Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-11 / 59. szám
Elsőként a városban X. ÉVFOLYAM. 59. SZÁM 1966. MARCS ÜS 11., FENTEK Szocialista brigád alakult a Szabadság Termelőszövetkezetben A Petőfiben ígérik: Április végére uborka, május végére piros paradicsom Hollandi ágyakba tűzdelik a paradicsom-palántákat. Harminc asszony duggatja a kis növényeket. — Ez még nem végleges kiültetés? — kérdem Faragó Teréz technikust, a Petőfi Termelőszövetkezet III. üzemegységének kertészeti brigádvezetőjét. — Sűrűn vetettük magról a paradicsomot, hogy minél több palántánk legyen és most szétrakjuk további erősödésre és növekedésre. Aztán kerülnek végleges helyükre, másik hollandi ágyba, és május vége- felé már érett paradicsomot fogunk az elárusító helyekre szedni. — Milyen palántákat nevelnek még? — A paradicsomon kívül paprika-, karalábé-, kel-, káposzta- és karfiolpalántát. — Hány darab hollandi ágyuk van kész? — Negyvenhárom, és a napokban érkezett még tizenöt darab. Így összesen ötvennyolc hollandi ágyunk van. — Korai uborkára is számíthatnak a gazdasszonyok? — Igen. Ezer virágcserépben 2—2 uborkamagot keltettünk ki. Már nagyok. Szinte „folynak”. Ezeket az uborkapalántákat bolygatás nélkül kiültetjük földdel együtt üvegházba és április végére már uborkát is lehet venni. — Hallom, új üzemegység- vezetőt kaptak. — Igen. Nógrádból, Szé- csényből érkezett az új üzemegységvezetőnk, az Alföldről indult el, és most az Alföldre jött vissza, Lenti László. — És ön? — Körösi vagyok. Itt lakom. Eddig a konzervgyár felvásárlója voltam ebben a gazdaságban. Közben elvégeztem a mezőgazdasági technikumot j és most már a termelőszövetkezetnél dolgozom — eljegyeztem magam végleg a kertészettel. f. Idén lesznek elsősök Ebben az évben válnak tankötelezetté azok a gyerekek, akik hatodik életévüket 1986. augusztus 31-ig betöltik. A városi tanács vb művelődésügyi osztálya kéri azokat a szülőket, akik ilyen korú gyermeküket még nem jegyeztették elő, hogy március 15-ig jelentkezzenek a kerületileg illetékes iskola igazgatójánál. IIéls~áz hold borsó A konzervgyár körzetében a szerződött 3583 holdból hétszázon elvetették a zöldborsót. A Szabadság Termelőszövetkezet ipari telepén, a város termelőszövetkezeteinek sorában elsőnek: szocialista brigád alakult. A brigádnak Kőházi József lakatos a vezetője, s Koródi Márton, Palásti Ambrus, Tekes Ambrus lakatosok és Dobi András, Szabó Pál kovácsok a tagjai. Célkitűzéseiket pontokba foglalták. Többek között vállalták, hogy a készítésre, vagy javításra kezükbe adott gépeket és eszközöket a megszabott határidő előtt elkészítik, biztosítják a munka- fegyelmet, kiküszöbölik a késéseket s fokozott gondot fordítanak a tanulók oktatására. — Reméljük — mondotta Kőházi József —, hogy példánkat a többi termelőszövetkezetek iparosai is követni fogják és mód nyílik rá, hogy hasonló brigáddal munkaversenyre lépjünk. Azt is elhatároztuk, hogy egynapi keresetünket felajánljuk a szabadságukért harcoló vietnamiak javára. MA; ELŐADÁS KAFKÁRÓL Ma este 8 órakor a TIT- klubban Bakczi György, a Gondolat Könyvkiadó lektora Franz Kafka életéről és munkásságáról tart előadást. Crkvenicába ötnapos utazást indít az IBUSZ. Ebből három teljes napot Crkvenicában töltenek a turisták. A Hotel Interna- tionalban laknak, amelynek étterme és saját strandja biztosítja a nyugalmat és pihenést. Az út ára: 1450 forint. Költőpénz 6 ezer régi dinár, 195 forint. Ami érdekli a tanyák lakóit Duggatják a palántát A Hangács-dűlőben 35 család él, körülbelül 80 ember. A Szabadság Termelőszövetkezet hangácsi üzemegységében lévő klubban minden héten tizennyolc-húsz ember jön össze politikai előadásokra. Az előadásokat Harsányi András tanító úr tartja. Arról, ami az embereket érdekli, amiről az újságban olvasnak. Sok tanyába jár az újság, ott van az iskolapadokon is. A gyerekek viszik haza, ha nincs más posta. Az előadások után beszélgetnek. Néha éjfélbe nyúlóan. S akármiről indult a szó, a végén mindig a termelőszövetkezetnél kötnek ki, a problémáknál. A háztájiról meg a közösről beszélnek. A legutóbbi hetekben a zárszámadásról. Ki mennyit kapott — és hogyan tovább. így van ez minden alkalommal. S úgy látszik, hogy mindenütt. Harm,százat - szakcsoportban Hogy került Kovács Józsefné a második helyre a libatömésben? Zaj ellen szög és üveg Előbb szűnik meg a dömper robaj. ha segítenek Az állomás előtti téren ütötte fel tanyáját a Kordé- lyozási Vállalat javító szolgálata. Prókai István dömperes gépje is javítás alatt áll, segít, dolgozik ő is. Munka közben felelget kérdéseimre. — Mennyi földet visz a dömper egy forduló alatt? — Három köbméter megy rá. Egy forduló 10 kilométeres utat jelent és keresetben pedig 6 forint 17 fillért. Teljesítménybérben dolgozunk. Igyekszünk minél több fordulót tenni, ez természetes. — Éjjel is dolgoznak? — Igen. 12—12 órát felváltva éjjel és nappal. — A fuvarozási útvonalon nem tudnak aludni a lakosok. Nagy lármát csinálnak a motorok. — Különösen rakotton — feleli — gázt kell adni a dömpernek. — Tehát nem lehet rajta segíteni? — Sajnos nem! — Milyen sebességgel haladnak a város belterületén? — Csak harminc kilométeressel. Már gyárilag így van beállítva minden gép. A nagyobb sebesség szinte elképzelhetetlen. Esetleg ritka véletlen. MIT UTUNK MA A MOZIBAN? Doni elbeszélés. Solohov novellái alapján készült ma- l'yarul beszélő szovjet film Korhatár nélkül megtekint- I atő! Kísérőműsor: Borostyánpart. viő-rt Ások kezdete: 5 és fél 8 i kor. — Az ország melyik részéből kerültek Nagykőrösre? — Ahányan vagyunk, any- nyi helyről. Száz ember száz helyről. Én például Szerencsről jöttem. A mellettem álló Bucsek Károly Sárvárról. — Meddig tart még az állomás feltöltése? Erre a kérdésre már az oda érkező Kiss János, a „dömperes” kirendeltség vezetője felel. — Ha a közönség úgy „örül” az állomás építésének, hogy sorozatos „merényletekkel” akadályozza a munkát és nap mint nap teleszórja a dömperek útvonalát goromba szegekkel és széttördelt sö- rösüvegdarabokkal — akkor a hátralevő egyhónapos munkánk jól kitolódhat. Naponta 10—12 dömper esik ki gumidefektek miatt a munkából. És ez nagy mértékben megdrágítja a munkát. — Ha tehát nyugalomra van szüksége az embereknek, segítsenek leleplezni a „merénylőket”, hogy minél hamarabb befejezhessük a munkát. (fehér) Kétszázhatvan hízott libára kötött szerződést a földművesszövetkezeti felvásárlással Kovács Józsefné. Nagy meny- nyiség, ami bizony naponta kétszer, hajnalban és este két-három órás nehéz munkát jelent. — Nemcsak én egyedül csináltam! — szerénykedik Ko- vácsné. — Férjem, amikor letelt a láda.gyári műszak, szintén részt vett a munkában, sőt Józsika, aki pedig csak hetedik általánosba jár, becsülettel kivette a részét a libatömésből. Sikerült a teljesítés, sőt még harminc darabbal többet szállítottunk. — Es a szabadpiacra? — Egy darabot sem. Becsület is van a világon. Ha már szerződtünk a szövetkezettel, akkor az úgy illik, hogy amit tömünk, azt mind ott adjuk le. — Mennyit hozott a tavalyi tömés? — Azt pontosan nem tudnám megmondani. Az bizonyos, hogy a kétszázhatvan hízott libáért, az ötven pulykáért meg ötszáz tojásért hatvanháromezer forintot vettünk fel. — Vagyis maguk az elsők a szerződés teljesítésében? — Én nem tudom, hogyan szorultam a második helyre, hiszen az első csak százötven hízott ludat szállított, igaz, hogy emellett leadott tizenötezer tojást. Hagyjuk, a fontos, hogy kaptunk kilencszáz forintos vásárlási utalványt és ez is nagyon jól jött. — Lesz-c az idén szerződés? — Persze. Jelentkeztünk a libatömő szakcsoportba. Reméljük, nagy segítség lesz, hogy a szakcsoport magasabb átvételi árat biztosít és talán kapunk némi segítséget a sovány liba beszerzésében. — Elhatározták már, hogy mennyire szerződnek? — Igen. Háromszáz libára, de ha lehet, ezt is szeretnénk túlteljesíteni. FAGYLALT! A vasárnap szenzációja a Vénuszban a fagylalt „trón- foglalása” volt. A szeles idő sem gátolja meg a fiatalokat a hideg édesség fogyasztásában. AZ IDOMÍTAS DIADALA Lottón — rádió A lottó múlt havi tárgy- nyeremény-sorsolásán hárman nyertek a városból. A 3 677 010 számú szelvény tulajdonosa egy Calypso magnót és utalványt, a 3 677 170 számú szelvénnyel Rico 4 fényképezőgépet és a 3 679 895 számú szelvény egy 4400-as rádiót nyert. VIZSGÁZTÁK A KERTESZEK Kedden a Petőfi Termelő- szövetkezet bokrosi klubjában zöldségtermesztési szakmunkás vizsga volt. Tizenöten vizsgáztak a Petőfi, Rákóczi termelőszövetkezetből, akik három évig jártak a szakmunkás tanfolyamra. Ahol nem mutat utat senki Úttörő lányok tornaversenye Az úttörőlányok városi tornaversenyét szombaton tartották a gimnázium tornatermében. Sok érdeklődő diák és nevelő drukkolt a lányoknak. A versenyt — mint a fiúknál is — két kategóriában bonyolították le. A magasabb színtű „A” kategóriában három iskola indított csapatot. A lányok végig szépen és sportszerűen versenyeztek Talajon és gerendán a Petőfi Sándor általános iskola tanulói szerepeltek jól, szekrényugrásban pedig az Arany János általános iskola lányai nyújtottak kiváló teljesítményt. Az egyéni összetett versenyt Fáink Márta (Petőfi) nyerte 25,90 ponttal a 2. Kovács Katalin (Petőfi), 3. Pozsár Zsuzsa (Petőfi). A „B” kategóriában 4 iskola indított csapatot. Az elsőséget itt is a Petőfi iskola csapata vitte el a Rákóczi és Arany János iskola előtt. A tanyát hatalmas vetések kerítik be, kerítés helyett. Az udvaron birka béget, malacok sivalkodnak, tehén bőg az istállóban. Nedves a homok, süpped a láb a rozsvetésben, azon keresztül lehet bejutni Szabó Ferencék tanyájába. A gazda a szőlőt metszi a háztájiban. Segítség van — mondja a feleség. Ugye nem maradnak sokáig? — ez van a szavak mögött. Mert a segítség: a két szomszéd munkáját vissza is kell adni. S különben is az idő most pénz. A háziasszony mégis a férjéért kiált. A tanya gazdája erős em- ^ bér. Arcát pirosra cserzette § már a tavasz. A termelőszövetkezet hangácsi üzemegységében dolgozik. Meg a háztájiban. „Nem mennénk mi innen be, ha akármit is kínálnának nekünk”. A kérdésre, hogy miért, röviden válaszol: — Megszoktuk, meg hát ^ itt van a tanya, jó is még — § nekünk elég lesz életünk vé- § géig. Van, ugye, két tehe- ^ nünk, két birkánk, egy ha- ^ sas üszőnk, meg disznónk is. ^ Nélkülük, a jószág nélkül nem is élet nekünk az élet. — Aztán a szabadságot is megszokta az ember tizennyolc év alatt. Annyi ideje házasodtunk. Azóta élünk itt és senki nem mutat utat. Hát ezt nem könnyen hagyná itt az ember. — Majd ha meghalunk, a fiunk az már biztosan nem marad a tanyán. Mezőgazdasági gépszerelő inas Bián. Azt akartuk, belőle ne legyen egészen paraszt. Hanem a jószágot, azt szereti. Ha hazajön, első útja az istállóba vezet. — De ő már motorral jár a városba és gyűrhetetlen ruhára spórol. Aztán mező- gazdasági technikumban szeretne tanulni tovább... O már nem fog visszajönni a tanyára. Még villany sincsen. S nem is lehet bevezetni — sokat kérne a DÁV, vagy 25 ezer forintot. Aztán büszkén felkattint egy ajtófélfára szerelt kapcsolót, egy kis villanykörte sárgás — petróleum erősségű fényt ad „akkumulátorral működik" — mondja és nagyon büszke, hogy mégis van „villany”. — Huszonötezer forintba kerülne, no azt nem. Negyvennyolc éves vagyok — mondja a gazda — a feleséGaál karikatúrája gém sem fiatal már, nem éri meg. Van telepes rádiónk, meg tranzisztoros is, elég az nekünk, öregek vagyunk mi már ahhoz. Ez a tanya úgyis elvész. Arra az időre meg minek? Nem kell az már. — Házunk van a Szolnoki úton, négyablakos Nagy ház — mondják alig rejtett büszkeséggel, s nekik mégis a tanya kell. — Mert itt szabadság van. Nem mutat nekünk utat senki. Meg a jószág is. A tehenek, a birka. Kell. Enél- kül nem élet az élet. Az üzemegység is közel van, bentről nehéz lenne kijárni, nem gyerekcsontok már a csontjaink. Még a levegő is más itt. Nem hiányzik itt nekünk semmi. Csizmájáról a földet rugdossa, kezét tördeli. Mehet- nékje van... a segítség a szőlőben, menni kell. Gazda szeme hizlalja a — szőlőt. Még megmutatja az utat, merre a város, s belép a sorok közé, kezében csattog a metszőolló. A berek szélénél, az út mellett nyolc disznó csörtet el a tanya felé. A jószágok, amiket nem lehet itt hagyni. Nem lehet nélkülük élni. De ők mikor élnek? (b. h.)