Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-13 / 37. szám
196«. FEBRUÁR I3„ VASÁRNAP «ST MECY <yCárIo*J» 3 Jár a komp Csak az tudja, mit jelent ez, aki a Dunapart egyik partjáról a másikra igyekszik naponta kenyeret keresni. Épp elég gond, baj volt, hogy leállt az átkelőjárat. Az idő segített a panaszosokon, s elsöpörte a jégtáblákat. Most már nemcsak a személyszállító kishajók, de a járművivő kompok is elindultak, hogy a két part között ismét teljes legyen az összeköttetés. Tiidőszürés - társadalmi munkában |Emberkígyó a hóban - Több ezer forint nem csekélység! ALFÖLDI BITLISZ Az esemény mindössze egy pofon. Nem is nagy pofon, inkább amolyan legyintés, melyben nagyobb a demonstráció, mint a düh. Aki a pofont adta egy negyven év körüli asz- szony, aki kapta egy 18 éves ifjú. Súlyosbító körülmény, hogy a pofon a nyílt utcán, a ceglédi Pesti úton levő fodrászüzlet előtt csattant, kisszámú, de élénk érdeklődést tanúsító közönség előtt. A véletlen vezetett arra, egy egész más dolog után jártam, de én is beálltam a kisebb csődületbe. A fiú arca elvörösödött és frissen bodo- rított, homlokába fésült haja egy csapásra rommá vált, mert a pofon után az asszony a hajába csimpaszkodott. — Majd adok én neked strici frizurát! Azonnal bemégy, és levágatod rendesen. — Igaza van — jegyezte meg mellettem egy idősebb hölgy. — Akkor sem szabadna így megszégyeníteni — vélte egy férfi. A fiú állt mozdulatlanul, nem szólt, dúlt benne a szégyen és a harag. Tétován elindult aztán, de nem az üzlet felé. Át akart menni a másik oldalra, zavarta a közönség. Gyengéden belekarolt az asszonyba, látszott, hogy egyezkedni akar. Az asszony is észrevette a szájukat tátókat, és elindult a fiúval. A másik oldalon megálltak és élénk vitába kezdtek. — Ismerem a fiút — mondta az előbbi férfi. Nálunk ipari tanuló. Nagyon rendes fickó. Bent szeretik a gyárban. — Rend®, nem rendes, akkor is azt tegye, amit az anyja mond! Én sem engedném, hogy a fiam pojácát csináljon magából — válaszolta ingerülten a hölgy és máris egy vita kellős közepében voltam. Az ismert érvek és ellenérvek csaptak össze, végülis megállapodtak abban, hogy nem mindenki huligán, akinek hosszú a haja, és nem mindenki becsületes attól, hogy frizurája megfelel a mostani közízlésnek. A közhelyekbe futó szócsép- lés már nem érdekelt, sokkal inkább, hogy mire mennek ott a túloldalon. Átmentem, bemutatkoztam. — Tessék neki megmondani, hogy micsoda dolog ilyen fejjel járni. Én úgy szégyellem magam a szomszédok előtt. Az égé-: utcában azt beszélik, hogy strici a fiam. — Nem érdekelnek a szomszédok! Én az ő véleményükre köpök! — így a fiú, aztán sorolni kezdi, hogy az egyik szomszéd tolvajlásért ült, a másik részeg® és éjszakánként az udvaron kergeti körbe a családját. Egy szuszra mondta a többit is. X. nénit, aki reggeltől estig a templomban ülne, közben olyan gonosz, mint egy m®ebeli boszorkány, és Y.-nét, aki azt sem tudja, hogy négy gyereke közül kinek, ki az ap;a. Az anyja csitítaná, de a fiú ingerülten közbevág: — Miért hallgassak? Ezeket a dolgokat tőled tudom, meg a nagymamától, — mondja egy szónok szenvedély ességével. A mama már nem olyan magabiztos, ez abból is látszik, hogy lassan elindul. Így hármasban bandukolunk. — Megérdemelnéd, hogy az újságíró úr, betegyen az újságba — „fenyegette” a mama. — Nyugodtan. Már szerepeltem is a sportrovatban. Most majd jó szöveget lehet írni, hogy így a mai ifjúság, meg úgy a mai ifjúság, — mondja és elhúzza a száját — A gyárban is megszólják, stricinek tartják és nem l®z belőle semmi, — érvel a mama. Elmondom neki, hogy az előbb hallottam éppen ennek az ellenkezőjét Hiszen jó gyerek ez, csak a hóbortjairól tudnám leszoktatni. — Milyen a bizonyítványod? — A szakmai tárgyakból mind jó vagyok... A tanulás már gyengébben mégy. Kiderül, hogy irodalomból majdnem elbuktatták. — Űtálom azokat a régi írókat Miért nem maiakat tanítanak? — Pedig sokat olvas, mindig veszekedni kell vele este, oltsa el a villanyt A „Halál Texasban”, a „Húsz óra”, meg két Berkesi könyv, amire kapásból visz- szaemlékezik. — Tetszett a „Halál Texasban”? — Az irtó röhejes volt... — Hogy beszélsz! — hábo- rog a mama. — ... mert megláttam egy srácnál és azt hittem, hogy valami klassz ponyva. Texas is meg halál is ... — Aztán mégis elolvastad? — Igen. Nagyon érdekes volt. Nekem aztán nyelhetnek ezután Amerikáról. Ezelőtt két évvel... — Ez nem tartozik ide — szakítja félbe a mama, majd magyarázni kezdi: — Tetszik tudni volt itt egy tró- ger, azóta már elpucolt a városból. Ez rávett még két taknyost, meg ezt, hogy disz- szidáljanak. ^ — De nem lett a dologból ^ semmi, mert egyikünk írt egy ^ nagy búcsúlevelet egy csaj- S nak, az meg megmutatta a § nővérének. Fél órán belül ^ mindenki tudta a bulit. Egy ház előtt megállnak. ^ — Itt lakunk. — Meghívnám egy pohár ^ borra, ha ßzereti__ Nem szeretem, de kíván®i ^ voltam az otthonukra. $ Elfogadtam a meghívást. $ § Egyszerű, szegényes, de na- 5 gyón tiszta és nagyon rend® $ szobában ültettek le. Az asz- § szony kiment a poharakért, $ meg a borért. ^ — Ha fejre áll, akkor sem ^ vágatom le a hajam. — Megér ennyi kellőmet- ^ lenséget ez a frizura? — Élvezem. A muttert saj- ^ nálom, mert nagyon mellre | szívja a dolgot. Van még két § haverom, nekik is bitlisz § fejük van. Hármasban szók- $ tunk sétálgatni. Az emberek § meg bámulnak, meg sokan ^ megjegyzést is t®znek. — Mi abban a jó, hogy ^ megbotránkoztatjátok az embérekét, és emiatt esetleg a gyárban is ferde szemmel néznek rátok? — A gyárban svájci sapka von rajtam. Csak az öltözőben spécizem fel a hárít Meg aztán odabent is csak a taplófej űek szólnak. Én jól melózom, szeretem a gépeket Nem vagyok egy jó fej, a suliban sok marhaságot mondok, de azért ott is átvergődöm. Közben bejön a mama, és a táica alatt egy bekeretezett oklevelet hoz. A fiú kapta a jó munkájáért — Mert nagyon ügy® ám. Azt a rádiót is ő csinálta — mutat a sarokba, ahol egy szabály® gyári készülék áll. — Csak a doboz gyári, a többit én csináltam. Egy százasért vettem a kaszniit az amatőr boltban. — Tanulni is tudna .. „ de nem akar. Pedig jó feje van... — Ha el nem rontod — mondja nevetve a fiú, és homlokába igazítja bozontját. — Látja, ilyen — k®ereg a marna, de már mosolyog a szeme. A flú is észreveszi, hogy a javára kezd billenni a mérleg. Én is b®zélek arról, hogy hát ha egyszer ez a divat, nem olyan nagy baj az a frizura, ha a többi dolog rendben van. ezért a segítségért Vannak azonban olyan dolgok, amelyekhez nem elég a társadalmi aktivitás és a jó szándék. Itt van mindjárt a helyiség kérdése. Nálunk a szűrés hat hétig tart ennyi időre sem az iskolákat, sem a művelődési házat — ez amúgy sem felelne meg a célnak — nem tudjuk igénybe venni. Tanácsi kezelésben más, alkalmas középület nincs. Néhány éve a sportkörtől kérték el a helyiségeket Ezzel hat hétig megszűnt a sportkörben az élet. Tavaly az egyik helyi tsz klubját kapták kölcsön. A rendeletben csekélynek nevezett, a valóságban több ezer forintot kitevő villanyszámla, a fűtési és takarítási költségek fejében a tsz utólag bizony® anyagi térítést követelt Osakhogy a rendelet kifejezetten megtiltja a kifizetést. Az eredmény: a tsz vezetői idén már nem adták át a helyiségeket Végső szorultságában fordult a vb a Jogosultsági Erdőhivatalhoz, amelynek irodái — jobb híján és némi belső átalakítással —, úgy-ahogy megfelelnek a követelményeknek. Torlódás ®etén azonban a várakozók egy része kiszorul a szabad ég alá. — Vegyük a villanyszámlát Áramot fejl®zteni társadalmi munkában — nem lehet. Világ®, hogy a villanyszámlát ki kell fizetni. De miből?! Azt sem kívánhatjuk senkitől, hogy hat hétig társadalmi munkában fűtsön három helyiséget, vagy másfél hónapig odajárjon takarítani, vagy ír- nokoskodni. Fizetett munkaerőket alkalmazni viszont nem lehet Ha összeszámoljuk, a tüdőszűrés költségei évente 10—12 ezer forintot tesznek ki... — Még sehonnan sem jött olyan panasz, hogy a tűdőszű- rést társadalmi erőből nem tudják megoldani — ezzel tógád Somi Kovács doktor, a tbc-szűrések országos irányítója. — Az Egészségügyi Minisztérium végrehajtási utasítása megszabja, mit kell tenni — mutatja a doktor az Egészségügyi Közlöny 1960 decemberi rendkívüli számát A kör bezárult Maradt tehát a Pénzügyminisztérium 35 912/1965 I. d. számú leirata, amely szerint sem a helyiség használatáért, sem a fűtésért, világításért, takarításért térítést fizetni nem lehet Legalábbis — legálisan. Szabálytalanul viszont kockázatos. Nem lehetne ennek az egész társadalmat érintő, fontos ügynek minden anyagi-technikai feltételét körültekintően — és intézmény®en — biztosítani?! Nyíri Éva — Van egy ajánlatom — mondja a fiú. — Ha^ felhozom magam a suliban, akkor békén hagysz. Ollrájt? — és nyújtja a kezét Majd felém fordul: — Ősszel úgyis szabadulok. Szakmunkás leszek, a magam embere... — A magadé ám! — szikrázik a mama szeme, de a fiú folytatja: — Olyan frizurát növ®ztek, hogy az ajtón csak lehajtott fejjel tudok bejönni. Aztán úgyis megyek katonának, ott bedobják az alföldi bitliszt: elől három, hátul két centi hosszú. így lesz ez, mutter, ahogy Vért® István a nevem... Ősz Ferenc Nagykőrös belvárosának e ígyik mellékutcájában em- i Der kígyó toporog a hóban. 1 \ ház, amelynek udvarán a < lor kígyózik, szerény külse- < ével semmiféle magyaráza- s át nem adja a nagy látó- i •atottságnak. Megkérdem hát i íz embereket: mire várnak? i ,Tüdőszűrésre'’. Nem lehet i >emenni? „Telt ház van” — i nt egy micisapkás férfi fejé- 1 /el a bejárat felé. i Odabenn csakugyan telt i ház van. Vagy negyvenen szoronganak a Jogosultsági ’ Vrdőhivatal irodahelyiségé- i Den: várják a háromórás jbédszünet végét. Itt legalább 1 meleg van, nem úgy, mint ' Ddakinn. — Másodszor vagyok itt — i meséli egy fiatalasszony, H. 5.-né. — Először a múlt 1 csütörtökre idéztek be, de elpusztult a gép, hiába jöttem. : — En most vagyok itt bar- , madszor — licitál B. I.. — Ilyen sok embert idéznek be egyszerre? Egymás szavába vágva ma- i gyarázzák: — Délelőttre hívtak bennünket, de nem kerültünk sorra ebédszünetig. — Mi másodszor vagyunk itt, most tudtunk jönni. — Mi délelőttös műszakból jövünk, s nem akartunk előbb hazamenni, mert messze lakunk. — Az a baj, hogy sokszor áll a gép: elromlik. © Azzal a szándékkal indu-1 lók a városi tanács elnöké-1 hez, hogy fogadatlan próká- S torkent panaszt teszek. Miért í finnek az tizemnek nincs nagy kell az embereknek az ut- S kéménye, s nincs nagy csarnoka cán fagyoskodniuk? Miért S *“5 a fa nagy^bac^ , , , , , , , . , , .. 8 ka családi ház, a falu középén, tartanak háromórás ebédszü- s xalán ezért is mondják, hogy netet? ^ Nagykátának nincs ipara, mert Szűcs Zoltán vb-elnök ren- i deletet tesz elém. A Pénz- & ügyminisztérium 35 912/1965/ S X. d. számú leiratát, a tbc- 8 szűrővizsgálatokkal kapcsola- ^ tos költségek elszámolásé- § rói. Ebben — a többi között ^ — ezt olvasom: „.. A szűrésre igénybevett s helyiség használatáért, fűié- | séért és világításáért téri- teni nem lehet. Ide tartozik 8 a szűréseknél használt gépek \ áramfogyasztást díja is, ami ^ oly csekély, hogy meg- ^ térittetése nem indokolt...” § — Gondolom, nem kell bi- | zonygatnom, hogy a végre-1 hajtó bizottság szívügyének § tekinti a lakosság egészségé- 8 nek védelmét, a tüdőszűrést s — kezdi Szűcs Zoltán. — Azt ^ kell mondanom mégis, min- § den évben előre fázunk, ami- ^ kor közeledik a szűrés ide- ^ je: a gondok tömegét hozza ^ magával. & — A rendelet fontosnak | tartja a társadalmi erőket, a S társadalmi aktívák segítsé- 8 gét. Rendben van: a szűrő- ^ vizsgálatra kötelezettek név- sorát, a szűrőkartanokat és ^ az idézéseket a társadalmi ^ aktívák el is készítik. Kö- ^ szönet és elismerés nekik Üzem 2500helyen Szabó Istvánná a gépnél, aki a hímzést megtanította Nagykátán hímzés, varrás hazája. Nincsenek nagy, évszázadokra visszanyúló hagyományai, s nem is valamilyen népművészet ez. Egészen más. Nagykátán azsuroznak, cukkolnak és varrnak. S csak géppel dolgoznak. Valamikor 15 esztendeje kezdődött, a község egyik tanítónője — Szabó Istvánná, aki ma részleg- vezető — elhatározta, hogy keresethez juttatja a község asszonyait, megtanítja őket a hímzés mesterségére. Manapság, csak úgy hozzávetőlegesen számítva — 2500 asszony, lány foglalkozik Nagy- kátán a hímzéssel. A község lakói hét háziipari szövetkezetnek, illetve kézműipari vállalatnak dolgoznak. Munkáik messze külföldre is eljutnak. Egy-egy asszony 1000—1200 forintot keres havonta. A gépeket maguk a dolgozók vásárolták, kinek-kinek saját tulajdona. Persze, ha meggondoljuk, lehetne itt Nagykátán egy igaíi, nagy hímző üzem is. De van itt a környéken olyan község, ahol a kézi munka honosul, talál hazára. Szentmárton- kátán kézzel hímeznek; szmok- kolnak. itt még a kezdetnél tartanak. 30 asszony dolgozik, de ahogy Bene Pálné, a részlegvezető mondta: március 1-re 50 asz- szonyt kell betanítani. Ebben a faluban is egy tanítónő, Szécsényi Erzsébet oktatta a hímzést. .. ki tudja, mire viszik még? Munkában a szentináríonkátai hímzők Dékiss János Kép: Gábor Viktor olyan kevés látszik tMM m üzemből, hogy még megtaláStf Is elég, cégtábla sincs sehol. Pedig nagy Szem működik Itt a községben, csak ahány dolgozd, annyi munkahely. Nagykáta a