtőket megjutalmazzák. A vállalatok, üzemek, gazdaságok hulladékanyagainak gyűjtését intézményesen végzik. A beszolgáltató vállalat az átadott anyagok ellenértékének két és fél százalékából igazgatói alapot képezhet, s abból a hulladékgyűjtésben legjobb eredményt elérőket kell jutalmazni. Ha a vállalatok szerződést is kötnek a MÉH-hel, az igazgatói alap céljára további 15 százalékkal emelkedik ez az összeg. Gergely a szakádét rázta Lesz-e a zsákban meleg? Március 12. Gergely napja, jeles nap a naptárban. Régen Gergely az iskolák pártfogója, patrónusa volt. Ma már erre a hagyományok ismerői is csak alig-alig emlékeznek. A Ger- gely-napi időjárás-megfigyelések azonban már sokkal érdekesebbek. Bár Gergely nap előtt több alkalommal is hallotuk városunkban, hogy e nap a szeszélyes időjárásban nagy változást hozhat. Hozott is! E napon esett az eső, bár egy csepp sem kellett volna, mégis szemetelt, lötyögött, meg-meg- állt, újra megeredt, csepergett egy nap és két éjszaka. Városunkban vasárnap nem hullott csapadék, de Jászberény térségében hatalmas esőzés volt. A talajvízszint így is elérte az egy hónap előtti magasságot. Hétfő reggelre, kissé megkésve a Gergely-napi sza- kállrázás is bekövetkezett. Fehér lett a város, vastag hóbunda takart be mindent. A sok jóidőnek, napsütésnek ez lett a vége. Bizonyára nem tart sokáig, de — mint időjárási furcsaság — említésre és feljegyzésre méltó. Idős emberek ilyenkor a régi időket szokták emlegetni. Havazást több évben észleltek e napon, de a város időjárási krónikájából inkább az 1904-es Gergely napot említjük fel, amikor is este 9 óra tájban délnyugati irányban hatalmas villámlás volt látható és a dörgés olyan erős volt, mint nyáron szokott lenni. A Gergely nap jól viselte magát délig. Délután négy órakor azonban olyan felhőszakadás szerű eső zúdult a városra és a határra, hogy vízmosásokat, belvizeket okozott. A parasztregula szerint Gertrud napja „megereszti a munkát” annál is inkább, mert Sándor, József és Bene-1 dek pár nap múlva hozzák a meleget. zsákkal Sz. I. Átvételnél lemérik a beszállított anyagot. Kép: Jakab Zoltán Az sem közömbös, hogy a gyűjtők hogyan kezelik és tárolják az anyagokat, mert a helyes tárolás egyrészt az anyagok átvételét könnyíti meg, másrészt a fajtánként átadott hulladékért magasabb árat fizet a vállalat. Nem utolsósorban azért is érdeke a lakosságnak a házak padlástereinek, a pincéknek ez a tavaszi lomtalanítása, mert ezáltal sok tűzveszélyes anyagtól szabadulnak meg, ami nagy segítséget jelent a tűzesetek megelőzésében. 1848. március 15. Ezt a napot ünnepeljük, erre a napra emlékezünk ma. Az 1848-as forradalomról tartanak megemlékezést a város és a járás iskoláiban, üzemeiben, hivatalaiban. Az általános iskolákban ünnepélyes csapat- és rajgyűléseken emlékeznek, a középiskolák pedig ma délelőtt 10 órakor koszorúzzák meg a Kossuth szobrot. A KISZ- alapszervezetek és a város üzemeinek dolgozói együttesen hallgatják meg a délutáni órákban a tv előadását, ahol a KISZ Központi Bizottsága rendezésében ünnepi gyűlésen méltatják a nap jelentőségét. Továbbképzésen A Pest megyei Pártbizottság balatonaligai üdülőjében tanfolyamon vettek részt a város és a járás termelőszövetkezeteinek párttitkárai, akik között ott volt Tóth Ferenc, a ceglédi Kossuth Termelőszövetkezet párttitkára is. — A tanfolyamnak azt az összefoglaló címet adhatnám: az új mechanizmus a mezőgazdaságban. Az előadók a megye vezetői voltak; közöttük Cservenka Ferencné, Sza- kali József és Jámbor Miklós. — Reggel kilenctől fél tizenegyig előadást hallgattunk. Ezt egyórás konzultáció követte. Utána ebéd, pihenő, majd fél háromtól ötig szeminárium. A szeminárium előadói között üdvözölhettük Szeleczki Mihályt, Sági Ferencet és Molnár Józsefet, akik egy-két napot töltöttek a részvevőkkel. — Az új mechanizmusról különösen az irányítás tekintetében kaptunk „útravalót”, amit a gazdasági életben jól tudunk hasznosítani. — A három hét gyorsan eltelt. A mindennapi programban öt órától filmelőadások, tv-nézés, különböző társas szórakozások tarkították az estét — mondotta Tóth Ferenc. (rossi) A ceglédi vend églátóiparnál új módszerrel kísérleteznek. Egyszer használható műanyag tányérokon szolgálnak fel, ami lehetővé teszi, hogy a turistaidényben a nagyobb forgalmú italboltokban is árusíthassanak meleg ételeket. Ügy remélik, hogy az új kiszolgálási módszer bevezetésével a város italboltjaiban jelentősen emelkedik a meleg ételek forgalma. SPORT SIKERES HAZAI BEMUTATKOZÁS Ceglédi VSE—Nagybátonyi Bányász 4:2 (1:0) Cegléd: 1200 néző. Vezette: Kasza. CVSE: Hamza — Cseh, Oláh, Császár — Csontos, Tóth — Csurgat, Kökény, Darázs, Pintér, Markó. Nagy érdeklődés előzte meg a mérkőzést, mert a Vasutas most mutatkozott be hazai pályán és első alkalommal játszott legjobb összeállításában. A Vasutas csatárok mindjárt magukhoz ragadták a kezdeményezést. A ceglédi rohamok a 3. percben góllá értek. Kökény szögletrúgása után Pintér elé pattant a labda, aki a jó helyzetben levő Markóhoz továbbított, aki megszerezte a hazaiak számára a vezetést. 1:0. Ettől kezdve továbbra is Cegléd támad. A 19. percben Csurgai, a 24. percben Csontos veszélyeztette a vendégek kapuját. A 40. percben Romhá- nyi kezére pattant a labda, azonban a játékvezető nem ítélt 11-est. A fiúk csuromvizes mezben vonultak az öltözőbe, ahol felszerelésüket átcserélték, mert az annyira átvizesedett. A vendégek kezdtek jobban, a 47 percben az elalvó ceglédi védők mellett Kovács II. talált a hálóba. 1:1. Ettől kezdve megváltozott a játék képe. A ceglédi csapat a legjobb napjaira emlékeztetve szőtte támadásait. Az 55. percben Csontos jó labdával ugratta ki a fiatal Markót, aki lerázta magáról a védőket, szép beadását Kökény a hálóba rúgta. 2:1. Két perccel később Csontos labdájával Kökény Markához továbbított, aki az alapvonalról szépen visszaadott, Kökény most sem hibázott. 3:1. A két gyors támadás letörte a Bányászokat, sokat bizonytalankodtak, azonban a ceglédi csatárok több pontatlan lövést küldtek a kapu felé. Egy ártatlannak látszó vendégtámadás révén Kovács II. Ismét szépíteni tudott. 3:2. Már-már úgy látszott, nem változik az eredmény, amikor Csurgai a felezővonalnál kapott labdával megindult, három védőt kicselezett és ritkán látható óriási gólt lőtt futtából a jobb felső sarokba. 4:2. A ceglédi csapat a közönség nagy tapsa mellett vonult le a pályáról. A csapat a mérkőzés nagy részében korszerű, szép játékot mutatott, eredményességét a gyors szélső játéknak köszönhette. Jó talajú pályán az eredmény nagyobb arányú lehetett volna. Gól: Markó, Kökény (2), Csurgai. Jók: Cseh, Oláh, Kökény, Markó. (Kecskeméti) Ceglédi Vasutas SE II—Ceglédi Építők 2:1 (1:1) A barátságos találkozón veszteni való egyik csapatnál sem volt A rutinosabb Vasutasok nagyobb arányban js győzhettek volna. KOSÁRLABDA MNK Ceglédi Gimnázium— Nagykőrösi Kinizsi 71—41 Annak ellenére, hogy a nagykőrösiek tartalékosán álltak ki, a Ceglédi Gimnázium csapata lelkes és jó játékával még ilyen arányban Is igen megérdemelten győzött Jók: Vass, Lénárd, Bujáki. ASZTALITENISZ NB II. Dorogi Bányász—Ceglédi Vasutas férfi 4:16 A ceglédiek megérdemelték a győzelmet. Szép játékban győztek: a három páros, egyéniben G. Biró 4. gy. Farkas, Nyíri, Gergye 3—3 gy. NŐI KÉZILABDA Ceglédi Építők női—Abonyi női A barátságos jellegű mérkőzésen a ceglédi lányok nagyobb tudása érvényesült. Az abonyi lányok még szezon elején vannak. Cegléd: Tóth, Szalisznyó, Korpácsi, Kiss Éva. Boros, Telekes, Gergelyfi. Jók. Kiss Éva, Telekes, Öcsainé. Gól: Telekes 3, Gergelyfi 2, Szalisznyó, Kiss Éva, Korpácsi 1—1. Edző: Csendes György. Abony: Perjési, Fityó, Súlyok, Menyhért, Tarjányi, Kocsi, Tóth, Sz. Kiss. Babcsány. Jók: Perjési, Tóth. Gól: Tóth. Edző: Fityó Pál. Eredmény: 8:1 (5:1).