Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-30 / 25. szám

1966. JANUAR 30, VASÁRNAP

^Mártást

9

OTTHON

Befedlek: B. ls+\táh:

"PSRS KERESÉS

K‘

Révész Napsugár rajza

'sssssssssssssssssssssssssrsrssssssssssssrsssssssssssrsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssssss>\

ülönösek voltak a hazugságai. Gyakran mesélt el olyan történeteket, melyek nem voltak igazak, de amit | tegnap hazugságként mondott ^ el, holnap már megtette, így ^ tulajdonképpen nem is volt § olyan hazug.

^ Most is ott ült a meleg szo- § bábán, s az ablakon át nézte 8 az utcát. Hideg volt és esett a 8 hó. A nagy fehérség láttán 8 már ugrott is, felvette kabát- § ját és elindult. Ahogy kilépett ^ a kapun, megcsapta őt a tél, ^cipője alatt ropogott a hó, de ^nem fázott, mert jó melegen ^ felöltözött.

& Természetesen a Duna felé

5 indult. Ahogy a lottójátékos a § pénteki húzás előtt, úgy izgult Só is: Milyen lesz a folyó? Sie- ^ tős léptekkel ment végig a ^ Kossuth Lajos utcán, kajapját ^szemébe húzta. Fent járt a hiúdon, de becsukta a szemét,

6 mert a teljes látványra volt a kíváncsi. Sétabotos öregúrnak a ütközött, de ahogy ismét látni § kezdett, nem rá, hanem a he- § gyekre figyelt. Már érezte, ^hogy jó helyen jár: hirtelen ^mozdulattal lépett a korlátéhoz.

é r» gén, beállt a jég. A két part között valami fur- é I csa csík húzódott, az é LJ egymásra torlódott jég- c 8 táblákon megtört a híd- i 8 lámpák fénye. Körül-1 a nézett, van-e valaki a kő-! é zelben. Egészen üres volt! é a híd. Megnyugodva nézett! 5! vissza a folyóra: ez is egy! é olyan dolog, ami csak két já-| 8 tékost kíván. Akár a szerelem. : 8 Látta is magát már lefelé s a menni a túlsó part lépcsőin, | a egyre közelebb a jéghez. Ügy | S ismerte meg a lányt, hogy j é együtt utaztak egy villamoson,! é mely átment a hídon, s mind-1 8ketten ugyanarra voltak ki-) 8 váncsiak. Nem szóltak egy-! 8 máshoz, a híd végén leszáll- > a tak s elindultak: hát világos,; a hogy ugyanabba az irányba. A ! é jég a~ ■parthaT még se-roppan.! éVonz. El kell indulni! Te lány,! ^ne kiabálj ott mögöttem! Ha! é félsz, maradj a biztos parton.! § Megy befelé, nincs egyedül, j % vele van a halálfélelem. Film- j |ként pereg előtte, milyen le-! é hét a jég alatt. És most recs- > écsenést hall. Nem is reccse-! énést, csak valamiféle hangot! é a csendben. Jó érzéssel veszi j étudomásul, hogy követi őt aj élány. Várni azonban nem le-; $ hét, a folyó felett jár vagy! § harminc méter óta: hogy most!

visszafordul, az nem azért tör- j , ténik, mert a lány is sikoltoz- j é va hívja. Lassan jár eleinte,! é de aztán már szalad, a par- ! é tot elérve annvira őszinte lesz, j éhogy magának bevallja: nem | é is bánja már a biztonságot. ! 8 Miért csak magához őszinte? j é Hát nincs is ott semmiféle! é lány, ő sincs ott, mert fenn áll! é a híd közepén, s fütyörészve j é indul tovább, a korlátot kísér- ; |ve. j

é /-» hogy elérte a mester- ! é / i\ séges vízesést, nézte, :

é /£i\ hogy ki van a közel-: é //"“\\ ben. öreg néni, öreg « 8 bácsi, előtte lépked-!

| nek, egymásba karolva, é — És 1916-ban? — kérdezte ! |a bácsi?

é A néni a kezére csapott. ; 8 — Ne huncutkodj — mond- j

é ta.

é — Pedig — kezdte a bácsi ! éés érződött a hangján, hogy: é most valami fontosat akart: é mondani, de a néni hátrapil- j |lantott, így csend lett ismét, j ^ A hegy is fehér volt, per- i ^sze, milyen is legyen hóesés-! ^ ben. Megint gyorsított az ira-: ^ mon, s a Tabán megmaradt j ^ fáival társalgóit.

$ Az biztos, hogy kell egy társ ! ^ az embernek — morfondí- ! ^ rozott kedvenc gondolatán. — ! ^ De hát milyen is legyen az a : 8 társ? „Társ-társ, esztertárs...” ; 5Azon vette észre magát, hogy! ^ énekel. Nem muszáj a társ- j ^ nak mindig nőnek lenni. Volt ! ^ neki egy barátja, akivel gyak- ! ^ran sétált esténként ezen az j ^ úton. Egy rohadt szó nem sok. $ § annyit sem szóltak egymás- $ ^ hoz. — Ö egy nagyon kelle- $ |mes társ volt — ismerte el. ^ ^ A másik oldalon, a régi $ ^ vendégfogadó előtt hangos $ ^ társaság vitatkozott. Részegek $ ? voltak, és ez furcsán elütött § smost a környezettől. A hango-8

Balatoni Tibor versei:

ANYÁM

Arcodra sötét redőkbe simul az idő, szürke lánggá lobban a hajad, mint a szeptemberi telihold a szelekkel emészted magad, mindent hűvösnek» érzel, azt ami itt tart, körül ölel, mely attól óv, hogy elragadjon, tőlünk elvigyen, friss-zöldlombú ágakként tartjuk kezünket eléd, hogy összeölelkezve vigyünk új tavasz felé, hogy míg levél, virág a nyálkás sárbá hull, legyen ki visszaránt, felállj és újra elindulj, mert ez a fontos, nem mindenáron a mi ötünk, ^ hogy olykor megértsük azt is § amit nem akarunk.

PILLANAT

beévödik telkemig zsaluzott gondolatok komorsága, köréje kusza, viliódzó unalom feszül bizsereg bennem, míg végül

feledésbe szenderül.

VITEZSLAY NEZVAL:

.Folyó partján

A Svratka folyó partján veronika nyit, a Svratka folyó partján tört, alacsony fű nő, szerettem eltűnődni, járni, úszni itt.

A Svratka folyó partján veronika nyit, s a víz hűvös, nehéz és sötétbe vegyülő.

Mintha vakító nyárban árny derengene, mint otthon a szobában függő, régi képen. Mért fájsz, kapor, kömény és fokhagyma ize? Mintha vakító nyárban árny derengene, mint a rég elhagyott kert sűrű hűvösében.

Hány csillogóbb folyó fut szebb futással el, mint itt e sötét víz, e hullámtalan bánat, és mégis partja mellől el nem szökhetel.

Hány csillogóbb folyó fut szebb futással el, de az a víz nem látta soha az anyámat.

Hány sugaras, nagy ország, milyen kék vizek, és kék ég alatt hány hegy, napverte lapály ég, de fülemben a morva föld szele zizeg.

Hány sugaras, nagy ország, milyen kék vizek, de földjük mégse éget holtig, mint e tájék,

Hány föld és minden földön gazdag temető, s Visehrad, Prága szíve mélyén arany ékszer, de szebb itt a parasztsír, a faragott kő.

Hány föld és minden földön gazdag temető, de szebb ez, mely a dombhát bozótjába vesz el.

A Svratka folyó partján veronika nyit, a nyár örök szelében kukoricaszár áll,

Anyám, ha érezném még erős kezeid!

A Svratka folyó partján veronika nyit,

S a gyötrő kőfalak közt ma is hazavárnál!

Hány csillogóbb folyó fut szebb futással el, mint itt a sötét víz, a hullámtalan bánat, de itt, anyám, örökké élhetnél velem!

Hány csillogóbb folyó fut szebb futással el, de nekem a hazám, hazám, örök anyám vagy!

san kikiáltott, tulajdonképpen lényegtelen szavak szerencsére elhaltak. Meg aztán csörömpölve arra jött egy villamos is.

Egy villamos sem lenne rossz társnak. Mindig ugyanazon az útvonalon jár, köny- nyű megtalálni. Csuda jó társ lenne. Egyszer dolgozott együtt egy emberrel: Villamos Bélának hívták. Az egy rossz társ volt. Rosszul állt a kezében a kalapács, panaszkodott is az üllő, ahogy verték a vasat. Ennek azonban vége. Villamos is mást csinál, ő is. Most például jó lenne meginni egy forró teát Átgázolt egy hóbuckán. A presszó egy öreg házban volt, első emeleti ablakán keresztül egy fiatal férfi sziluettjét látta. Egyedül volt a nagy szobában. Meggondolta magát, és futni kezdett, egészen az alagútig

z alagút nagyon érdekes hely. Pár éve minden új lányt elhozott ide, és gyalog végigmentek a rossz- formájú csőben. A hangok ott felerősödnek, összekeverednek és visszhangzanak. Buda felől most egy autóbusz jön. A zúgás erősödik, már elérne hozzá, de akkor a másik

irányból is befut egy motoros: a lüktető fuffogás és a buszmoraj a fülén át a húsába hatoL Ha ebben a pillanatban gyors egymásutánban még két autóbusz érkezik bármelyik irányból, hát az felér egy négyes lottóval. Egy kivételével minden lány unatkozott vele. Csodálatosan boldog volt, bár később kiderült, a lány ideges természetű és félt. Ezért' kapaszkodott belé. Azóta nem visz nőket az alagútba

Amikor ismét megcsapta a fény, elérkezett megint a Dunához, s végigment ezen a hídon. Egy szaladó alakot látott maga előtt, ö lesz az igazi társ — határozta el. Ahogy egyre közelebb ért hozzá, fel is ismerte benne. Megvagy! kapaszkodott belé, de ekkor megszólalt a felesége.

— Mit üitögeted az új asztalt! Tönkremegy a politúr. — Aztán még azt is mondta a felesége, hogy tegyen a tűzre, mert lassan kihűl a szoba. Amíg a szeneslapátot kereste, az a barátja jutott eszébe, akinek olyan különösek a hazugságai.

ebaj! — dobta a lapát szenet a kályhába. A tűz még lánggal égett, arcát vörös fénybe burkolta. — Sebaj! — ismételte meg, és kinézett az ablakon. — Lesznek még ezen a télen jégtiszta, hóhideg esték.

ti :

(Foto: Kotroczó)

oda, amíg — észre sem vették

— megfordultak és ahonnan elindultak, oda kerültek visz- sza. A főkirály tekintélye egy pillanat alatt összeomlott. Hadserege fellázadt.

— Hová vezetsz?! — kiáltották a Lichtenstein-testvérek.

— Otthon a papa agyonver! Már amúgy is későn érkeztünk volna meg!

Megfordultak. A hadrend felbomlott. Futottak. A térképhez többé nem nyúltak hozzá, hanem az utca sarkán posztoló rendőrt kérdezték:

— Biztos úr kérem, merre van a Lujza utca?

Végre hazaértek.

Már messziről látták, hogy az ezredes meg a tábornok úr papája éppen a sarki kocsmába tért be. A tisztikar Lichtenstein része utolsó erejét megfeszítve rohant fel az emeletre, besurrant a lakásba, és — ahogy másnap mesélték — rögtön, vacsora nélkül, ágyba másztak, s úgy tettek, mintha már régen aludnának, hogy megmeneküljenek a veréstől.

Édes Jóska búcsúzóul ezt mondta Mártonnak:

— Főkirály úr, vegye tudomásul, hogy én, az igazi főkirály ezennel lefokozom! Holnaptól kezdve ezredes lesz. Szégyellje magát!

Márton dühbe gurult:

— Eredj a mamádba!

OTTHON ELMONDTA, hogyan lógatták lábukat a vízbe. Ficzek úr (nem tudván, hogy egy detronizált uralkodó áll előtte), kifordított tenyérrel — az keményebb volt — szájon dörgölte a fiát, aki pedig a detronizálás után is még mindig ezredes volt

na-hullámok ütődtek, különösen akkor, ha egy propeller jött vagy ment át a vizen. A hullámfodrok egyre jobban pirosodtak, majd szürkültek, megbámulták.

A főkirály kissé megrezzent, parancsot adott a visszavonulásra:

— Haza!

Elindultak. De a Nyugati pályaudvarig sem jutottak el, amikor hirtelen rájuk sötétedett A folyón ál későbben áll be az este, mint a házak köpött. Erre nem gondoltak. Késő volt már. Mire eljutottak az Andrássy úthoz, már éjszaka lett

— Mit szólnak otthon? — nyögött a két Lichtenstein- gyerek, a tábornok meg az ezredes.

— Csend legyen! — ripako- dott rájuk Márton.

Az Andrássy úton növekedett a kocsiforgalom, egyik fogat a másik után száguldott tova, a belső puha úton lovasok vágtattak; féloldalt ülve a nyeregben a nők, fejükön cilinderrel.

A gyermekek a főkirály parancsára kézen fogták egymást és elmentek az út közepéig. Váratlanul kocsik zárták el útjukat. Vissza kellett futniuk. Az ezredes sírva fakadt. A főkirály is zavarba jött. A gyerekek jobbra-balra forogtak, végül, amikor a hintók áradata megszakadt, átsurrantak, és gyorsan továbbmentek. Jó ideig vonultak szótlanul, amikor Édes- Jóska hirtelen elkiáltotta magát:

— Megint a Dunához jutottunk!

ÍGY VOLT: az Andrássy út közepén addig keringtek idebát s a hadsereg tovább masírozott.

... Végre megérkeztek a Dunához. Lementek a rakpart alsó lépcsőire és mezítelen lábukat a vízbe lógatták, őfelsége volt a kezdeményező. Majd kivétel nélkül mindnyájan lábukat áztatták a vízben — a főkirály, a helyettese, a tábornokok, az ezredes, sőt Ficzek Bandi kapitány úr is.

Közben nézték a kitáruló égen fölragyogó színek játékát, amit a szűk Lujza utca fölött sohasem láttak.

...A NAP lassan a budai hegyek mögé ereszkedett Jobbról a Váci úti gyárak, szemben a budai malmok kéményeiből felszálló vékony füstfátyol ölelkezett össze a folyó fölött. A levegő tele volt szénporral. Hűvös szél támadt. A rakpart alsó lépcsőihez nem is halk, inkább ábrándos Du-