Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-12 / 60. szám

HU.ni v/ümip 1966. MÁRCIUS 12., SZOMBAT Sekou Touré csapatokat küld Ghánába? Conakry A conakryi rádió ismertette Sekou Touré elnök beszédét. A guineai elnök bejelentet­te, hogy guineai csapatokat fog Ghánába küldeni Kwame Nkrumahnak, az elnöki tisztségbe történő visszahelyezése céljából. Sekou Touré bejelentette, hegy a guineai demokrata párt 300 000 tagját mozgósítják e harci feladatra. A férfiak mellett nők is részt vesznek a Ghánába induló egységekben, minthogy mint a guineai elnök hangoztatta — „Ghana földjén harcolva saját hazánk földjén harcolunk”. Az elnök itt a Guinea, Ghana és a Mali Köz­társaság között 1958-ban létre­jött unióra célzott. „Csapataink azért mennek Ghánába, hogy a ghanai népet megszabadítsák a katonai árulók diktatúrá­jától” — jelentette ki Sekou Touré. Sekou Touré beszédében tá­madta Houphouet-Boigny ele­fántcsontparti elnököt, aki országának Guineával szomszédos területeire csa­patokat küldött, hogy megakadályozza guineai katonai egységek áthaladását Ghana irányába. Tengerészgyalogosok Thi tábornok háza körül Hatalmi harc Dél-Vietnamban Hatmiliiórd dollár a háború folytatására Saigon Mint a nyugati hírügynöksé­gek jelentéseiből kitűnik, Sai­gonban még korántsem látszik lezárt­nak Ky és Thi tábornokok napokban kirobbant viszá­lya. A dél-vietnami tábornokok direktóriuma csütörtökön tar­tott ülésén Thi tábornok, az ország északi katonai körzeteinek parancsnoka egészségi okokra hivatkoz­va meghatározatlan időre szabadságolását kérte, valójában azonban Ky mi­niszterelnök és a többi tá­bornokok kényszerítették tá­vozásra. A dél-vietnami tengerész- gyalogosok három elitegységét a fővárosba rendelték. A tengerész-gyalogosok egy része pénteken körül­vette Thi tábornok házát. ★ Az amerikai szenátus és a képviselőház megbízottjai megegyeztek, hogy az adócsök­kentést eltörölve, 6 milliárd dollárt biztosí­tanak a vietnami háború finanszí­rozására. INDONÉZIAI JELENTES: Félbeszakadt a minisztertanács ülése Páncélkocsik cirkálnak az utcákon Djakarta Djakartában fokozódik a fe­szültség, több minisztert heli­kopteren kellett a Merdeka (Szabadság) palotába szállíta­ni, ahol a kabinet teljes lét­számban tartott ülést. Az AP szerint a palotát Sukarno elnök reziden­ciáját katonai osztagok és felfegyverzett gépkocsik veszik körül. A diákok — írja az AFP — péntek reggel újból elözönlöt­ték a főváros útvonalait, meg­bénították a közlekedést, ki­lyukasztották az autók kere­keit. A forgalmat több száz mozgásképtelen jármű teszi lehetetlenné. Djakarta fokról fokra fel- ölti az ostromlott város képét. Páncélkocsik járják az utcákat. A minisztériu­mokat és miniszterek la­kóházait katonaság őrzi. A város egyes pontjain röp- céduláháború folyik. Kairói csúcsértekezlet? Kairó A Kairóban megjelenő A1 Gumhurija pénteki száma olyan értesülést közöl, amely szerint március 22-én az EAK fővárosában csúcstalálkozó lesz arab, afrikai, ázsiai és európai államfők részvételé­vel. Az értekezletre 19 állam kapott meghívást: négy arab, Véres öss&eütfiiösések Ca ícuttikhan A rendőrség rálőtt a tüntetőkre Calcutta Csütörtök éjjel ismét véres incidensek színhelye volt Calcutta. A nyugat-bengáliai kormány élelmiszerpolitikája ellen tün­tető tömeg szembeszállt a ki­vezényelt rendőralakulatok­kal, amelyek a város négy övezetében tüzet nyitottak a felvonu­lókra — jelentik a nyugati hírügy­nökségek — az eddig beérke­zett adatok szerint a zavar­gások 15 emberéletet követel­tek, 90 személyt letartóztattak. A hatóságok a rendkívüli helyzetre való tekintettel, szürkülettől pirkadatig tartó kijárási tilalmat rendeltek el. A rendőrség úttorlaszokat állított fel városszerte. Fel­függesztették a belföldi és nemzetközi légijáratokat Nyu- gat-Bengáli ában. A TESTVÉRORSZÁGOK ÉLETÉBŐL A rák és gyógyítása az NDK-han Az NDK-ban számos rákel­lenes központ működik, ame­lyekben a legkorszerűbb mód­szerekkel dolgoznak. Az ope­ráción és a kemotherápiás módszereken kívül egyre na­gyobb szerepet kap a sugár­gyógyítás. A két berlini rák­klinikán kívül a lipcsei, drez­dai, jénai, magdeburgi, erfurti és gerai radiológiai klinikákat a legkülönfélébb sugárberen- 'dezésekkel szerelték fel, hogy eredményesen vehessék fel a harcot a daganatos megbete­gedések ellen. A már hagyományosnak számító röntgentherápián túl­menően a sugárgyógyításban teljes fordulatot jelentett az úgynevezett szupervelttherá- pia bevezetése, amelynek ha­tása jelentősen felülmúlja a röntgenkezelést. A röntgen- mélybesugárzáskor 250—400 kV feszültséggel dolgoznak, míg a szupervei ttherápiánál több mint egy MeV. a feszülte ség. Az ideális radioaktiv elem, amelv ilyen mozgási energiát . termel, a kobalt 60. Kobaltágyúk működnek jelen­leg a berlini, Lipcsei, drezdai és jénai rák-klinikákon. A ké­szülékeket részben Drezdában gyártották. részben pedig Szovjetunióból és Angliából importálták. A kobaltthsrápia előnye, hogy kíméli az átsu­gárzott bőrt és egyenletesen szórja be sugaraival a rossz­indulatú daganatot. Kobalt- therápiát alkalmaznak a nyak-, orr- és füldaganatok, a nyelv- és orrmelléküregrák, a nőgyógyászati rákos dagana­tok, továbbá a hólyag- és csontrák gyógyításánál. Néhány évvel ezelőtt he­lyezték üzembe a berlini Cha- tté rákklinikán a „Beatron”. elektromos gyorsítót. Itt a be- tugárzáshoz felhasznált moz­gási energia 17 MeV. Bétasu- p.arakat (úgynevezett ..gyors­éi ekitromokat”): nemkülönben ®amma6ugarakat („ultrake­mény röntgensugarakat”) használhatnak a kezeléshez. A készüléket a száj üreg-dagana­toknál, bőrráknál, a rákosait elváltozott nyirokcsomóknál, valamint a lágyrész- és vese­daganatok gyógyításánál al­kalmazzák. Az NDK rákellenes központ­jai nagy számú mesterséges és természetes radioaktív ele­met is használnak, ezeknek fontos szerepük van a rák­kezelésnél. Első helyen a rá­diumot kell megemlíteni, amely nem nélkülözhető a méhrák kezelésénél, s amely a daganatot megsemmisíti. A radioaktív jód a rosszindulatú pajzsmirigy megbetegedések felismerésére és gyógyítására szolgál, a radioaktív arany a mellhártya, a hashártya és a rosszindulatú petefészek daga­natok kezelését segíti elő, a radioaktív foszfor pedig a sejtplazma megbetegedések gyógyítására. Az NDK-ban minden rákbe­teget ingyenes radiológiai ke­zelésben részesítenek. Az eredmények kitűnőek, ameny- nyiben a gyógyítást a rákbe­tegség korai szakaszában vég­zik, például a mellmirigyrák- ban megbetegedettek 50 szá­zalékát kigyógyítják. Hasonló eredményeket értek el az al­testi ráknál is. Ezzel szemben kevésbé kielégítők még az eredmények a nyirokrendsze­ri, a tüdő- és gyomorrák ese­tében. Az NDK Egészségügyi Minisztériuma gondoskodik arról, hogy a rákellenes köz­pontokat fejlesszék és hogy a rákbetegek azonnal hatásos sugárkezelésben részesüljenek. Most is érvényes azonban az alapelv: a korán felismert da­ganatok kezelése a legeredmé­nyesebb. Dr. Dietrich Hoppe, a röntgenológia é6 a sugárgyógyítás szakorvosa három ázsiai és tizenegy afri­kai ország, valamint Jugoszlá­via. A lap jólértesült körökre hi­vatkozva közölte azt is, hogy az értekezlet elsősorban az im­perialisták azon kísérleteivel foglalkozik majd, amelyek ar­ra irányulnak, hogy visszasze­rezzék korábbi befolyási öve­zeteiket, s kidolgozzák ezzel szemben közös álláspontjukat. Egyes röpcédulák Mar­shall Green amerikai nagykövet távozását követelik, őt tüntetve fel a kormányellenes tünte­tések értelmi szerzőjéül. Az ellentábor tagjai letépik a kiragasztott röpcédulákat, vagy átmásolják saját jelsza­vaikkal. Tizenharmadik napja tün­tetnek a fanatizált indo­néz fiatalok a Kínai Nép- köztársaság ellen. Pénteken újra felgyújtották a kínai nagykövetség egyik gép­kocsiját. Ugyancsak tüntettek Subandrio külügyminiszter ellen. Az AFP legfrissebb jelenté­se szerint az indonéz miniszterta­nács ülése húsz perccel a kezdés után váratlanul megszakadt. Szemtanúk látták, amint Su­karno elnök, Subandrio kül­ügyminiszter és Saleh máso­dik miniszterelnök-helyettes helikopteren elhagyta a Mer­deka palotát Uticéljuk isme­retlen. Rákos daganat besugárzása kobaltágyúval a berlini rák- klinikán Lapzártakor érkezett: Árvíz Jordániában Amman Pénteken katasztrofális fel­hőszakadás zúdult a jordániai Maan városára és környéké­re — hozzávetőleg 200 kilo­méterrel Ammantól délre. A felhőszakadást ciklon kísérte és noha nem tartott tovább mint egy fél órát, e rövid idő alatt körülbelül 100 milli­méter esett és jelentős pusz­títást végzett a városban. A romok alól eddig 57 holttes­tet húztak elő a mentőoszta­gok. Az embereket valósággal magával sodorta a rohanó víz, lerombolta a város egy részét, elvitte a hidakat és számos helyen elvágta a vasútvonalat. Eddigi becslések szerint mintegy 3000 ember maradt hajlék nélkül, a kórházakban 150 sérültet ápolnaík. Diáksztrájk Párizsban Párizs Mintegy harmincezer diák, vagyis a Sorbonne filológiai és történelmi karának csak­nem valamennyi hallgatója pénteken egyhetes sztrájkba kezdett, hogy tiltakozzék a francia kormány felsőoktatási reformja ellen. Hagyománya van... Nyugat-Németországban azt állítják, hogy ma már teljesen divatjamúlt az aj­tóknál hallgatózva kilesni a szomszédok titkait. Jóval egyszerűbben és hatáso­sabban lehet megtudni, hogy mi történik 150 mé­ter körzetben, egy mind­össze kockacukor nagysá­gú rádióadó-vevő készü­lékkel, amely a legvasta­gabb falon át is közvetíti a hangokat. A gyártó cég nem átall­ja még azt is hirdetni, hogy a megrendelőnek „diszkrét csomagolásban” szállítja a lehallgató ké­szüléket. A hirdetés megjelenése jobbérzésű emberekben felháborodást keltett. A nyugatnémet büntetötör- vénykönyv azonban , nem tiltja ilyen készülékek for- galombahozatalát, csupán felhasználásukat korlátoz­za. Az NSZK postaügyi mi­nisztériumának államtitká­ra nemrég azt a felvilágo­sítást adta, hogy a „ma­gánélet hatékony védel­mét” csak azáltal lehetne biztosítani, ha a parlament elfogadna egy erre vonat­kozó törvényjavaslatot. Ha elfogadna. De az NSZK- ban nem bűn a hallgató­zás. Hagyománya van ... TILTAKOZÓ NAGYGYŰLÉS A CSEPEL AUTÓGYÁRBAN (Folytatás az 1. oldalról.) keszi Járműjavitó Vállalat fiataljainak a felhívására több üzemben vasárnapi vietnami műszakot szer­veznek, s a munka ellen­értékét felajánlják a viet­nami nép megsegítésére. Ifjúságunk a legszélesebb köz­vélemény előtt vádolja az imperializmust, mindenek előtt az Amerikai Egyesült Államok vezető köreit, vi­láguralmi törekvéséért, ag­resszivitásáért. Vádoljuk az imperializ­must azért, mert katonai agresszióját kiterjesztette egy békés szocializmust építő ország ellen, utakat, hidakat, kórházakat, kulturális intézményéket, bé­kés városokat és falvakat barbár módon szétbombázott. Vádoljuk az imperializmust, mert hatalmas apparátussal, óriási anyagi eszközök be­fektetésével a népek zsandá- rának szerepét tölti be. Ezt követően Borsodi Vince, a Hajtóműgyár KISZ-titkára fordult felhívással a gyár valamennyi dolgozójához. Be­jelentette, hogy elsőként a gépesítési főosztály szocialis­ta brigádja jelentkezett: sze­retne vietnami műszakot tar­tani. Azóta több üzemrész és gyár­l ír Az Egyesült Államoknak nincs szándékában kivonni katonáit Franciaországból Washington Mint az AP jelenti, ameri­kai kormánytisztviselők csü­törtökön közölték, hogy az Egyesült Államok nem tekinti hivatalosnak De Gaulle elnök­nek azt a levelét, amely a Franciaországban levő ameri­kai támaszpontok státusának megváltoztatását indítványoz­za. Amerikai kormánykörökben megjegyezték, hogy az Egye­sült Államoknak nincs szán­dékában felszámolni francia- országi támaszpontjait, vagy kivonni katonáit Franciaor­szágból. Pénzhamisítók Az üzbekisztá- ni közrendvédel­mi minisztérium bűnügyi szakértői 9 századdal ez­előtt élt pénzha­misítókat „leplez­tek le”. Ta&kent- ban egy alapárok ásásakor az exka­vátor régi érmék­kel teli korsót emelt ki a föld­ből. Az érmék sú­lya együttvéve körülbelül 1 kilo­gramm volt A le­letet tanulmányo­zás végett a bűn­ügyi szakértői la­boratóriumba küldték. Ott szín­képelemzéssel megállapították, hogy az érmék voltaképpen ha­mis ezüstpénzek, bronzból készül­tek, csak ezüsttel futtatták be őket. Az Uzbég Tudo­mányos Akadé­mia Történeti és Régészeti Intéze­tében, ahová a le­let került, meg­állapították, hogy az érmék a XI. század elejéről valók. egység csatlakozott már a kezdeményezéshez. Minthogy a műszaki feltéte­lek megvannak hozzá, március 20-án, vasárnap a Csepel Autógyárban vietnami műszakot tar­tanak. A műszak szervezése felett a KISZ-szervezet vállalt véd­nökséget s a vasárnapi mun­ka értékét felajánlják a viet­nami népnek. Takács Miklós, a Csepel Autógyár KISZ-bizottságának tagja felolvasta annak a til­takozó táviratnak a szöve­gét,. amelyet a gyár dolgozói az amerikai követségre kül­denek. „Mi, autógyáriak is til­takozunk — hangoztatja többek között a távirat — az agresszió ellen, el­ítéljük a terrorbombázá­sok felújítását, követel­jük azok beszüntetését s az amerikai intervenciós csapatak azonnali kivo­nulását Vietnam terüle­téről!” Felszólalt a tiltakozó nagy­gyűlésen Phan Huychan, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság nagykövetségének tit­kára is. Köszönetét fejezte ki a gyár dolgozóinak a szolidan tá - sáért, majd példákat sorolt fel, milyen nehéz körülmé­nyek között védik hazájukat a betolakodóktól a vietnami hazafiak. Beszélt azokról a súlyos bűnökről, amelyeket az amerikaiak nap mint nap elkövetnek. Hangsúlyozta mekkora segítséget jelent honfitársainak az a támo­gatás, amelyet a szocia­lista államok, köztük Ma­gyarország is ad. Köszönetét fejezte ki a Cse­pel Autógyár dolgozóinak és további sok sikert kívánt szo­cialista építömunkájukhoz. A nagygyűlés után a gyár dolgozói megtekintették az „Ilyen ez a háború” című vietnami dokumentumfiimet. Vasárnap Pest megye több üzemében és termelőszövetkezetében tar­tanak vietnami műsza­kot a szolidaritási hét jegyében. A Csepel autógyáriakon kívül a ráckevei járás KISZ-fia- taijai — mintegy 150 fő — a ráckevei Rákóczi Termelő- szövetkezetben vesznek részt a mezőgazdasági munkákban. Az űjszilvási Kossuth Ter­melőszövetkezet fiataljai ugyancsak vietnami műsza­kot tartanak.

Next

/
Thumbnails
Contents