Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-13 / 37. szám
1966. FEBRUÁR 13.. VASÁRNAP MECfEl Látogatás Lőrincz Vitus műtermében A festő a színek igéivel beszél. Minden egyes alkotása rész önmagából. Mondhatnánk úgy is: önmegvalósulása. Aki rajong a festészetért nem az illúziókeltő igék megelevenedését keresi a vásznon, hanem azokat, amelyek közel tudnak férkőzni a valósághoz nőtt érzésvilághoz ... Ezekkel a gondolatokkal nyitok be Lörincz Vitus fiatal festőművész műtermébe, ahol szín- és emlékérlelő csend fogad. A Fóti Gyermekváros délutáni zsivajából csak hangfoszlányok jutnak el az ablakig A művészt az állvány előtt találom. Éppen egy téli tájképen dolgozik. Fekete, nyugta- lan-lobogású szemével újra és újra végigtapogatja a friss színeket. Sorra megmutatja utolsó találkozásunk óta készült alkotásait. Nem kevesebbről, mint hét év „terméséről” van szó... Másfél óra is beletelik, amíg az utolsó akvanellt leveszi az állványról. Termékeny esztendők voltak — jegyzem meg, miután kissé feloldódik bennem a képek szuggesztív hatása. Másfél órája élék a fiatal művész színekbe-álmodott világában. Változatos és gazdag világban. Különösen a „Beszélgető asszonyok”, a „Fürdőzők” és az „Alkony” című olajfestmények kötik le figyelmemet. Ebből a három alkotásból szinte következtetni lehet egész művészi magatartására, felfogására, szemléletére. A „Beszélgető asszonyők”- ról nyugalom árad: az ölbe- ejtett, pihenő kéz, a kényelmes testtartás, a fa mögött sündörgő kutya komótos járása, a fák fény-kül- lős zártsága, mind-mind a falusi táj jellegzetes nyugalmát sűríti magába. Ezek az oldottabb kontúrok a művész kiegyensúlyozottságáról is árulkodnak. A „Fürdőzők” már a művész másik énjét vetíti elém. Magas sziklafal előtt, a víz partján egy emberpár néz egymásra kétségbeesve, kín- ba-gyűrt arccal. A szikla tetején három fa áll, a vágy, a remény, a beteljesülendő boldogság szimbólumaként. Elérhetetlennek tűnő fák ezek. Miért látja a beteljesülendő boldogságot ilyen pesszimistán? Voltaképpen az ő megvalósítandó álmai, művészi tervei előtt állnak sziklafal- nyi nehézségek. (Több képe arról tanúskodik, hogy reményeit nem tudja földre- vemi semmi, még a sziklák látványa sem. Ez egyben azt is igazolja, hogy a sziklán álló fákat el akarja érni.) Dinamikus feszültség érződik az „Alkony” című festményén. A dombok mögé ereszkedő nap a hegyélet is átizzítja — vöröses fény vonja be az egész tájat. A kép bal oldalán az élet alkonyára rádöbbenő asszony arca látható. Mögötte a házak összezsugorodnak, mintha a környezet lényegtelen lenne, csupán az Emberre irányítja a figyelmet. Műteremlátogatás után eddigi életútjáról érdeklődöm. — 1933-ban születtem. Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola rajztanár képző szakára kerültem. Mivel ezt a szakot megszüntették, tanulmányaimat a Pedagógiai Főiskolán fejeztem be. A főiskola után Bonyhádon lettem rajztanár. 1957—62-ig a Magyar Képzőművészek Szövetsége Tolna megyei munkacsoportjának voltam tagja. 1959-ben az Emst Múzeumban, az országos rajzpedagógiai kongresszus alkalmával rendezett kiállításon is szerepeltem. 1960-ban vett fel tagjai sorába a Képzőművészeti Alap, valamint a Fiatal Művészek Stúdiója. Ez idáig Pécsett és Budapesten, a Fiatal Művészek Klubjában jelentkeztem önálló kiállítással, Ezenkívül számos tárlaton vettem résrtp^többek között Miskolcon is, a VII. országos kiállításon. — Mikorra várható egy nagyobb önálló kiállítás? — Talán még ez évben. A tárlatlátogatók bizonyára szívesen fogadják majd képeit. És érdeklődéssel, mint általában az olyan művészekét, mint ő is, aki saját sorsán leszűrt, letisztult emberi érzéseket visz vászonra. Tamás Menyhért Ha a zsákon lyukak vannak A napokban tartotta zárszámadó közgyűlését a gyáli Dózsa Termelőszövetkezet tagsága. A szövetkezet gazdái, szinte valamennyien ott szorongtak a kis kultúrteremben, fegyelmezetten hallgatták a vezetőség beszámolóját, amelyet Patai János elnök mondott el. A fegyelmezett magatartás külön is kiemelendő, mert bizony elegendő bosszúságra adott okot az elnöki beszámoló. Tizenhat évvel ezelőtt alakult Budapesit tőszomszédságában ez a termelőszövetkezet. Sok vargabetűt végigjárt a mintegy 1000 hold közös szántóval rendelkező gazdaság. Bár az elnök eredményként könyvelte el, hogy sohasem volt mérleghiány, de az is igaz, hogy a jövedelem tekintetében nem tudott versenyezni az ipari üzemekkel. Főként ennek tulajdonítható, hogy az alapító tagok közül alig néhányan tagjai a szövetkezetnek, de helybeli is alig akad. Többségük „messziről jött”, ahogyan mondják: bevándorló. Otthonra leltek itt, a családfők a szövetkezetbe léptek, míg a családtagok a főváros üzemeiben dolgoznak. Érdekes módon a gazdaság nem küzd munkaerőhiánnyal, legalábbis ami a földterülethez viszonyított létszámot illeti. A 193 tagból 176-an többé-kevésbé rendszeresen dolgoznak. A gépesítés foka is megfelelő. A földek minősége változó, de semmivel sem rosszabb, inkább jobb, mint a környező községeké. Az alapvető feltételiek tehát biztosítottak az eredményes gazdálkodásihoz, s ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a főváros piacai biztos értékesítési lehetőséget nyújtanak, akkor jogos ja tagságnak az a véleménye, j hogy előbbre kellene tartania f a szövetkezetnek. Az elmúlt évben nem vált valóra a vezetőség és a tagság elképzelése. Az 1964. évihez képest, csaknem négy és fél ezer forinttal csökkent az egy- egy dolgozó tagra jutó jövedelem, Munkaegységenkint 34,89 forintot terveztek, az eredmény 29,73 forint. A dolgozó tagok átlagos jövedelme 13 277 forint. Az utóbbi számadat nem mutat rossz képet, de ha számításba vesszük, Zárszámadó közgytalés a gyáli Dózsa Tsz-foeii beírva, hogy „áruházi eladó”, ' beállít egy üzletbe, és eladásra kínál vadonatúj krombikabátot, öltönyt, cipőket stb. Azt hiszem, hogy a régi Teleki-téren, ahol nem egy hivatásos orgazda is volt, nem mertek volna hasonló körülmények között ilyen holmit egy gyerektől megvásárolni. A két fiatal tolvaj azonban bízott abban, hogy a felvásárlók között vannak bürokraták, akik a személyi igazolványnak csak a számát nézik és ezért mertek közel 40 000 forint értékű holmi ellopására vállalkozni. Ugyanakkor dicséretre méltó a kecskeméti bizományi üzlet dolgozójának magatartása, aki felhívta a rendőrség figyelmét, midőn ott, az egyik tolvaj eladásra kínálta a holmikat. BIZTOS, MÁS KÖRÜLMÉNYEK IS KÖZREJÁTSZOTTAK. Hogy mi? Talán néhány rossz barát, talán néhány „krimi” regény vagy valami más is, nehéz megmondani. Sem a rendőrség, sem mi, nem tudjuk ezt teljes határozottsággal és pontossággal egy bűnügy nyomozása során felderíteni. Nézzük azonban a szülők felelősségének kérdését abban a vonatkozásban, hogy a két fiatal „kvalifikált bűnözővé” vált a becsületes környezetben. Valóban ez a két, nem egészen húszéves fiatal a bűnözés oly „magas iskolájáról” tett tanúságot, amit a mi tapasztalatunk szerint, csak hosszú rutin után sajátítanak el hasonló bűnözők Olyan betörőszerszámokat készítettek, hogy azokra a bűnügyi múzeum tart igényt. Céltudatos pontossággal teremtették meg a bűncselekmény elkövetésének előfeltételeit. Hideg számítással kitervelték, hogy az éjszakai órákban egy kirakatot akkor kell és lehet észrevétlen kifosztani és betörni, amikor a közeli autóbuszállomásról az autóbusz elindulva zajt csap. Ugyanakkor a két „kvalifikált bűnöző” egész tevékenysége tele van kamaszos vonásokkal és a pubertáskor pattanásaival is. A betörés terepének, a felvonulás és elvonulás útvonalának vázrajzon való feltüntetése és ennek a rajznak a lakáson tartása, a betörésekről tudomást szerzett személytől oly nyilatkozat beszerzése, hogy a megtudottakról hallgatni fog, mint a sír, s ennek a nyilatkozatnak a lakáson tartása nem „kvalifikált bűnözőre”, hanem a bűnügyi ponyvából kitenyésztett kamaszfantáziára utal. De felelős-e ezért egy szülő? Én azt mondom, hogy igen. MINDEN SZÜLŐ FELELŐS a nevelésére bízott gyermekért. Felelős annak testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséért. A gondos szülő orvos nélkül is észreveszi, hogy a gyermek beteg, mert sápadt, vagy csendes, vagy levert. Orvost hív, mert tudja, hoPv felelős a gyermek testi és szellemi fejlődéséért. Hány olyan szülőt láttam már, akik idős korukban nekiláttak és számtant vagy fizikát tanultak, hogy iskolás gyermeküknek segíthessenek. De ugyanígy, szinte kézenfogva, köteles minden szülő az emberformálás művészetével, ráhatással és elsősorban egyéni példamutatással, vezetni gyermekét mindaddig, míg a saját lábára nem áll. Észre kell venni az első kis füllentést, az első torz nézetet, az első kis botlást és meg kell találni a módját annak, hogy a gyermekben az ép erkölcsi normák kerekedjenek felül. Mondhatnák egyesek azt is, hogy az erkölcsi érzületnek nincsenek olyan látható jelei, mint a kötőhártyagyulladásnak, vagy a kanyarónak és a szellemi fejlődés jegyeit is megkapja minden szülő negyedévenként vagy félévenként, vagy évközben, intő, rovó vagy bizonyítvány formájában. Igenis, az erkölcsi fejlődésnek is megvannak a maga látható, észlelhető jegyei. A gyermek nap mint nap, óráról órára gyakorolja az erkölcsi normákat, és a szülőnek, ha kellő figyelmet fordít a gyermekre, és ha saját magának is megvan az ép erkölcsi érzéke, észre kell vennie, hogy gyermeke nem jól választott a helyes és helytelen, a jó és rossz, az erkölcsös és erkölcstelen között. Nos, ha a nagykőrösi bűnper két fiatal vádlottja kvalifikált bűnözővé vált, ennek jegyeit mindenképpen meg kellett volna a szülőknek állapítani abból, hogy a két fiatal mindennapi magatartásában az erkölcsi normákat miként gyakorolta, erre fel kellett volna figyelni. Mert a szülőnek nemcsak az a kötelessége, mint ebben a bűnügyben egyik szülő vallotta, hogy „én megtettem mindent a gyermekemért, még heti zsebpénzt is adtam neki”. VÉGÜL NÉHÁNY SZÖT ARRÖL; igaza van-e a levélírónak, mikor azt állítja, hogy meg kell érteni a szülőket, akik gyermeküket elkényeztetik, mert munkahelyükön elég rideg bánásmódban részesülnek. Sok öreg „szakinak” ellenkezőleg, az a véleménye, hogy a fiatalokat éppen a munkahelyükön kényeztetik el. Van-e rideg bánásmód az üzemekben? Biztos akad ilyen is. Annyit azonban a mi ügyészi tapasztalatunkból állíthatok, hogy vannak szülők is, nem is kis számban, akik ridegen bánnak saját gyermekükkel. Az üzemek többségében azonban az ott dolgozó fiatalokat melegség és féltő gond veszi körül. Csak egy példát. A Dunakeszi Járműjavítóról, annak egyik művezetőjéről és egy fiatal munkásról van szó. A fiatalember odake- rülése utáni napokban munkatársaitól ellopott egy órát. Nem csoda, ha ferde szemmel néztek rá és nem akartak vele együtt dolgozni. A művezető azonban nem mondott le erről az emberről. A vele folytatott beszélgetés során megtudta, hogy iszákos apja elszedi az utolsó garasát s ez taszította a bűncselekmény útjára. Azt a tolvajt, akitől mindenki elfordult, saját zsebéből kölcsönökkel segítette, utánajárt, hogy elhelyezze az üzem munkásszállásán. Mindent megtett érte és nem rajta múlott, hogy nem tudta jó útra téríteni. Én úgy gondolom, hogy mindenben igaza volt az újságírónak és az ügyésznek. Dr. Hadanich Gyula, megyei főügyészhelyettes hogy ezen belül ugyancsak nagy az aránytalanság — főként a munkaegységre dolgozó tagok rovására — akkor, jogos a tagság elégedetlensége. A jövedelem kétharmad része ugyanis a szépszámú alkalmazottaknak, órabéreseknek jut, s mindössze egy- harmada a munkaegységre dolgozó tagoké. Nem szabad elhallgatni — mint ahogyan a vezetőség beszámolója sem hallgatta el —, hogy nehéz esztendő volt a tavalyi. A száj- és körömfájás, belvízkár nehezítette a | munkát, csökkentette a tagok jövedelmét. A jövedelem csökkenésének oka azonban mégsem ezeknek tulajdonítható. Nem, mégpedig azért, mert a tervezettnél csaknem egymillió forinttal hozott többét a növénytermelés és az állat- tenyésztés. Hova lett ez az összeg, miért nem mutatkozik meg az egymillió forint többletbevétel a jövedelem növekedésében ? A zárszámadó közgyűlésen, mind a beszámolóban, mind pedig a hozzászólásokban, két téma körül folyt a vita: az egyik a laza gazdálkodási és munkafegyelem, a másik a közös tulajdon védelme. Találóan jegyezte meg Baross András a járási tanács elnöke, szépen raktak a gyáli Dózsa Tsz tagjai a zsákba, de mégis kevesebbet oszthatnak, mint az előző évben, mert lyukak voltak a zsákon, széjjel folyt a jövedelem. Patai János tsz-elnök azzal „magyarázta”, hogy laza a munkafegyelem: rossz az ösz- szetétel, nem helybeliek a tagok, nem érzik magukénak a szövetkezetét Kétségtelen, több felvilágosító munkát kell kifejteni, nagyobb erőfeszítést kell tenni a közösségi élet kialakítása érdekében, mint másutt De ez csak az egyik oldal. A szövetkezetbe lépett tagok, jöhettek azok bárhonnan, azzal a szándékkal jöttek ide, hogy jobban éljenek, mint korábbi „hazájukban”, s azt is tudják, hogy ezt csak munkával érhetik el. Elsősorban a vezetőség a hibás abban, hogy nem tudja összefogni a tagságot, elnéz a hibák felett. A hozzászólók sok példát soroltak fel erre. Zsebbe vágó probléma a traktorosok — főként a nagy teljesítményű traktorokon levők — magatartása. Már év elején figyelmeztették a vezetőket arra, hogy laza a munkafegyelem, nem használják ki ezek az emberek a munkaidőt. Most a zár- I számadó közgyűlésen ugyan- : ezt állapította meg a szövetkezet elnöke is. Igen, de a la- ! zaság feletti szemethunyás 110 ezer forintjába került a szövetkezetnek. Ennyivel fizettek ki többet a gépállomásnak azért, mert a traktorosok nem teljesítették a rájuk bízott feladatot. Szinte egyedülálló az a gyakorlat, ami ebben a szövetkezetben a munkaszervezésben tapasztalható. Reggel, munkakezdés előtt beszélik meg a tagokkal az aznapi munkát. Órákat vesz igénybe, amíg „összevárják” a munkára jelentkezőket, nyolc-kilenc órakor mennek ki a határba. Az is előfordul, hogy szerszámért hazaküldik a tagokat, mert előző nap nem tájékoztatták őket, másnap hol kell dolgozniuk. Hónapok óta személyi viták akadályozzák a munkát a gépműhelyben. A vezetők tudnak erről, mégsem igyekeznek rendet teremteni. A közgyű- i lésen sürgetően hangzott el a j követelés: teremtsen rendet a vezetőség a munkaszervezésben, a munkafegyelemben. A tagság többsége igényli a szilárd munkafegyelmet, s ez jó dolog. Érhetnek el eredményt úgy is, hogy felelősségre vonják a mulasztókat, esetleg megbüntetik őket. A legjárhatóbb út azonban az, ha olyan bérezést állapítanak meg, olyan jövedelemelosztási formát vezetnek be, amely érdekeltté teszi a tagokat abban, hogy rendszeresen megjelenjenek a munkában, kidolgozzák a munkanapot. Mert ilyen, a tagságot érde- keltté tevő jövedelemelosztás nincs ebben a szövetkezetben. És főként a növénytermesztésben és az állattenyésztésben — ahonnét pedig a jövedelem várható — avult el a munkaegységrendszer. Azért fordul elő, hogy a tagok nem jelennek meg azokon a napokon a munkában, amikor olyan helyre osztják be őket, ahol nem lehet munkaegységet teljesíteni. Ezen az áldatlan helyzeten az sem segít, hogy igyekeznek „emelni” a munkaegységet A meggondolatlan munkaegységhígítással csökkentik annak értékét Patai János beszámolójába!» elmondotta, hogy a nagyarányú leltárhiány miatt egy forinttal csökkent a munkaegység értéke. A szövetkezetben nincs nagy becsülete a közös vagyonnak. A határban szanaszéjjél hevernek a munkagépek, az viszi el a zsákokat, ládákat, aki akarja. S ilyen ember bőven akad, nemcsak a szövetkezetben, hanem azon kívül is. Ősszel a gazdaság központjában olyan embert bíztak meg a szabadban tárolt kukorica őrzésével, aki erre testi fogyatékossága miatt alkalmatlan volt. Pintér Mihály állatgondozó joggal követelte, hogy növeljék a személyi felelősséget, mindenki legyen felelős a rá bízott értékekért. A kertészek számára adják ki a göngyöleget, s azok számoljanak el vele. Jellemző, hogy amíg a tagok követelték a szigorú felelősségre vonást, addig a tsz elnöke arra hivatkozott — a kertészek esetében —, hogy nem lehet ezt megtenni, mert akkor több ládát kell igényelni. A gyáli Dózsa Termelőszövetkezetben — mint ahogyan ez a közgyűlésen is elhangzott — még nem sikerült kialakítani a természeti és köz- gazdasági adottságoknak leginkább megfelelő termelési irányt. A közelmúltban megszüntették a baromfinevelést, a sertéshizlalást, most az állattenyésztésben csak szarvas- marha-rteveléssel és hizlalással foglalkoznak. A tejtermelésben szép eredményt értek el. az átlagos tejtermelés 2940 liter. A hagyományos növény- termelés mellett igyekeznek a kertészetet fejleszteni. Egymillió forint beruházással építettek egy üvegházat. A kertészet „hozta” ugyan a tervet, de a munka szervezetlensége miatt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A segéd- és melléküzemágak sem teljesítették bevételi terveiket. Érdemes lenne a szövetkezet vezetőségének, esetleg kívülálló szakemberek bevonásával is kidolgozni a gazdaság távlati fejlesztési tervét, s ennek megfelelően fejleszteni a gazdaságot, nem pedig a pillanatnyi gazdasági helyzet alapján ide-oda kapkodni. A közgyűlésen a tagok bebizonyították, magukénak érzik a szövetkezetét, hozzászólásaikkal, tanácsaikkal azt akarják elérni, hogy fejlődjön, előrehaladjon a gazdaság. Van tehát kire támaszkodnia a vezetőségnek. Mihók Sándor Az Egyesült Izzó Gépgyára esztergályos, maros szakmunkásokat, valamint betanult esztergályos és maros munkaerőket keres felvételre. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán, szombat kivételével naponta 8—14 óráig. Budapest IV.. Szilágyi u. 26. Rákospalota — Újpest vasútállomás mellett Az emberi érzések vásznai A művész másik énje Színekbe álmodott világ
