Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-20 / 43. szám

MST negye» stMMgp 1966. FEBRUAR 20.. VASARNAP Uborka­szezon ? A Nagykőrösi Konzervgyárban — mint az or­szág többi kon­zervgyárában is, most „uborka- szezon” van. Egy- re-másra állnak le az üzemré­szek, hogy átad­ják gépeiket a karbantartó laka­tosoknak, az olasz Migasko üzemvezető tása nyomán kították át ikerfej szerszám­mal látták el. Ka­pacitása így meg­négyszereződött. DÉLIBAB Ismeri őket mindenki, nekik is biccenteni kell a legtöbb asz­tal felé és azután is csak futó pillantásokkal tájékozódhat­nak, hogy ki, kivel van, mi­lyen ruhában, mit iszik és mennyit. Ide másnap is el akar jönni a helyi vendég, aki egy kicsit büszke is törzsvendég rangjára. Ügy jár a Délibábba, mint az angol a klubjába. Egy asztaltársaság Ilyen törzsvendég P. F.-né is: — Mindennap kétszer va­gyok itt. Délben bevásárlás után bejövök a főtérre az újságokért, utána megiszom egy kávét. Este a férjemmel és a társaságunkkal jövök ide egy kis tereferére. — Pletyka? Nem sértődik meg: — Nem ... illetve hát, azért az ember szétnéz, hogy kik vannak, és mik vannak ... Főként miért jön ide? — A kávéért. Itt a legjobb a városban. — Otthon nem tudna job­bat főzni? — Dehogynem... csakhogy az egészen más. A presszó és a kávé csak együtt jó. Dr. V. J. szintén törzsven­dég. — Hogy miért járok be? Ugyan hová mehetnék? Nőt­len vagyok, unatkozom. Ez itt az egyetlen szórakozás. — így már nagyon kiábrán­dító, — vélem. — Meg lehet szokni, — le­gyint az ügyvéd. — Én min­dennap beesek, de hetenként kétszer program szerint. He­ten vagyunk az asztaltársa­ságban. Van köztünk orvos, pénzügyi szakember és nyug­díjas. A csütörtöki nap a to­tóé, vasárnap délelőtt pedig egy kazal újsággal jövünk be. Megbeszéljük, hogy mit ír a „Magyarország”, az „Élet és tudomány”, meg az „És”. Hát ez ;jut egy kisvárosj:,," ember­nek. És miután csak ez, az ember egyre inkább megsze­reti ... E.-ék öreg, nyugdíjas há­zaspár. Szinte itt laknak. Dél­előtt egy-egy szimpla és dél­után ugyanez. Nyugdíjfizetés táján kirúgnak a hámból és a néni rendel a férjének egy komplett reggelit: kávét egy kis vajjal, péksüteménnyel és egy kanálka dzsemmel. Ül­nek naphosszat, zajlik előt­tük az élet, már alig beszél­getnek, csak ülnek, ülnek, a pincérek már kérés nélkül hozzák a szimplát, jó hosszan és melegen. Itt lopnak egy kis szint az életükbe és talán így bliccelik el az otthoni fűtést. (Foto: Gábor) WARSANGI \ £/V¥ SZÓRÓ A vezető pislog, a kocsi megáll Majmok a volánnál Osztrák autón belga rendszám FARSANGKOR MEGINT SOKAN KOCCINTANAK ar­ra, hogy talán a tavasz meg­hozza a várvavárt lottó-, vagy OTP-autót. Aztán van­nak mások, akik majd a nyakukat törik. Egy részük amíg megszerzi, más részük miután megszerezte. Mint­hogy pedig ez világjelenség, lassan az emberiség ebből a szempontból is több cso­portra osztható, vannak, akik az autó után futkosnak — és vannak, akik előle. Sokan már benne ülnek, mások meg miatta... Szóval, az autó így, vagy úgy, de mindenki számára téma. Az ember viszont már nem ismeri ki magát a sokféle hír között, ami hó­napról hónapra ellepi a vi­lágsajtót. Minthogy nálunk is fellépett az autómánia s ebben majd hogy elérjük a világszínvonalat, tessék csak felfigyelni, vajon milyen hí­rek is keringenek az autó körül. Ugyebár nálunk leg­többen így áhítozzék az au­tót, hogy hajjaj, milyen gyorsan is lehet azzal cél­hoz érni. A modem ember nem is lesz meg nélküle. No, nézzük csak, mit írnak az autószaklapok, meg a város- rendező és tervező tudomá­nyos emberek a világváro­sokról? „A nagyvárosok köz­lekedése megbénul az autók miatt!”, „Lassul a forgalom”. És ami a jövőt illeti? Nemsokára ezek szerint ilyeneket fogunk hallani: — Milyen gyorsan ideér­tél Vácról... — Ja öregem, húsz kilo­méterrel jöttem, mázlim volt... AZTÁN ITT VAN A PAR­KÍROZÁS. Japánban csak az vásárolhat autót, aki előző­leg írásbeli nyilatkozatot ad, hogy hol szeretne parkírozni és közölnie kell az autó méreteit. Az autók tehát lassan kiszorulnak a váro­sok szélére. Viszont gyorsan lehet utazni villamossal és busszal. Ezt mi már elértük. Minek akkor közbeiktatni az au­tót? Aztán a másik érv: a nagy távolságokra mégis csak jó az autó. Hogy-hogy? A MA­LÉV állandóan közli új és újabb híreit arról, hogy megint új repülőjáratokat indít ide meg oda, orszá­gon belül és földrészek kö­zött. Utazzon repülőgéppel! Aki nem akar a levegőben utazni? Arra rászól a MA­HART: Utazzon szárnyasha­jóval! Akinek víziszonya van? Annak a MÁV ajánlja, hogy utazzék ilyen meg olyan Diesel-expresszeken. A MÁ- VAUT sem marad le. Utaz­zon gyorsjáratokon az or­szág minden részébe! Na tessék! Azért ezek az autómániások nem fogynak ki az érvekből. — Ez mind igaz, de vezetni milyen eivezei! Logynogy.' Jríác eppen az autógyárak legújabb kísérleteit röpítet­ték világgá a hírügynöksé­gek, amelyek s-zerint olyan automata csodákkal szere­lik fel az autókat, hogy már nem is kell vezetni, csak ülni benne. Lábpedál nem lesz, benzint adagol az automata. Sebességváltó nem kell, elvégzi ezt az auto­mata. A legutóbbi londoni autókiállításon a Ferranti Autógyár újdonsága például az volt, hogy egy 15x15 ern­es kis térképet az autóban elhelyezett ernyőre vetítet­ték. Az elektronikus irány­jelző tű állandóan mutatja az autó tartózkodási helyét. Már a térképet sem kell böngészgetni. A jugoszláv autómérnökök olyan elektro­nikus fékberendezést szer­kesztettek, amelyet a vezető pislogása hoz működésbe. Csak kacsintani kell és meg­áll az autó. Óriási. Felta­lálták az autóstoppot... Vagy: Jacques Sommesons francia mérnök kis méretű automa­tát készített, amely a veze­tőnek négyszáz méterrel előbb hang- és fényjelekkel jelez minden forgalmi táblát. Más: ugyancsak francia feltaláló, Feuillard előrepillantó tük­röt szerkesztett, amelyen a vezető láthatja, milyen jár­mű megy az előtte haladó gépkocsi előtt. Az amerikai és angol cégek bárral, frizsi­derrel, televízióval és süly- lyeszthető karosszériával ren­dezik már be a kocsikart, kísérleteznek a légpárnás au­tomata járművekkel. Szóval addig változtatnak rajta, amíg újra feltalálják a repülőgépet, meg a vonatot, meg a trolit, meg a buszt. Mindazt, ami nálunk már van. AZÉRT VAN, AMIT AZ AFOR ÁTVEHETNE. Persze, amíg még autóznak nálunk. Santa Monica kalifomia vá­rosban illatosított gázok jön­nek ki a kipufogókból. Mégis­csak más lenne, ha a ceglédi AKŰV tehergépkocsijai óle­vendula illatot árasztanának. Apropó, ÁFOu! Az övé a leg­szellemesebb hirdetés: „Hasz­náljon ÁFOR-benzi.nt!” Nem is próbál senki mást venni. Olyan hír is napvilágot lá­tott, ami arról győz meg, hogy az autóvezetést is meg lehet unni. Floridában egyre többen adták át a volánt a majmok­nak, s mint kiderült, elég óva­tosan és megbízhatóan vezet­tek. Ennek ellenére ezt rende­let sújtja s megszegőit pénz­bírsággal sújtják. Majmok te­hát -tt nem vezethetnek. Ak­kor hogy lehet, hogy nálunk meg annyiszor hallani a zeb­rák környékén: „Maga vén majom!” Egyébként erre a külföldi majmolásra jobban kellene vi­gyázni. A Budapest—Vác or­szágúton a Pest megyei közle­kedési rendőrség gépkocsi­járőrszolgálata nemrég furcsa rendszámú Volkswagent vett észre. Jellemző derék rendőr­ségünk éberségére, ugyanis a rendszámtábla belga számo­zású volt, a felségjelvény pe­dig „A”, tehát osztrák. A jár- i'őr megelőzve a gépkocsit, tár­csájával „megálljt" jelzett. Nagvnehezen volt csak hajlan­dó megállni s vezetője az iga­zoltatásnál egy szót sem szólt. Járőrünk próbálkozott: „Passe- port”, „Dokument”. Hiába. A vezető hol sápadt, hol piros- lott, végül nagy huzavona után ízes magyar nyelven szólalt meg: „Hiába, lebuktam.” A „külföldi” I. L. váci lakos volt, aki .egy még vámolás alatt ál­ló és Ausztriából ajándékba kapott kocsit „vett kölcsön" és saját gyártmányú táblát tett rá. Mégiscsak igaza lenne Mó­ricz Zsigmondnak: „Gyalogol­ni jó?” BIZONY LEGJOBB A GYA­LOGOSNAK. Hűtőfolyadékot csak nyáron használ, az autó­rádiót zsebben hordja, tankol­ni köhnyebb, mert több az ÁBOFOR, mint az ÁFOR, a gyalogos index nélkül is tud mutogatni, a gyalogosnál nem látszik, ha egy kereke hiány­zik, az se okoz karambolt, ha cikcakkban halad. Mi a ha­sonlóság? Nála is szükség le­het pótalkatrészekre, gondot okozhat a karosszériaápolás és a gyalogos is megbecsüli a jó kormányt. Ifj. Szitnyai Jenő Korunk tünete, számomra egy kicsit mindig megfejthetet­len talánya a presszó. A szel- lős, nagyablakos kávéház örö­kébe lépett anélkül, hogy funkcióit átvette volna. Itt nem lehet keretre akasztott új­ságot böngészni, a nap minden szakában zónapörköltet enni, friss sóskiflivel. A pincér ugyancsak elcsodálkozna, ha frissen csapolt sört kérnék stucniból és fogpiszkálóra szúrt sósheringet mellé. Sőt még teát is alig néhány helyen adnak. Sört üvegből szolgálják fel. de főleg a fekete és az erős szesz fogy. A mittudomán há­nyadik Rácz Laci helyett egy- szál zongora „húzza” — nos nem a talpalá valót, mert itt az emberek naphosszat csak ülnek. A zongora diszkrét kell, hogy legyen. Nem szabad olyan hangosan játszania, hogy az emberek ne értsék egymás be­szédét, de annyira meg ke'l nyomni a billentyűt, hogy a szomszéd asztalhoz ne hangoz­zék át a szó. Ezért a presszóba lépő a jellemző hangturmixot kapja, melyben keveredik a kávégép sustorgása, a zongora hangja a beszélgetés moraja, valamint a csészék, tányérkák és poharak csengése. Ehhez járul a kávé, a sütemények il­lata, a dohányfüst és behúnyt szemmel is tudom, hogy újra egy presszóba tévedtem. Vonz és taszít, bemenni mindig ki­csit céltalan, de kimaradni sem lehet belőle. Bejön ide piac­napon a kofa és a háziasszony, a hivatalok bezárása után a tisztviselő, a műszakból a munkás, a szabadságos katona és természetesen az újságíró is. A futó vendég története Mint ezúttal a ceglédi Déli­bábba. De most dolgozni. Nem bonyolódók intelligens diskur­zusba, és nem bámulom a szomszédaimat még akkor sem ha történetesen csinosak, fia­talok és hölgyek. .... ..... .. i3- ‘.VÍV :■ — Jaj, a mi vendégeink na­gyon rendesek. Ez itt Cegléden „elithely”. A bajt —, ha van ilyen — inkább a futóvendé­gek csinálják — mondja az üz­letvezető. Aztán elmesél egy ilyen futóvendég történetet. A Cegléden áthaladó autósok itt többnyire megállnak. A szó- banforgó vendég is egy ilyen kocsiból szállt ki és látszott rajta, hogy vagy borpincében fejtett ki ellenőrző tevékenysé­get, vagy pedig sok csárdában állt meg leöblíteni az út porát. Nem szolgálták ki. Előbb kért, majd fenyegetőzött: — Majd megtudják, ki va­gyok én — mondta és este li­kőr a vállalat központját ke­reste, hogy a személyzet elleni lépéseket megtegye. De a helyiek rendesek. És ez érthető is. Nekik ez a presz- szó szinte második otthonuk. Akik tilosban járnak A Feriék itt szerettek egy­másba a kislánnyal. Naphosz- szat ültek, ha volt szabad box, hát abban. Egy idő óta azonban alig járnak be. A kis presszóidul happy enddel végződött. Nemrégen össze­házasodtak, nincs szükségük a boxban lopott futó csókokra, kis kézszorításokra. Két gimnazista lány jön. Nekik ez tilos. Tilos, ezért különösen édes és izgalmas. Gyors léptekkel felmennek a karzatra, onnan lesnek le­felé, egyikük mindig az aj­tót figyeli. Nézik a fiúkat, a szerelmeseket, a fiatal zon­gorista felint nekik, majd felszalad egy percre. Gondo­lom, a kedvenc dalukat kér­dezte, mert visszatérve ha­marosan egyik modern slá­ger csendül fel a zongorán és a lányok mosolyogva in­tegetnek. A zongorára különben raj­tuk kívül senki ném figyel. Az ügyvéd és mások is szidták a zenét. Pedig jól játszik ez a fiú. Dehát az öregek szerint túl modern, sehol egy kis ope­rettdalocska, vagy valami ma­gyar nóta, a fiatalok viszont azt mondják, hogy „ciki”. D. L. bácsival a régi kávé­házakról beszélgetünk. — Hát ide nem lehet lóval behajtani és a pezsgős üveget sem vagdossuk a nagy tükör­be. De ez nem is hiányzik. Vi­szont nem tudom, mi akadá­lya lenne annak, hogy olvas­hatók legyenek a lapok. Ha az összesét megrendelnék, ez sem jelentene napi 30—40 forint­nál több kiadást. Egye pityeré, legyen emiatt 10 fillérrel drá­gább a kávé. Én már java­soltam .., dehát a keret... — Elmosolyodik: — Külön keret kellene az újságkeretre is. Én értem... magam is pénzügyi ember voltam. A tanácstól mentem nyugdíjba. De meg­érteni még ma sem tudom... A presszó lélektana — Megbocsátanak egy pil­lanatra ... — ülök le két lány asztalához, kockáztatva, hogy felháborodottan elutasítanak. Ketten ülnek, már egy félórá­ja figyelem őket. Alig beszél­nek. Mindketten húsz év alat­tiak. Nem küldenek el. — Hogy miért ülünk itt? Hát hol üljünk? A mozit lát­tuk. Nincs mit csinálni... — Várnak valakit? Vállrándítás a válasz. — Sok ismerős bejár ide... mindig akad társaság. — Az is előfordul, hogy ide­genek megszólítják magukat... mint például most? — Igen ... Ha szimpatikus, akkor dumálunk vele, de mi baj van ebben? — Ezek szerint én szimpa­tikus vagyok? — Nem... maga újságíró ... — Honnan tudja? — Mindenki tudja már... — nevetnek és észreveszem, hogy szinte mindenki minket néz. így hát nem folytatom. A presszó lélektanához hoz­zátartozik, hogy az unatkozó ember, jobb program híján azzal ül be, hogy hátha ma történik valami. Van valami benne a hazárdjátékos kocká­zatvállalásából. Napi két-há- rom órát tesz annak a tétjé­re, hogy a mai este nem lesz olyan eseménytelen, mint a tegnapi, tegnapelőtti, vagy az­előtti. íme... ma mi voltunk az esemény, ebben a kellemesen és unalmasan langyos állóvíz­ben. ősz Ferenc Három új rövidfilm A Magyar Filmgyártó Vál­lalat riport- és dokumen­tumfilmstúdió laboratóriu­maiban három rövidfilm utómunkálatait fejezték be. Rövidesen megismerhetik a nézők a „Hetenként ötször” című kisfilmet. A művészek ezúttal a sportolók világába vezetik az érdeklődőket. Elkészült a „Kelet kapujá­ban” című színes útirajz­film is, amelyet Szabó László rendezett és fényképezett. A film érdekes világba, a Ke­let színes forgatagába kalau­zolja el a nézőket. Ifj. Chiffer Pál rendező egy munkásasszony portréját rajzolta meg „Darun” című alkotásában. Ki mire büszke... § asszonyom. És azonkívül van- i nak még a lányok. t\ e már megint rájön a $ iz rapli, ábrándozik. — Mostanában jó munkám \ van, de azért szeretnék vég- \ re egy igazit. Precíziósat, fi- i nomat, ahol leheletnyi kü- $ lönbséggel lehet dolgozni... \ Mondom neki: — Lehelj csak rám.. hi-\ szén te ittál. Valóban úgy tűnik, de nem, \ a saját leheletem verődik \ vissza, persze én is ábrándo- $ zom. ^ — A héten ötven lottószel-\ vényt töltök ki — csak egy§ négyes legyen s felcsapok hi-\ vatalos lottózónak. Ha ötösöm ^ lesz, veszek neked egy eszter gapadot, hogy otthon se unat-§ kozzál... Hálásan bólint, de már ke-\ zel, délutáni műszakos, s két \ órával előbb benn szeretne § lenni. Nekem nem ilyen sürgős, \ éppen álláskereséssel foglal- $ kozom. S azért én is kilépek, $ eszembe jutnak a lottószelvé-S nyék. ^ í t kell variálni a sziszté- \ fi mát, kifaggatni a hallga- \ tókat, nincs-e valami elképze- \ lésük. Igaz, szellemi robot, de $ robot. S akkor még mi mun- $ kába kerül annyi szelvényt ki- ^ tölteni... ^ Nagy S. József $ padom, egy svájci kiseszterga, csakhogy nem beszél.. L eintem: — Először is hazaáruló vagy, mert bojkottálod az össznépi esztergákat. Másod­szor kapitalista, mert kizsák­mányolod a szegény padot — neked gépállásod sosincs? Vérig sértve tiltakozik: — Az lehetetlen! Legföljebb vasárnap. De én már vasár­nap is... — Állj! — teszem ki az in­dexet — ne is folytasd. Szóval így szenteled meg az úr ál­dott napját! Na jó, majd a po­kolban önkritikát gyakorol­hatsz. Ezekután kérdem tőle: — És a hétfővel hogy állsz? A vasárnap második napjá­val? Aprólékosan magyaráz: — Szeretem a hétfőt. Kipi­henve mégis más bemenni... Fölhördülök: — Hogyan, te hétfőn be­mész? És miféle pihenésről beszélsz? Hát már nem jársz a lányokhoz? Elpirul. — Tudod, az asszony, és eb­ben a korban ... — Tudom, nekem is van 5 T)üszkén mondja nekem az \ ÍJ esztergályos Saranyik: J — Fiam, harmincöt éve va- $ gyök egy helyen, ezalatt csak \ a padom változott kétszer. Ezt J csináld utánam. 5 Magam is esztergályos va- $ gyök, mégis elhessegetem a $ felszólítást. De amúgyis lehe- \ tetlen, eddig öt év alatt ép- 5 pen harmincöt helyen voltam. \ S nem kevésbé büszkén köz- \ löm is vele. 5 ^ — Te, te, az is valami, 5 év ^ alatt 35 helyen voltam, eddig i 65 esztergapadon dolgoztam, \ mert persze házon belül is i válogattam. S $ Saranyik meg se hall, to- ^ vább hajtogatja a magáét: $ — Nálam régebben csak az ^ öreg Mándics van ott, a Kra- i pák, a Bimba ... $ Nem engedi befejezni, én is \ hivalkodom. 5 — Bimba — tudom! Egyszer $ két hétig én is dolgoztam mel- § lette, nem bírtam ki, mert $ mindig pálpusztait evett. Ak- ^ kor átmentem a Rótt bácsi- § hoz, tollat fosztani, kicsit \ meguntam az esztergapadot. \ Saranyiknak imádság dől a 5 szájából: i — Oh, nekem most van egy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents