Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-19 / 42. szám
Az elnök vezetésével Az őszi sok csapadék és a téli hó olvadása több községben problémát okozott. A péteri Rákóczi Tsz szántó- területének jelentős részét is ellepte a belvíz. A szántóföldeken kívül jelentős mennyiségű őszi vetés is víz alá került. A járási tanács intézkedése nyomán a tsz-ben hathatós intézkedést tettek a belvíz veszély megszüntetésére, a földekről, vetésekről a víz elvezetésére. A tsz-elnök vezetésével majdnem húsz fős brigád sietett a már korábban kirendelt „vízeresztők.” segítésére. Igyekeztek a vetésekről, a szántóföldekről a belvizet a csatornákba leengedni. Sajnos, munkájuk, erőfeszítésük nem járt teljes sikerrel, mert a határban elég sok teknőszerű mélyedés van, ahonnan a vizet nem lehet sehová leengedni. Így kénytelenek „tétlenül” nézni, hogy elszivárogjon és elpárologjon ez a vízmennyiség. A kezdeményezés és a személyes példamutatás minden esetre dicsérendő dolog. Biztosra vehető, hogy a többi tsz is hasonlóképpen cselekszik, követi a Péteriek példáját, igyekszik a veszélyes belvíztől megmenteni, megóvni azt, amit lehet <MJ) MOHOMIDfn PíST;MÍGYEI HÍRLAP IÖNKIADASA VIII. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM 1966. FEBRUAR 19., SZOMBAT Jegyzőkönyv a becsületről Soha ilyen szívesen nem olvastam jegyzőkönyvet, mint ezt az egyetlen géppel teleírt lapot, mely a hivatalos közlemények tradicionálisan száraz módján arról szól, hogy 1966. február 9-én a késő délutáni órákban két gyerek bement a járási kapitányságra és leadott egy darab barna pénztárcát, melyben 900 forint és néhány hivatalos írás, igazolvány volt. Illési Endre hatodik és Kása József nyolcadik osztályos tanulók, a monori Ady Endre úton bandukoltak, s miközben elpöfögött mellettük egy traktor, látták, hogy a traktoros zsebéből kiesik egy bőrtárca. Utána szaladni már nem tudtak, mert mire felvették a pénztárcát tulajdonosa már messze járt, így azonnal bevitték a rendőrségre. Másnap — február 10-én, a jegyzőkönyv tanúsága szerint tulajdonosa, Gaál Kálmán átvette az elveszettnek hitt jószágot. Nem szenzáció ez, de sajnos nem is mindennapos eset. A talált pénzt a legritkább esetben viszik be a rendőrségre, s aki elvesztette, fájó szívvél bár, de lemond róla. Ezért érdemes megírni a két kis úttörőt, akik a világ legtermészetesebb dolgának tartották, hogy a 900 forintot tartalmazó pénztárcát visszajuttatják tulajdonosának. Mert az ilyesmiért még dicséret és megbecsülés jár, ezt megjegyezzük, megköszönjük, emlegetjük. S elmondjuk, vagy megírjuk azoknak, akik még nem tartják természetesnek. <d) 400 mázsa lápfölddel kötik a homok tápanyagtartalmát A MONORI KOSSUTH TSZ TERVEIBŐL 99 ÉDES ANYANYELVŰNK“ m z egyre szaporodó érte- /m kézieteknek van egy időpontja, amikor ha nem is a bicska, de a jegyzetfüzet kinyílik a zsebemben. Az a perc ez, amikor körülbelül huszadszor hallom, hogy a kérdést súlypontozni kell az elvtársak felé. Ez a magvas megjegyzés mindig nagy sikert arat, mert látszik belőle, hogy alkotója nem beszél a levegőbe. Van neki egy kérdése, mely megoldásra vár. Méghozzá fontos kérdés ez, azért kell súlypontozni, méghozzá az elvtársak felé. Ettől persze nem oldódik meg —- viszont súlypontozódik, és ez is valami. Az illetékes elvtársak álmát sem zavarja, hiszen csak feléjük súlypontozzák, és nem nekik. * másik nem kevésbé ked- veit szóficam olyan kérdésekre vonatkozik, melyhez az asszonyoknak is van valami közük. Ezért kell őket az asszonyok keretén belül értékelni. Kell, mert ha megtörténik, akkor már nem az asz- szonyok keretén belül értékelik, hiszen akkor az asszonyok által bitorolt keretbe belép az értékelő, s ettől a keret nemet változtat. Vagy csak egy asszony kerete lesz, melyben asszony értékeli ezt a nyilván jó előre súlypontozott kérdést. A legmegdöbbentőbb mon- Si dat így hangzott: a ktsz- ek szorgalmasan állnak a termelés háta mögé. Mi derül ki ebből? Hogy valakik termeltek, s ezek a ktsz-ek fogták magukat és a más termelésének a háta mögé álltak, s úgy csináltak, mintha a saját termelésük lenne. Tették ezt méghozzá szorgalmasan. Jaj, de nem szép dolog ez. Még akkor sem, ha szorgalmasan csinálják. (dm) A terméseredmények megjavítása érdekében a csévi határ szomszédságában holdanként 400 mázsa lápfölddel kötik, gazdagítják a kósza természetű homok tápanyagtartalmát, s így kierőszakolják, hogy két-három mázsa rozstermés helyett értékesebb burgonyát, paradicsomot teremjen. Persze 100 mázsán felül... Hatvan holdon a lápföld már az aláfordításra vár, 25—30 hold javítását pedig pótkeretből remélik. Ilyen lendülettel történő talajjavítás mellett a termelőszövetkezet laza ösz- szetételű homokos területe három-négy év alatt teljesen megváltozik, szerves trágya kiegészítésével belterjesebb, nagyobb jövedelmet jelentő kultúrák termesztésére is alkalmassá válik. A vetésterület növelése nélkül a hozamok emelése a cél. A 300 mázsás silókukoricatermés, 30 mázsás lucernaszéna és 30 mázsás májusi porí- tású kukoricatermés. Mindennek alapja a bűvös kör: nagy termés — sok jószág — sok trágya — nagy termés. Persze, már a kemizálás is „termékeny talajra” lelt ebben a gazdaságban. A gyomok irtását szolgáló vegyszereket karbamiddal házasítják, s a növényt a levélen át ható trágya gyorsabb, erőteljesebb fejlődésre készteti, egyben a termés is gazdagabbá válik. A kalászosok mellett a burgonya meg a paradicsom újszerű levéltrágyázása is hozzájárult ahhoz, hogy a munkaegység értéke 50 forint fölé emelkedett k. s. Talajvíz a betonúton Vecsésen a régi iskolánál mintegy 20 méteres hosszúságban a feltörő talajvíz úgy eláztatta az utat hogy a burkolat annyira lesüllyedt hogy a közlekedés ezen a részen veszélyessé vált. Az útügyi igazgatóság gyors intézkedéssel salakkal töltötte fel a megrongálódott útszakaszt. Az út végleges javítását is megkezdték. A. jókedv ára Mohácsi Béla pilisi lakos, Budapesten a Rottenbiller utcánál belekötött a trolibuszra várakozókba, szidalmazta őket. Az ittas férfi teljesen alaptalan felháborodásának a rendőri beavatkozás vetett véget. Így a hangoskodást rendszerint követő verekedés elmaradt, de nem maradt el az ötszáz forintos pénzbüntetés. Megjavítják az Úri—Gomba közötti kövesutat DOLGOZATÍRÁS (Foto: Péterffy István) Járásunkban az elmúlt években több olyan közutat megjavítottak, amelyek korábban eléggé elhanyagolt, megkopott állapotban voltak. Mind ezen erőfeszítések ellenére akad még néhány olyan kövesút a járásban, amelyre ráfér a generálozás, a nagyjavítás. Ezek közé tartozik az Úri és Gomba közötti kövesút Igaz, hogy nem a legforgalmasabb ez a szakasz, de mégis van rajta forgalom. Csak örülni és üdvözölni lehet az illetékesek elhatározását, hogy 1966- ban felújítják, illetve megjavítják ezt a szakaszt. A kezdeti lépések már meg is történtek. A javításhoz szükséges kőmennyiség jelentős része már a helyszínen van. A javítás megkezdését jelen pillanatban kedvezőtlenül befolyásolja, hogy a kövesútakon bizonyos fokú felfagyások történtek, melyek nehezítik és veszélyeztetik a közúti forgalmat. (muka) Rövid téli szünet után szerdán ismét mozgalmas élet kezdődik a labdarúgó szövetségben. Elkészítik az éves programot, a járási bajnokság és a különféle kupák kiírását, megrendezik a játékvezetők továbbképzését és intézkedéseket tesznek a szakosztályok munkájának elősegítésére. Az éves programot a szövetség néhány vezetője már ösz- szeállította. Ez is mutatja, hogy ez évben a személyi ösz- szetételben is megerősített labdarúgó szövetség tervszerűbb Vecsési káposzta az NDK-ba Több mint tíz vagon fejeskáposztát indítottak útnak ezen a héten a vecsési vasútállomásról a Német Demokratikus Köztársaságba. Üllőről tiz megrakott vagon Svédországba indult, a monori vasútállomáson berakott káposztát szintén a nyugati államokba irányították. Akik későn kezdték... KETTEN Hetenként csak egyszer? -|- Az úriak jól akarnak szerepelni az idén is latok után előkerült a labda — mindenki örömére. Először csak passzoigattak, majd két kapura is játszottak. A csaknem kétórás edzés után bizony jólesett a fiúknak a pihenés ... Úriban nem titkolják, az idén még jobban szeretnének szerepelni a bajnokságban, mint tavaly. Céljuk: a bentmaradás, a 6., 7., 8. hely valamelyikének megszerzése. Tudják, a csoport a két elsővel megerősödött, de ennek ellenére reménykednek ... Az úriak hetente csak egy edzést tartanak. Jó lenne, ha hétköznap is tartanának edzéseket, mert így sokkal jobb erőnlétben tudnák várni a bajnoki rajtot. Újság még náluk, hogy Trepák kapus bevonult, s helyettese minden bizonnyal Borbás lesz majd. Első barátságos mérkőzésüket február 27-én Tápió- süly ellen vívják. Összegezve: az úri 11 későn kezdte el az edzéseket. A kitűzött cél ilyenformán nem lesz könnyű ... g. jmunkát akar végezni és ugyanezt a követelményt állítja az egyesületek szakosztályai, szakvezetői elé. Két alkalommal szerepel ez évben járási válogatott találkozó a programban. Május 22-én Nagykáta járás válogatottja, június 26-án pedig a vecsési VIZÉP csapata lesz járásunk legjobb felnőtt tizenegyének ellenfele. Ez évben először válogatják össze iskolai és egyesületi csapatok játékosaiból a járási serdülő válogatottat. — amely május 30-án megyei tornán vesz részt. Ugyancsak új szín az 1966. évi labdarúgó programban az országos ifjúsági kupa járási selejtezőjének megrendezése. Ebben a küzdelemsorozatban az egyesületek ifjúsági csapatai vehetnek részt. Az első forduló március 6-án lesz. A sportegyesületek vezetőségeinek jövő hét szerdáig kell jelentkezniük a járási bajnokságra. Ekkor dönti el ugyanis a labdarúgó szövetség elnöksége, hogy mely csapatok jelentkezését fogadja el. Az elmúlt évben népszerűvé vált kispályás labdarúgást kedvelők az országos sportnapok járási ünnepségének keretében Vecsésen június 26-án rendezett tornán hódolhatnak kedvelt sportjuknak. —sk— — Nagy farsangi bált rendez a vecsési művelődési otthon ma este. A zenét a közkedvelt és népszerű Saturnus együttes szolgáltatja. ÍTgyeletes orvos Gyomron dr. Lányi Péter, Monoron dr. Péterffy Gusztáv, Pilisen dr. lllanicz Elemér, Üllőn dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen dr. Pauchly Géza tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron az Ady Endre úti, Vecsésen a János utcai. MAI MŰSOR MOZIK Ecser: Tilos a szerelem. Gomba: A Tenkes kapitánya n. Gyömrő: Iszony. Maglód: A kórterem. Mende: Jégmezők lovagja. Monor: Riói kaland (széles). Nyáregyháza: Tenkes kapitánya I. Pilis: Tilos a szerelem. Tápiósüly: Ki volt dr. Sorge? Tápiósáp: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig. Úri: Szerelmes biciklisták. Üllő: Szép családok (széles) Vasad: Hurrá nyaralunk. Vecsés: Bolondos história (széles). ß eülsz a moziba és csak akkor térsz magadhoz, amikor 40 perc múlva megjelenik a filmvásznon a felírat: vége. Megdöbbentő szép képeket látsz. Egy fiúnak megtetszik egy lány. (Sablonos a téma eddig, legyintünk: ismerjük már!) Meg akar ismerkedni vele — de a lány nem válaszol. Nem válaszolhat... Süketnéma. Létezhet-e valami az életben, ami összekapcsolja őket: a zenész fiút és a süketnéma lányt? A film egyértelműen igent mond erre. A szeretet, az akaraterő minden korlátot ledönthet az emberek között. Ezt mondja a film. Aztán elolvasod Gerelyes Endrének: Töprengés az éjszakáról című novelláját és tanácstalanul állsz: igen, ez is egy világ. A vakokról van szó... világuknak, ennek a zárt, külön kis világnak megdöbben tőén szép feltárása, gondolataik, s az író gondolatainak feltárása kitűnő tmberi portrékat eredmé- hyez. M. Ferenc jut az eszedbe, ez a munkás Apolló, ez a fejedelmi erőtudatú atléta a kiszámíthatatlan falum hatására máról holnapra B vakságba és öngyilkosságba ixt. Happy end és tragédia. Igen. Mint az életben. Akaraterő. Ki hogyan tudja elviselni a sors csapását — ezen múlik minden — mondhatná valaki. De nem igaz. A környezet, akik eddig körülötte éltek, azok hogyan kezelik őt tovább, ez a titka mindennek. Tavaly a vakok intézetében jártam, nagyon sok történetet hallottam orvosoktól, betegektől egyaránt. Ezeket mind elmondani, egy regényben is nehéz volna. Meséljek a boldog fiatalemberről, akit 24 éves korában üzemi baleset ért — elvesztette a szemevilágát — és aki fél év múlva öngyilkos lett. Boldog fiatalember ... igen, az volt. A baleset után pedig? A felesége otthagyta, a két gyermekét sem láthatta, nem érezhette a közelében. A felesége nem engedte. Nem akarta egy vakkal leélni az életét. Tragédia. Valahonnan orvosságot szerzett — sokat, nagyon sokat... Nem akart teher lenni. Vagy meséljek a boldogságról... arról, hogy ketten a vakok intézetében találták meg egymást. Egymás kezét fogva jártak mindig, mindenhova. És mosolyogtak egymásra. — Te nagyon szép lehetsz — mondta a fiú. — Te is — felelt a lány. Igen, ők nagyon szépek voltak. A szeretet, a megértés széppé teszi az embereket. Emberek, emberek, akiket nem kímélt a sors, akik szeretnének úgy élni, mint mi — te meg én. Megkérdeztem tőlük: mit szeretnének látni. Az embernek önkéntelenül elszorul a szíve, ha a válaszukra gondol. — Szeretném magam látni, nem tudom, milyen vagyok — mondta az egyik. Vakon született. — A gyerekem szeretném látni. Biztosan nagyon szép, nagy gyerek már. Csak ezt akarom — és utána akár meg is hallhatok, (öt évvel ezelőtt vakult meg. Utána elhagyta a felesége.) Külön világ az övék. Belső feszültséggel terhes, önmagukkal küzdő, külön világ. Segíteni kell nekik — segíteni szép szóval, tettekkel, ahogy lehet. Nem szabad, hogy feleslegesnek érezzék magukat. Erezniük kell, hogy mindig velük van valaki. Szalontai Attila az úri laoaarugocsapat tavaly újoncként szerepelt a megyei területi bajnokság Déli csoportjában. Amikor megnyerték a járási bajnokságot. a rosszmájúak azt mondták: Kár nekik a területibe menni, úgyis kiesnek ... Nos, az úriak alaposan rácáfoltak erre a véleményre. Végeredményben a 8. helyet szerezték meg, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy még előbb végezzenek. A csapatban igen jó volt az öregek—fiatalok aránya, s így nem csoda, hogy sokszor idegenből is elhoztak pontot, illetve pontokat. Leigazolták Borit Tápiósülyből, aki jól illeszkedett a csatársorba. Az idén egy kicsit későn ébredtek az úri 11 tagjai. Tornaterem hiányában, az elmúlt vasárnap tartották az első edzésüket szabadban. Az edzést Sára, a csapat balösszekötője vezette, aki a jövőben is irányítója lesz a csapatnak. A fiúk legalább négy kilométert futottak ezen az edzésen. A játékos edző bizony megdolgoztatott mindenkit. A futás és gimnasztikái gyakorol \K HÍREK Az MNK selejtező vasárnapi fordulójának győztesei (15 csapat) és a Gyömrői Spartacus SE alkotja ezt a 16-os mezőnyt, amelyik a megyei első osztály 16 csapatával játssza majd a megyei selejtezőket. Február 27-én lesz az első ilyen forduló. Györhrő mindenképpen, Pilis pedig ha most vasárnap győz Tápiószecsőn — szintén otthon fogadja majd megyei | elsőosztályú ellenfelét. (B. M.) | A Magyar Népköztársaság Kupa további küzdelmeiből e megyei labdarúgó szövetség két csapatot törölt. Ez a döntés járásunkat is érinti, meri Abony II. mellett Monor II. csapatát is kizárták a küzdelmekből. Mint ismeretes Monoi II. Pilis ellenében szerzett jogai alapján jutott tovább. Így most a Pilisi KSK csapatát sorsolták be a megyei selejtezőbe és vasárnap már Tápiószecsőn kell játszaniuk. LABDARÚGÁS: A járási bajnokság rajtja: április 10