Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-22 / 44. szám
n> T MEGYEI k/KHíid 1966. FEBRUÁR 22., KEDD Több a szabálysértési eljárás, szigorúbb a közvélemény Hajnali öt óra. Az éjjeli- szekrényen felberreg egy vekker, s a háziasszony ásítozva felöltözik. Aztán felszedi a szőnyegeket, s a folyosóra vonul — porolni. A szállongó porfelhőben a tegnap látott filmre gondol, s talán nem is sejti, hogy amit tesz: szabály- sértés. — Annak is egy viszonylag ártalmatlanabb válfaja: a házirend megszegése. De vannak ennél jóval súlyosabb szabály- sértések is — magyarázza dr. Tompa Ádám, a Pest megyei Tanács szabálysértési előadója. — Például? — Szabálysértésnek számít a 200 forint értékhatárig elkövetett tulajdon elleni vétség; a növényvédelemmel kapcsolatos előírások elmulasztása; az őstermelői igazolványokkal való visszaélés; az élelmiszerhamisítás, az árdrágítás és más, közellátási szabálysértés; a vásárlók megkárosítása hamis számlázás vagy súlycsonkítás révén. Ide tartoznak továbbá a gazdálkodási, az ipari, a kereskedelmi, az állategészségügyi, a közlekedési, a honvédelmi és légoltalmi, az iskolai, a közegészség- ügyi és köztisztasági, a munkaügyi, a vadászati és halászati, valamint az építési szabálysértések. — Ez csakugyan bőséges lista! Különösen, ha valamennyire akad precedens. — Sajnos, akad. Ezeket a kategóriákat nem mi találtuk ki, hanem az élet. Pontosabban a hanyag és fegyelmezetlen emberek. — S mit lehet tenni ellenük? — A szocialista államigazgatásnak — egyebek között — fontos feladata az állampolgárok nevelése is. Nevelés — a szocialista együttélés szabályaira, törvénytiszteletre. A nevelés kétféle módon történhet: meggyőzéssel és kényszer alkalmazásával. Az utóbbinak hathatós jogi eszköze a szabálysértési eljárás. — Mi előzi meg a szabálysértési eljárásokat? — A feljelentés. Az 1965-ös évben például 1158-cal több Csdki szalmája és a köztulajdon! Két deka bors: 160 forint — Hanyagok a fiatalok feljelentés történt Pest megyében, mint 1964-ben. — Ennyivel nőtt a sza- I bálysértések száma? — Másról van szó: ennyire megnőtt az igény a szocialista együttélés zavartalanságának biztosítása, az állampolgári fegyelmezetlenségek megtorlása iránt. Magyarán: a magán- személyek, a vállalatok, intézmények, termelőszövetkezetek ma már olyan szabálysértések esetében is feljelentést tesznek, amelyek fölött korábban szemet hunytak, amelyeket azelőtt „bocsánatos bűnöknek” tekintettek. Nézzünk egy példát: a szabálysértések között a leggyakoribb a tulajdon elleni vétség volt az elmúlt évben. Azt jelentené ez, hogy emelkedett a lopások száma? Nem! Azt jelenti, hogy ma már nem tekintik Csáki szalmájának a köztulajdont, hanem azok ellen is a megtorlás igényével lépnek fel, akik „csupán” 200 forint értékig dézsmálják meg azt. — Melyik járás „vezet” a szabálysértések terén? — A legtöbb eljárást tavaly a nagykátai járásban indították. Utána a budai és a mo- nori járás következik. — Vannak-e „tájjellegű” szabálysértések? — Vannak. Erdős vidékeken például gyakori a falopás. A tulajdon elleni vétségek száma a budai járásban a legmagasabb. Az engedély nélküli halászat és horgászás 95_ százaléka a ráckevei járásban fordul elő. A sajnálatosan nagyszámú engedély nélküli építkezésekben az utóbbi időkben Dánszentmiklós vezet. Tavaly — éppen ezért — az egyik építkezőt 2000 forint pénzbírságra büntettük. A „tájjellegű” szabálysértések közé sorolhatjuk újabban az önkiszolgáló boltokban történt lopásokat is, amelyeket főleg a Pest környékén lakó, Budapesten vásárló személyek köYSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ vetnek el. Ennek a vétségnek két jellegzetessége van: az egyik, hogy főleg nők a tettesei, a másik, hogy az ellopott áruk értéke ritkán haladja meg a 20 forintot. — Húsz forintért eladni a becsületet?! — Sajnos, így van. Az egyik ceglédi önkiszolgáló boltban például egy fiatal nő 2 deka őrölt borsot lopott. Másodfokon 160 forint pénzbírságra büntettük. Egy másik asszony 5 deka harmadosztályú kávénak „nem tudott ellenállni.” — Befejezésül... — Befejezésül arra szeretnénk kérni a sajtót, hívják fel a katonaköteles fiatalok figyelmét: legyenek körültekintőbbek! A tulajdon elleni vétség után számszerint a honvédelmi szabálysértések következnek. Oka: a fiatalok hanyagsága, fegyelmezetlensége. Elveszítik a katonaigazolványukat, elmulasztják személyi adataik változásával kapcsolatos bejelentési kötelezettségeiket. Az eredmény: pénzbírság. — Utolsó kérdésünk: vannak-e kiveszőben lévő szabálysértések? — Ilyenekről is beszélhetünk. Ma már sokkal ritkább a tilosban legeltetés — például a tsz földjein — mint két-három évvel ezelőtt. Csökkent a házilag vágott sertések húsának kereskedelmi engedély nélküli, kilónkénti árusítása. A rendszeres ellenőrzések hatására, kevesebbszer fordul elő a vásárlók megkárosítása. A termelőszövetkezeti gazdálkodás megszilárdulásával párhuzamosan, ritkábban szegik meg a földvédelmi törvényt, kevesebb a művelési ág változtatás. Mi — természetesen — azt szeretnénk, ha mindenfajta szabálysértés csökkenne. Ennek előfeltétele a megelőzés, amihez a közvélemény, a társadalom segítségét is kérjük. Nyíri Éva Zsuzsi, a gyárkémény Két „dinasztiát” nevelt Budafokon a domboldal: az egyik föld alá ereszkedett, hogy fényre hozza a mélységek fekete kincsét, a másik téglák millióin indul a felhők felé, kígyózó füstfelhőket ragaszt a nappalokba és az éjszakákba. Anyai ágon bányász a család, az apain kéményépítő. A bányászok elszóródtak Mecsektől Tatabányáig, de a kéményépítők együtt maradtak. Hárman építik a gyárkéményeket. A régi, füstlepte kémények mesterei — híres cseh, osztrák, olasz kéményépítők — között ott volt egy budafoki magyar kőműves is, a mostani Lemmich-testvérek nagyapja. Aztán a papa: Lem- mich Károly. Merre jártak ők, mit építettek, nem jegyezte fel pontosan a családi krónika. De néha, égett, füstmarta gyárkémények javítgatása közben, 30—40 méterrel a föld felett, acélszerszámmal karcolt téglákra bukkantak, s benne ott találják a nevet: Lemmich. Nem papírlapokon, kéménytéglákba vésett jelekben él a „dinasztia” három ember- öltőnyi élete. Ők hárman már nem karcolják nevüket téglába, betonba gyárkémények csúcsán. Felépítik a kéményt és mennek tovább. Károly a legidősebb, most negyvenéves, György huszonnyolc, Mihály huszonhat. „Már javában építettem — mondja Károly —, amikor az öcskösök inasnak jöttek hozzám.” — Az első kéményre emlékszik? — Komáromban ... 1949ben. Egyedül építettem, csak segédmunkásokat tudtak mellém adni. Először nem mertem vállalni, féltem egyedül, mert a felelősség azé, aki építi, de mondták; „Karcsi, csináld meg, kell: életbevágóan fontos! Életbevágóan!” Elvállalom, gondoltam végül, ha bele is pusztulok. — Most hányadiknál tartanak? — Az ötvenedik jubileumán már túl vagyunk. Az ózdi Martin-sor kéményeit húzzuk. — Mondják még, hogy „életbevágóan fontos”? — így nem, de mindig, mindenhol halljuk: „Fontos, nagyon fontos.” A Martin-sornál is azt szeretnék, ha már holnapra állna minden kémény. Mert türelmetlenül vár az acél. Fölülről, a magasból ismerik városainkat. Szombathely, Vác, Tiszapalkonya, Szeged, Salgótarján, Budapest. Föntről, a kémények betonkarimájáról makettek a házak, hosz- szú görbe vonalak az utcák és mozgó pontok az emberek. Mindezt olyan tiszta, éles vonalakban kell látniok, mintha fényképfelvételt néznének odahaza a szobában. „Ha egyszer elmosódik lenn a föld, vagy imbolyogni kezdenek a vonalak, nem szabad többet kéményre menni.” Ha egyszer megbomlik a harmónia a fönt és a lent között, búcsút kell mondani a kéményeknek „Szegény Ba- rán Feri tavaly lesett, pedig húsz esztendeje volt már a szakmában, önhibájából zuhant a földre. Pontosabban járt már odafent, mint a járdán. Elbízta magát.” Ök nem éreztek még soha szédülést. Számukra a tériszony ismeretlen. — Legfőbb parancsnokunk az időjárás — mondja György. — A szél megcsavarja a magasban az embert és akkor vége. Amikor látjuk, hogy meghajolnak és összeborzolódnak a fák, mi már fönt sem vagyunk. Tiszapalkonyán százméteres magasságban csak arra maradt idejük, hogy a följáró rácsra ugorjának. A kémény oldalához lapulva — a szél nem engedte mozdulni őket — ott várták meg a vihar végét Jelzőkészülékük az anyag- szállításhoz használt acélkötél, amely a föld és a kémény csúcsa között feszül. Ha sziszegni, surrogni kezd, rögtön leszálláshoz készülnek. Négyöt kilométerről megérzi a villámot az acélkötél, még csendes a levegő, de már tudjuk: percek, másodpercek alatt nyakunkon a zivatar.” — A kéményeken — szól Mihály — állandóan figyelnünk kell egymásra. Fölösleges mozdulatokat nem szabad megkockáztatnunk. A kémény — így tartják — az gyermekük. S amikor még újszülött, a betonalapozás elkészültével, „keresztapát” választanak neki. — Ki volt az utolsó „keresztpapa” ? — Özdon a főberuházó. Ö tette le az alaptéglát. — Ezzel végzett is? — Dehogy! — nevetnek mindhárman —, annyit kell ütnie az első téglára, hogy az szilárdan a megfelelő helyen álljon. Ahányat üt, annyi liter bort fizet — a „kémény egészségére”. — Kívánt valamit a keresztapa? — Azt kérte, véssük be a kéménybe a kislánya nevét. Tehát belekarcoltuk a betonba: „Legyen neved Zsuzsi, kísérjen szerencse.” — A „szülők” mikor ünnepelnek? — Amikor készen áll a kémény. Akkor mi hívjuk meg az építésvezetőséget, s koccintunk — a „kémény egészségére”. A két ,, dinasztia“ — a kéményépítő és a bányász — hatvan-hetven kitüntetést őriz odahaza. Ebből a kéményépítők — együtt laknak mind a hárman új budafoki házukban — negyvenötre vigyáznak. A legszebbet Károly tartja a vitrinben: kormánykitüntetés, 1958-ból. — Zagyvapálfalván az üveggyár kéményéért kaptam. Nemsokára viszontlátom, mert egy kisebb javításra hívnak. Az ilyen találkozás mindig el- érzékenyít egy kissé, mert minden kéménybe beleépítettem valamit a szívemből. így vagyunk ezzel mind a hárman. Kosa Csaba D őlt róla a veríték. Az azbesztköpeny úgy nyomta a mellét, mintha vasból lenne, haja beizzadt a fehér tökfödő alatt, a fene vinné el, aki kitalálta, hogy ezeket a sisakokat viselni kell, úgysem esik semmi az emoer fejére. Kamarás ragaszkodik hozzá: márpedig addig egy lépést sem tesztek, értitek? És naponta hússzor körberohangálja a vasemeleteket, majdnem átesik a kábeleken, a pattogó szikrák rostává égetik a nadrágja szárát, de nem törődik vele, csak a sisak fenn legyen. Hát valami van benne, az a szegény Bajbók gyerek csúnyán megégett. Milyen lett a képe! Amikor benn voltak nála a kórházban, egész idő alatt azt hajtogatta magában: a szerencsétlen, a szerencsétlen. Nem nagyon mert ránézni, szégyen, de valahogy iszonyodott tőle. Hogy megreparálták a doktorok! — Jobb a képed, mint eredetiben — ugratták, amikor — négy hónap után, vagy öt is lehetett — a kis Bajbók visszajött. Kamarás megmondta, ha valaki bántani meri, arra nagyon csúnya világ lesz. Értitek? Mindig ez az értitek? Az idegeire megy az embernek! Ráfújt a varratra, mintha holmi kis páka után hűte- né, valójában a tüdejében tombo’ó hőségből akart kiadni valamennyit. Meggy ulígy volt — gondolta, most leadja a lelkifröccsöt. Öntudat, meg kollektív szellem, s magában már készítette a mondatokat — mert kapásból nem megy gyorsan az embernek, a nyelvénél könnyebben mozdul a keze — mit feleljen. Nem gorombán, de azért megmondja, hagyják békében. Csak akkor lepődött meg, amikor Kamarás arról beszélt, hogy ha nem lenne terhére, félórára, órára, segítsen már ennek a Baj bók gyereknek. Nem ügyetlen legény ez, csakhát éve sincs, hogy szabadult... egy kis simogatás — boroná- lás ráfér arra, amit csinál. Már kérdezni akarta, miért éppen én, amikor Kamarás — belelát ez az emberbe? — megmondta: tudod, itt mindenki megnézegette a munkád. Lehet, hogy észrevetted, lehet, hogy nem, más a lényeg. Azt mondták, hogy jó kezed van. Jó kezed. Ezt azóta sem felejtette el. Ez tényleg jól esett. A fenébe is, nem maguknak valók ezek, csakhát kóstolgatják az embert. A helyükben ő mást tenne? Ilyen helyen igencsak tarka nép jön össze. Ki — miféle? Ki kérdi? Örülnek, ha valaki erre téved, s azt mondja: no, dolgoznék ezen az építkezésen. Hány szakmunkásnak nincs segítője, maga cipel, szaladgál, kilenc- ötvenes meg tíz-húszas órabérben. Szóval jól esett. A Baj bók gyerek elég makacsnak bizonyult, nem különösebben lelkesedett érte, a Fene nevet is ő ragasztotta rá, s eleinte volt, hogy a szeme közé nevetett. Azután csak ösz- szemelegedtek. Nem szégyellj, amikor szegénynek lángot velad itt az ember. A vas magába szedi a nap tiizét is, meg a többi meleget, s egyszerre köpi ki. A fene enné meg. Elmosolyodott: ő meg mindig ezt a fenét emlegeti. Nem véletlen csúfolják hát. Fene gyere ide, Fene jössz tévézni este? Fene gyere egy pofa sörre. Jó banda ez. Amikor két éve idejött, nagyon úgy nézte, nem sokáig marad. Kamarás ugri-bug- rinak látszott, rohant mindig, a képébe beszélt az embernek, érted, értitek? Mintha mindenki bolond lenne. A régiek sem kapkodtak utána, hetekig hagyták, hogy egyedül üldögéljen a falócán, az ágyán, ha szóltak, az sem volt több, mint hogy holnap ez lesz vagy az lesz. A munkában természetesen. Azt sem kérdezték tőle, hon- nét jött, minek, azt látta, hogy műszak után addig pakolnak, szöszmötölnek, míg ő lemegy. Biztos a varratokat vizsgálták. Pukkadt magában, nem meósok ezek, mi közük hozzá, de örült is, azt ugyan nézhetitek! Nem véletlen dolgoztam én kiemelt órabérrel, s ha nem rúgok össze , azzal a ripa- csos képűvel, akkor még ma is ott lennék, s nem közte- tek. A z első hónap végén jártak, amikor Kamarás melléje ült egyik este. Akkor már tudta róla, hogy ő a párttitkár, no — ma már ez butaság, de tett a haja, s mire eloltották, a csúnyán felhólyagzott, meg véresre mart képével meglátta, a bőgés kerülgette. Dühében, szégyenében. Mert ő sem hordta a sisakot, akárcsak a többiek, minek vette volna fel a gyerek? Pedig ha megteszi! E ste, amikor az orvos kitelefonált a kórházból, hogy jobban van Pityu, odament Kamaráshoz, s megmondta: ő elmegy. Innét el. Ö a hibás, ő tehet róla, ez a szegény gyerek egész életére... Kamarás leintette csak, látszott, ő is rágja magát, leintette: ne jajveszékelj itt nekem. Szó nélkül végigcsinálta a vizsgálatot, a jegyzőkönyvezéseket, mindent magára vett, holott Pityu — mert ez is hozzátartozik — beállt a kettes pillér alá, szégyen ide vagy oda, hogy a kisdolgát elvégezze, lusta volt lemászni két emeletet, dehát tudnia kellett, hogy ott úgy jön le a szikra, mint az eső. Még táblát is kitettek: a pillér alatt tartózkodni tilos. Dehát ilyen a sors, ez a gyerek is megfizetett érte. Amikor valamennyire megnyugodtak, s Pityut is kezdték rendbe tenni — ahogy Kamarás mondta — a doktorok, az apró, tömzsi ember egy este magához intette, s azt mondta, gyere, kerüljünk egyet. Kiléptek az estébe, a délutánosok tűzcsillagai világítottak, meg a vakító, megszokhatatlan fényerejű reflektorok, olyan volt, mint valami film, díszlet, moziban lát az ember ilyen képeket, s azt hiszi, a valóságban ilyen szép nem is lehet. Pedig lehet. Kamarás a Bajbók gyerekről beszélt, hogy szegénynek j nincsen senkije, anyja, apja ! se, valami öreg ángyikája ne- > velte, de már azt is régen ki-1 vitték a temetőbe, míg hoz-; zájuk nem került... hát szóval,! sok baj volt vele. Még refes : is volt, azaz rendőri felügye- : letes, mert belemászott vala-: mi buta ügybe, szerencséjére s ő nem csinált semmit, csak; elment az üzlethez, amit fel- > feszítettek, de azután otthagy- > ta a többieket, különben is! mindegy, régi ügy, szóval en- ! nek a gyereknek nincs senki- ! je, hogy ő — mármint Kama- : rás — úgy gondolta, ha visz- i szájon, hát jó lenne — a sö- : tétes, kápráztató fényekkel ; behintett úton lépkedve érez- ; te, Kamarás keresi a szavakat, > a nagyon pontos szavakat —, > ha többet törődne vele. Nem! barátságot kér, mert az nem : kérésre megy, de többet, mint i eddig. Vigye tévézni, mert ! nem nagyon szereti Pityu, ; még újságot sem olvas, nem- ; hogy könyvet... szóval ilyes- ; mi. Érted? E lőször arra gondolt, mi a > fenének vegye a nyakába > ezt az egészet, Kamarás érted- > je is ingerelte, de azután a! gyerekre gondolt, az össze- ! égett képére, s hirtelen, nem ! tudja miért, de Kamarás sza- : vai jutottak az eszébe. Benn : voltak Pityunál a kórházban, : az orvos — lehet, hogy így is : akarta? — akkor szedette le a < kötést, s jó idő után Pityu ek- ; kor nyitotta ki újra a szemét. > Kamarás szétlökte őket, kife- ■ lé mutogatott az ablakon, 6; vagy tízszer elmondta Pityu- ä nak: látod, látod kölyök, kék S az ég feletted?! Mészáros Ottó §
