Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-25 / 47. szám

1966. FEBRUAR 25., PÉNTEK MST HEGTE» xKíriap Vác testvérvárosa Gödöllő Az űttörőkórus nagy sikerű szereplései (Tudósítónktól.) A váci Madách Imre Műve­lődési Ház nyolcvan tagú út­törőkórusa ezen a héten két­szer szerepelt a közönség előtt. A Váci Városi Tanács szerdai ünnepi ülésén fogadták test­vérvárossá Gödöllőt, ahol részt vett a helyi tanács és népfront­bizottság küldöttsége az együttműködési egyezmény aláírásán. Äz ünnepi ülésen szerepelt az úttörőkórus. Tegnap, a magyar úttörő­mozgalom fennállásának hu­szadik évfordulója alkalmából adott ünnepi hangversenyt az úttörőkórus Bogányi Tibor karnagy vezetésével. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy ezen a napon, mind a délelőt­ti diákelőadásra, mind pedig az esti bemutatóra, minden jegy elkelt. A csütörtök esti hangverse­nyen — amin részt vettek a győri úttörőegyüttes vezetői is —, szóbakerült egy észak­dunántúli vendégszereplés le­hetősége. (P- r.) SIKERES BAROMFIÁLLOMÁNY-CSERE Nyúltartásra is lehet szerződni A MÉSZÖV kétéves időtar­tammal tojásértékesítési szerződéssel egybekötött ba­romfiállománycserét indított Nagykőrös, Kocsér, Cegléd, Pánd, Tápióbicske, Kiskún- iacháza és Dömsöd közsé­gekben. Az akció . december végén zárult, igen jó ered­ménnyel. A kiváló fajtájú hampshire baromfi tojáster­Uj, közvetlen MAVAUT-járat Budapest—Sopron között A MA VAUT február 28-tól, hét­főtől új járatot indít, amely Bu­dapest, Engels térről naponta 7.00 órakor indul és 11.30 órakor ér­kezik Sopronba, a Fenyves Szál­lóhoz. Onnan vissza szombaton 13.M órakor, a többi munkanapo­kon 14.00 órakor, vasárnap pedig 16.00 órakor indul az autóbusz és 17.30, 18.30, illetve 20.30 órakor ér­kezik az Engels térre. Az új járatok Tatabányán, Ta­tán, Nagyigmándon, Bábolnán. Győrött, Csornán és Kapuvaron át közlekednek, gyorsított menet­rend szerint. Útközben Sopronban érintik a SZOT-üdülöket, a gyer­mekkórházat és az állami szana­tóriumot is. Az új járattal kapcsolatban meg­változik a délután Budapestről Sopronba Induló járat menetrend­je. Az új indulási idő az Engels térről 15.00 óra, szombaton azon­ban továbbra is 13.20 óra. melése jelentősen emelke­dett., Dömsödön két évvel ezelőtt 49 400, a szerződéskötési idő lejártával már 359 466 da­rab tojás került felvásárlásra. A termelők benépesítették üres óljaikat, megsokszorozták eddigi baromfiállományukat. Ebben az évben a házinyúl- tenyésztés ígér újabb sikere­ket Alig egy hónapja kö­tötték meg az első szerző­déseket s máris biztatóak az eredmények, amiben nagy ré­sze van a kedvező feltételek­nek: nyulanként 3 kiló ta­karmány a járandóság. Az ed­dig beérkezett adatok szerint 7685 házinyul nevelésére vál­laltak magánosok és szak­csoportok szerződéses köte­lezettséget. A gyömrői szak­csoport például 2180 tapsi­fülesre szerződött Munka közben érte a halál a megyei tanács egyik dolgozóját Szerdán délután a megyei tanácsháza íróasztalánál munka közben összeesett Ró­navári Gyula, á megyei ta­nács kereskedelmi osztá­lyának élelmiszer-főelőadója. Kórházba szállították, ahol anélkül, hogy eszméletét visz- szanyerte volna, csütörtökön hajnalban elhunyt Róna vári Gyula 49 eszten­dős volt. Tíz éve dolgozott a tanács kereskedelemi osz­tályán, Nemcsak dolgozótár­sai és» a megye kereskedel­mének alkalmazottai, hanem a megye lakosságából is so­kan ismerték és becsülték jó munkájáért. Temetéséről ké­sőbb történik intézkedés. Pest megyei termelőszövetkezeti gazdák a fővárosban Pest megye különböző ré­szeiből tegnap reggel a bizto­sítási és önsegélyező csopor­tok költségén 100 termelő­szövetkezeti gazda érkezett háromnapos városnézésre Bu­dapestre. Tegnap a főváros nevezetességeivel ismerked­tek, ma a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának klubjában találkoznak több miniszterrel, a megye párt- és tanácsi vezetőivel. A prog­ramban még a Parlament, a Szépművészeti Múzeum megtekintése és színházláto­gatás szerepel. Több baleset — hevesebb áldozat Pest megye a második helyen A BM. Közlekedésrendészeti Csoportfőnökségének vezető­je, Ladvánszky Károly alez­Nők egymásközt Milyen a tavaszi és nyári divat ? A presszóban ültünk. Mi­közben a feketét kavargattuk, Sári felsóhajtott: — Itt a tavasz, és nincs mit felvennem. — Hát ezen segíthetünk, legalábbis elméletben — mondtam. — Tegnap délelőtt 10 órakor a Gellért Szállóban megnéztem a budapesti Ru­házati Kisipari Szövetkezetek és az OKISZ Tervező Labora­tóriuma modemjeit. — Mit viselünk tavasszal? — kérdezte Éva. — Tudjátok, mi is felzár­kóztunk már a Szovjetunió, Angilia, Ausztria divatjához. Két új stílus hódit tért a ta­vaszi hónapokban. A Courrége stíl, mely szögletes és mértani formákat alkot, trig az Op Art stíl, ami nőiesen lágyvonalú modellkornbinációkat teremt a divattervezésben, — Es az anyagok? — A szokásos. Bükié, tweed, sok kéziszövött kelme, yester, jersey, műszálas anya­gok. — A szoknya hossza? — Kicsit rövidebb, térdkö­zépig ér. A ruhák általában lefelé bővülnek. Jellemző a vonalvezetésre a keskeny szi­luett mely a test vonalait kö­veti. Igen sok a paszpolozott és pántokkal díszített mödell. — A férjemnek mit aján­lasz? — Az ö divatjuk is halad a korral. A zakók és kabátok karcsúsítottabbak és hosszab­bak. Ismét hordják a kétsoros fazont, két oldalhasítékkal. — Beszélj a színekről — szólt közben Éva. — A fekete-fehér, piros-kék, fehér-sötétkék-piros összeál­lítás nagyon divatos lesz, no meg a pasztell színek. — Milyenek a kabátok, 8 a kosztümök? , — Például egy érdekes ballonkabát. Fregoli megoldás- tál, kívül sárga, belül fekete anyagból, kétszínű fekete-fe­hér paszpolozással. Alatta alól 6aját anyagú gombolás­sal díszített, fekete-piros sot- tis ruhát viselt a manöken. Tetszett egy középkék kosz­tüm bükié anyagból, arany gombokkal, alatta enyhén svejfolt kivülkötős hímzett fehér szövetblúzzal. Jól öltöz­tet egy kék kéziszövött, fehér­rel paszpolozott egysoros ka­bát. A ruha nagyon ízléses be­állított fehér pantos világo­sabb kék, garbónyakú, lefelé bővül. Főleg enyhén karcsú­sított rövid kabátokat visel­nek a kosztümszoknyához. A kabátok az alatta hordható ruhával azonos anyagból ké­szülnek, legfeljebb árnyalati különbség van színben a két kelme között. — És mit ígér a nyár di­vatja? — Kompié, kompié, kompié. Végérvényesen letűnt a kar­digán és kiskabát kora. Pél­dául: sárgatónusú lenvászon nyári kétsoros, rövidujjú ka­bát, alatta fehér, kétrészes, uj­jatlan ruha, természetesen vé­gig paszpolozott. Vagy mintá­sán szövött steppelt zöld gyür- telenített anyagú kabát, hoz­zá guvrérozott muszlin ruha, hosszú újjal, mélyen kivágott, fodorral díszítve. Szépnek ta­láltam egy kék shantung kosz­tümöt fehér paszpóllal. Persze mindenhez kalap és kesztyű. — Esti öltözék? — Az is akadt bőven. Zsu­gorított glokéból készült fe­hér esti kabát, fekete, empire vonalú muszlin kisestélyi ru­hával. — És mi mikor láthatjuk ezeket a modelleket? — Holnaptól kezdve égé-' szén március másodikáig min­denki megnézheti a Gellért Szálló teaszalonjában. Bizo­nyára ti is találtok nektek tet­sző modellt, amit meg is ve­hettek a kisipari szövetkezetek szalonjaiban. m gáspár redes csütörtökön nagy ér­deklődéssel kísért sajtótájé­koztatón ismertette az 1965. év közúti közlekedésének és a baleseti helyzetnek alakulá­sát. Az elmúlt évben tovább­ra is növekedett a forgalom. A közforgalmú járművek több, mint kétmilliárd utast szállí­tottak és összesen 16 milliárd kilométert tettek meg. A szál­lított áru mennyisége megha­ladta a 192 millió tonnát. A magángépkocsik száma közel 83 000. A korábbi évekhez vi­szonyítva a balesetek emelke­désének üteme csökkent. Ke­vesebb volt a halálos áldoza­tok és súlyosan sérültek szá­ma. Az anyagi kár tetemes: 60 millió forint. A legtöbb szerencsétlenség lakott területen fordult elő. A legveszélyesebb hónap az au­gusztus, a napok közül a szombat, napszakban a 16—20 óra közötti idő. Sajnálatos tény a gyermekbalesetek emelkedése. A meghaltak és sérültek 8.9 százaléka hat-ti- zennégy éves életkorú. Három megyében örvende­tesen csökkent a balesetek szá­ma. Szolnok megyében 0.7 szá­zalék, Pest megyében 0.5, Bács-Kiskún megyében 0.3 százalékkal. sz. j. mai nap Szellemes dolgok 30^ I. szellem: Megvallom őszin­tén, most én vagyok kísértés­ben. (Pásztor karikatúrája) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Könnyűzene. 9.02: Kié a 100 forintos bankjegy? 9.07: Ria­dó a Naprendszerben. 10.10: Tú­rót ettem. Az óvodások műsora. 10.35: Verdi: Simone Boccanegra. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Is­kolarádió. 12.15: Brahms: D-dúr szerenád. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimaradt. 14.05: A korszerű takarmányozásról. 14.20: Dalok Budapestről. 14.30: Zsibongó. 15.00: Üzenetek. 15.40: A divat, az divat. 15.50: Kurwal- di ländler. 16.15: A pármai ko­lostor. 17.25:' Tánczene. 18.20: Üj Zenei Újság. 19.00: Petress István riportja. 19.15: Könnyűzene. 20.30: Orfeusz. 23.20: Esti hangverseny. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO 14.00: Sárdy János és Zentai Anna énekel. 14.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.35: Könnyű dallamok. 15.05: Mozart: Titusz- ária. 15.20: Muzsikáló fiatalok. 15.50: Federico Garcia Lorca. 16.05: Zenekari muzsika. 16.45: Kállai Judit énekel. 17.05: Hang­verseny a stúdióban. 17.40: Ko­mor Imre írása. 17.55: Opera­áriák. 18.20: Népi zene, 19.10; Ze­19.10: Zenei Bach: Ka­néi panoráma VIH. 19.40: Láttuk, hallottuk ... 20.00: Közvetítés a Zeneakadémiáról. 21.05: Táncze­ne. 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. URH 18.35: Könnyűzene, panoráma VIII. 19.40: rácsonyi oratórium. TELEVÍZIÓ 8.20: Lskola-tv. Orosz nyelv (középisk. in—IV. oszt.). 9.05: Tanulmányi kirándulás (ált. isk. 6—7. oszt. kémiához.) Kőolaj. 9.40: Az elsüllyesztett vitorlás. Mb. lengyel film. (14 éven felüliek­nek). 11.05: AZ ideál. Csehszlovák bábfilm, (ism.). 11.15: A vadállat­tól a házi állatig. NSZK kisfilm. 14.30: Tanulmányi kirándulás (ism.). 16.45: Orosz nyelv (ism.). 17.13: Politikai tanfolyam a tele­vízióban. A neokolonializmus. 18.10: Az lskola-tv postája. Mű­sorkalauz — pedagógusoknak. 18.35: Kémia (középisk. I. oszt.). A halogén elemek és vegyüle- tek (ism.). 19.00: Az irodai mun­ka gépesítése, riportműsor. 19.30: Műkorcsolya VB, férfi szabadon választott gyakorlatok. Közvetí­tés Davosboi, felvételről. A 79 éves menyasszony 1966. február 25, péntek, Géza napja. A nap kél: 6.34, nyugszik: 17.22 órakor. A hold kél: 8.40, nyugszik: 22.39 órakor. Nyugat felől tovább felsza­kadozó felhőzet, több helyen eső. A viharos északi szél kissé mérséklődik. Az éjsza­kai lehűlés erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet: ö—10 fok között. — Technikai vetélkedőt tartanak motorszerkezettan- ból Aszódon, a fegyveres erők klubjában, február 27- én délelőtt 10 órától. — Biró Béla megyei ta­nácstag február 28-án, 17 órakor Pencen, Szényi Já- nosné 8—12 órakor Alsó- gödön tanácstagi fogadóórát tart. — A Ceglédi Városi Ta­nács elhatározta, hogy a Rákóczi útnak a Széchenyi úttól a vasútállomásig ter­jedő szakaszán bevezetik a két irányú közlekedést. Az útépítés befejezése után a lefektetett csatornák felett virágsáv választja ketté az utat. * — A megyei városok 1965. évi községfejlesztési versenyében Szentendre ke­rült az első helyre, meg­előzve Vác városát. A har­madik helyen Nagykőrös, a negyediken Cegléd végzett Az egy felnőtt lakosra eső társadalmi ínunka értéke Szentendrén 67 forint, míg Vácott 50 forint. — Vidám álarcosbált tar­tanak vasárnap, február 27- én, délután 4 órai kezdettel Szigetbecsén, a művelődési otthonban, az általános isko­la szervezésében. 60 éve, 190«. február 25-én halt meg Prielle Kornélia, a múlt század egyik neves magyar színésznője. Nagyszülői Magyarországra sza­kadt francia emigránsok voltak. O maga 15 évesen lépett először színpadra, tehetsége nagy jövőt ígért számára. Kezdő korában Déryné és Kántoraé segítették pályáján, 1814-ben, 18 éves korá­ban a pesti Nemzeti Színház szerződtette, de rövidesen újból vidékre ment. 184«-ban Debre­cenben, Petőfi — hirtelen fellob- banásában — feleségül akarta venni. 1857-től a pesti Nemzeti Színház tagjaként működött. ] aiH-ben tiszteletbeli tag lett. ö volt a Nemzeti Színház első örö­kös tagja. Mint idős özvegy, ha­lála előtt néhány hónappal, 79 éves korában újra férjhez ment Rozsnyai Kálmán íróhoz. Kitűnt mind klasszikus szerepekben, mind vígjátékokban. Hosszú pá­lyáján — csak 79 évesen hagy­ta ott a színpadot — mindig megtalálta a kor által kínált leg­jobban megfelelő szerepkört, amelyet mindenkor természetes játékkal és szellemesen vitt szín­re. „KONZERV-MUZEUM" NAGYKŐRÖSÖN Nagykőrös a magyar kon­zervipar egyik „fellegvárává” fejlődik. Hozzákezdtek már a konzervgyár 230 millió fo­rintot igénylő rekonstrukció­jához. A következő évek­ben sor kerül a konzerv­ipari szakközépiskola és kol­légium építésére is. A „kon- zervváros” egyik érdekes színfoltja lesz az Arany Já­nos Múzeum állandó kiállí­tása, amely az élelmiszerek tartósításának és tárolásának fejlődését mutatja be. divat — Körbejárt a monorl gimnázium albuma a Mag- , lórii Gépgyárban rendezett tiltakozó gyűléseken, ahol a dolgozók beírásaikkal fel­háborodásukat fejezték ki az amerikaiak vietnami agresz- sziója iránt. A gyűlések résztvevői közösen táviratot küldtek az Országos Béketa­nácsnak is, továbbításra. Feleség: — Most pedig el­megyünk a „Ki mit tud?” dön­tőjére. (Pásztor karikatúrája) Két történet a bürokráciáról A szicíliai Trapanina város­ka bírósága az alábbi elvi döntést hozta: Törvénysértés olyan fegy­verrel elkövetni az öngyilkos­ságot, melyre az öngyilkosje­löltnek nincs fegyverviselési engedélye. * Egy angol lapban olvastuk a következő rendőri jelentést: A gyilkos haszonlesésből kö­vette el tettét. Szerencsére az áldozat pénzét egy nappal előbb bankba tette, így anya­gi kár nem keletkezett. B. J. — 13 új gyógyszert ho­zott forgalomba az elmúlt évben a Kőbányai Gyógy­szeráru gyár. — Galambokra is lehet szerződést kötni a földmű­vesszövetkezettel. Negyven- dekagrammos súlytól fel­felé veszik át a húsgalam­bokat. A 40 dekagrammo- sokra egy, a 60 dekagram­mosokra, vagy az annál na­gyobb galambokra 3 kiló kedvezményes takarmányt adnak. — Az Örkényi mezőgaz­dasági szakiskola 75 tanu­lója és 15 dolgozója va­sárnap a helybeli Béke Tsz földjein vietnami műszakot tart. Ennek jövedelmét ajánlják feL £ OSTABONTÁS Megírtuk — az illetékes válaszol Február 17-i postabontá­sunkban Podgorsek Károly olvasónk panaszolta, hogy a szentmártonkátai kenyérbolt épülete düledezőben van. és életveszélyes. Levelére a Szentmártonkátai Községi Ta­nács vb-titkára, Gyetvai Györgyné a következő vá­laszt küldte szerkesztősé­günknek: „A lapban megjelent cikkre közlöm, hogy a kenyérbolt, illetve tej- és kenyérbolt épü­letének renoválása már meg­kezdődött, s ideiglenesen az üzletet másik helyiségbe köl­töztettük. Meg kell említe­nem, hogy a helyiség régi építmény, amely alatt va­lamikor kút lehetett — ezért süllyedt meg egyik fala. ősszel már aláfalazták, de úgy látszik a magas talaj­víz miatt újra süllyedni kezdett.” Miért nincs? Ez a kérdés gyakran hang­zik el Százhalombattán. A la­kosok ugyanis a ruházati bolt megnyitását sürgetik. Egyre növekvő, iparosodó község vagyunk, de ruházati boltunk és cipőboltunk mai napig sincs. A vegyesboltban néhány pár cipő és vajmi kevés ruhá­zati cikk között válogatha­tunk — s ez nem a vezető hi­bája, mert a kis raktárban nem tud többet tárolni. Addig is, míg az új lakónegyedben felépülnek az említett boltok, javasolnám, hogy a tanács je­löljön ki egy helyiséget, ahol ideiglenesen meg lehetne nyit­ni az üzleteket Kaposváry Béla Százhalombatta fokozza az arcbőr vtr- boseqet, frisseségét és rugalmasságát, megelőzi a mitesszerek képződését. I *«>

Next

/
Thumbnails
Contents