Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-24 / 46. szám
Tápió mente A NAGYKÁTA» JÁRÁS RÉSZÉRE III. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 1966. FEBRUAR 24., CSÜTÖRTÖK Közgyűlés Szentmdrtonkőtdn MINT AZ EGRI NŐK Szentmártonkátán a helyi művelődési otthon nagytermében került sor az elmúlt gazdasági év eredményeinek, problémáinak megtárgyalására, sorrendben immár a hatodik zárszámadó közgyűlésre. Itt, a helyi jó szokásokhoz híven az elnökségi emelvényen helyet foglaltak a járás, illetve a község képviselői is: Lengyel László, a járási mezőgazdasági osztály képviselője, Tutz Gyula községi csúcstitkár, Romhányi Ferenc tanácselnök, Szabó Benjámin fmsz-elnök, Orosz László tsz- párttitkár és Szarvas Ferenc, az új főmezőgazdász. A tömegszervezetek képviselői mellett ott láttuk Szabó József körzeti megbízottat is. — Ha nem is sikerült olyan mértékben előrehaladni, mint ahogy szerettük volna — mondotta Pál Károly tsz-el- nök —, mégis fejlődésről számolhatok be. Szövetkezetünk közepesen gazdálkodó szövetkezet. Az elemi károk sokadalma között is sikerült teljesíteni a bevételi tervet. A sok esőzés akadályozta a betakarítást, ezen a területen a nők a szó szoros értelmében hősies munkát végeztek, mint az egri nők. És szeretném megjegyezni, hogy ha a cukorrépa betakarítását nem tudjuk megoldani, akkor a 29 forintos munkaegység csak 27 lett volna. Ezután Pál Károly ismertette a tsz politikai, kulturális életét, örömmel állapította meg, hogy a Kenyó Sándor által vezetett tsz-alapszervezet munkája lényegesen megjavult az előző évekhez képest. A harminckét főből álló párttagság igyekezett besegíteni Mellékfoglalkozása: Bácsics Tibor TápiÓ6zecső, Rózsa Ferenc utca 18. szám alatti lakost a szabálysértési hatóság jogosulatlan kereskedés miatt 1500 forint pénzbírsággal sújtotta. Bácsicsot három alkalommal kapták rajta, amint pálinkát árult. Két alkalommal Budapesten, a Keleti pályaudvaron, majd a Szolnok—Budapest között közlekedő személyvonaton. Amikor felelősségre vonták, a három engedély nélküli pálinkaárusításból csak egyet ismert el. A tanúk azonban egybehangzóan rábizonyították a Vétséget |A szabálysértési hatóság a bírság kiszabásánál súlyosbító körülményként értékelte, hogy Bácsics feleségével együtt rendszeresen árusít pálinkát. Ezt mintegy mellékfoglalkozásként űzik. Bácsicsék ellen különben nem ez volt az első elmarasztaló határozat. Az elsőből azonban nem okultak. árusított Még az a tény sem menti a törvénytelen cselekedetet, hogy három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodnak. A határozat így szól: ameny- nyiben Bácsics nem fizeti ki az ezerötszáz forintot, tizenöt napot kell helyette a börtönben eltöltenie. Bácsics az összeget sürgősen kifizette. a tervek maradéktalan végrehajtásába, bár a nemes célok megvalósítása, a sok nehézség miatt, csak elfogadhatónak mondható. A pártiskolát végzett Orosz Lászlóra a jövőben sokat számítanak. A kulturális életre vonatkozó adatok nem keltettek megnyugvást. (Már tavaly is megírtuk, hogy a kulturális igény gyenge.) A tagság a téli TIT előadásokat nem respektálja túlságosan, holott azok jelentős része szakmai vonatkozású. — Az is igaz, hogy a közelmúltban a Nemzeti Színházban láttunk egy drámát, a tagság jól érezte magát, de az ilyen jelenségek még egyedinek mondhatók. A kulturális alap kezelését nem sikerült helyesen megszervezni, mert csak kirándulásokra terjedt a figyelem. Szövetkezetünk 3 dolgozója végez mező- gazdasági technikumot, egy nemrégen végezte el a képesített könyvelői tanfolyamot. Van egy ösztöndíjasunk is. Szilágyi György személyében, aki a gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karán tanul. Pillanatnyilag öten tanulnak traktorvezetést a helyi gépállomáson. Molnár Bertalan (Folytatjuk.) — Tűz volt Kókán. Vasárnap délelőtt 11 órakor a Rókához tartozó Kültelek Várak- puszta 7. szám alatt lakó Szabó András tanyáján egy 7x7 méteres fészer nádtetőzete kigyulladt és leégett. A kár 200 forint. A Laczkó József önkéntes tűzoltóparancsnok-helyettes vezette kókai önkéntes tűzoltók gyors közbeavatkozásának köszönhető, hogy mintegy 50 ezer forint értékű kártól mentették meg a gazdát. VASARNAP: Asztalitenisz-verseny Járásunkban az asztailite- niszéliet még pár évvel ezelőtt is igen gyenge volt. Négy éve vezették be az általános iskolai bajnokságot. Ez egyszeriben igen közkedveltté vált, évente sok száz gyermek figyelmét hívta fel erre a sportágra, szerettette meg velük a játékot. Kezdetben megyei szinten alig volt sikere a gyerekeknek. A múlt évben azonban már nemcsak a megyei, hanem országos versenyeken is megálltak helyüket serdülő és ifjúsági korú versenyzőink. Ezek után méltán tarthat nagy érdeklődésre számot a vasárnap Nagykátán megrendezésre kerülő járási döntő. A községi és területi versenyeken részt vett mintegy ezer versenyző közül a száz leg-t jobb vetélkedik majd az első helyért. A versenyt a gimnázium tornatermében rendezik, nyolc asztalon. Érdeklődőket szívesen látnak. Játékvezetői tanfolyam Nagykátán A járási sportszövetség atlétika, kézilabda, röplabda és labdarúgó játékvezetői tanfolyamot indított Nagykátán. Az előadások — a járási párt- bizottság nagytermében, illetve a gimnáziumban — hetente egy alkalommal, két óra hosszat tartanak. Az első előadást 'a kézilabda játékvezetők részére már pénteken megtartották. Hétfőn a labdarúgók, ma a röplabdá- sok, holnap az atlétikások részére indul a tanfolyam. Ez azonban még nem zárja ki, hogy akik ezúttal értesülnek erről a lehetőségről, bekapcsolódjanak. Jelentkezéseket azonban a JTS még most is, egészen március 1-ig elfogad. A tanfolyamon való részvétel díjmentes. A tanfolyamot <úkeresen elvégzők játékvezetői, illetve versenybírói igazolványt kapnak, amely az egész ország területén érvényes. MOZIMŰSOR Nagykáta ma: szünnap, péntektől vasárnapig: Szép családok. Tá- piószele ma: szünnap, péntektől vasárnapig: Az óceán vándora. Tápiószentmárton ma: Egy nő a hajón, szombaton: Nemó kapitány. Tápiószecső ma: A Lord és bandája, szombaton: Iszony. Szentlőrinckáta ma: Asszonyok faluja, szombaton: A katona apja. Kóka ma: Nehéz szerelem, szombaton: A baracktolvaj. Pánd szombaton: 90 perc az élet. Tá- pióbicske szombaton: A kórterem. Tápióság szombaton: Vörös és fekete I. Farmos ma: Scsórsz, szombaton: Beáta. Tápiószőllős ma: Üt a sötét erdőben, szombaton: Vörös és fekete II. Járási tarka-barka — Az öthónapos KISZ levelező tanfolyam a múlt héten kezdődött Nagykátán, 27 hallgatóval. A hallgatók KISZ- alapszervezeti vezetőségi tagok, aktívák, akik a jövőben a KISZ-szervezetek vezetésébe fognak aktívan bekapcsolódni. öt hónapig minden szerdán lesz számukra előadás. A végén Királyréten vizsgát tesznek. A második előadásra tegnap este került sor. — Magyarnóta-est lesz ma Nagykátán. Ma este 7 órai kezdettel ünnepélyes külsőségek között nyitják meg Nagykátán az átalakított Park Kisvendéglőt. A műsor keretében fellép a len,gyei származású Korcsák János bűvész, Kürthy Ila és Kisgyörgy János budapesti énekesek. Operetteket és magyar nótákat énekelnek. A Park átalakítására egyébként a Nagykátai Fmsz 150 ezer forintot fordított. MA: BERKESI ANDRAS EST NAGYKATAN A járási könyvtár Magvető bérletének harmadik estjére kerül sor ma 7 órai kezdettel, Nagykátán, a járási könyvtárban. A népszerű író, Berkesi András találkozik olvasóival, dedikálja könyveit. A bérlettulajdonosok megismerkedhetnek a József Attila Színház rendezőjével, Rad- ványi Sándorral és fiatal művészével, Bárány Frigyessel. Részletek hangzanak el az író Húszévesek című színművéből, amelyet a József Attila Színház jelenleg is nagy sikerrel játszik. — A sportkörök megsegítéséért. A tsz-ek ebben az időszakban készítik az új gazdasági év terveit. Anyagi lehetőségeiket is most mérik fel. Az elmúlt években a szociális és kulturális alapból jelentős segítséget nyújtottak a községi sportkörnek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a sportkörök lényegében tömegszervezetekké váltak. A további fejlődés feltétele, hogy a tsz-ek a mostani tervezéseknél se feledkezzenek meg a sportkörökről! — A baromfitervet 55 ezer forinttal teljesítették túl a szentmártonkátai Kossuth Tsz-ben. — Nem járatta iskolába gyermekét Zsemle József Nagykáta, Hosszú utcai lakos, és ezért 1000 forintra megbüntették. — Az országos sportnapok járási előkészítő bizottsága hétfőn reggel ülést tartott Nagykátán, a járási sportbizottságon. — A kiváló földművesszövetkezet szintjét közelítették meg a nagykátai fmsz-esek múlt évi nyereségtervükkel. — Mai művészeti irányzatok címmel tart előadást dr. Bodnár Éva művészettörténész Nagykátán az értelmiségi klubban március 4-én. — Zsákbamacska Tóalmáson. Szombaton este mutatja be a tóalmási művelődési ház színjátszó együttese a Zsákbamacska című zenés vígjátékot. — Hollósy János szakfelügyelőt választották meg a tápió- szelei önkéntes tűzoltótestület elnökének. A jól sikerült közgyűlésen többek között megbeszélték az idei év feladatait és a járási tűzoltóversenyre való felkészülést — Imperialistaellenes kép- kiállitás tette még ünnepélyesebbé a tegnap esti tiltakozó nagygyűlést Nagykátán, a járási művelődési házban. A kiállítást már délután 2 órától megtekinthették az érdeklődők. — Két húsfüstölő gyulladt ki a járás területén. A két helyen összesen több mint 2 ezer forint értékű húsféleség lett a tűz martaléka. Kivirágzott a filodendron rssssssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssss MOZDULJUNK 1 A télen kivirágzott a tápió- szentmártoni gyógyszertárban a filodendron. A mérgek világában óriássá nőtt filodendron 30 centiméter átmérőjű virágját, banánszerű termését sokan megcsodálták. (Várallyai felv.) A szomszédék kis Évikéje sűrűn átlátogat hozzánk. Vidám, csicsergő kislány. Tegnap azonban gondterhelt, töprengő arcocskával jártkelt körülöttem. Láttam rajta, hogy kérdezni akar valamit, de nehezen szánja rá magát. Végül mégis félrevon, és zavartan hadar: — Tessék mondani, mit jelent az, hogy Madonnám? — Ki mondta ezt neked? — A Bárányosi — s füle hegyéig elvörösödik. A Bárányosi kilencéves, utcánk legvásottabb gyereke és „nagy szívrabló’’. — Hm. Hát, nézd Évike ... Bárányosi a Madonnám kifejezéssel azt akarta mondani neked, hogy szép vagy... s tetszel neki. Biztosan szépen is nézett rád, mikor ezt mondta ... — Nem is nézett szépen. Hanem csak megrángatta hátul a hajamat és azt mondta: csing-kling.., — Mire te ... — Mire én fejbevágtam az uzsonnatáskámmal... Különí ben is dühös voltam rá, i mert nekem gyanús, hogy az a Madonnám talán valami rosszat jelent... — és itt suttogóra fogta a hangját — hogy őneki... szóval hát olyan szívszerelem, vagy ilyesmi... Tetszik tudni, mire gondolok...? — Hm ... hm ... Még aznap találkoztam Bárányosival. Három kislánynak „udvarolt” egyszerre a folyosón. Mint minden „áldozatra” kész gavallér — kézállásokkal kísérletezett, s ha jött a kritikus pillanat, cigányker ékvetésre változtatta át a produkciót. A kislányok nagyokat kacagtak az ellenállhatatlan Bárányosi- mókákon. Félrehívtam egy pillanatra: — Te, azt hallom, hogy azoknak a kislányoknak, akik tetszenek neked, olyasmit mondasz, hogy Madonnám ... Tudod legalább, hogy mit jelent ez a kifejezés? — Tudja a halál! Egy könyvben olvastam... De hát a lányoknak mindig kell mondani valami hülyeséget! (csatáriné) — Majd a papa Nagykátán. Nagy eseménye lesz a Nagykátai Járási Művelődési Háznak vasárnap este. A kókai művelődési otthon színjátszó csoportja előadja a Majd a papa című 3 felvonás©« vígjátékot. Igazi vérbeli színházi előadásnak nézünk elébe. A járásszerte híressé vált kókai színjátszók színe-java jön el Nagy ká tára, köztük Katona Gábor, Szalga Piri, Hadik György, Tóth János, Bekő István, Bálik Mihály, Halik (Jyörgyné, Paitz Magdolna, Varró Marika és nem utolsósorban dr. Gidai Mihály körzeti orvos. A zenekart Sárady Béla zenetanár vezeti. Halik György rendezte a darabot. A CEGLÉDI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Nagykátai Építésvezetősége 1966. MÁRCIUS 1. munkakezdéssel keres Nagykáta és környéke munkahelyekre 1 fő gyakorlattal rendelkező ÉPÍTÉSZ TECHNIKUST, KŐMŰVES ÉS ÁCS SZAKMUNKASOKAT ÉS ÉPÍTŐIPARI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Felvétel: Nagykáta, Kossuth u. 14. sz. Ebadta mondta — Én nem félek senkitől sem! — jelentette ki a három éves Gyuri nagybátyjának. — A békától sem? — ugrat-, ta a nagybácsi Gyurit. — Attól sem! — Az ördögtől sem? — Attól sem! — Tőlem sem? — A... — Édesapádtól sem? — Még attól sem! Néhány nap múlva Gyuri valami rossz fát tett a tűzre, és édesapja elnadrágolta. — Azt mondtad, hogy még édesapádtól sem félsz — állt elő a nagybácsi, amikor megtudta az esetet. Gyuri kárvallotton válaszolt: — Mindig csak ígérte... Ki gondolta volna, hogy meg is adja... — Szombaton utazott el Nagykátáról és Tápiószent- mártonból az a hat egyetemista, akik 10 napot töltöttek itt, népművelési gyakorlaton. Többek között megtekintették a tájpiószelei múzeumot, a szent- mártoni, györgyei és szelei termelőszövetkezetet. Tapasztalataikról írásban számolnak be. — Hat előadást tartottak Nagykátán a bejárók akadémiája keretében az elmúlt négy hónapban. — Sportorvosi vizsgálat. Nagykátán, a rendelőintézetben minden hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken délután négy és öt óra között vehetnek részt a sportolók sportorvosi vizsgálaton. — Harminc hízott marha került exportra a szentmártonkátai Kossuth Tsz-ből. Nyolc darab extra, a többi első osztályú minősítést kapott. — Farsangi bált rendeznek szombaton este Nagykátán, a járási művelődési házban. — A vezetés lélektani kérdései címmel tartott előadást kedden délelőtt 10 órakor Nagykátán Király József pszichológus, az általános iskolák igazgatói részére. — A sportolók utaztatásához az engedélyeket eddig a sportköröknek Budapesten kellett kérni. Ez most megváltozott, az engedélyeket Nagykátán, a JTS-nél lehet megszerezni. — Szombaton délelőtt tartja zárszámadó közgyűlését a nagykátai Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezet Nagykátán, a járási művelődési házban. — A nevelők akadémiája újabb előadására tegnap este került sor Tápiószecsőn. Dr. Scholtz Gyula, az Országos Pedagógiai Intézet tudományos munkatársa tartott előadást. — A borjúnevelő kifogástalanul működik a szentmártonkátai Kossuth Tsz-ben. A borjúelhullás a múlt évben 9 százalékos volt, de ebből 5 százalék a fertőző betegségnek tudható be. — Megváltozott a sparta- kiád járási döntőjének időpontja. A körzeti versenyek elmaradnak, s a járási döntő asztaliteniszből március 6- án, sakkból március 27-én kerül megrendezésre. — Operahangverseny lesz Nagykátán a járási művelődési házban jövő szerdán. A hangversenyt az Országos Filharmónia rendezi. Két tisztviselő embereket keres. Lehetőséget kínál a $ két tisztviselő az egész járásnak. A Ceglédi Építőipari Vállalat nagykátai járási kiren-; deltségének, később részlegének megvalósításáról van! szó. A vállalat kész arra, hogy a már kijelölt telken 2—3: millió forintos beruházás révén irodaházzal, raktárakkal, S gépi felszereléshez szükséges színekkel a járás építkezését | innen ellátó szervezetet létesítsen. Előfeltételként keresnek építőipari technikust, legke-j vesebb 40—50 kőműves, ács szakiparost, az építkezéshez) segédmunkásokat. Március első felében már tnegindulna j az üzem, s nemcsak a most folyó, de az elkövetkező évek-; re is biztos megélhetést nyújtana a dolgozóknak. Hangsú-1 lyozottan: itthon, a járás területén. A statisztika ijesztő ezrekben tartja nyilván a járá- | sunkból naponta vagy hetekre munkára utazók számát. | Itt az alkalom, hogy ezt a kedvezőtlen jelenséget részben i felszámoljuk. És hogy járásunk fiai itthon dolgozzanak. Felbecsülhetetlen értékű lenne a vállalat letelepedése.; Működése lendítőleg hatna a járás iparára, kereskedel- i mére, fuvarozására stb. Mozduljunk és mozdítsunk meg mindenkit, nehogy kellő jelentkező hiányában a vállalat, i tervét elejtve, nekünk hátat fordítson. Rossz is rágondolni. Dr. Ferencsik Sándor MADONNÁM