Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-12 / 36. szám

Tanácsülést tartanak ma délelőtt kilenc órai kezdettel Üllőn. Napi­renden a község múlt évi köz­ségfejlesztési tervének értéke­lése szerepel. .1 túpiósülfji Saabó csaliul ffarássdtílhatlásai Ha valaki társaságban a Szabó-családról beszél, a leg­több ember azonnal a foly­tatásos rádiójáték rokonszen­ves szereplőire gondol. Meg kell azonban mondani, hogy Tápiósülyben e két szó ki­ejtése nem a kellemesebb gon­dolatokat ébreszti az embe­rekben. A község lakói egy- től-egyig a legrosszabb vé­leménnyel vannak a Sza­bó-családról. Sietünk megje­gyezni, hogy nem a rádió­beli, hanem a sülyi Szabó-csa­ládról van szó. Megtudtuk, hogy a család Szőllősnyaralón lakik és igen népes. A szülőknek eddig nem kevesebb, mint nyolc gyermekük született. Vala­mennyit mostoha körülmé­nyek között nevelik fel. Időközben már több gyer­mekük állami gondozásba került, mivel súlyosan vé­tettek a közerkölcs ellen. Maradtak azonban közülük itt még jó páran, akik ap­ró-cseprő lopásaikkal régóta rémületben tartják a kör­nyékbeli lakosságot. Ilyenkor, tél idején, a szü­lők nemigen mozdulnak ki hazulról. A kuckójukban gye­rekeik felett basáskodnak. A papa idült alkoholista. Ha iszik, fogja a nagykést és az egész családját kizavar­ja a zimankós éjszakába. A legutóbbi lopást egy-két hete a serdülő korban levő 14 éves Maris és a 16 éves Pista gyerek követte el. Éj­szaka kiruccantak Meleg­völgy környékére és betör­tek a földművesszövetkezet pincéjébe. Csakhamar öt zsák krumplit emeltek el. Más­nap jó humorérzékkel három zsák burgonyát éppen a föld­művesszövetkezet felvásárló­jának kínáltak fel, aki a bur­gonyát kilónként 1,60 forintos árban boldogan megvette. Örült, hogy ilyen jó üzletet csinált! A rendőrség azon­ban hamarosan kiderítette, hogy az fmsz a saját bur­gonyáját vásárolta meg. Most, hogy a tavasz kü­szöbén állunk, kicammog­nak kuckójukból az öregek is. Házról házra járva mun­kát vállalnak. Rendszerint kapnak is. Munkájukban nincs sok köszönet. Mindent elcsennek, ami csak kezük ügyébe kerül. Évek óta ré­mei a községnek. A községi tanács meg a rendőri meg­bízottak is minden elképzel­hető eszközzel próbálták őket jobb belátásra bírni. Fára­dozásukat azonban nem kí­sérte szerencse. Tápiósüly la­kossága most már radiká­lis intézkedést követel. Mi­vel a helyi hatóságok szigo­rúbb rendszabályokat nem foganatosíthatnak, így a járás illetékes szerveit kérik fel arra, hogy valami úton-mó- don szabadítsák meg a köz­séget a Szabó-család garáz­dálkodásaitól. (-) Divatrevu - üigínyzenável Az üllői fmsz és a helyi nőtanács színes, vidám divat- revüjén február 19-én a mű­velődési otthonban a rádió népszerű magyarnóta énekes­nője, Zala Tóth Erzsébet és Lakatos Ferenc cigányzene- kara szórakoztatja a megje­lenteket. Mezőgazdasági szakkönyvek _ tízezrekért A monori fmsz-könyvesbolt 1960. évben 21 400 forint ér­tékű mezőgazdasági szak­könyvet adott el, ez a szám 1965-ben 68 700 forintra emelkedett. M0M0R°VHföI PEST MEGYEI HÍRLAP K|J L Ö N K I APA S A VIII. ÉVFOLYAM, 36. SZÄM 1966. FEBRUAR 12., SZOMBAT SORSOK a vb elnök, az előadó, a jogász szemével Idős emberek sorsáról, gondjairól, problémáiról szóló cikksorozatunkhoz kértünk többektől hozzászólást. íme, a vélemények. Virág Ferencné a Monori Községi Tanács szo­ciálpolitikai előadója, és nyil­vántartást vezet azokról az idős emberekről, akik eltartá­si szerződést kötöttek hozzá­tartozóikkal, vagy idegenek­kel. — Milyen tapasztalatai van­nak a szerződések betartását illetően? — Nehéz lenne ezt pár mondatban összefoglalni — válaszolja. — Vannak szép példák, de vannak sajnálatos esetek is. Jelenleg húsz idős eltartottat tartunk nyilván, többségük gondozása rendben történik. Ezt rendszeresen ellenőrizzük és jegyzőkönyvezzük észrevé­teleinket. Ha valami rendelle­nességet tapasztalunk, arról jelentést teszünk. A helyszí­nen nemegyszer tanácsot adunk és gyakorlati segítsé­get nyújtunk. Meggyőződésünk, hogy első­sorban az eltartók tehetnek legtöbbet azért, hogy törvény- sértés ne történjen, illetve az idősek ellátásában, mindenna­pi életében ne forduljon elő zavaró körülmény. Ök már nemigen változnak meg, szo­kásaik, hangulataik olyanok, mint a gyermeké, -szeszélye­sek — türelmesnek kell ve­lük lenni! Dr. Ákos Péter, a monori ügyvédi munkakö­zösség jogásza arról adott fel­világosítást, hogy milyen tör­vények biztosítják az eltartá­si szerződés biztosítását>. — Ha a szerződés bárme­lyik fél hibájából felbomlik, a községi tanács vb szakigaz­gatási szervéhez lehet for­dulni. Ha a békéltetési kísér­let nem jár eredménnyel, a felek bírósághoz fordul­hatnak. A Polgári Törvénykönyv 589/1-es idevonatkozó pa­ragrafusa kimondja: A bíró­ság mindkét fél érdekének fi­gyelembevételével a szerző­dést módosíthatja, ha a bíró­sági eljárás során megállapí­tást nyer a fennálló állapot és az együttélés tarthatatlansága. Ebben az esetben az 589/2. paragrafus alapján az eltartá­si szerződést megváltoztathat­ják — életjáradékká. — Gyakoriak az ilyen jelle­gű bírósági eljárások? — Előfordul... Az utóbbi években azon­ban javult a helyzet ezen a téren. Kevesebb a békétlenség, több — a mindkét félre előnyös — megegyezés. Az esetek túlnyo­mó részében nagyon nehéz megítélni és bizonyítani az el­tartók gondatlanságát, a szer­ződés megszegését. Gyakran előfordul kisebb érzékenység­ből adódó — látszólagos — objektive nem igazolható sértődékenység. Ilyenkor az idősek könnyen befolyásolha­tók és külső, vagy belső ráha­tásokra — visszaállítanák az eredeti állapotot. Kemencéi Istvánná, a járási tanács szociális elő­adója kezébe futnak össze a szociális otthonba történő fel­vételek kérelmei. Elsősorban azok nyernek felvételt, akik­nek nincs hozzátartozójuk, el­tartójuk. — Évente ötven-hatvan elő­jegyzést veszünk nyilvántar­tásba. Ma már megszűnt a téves, rosszul értelmezett elő­ítélet, amely a régi szeretet- házak nyomorát tételezte fel. Jelenleg az a legnagyobb és legfelelősségteljesebb gon­dunk, hogy a legrövidebb időn belül biztosítsuk a rászorulók elhelyezését. Ez évben — eddig — kilenc rászorultat juttattunk olyan körülmények közé, amely híven tükrözi ál­lamunk legmesszebbmenő gondoskodását. Erről külön­ben személyesen is meggyő­ződhetett az elvtárs. Nagy se­gítséget kapunk munkánk végrehajtásában Früstök Györgynétől, a megyei szociá­lis csoport vezetőjétől. Szíjjártó Lajos, a járási tanács elnöke el­mondta, hogy az idős, egye­dülálló emberek gondjait, problémáit ismerjük. Segítsé­get nyújtani azonban nemcsak a hivatalos szervek, de az egész társadalom ügye. Ennek szép példáját láttuk legutóbb Gyömrőn, amikor Balázs Er­zsébet 50 éves, magányos be­teg érdekében három család is összefogott, özvegy Kákái Istvánná (Dózsa György út 64.), Rakó Istvánék (Bajcsy- Zsilinszky út 166.) és Potondi Istvánná (Viola út 1.). Balázs Erzsébet ágyban fekvő rákos beteg volt, s ez a három csa­lád öt héten keresztül — ha­láláig — ápolta, étkeztette, tisztántartotta a magatehetet­len nőt — szinte éjjel-nappal. Mindezt nem egyéni érdekből, csupán új társadalmunkra jellemző emberiességből, ön­tudatból tették. A járási ta­nács ezúton fejezi ki köszöne­tét nekik is és mindazoknak, akik önzetlen segítségükkel, áldozatkészségükkel példát mutattak. Hörömpő Jenő PIPÁVAL Péterffy István felv. Körzeti bajnokság Monoron Jól szerepeltek középiskolás asztaliteniszezőink 396 liter vér — egy év alatt Járásunk lakói 1960-ban 98 liter vért adtak, hogy minél többen váljanak ép, egészsé­ges emberré azok közül, akik­nél a vér valóban életet je­lent. 1964-ben az átadott vér­mennyiség már 211 literre emelkedett, 1965-ben pedig elérte a 396 litert. Csütörtökön délután benépe­sült a monori gimnázium tor­naterme. A megyei középisko­lás asztalitenisz-bajnokság kör­zeti küzdelmeit bonyolították le ezen a napon. A körzeti ver­senyen öt középiskola (Nagy- kátá, Tápiószele, Monor, Gyömrő, Vecsés) vett részt. Járásunk fiataljai jól meg­állják helyüket. A monori ne­gyedikesek. 3:0-ra legyőzték Nagylcátát, s ezzel elsők is let­tek. mert csak két csapat in­dult. Az utolsó évfolyamos mo- nóri lányoknak ellenfelük sem akadt, s így játék nélkül sze­rezték meg az első helyet. A harmadikosok versenye volt az egyik legszínvonala­sabb. A nagykátaiak csak ne­hezen győzték le a gyömrőie- ket Az elsős lányok közül a monoriak végeztek az első he­lyen. A mérkőzések általában színvonalasak voltak. Kivételt csak a másodikos lányok ké­peznek, mert ők bizony csak pötyögtettek... Részletes eredmények: Lá­nyok. I osztályosok: 1. Monor, 2. Vecsés, 3. Gyömrő. II. osztályo­sok: 1. Nagykáta, 2. Gyömrő, 3. Monor. III. osztályosok: 1. TAVASZI ELŐZETES F ebruár elején egészen vá­ratlanul, mondhatnám meglepetésszerűen egyszer­re csak itt termett a tavasz. Nem lehet tudni, honnan jött, meddig marad, csak idelib­bent, megnézni, emlékszünk-e még rá? A hóvirágot, az ibolyát még nem hozta magával — in­kognitóban érkezett — nem akarja, hogy felismerjük, utána bámuljunk, újjal mu­togassunk rá. Persze ettől függetlenül — vagy talán ezért — minden­ki tudja, hogy itt van. Pél­dául az autóbusz ablaka a napokban nyitva volt. Szo­lidan csak, félig lehúzva, de mindkét oldalon. Ettől némi huzat is keletkezett, de tűr­tük. Istenkém, tavasz van. Meg cúg. Méghozzá tekinté­lyes. Csapdossa a függönyt, emelgeti a kalapokat, lobog­tatja a kendőket. 4 kalauz üdvözült mosoly­ul lyal noszogatja jegy­váltásra az utasokat. Né­zünk ki a napfénybe — szin­tén üdvözült mosollyal — fogjuk közben a kalapun­kat, kendőnket, sálunkat. A kanyarban a kocsiban forgószél keletkezik. Kelle­metlen, de tűrjük. Tavasz van — február elején. Nagy dolog ez! Csendes egyetér­tésben merengünk ki az ab­lakon. Csak egy izgága utas­társ ficánkol az ülésen, mis érdekli őt a vékonyan csur­gó napfény, mikor a huzat, állhatatosan emelgeti fején t kalapot. Pedig nagyon szó­rakoztató, ahogy kapdos utá­na. A kalap megugrik, le­szökken a fejéről és cigány­kereket hány az ülések kö­zött. Az utastárs ingerülten üldözi. A kalap ijedten meg­áll, és ártatlanul lebegteti a karimáját. Aztán az első adódó alkalommal elkezd újra helytelenkedni. Felbő­szült tulajdonosa nem bír a rakoncátlan jószággal... és a viadal hevében felgyűlt mérgét az ábrándos kalauzra zúdítja: — Muszáj nyitva tartani az ablakot? — Muszáj — válaszolja az nyugodtan. — Miért muszáj? — okve- tetlenkedik az utas. — Mert valaki pálpusz- tait visz a táskájában. Kinézünk az ablakon. Az előbb mintha még tavasz lett volna. Deli Mária KÖNYVEKRŐL Szilvást Lajos: KINEK A SORSA? E regényében Szilvási egy fiatal paraszt származású ér­telmiségi életét mutatja be. Bojtár István mérnök ön­kényesen lép ki budapesti munkahelyéről és nyugat­magyarországi üzemben vál­lal állást. Vajon mi volt tettének oka? Bojtár az új­ságírónak elmondja élete tör­ténetét, melyből nemcsak sa­ját sorsát, hanem a háború idején az életnek indult mun­kás és paraszti fiatalok út­ját is megismeri az olvasó. A regény izgalmas, fordulatos és kik Szilvásit szeretik, ez­úttal sem csalódnak benne. Komáromi Ferenc; HOL VAGYTOK, FIÚK? A mű tulajdonképpen do­kumentumokat tartalmaz az amerikai Különleges Had­erőben kém- és diverzánste- vékenységre kiképzett ma­gyarokról. Részletesen meg­ismerjük e hírhedt telepek napirendjét, rendszerét, a lá­gerek légkörét. Különösen érdekes az egyéni kiképzés, melyek után speciális fel­adatokkal bízzák meg a fiatalokat. Weltstein Ferenc; BAROMFITENYÉSZTÉS A könyv a háziszárnyasok tenyésztésének főleg a gya­korlati tudnivalóival foglal­kozik. Ismerteti a tenyészál­latok kiválasztását, tojásho- zani növelését, csibekeltetést, nevelést és hizlalást. Külön fejezetben foglalkozik a víziszárnyasok tenyésztésé­vel. Részletesen tárgyalja a baromfiak takarmányozását, A könyv egyaránt jó segít­séget ad a háztáji és a ter­melőszövetkezeti baromfi- tenyésztéshez. VÉLEMÉNY A közönyösök Alberto Moravia jó ismerő- tudja csalódásunkat csökken- se a magyar olvasónak. A teni. mai olasz irodalom egyik ki- A közönyösök — egyúttal magasló egyéniségének regé- figyelmeztet bennünket arra nyéből készült olasz filmtől is — nem is olyan rosszak a éppen ezért sokat vár a néző magyar filmek. — és 0 film végén talán ezért (szatti) távozik kissé csalódottan. A közönyösök nem rossz film — de... Moravia 1922- ben írta ezt a regényét, mond­hatni első műve... magán viseli a szerző kezdeti útkere­sését, bizonytalanságát. A film alkotói pedig egy kissé „nyu­gatiasán” oldották meg a re­gény filmváltozatát, amolyan kommersz film lett belőle. Kétségtelen, hogy így talán még többen nézik meg, és a rendezőt nyilván anyagi szem­pontok vezették. Kár. A téma — ennél a fel­dolgozásnál többet adott — és még Claudia Cardinale — aki nagyon szép és nagyon tehet­séges — kitűnő játéka sem IJgyelcícs orvos Gyömrőn dr. Halmai Géza, Monoron dr. Pálfi Ferenc, Pi­lisen dr. Pázmány Elemér, Üllőn dr. Csizmadia György, Vecsésen dr. Nagy Lajos tart ügyeletét vasárnap. — Ügye­letes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen a Dózsa György úti. MAI MŰSOR MOZIK Ecser: Bube szerelmese. Gom­ba: Tenkes kapitánya I. Gyömrő: Riói kaland. Maglód: Kőszívű ember fiai I—II. (széles). Mende: Az eltévedt ágyú. Monor: A ka­tona apja. Nyáregyháza: Egy krumpli, két krumpli. Pilis: Zöld­ár. Tápiósüly: Zöldár. Tápiósáp: Gyerekbetegségek. Úri: Ki volt dr. Sorge? Üllő: Szerelmes bicik­listák (széles). Vasad: Hamlet I—n. Vecsés: Fantomas (széles). Nagykáta, 2. Gyömrő, 3. Mo­nor ÍV. osztályosok: 1. Monor, (mérkőzés nélkül). Fiúk: I. osztályosok: 1. Nagykáta, 2. Monor, 3. Tápiószele. II. osz­tályosok: 1. Tápiószele, 2. Ve­csés, 3. Monor. III. osztályo­sok: 1. Nagykáta, 2. Gyömrő, 3. Monor. IV. osztályosok: 1. Monor, 2. Nagykáta. A győztesek előreláthatólag részt vesznek vasárnap Gödöl­lőn, a megyei középiskolás ver­senyen. Remé'jük, a „mieink” ott is megállják helyüket. Gér József Hampshire naposcsibe vásárolható, további folyamatos előjegyzés leadható a Gombai Üj Élet Tsz-nél. FORINTOS VEREKEDÉS Németh Ferenc monori-erdei lakos múlt év decemberében a budapesti X. kerületi Körösi Csorna úton levő tejbüfében összeverekedett Z, Nándorral. A verekedés oka: Z. nem adott kölcsön Némethnek egy forintot. A botrányos vereke­dést körülbelül húsz főnyi tö­meg nézte felháborodva. Némethet 300 forint pénzbír­ságra ítélték. /

Next

/
Thumbnails
Contents