Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-11 / 59. szám

Járőrverseny + Modellezés + Rádiózás a fiatalok foglalkoztatására Tavaly a budapestiek ren­deztek az úttörők részére hon­védelmi járőrversenyt. Az első esztendő tapasztalatai alapján idén megyénkben is kiírta az MHS ezt az újszerű viadalt. A versenyek lépcsőzetesen épül­nek egymásra. Az iskolai, községi, járási viadalokon át vezet az út a megyei döntőig. Nyáron, a megyében 17 ez­ren vesznek részt úttörőtábo­rozásokon, úgy tervezik, hogy ennek keretében bonyolítják le a legjobbak vetélkedőjét. A megyei döntő első három csa­pata tiszteletdíjat, valamint oklevelet kap. A járőröknek öt követel­ményt kell megoldani, a lányoknál maximum 700, a fiúknál 1000 méteres távon. Átkelés két fa között, két mé­ter magasan elhelyezett öt mé­ter hosszú kötélen. Az iskolai gránáttal egyszer kell betalá1- ni a 15, illetve 10 méter távol­ságra levő körbe. Sebesült- szállítás, kúszás — 10 méter hosszú, 2 méter széles, 50 cen­timéter magas kúszófolyosón —, egyensúlyozás az egy méter magasságban elhelyezett öt méter hosszú gerendán — sze­repel a feladatok sorában. A járőrverseny, amelyen az őrsök alakítanak ki egy- egy járőrt, jó alkalom, a Kilián testneve­lési mozgalom pontjainak szer­zésére. A részvételért ugyanis 15 pont jár. Hasonló felépítésű a model­lezőverseny, itt azonban már az országos helyezésekért is vetélkednek az úttörők. Négy géptípusban mérik össze tudásukat; Figyelem! AZ É. M. 25 SZ. ÁL­LAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Bp. XXL, kér. (Csepel) Kiss Já­nos altábornagy u. 19—21. felvételre keres, vasbetonszerelő, kő­műves, ács-állványo­zó, lakatos, bádogos, szigetelő, csőszerelő, központifűtés-sze­relő és villanyszerelő szakmunkásokat, va­lamint a felsorolt szakmunkások mellé segédmunkásokat, to­vábbá építőipari könnyűgépkezelő­ket, kubikosokat és segédmunkásokat. Munkásszállás van. Jelentkezés a fenti címen, a munkaügyi osztályon. a vitorlázó, a gumimotoros, a mechanikus motoros repülő- és a vitorlás hajó modellezésben. A vitorlázó repülésben egyéni és csapatküzdelmekre kerül sor A felsőfokú viadalokon szin­tek alapján vehetnek részt a pajtások. A megyei döntőt a Fóti Gyermekváros 20 éves ju­bileumi ünnepségeinek ke­retében rendezik meg május 22-től. Kiírták a felnőtt és ifjúsági rádióamatőr versenyt is. Me­gyénkben különös gondot for­dítanak az ifik bevonására. Az eredményeket az év végén ér­tékelik, s a legjobbak értékes díjazásban részesülnek. Így például az első helyezett 50 000 fo­rint értékű anyagkészletet, oklevelet és vándorserleget kap, jutalomban részesül az első tíz rádióamatőr. A versenyen részt vehet az MHS valamennyi működési engedéllyel ellátott rádióklub­ja, kollektív rádióállomása, egyéni engedélyes rádióamatőr­je, minden külön nevezés nél­kül. A különböző feladatok tel­jesítéséért megfelelő pontszá­mot kapnak a részvevők, s ezek összesítése alapján állít­ják össze a sorrendet. A Manchester United Lisszabonban szétzúzta a Benficát Manchester United—Benfi- ca 5:1 (3:0), Lisszabon, 80 000 néző, vezette: Lobello (olasz). Góllövők: Best (2), Conelly, Crerrand és Law, illetve: Brennan (öngól). Real Madrid—Anderlecht 4:2 (2:0), Madrid, 75 000 néző, vezette: Barberan (francia), Góllövők: Gen to (2), egyet 11-esből, Amancio és Velaz­A férfi jfézilda ü I tavaszi sorsolása I. forduló, április 10: Győri ETO—Bp. Vörös Meteor, Martfűi MSE—Bp. Honvéd, Bp. Sparta­cus—Csepel, Pécsi Bányász— Elektromos, Csömöri TSZ SK— FTC, Ózdi Kohász—Diósgyőri VTK, Győri Textiles—Üjpesti Dó­zsa. II. forduló, április 17: Üjpesti Dózsa—Ózd, Diósgyőr—Csömör, FTC—Pécs, Elektromos—Bp. Spar­tacus, Csepel—Martfű, Bp. Hon­véd—Győri ETO, Bp. V. Meteor— Győri Textiles. Hl. forduló, április 24: Győri ETO—Csepel, Martfű—Elektromos, — A betegeimnek azt aján­lom, töltsenek minél több időt szabad levegőn, esetleg horgászással — mondja dr. László Pál, a nagykátai tü­dőgondozó főorvoisa. — Én saját tapasztalatomból tudom, milyen hasznos és egészsé­ges időtöltés a víz mellett tanyázni. Szabad levegő nél­kül nem tudok élni. Amikor a környéket járom, gépko­csimból nem hiányzik a fel­szerelés, a gumicsónak, és amikor tehetem vízre • szól- lók. Dr. László Pál nemcsak horgászik, hanem a nagyká- tai egyesület egyik vezetője is, ő a titkár. — Az elnök a tápióbicskei Szabados Jenő a fővárosba költözött, itt in­tézi a nagykátaiak ügyeit — A főorvos felesége a pénztá­rosi tisztet tölti be. Termé­szetesen a családi hagyo­mányt a gyerekek is köve­tik. Négyük közül hárman hódolnak a szép sportnak. A Tápió és a Hajta a fő halászterület. Főleg csuka akad horogra. Nagyon szere­tik ezt a vizet. A Tápióban tör­peharcsa is van. — Tavaly egy 5 kilós csu­ka volt a rekordom. Kétkilós példány jó néhány akadt már horogra. De nemcsak hala­kat, hanem olykor orvhor­gászokat is fogunk, ők hálók­kal, karókkal, szigonnyal va­dásznak, különösen akkor, mikor leapadnak a vizek. A Nagykátától néhány kilomé­terre levő rész kedvenc ívó­helye a csukáknak és ezt a lehetőséget az orvhalászok is kihasználják. A farmosi zsi­liphez is sokan lejárnak. A ter­vek szerint itt víztárolót lé­tesítenek, s ez idővel horgász­paradicsommá válna. A „legális” horgászok 75-en vannak a nagykátai egyesü­letben: munkások, tisztviselők és örvendetesen sok fiatal. Általában hetente egyszer. Í4mak ki a „háztáji” \dzekre Persze olykor távolabbra is ellátogatnak, a Tiszához a Körösökhöz. A halasi tásra so­kat áldoznak a nagykátaiak, legutóbb 7000 forintot fordí­tottak e célra. Vége a beszélgetésnek. Fel­pöfög a Trabant motorja. Reszkessetek csukák... Reitter László PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm.. Somogyi Béla u. 6. n. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 313—100, 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig) 110—441. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—4S2. 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint II CIEf KEK Kész ágynemű 8—24%-ig Ágynemű méteráru 15—20%-ig Kártolt gyapjúszövetek 8—25%-ig Férfi. női. gyermek téli- és átmeneti kabátok kártolt gyapjúszövetből 8—15%-ig Női kosztömök kártolt gyapjúszövetből 8—15%-ig Férfi- és fiúöltönyök kártolt gyapjúszövetből 8—15%-ig Iskoloköpenyek _ 20% _ Len és pamut konyharuhc és törülköző 14—20%-ig Bp. Spartacus—FTC, Pécs—Diós­győr, Csömör—Üjpesti Dózsa, Űzd—Győri Textiles, Bp. V. Me­teor—Bp. Honvéd. IV. forduló, május 1: űzd—Bp. V. Meteor, Győri Textiles—Csö­mör, Üjpesti Dózsa—Pécs, Diós­győr—Bp. Spartacus, FTC—Martfű, Elektromos—Győri ETO, Csepel— Bp. Honvéd. V. forduló, máj'us 8: Győri ETO—FTC, Martfű—Diósgyőr, Bp. Spartacus—Üjpesti Dózsa, Pécs— Győri Textiles, Csömör—űzd, Bp. Honvéd—Elektromos, Bp. V. Me­teor—Csepel. VI. forduló, május 15: Csömör— Bp. V. Meteor, űzd—Pécs, Győri Textiles—Bp. Spartacus, Üjpesti Dózsa—Martfű, Diósgyőr—Győri ETO, FTC—Bp. Honvéd, Elektro­mos—Csepel. Vn. forduló, május 22: Győri ETO—Üjpesti Dózsa, Martfű- Győri Textiles, Bp. Spartacus— Ózd, Pécs—Csömör, Csepel—FTC, Bp. Honvéd—Diósgyőr, Bp. V. Meteor—Elektromos. VIII. forduló, május 25: Pécs— Bp. V. Meteor, Csömör—Bp. Spar­tacus, Ózd—Martfű, Győri Texti­les-Győri ETO, Üjpesti Dózsa— Bp. Honvéd, Diósgyőr—Csepel, FTC—Elektromos. IX. forduló, május 29: Győri ETO—özd, Martfű—Csömör, Bp. Spartacus—Pécs, Elektromos— Diósgyőr, Csépiéi—Üjpesti Dózsa, Bp. Honvéd—Győri Textiles, Bp. V. Meteor—FTC. X. forduló, június is Bp. Spar­tacus—Bp. V. Meteor, Pécs— Martfű, Csömör—Győri ETO, Ózd—Bp. Honvéd, Győri Textiles— Csepel, Üjpesti Dózsa—Elektro­mos; Diósgyőr—FTC. XI. forduló június 5: Győri ETO—Pécs; Martfű—Bp. Sparta­cus, FTC—Üjpesti Dózsa, Elektro­mos-Győri Textiles, Csepel—Ózd, Bp. Honvéd—Csömör, Bp. V. Me­teor—Diósgyőr. XII. forduló, június 12. Martfű— Bp. V. Meteor, Bp. Spartacus— Győri . ETO, Pécs—Bp. Honvéd Csömör—Csepel, Özd—Elektromos, Győri Textiles—FTC, Üjpesti Dó­zsa—Diósgyőr. XHI. forduld, június 19: Győri ETO—Martfű, Diósgyőr—Győri Textiles, FTC—Ózd, Elektromos- Csömör, Csepel—Pécs, Bp. Hon­véd—Bp. Spartacus, Bp. V. Me­teor—Üjpesti Dózsa. Vivóhiradó A lengyelországi Poznanban március 11—13. között rendezik a 6 nemzet hagyományos kardcsa­pat versenyét. Ezen a szovjet, olasz, francia, nyugatnémet, len­gyel és a magyar B-válogatott vesz részt. A Kalmár, Körmöczi, Tordai, Kovács Tamás, Moravcsik összeállítású magyar csapat el­utazott Lengyelországba. ★ Pézsa Tibor olimpiai bajnok ma Londonba utazik, ahol a Martini Kupa párbaj tőrverseny keretében kardvivó-bemutatón vesz részt. ★ A húsvétkor Becsben sorra ke­rülő ifjúsági vfvóvilágbajnoksá- gon Kárpáti Rudolf lesz a Dircc- toiere Technique elnöke. A tech­nikai bizottság vezetője Székely Tibor. A Vtzüqy! Építő Vállalat Gépjavító Ozeme AZONNALI FELVÉTELRE KERES villanyszerelőket, földmunka és építőipar» qépek Javítá­sában gyakorlattal rendel­kező géplakatosokat, szerelő­ket, valamint gépkocsiveze­tőt. Jelentkezés: Vecsés, Dózsa György út. Munkaügyi iroda. Bérezés megegyezés szerint. Vidékieknek munkás- szállást biztosítunk. Az Egyesült Izzó Gépgyára esztergályos, marós szakmun­kásokat, valamint betanult esztergályos és ma­rós munkaerőket keres fel­vételre Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán, szombat kivételével naponta 8 — 14 óráig. Budapest IV., Szilágyi u. 26. Rákospalota — Újpest vasútállomás mellett quez, illetve Jurion és Puis. A Real Madrid végeredmény­ben 2 ponttal, 4:3-as összesí­tett gólaránnyal továbbju­tott. Apaji lovasok Apajon korábban működött lovas szakosztály, de meg­szüntették. Az Apafi MEDOSZ sportkör elnöksége a szakosz­tály újbóli életrehívását tűzte ki, hiszen a szükséges feltéte­lek rendelkezésre állnak. 250-es Java motorke­rékpár eladó, Cegléd, Kertész utca 31. alatt. Építtetők figyelmébe! Lakóházak, mellék- épületek és egyéb épí­tési munkák tervezé­sét elkészítem, szak­tanácsot adok. Gyors ügyintézése végett ke­ressen fel. Kovács György építész, Duna- keszi, Mező I. u. 12. Jó állapotban levő Pannónia-motor sürgő­sen eladó. Érdeklődni lehet Ceglédbercel, Keleti út 8. szám. Kis családi házat ven­nék Monoron 20 ezer forint készpénzzel, a többit megegyezéssel. Levélbeli ajánlatokat a Ceglédi Nyomdába kérek küldeni. ________ J ó állapotban levő 125- ös Csepel motorkerék­pár eladó. Cegléd, Széchenyi út 51. alatt. Széna 40 q eladó, Vác, 163-as őrház, Soltész. Eladó három db ló, 3, 4. 8 évesek. Érdek­lődni vasárnap egész nap id. Flórián László, Ercsi Lavotta út 1. Eladó ingatlanok a gödöllői kirendeltség területén Gödöllő: 2 szoba, konyha, speiz, zártveranda, fáskamra, pince, 250 n-öl kerített telekkel. Ara: H0 ezer forint. 3 szoba, konyha, speiz, fürdőszoba, 150 n-öl telekkel. Ára: 120 ezer forint. Szoba, konyha, 11O0 n-öl gyümölcsös te­lekkel. Ára: 40 ezer forint. 320 n-öl kerített gyü­mölcsös telekkel. Ára: 30 ezer forint. 550 n-öl, részben ke­rített telek. Ára: 24 ezer forint. Kistarcsa: szoba, konyha, speiz, előszoba mosdófülke, 203 n-öl telekkel. Ára: 75 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK, Gödöllő, Dóssá Gy. u. 12. Eladó keveset futott 600-as Trabant, Kis­maros, Liliom utca 8. Napközben: Vác. Izzó. Telefon: 105. Kifogástalan Trabant 600-as eladó. Meg e- kinthető vasárnap 10— 12 óráig. Cím: Cegléd, Kossuth tér 6. Dr. Kiss Ferenc ideggyó­gyász. 155 n-öl kert eladó. Érdeklődni: Nagykő­rös, VI.. Árpád u. 4. Danuvia kitűnő álla­potban eladó. Cegléd, Vitéz u. 16. belépéssel felveszünk csúcsesztergályos, szerkezet­lakatos. hegesztő vil­lanyszerelő szakmun­kásokat, valamint vi­déki munkára gép- és szerkezet­lakatosokat. ív- és lánghegesztőt és sze­gecselő szakmunkáso­kat. Jelentkezni lehet Országos Bányagép­gyártó Vállalat. IV kér., Baross u. 91—95. Férfi segédmunkáso­kat betonelemgyár* tási munkakörbe azonnali belépésre felvesz a Szentendrei Betonárugyár. Taná­csi igazolás szüksé­ges. Munkásszállás van. Jelentkezni lehet a gyáregység munka­ügyi osztályán Szent­endre, Dózsa György út, 84 szám alatt Ilat-nyolchónapos nős­tény farkaskutyát ve­szek. Róth Jenő, Mo- nor, Pósa Lajos út 13. Kukoricaszár eladó és egy jó állapotban levő férfikerékpár. Értesí­tést: IV. kér., Bocskai u. 13. Nagykőrös. Eladó kétszobás be­költözhető ház, Nagy­kőrös, özv. Kovács Jó- zsefné, Tímár u. 4. Eladók 40 kilós sül­dők, 10 darab, Nagy­kőrös, IT. járás, Pálfai- bánom új ház. Módra Ambrus. _______________ P anni robogó eladó. Nagykőrös Csillag u. 3/a.____ E ladó kétszobás, ve­randas, nagy kertes ház, sok melléképü­lettel. ni., Szőlő u. 1. Nagykőrös. Vidéki nagyvállalat keres galvanizálásban nagy gyakorlattal rendelkező művezető­ket. technikusi vég­zettséggel Válaszokat a kiadóba, „Vidéki nagyvállalat” jeligére kérjük leadni. ______ A Nagykőrösi Kon­zervgyár március 18- án megkezdi a sze­zonmunkára szóló szerződéskötéseket. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán kedden és pénteken héttől tizenkettőig. Munkakönyv, szemé­lyi igazolvány és or­vosi leletek két darab igazolványkép szüksé­gesek Háztartási gépek javítását, porszívó, mosógép, vízszivattyú stb. elektromotorok tekercselését rövid határidővel vál­laljuk. Az általunk ja­vított készülékekről kívánságra műbizony­latot adunk Címünk: Dabasi Járási Javító és Szolgáltató Ktsz. Gyón. Kossuth u. 4 Postai szállítást vál- 1 álunk. Az ÉM. Betonelem- gyártc Vállalat Szent­endrei Betonárugyá- ra Váci telepére — betonelemgyártási munkakörbe. férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz. Tanácsi iga­zolás szükséges Munkásszállás van. Jelentkezni lehet: Vác. Kisrét dűlő l. szám alatt (Forte- gyár és a váci kis- •i'iomi« mellett) Nikkelezett sport gyer­mekkocsi kisipari, el­adó. VII., Ady Endre 11. Nagykőrös Közúti targoncaveze­téshez megfelelő KRESZ-vizsgával ren­delkező szakmunkást felveszünk. Nagykőrö­si Községgazdálkodási Vállalat. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Beköltözhetően eladó Cegléd központjában két család részére is alkalmas három szoba, hallos, kétkonyhás, összkomfortos, alá­pincézett, kertes csa­ládi ház. Garázzsal, gazdasági épületekkel, ipari árammal. Meg­egyezünk. Ajánlató, kát ..Komoly vevő 67 C85” jeligére Fel- szabadulás téri hirde­tőbe.___________________ E gy db három és fél- hektós cementkád és két darab Kissbálint- féle permetezőtartály eladó. G. Biró György, Beloiannisz u. 31. sz. alatt.___________________ Eladó 500 kilós talpas mázsa, súlyokkal együtt, fekete férfiöl­töny, szürke felöltő, Ságvári Endre utca 25. Volt Kút utca. ________ T ula villanyvarrógép eladó. Cegléd, Ken­derföld 41 Fityó Já­nosa ___________________ E ladó használt kombi­nált szekrény, polcos és akasztós szekrény, ágy, tűzhely, Vadász u. 2.____________________ Eladó használt kony­habútor könyvespolc, hármasszekrény, tűz­hely, kályha, Felház u. 46___________________ Az öregszőlőben két kis hold szőlő eladó 800 n-ölenként is, vary bérbe kiadó. Érdeklőd­ni lehet Cegléd, Hollós utca 19. szám alatt. Jó állapotban levő Da­nuvia mo'orkerékpár eladó Cegléd, VII. k., Béla utca 15. szám, Újváros, Eladó Herczeg-tanya 1194 n-öl földdel. Ceg­léd. XII., Kappanhal- mi-dűlőben. (Iskola­dűlő.) Megtekinthető vasárnaponként Ér­deklődni lehet Füle Sándornál, Töfű-dűlő­ben is lehet.__________ ö sszekötő út 11. alatt 486 n-öl porta kiadó. Idős házaspár házin­gatlanáért gondozót keres. Érdeklődés fen­ti címen.____________ K étajtós nagy szek­rény, sublót, két tűz­hely egy kályha, fali tükör, régi függöny­tartók, két ágy, férfi­ruhák, cipők eladók I. kér. Kéz utca 5. alatt. Eladók négyszemélyes rekamié, háromajtós és kétajtós szekrény, négy kárpitozott szék, asz4al, rádióasztal, na­gyon szép, gömbölyű, üveges konyhaberen­dezés. mosdó fából beépített víztartállyal, különösen szép üveg- vitrines ebédlőkredenc Kazinczy utca 3 alatt. Eladó 30 mázsáig bíró gumiskocsi. Sallai Im- re utc-> 32 Mat*. Alkotmány utca 1 sz. alatt 1 ókarban levő hálószoba bútor i^ndÓ Hajó utca 11/c számú kis ház eladó 52 ezer forint. ____________ 8 04 n-öl szőlő tanyával eladó. Örkényi út. Érdeklődni lehet: Raf- I fay Gyuláné, Déli út 14______________________ E ladó azonnal beköl­tözhető kisebb családi ház, II., József utca 1. , Villanyszerelősegéd 14 éves szakmai gyakor­lattal, belső-külső sze­reléshez egyaránt értő, tsz-be. vagy üzembe, karbantartáshoz állást változtatna. Cím a Ceglédi Nyomdában. Ezerjó porhajas vessző eladó. Cegléd, Des_ sewffy utca 16. alatt. Egy ebédlőszekrény, egy fekete tűzhely, festmények, egy pin­celétra, gyümölcs­szedő létrák, ekék, vasfogak, fáskamra, ajtó eladó. Batthyány u'ca 25. alatt, ________ K alapja-kat hozassák rendbe Csajáginé kala­possal Dózsa György utca 28. _______________ F öl hold szőlő és pusz­taföld az Örkényi út­ban kiadó. Értekezni lehet: Fürst Sándor utca 25. alatt._______ N agyobb mennyiségű használt hódfarkú cserép, ajtó-ablakok eladók. III. kér. Toldi utca 7. szám._________ 4 07-es Moszkvics első kézből, 53 ezerért el­adó. Tósoki, Cegléd. Telefon: 156. Egy Izs motorkerék­pár eladó, részletre is. Veréb u. 1, sz._______ F iatal, nyolchónapo- hasas tehén, széna szár eladó. V. kér Kép u.ca 11 szám. Bejárónőt keresek. Cím a Ceglédi NyomJ dában________________ 9 00 n-öl saját háztáji szőlő kis lakható épü­lettel eladó Érdek­lődni I. kér.. Hunyadi utca 4. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents